Az oldal a hétvégén (14-15 között) frissül, ill. nem lesz elérhető - BLOGolóknak FONTOS

deciso

Őstag
Ezüst támogató
Én úgy oldom meg, hogy a felsorolás elejére viszem a kurzort és nyomok egy backspace billentyűt, ekkor a felsorolás megszűnik az adott szó előtt. Vagy úgy is lehet, hogy nem fejlett változatban szúrom be a felsorolást és amikor fejlett változatra váltok eltűnik a felsorolás. Kényelmetlennek nem mondanám csak addig bosszantja az embert, amíg rá nem jön a nyitjára. Próbáljátok ki.
Alapvetőleg más a valami nem jó.Állapothoz közelítésünk.
Én: ami rossz azt meg kell csinálni.
Persze léteznek hibát más módon áthidaló pót-megoldások
Azokat mind tudom miket mondtál.
Ha van tökéletes arra kell törekedni.
A tökéletes pedig a fejlett szerkesztős verzió amikor van ki és bekapcsoló.
Ennél alább nem adom.És Meg is lehet csinálni.
Épp csak nem mozdul rá senki.
A jó-szándékod köszönöm.
De maximalistának az nem jó. Hisz nem egyedi problémát kikerülő foldott megoldás kell hanem az amit már tökéletesként megismertünk.
Ez az én bajom marad
És mint hiba jelentést továbbra is tartom.
Tudtam mikor hozzányúltak behoznak vele több újabb problémát.Kijavították a keresőt és bejött több.Ez mindig és mindennel így van. Erre csak egy gyógy ír van.Számítani kell rá hogy még 5-6 szor annyi időt kell rá állítgatással tölteni mint amennyi a fő munka volt.
És nem leheverni hogy jaj de jó kész.Vagy nem baszogatni azt mi működik.(eltűntek dolgok mint mondják)
 
Utoljára módosítva:

FLAMINGO

A KERESŐ (általában) MŰKÖDIK!
Fórumvezető
Kormányos
Na akkor még egyszer és részemről utoljára:
A szerverbeállításokat (beleértve a jogosultságokat is) csak adminjoggal lehet állítani/módosítani.
Admin joga Goyonak és Melittának van.
Goyo még egy tucat másik szervert is üzemeltet (mert nyilván abból él). A CH-t (gondolom hozzám és moditársaimhoz hasonlóan) érzelmi okokból jobbára vatikáni valutáért menedzseli.
Ez viszont azt is jelenti, hogy nem a CH áll a prioritások elején.
Tehát amikor ráér, akkor finomítja/állítgatja.
Miekőtt bárki is megkérdezné, hogy Melitta miért nem végzi ugyanezt vagy miért nem kap más is admin jogot, hogy "buherálhasson", jelzem, hogy ez egyrészt szakértelmet kíván másrészt jelentős időt is.
Melitta híjján van mindkettőnek, tehát kellene vki "friss hús". Azonban, mint írtam ez szakértelmet és időt kíván.
Ha létezne is még egy olyan szaki, aki puszira adná az idejét és a tudását, még mindig ott lenne a probléma, hogy tudna-e ugyanolyan gondolatsor mentén haladni mint Goyo eddig és tudna-e vele együttműködni.
Attól tartok nem. Mert, ha valakinek szaktudása és gyakorlata is van, annak van kialakult mentalitása is. És, hogy az megegyezzen egy hozzá hasonló másik szakiéval, annak kb. annyi a valószínűsége, mint annak, hogy a DNS-ük is megegyezik.
Tehát két dolgot lehet tenni: türelemmel várni és - elfogadva a korlátokat - csökkentett módban használni a CH-t, avagy búcsút inteni és itthagyni a CH-t.
Illetve van még egy harmadik mód, de annak is kb annyi az esélye, mint az előbb említett DNS egyezésnek. Ez pedig az lenne, ha a tagok ontanák a pénzt a CH-ba, amiből hivatalosan meg tudnánk bízni egy szerver üzemeltető céget.
Mivel azonban a vas 500 USD-s havi díja sem jön mindig össze...
Szóval, lehet panaszkodni, jelezni hibákat, de elegendő egyszer, mert az erőforrások szűkös volta miatt nem csupán a "nagyfőnök malmai" őrölnek lassan.
 
Oldal tetejére