Az osztrák kancellár újra Magyarországot ekézi

Ismét Magyarországot bírálta az osztrák kancellár egy vasárnapi lapinterjúban
Christian Kern kiállt amellett, hogy szerinte Magyarországgal és Lengyelországgal szemben anyagi nyomásgyakorlásra van szükség.


Mivel bizonyos országok milliárdos hozzájárulásokat szereznek az uniós adókból, legalább annyi ellenszolgáltatást meg lehet követelni, hogy tartsák magukat az uniós szabályokhoz- fogalmazott az erről szóló kérdésre válaszolva az osztrák kancellár.

Emellett úgy vélte, "Európa értékközösség is, ezért nem elfogadható, hogy ezek az országok lépésről lépésre felszámolják a demokráciát és a hatalmi ágak szétválasztását, valamint korlátozzák a sajtószabadságot. Korábbi hasonló kijelentései után éles hangú nyilatkozatváltás volt az osztrák és a magyar vezető politikusok között.

(MTI)

osztrak kancelalr.jpg
 
Nincs ezzel a világon semmi baj! Főként, hogy családokról, asszonyokról és gyerekekről van szó.
Inkább csak azért meglepő, mert akinek eddig csak a médiából volt bármiféle értesülése Magyarországról, az elhitte/elhihette, hogy nincs az országban egyetlen menekült sem. Aki nincs, az viszont nyaralni sem tudna.
CasaLoma , jajj de buta vagy ! Kérlek Ausztriából meg Németországból viszik oda öket nyaralni , hiszen nálunk egy , de egy sincsen !
 
Egyre jobban bevadulnak....
A Zalai hírlap online megpróbálta felkutatni a helyet, és környékbeli polgármestereket kérdezgetett, akik a hír hallatán felháborodva nyilatkoztak, hogy

minden törvényes eszközt bevetnének, hogy megakadályozzák ezt.
Ehhez képest a zalavári polgármester, Horváth Ildikó azt mondta a lapnak, a szükséges intézkedéseket megtette, a lakosság érdekeit fogja szolgálni. A közeli Keszthely fideszes polgármestere, Ruzsics Ferenc ennél tovább is ment, ő azt mondta, személy szerint ő megakadályozná az üdültetést, ha az ő városában történne, de a közeli polgármesterekre hivatkozva azt mondta,

amennyiben ezek a dolgok körülöttünk fognak történni és a törvényes eszközökkel nem tudjuk megakadályozni, mindenképpen valamilyen tüntetést, megmozdulást fogunk szervezni.
Azt is mondta, hogy a tábor „nem jelent letelepedést, de olyan szempontból veszélyes ez a szervezet, hogy mondhatjuk, hogy a tevékenysége része a Soros-tervnek. Ilyen szempontból egyáltalán nem örülünk neki. Hozzátette: a hatóságok is vizsgálják annak jogi lehetőségeit, hogy lehetőleg elkerülhetőek legyenek az ilyenfajta táboroztatások", írja a lap.

Manninger bejegyzése alatt a kommentelők megosztottak, vannak egészen uszító bejegyzések, de olyanok is, akik Manninger bejegyzését szégyentelennek nevezik.
.......
 
Úristen! de nagyot röhögnék, ha kiderülne, h kamu az üdültetés, és a jónép a bürgermeisterekkel és Jenővel az élen árnyákra vetődött. :)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,592
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére