Hírek Feloldotta a Tisza a magyar vétót: tovább finanszírozhatja az EU az Ukrajnának szánt fegyvereket

A Politico szerint Magyar Péterék már nem akadályozzák a több tízmilliárd eurónyi uniós katonai támogatás kifizetését.

Magyarország feloldotta az Ukrajnának nyújtott fegyverszállítások uniós megtérítését blokkoló vétóját – számolt be a Politico több uniós diplomáciai forrásra hivatkozva. A lap szerint a Péter Magyar vezette kabinet ezzel véget vetett annak a két éve tartó patthelyzetnek, amelyet még az Orbán-kormány idézett elő.

A döntést hétfőn jelentette be Bánfalvi Levente, Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletének nagykövete, illetve az EU Politikai és Biztonsági Bizottságának képviselője a testület ülésén. A Politico információi szerint a lépést összesen hat uniós diplomata erősítette meg.

A vita középpontjában az úgynevezett Európai Békekeret (European Peace Facility – EPF) áll.

Ez az Európai Unión kívüli, külön finanszírozási mechanizmus részben megtéríti azoknak a tagállamoknak a költségeit, amelyek saját készleteikből fegyvereket és hadianyagot adnak át Ukrajnának.
A jelenlegi rendszerben az EU jellemzően a támogatások értékének mintegy 40 százalékát téríti vissza.
Mivel az EPF-fel kapcsolatos döntésekhez egyhangú állásfoglalás szükséges, Magyarország az elmúlt két évben meg tudta akadályozni a kifizetések jóváhagyását.

A Politico szerint emiatt több mint 40 milliárd eurónyi visszatérítés torlódott fel, ami jelentős feszültséget okozott a legnagyobb támogatók – köztük Németország és Hollandia – körében.
A mostani döntés következtében azonnal felszabadulhat mintegy 6,6 milliárd eurónyi kifizetés, a későbbiekben pedig további összegek is elérhetővé válhatnak.

Szélesebb külpolitikai fordulat​

A Politico szerint a vétó feloldása a tágabb magyar külpolitikai irányváltás része. A lap emlékeztetett arra, hogy az Orbán-kormány az elmúlt években egyre inkább szembekerült Brüsszellel Ukrajna támogatásának kérdésében, miközben az Európai Bizottság a jogállamisági és korrupciós kifogásokra hivatkozva visszatartotta a Magyarországnak járó uniós forrásokat.
A lap felidézte, hogy pénteken Budapest és az Európai Bizottság megállapodást kötött a korábban befagyasztott, összesen 16,4 milliárd eurónyi uniós forrás fokozatos felszabadításáról.

Emellett Magyarország támogatja a Kijevnek nyújtandó 90 milliárd eurós uniós hitelt, tárgyalásokat kezdett az ukrajnai magyar kisebbség jogairól, valamint jelezte: kész feloldani az Ukrajna EU-csatlakozásával kapcsolatos korábbi fenntartásait is.
Egy névtelenséget kérő uniós diplomata a Politicónak úgy fogalmazott:
Ez pozitív visszajelzés azoknak a tagállamoknak, amelyek a legtöbb támogatást nyújtották Ukrajnának. Most végre visszakaphatják a pénzük egy részét, ami igazságosabbá teszi a teherviselést.”

A Politico szerint a következő hetekben arról is dönteniük kell a tagállamoknak, hogy
  • a felszabaduló források a nemzeti költségvetésekbe kerüljenek-e vissza,
  • vagy újabb ukrajnai támogatások finanszírozására fordítsák őket.
Kijev természetesen az utóbbi megoldást támogatja: Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter már arra szólította fel az uniós országokat, hogy a felszabaduló pénzből Patriot légvédelmi rendszereket és rakétákat vásároljanak Ukrajna számára.

