Az USA-ban és Kanadában már szavaztak a magyarok

Az amerikai és a kanadai magyar külképviseleteken közép-európai idő szerint vasárnap hajnalban befejeződött a voksolás a magyar országgyűlési képviselőválasztásokra.

Az Egyesült Államokban és Kanadában helyi idő szerint szombaton este hét órakor fejeződött be a szavazás. A jogosultak az észak-amerikai kontinensen az időeltolódás miatt voksolhattak szombaton, mindenütt reggel hat óra és este hét óra között.

A külképviseleteken - előzetes regisztrálás után - azok szavazhattak, akik magyar állampolgárok, és rendelkeznek magyarországi lakhellyel. Aki magyar állampolgár, de nincs állandó magyarországi lakcíme, csakis levélben szavazhat.

Az Egyesült Államokban öt városban - Washingtonban, New Yorkban, Chicagóban, San Franciscóban és Los Angelesben - várták a külképviseletek a szavazókat, míg az északi Kanadában a fővárosban, Ottawában lévő magyar nagykövetségen és a torontói magyar főkonzulátuson lehetett voksolni.

Az Egyesült Államokban összesen 2357-en regisztráltatták magukat, s csaknem mindenütt magas, 80-85 százalékos volt a részvételi arány. A Külföldi Választási Iroda (KÜVI) jelen lévő vezetői arról tájékoztatták az MTI-t, hogy incidens, rendzavarás, rosszullét sehol nem történt, a szavazás mindenütt zavartalanul zajlott le. Egy panaszos bejelentés volt, mégpedig a washingtoni magyar nagykövetségen.

Az amerikai fővárosban 378-an regisztráltak, és 302 szavazó jelent meg, ez 80 százalékos részvételi arányt jelent. 140-150 volt azoknak a választóknak a száma, akik - mivel nem rendelkeznek magyarországi lakcímmel - a levélben leadott voksukat személyesen adták át a nagykövetségen berendezett választási helyiségben. Peterdi Anikó, a Külföldi Választási Iroda washingtoni elnöke az MTI-nek elmondta: "Egy panasztételre került sor a választási listán való részvétellel kapcsolatban". Az illető a nemzetiségi listán regisztrált, de a listán nem szerepelt, emiatt panasszal élt.

Az észak-amerikai kontinensen a legtöbben New Yorkban járultak az urnákhoz. 1070 fő regisztrált, és 947 magyar állampolgár - a szavazók 88,5 százaléka - el is ment szavazni. A csakis levélszavazásra jogosultak közül 94-en személyesen vitték be a lezárt borítékot a főkonzulátusra. Dr. Rónaszéki Áron, a Külképviseleti Választási Iroda New York-i vezetője telefonon arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az utolsó szavazó 15 másodperccel az urnazárás előtt érkezett meg, de még fogadták.

A voksolás zökkenőmentes volt, hangsúlyozta, de hozzátette, hogy voltak, akiket vissza kellett utasítani, mert vagy nem szerepeltek a választási jegyzékben, vagy csakis levélben szavazásra voltak jogosultak, ám erről nem volt tudomásuk. A New York-i misszión "több olyan eset volt, hogy valaki levélben szavazott volna, de nem kapta meg a csomagot" - közölte dr. Rónaszéki Áron.

Kumin Ferenc New York-i főkonzul az MTI-nek elmondta: a főkonzulátus már tavaly ősz óta folyamatosan tájékoztatta a helybéli magyarságot a választási tudnivalókról. New Jerseyben, Connecticutben, Pennsylvaniában jártak, s ahová nem jutottak el, ott a tiszteletbeli konzulok segítségét kérték. "Egyszerű dolog a külföldi voksolás, de van néhány olyan szabály, amelyet nagyon meg kell érteni. Sokszor a magyar nyelv hivatalos fordulataiban talán már nem olyan könnyen kiigazodó idős embereknek kélt el a részletes tájékoztatás" - fogalmazott Kumin Ferenc.

