E
E(U)Hun
Vendég
Az itt maradt Szerelmes
Nehéz szembesülni egy szerelmes ifjúnak azzal, ha az a lény nincs többé, aki megtestesíti a fényt életébe, a szerelmet és mindent, ami számít ebben a kegyetlen világban, akire Istennőként tekint. Lüktető fájdalom marcangolja belülről lelkét. Egyfolytában, kedvese utolsó csókja, ölelése, jár fejében, tudva azt, hogy ebben nem részesülhet soha többé. Nem érezheti illatát, nem halhatja szívverését, mert az nem fog soha újra dobogni. Égeti belülről a hiány, érzi azt, hogy Kedvese halálával, ő is meghalt. Nem számít már semmi, az Élet is csak egyszerű Létezésé korcsosul. Nem eszik, nem iszik, közben várja az éjt, hogy legalább álmában újra együtt lehessen Szerelmével. Az Álom is elmúlik, eltörli a felkelő nap fénye, és nem marad más csak a rideg valóság. A Valóság, amiből nem kér. Az Őrület veszi pártfogásába az itt maradt ifjút.
Majd eljön még egy éj; számára az utolsó. Lefekszik az ágyra, és soha nem kell fel többé. Elfolyik az élet, ereiből. Ernyedt kezéből egy véres penge hullik a földre. A hátrahagyott Szerelmes sincs már e földön. Az örökálmok birodalmában keresi elveszett Kedvesét. Miközben e sorokat olvasod kedves olvasó, önkéntelenül is átkarolod a melletted alvó Szerelmedet. Igen, jól teszed. Tedd ezt, és remegj el egy hálaimát, hogy milyen szerencsés is vagy, és emlékezz meg azokról, akik nem részesülhetnek abban a kegyben, hogy együtt öregedhessenek meg életük párjával.
Én is ezt teszem, imádkozom a felsőbb hatalmakhoz, hogy vigyázzanak Szerelmemre, közös életünkre, múltunkra, jelenünkre és talán a legfontosabbra, a Jövőnkre. Kicsim ez neked szól, SZERETLEK, vigyázok rád és soha nem hagylak el, míg világ a Világ.
Nehéz szembesülni egy szerelmes ifjúnak azzal, ha az a lény nincs többé, aki megtestesíti a fényt életébe, a szerelmet és mindent, ami számít ebben a kegyetlen világban, akire Istennőként tekint. Lüktető fájdalom marcangolja belülről lelkét. Egyfolytában, kedvese utolsó csókja, ölelése, jár fejében, tudva azt, hogy ebben nem részesülhet soha többé. Nem érezheti illatát, nem halhatja szívverését, mert az nem fog soha újra dobogni. Égeti belülről a hiány, érzi azt, hogy Kedvese halálával, ő is meghalt. Nem számít már semmi, az Élet is csak egyszerű Létezésé korcsosul. Nem eszik, nem iszik, közben várja az éjt, hogy legalább álmában újra együtt lehessen Szerelmével. Az Álom is elmúlik, eltörli a felkelő nap fénye, és nem marad más csak a rideg valóság. A Valóság, amiből nem kér. Az Őrület veszi pártfogásába az itt maradt ifjút.
Majd eljön még egy éj; számára az utolsó. Lefekszik az ágyra, és soha nem kell fel többé. Elfolyik az élet, ereiből. Ernyedt kezéből egy véres penge hullik a földre. A hátrahagyott Szerelmes sincs már e földön. Az örökálmok birodalmában keresi elveszett Kedvesét. Miközben e sorokat olvasod kedves olvasó, önkéntelenül is átkarolod a melletted alvó Szerelmedet. Igen, jól teszed. Tedd ezt, és remegj el egy hálaimát, hogy milyen szerencsés is vagy, és emlékezz meg azokról, akik nem részesülhetnek abban a kegyben, hogy együtt öregedhessenek meg életük párjával.
Én is ezt teszem, imádkozom a felsőbb hatalmakhoz, hogy vigyázzanak Szerelmemre, közös életünkre, múltunkra, jelenünkre és talán a legfontosabbra, a Jövőnkre. Kicsim ez neked szól, SZERETLEK, vigyázok rád és soha nem hagylak el, míg világ a Világ.