1780439096909.png
 
Hm érdekes amit mondasz , hogy neked akik Orbán szekerét tolták hitetlenek számodtra !
Én nem azt cáfoltam üzenetében hogy hiteltelenek
Hanem hogy a megnevezés"Orbán szekerét"
Ezt behatárolnia nem egyszerű
Legyen inkább kormány támogatói kör.
Még ebbe se tudható lajstromot sorolni.
amit mond abban kizárólag legnagyobb esetekben nevesíthető.
Orbán rezsim támogató is igen egyéni besorolás
Hisz a legkisebbtől a legnagyobbig milliós számról lehet szó.
Ő kiemelt kettőt aki a szőlőutcai ügyet
És Iványi Gábor ügyet
A Orbán rezsim támogató ennél a két ügynél sokkal több.
Na akkor ki és mi szerint hiteltelen.
Nincs kategóriája inkább egy meggondolatlan mondat volt.
"Orbán szekerét" tolta.
Orbán rezsim kiszolgáló.
Milliós számról lehet szó.
 
Ezt kb. leírhatod az oroszokról is
Ők Irántól kapták de már maguk rakják össze gyártási darabszámuk magas.
Shahed-136
Felsorolni a többi oroszorszában gyártottat azért nem akarom: mert ezerszámra találnak bennük nyugatról származó alkatrészt németet is.
A szankciók ellenére
drónháborúvá alakult háború.
Igen, természetesen az orosz haditechnika is fejlődik. De: úgy emlékszem, még a Szovjetunió idején az orosz haditechnika egyik fő bástyája Ukrajnában volt, ott voltak a mérnökök, tudósok, ezeket azóta is fájón nélkülözi Putyin. Drónök között nagy különbség van, Ukrajna már nagyon olcsókat állít elő, és míg az oroszok a drónjaikkal az ukrán városokat támadják, de az ukrán légvédelem sokat elkap, és most kifejlesztettek valami elfogó technikát is, addig az ukrán drónok egy része valóban az orosz haderőt támadja, egyesével öli az orosz katonákat, demoralizálva a sereget, olykor egész csapatokat kényszerítve megadásra. Szakértők szerint az orosz emberveszteség már elérte az egymillió főt /sebesültekkel, eltűntekkel együtt./ Szakértők szerint az ukrán emberveszteség ennek alig a fele. Szakértők szerint az oroszoknak havonta minimum 30 ezer főt kell hadba állítani, ha nem akarják elrendelni az általános mozgósítást, aminek meglennének a veszélyei az aktuális hatalomra nézve. Az ukránok a megfogalmazott céljukat, hogy havonta ennél többet iktassanak ki, már elérték. Szakértők szerint a nyugati szankciók miatt az oroszok már egy ideje hadigazdálkodást folytatnak, egyre jobban Kína hatalmába kerülnek, és felmerült bennem, hogy Kína bármikor úgy dönthet, ha úgy véli, Putyin eléggé meggyengült, hogy bekebelezi Szibériát vagy más orosz területeket. Az örményeknél az Európa barátok nyertek, nálunk Magyar, lassan apad az orosz befolyás. Az iráni háború miatt ugyan Putyin bevétele /olaj/ nőtt, de Irán már nemigen tud drónokat szállítani nekik. Szakértők szerint az oroszok nagy tavaszi, nyári inváziója, előretörése befulladt, télen és tavasszal Ukrajna több területet foglalt vissza, mint amennyit az oroszok elfoglaltak. A most jóváhagyott EU-s védelmi támogatás következtében Ukrajna még évekig kitarthat, Putyinnak viszont nem biztos, hogy vannak évei. Szentpétervár, Moszkva támadásával az ukránok elérték, hogy a háborút megtapasztalják az orosz polgárok is. Szóval én reménykedem egy mielőbbi fegyverszünetben és a béketárgyalások megkezdésében. Ennek ma egyedül Putyin gőgje, hiúsága, a bukástól, puccstól való félelme az akadálya. És ha egyszer béke lesz, és megkezdődhet az űjjáépítés, talán abban most már, Orbán nélkül, mi is részt vehetünk, ami ugyancsak jót tenne a gazdaságunknak.
 