A kanadai fővárosban, Ottawában 120-an regisztráltak, és 94-én le is adták a szavazatukat, ez csaknem 80 százalékos részvételi arányt jelent. Valentovics Péter, a Külföldi Választási Iroda (KÜVI) ottawai vezetője szerint rendkívüli esemény, technikai malőr nem fordult elő, panasszal sem élt senki. "Ottawában összesen 240 polgár szavazott levélben" - tette hozzá Valentovics Péter.

A kanadai Torontó magyar főkonzulátusán - dr. Bernhard Barbara Éva helyi KÜVI-elnök tájékoztatása szerint - körülbelül 85 százalékos volt a részvétel, a 411 regisztrált szavazóból 356-an adták le a voksukat. "Rendkívüli esemény nem történt" - hangsúlyozta dr. Bernhard Barbara Éva.

szavazo urna.jpg
 
Naponta jonnek ki ezek a hirek
Negyedmillió eurót kérne vissza az OLAF a Fidesz-irodává vált látogatóközpont miatt

Még a választások előtt írtunk arról fehérgyarmati Fidesz-irodáról, ami kapcsán vizsgálódott az OLAF, az EU csalás elleni hivatala, ugyanis az épületet egy oktatási célra tervezett látogatóközpontra kapott pénzből építtette egy alapítvány. A Népszava most azt írja, az OLAF azt javasolja az Európai Bizottságnak, hogy 250 ezer euró, vagyis köze 78 millió forintot kérjen vissza a pártirodává alakult látogatóközpont miatt.
 
;)

Jereváni Rádiót megkérdezik:
-Igaz-e a hír, hogy Svájcban is lehetne kommunizmust építeni?
Jereváni Rádió válaszol:
-A hír igaz, valóban lehetne Svájcban szocializmust építeni. …de minek?

Hát ja, minek. :D
Svájcnak az a szerencséje, hogy fent laknak azokon a havas csucsokon, ahová a kutya sem akart soha felkapaszkodni, és nem is volt miért. Mindig a szegény népek laktak a hegyeken, ha nem lett volna belőle bankállam, most csak a lila tehenet fejegetnék.
 
Naponta jonnek ki ezek a hirek
Negyedmillió eurót kérne vissza az OLAF a Fidesz-irodává vált látogatóközpont miatt

Még a választások előtt írtunk arról fehérgyarmati Fidesz-irodáról, ami kapcsán vizsgálódott az OLAF, az EU csalás elleni hivatala, ugyanis az épületet egy oktatási célra tervezett látogatóközpontra kapott pénzből építtette egy alapítvány. A Népszava most azt írja, az OLAF azt javasolja az Európai Bizottságnak, hogy 250 ezer euró, vagyis köze 78 millió forintot kérjen vissza a pártirodává alakult látogatóközpont miatt.

Ha ez bűnszövetkezetben elkövetett csalás, akkor nem csak visszafizetgetni kéne, hanem büntetőjogi eljárást indítani. Miért nem azt teszik?
 
Hát ja, minek. :D
Svájcnak az a szerencséje, hogy fent laknak azokon a havas csucsokon, ahová a kutya sem akart soha felkapaszkodni, és nem is volt miért. Mindig a szegény népek laktak a hegyeken, ha nem lett volna belőle bankállam, most csak a lila tehenet fejegetnék.
Ne haragudj, de ahogy olvasom, neked halvány dunsztod sincs Svájc gazdaságtörténelméröl.
:rohog:
 
