A számok mágikus ereje

hena37

Állandó Tag
Állandó Tag
Valaki megtudja mondani nekem h a 13-as számnak milyen misztikus jelentése van ?



A 13 szám különböző kultúrákban eltérő jelentéssel bír.
Általában a szerencsével vagy a szerencsétlenséggel hozzák kapcsolatba, általában új aktivitást jelent.
A zsidók szent számnak tartják. Az ó szövetségben 13 város bemutatására kerül sor, melyek az Áron nemzettséghez tartoznak. Salamon palotája 13 évig épült. A templom kapuja 13 könyök széles volt.
A zsidó fiúk 13 éves korukban válnak felnőtteké, azaz lesznek felelősek vallási kötelezettségük teljesítéséért.
A tarotban a „ halál” a 13 számú kártyalap. A halál azonban nemcsak a véget jelenti, hanem kényszerű átmeneti fokozatot egy új létbe vagy végleges megszabadulást a születés körforgásából.
A 13 számmal jelzett egyénnek az életben figyelemmel kell lennie és minden tevékenységét alaposan meg kell fontolnia. Azok az emberek, akik így tesznek, sok mindenre képesek lehetnek.
A 13 as az álomban valaki halálának óhaját jelentheti, ez gyerekeknél fordulhat elő leginkább. A 13 szám esetében az 1 a halált, míg a 3 as a szülőket és a gyermeket szimbolizálja. Pl. a fiú azt kívánja, menjen el az apa és az anya csakis neki maradjon, vagy a kislány azt kívánja, menjen el az anya és az apa csak neki maradjon.
A magam részéről nem tartom a 13 ast misztikus számnak, mindig egyjegyűre redukálom, ami a 4 számot jelenti. Viszont evvel együtt igaz, hogy az óvatosság és a stabilitás előtérbe kerül.
Ha a tarotban jön elő a „ halál „ kártya, akkor tudom, hogy valamit le kell zárni és új útra kell előrelépni.
Szeretettel hena:p
 

holdfeny56

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezt a fajta elemzést még nem láttam, de rám igaz, a fiamra nem annyira, de ő még kamasz, még sokat változhat.
Egyébként tettszik
 

cstamoca

Állandó Tag
Állandó Tag
15. A tizenötödikén születettek számára mindennél fontosabbak a családtagok és a barátok. Általában mindenki kedveli őket, gyakran igen tehetségesek valamiben. Tudásukat szívesen adják tovább. Nagyon jó a megfigyelőképességük. Sokszor túlzottan őszinték, ami a szívükön, az a szájukon. Harmonikus partnerkapcsolatra vágyna


100%-osan így van! :D
 

retroboii

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok.

A számoláshoz szeretnék hozzászólni.
Több féle rendszer van, én az egyik legősibbet tanultam, ennek megfelelően a korábban leírt számolással ellentétben, ha a hónap vagy a nap mesterszám, össze kell adni akkor is, csak a mátrixba való beíráskor kell külön megjelölni.

A numerológiai elemzésnek (numeroszkóp) ez, azaz a sorsszám meghatározása csak nagyon kis része. Olyan mint a horoszkópban a nap jegy. Igaz mindenkire akire vonatkozik, de csak bizonyos százalékokban, mert ott a többi szám is, amik sokszor meghatározóan változtatják a képlet hangsúlyát.

Tehát a sorsszám számolása a pythagoraszi képlet alapján:

pl: 1975 11 03
1+9+7+5+1+1+0+3=27=9

A topik elején a karakterszámok elemzése olvasható (meglepően jó helyesen :) ), de az csupán a születés napra vonatkozik. De a fenti képlettel kiszámolt szám értelmezésére nem megfelelő, mert ha mindent összeadsz, az a sorsszám, az elemzés pedig a karakterszámra vonatkozik.

Remélem tudtam segíteni kicsit tisztába tenni ezt a két dolgot és a számolást. :)

Egyébként zseniális rendszer. Számos numeroszkóp készítésére volt már lehetőségem, de minden alkalommal megdöbbenek én is, mennyire igaz.