Igen, természetesen az orosz haditechnika is fejlődik. De: úgy emlékszem, még a Szovjetunió idején az orosz haditechnika egyik fő bástyája Ukrajnában volt, ott voltak a mérnökök, tudósok, ezeket azóta is fájón nélkülözi Putyin.
Jól emlékszel.
A raketetechnika fejlesztésének motorja ukrán volt (Korovljov).
De a sugarhajtoművek fejlesztése is egy ukrán lelkén szárad (Ljulka)
Drónök között nagy különbség van, Ukrajna már nagyon olcsókat állít elő, és míg az oroszok a drónjaikkal az ukrán városokat támadják, de az ukrán légvédelem sokat elkap, és most kifejlesztettek valami elfogó technikát is, addig az ukrán drónok egy része valóban az orosz haderőt támadja, egyesével öli az orosz katonákat, demoralizálva a sereget, olykor egész csapatokat kényszerítve megadásra. Szakértők szerint az orosz emberveszteség már elérte az egymillió főt /sebesültekkel, eltűntekkel együtt./ Szakértők szerint az ukrán emberveszteség ennek alig a fele. Szakértők szerint az oroszoknak havonta minimum 30 ezer főt kell hadba állítani, ha nem akarják elrendelni az általános mozgósítást, aminek meglennének a veszélyei az aktuális hatalomra nézve.
Bizony. Orosz Jogilag is háborús bűnös lenne Putyin, mert megtámadott egy másik országot katonailag és ezt az alkotmanyuk tiltja.
Az ukránok a megfogalmazott céljukat, hogy havonta ennél többet iktassanak ki, már elérték. Szakértők szerint a nyugati szankciók miatt az oroszok már egy ideje hadigazdálkodást folytatnak, egyre jobban Kína hatalmába kerülnek, és felmerült bennem, hogy Kína bármikor úgy dönthet, ha úgy véli, Putyin eléggé meggyengült, hogy bekebelezi Szibériát vagy más orosz területeket.
Nem egy térkép jelent meg Kínában, ahol a szibériai településeket a régi kínai nevükkel tüntettek fel
Az örményeknél az Európa barátok nyertek, nálunk Magyar, lassan apad az orosz befolyás. Az iráni háború miatt ugyan Putyin bevétele /olaj/ nőtt, de Irán már nemigen tud drónokat szállítani nekik. Szakértők szerint az oroszok nagy tavaszi, nyári inváziója, előretörése befulladt, télen és tavasszal Ukrajna több területet foglalt vissza, mint amennyit az oroszok elfoglaltak. A most jóváhagyott EU-s védelmi támogatás következtében Ukrajna még évekig kitarthat, Putyinnak viszont nem biztos, hogy vannak évei. Szentpétervár, Moszkva támadásával az ukránok elérték, hogy a háborút megtapasztalják az orosz polgárok is. Szóval én reménykedem egy mielőbbi fegyverszünetben és a béketárgyalások megkezdésében. Ennek ma egyedül Putyin gőgje, hiúsága, a bukástól, puccstól való félelme az akadálya. És ha egyszer béke lesz, és megkezdődhet az űjjáépítés, talán abban most már, Orbán nélkül, mi is részt vehetünk, ami ugyancsak jót tenne a gazdaságunknak.
Gyakorlatilag &krajna belépett a nagyfiúk (hadászati hatótávolságú fegyverekkel rendelkezők) táborába, azzal hogy a flamingó hatotavjat 1000 km felé növeltek
 
Amúgy egyetértek, de ehhez egy megjegyzés. Soha nem lett volna szabad sehol a világon földterületet magántulajdonba adni.
Ennyi erővel nevemre vehetném pl. a napsugárzást vagy a délnyugati szelet is akár.
Egy csodebe ment - kell mondanom, hogy amerikai - ingatlanugynok furcsa dologra figyelt fel. A nemzetkozi jog azt mondja ki, hogy a holdon egyetlen orszagnak nincs jogalapja foldet (holdat) szerezni. A pasi kilogikázta, hogy ő nem orszag, Megveztt egy jokora darabot és felparcellazta, majd elkezdte árulni, és nem is dragan. 25 dollar korul volt egy hazhely.
Az emberek mar csak a hecc kedveert is, meg trefas ajandekkent és hasonlok miatt elég sokat megvettek.
Hogy wez mennyire tekintheto jogszerunek az erosen vitathato, de felhivja egy komoly hianyossagra a figyelmet a nemzetkozi jogban :)
 
