Amire nincs magyarázat!?!

hukkle

Állandó Tag
Állandó Tag
Kertész Imrének van egy könyve. Kaddis egy meg nem született gyerekért, vagy hasonló a címe. Abban van egy jó auswitzi sztori arra, h. mi a megmagyarázhatatlan. Röviden annyi, h az egyik fogoly két adag ételt kap,ami kétszeres esély túlélésre, és ennek ellenére mégis visszaadja a plusszban kapott adagot, mivel tudja h,. ha nem adná vissza akkor a másik éhenhalna.
 
Velem nemrég történ meg egy a mai napig is megmagyarázhatatlan dolog. Vezettem az autómat és beugrott egy képsorozat, ugyanaz az út egy kicsivel későbbi szelete (többször jártam erre szóval ismertem már az utat) szóval beugrott, hogy a következő körforgalom után valamin meg fog csúszni az autó, és letérek az útról. Viszont azt is tisztán láttam, hogy az út mellet futó kerékpár úton lesz két biciklis, az egyik a biciklije mellett áll, a másik pedig a kerékpárja mellett ül a fűben és éppen valami térképet néz. Tisztán láttam, hogy amikor lecsúszok az útról az utóbbit elgázolom, és meghal. Ez egy villanásnyi idő alatt villant át az agyamon, és már láttam a körforgalmat amit az előbb leírtam. Lassítottam, főútról van szó tehát nem indokolt lassan közlekedni, de én kb 40 Km/ó-ra lassítottam, átmentem a körforgalmon, és ... megpillantottam a két biciklist, az egyik állt, a másik ült a fűben a bicikli mellett, mégjobban lassítottam. elhaladtam mellettük szinte lépésben és nem történt semmi. De azóta sem tudom, hogy itt mi is történhetett ? Csak a képzeletem játszott velem, vagy megpillantottam valamit egy alternatív jövőképemből ? Nem tudom ...
 

skory92

Állandó Tag
Állandó Tag
Az emberi agy néha hihetetlen dolgokra képes. Magyarázat mindenesetre mindig van, maximum hihetetlen, vagy még nem ismerjük.
 

Reg68

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem nincs olyan dolog a vilagon amire nincs magyarazat. Van amire nem tudjuk a magyarazatot

A csekely - es ez nem alszerenyseg - tudomanytortenieti ismereteim alapjan nekem ugy tunik, hogy a tudomany idovel valaszt ad mindenre, amire egykor nem volt (vagy nincs) magyarazat - es ezert termeszetfeletti feletti magyarazatot kerestunk (keresunk) ra.
 

reglic

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen, én is úgy gondolom, hogy van amire megvan az érthető magyarázat, és van amit ésszel nem tudunk felfogni (megmagyarázhatatlan), de ennek ellenére az van, márpedig, ha van és létezik az a dolog, akkor meg minek megmagyarázni. Még ha ésszel nem is tudjuk felfogni, de el kell fogadni kész ténynek, és nem kell feltétlenül mindent megértenünk és magyaráznunk.
 

Reg68

Állandó Tag
Állandó Tag
Reglic:
Mire gondolsz, mint "felfoghatatlan", vagy "megmagyarazhatatlan" dologra.
Szamomra igazan csak egy ilyen jelenseg van: a vilagegyetem kezdete. Az "eredet", "big boom" vagy "Isten", nevezzuk aminek akarjuk, az szamomra felfoghatatlan, hiszen barmi is okozta, az okozonak is kellett legyen egy kezdete. Az "elso pillanattol" kezdve azonban szerintem minden megmagyarazhato (eltekintve egyes celebek sikeretol)...
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Velem nemrég történ meg egy a mai napig is megmagyarázhatatlan dolog. Vezettem az autómat és beugrott egy képsorozat, ugyanaz az út egy kicsivel későbbi szelete (többször jártam erre szóval ismertem már az utat) szóval beugrott, hogy a következő körforgalom után valamin meg fog csúszni az autó, és letérek az útról. Viszont azt is tisztán láttam, hogy az út mellet futó kerékpár úton lesz két biciklis, az egyik a biciklije mellett áll, a másik pedig a kerékpárja mellett ül a fűben és éppen valami térképet néz. Tisztán láttam, hogy amikor lecsúszok az útról az utóbbit elgázolom, és meghal. Ez egy villanásnyi idő alatt villant át az agyamon, és már láttam a körforgalmat amit az előbb leírtam. Lassítottam, főútról van szó tehát nem indokolt lassan közlekedni, de én kb 40 Km/ó-ra lassítottam, átmentem a körforgalmon, és ... megpillantottam a két biciklist, az egyik állt, a másik ült a fűben a bicikli mellett, mégjobban lassítottam. elhaladtam mellettük szinte lépésben és nem történt semmi. De azóta sem tudom, hogy itt mi is történhetett ? Csak a képzeletem játszott velem, vagy megpillantottam valamit egy alternatív jövőképemből ? Nem tudom ...

