Nemcsak Zelenszkijék, hanem az amerikai hírszerzés is szívre tett kézzel köszönheti meg mindazt, amit az oroszoktól kapott. Az orosz haderő elemi hiányosságai miatt a saját ellenségeit látja el fegyverekkel, és legféltettebb titkait is tálcán nyújtja át nekik.
Az Ukrajna fegyverarzenáljának forrásaival foglalkozó cikkünk azzal a megállapítással zárult, hogy az ukrán haderő nehézfegyverzetének jelentős részét az elhagyott és zsákmányolt orosz eszközök teszik ki, és hogy ezek nélkül az utóbbi hetek ukrán sikerei elképzelhetetlenek lettek volna. (Hasonló megállapításokra jutott egyébként a Wall Street Journal is a néhány nappal később megjelent cikkében.) Most arról lesz szó, hogy mit jelent mindez az orosz haderőre jelenlegi és jövőbeli képességeire nézve.
Nem az Egyesült Államok és nem is a NATO, hanem Oroszország volt olyan előzékeny, hogy kisegítette a hiányt szenvedő ukránokat.
Mint korábban kifejtettük, minden haderőnél kell lennie bevett eljárásoknak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő egy elakadt, meghibásodott, harcban megsérült járművel, harci eszközzel. A legjobb lehetőség mindig az, ha maga az eszköz kezelőszemélyzete képes megoldani a problémát. Egy harckocsi személyzetét például megtanítják arra, hogyan érdemes próbálkozni a jármű kimozdításával, ha az elakadt, illetve egyszerűbb javítások elvégzésére is képesnek kell lenniük. Egy lánctalp egy szemének, avagy lánctagjának cseréje, a lánctalp egy görgőjének visszaigazítása, esetleg mondjuk a motor hűtőfolyadékának pótlása, valamelyik cső megragasztása nem szabad, hogy problémát okozzon egy jól képzett legénységnek, és az ilyesmihez szükséges szerszámok, pótalkatrészek is a rendelkezésükre kell, hogy álljanak.
Különösen igaz mindez egy professzionális katonákat foglalkoztató, modern eszközökkel felszerelt haderőre, ahol egyrészt megéri hosszú éveken át képezni a személyzetet, másrészt sokmillió dolláros, nem szívesen hátrahagyott eszközöket használnak. Illetve minden felhasznált pótalkatrészről, meghibásodásról leltár, jelentés készül, így a jellemző problémákra a személyzetet fel tudják készíteni, és mind magukon a járműveken, mind a frontvonaltól kicsit távolabb található bázisokon rendelkezésre állnak a várhatóan szükséges szerszámok és alkatrészek.
Sok orosz eszköz már az ukrán oldalon szolgál - harcképtelenné tett orosz páncélosokat állítottak ki Kijev belvárosában 2022. augusztus 24-án, az ukrán függetlenség 31. évfordulóján.
Ha pedig bármilyen problémát ellenséges tűztől fenyegetve, a frontvonalon kell elhárítani, akkor mindez hatványozottan igaz: senki nem fog hümmögve lapozgatni egy karbantartási útmutatót, és életében először nekiállni egy lánctalpjavításnak, miközben golyók fütyülnek el a közelében. De ha a személyzet tudja, hogy tíz perc munkával egy újra mozgóképes járműve lesz, akkor a kockázatokat elemezve bevállalhat egy ilyen akciót.
Ha önerőből nem megy a probléma megoldása, akkor a következő lehetőség egy hasonló vagy magasabb kategóriájú jármű segítségének igénybevétele. Egy másik tank talán ki tudja mozdítani az elakadt harckocsit, ha pedig műszaki probléma van, akkor biztonságosabb, hiszen a javításra alkalmasabb helyre tudja vontatni. Ha ez sem működik, akkor jöhetnek a specializált műszaki egységek a specializált járműveikkel és egységeikkel, de ezek minden haderőben korlátos erőforrásnak számítanak, ezért lehetőleg csak végső esetben veszik igénybe a segítségüket.
Se csodafegyverek, se csodák nincsenek Ukrajnában
Nagyító rovatunkban annak kapcsán elmélkedünk, hogy immár hat hónapja zajlik a vérontás a szomszédban.