Igen, természetesen az orosz haditechnika is fejlődik. De: úgy emlékszem, még a Szovjetunió idején az orosz haditechnika egyik fő bástyája Ukrajnában volt, ott voltak a mérnökök, tudósok, ezeket azóta is fájón nélkülözi Putyin. Drónök között nagy különbség van, Ukrajna már nagyon olcsókat állít elő, és míg az oroszok a drónjaikkal az ukrán városokat támadják, de az ukrán légvédelem sokat elkap, és most kifejlesztettek valami elfogó technikát is, addig az ukrán drónok egy része valóban az orosz haderőt támadja, egyesével öli az orosz katonákat, demoralizálva a sereget, olykor egész csapatokat kényszerítve megadásra. Szakértők szerint az orosz emberveszteség már elérte az egymillió főt /sebesültekkel, eltűntekkel együtt./ Szakértők szerint az ukrán emberveszteség ennek alig a fele. Szakértők szerint az oroszoknak havonta minimum 30 ezer főt kell hadba állítani, ha nem akarják elrendelni az általános mozgósítást, aminek meglennének a veszélyei az aktuális hatalomra nézve. Az ukránok a megfogalmazott céljukat, hogy havonta ennél többet iktassanak ki, már elérték. Szakértők szerint a nyugati szankciók miatt az oroszok már egy ideje hadigazdálkodást folytatnak, egyre jobban Kína hatalmába kerülnek, és felmerült bennem, hogy Kína bármikor úgy dönthet, ha úgy véli, Putyin eléggé meggyengült, hogy bekebelezi Szibériát vagy más orosz területeket. Az örményeknél az Európa barátok nyertek, nálunk Magyar, lassan apad az orosz befolyás. Az iráni háború miatt ugyan Putyin bevétele /olaj/ nőtt, de Irán már nemigen tud drónokat szállítani nekik. Szakértők szerint az oroszok nagy tavaszi, nyári inváziója, előretörése befulladt, télen és tavasszal Ukrajna több területet foglalt vissza, mint amennyit az oroszok elfoglaltak. A most jóváhagyott EU-s védelmi támogatás következtében Ukrajna még évekig kitarthat, Putyinnak viszont nem biztos, hogy vannak évei. Szentpétervár, Moszkva támadásával az ukránok elérték, hogy a háborút megtapasztalják az orosz polgárok is. Szóval én reménykedem egy mielőbbi fegyverszünetben és a béketárgyalások megkezdésében. Ennek ma egyedül Putyin gőgje, hiúsága, a bukástól, puccstól való félelme az akadálya. És ha egyszer béke lesz, és megkezdődhet az űjjáépítés, talán abban most már, Orbán nélkül, mi is részt vehetünk, ami ugyancsak jót tenne a gazdaságunknak.
A sajto alapjan ma mar lehetetlen tajekozodni :)
Egyik nap ezt irjak, a masik nap azt, attol fugg melyik politikus velemenyet kell "tenyekkel" alátámasztani :)
Tegnapi hir:

Kifogyóban vannak az ukrán Patriotok: drámai lőszerhiányról ír a The New York Times

Kritikus hiány alakult ki Ukrajnában a Patriot légvédelmi rendszerekhez használt rakéta-elfogókból, ami miatt a hadsereg egyre kevésbé képes visszaverni a heves orosz légicsapásokat − számolt be a The New York Times − amelyet a TASZSZ szemlézett.
A helyzetet súlyosbítja, hogy ezeknek a csúcstechnológiás rakétáknak a gyártása rendkívül időigényes folyamat. Példaként említik, hogy a gyártó Lockheed Martin 2025-ben mindössze 620 darab PAC-3-as rakétát állított elő. Erre a korlátozott mennyiségre ráadásul nemcsak Kijev tart igényt: a közel-keleti háború miatt a Perzsa-öböl menti országok is sorban állnak a washingtoni fegyverekért, ami hatalmas globális versenyt eredményezett a szűkös készletekért.
A légvédelmi válságra nemrégiben Vlagyimir Putyin is reagált. Az orosz elnök kijelentette, hogy míg Moszkva kiterjedt, integrált védelmi hálózatot működtet, addig Ukrajnának csupán elszigetelt elemei vannak. Putyin szerint Kijevnek hiába adtak nyugati Patriotokat, azokból katasztrofálisan kevés van, így egységes és működőképes ukrán légvédelmi rendszer valójában nem is létezik.
 
Kína hatalmába kerülnek, és felmerült bennem, hogy Kína bármikor úgy dönthet, ha úgy véli, Putyin eléggé meggyengült, hogy bekebelezi Szibériát vagy más orosz területeket.
Ez több felől is olvasott téma a Kína és Ázsiai terjeszkedés Szibéria felé.Valós de hosszabb távú gond lesz,nekik
az egyik cikk
Most épp másra készülnek együtt épp baromfi genetikai kísérletekre.
 
Utoljára módosítva:
Igen, természetesen az orosz haditechnika is fejlődik.
Orosz-ukrán háború: végtelen drónharcmező - a békének esélye sincs

Egy pesszimista:
De tökéletesen meggyőző nekem ez az ember és kérdező is.
Nincs egyik fél mellé sem elkötelezve amit mond.

Oroszország továbbra sem mutat érdemi rugalmasságot az ukrajnai háború lezárásáról szóló egyeztetési kísérletek során. Bár Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nyílt levélben hívta Vlagyimir Putyin orosz elnököt egy újabb tárgyalásra, ez a felkérés hűvös fogadtatásra talált. Pár hónapja úgy tűnik, hogy az ukránok a Mesterséges Intelligenciára alapuló fejlesztések miatt előnyre tettek szert a drónharcászatban, és a mélységi csapásokkal is egyre komolyabb gondokat okoznak az oroszoknak. A Trend FM által megkérdezett szakértő szerint egyelőre a háború hullámzását látjuk, és 1 év múlva lehet csak eldönteni, hogy valóban fordult-e a trend az ukránok javára. Addig pedig az oroszok is előrukkolhatnak olyan fejlesztéssel, amivel ismét a maguk javára billenthetik a háborús kezdeményezés mérlegét. Az orosz vezetésen kívül ma már senki sem gondolja, hogy a háború bármelyik fél döntő győzelmével zárulhat.
 
Utoljára módosítva:
2022-t irtunk.
Az orosz külföldi hirszerzés leközölt egy térképet. Eszerint az USA 40 biofegyver labort üzemeltet Ukrajnában Ezek olyan laborok, amelyek náluk nem müködtethetö gentechnologiai célokon dolgoznak.

Ami reakció: nem igaz, orosz hazugság, propagandisztikus félretájékoztatás, összeesküvéselmélet, meg igy tovább.

2026:
Tulsi Gabbard: az USA Ukrajnában 40 biolabort tart fenn. Világszerte pedig 120-t, biofegyverek kutatása céljából.
 
Csatolások

  • 2022 sangen die NATO-Medien im Gleichklang Bidens Sprecherin nincs biolabor UAban 2026 40 van Je.mp4
    2.5 MB
  • Biolabore in der Ukraine.jpg
    Biolabore in der Ukraine.jpg
    168.4 KB · Olvasás: 1
Utoljára módosítva:
Gaguly ,
neterjessz itt "Fake" hireket ! Még jönn a végén az igazságmondó rendörség mint Németországban a Covid idején ! ;) :rohog:Tudod meddeig tart egyhazugság ? 12 hónapig amikorabból igazság lesz ! Na jó ez kissé tovább tartott !
 
Az orosz külföldi hirszerzés leközölt egy térképet. Eszerint az USA 40 biofegyver labort üzemeltet Ukrajnában Ezek olyan laborok, amelyek náluk nem müködtethetö gentechnologiai célokon dolgoznak.
Mi következtetés?
az oroszok is dolgoznak géntechnológián (baromfi) Épp most tettem be a kínaiakkal közös megállapodást.
A biológiai fegyver az durva.
De mi pláne abban hogy Ukrajnában?
 
Utoljára módosítva:
Orosz-ukrán háború: végtelen drónharcmező - a békének esélye sincs

Egy pesszimista:
De tökéletesen meggyőző nekem ez az ember és kérdező is.
Nincs egyik fél mellé sem elkötelezve amit mond.