További kellemes számolgatást

ps: bármilyen kérdésetek van még a témában, szívesen segítek ha tudok
 

hena37

Állandó Tag
Állandó Tag
"A numerológiai elemzésnek (numeroszkóp) ez, azaz a sorsszám meghatározása csak nagyon kis része. Olyan mint a horoszkópban a nap jegy. Igaz mindenkire akire vonatkozik, de csak bizonyos százalékokban, mert ott a többi szám is, amik sokszor meghatározóan változtatják a képlet hangsúlyát.
A topik elején a karakterszámok elemzése olvasható (meglepően jó helyesen :smile: ), de az csupán a születés napra vonatkozik. De a fenti képlettel kiszámolt szám értelmezésére nem megfelelő, mert ha mindent összeadsz, az a sorsszám, az elemzés pedig a karakterszámra vonatkozik. "


Abszolút egyetértek !
Szeretettel hena
 

ezoka

Állandó Tag
Állandó Tag
Érdekes dolog a számmisztika.
De vajon melyik szisztéma szerint számoljunk?
Ha ez igy lenne igaz, ahogy fönt olvastam, akkor csak 9 tipusú ember élne itt a földön.
Azt hiszem, ennél színesebb a világunkban élő emberek természete, identitása.
Problémáinkra és önmagunk megismerésére nem a számok adnak választ.
 

Balpeti

Új tag
9 típus?

30-31 születésnap, megannyi többletszám, hiányszám, síkok, és egyéb összefüggések teszik teljessé az ember egyediségét, ha csak a számmisztikát nézzük. A 9 szám meghatározó energiák, de a variációk nagyon sokszínűek.
 

Kis Sarkcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Tényleg! Valaki összetudná röviden foglalni, hányféle módszer létezik a számmisztikában és mi a gyökerük..vagy ki volt az elindítójuk?
 

ezoka

Állandó Tag
Állandó Tag
Én legalább háromról tudok. Cheiro, Pythagoras,és a héber.
Mind a három különböző értékeket használ, és ezáltal az értelmezés sem egyforma.

Akkor most melyikkel számoljak?

Pl. itt van az ember neve. Más néven születtem, más az asszony nevem, másként szólítanak a barátaim.
Azt hiszem ez eléggé bonyolult, és biztosan sok tanulást, gyakorlatot igényel.
 

Kata55

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerbusztok! A segítségeteket szeretném kérni. Keresem a CHEIRO : A SZÁMOK TITKAI könyvét, ha esetleg már fennt van a bloggon akkor segitsetek legyetek szívesek , hogy hol találom meg. Segítségeteket előre is nagyon köszönöm. Üdv : szép napot mindenkinek.
 

FagyisSzent

Állandó Tag
Állandó Tag
Én legalább háromról tudok. Cheiro, Pythagoras,és a héber.
Mind a három különböző értékeket használ, és ezáltal az értelmezés sem egyforma.

Akkor most melyikkel számoljak?
Csak, hogy a dolog egyszerű legyen, van a kínaiaknak meg a hinduknak is saját számmisztikájuk. :(
 

ancsaespana

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Engem, személy szerint nagyon érdekel a számmisztika, és már sokat gondolkozom rajta, hogy foglalkozzam-e vele. Azt hiszem, hogy megéri foglalkozni vele.
 

csimcsim

Állandó Tag
Állandó Tag
A napokban olvastam végig Alexander Rózsási numerológia könyvét. Bár tanultam parapszichológiát, mégis megdöbbentem, nagyon sok új információ colt benne. Hogy mennyi minden színesíti az egyéniségünket, hogy mit jelent, ha a nevük szerint egyesek vagyunk, vezéregyéniségek, kreatív ötletek megalkotói, a születés dátuma szerint pedig inkább valaki, aki inkább mások ötletének megvalósítója. Nem tagadhatjuk meg a számok rezgéseit, ez biztos :). Csak a 20 kötelező fórum hozzászólást gyűjtöm, de kívánok nektek gyümölcsérlelő beszélgetést! :)
 

tundértimi

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Mit tudtok a mesterszámokról? Mit jelenthet ha a sorsszám 11, 22...
Tud valaki ezzel kapcsolatban segíteni?
köszi
 

FagyisSzent

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Mit tudtok a mesterszámokról? Mit jelenthet ha a sorsszám 11, 22...
Tud valaki ezzel kapcsolatban segíteni?
köszi
Beütöd a kedvenc keresődbe, és százszám kapsz forrást. Hogy melyik ér valamit? Az már más tészta. Szinte minden könyv valami más értelmezést ad arra vonatkozóan, hogy az egyes mesterszámok mit is jelentenek egyes kontextusokban. Egy lehetséges (nem rossz) összefoglaló a mindenkilapjából:

A mesterszámok a számmisztika legizgalmasabb részei. Egyszerre öröm és bánat is azoknak, akik ezen számok rezgése alá tartoznak. A 11-es, a 22-es számok viselői több tehetséget, lehetőséget, képességet kaptak, de ezzel együtt több feladatot is! Elengedhetetlen az is, hogy az önismerettel mélyen, behatóan foglalkozzanak, akik ilyen számmal rendelkeznek. Ahhoz, hogy ki tudják használni ezt a "mesteri" képességet, az adott mesterszám alapszámával kell jobban megismerkedni: 11-es esetén > 1+1=2, 22-es esetén > 2+2=4. Ezeknek az alapszámoknak a részletes ismerete segíthet ahhoz, hogy fejlesszék önmagukat és gondolkodásmódjukat, ami a kiegyensúlyozottabb és harmonikusabb élethez vezet.

10
A teremtett világ mesterszáma, a világegyetem végtelenségének és teljességének szimbóluma.Uralkodója a Nap, "Isten képmása", ezért viselője rendkivüli kisugárzású, karizmatikus ember, aki már puszta jelenlétével felhívja magára a figyelmet.A Nap száma.Ha ezt a számot hordozzuk magunkban,akkor világmegváltó gondolataink vannak,egyéni elképzeléseink vannak,melyeket különleges elhivatotsággal valósítunk meg.A kiválasztottak számaként is szokták emlegetni a tízest.Kivételes tehetségük van ahhoz,hogy jó vezetők legyenek,nagy tömeget irányíthatnak.Gyakran dönt sokakat érintő kérdésekben.Könnyen lehet,hogy politikus,szónok válik a tízes számú emberből.

11
Az egyik mester szám, a 11, igazi erőhöz kapcsolódik; ez jelenti a fizikai és lelki erőt is. Ez az erős személyiség, azért lényegében mindent véghez tud vinni, amibe bele kezdett, de ügyelnie kell arra, hogy befolyását ne használja fel önző célokra. Határozott, bátor, energikus, könnyen kivívja mások tiszteletét és csodálatát. Vezető egyéniség. Képes érzelmeit kifejezésre juttatni, ezért nem szenved hiányt szeretetben. Megvan rá a képessége, hogy másokat ösztönözzön megfelelő példa mutatásával.

22
A tökéletes számnak tartják. A 22-es szám a napenergiával és a földi ambíciók beteljesedésével kapcsolatos. Akiknek ez a mester szám az életszáma, valószínűleg az élet minden területén tökéletes harmóniát élvez. Lehetőségei határtalanok, mély tudása és megértése képessége teszi arra, hogy másokat segítsen és a megvilágosodás útjára vezesse őket. Az egyetlen veszély abban rejlik, hogy hajlamos pihenni a babérjain, mert azt hiszi, hogy amiért sokat tud és bölcs, már nincs mit tanulnia. Ha egyszer megérti, hogy a pénz nem minden, akkor tovább tud lépni.
 
Oldal tetejére