Utoljára módosítva:
Miért, Svájcban nincs Alpok, bankok meg lila tehén? Miben tévedtem?
Ott tévedtél, mint álltalában majdnem mindenki, hogy ez az ország a bankjai miatt gazdag.
-
A hegyi parasztok tényleg nem voltak és még most sem gazdagok. Viszont a városi polgárság mindig jól élt.
-
Csak egy kiragadott példa, amit biztos senki sem ismer.
A 19.század végefelé a világ csipke keresletének több mint 80 százalékát St.Gallen és környéke látta el. A 20. század elején ez még mindig 50 százalék volt.
-
Aztán van még gépgyártás, kémia, gyógyszer, élelmiszer, óra, turizmus stb.
Minden két Frankbol egyet az exportbol keresnek.
-
Ezek a lassú beszédű kényelmesnek ható emberek gyors eszűek és változásokra rögtön reagálnak.
Hazánk is kapott tőlük fejlesztési segítséget Abraham Ganz személyében.
-
Svájc nagyon is fontos hely volt Európa közepén. Az európai kereskedelemnek életfontosságú, északot déllel összekötő San-Bernadino és Gotthard hágó miatt.
-
Egy pár csatában borzalmasan elverték a Habsburgokat. Morgartennél 1500 paraszt lemészárolt 4500 profi katonát.
A császár is ép hogy megmenekült.
Senki sem akart ezekkel a szabadságszerető őrültekkel harcolni.
A Habsburgok innét származak. Nem tudták vissza szerezni ősi várukat.
-
A bankok az itteni GDP hez valamivel 6 százalék fölött járulnak hozzá.

Ui.:
Ha az egered Logitech, az is tőlünk van.:)

Habsburg, Kanton Aargau-ban.

Habsburg-Schloss.jpg
 
Utoljára módosítva:
Az ellenzékröl irtam.
Itt is van egy párt amit ellenzéknek lehetne nevezni (Sverigedemokrat), ami benn van a kormányban, de ezt a pártot soha nem engedik szóhoz jutni, ill annyiban, hogy a többi párt ezen lovagol mindig, lerasszistázza állandóan, pedig törvényes szavazatot kapott a kormányban való részvételre.
Aztán ennek a pártnak a javaslatát sunyin késöbb a többi párt beveszik a törvényhozásba.

De én az igazi ellenzékröl kérdeztem. Azok müsorait, programjait, újságjait szoktátok nézni? Van egyáltalán nálatok?

Hát nem vagyok biztos benne jól értem-e a kérdésedet, lehet hogy nem, mert AHOGYAN értem, nos nem értem mit lehet ezen kérdezni egyáltalán... Itt az USA-ban van annyi TV-csatorna hogy a számát se tudom, azt nézem amelyiket akarom, van ilyen is meg olyan is. Nemigen szoktam nézni különben, én az Internetről tájékozódom inkább, és amikor a választások voltak erre, utánanéztem alaposan Hillarynak is meg Trumpnak is, sok oldalon. Hogy ezek közül melyiket kéne most „ellenzéknek” meg „kormánynak” nevezni nem tudom, akkor Trump még nem volt elnök. Most meg hogy elnök, megy róla műsor rengeteg, ilyen is meg olyan is, de azokat se sokat nézem, viszont rendszeresen olvasok újságokat (nyomtatott napilapokat), és nem találom úgy hogy túlságosan elfogultak lennének akár iránta, akár ellene. Különben meg ennek még nem is örülök mert messze szívesebben olvasnék olyasmit ami rá nézve lejárató! Az én szememben tehát kifejezetten „mértéktartó” és „kiegyensúlyozott” legalábbis a nyomtatott sajtó meg a TV. Az internet... hát ott akad mindenféle szélsőség is, erre meg arra, aki arra vágyik megtalálja.
 
Ha ez bűnszövetkezetben elkövetett csalás, akkor nem csak visszafizetgetni kéne, hanem büntetőjogi eljárást indítani. Miért nem azt teszik?

Ezt már az előző hozzászólásomban is leírtam: Polt Péter és Dr. Handó Tünde.
Ez a két ember mindent elsikál.
Nem tűnt még fel, hogy az elmúlt 8 év alatt egyetlen eljárás sem jutott el olyan szintre, hogy komolyabban vizsgálódjanak és nyomozzanak?
A legtöbb megrekedt Péterkénél és elutasították a feljelentést.
 
Nem tűnt még fel, hogy az elmúlt 8 év alatt egyetlen eljárás sem jutott el olyan szintre, hogy komolyabban vizsgálódjanak és nyomozzanak?

Nekem az is feltűnt, hogy az elmúlt 25 alatt se jutott el egyetlen eljárás sem olyan szintre, hogy komolyabban vizsgálódjanak és nyomozzanak.
 
:o Szerintem nézz utána jobban.

Én nem történelemkönyvekből ismerem az elmúlt 25, sőt, most már 28 évet, én végigéltem. És nem a határon túl, hanem itt, a sűrűjében.
Nem sokan kerültek rács mögé annak ellenére, hogy lába kelt az egész nemzeti vagyonnak. Viszont lett sok milliárdos a 90-es évek elejétől fogva. :rolleyes2:
 
Én nem történelemkönyvekből ismerem az elmúlt 25, sőt, most már 28 évet, én végigéltem. És nem a határon túl, hanem itt, a sűrűjében.
Nem sokan kerültek rács mögé annak ellenére, hogy lába kelt az egész nemzeti vagyonnak. Viszont lett sok milliárdos a 90-es évek elejétől fogva. :rolleyes2:

Én sem arról beszélek, hogy kit-mikor-hogyan csuktak le, hanem arról, hogy MINDENT elsikálnak 8 éve.
Igenis vizsgálódtak, nyomoztak sőt vádat is emeltek. De nem csuktak le senkit.
Ma Magyarországon a hatalom kezében van az Ügyészség és a Bíróság, így nincs sem (tényleges) nyomozás, sem vádemelés.
 
Én sem arról beszélek, hogy kit-mikor-hogyan csuktak le, hanem arról, hogy MINDENT elsikálnak 8 éve.
Igenis vizsgálódtak, nyomoztak sőt vádat is emeltek. De nem csuktak le senkit.
Ma Magyarországon a hatalom kezében van az Ügyészség és a Bíróság, így nincs sem (tényleges) nyomozás, sem vádemelés.

Ez nem 8 éve megy így, hanem 28 éve.
 
Egy lehetőségről beszélek amit a helyzet hozott már 6 napja és ténylegesen 4 éve jelen van. Nemzet szégyenben van! Kérem azon parlamenti képviselőket akik be kerültek eme választáson a parlamentbe, hogy elnézve a 4 év sikertelenségét a 2/3 többség azt és úgy cselekedte ahogy akarta, és igazából választ sem adott semmire sem, ha adott és amit cselekedtek...
Már lett volna lehetőségünk a technika segítségével élő egyenes adásban követni (közvetíteni) a delegáltak munkáját urnabontásokkor, minden tévedések és manipulációk kizárásával, hisz szemünk előtt zajlanak az események. Számomra a demokrácia nem a TITKOKRÓL szól és azok gyártásáról, ha a választásról legyen szó vagy népszavazásról mikor miben lehet róla szó. E technika lehetővé teszti ami nem kerül milliárdokba a mindenkori hatalom által hisz a népre hivatkozva van a finanszírozás mindenkor. Okos telefonok segítségével és a nett segítségével, szinte mindenki névvel rendelkezik kivéve a wifire csatlakozó anonimok esetében lehet zavar keltés lehetősége ( még). Emberek a (nép) saját önerőből fogja le adni a véleményét (tévé csatornák lehetősége már szépen ki is használja a tömegek ily szavazati lehetőségét). Parlament előtt sátorokban lehetnének a képviselők és a NÉPPEL együtt szavazhatják meg azokat a törvényeket, amiket a 2/3 többség a parlamentben éppen megtesz mindenki helyett is.
HIHETETLEN LEHETŐSÉGET kapott így nemzet e szégyenében amiben van jelenleg, hisz a hatalom megadta annak a lehetőségét hogy a politika kikerüljön a néphez, aki törvényeket azonnaliban megtudja mondani a véleményét, s nem kell 4 éveket várnia hogy formálhassa a véleményét ( amit rendre nem tartanak be az ígérgetők) és nem történik felelőse semmilyen döntésüknek). Kapitalizmusi demokráciába tömörültünk a vezér szónokok elérték céljukat, ha itt mindent a profit (kapzsiság) irányít, élve a lehetőségével talán eltudnánk érni így a parlament előtt a honfitársainkkal egyetemben, hogy EMBERISÉG ELLENES ÉS SOHA NEM ÉVÜLHET EL, ama tény aki nem jelenti be a dolgozóját nyugdíj évei biztosítására, és a egészségügyi ellátásra, azok kapják meg a méltó jutalmukat e tényért. Fáj a lelkem amikor olvasom kiket hogyan vertek át tudatosan, nem számít hogy emberek életéről és boldogulásáról van szó amikor munkát vállalnak valamely munkahelyeken. Könnyen vannak a munkabérüket megkapták (termelési költség) a munkáltatók számára, de a nyereséghez már nincs közük a dolgozóknak. Elnézve az iparosodott világunkat e nyereségek robotikába fektetett technológiákat amik munkások nélkül szinte termelik a profitot, olyan gazdaságokat létre hozva ahol a munkára áhítozó tömegeknek már nincs helyük sem jövedelmi lehetőségük. Nemzetközi ELÉVÜLÉST AMIT ÉVSZÁZADOKRA VISSZAMENŐLEG IS ÉRVÉNYES EMBERISÉG ELLENI BŰNCSELEKMÉNY, rengeteg nemzetet tudatosan más nemzetek gyarmati rendszerbe vettek nem törődve senkivel és semmivel sem céljuk elérése közben ásványi és munkaerő címen amit műveltek a múltban és tesznek a jelenben is, lásd Szíria, Irak eseményeit. ELKEZDHETIK AMA GYARMATOSÍTÓ NÉPEK A JÓVÁTÉTELT FIZETNI AKIKKEL SZEMBEN EZT A GYALÁZATOKAT ELKÖVETTÉK, végre tiszta víz legyen a pohárban, világunk rendes kerékvágásba kerüljék. Nett segítségével olyan platformot lehet létre hozni ahol az egész világunk letudja adni a szavazatát a gyarmatosítók megállítására és ama kárt amit okoztak, okoznak helyre hozniuk, és az ember lássa már be a másik esendőségét, és ne csak a kihasználtságát lássa benne hogyan és miként tudja elérni büntetlenül, nemzetközi jogokba takaródzni. Mennyi szétszabdalt ország van a világunkban e gyarmatosító népeknek köszönthetően, mindig és mindenkor elérik a céljukat. Legyen egy lehetőség élni a közvetlen szavazással hisz a világméretű rendszer létre van hozva hozzá. Biztos van aki ettől jobban megtudja oldani a lehetőségeket amik benne vannak a nemzet szégyenében amiben élünk jelenleg mint amiket írok, mert több szem többet lát és létre tudja hozni a változást amit ne erőfitogtatással és utcai harcokban legyen elérve, szinte némán és ki használva a technológiát tudjuk a világunk életét rendbe tenni. Nem kívánom az áramlatokat meglovagolni és népszerűségre szert tenni ha valakik látják az eseményben amit tálcán kapott a hon a 2/3 többségtől, és közvetlenül az egész világunkra tudunk hatást gyakorolni a változásokban, amit annyira vár már a magyarságtól akik rengeteg 13 nemzetiségben a többsége tud békében együtt élni önmagában a honban és a Bolygónkkal. Köszönöm

Nem kell hogy bárkiért ad az életedet. technológia adja hogy nem kell utcai harcot vívnod senkiért sem. Közvetlenül gyakorolhatod a demokráciát és a parlamenttel egyetemben fogadhatod el a mindenkori szavazásokat, nem kell várnod a nép jóvátételére sem mint népszavazáskor tettük eddig. Világháló adja a lehetőséget MIÉRT IS NEM ÉL A MINDENKORI HATALOM VELE. Nézve az utcai sorba állásokat a digitális aláírás régen ki van találva okos telefonok segítségével is....

Igazából nincs mára szükségünk politikai pártokra sem hisz a világháló és a telefonok már adják a mindenkori úgy nevezett demokráciákban élőknek a lehetőséget hogy azonnal reagáljon bárminemű dologra ami a honban élőket teljes mértékben érinti. Demokrácia nem a TITKOKRÓL szól....
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,443
Tagok
615,657
Legújabb tagunk
Leupoldmeq
Oldal tetejére