Oroszország továbbra sem mutat érdemi rugalmasságot az ukrajnai háború lezárásáról szóló egyeztetési kísérletek során. Bár Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nyílt levélben hívta Vlagyimir Putyin orosz elnököt egy újabb tárgyalásra, ez a felkérés hűvös fogadtatásra talált. Pár hónapja úgy tűnik, hogy az ukránok a Mesterséges Intelligenciára alapuló fejlesztések miatt előnyre tettek szert a drónharcászatban, és a mélységi csapásokkal is egyre komolyabb gondokat okoznak az oroszoknak. A Trend FM által megkérdezett szakértő szerint egyelőre a háború hullámzását látjuk, és 1 év múlva lehet csak eldönteni, hogy valóban fordult-e a trend az ukránok javára. Addig pedig az oroszok is előrukkolhatnak olyan fejlesztéssel, amivel ismét a maguk javára billenthetik a háborús kezdeményezés mérlegét. Az orosz vezetésen kívül ma már senki sem gondolja, hogy a háború bármelyik fél döntő győzelmével zárulhat.

Igen, Rácz okos, de ő a logikára, a történelmi tapasztalatokra támaszkodik, nem veszi számításba azt, hogy a világban egyik pillanatról a másikra bekövetkezhetnek mély hatású változások. Őszintén, ki gondolta volna 2024 januárjában, hogy 2026. április 12-én ekkorát bukik a NER? Hogy jön egy Magyar Péter a kegyelmi ügy utáni menesztések után, és gyakorlatilag párt nélkül megnyer egy választást? Kétharmaddal? A szakértők, elemzők nem mondhatják azt, hogy f...juk sincs arról, hogy mi lesz a háború kimenetele. Valójában csak találgatnak, bizonyos adatokra támaszkodva. De mi van, ha holnap Putyin kap egy sztrókot? A deus ex machina - nem tudom, jól írtam-e a kifejezést -, vagy a peripeteia, isteni beavatkozás vagy váratlan fordulat szerepe nem elhanyagolható.
 
Igen, Rácz okos, de ő a logikára, a történelmi tapasztalatokra támaszkodik, nem veszi számításba azt, hogy a világban egyik pillanatról a másikra bekövetkezhetnek mély hatású változások. Őszintén, ki gondolta volna 2024 januárjában, hogy 2026. április 12-én ekkorát bukik a NER
Addig volt értelme olvasni amíg ki nem jelentetted :
"világban egyik pillanatról a másikra bekövetkezhetnek mély hatású változások."
És ezt a Magyarországi lavinaszerű kormányválással igazolnád
Hibás mert önmagadat erősíteni kívánó állításodra hívott "na ugye érv"Nem elegáns mert nem is kell semmivel sem igazolni: Hogy a világban nagy változások lehetségesek.persze hogy naná
Arra meg te és senki sem építhet, hogy na majd jön egy én sem tudom micsoda csoda, de igazam van és Az elemző meg amit elmondott mind igaz, de azért nem igaz mert nem lát hatalmas és teljesen más helyzetet.

Szóval ne értékeld Ráczot csak hallgasd mit mond az aktuális helyzetről,a fegyverekről az emberveszteségekről.
Mi volt még fontos?
A drónokról is fontosat mondott.
Ja és Belorussziáról is. (az új front lehetőségéről)
Ha arra fogalmaztad érvedet ami videó cím:Hogy nincs béke remény
Az felesleges.Mert az előadó nem arra hegyezte ki mondandóját
Mert az csak egy harsány cím
Ő annyit mondott makacs az orosz álláspont mert Putyin elé nem kerül a valóság
És azt hiszi jól állnak
Addig nincs áttörés a béke felé amíg Putyinnal ezt hitetik
 
Utoljára módosítva:
2022-t irtunk.
Az orosz külföldi hirszerzés leközölt egy térképet. Eszerint az USA 40 biofegyver labort üzemeltet Ukrajnában Ezek olyan laborok, amelyek náluk nem müködtethetö gentechnologiai célokon dolgoznak.

Ami reakció: nem igaz, orosz hazugság, propagandisztikus félretájékoztatás, összeesküvéselmélet, meg igy tovább.

2026:
Tulsi Gabbard: az USA Ukrajnában 40 biolabort tart fenn. Világszerte pedig 120-t, biofegyverek kutatása céljából.
Ugye a hölgy cseppet sem Assad és Putyin barát....
Hol a bizonyíték?
Hivatalosan tagadja az USA kormánya.
Mellesleg van logikája, hogy titkos kisérleteket egy olyan országban folytassanak, amely háborúzik, de nem veszélyes vegyi anyagokkal.
 
