Gyógyítással foglalkozik/foglalkozott valamelyikőtök? (fizikai értelemben)
ionon: Igen, igazad van, már több éve elkezdődött ez a folyamat nálam, viszont vagy rosszul értelmezek dolgokat, vagy teljesen más úton járok, mint amiről beszélni szoktatok; de ez nem jelenti azt, hogy nem a helyes irányba tartok...
Szóval bennem az ego brutálisan nő (vagy csak mindenki nekem, és én is magamnak hazudok ebben), és szorítja ki az alázatot, bár a racionalitás és a bölcsesség (nem lexikális tudás) fejlődik.
*Sok szó van a nyelvünkben, amit nem tudok értelmezni klasszikusan; pl: irigység= Amikor azt mondom, hogy irigy vagyok rád egy tulajdonságod miatt, akkor én csak szeretném, hogy én is olyan legyek abból a szempontból tekintve, mint te. A köznyelvünkben viszont úgy értelmezik, hogy úgy szeretném megkapni, hogy tőled veszem el, és te nem leszel a továbbiakban azzal felruházva.
Az alázat és a tisztelet nálam ketté válik: tisztában vagyok az erényeimmel, helyes sorrendeket tudok kialakítani másokkal összehasonlítva magamat, de ez csak valóságtudat; attól még tisztelem a másikat, hogy kevésbé intelligens, vagy lassabb, mint én. Általában nem helyezem mások alá-fölé magamat; engem nehéz, vagy nem is lehet kategorizálni jó pár dologban.
Látjátok pont ez a gond: hogy így leírom, és úgy tűnik, hogy dicsérem magamat, közben pedig tényleg így van, de nem hazudok: szerintem teljesen más kérkedni az erényekkel, és ilyen hangvételben kikérni mások véleményét erről a jelenségről, illetve az sem számít kérkedésnek, ha kérdeznek és őszintén válaszolok: a köznép ekkor kapja fel a vizet, és nagyképűnek nevez, valamint akkor is, ha túl sok dologra tudom a helyes megoldást (amire ők nem). A barátaim megvitatták (nélkülem), hogy én vagyok az, aki az ismerőseik körében a legjobban ismeri önmagát. Nagyon jól esett ez az elismerés olyanoktól, akiktől nem állnak távol a spirituális dolgok. (pl: marihuána, varázsgomba, látnokzsálya stb.
Nehogy komolyan vegyétek ezt a zárójeles részt
)
Tehát elég tisztán látom magamat kívülről is. Egyre kevésbé vagyok elfogult másokkal szemben (vannak még hajlamok, de azonnal eszembe vág, hogy helytelen, vagy alaptalan gondolat lehet; megvitatom ilyenkor magamban, hogy az vagy sem), ha az vagyok, akkor tudatosan. Érdekes személyiség lettem, és mostanra nőttem akkorára, hogy a környezetem felfigyeljen rám, érdeklődjön irántam: az utóbbi 1-2 évben egyre többen alakítanak ki velem mélyebb kapcsolatokat kellemes csalódás (előítéletességük) után: az egyetlen kár, hogy semmi spirituális, vagy különbözőbb dolgot nem érzek magamon, és magam körül: pusztán a nyers helyes döntéseket, dolgokhoz való hozzáállásokat, hosszú időkön keresztül hibátlan tanácsokat. A megérzéseimet pedig (mert bőven akad) annak tudom be, hogy kielemzek rengeteg eshetőséget/változatot.
Nagyon érdekes dolog volt szembesülnöm magammal: régen azt hittem, hogy sokat kell spirituálisan fejlődni ahhoz, hogy helyesen éljen valaki; magamból kiindulva viszont az érmének másik oldala is lehet (vajon ez rossz oldal??): sokat kell gondolkodni helyesen: és látszólag ugyanazt el lehet érni vele.
Mennyivel könnyebb lenne nekem, ha butább lennék, vagy kiderülne, hogy beteg vagyok agyilag: nem várnék el annyit magamtól, és a környezetem sem nyomja a kihívások felé.
Összesítve nekem úgy tűnik, hogy az anyagi világban maradtam, és egyre valószínűbb az idő múlásával, hogy itt is maradok; mert ezektől a tapasztalatoktól nehéz megszabadulni; lehetséges kihívás ez is, de egyelőre nem látom a fától az erdőt; hogyan kezdhetnék bele, ha nem látom... vagy már benne lennék?
Az kezdett el foglalkoztatni pár napja, hogy a nagy tanítók és mesterek mekkora intelligenciahányadossal rendelkeznek/tek, a "másvilági" elmék szintén. A tudás és az intelligencia között van-e összefüggés? Ha van, akkor milyen? Feltétele az egyik a másiknak, vagy valamilyen arányosság is van köztük?
Azért érdekel különösen most ez, mert egyszerűen is lehet tökéletesen élni, és bonyolultan is. Utálom a túl sok lehetőséget: megint nem szeretem, hogy felismerem a sok választási lehetőséget, elágazásokat: több fejtörés, kevesebb idő, több nyugtalanság, kevesebb öröm.
Mi a véleményetek erről?