Neked és a térképet olvasó biciklisnek működött a "védőangyala". ;) Az ilyen történetek mindig meggyőznek arról, hogy milyen keveset tudunk az igazi, a Teljes világról.
 

JankaHadas

Állandó Tag
Állandó Tag
én gyermekkoromban kétszer is megálmodtam bűnesetet. először azt, hogy lelopták az összes sárgabarackot a fáinkról :). kis faluban nőttem fel, nem volt szokás a bűnözés. nagy vihar volt aznap éjjel, én pedig anyámékkal aludtam, mert féltem. és azt álmodtam, h felkelek, és látom, amint az egyik szomszédasszony áll a verandán, a hátsó ajtó előtt, feje fölött csíkos esernyő, másik kezében egy szatyor, benne a barackunk, ő meg épp eszik egyet. és vár, h beengedjük. ha ébren vagyok, biztos szóltam volna a szüleimnek, h a szomszéd be akar jönni éjjel 2 tájban... másnapra egy szem barack nem volt a fán :).
ugyanígy megálmodtam 2 nyúl ellopását is. aludtam, azt álmodtam, h felkelek, kiszállok az ágyból, kisétálok az étkezőbe, onnan rálátni a kertre, és látom, ahogy egy sötét árny a fülénél fogva viszi a két nyulunkat, Nuncsakut és Jázmint XD. és másnapra tényleg eltűntek :)
az már csak mellékes és hab a tortán, h gyerekkoromban kb 12 órát állítottam meg úgy, h hozzájuk sem nyúltam. egyszerűen tönkre ment mind, a falióráim és a vekkereim. ezt valahogy szerencsére kinőttem :D, és ilyen álmaim sem voltak azóta. de azért nehéz ilyesmit elfelejteni...
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Lehet, hogy én is parafenomén vagyok? Több elektromos berendezés és háztartási gép romlott el a lakásomban néhány nap leforgása alatt... :mrgreen:
 

cat34

Állandó Tag
Állandó Tag
Anyukámtól hallottam legelőször, hogy ha az ember saját halottjával álmodik, akkor a családban, vagy a közvetlen környezetében rövidesen meghal valaki. Régen ezt csupán babonának tartottam. Ma már nem.
Miután tavaly meghalt apukám, azóta többször is álmodtam vele. Azt kell mondanom, hogy már én is hinni kezdek a dologban: akár mennyiszer álmodtam vele, mindig meghalt valaki. Elször a nagynéném, utána anyósom, egy közeli barát, majd múlt hónapban a nagybátyám.

Három nappal ezelőtt újból álmodtam apukámmal.
 

adrian2003

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy csomó olyan dolog van a világban amire nincs magyarázat, még is megtörténik. Ilyen amikor hangokat hallunk ,de senkit nem láttunk.
 

naivbalek

Állandó Tag
Állandó Tag
Sok évvel ezelőtt a fiammal egy alkalommal egyszerre hallottuk a számítógép egyik jellegzetes hangjelzését, meglepődésünkben még egymásra is néztünk, mivel a számítógépünk éppen szervizben volt és másik sem volt a közelben.
 

spion1985

Új tag
Lehet, hogy én is parafenomén vagyok? Több elektromos berendezés és háztartási gép romlott el a lakásomban néhány nap leforgása alatt... :mrgreen:

Akkor hozzád hasonlóan valószínűleg a feleségem is parafenomén. Amikor beköltöztünk az első "albérleti" lakásunkba, még minden tökéletesen működött.
Megfelelően üzemelt a fali gázkazán, jók voltak a csapok, a csaptelepek, egyik ajtó sem nyikorgott, minden zár működött és így tovább.
2 héttel a beköltözésünk után történt, hogy egy péntek estén későn érkeztem haza a munkából. A lakás még üres volt, a feleségem nem ért haza. Az első, amire felfigyeltem, hogy a bejárati ajtó nehezen csukódott be. Csaknem "be kellett emelnem" a keretbe.
A fürdőszobai mosdókagylónál - a kézmosás előtt - a kezemben maradt a meleg vizes csap, amit éppen akkor nyitottam meg.
Persze a kiömlő víz nem akart lefolyni, mert szemmel láthatóan eldugult a lefolyó.
Mire a vizet sikerült elzárnom, a fali kazán úgy világított, mint egy karácsonyfa Szent Este. Az összes létező led világított a készüléken.
1 órai megfeszített munka árán sikerült minden visszaraknom, elzárnom és kikapcsolnom. Mire végeztem, széles mosollyal az arcán belépett a lakásba a feleségem, akit tájékoztattam a történtekről. Kedvesem csak ennyit válaszolt: "Amikor délben elmentem, még minden jó volt. Biztosan Te rontottad el!"
Hát persze... Csak én lehettem...

2 hét alatt az összes háztartási szerelő megfordult a lakásban és egyöntetűen megállapították, hogy MI egy nagyon trehány házaspár vagyunk, hogy ilyen rövid idő alatt, mindent tönkreteszünk. :)
 

spion1985

Új tag
Azt hiszem, hogy idesorolható még a "déja vu" is. Vagyis, amikor egy éppen megtörténő esemény ismerősnek tűnik, mintha korábban már egyszer átélted volna.
Kísérteties tud lenni...
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Akkor hozzád hasonlóan valószínűleg a feleségem is parafenomén. Amikor beköltöztünk az első "albérleti" lakásunkba, még minden tökéletesen működött.
Megfelelően üzemelt a fali gázkazán, jók voltak a csapok, a csaptelepek, egyik ajtó sem nyikorgott, minden zár működött és így tovább.
2 héttel a beköltözésünk után történt, hogy egy péntek estén későn érkeztem haza a munkából. A lakás még üres volt, a feleségem nem ért haza. Az első, amire felfigyeltem, hogy a bejárati ajtó nehezen csukódott be. Csaknem "be kellett emelnem" a keretbe.
A fürdőszobai mosdókagylónál - a kézmosás előtt - a kezemben maradt a meleg vizes csap, amit éppen akkor nyitottam meg.
Persze a kiömlő víz nem akart lefolyni, mert szemmel láthatóan eldugult a lefolyó.
Mire a vizet sikerült elzárnom, a fali kazán úgy világított, mint egy karácsonyfa Szent Este. Az összes létező led világított a készüléken.
1 órai megfeszített munka árán sikerült minden visszaraknom, elzárnom és kikapcsolnom. Mire végeztem, széles mosollyal az arcán belépett a lakásba a feleségem, akit tájékoztattam a történtekről. Kedvesem csak ennyit válaszolt: "Amikor délben elmentem, még minden jó volt. Biztosan Te rontottad el!"
Hát persze... Csak én lehettem...

2 hét alatt az összes háztartási szerelő megfordult a lakásban és egyöntetűen megállapították, hogy MI egy nagyon trehány házaspár vagyunk, hogy ilyen rövid idő alatt, mindent tönkreteszünk. :)

Ennek csak az lehet az oka, hogy a feleséged parafenomén. :p Esetleg még gyanakodhatsz a tulajdonosra is. Lehet, hogy az előző albérlő és a kaució visszafizetése után már csak egy kontár szerelőre tellett. :D
 

Trnovo

Állandó Tag
Állandó Tag
azért sok előzménye van egy-egy kapcsolatnak az elhunytakkal.
Természetesen, van is dolgunk a hasonló álomképekkel.

Örömmel olvasom élményeitek.
 
Oldal tetejére