A front mögötti bázison pedig megint protokollok vonatkoznak arra, milyen javításokat lehet helyben elvégezni és mikor kell inkább a hátországban nagyjavítást kérni, mikor érdemes mondjuk egy másik javításra szoruló eszközből átszerelni egy alkatrészt, milyen ideiglenes, további meghibásodásokkal fenyegető javításokat lehet eszközölni, és így tovább. Persze mindez jóval rugalmasabban működik éles harci helyzetben, amikor mondjuk minden bevethető eszközre szükség van. De nem mindegy, hogy egy javítóműhelyben tudják-e, hogy két nap múlva kapnak mondjuk egy új váltót a harckocsiba, vagy csak két hét múlva, mert utóbbi esetben érdemes kétszeres munkával szétszedni egy motorhibás tankot, és onnan átrakni az alkatrészt, míg az előbbi esetben mondjuk nem.
A dolog persze még ennél is sokkal bonyolultabb. Mindenesetre az jól látható, hogy a folyamat minden pontján jól kiképzett, tapasztalt, motivált emberekre, valamint hatékony kommunikációra logisztikára van szükség ahhoz, hogy az elakadt, meghibásodott, megsérült eszközök lehető legnagyobb része ne maradjon a csatatéren, és ezzel ne kerülhessen az ellenség kezébe, illetve ahhoz, hogy minél nagyobb részük maradjon vagy kerüljön újra gyorsan harcképes állapotba.
Nem árulunk el újdonságot azzal, hogy e feltételek nem igazán vannak meg az orosz haderőnél – ideszámítva az eddig hivatalosan külön szervezeti egységnek, most az annexiókkal nyilván „papíron” is az oroszba betagozódó donyecki és luhanszki „népköztársaságok” hadseregeit is. A problémák a rendszeres karbantartások hiányával kezdődnek – a háború elején például azt valószínűsítették a szakértők, hogy azért kapnak annyi defektet, és akadnak ezért el a kerekes orosz járművek, mert rengeteget álltak egy helyben a bázisokon, így a kerekek mindig a napon lévő része elöregedett, megtöredezett. Az amerikai szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy ennek elkerülésének érdekében az amerikai bázisokon külön embereket, külön protokoll szerint alkalmaznak arra, hogy időnként átparkolják ezeket a járműveket.
Földbe állhat az orosz fegyverexport a háború hatására
Nem éppen jó reklám az orosz fegyvereknek az, ami Ukrajnában történik, de még nem is ez a legnagyobb problémája az orosz fegyverexportnak.
A szovjet-orosz eszközök hagyományosan elég strapabíróra voltak-vannak tervezve. De egyrészt azért ennek vannak határai, másrészt már egy mondjuk T-72-es tank sem olyan, mint egy dobtáras géppisztoly, van benne elektronika, rengeteg alkatrész, és nem mindig elég, ha egy kalapáccsal egyet ráverünk, és rögtön működni kezd.
Ugyanakkor a szovjet-orosz hadászati doktrína mindig is inkább arra épített, hogy nagy tömegben bevetett eszközökkel hajtsanak végre folyamatos előrenyomulást, ami elromlik, ahelyett van másik, az elhagyott járműveket majd begyűjtik és helyrepofozzák a műszaki alakulatok.
Az orosz sorkatonák (függetlenül attól, hogy az ukrajnai invázió előtt mondjuk aláírtak-e egy papírt arról, hogy mostantól ők hivatásosok, és így mehetnek „különleges katonai műveletben” külföldre harcolni) kiképzésébe messze nem fér bele a karbantartási, javítási feladatok alapos begyakoroltatása. Az orosz hadgyakorlatok is inkább a szemnek nagyon látványos, nagyszabású játékok, mintsem a harctér mindennapi valóságának modellezései. És most képzeljük el azt, hogy mindez milyen szintet érhet el a több évvel ezelőtt elvégzett sorkatonai szolgálat után most a behívó után néhány nappal a frontra vezérelt tartalékosok körében. (Szintén néhány napos hír egyébként, hogy a most bevonult tartalékosok közül sokakat a frontra küldésük előtti napokban alakzatban masíroztattak, ahelyett, hogy mondjuk gyakorolták volna legalább kézifegyvereik alapvető karbantartását, vagy a harctéri túléléshez szükséges készségeiket frissítették volna fel.)
A rosszul ellátott, rosszul vezetett, rossz parancsokat kapó katonák harci szelleme is olyan, amilyen. Elképzelhető, hogy nekiáll kiszabadítani egy elakadt tankot valahol a Liman mellett, egy sártengerré vált mezőn, és kockáztatja, hogy a Javelinekkel felszerelt ukránok közben odaérnek, de valószínűleg inkább szétteszi a kezét, és biztonságosabb helyet keres.
Putyin végzetes gyengeségét mutatja a mozgósítás elrendelése
Golyófogónak lehetnek csak jók a most behívott tartalékosok, és már a front megtartásához is nukleáris fegyverekkel kell fenyegetőznie.
