Abortusz közben erőszakolta meg fiatal páciensét egy orvos

A rendőrségi beszámolók szerint a nő ugyanabban a bahamai kórházban dolgozott, ahol az orvos. Először a Freeport-i Carico Egészségügyi Központban kerültek kapcsolatba egymással, amikor dr. Gerald Mark Forbes azt mondta a lánynak, hogy csak úgy veszik fel a kórházba, ha előtte részt vesz egy vizsgálaton.

A 47 éves Forbes a vizsgálat alatt simogatta a fiatal nőt, maszturbálni kezdett, végül az egész erőszakba torkollott. A bírósági jelentés szerint a 2015. február 15-i eset után két héttel az áldozat felkereste az orvost azzal, hogy teherbe esett. A lány arra kérte Forbest, hogy a történtek miatt végezzen rajta abortuszt.

Az elsősorban családi orvosként praktizáló férfi belement, hogy elvégezze a terhességmegszakítást, ám az eljárás közben ismét erőszakoskodni kezdett és megerőszakolta a lányt.

Az áldozat a nyomozás közben átadott a rendőrségnek egy adag Metotrexát, amit állítólag a Forbestól kapott. Ezt a gyógyszert nem kívánt terhességek megszakításakor szokták a pácienseknek adni. A doktornak egyébként már korábban is meggyűlt a baja a törvénnyel, 2007-ben például bepróbálkozott egy 18 éves lánynál, 2010-ben pedig egyenesen azzal vádolták meg, hogy megerőszakolta az egyik kollégáját.

Forbes a mostani esethez csak annyit volt hajlandó hozzáfűzni, hogy

nincs mit mondanom.

eroszak2.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,292
Tagok
615,936
Legújabb tagunk
Rogerkar
Oldal tetejére