Sorry, de Vitéz úr ezzel teljesen elmeszelted magad. Nem tudom milyen barát a hölgy, az enyém nem.Irásba adom. Szerintem elkötelezett amerikai a hölgy.

Én megértem az elkötelezettséget, pártosságos beállitottságot, de a vakságot minden irányba elvetném.
Ilyeneket, a tényekkel szembeniket irni....amikor tele van vele a nyugat-europai sajt ó, még a fösodrat is.....komolytalan.
Még a Szabad Europa Rádió is megirta. Ez a forrás gondolom, közel álló.

Meg:
 
Sorry, de Vitéz úr ezzel teljesen elmeszelted magad. Nem tudom milyen barát a hölgy, az enyém nem.Irásba adom. Szerintem elkötelezett amerikai a hölgy.
És ugyan mi iránt?
Másfél éve nevezte ki Trump. És csak most jutott odáig, hogy szóval tegye a laborokat? Egyáltalán mi is illegális velük kapcsolatban?
Én megértem az elkötelezettséget, pártosságos beállitottságot, de a vakságot minden irányba elvetném.
Ilyeneket, a tényekkel szembeniket irni....amikor tele van vele a nyugat-europai sajt ó, még a fösodrat is.....komolytalan.
Szerény angol tudásommal meghallgatva, egyetlen egyszer sem hallottam tőle, hogy biofegyverekkel kísérleteznek.
Amúgy ezek annyira titkosak, hogy a DoD (Honvédelmi minisztérium) és a CDC (Járványügyi hivatal) nyílt költségvetéseben ott szerepelnek, mint a CTR együttműködési program részei.
Szóval mi is a gond velük?
 
Nagyonérdekes FLAMINGO az érvelésed !
Még emlékswzem a biden idejére amikor , ha valaki ilyent állitott azt rögtön biróság elé citálták Németországban , hamis hirek terjesztéséért ! Ma meg te állitod , hogy ez ismert . na nehogy már! Kezdek rettenetesen tévedni benned !
 
Gyulám!
Nem tudom a németeknél hogy megy.
De aki egy picit is ért a költsegvetesi szervek gazdálkodáshoz, az tételesen megtalálja az Amerikai járványügyi hivatal költsegveteseben ezeket a kutatóintézetek ez.
Halkan jegyzem meg, hogy egy ideig, amíg együttműködtek, az oroszoknál is finanszírozták ilyen laborokat az amik, ahogy Kazahsztán től Indonézia rengeteg helyen. Kb. 3209 milliót különitettek el celelőiranyzatkent erre.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

babrafax wrote on Pacalka's profile.
Szia,

a coolcomics átvette a honosítást. A 2-6 rész folyamatosan felrakásra kerül. a 3 -dik album pár héten belül. Viszont nagy segítség lenne egy francia vagy angol nyelvű Lorna 1 -es album. Az első rész bármelyik nyelven neked nincs meg?

Üdv : Alex
berem wrote on verda's profile.
Szia

Lattam, hogy keresed a kovetkezo konyveket:

Simone de Beauvoir - A kétértelműség erkölcse
Krizmanits József - Vallási fundamentalizmus
Michael Ledeen · William Lewis - Bukás: amerikai kudarc Iránban
Firdauszí - Sáhnáme / Perzsa költők versei (Fordította: Gaál László)
Stefan Zweig - A tegnap vilaga

Ha esetleg meglesz barmelyik oszd meg velm is koszonom elore is.

berem
Diós Alexandra wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda. A Kárpátok vámpírjai sorozat hamarosan folytatódik 2027. Január 5.én jön ki a 40. Kötet Sötét Karnevál címen. Már most alig várom, hogy olvashassam :)
Marcsello71 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm szépen a csodás fordításokat és örömet, amit ezek a könyvek szereznek. Mindig nagyon várom az új fordításokat, főleg a z Ősi fajok sorozatát.
Mivel a rajongói fordítások új topicba lettek paterolva, mostantól itt találjátok meg az enyémeket is: https://canadahun.com/temak/rajongói-fordítások.64770/ kezdve az Ősi fajok 8,6. részével.

Statisztikák

Témák
39,237
Üzenet
5,059,894
Tagok
630,992
Legújabb tagunk
Emmabirkner
Oldal tetejére