Mindebből aztán az lesz, hogy az orosz eszközök elakadnak, elromlanak, találatokat kapnak, és ottmaradnak a csatatéren, mert személyzetük, ha túl is élte az eseményeket, a sorsukra hagyja őket vagy megadja magát. Ha pedig a csatatér aztán ukrán ellenőrzés alá kerül, akkor a „hazai pályán” harcoló, motiváltabb, rugalmasabb ukránok begyűjtik, feltöltik üzemanyaggal, kijavítják, alkatrészként felhasználják a zsákmányolt vagy elhagyott orosz eszközöket, amelyeket néhány órával, nappal vagy héttel később már az eredeti tulajdonosaik ellen vetnek be. Egyes ukrán egységek szinte már kizárólag zsákmányolt, akár saját eredeti felszerelésüknél modernebb orosz nehézfegyverzettel szerelték fel magukat, mint a sikert sikerre halmozó 92. gépesített dandár, de olyan gyalogsági egységről is tudni, amely a zsákmányolt eszközökkel „gépesítette magát”.
Amikor tehát a harkivi offenzíva során az ukránok egy elhagyott T-90M-re bukkantak, az nem azért volt nagy fegyvertény, mert ezt aztán bevethették az oroszok ellen, hanem mert a tankot azóta már minden bizonnyal csavarokra szétszedték valahol a hátországban az amerikai katonai szakértők, hogy feltérképezzék az új fejlesztések pontos tudását, gyenge pontjait. A tank elvesztése tehát hosszú évekre vetheti vissza az orosz haderő képességeit. És miért került ez a tank ukrán (NATO) kezekbe? Az ukránok szerint a lánctalp egyetlen lánctagja hibásodott meg, ezt kellett kicserélni, és máris el lehetett vele hajtani. Az orosz legénység ezt nem tette meg, vagy azért, mert nem volt cserealkatrészük, vagy azért mert nem tudta, vagy azért mert nem akart ezzel vesződni az ukrán offenzíva közepette, hanem inkább az életét mentette, vagy csak egyszerűen nem volt hozzá kedve. Akárhogy is volt, annyit sem tettek meg, hogy valahogyan megsemmisítsék vagy súlyosan megrongálják a tankot. Akkor is sokat megtudhattak volna a roncsból a nyugati szakértők, de így gyakorlatilag karcmentesen jutottak hozzá a legújabb orosz technológiához.
Ugyanilyen sértetlen állapotban került a harkivi ellentámadás során az ukránok kezére egy 1L261-es radar. A 1L260 Zoopark-1M rendszer részeként ezt az ellenséges tüzérségi állások bemérésére lehet használni, és ugyan nem tartalmaz olyan titkos csúcstechnológiát, mint a T-90M, azért egy sértetlen darab tanulmányozása szintén érdekes információkkal szolgálhat a NATO szakértőinek. Elképesztő, hogy legénység tagjai arra nem vették a fáradságot, hogy a valamiért hátrahagyott járműben legalább az érzékeny elektronikai eszközöket megrongálják, még azok a képernyők is épségben várták az ukránokat, amelyeket egy puskatussal egy perc alatt szét lehetett volna törni.
Fontos radarrendszert zsákmányolhattak, orosz parancsnokot foghattak az ukránok
Az oroszok nagy bajban lehetnek, sokan a védelmi miniszter fejét követelik az ukrán sikerek miatt. Háborús hírösszefoglaló.
Még márciusban jutott hasonló sorsra a szintén szupertitkos, elektronikus zavarórendszer, a Krasukha-4. A rendszer az orosz állítások szerint nemcsak az ellenséges repülő eszközök radarjait képes semlegesíteni, hanem a GPS-, a rádió- és a telefonjeleket is, sőt akár az alacsony föld körüli pályán keringő műholdak rendszereit is. Mivel egy elképzelt NATO-orosz konfliktusban a NATO felderítő- és radarrendszereinek jó működése elengedhetetlen lenne a várt és tervezett légifölény kialakításához, és a precíziós fegyverek bevetéséhez, egy ilyen zavarórendszer halálos fenyegetést jelentene a NATO erőire. Az oroszok ezt is sértetlen állapotban hagyták hátra Kijev közelében, annyit nem tettek meg, hogy egy kővel bezúzzák a képernyőket, vagy beledobjanak a rendszert rejtő konténerbe egy kézigránátot, esetleg egy tankkal szétlőjék. Egy ilyen rendszer évtizedes fejlesztés eredménye, és az oroszok joggal számíthattak arra, hogy a NATO-nak még szintén hosszú évekig tarthat rájönnie, hogyan működik és hogyan lehet esetleg védekezni ellene, olyan eszközöket fejleszteni, amelyeket nem képes megzavarni. Ez az idő biztosan a töredékére rövidül, ha egy sértetlen zavarórendszert szedhetnek áramköreire a NATO szakértői – ahogy ezt már azóta biztosan meg is tették.
Aztán ott van az a lezuhant Szu-30SM harci repülőgép, amely még a háború korábbi szakaszában zuhant le Izium környékén. Az oroszok – nyilván abban bízva, hogy ez a terület „örök időkre” az ellenőrzésük alatt marad – nem gyűjtötték be vagy semmisítették meg teljesen a roncsot, így most az ukránok megtalálhatták. A repülőgép mellett ott volt a RTU 518-PSM aktív elektronikai zavaróeszköz is. Ennek feladata az ellenséges radarok és rakéták összezavarása, tehát a repülőgép rendkívül fontos önvédelmi eszköze. Ez a típus az egyik legfejlettebb és persze legtitkosabb ilyen eszköze az orosz légierőnek. Illetve hát titkos csak mostanáig volt, mert egy ilyen jó állapotú darab alapján biztosan egy jó részét „vissza tudják fejteni” az ukrán és NATO-szakértők.
A fentiek csak újabb, nagyon erős illusztrációi annak, hogy az orosz haderővel semmi sincs rendben. Az ukrajnai leszereplésért lehet felelőssé tenni az alkalmatlan parancsnokokat, a rossz haditervet, az elavult taktikát, a katonák nem megfelelő kiképzését, a bevetett fegyverrendszerek hiányosságait, egyes egységek gyenge teljesítményét, és még sok minden mást. Valójában azonban az a helyzet, hogy mindez együtt, egyszerre igaz. A rothadás sokkal mélyebbre megy, mint hogy egy-egy intézkedéssel, egy-egy parancsnok leváltásával meg lehetne szüntetni. Ha egy hadsereg katonái egy meghibásodott lánctalp miatt az ellenség kezére adják a legmodernebb harckocsijukat, ha egy képernyőt nem képesek szétverni, amikor sorsára hagynak egy csúcstechnológiás fegyverrendszert, ott lehet arra számítani, hogy ez a haderő acélos akarattal leküzdi a nyugati segítséggel is egyre jobban felszerelt és kiképzett ukránok ellenállását?
Ez a minden szintre kiterjedő alkalmatlanság Ukrajnában most nemcsak azt jelenti, hogy az oroszok nagyon nagy mértékben járultak és járulnak hozzá saját ellenségük nehézfegyverzettel való ellátásához, de azt is, hogy évekre, évtizedekre előre csökkentették saját fegyvereik hatékonyságát, védelmi képességeiket azzal, hogy a kisujjuk megmozdítása nélkül hagyták ezeket az ősi, stratégiai ellenségük kezére jutni.
Litván Dániel
Az Ukrajna fegyverarzenáljának forrásaival foglalkozó cikkünk azzal a megállapítással zárult, hogy az ukrán haderő nehézfegyverzetének jelentős részét az elhagyott és zsákmányolt orosz eszközök teszik ki, és hogy ezek nélkül az utóbbi hetek ukrán sikerei elképzelhetetlenek lettek volna. (Hasonló megállapításokra jutott egyébként a Wall Street Journal is a néhány nappal később megjelent cikkében.) Most arról lesz szó, hogy mit jelent mindez az orosz haderőre jelenlegi és jövőbeli képességeire nézve.
Ki adta a legtöbb nehézfegyvert Ukrajnának? A válasz meglepő
Nem az Egyesült Államok és nem is a NATO, hanem Oroszország volt olyan előzékeny, hogy kisegítette a hiányt szenvedő ukránokat.
Mint korábban kifejtettük, minden haderőnél kell lennie bevett eljárásoknak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő egy elakadt, meghibásodott, harcban megsérült járművel, harci eszközzel. A legjobb lehetőség mindig az, ha maga az eszköz kezelőszemélyzete képes megoldani a problémát. Egy harckocsi személyzetét például megtanítják arra, hogyan érdemes próbálkozni a jármű kimozdításával, ha az elakadt, illetve egyszerűbb javítások elvégzésére is képesnek kell lenniük. Egy lánctalp egy szemének, avagy lánctagjának cseréje, a lánctalp egy görgőjének visszaigazítása, esetleg mondjuk a motor hűtőfolyadékának pótlása, valamelyik cső megragasztása nem szabad, hogy problémát okozzon egy jól képzett legénységnek, és az ilyesmihez szükséges szerszámok, pótalkatrészek is a rendelkezésükre kell, hogy álljanak.
Különösen igaz mindez egy professzionális katonákat foglalkoztató, modern eszközökkel felszerelt haderőre, ahol egyrészt megéri hosszú éveken át képezni a személyzetet, másrészt sokmillió dolláros, nem szívesen hátrahagyott eszközöket használnak. Illetve minden felhasznált pótalkatrészről, meghibásodásról leltár, jelentés készül, így a jellemző problémákra a személyzetet fel tudják készíteni, és mind magukon a járműveken, mind a frontvonaltól kicsit távolabb található bázisokon rendelkezésre állnak a várhatóan szükséges szerszámok és alkatrészek.
Tudás és tapasztalat
Az elvi tudáson túl azonban nagyon nagy szerepe van a tapasztalatnak és a gyakorlatnak ilyen helyzetekben. Egy tapasztalt és gyakorlott személyzet könnyebben felismeri a problémát, és gyorsabban talál rá akár nem tankönyvi megoldást. Lehet például, hogy kiásni már nem lehet az elakadt járművet, de egy közeli fa vagy kerítés darabjait alátéve még meg lehet mozdítani. Lehet, hogy egy csavarkulccsal és rengeteg szigszalaggal még működésre lehet bírni azt a motort, ha az ember tudja, hol kell azt a két csavart meghúzni, melyik cső szivárgását kell megszüntetni.Sok orosz eszköz már az ukrán oldalon szolgál - harcképtelenné tett orosz páncélosokat állítottak ki Kijev belvárosában 2022. augusztus 24-án, az ukrán függetlenség 31. évfordulóján.
Ha pedig bármilyen problémát ellenséges tűztől fenyegetve, a frontvonalon kell elhárítani, akkor mindez hatványozottan igaz: senki nem fog hümmögve lapozgatni egy karbantartási útmutatót, és életében először nekiállni egy lánctalpjavításnak, miközben golyók fütyülnek el a közelében. De ha a személyzet tudja, hogy tíz perc munkával egy újra mozgóképes járműve lesz, akkor a kockázatokat elemezve bevállalhat egy ilyen akciót.
Ha önerőből nem megy a probléma megoldása, akkor a következő lehetőség egy hasonló vagy magasabb kategóriájú jármű segítségének igénybevétele. Egy másik tank talán ki tudja mozdítani az elakadt harckocsit, ha pedig műszaki probléma van, akkor biztonságosabb, hiszen a javításra alkalmasabb helyre tudja vontatni. Ha ez sem működik, akkor jöhetnek a specializált műszaki egységek a specializált járműveikkel és egységeikkel, de ezek minden haderőben korlátos erőforrásnak számítanak, ezért lehetőleg csak végső esetben veszik igénybe a segítségüket.
Se csodafegyverek, se csodák nincsenek Ukrajnában
Nagyító rovatunkban annak kapcsán elmélkedünk, hogy immár hat hónapja zajlik a vérontás a szomszédban.
A front mögötti bázison pedig megint protokollok vonatkoznak arra, milyen javításokat lehet helyben elvégezni és mikor kell inkább a hátországban nagyjavítást kérni, mikor érdemes mondjuk egy másik javításra szoruló eszközből átszerelni egy alkatrészt, milyen ideiglenes, további meghibásodásokkal fenyegető javításokat lehet eszközölni, és így tovább. Persze mindez jóval rugalmasabban működik éles harci helyzetben, amikor mondjuk minden bevethető eszközre szükség van. De nem mindegy, hogy egy javítóműhelyben tudják-e, hogy két nap múlva kapnak mondjuk egy új váltót a harckocsiba, vagy csak két hét múlva, mert utóbbi esetben érdemes kétszeres munkával szétszedni egy motorhibás tankot, és onnan átrakni az alkatrészt, míg az előbbi esetben mondjuk nem.
A dolog persze még ennél is sokkal bonyolultabb. Mindenesetre az jól látható, hogy a folyamat minden pontján jól kiképzett, tapasztalt, motivált emberekre, valamint hatékony kommunikációra logisztikára van szükség ahhoz, hogy az elakadt, meghibásodott, megsérült eszközök lehető legnagyobb része ne maradjon a csatatéren, és ezzel ne kerülhessen az ellenség kezébe, illetve ahhoz, hogy minél nagyobb részük maradjon vagy kerüljön újra gyorsan harcképes állapotba.
Nem árulunk el újdonságot azzal, hogy e feltételek nem igazán vannak meg az orosz haderőnél – ideszámítva az eddig hivatalosan külön szervezeti egységnek, most az annexiókkal nyilván „papíron” is az oroszba betagozódó donyecki és luhanszki „népköztársaságok” hadseregeit is. A problémák a rendszeres karbantartások hiányával kezdődnek – a háború elején például azt valószínűsítették a szakértők, hogy azért kapnak annyi defektet, és akadnak ezért el a kerekes orosz járművek, mert rengeteget álltak egy helyben a bázisokon, így a kerekek mindig a napon lévő része elöregedett, megtöredezett. Az amerikai szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy ennek elkerülésének érdekében az amerikai bázisokon külön embereket, külön protokoll szerint alkalmaznak arra, hogy időnként átparkolják ezeket a járműveket.
Szétlopva, elhanyagolva, otthagyva
Aztán ott van a mindent átható korrupció és a lopás. Néhány nappal ezelőtti hír, hogy az orosz hadvezetés meglepődve szembesült azzal, hogy 1,5 millió (!), a bevonult tartalékosoknak szánt egyenruha hiányzik egy raktárból. Most az, hogy az ezek értékesítéséért kapott pénzből valamelyik „nagykutya” vett egy most minden bizonnyal lefoglalva egy olasz kikötőben ringatózó jachtot, vagy a raktár őrzésére kirendelt katonáknak jutott belőle sok-sok liter plusz vodka, az mindegy is. A lényeg, egyenruhák nincsenek. Vajon hány, papíron létező alkatrész hiányozhat a fronton bevetett járművekből, az ezeket kiszolgáló bázisokról? Vajon a harckocsikban ott vannak a szükség esetére előírt javítókészletek, pótalkatrészek? Kicserélték a csereérett, elöregedett alkatrészeket az évek során, az ütemterv szerint? Meg lett zsírozva, aminek meg kellett zsírozva lenni, került új olaj, szűrő, fékbetét, csapágygörgő azokba a járművekbe? Lehet tippelni.
Földbe állhat az orosz fegyverexport a háború hatására
Nem éppen jó reklám az orosz fegyvereknek az, ami Ukrajnában történik, de még nem is ez a legnagyobb problémája az orosz fegyverexportnak.
A szovjet-orosz eszközök hagyományosan elég strapabíróra voltak-vannak tervezve. De egyrészt azért ennek vannak határai, másrészt már egy mondjuk T-72-es tank sem olyan, mint egy dobtáras géppisztoly, van benne elektronika, rengeteg alkatrész, és nem mindig elég, ha egy kalapáccsal egyet ráverünk, és rögtön működni kezd.
Ugyanakkor a szovjet-orosz hadászati doktrína mindig is inkább arra épített, hogy nagy tömegben bevetett eszközökkel hajtsanak végre folyamatos előrenyomulást, ami elromlik, ahelyett van másik, az elhagyott járműveket majd begyűjtik és helyrepofozzák a műszaki alakulatok.
Az orosz sorkatonák (függetlenül attól, hogy az ukrajnai invázió előtt mondjuk aláírtak-e egy papírt arról, hogy mostantól ők hivatásosok, és így mehetnek „különleges katonai műveletben” külföldre harcolni) kiképzésébe messze nem fér bele a karbantartási, javítási feladatok alapos begyakoroltatása. Az orosz hadgyakorlatok is inkább a szemnek nagyon látványos, nagyszabású játékok, mintsem a harctér mindennapi valóságának modellezései. És most képzeljük el azt, hogy mindez milyen szintet érhet el a több évvel ezelőtt elvégzett sorkatonai szolgálat után most a behívó után néhány nappal a frontra vezérelt tartalékosok körében. (Szintén néhány napos hír egyébként, hogy a most bevonult tartalékosok közül sokakat a frontra küldésük előtti napokban alakzatban masíroztattak, ahelyett, hogy mondjuk gyakorolták volna legalább kézifegyvereik alapvető karbantartását, vagy a harctéri túléléshez szükséges készségeiket frissítették volna fel.)
A rosszul ellátott, rosszul vezetett, rossz parancsokat kapó katonák harci szelleme is olyan, amilyen. Elképzelhető, hogy nekiáll kiszabadítani egy elakadt tankot valahol a Liman mellett, egy sártengerré vált mezőn, és kockáztatja, hogy a Javelinekkel felszerelt ukránok közben odaérnek, de valószínűleg inkább szétteszi a kezét, és biztonságosabb helyet keres.
Putyin végzetes gyengeségét mutatja a mozgósítás elrendelése
Golyófogónak lehetnek csak jók a most behívott tartalékosok, és már a front megtartásához is nukleáris fegyverekkel kell fenyegetőznie.
Mindebből aztán az lesz, hogy az orosz eszközök elakadnak, elromlanak, találatokat kapnak, és ottmaradnak a csatatéren, mert személyzetük, ha túl is élte az eseményeket, a sorsukra hagyja őket vagy megadja magát. Ha pedig a csatatér aztán ukrán ellenőrzés alá kerül, akkor a „hazai pályán” harcoló, motiváltabb, rugalmasabb ukránok begyűjtik, feltöltik üzemanyaggal, kijavítják, alkatrészként felhasználják a zsákmányolt vagy elhagyott orosz eszközöket, amelyeket néhány órával, nappal vagy héttel később már az eredeti tulajdonosaik ellen vetnek be. Egyes ukrán egységek szinte már kizárólag zsákmányolt, akár saját eredeti felszerelésüknél modernebb orosz nehézfegyverzettel szerelték fel magukat, mint a sikert sikerre halmozó 92. gépesített dandár, de olyan gyalogsági egységről is tudni, amely a zsákmányolt eszközökkel „gépesítette magát”.
– mondta Ruszlan Andrijko, a Karpatszka Zics önkéntes zászlóalj egyik főtisztje. A zászlóalj Izjum visszafoglalásakor tíz T-80-as harckocsit és öt 2S5 önjáró löveget zsákmányolt.
Tálcán kínált csúcstechnológia
És ez még mindig nem minden. A hátrahagyott és zsákmányolt eszközök között ugyanis nemcsak régi, jól kipróbált, az ukránok és a NATO által is jól ismertek vannak. A T-90M harckocsi jelenleg Oroszország legfejlettebb tankja (nem, a híres Armata nem létezik komolyan bevethető darabszámban). A T-90-es modell továbbfejlesztéseként az M változat egy különleges, Nakidka nevű bevonattal van ellátva, amely hő- és rádiójelelnyelő tulajdonságokkal bír, és elméletben mind a hőkamerák, mind a hőkeresős páncéltörő rakéták érzékelői, mind levegőből pásztázó radarok elől elrejtheti a tankot. A T-90M reaktív páncélzata is új fejlesztésű, de az orosz tankok sokat kritizált öntöltő lőszeradagoló rendszerét is átalakították benne, de tűzvezetési és kommunikációs rendszerei is a legfejlettebbek, amelyeket az orosz haderőnél használnak. Mindezek részben a T-14 Armatán, tehát a jövő orosz tankján is alkalmazott megoldások, és részleteikben ismeretlenek voltak mind az ukránok, mind a NATO hírszerzése előtt.Amikor tehát a harkivi offenzíva során az ukránok egy elhagyott T-90M-re bukkantak, az nem azért volt nagy fegyvertény, mert ezt aztán bevethették az oroszok ellen, hanem mert a tankot azóta már minden bizonnyal csavarokra szétszedték valahol a hátországban az amerikai katonai szakértők, hogy feltérképezzék az új fejlesztések pontos tudását, gyenge pontjait. A tank elvesztése tehát hosszú évekre vetheti vissza az orosz haderő képességeit. És miért került ez a tank ukrán (NATO) kezekbe? Az ukránok szerint a lánctalp egyetlen lánctagja hibásodott meg, ezt kellett kicserélni, és máris el lehetett vele hajtani. Az orosz legénység ezt nem tette meg, vagy azért, mert nem volt cserealkatrészük, vagy azért mert nem tudta, vagy azért mert nem akart ezzel vesződni az ukrán offenzíva közepette, hanem inkább az életét mentette, vagy csak egyszerűen nem volt hozzá kedve. Akárhogy is volt, annyit sem tettek meg, hogy valahogyan megsemmisítsék vagy súlyosan megrongálják a tankot. Akkor is sokat megtudhattak volna a roncsból a nyugati szakértők, de így gyakorlatilag karcmentesen jutottak hozzá a legújabb orosz technológiához.
Ugyanilyen sértetlen állapotban került a harkivi ellentámadás során az ukránok kezére egy 1L261-es radar. A 1L260 Zoopark-1M rendszer részeként ezt az ellenséges tüzérségi állások bemérésére lehet használni, és ugyan nem tartalmaz olyan titkos csúcstechnológiát, mint a T-90M, azért egy sértetlen darab tanulmányozása szintén érdekes információkkal szolgálhat a NATO szakértőinek. Elképesztő, hogy legénység tagjai arra nem vették a fáradságot, hogy a valamiért hátrahagyott járműben legalább az érzékeny elektronikai eszközöket megrongálják, még azok a képernyők is épségben várták az ukránokat, amelyeket egy puskatussal egy perc alatt szét lehetett volna törni.
Fontos radarrendszert zsákmányolhattak, orosz parancsnokot foghattak az ukránok
Az oroszok nagy bajban lehetnek, sokan a védelmi miniszter fejét követelik az ukrán sikerek miatt. Háborús hírösszefoglaló.
Még márciusban jutott hasonló sorsra a szintén szupertitkos, elektronikus zavarórendszer, a Krasukha-4. A rendszer az orosz állítások szerint nemcsak az ellenséges repülő eszközök radarjait képes semlegesíteni, hanem a GPS-, a rádió- és a telefonjeleket is, sőt akár az alacsony föld körüli pályán keringő műholdak rendszereit is. Mivel egy elképzelt NATO-orosz konfliktusban a NATO felderítő- és radarrendszereinek jó működése elengedhetetlen lenne a várt és tervezett légifölény kialakításához, és a precíziós fegyverek bevetéséhez, egy ilyen zavarórendszer halálos fenyegetést jelentene a NATO erőire. Az oroszok ezt is sértetlen állapotban hagyták hátra Kijev közelében, annyit nem tettek meg, hogy egy kővel bezúzzák a képernyőket, vagy beledobjanak a rendszert rejtő konténerbe egy kézigránátot, esetleg egy tankkal szétlőjék. Egy ilyen rendszer évtizedes fejlesztés eredménye, és az oroszok joggal számíthattak arra, hogy a NATO-nak még szintén hosszú évekig tarthat rájönnie, hogyan működik és hogyan lehet esetleg védekezni ellene, olyan eszközöket fejleszteni, amelyeket nem képes megzavarni. Ez az idő biztosan a töredékére rövidül, ha egy sértetlen zavarórendszert szedhetnek áramköreire a NATO szakértői – ahogy ezt már azóta biztosan meg is tették.
Aztán ott van az a lezuhant Szu-30SM harci repülőgép, amely még a háború korábbi szakaszában zuhant le Izium környékén. Az oroszok – nyilván abban bízva, hogy ez a terület „örök időkre” az ellenőrzésük alatt marad – nem gyűjtötték be vagy semmisítették meg teljesen a roncsot, így most az ukránok megtalálhatták. A repülőgép mellett ott volt a RTU 518-PSM aktív elektronikai zavaróeszköz is. Ennek feladata az ellenséges radarok és rakéták összezavarása, tehát a repülőgép rendkívül fontos önvédelmi eszköze. Ez a típus az egyik legfejlettebb és persze legtitkosabb ilyen eszköze az orosz légierőnek. Illetve hát titkos csak mostanáig volt, mert egy ilyen jó állapotú darab alapján biztosan egy jó részét „vissza tudják fejteni” az ukrán és NATO-szakértők.
A fentiek csak újabb, nagyon erős illusztrációi annak, hogy az orosz haderővel semmi sincs rendben. Az ukrajnai leszereplésért lehet felelőssé tenni az alkalmatlan parancsnokokat, a rossz haditervet, az elavult taktikát, a katonák nem megfelelő kiképzését, a bevetett fegyverrendszerek hiányosságait, egyes egységek gyenge teljesítményét, és még sok minden mást. Valójában azonban az a helyzet, hogy mindez együtt, egyszerre igaz. A rothadás sokkal mélyebbre megy, mint hogy egy-egy intézkedéssel, egy-egy parancsnok leváltásával meg lehetne szüntetni. Ha egy hadsereg katonái egy meghibásodott lánctalp miatt az ellenség kezére adják a legmodernebb harckocsijukat, ha egy képernyőt nem képesek szétverni, amikor sorsára hagynak egy csúcstechnológiás fegyverrendszert, ott lehet arra számítani, hogy ez a haderő acélos akarattal leküzdi a nyugati segítséggel is egyre jobban felszerelt és kiképzett ukránok ellenállását?
Ez a minden szintre kiterjedő alkalmatlanság Ukrajnában most nemcsak azt jelenti, hogy az oroszok nagyon nagy mértékben járultak és járulnak hozzá saját ellenségük nehézfegyverzettel való ellátásához, de azt is, hogy évekre, évtizedekre előre csökkentették saját fegyvereik hatékonyságát, védelmi képességeiket azzal, hogy a kisujjuk megmozdítása nélkül hagyták ezeket az ősi, stratégiai ellenségük kezére jutni.
Litván Dániel
