Balaton mindenes

Sch.E.

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
A Nemere 10 óra 40 perces időrekordja 1955 óta verhetetlen

A Nemere 10 óra 40 perces időrekordja 1955 óta verhetetlen

Idézet a Népsport 1955. július 25-én hétfőn megjelent számából:

„Szombaton reggel rajtolt Balatonfüreden a 10. balatoni Kékszalag verseny nagyhajós mezőnye. A feladat a Kenese, Siófok, majd Keszthely előtt elhelyezett bóják kerülése után a legrövidebb idő alatt bevitorlázni a balatonfüredi célba. Az egész nap kitartó erős északi szélben a résztvevők nagyszerű versenyt vívtak. 11 óra előtt kerülték a kenesei bóját, majd nemsokára a siófokit. Itt már Németh István vezetett, sőt Siófok után a 75 m2-es cirkáló előnye már közel három kilométer volt. Az első hajó (Nemere, a szerk.) innen nem egészen öt óra alatt érte el Keszthelyt. Előnye ekkor közel fél óra volt.

A célba 19 óra 40 perckor futott be a győztes hajó, s ezzel új Kékszalag csúcsot állított fel: 10 óra 40 perc alatt vitorlázta körbe a Balatont.”


A Nemere II. legénysége az 1955-ös versenyen: Németh István, Schmalz József, Billos E. Lívió, Lettner Ferenc, Németh Gyula, Nógrádi Gyula, Kántor Pál


 

Csatolások

  • Lettner_NemereII_dijkioszton_1955_600pix.jpg
    Lettner_NemereII_dijkioszton_1955_600pix.jpg
    159.1 KB · Olvasás: 7
  • Nemere 1955..jpg
    Nemere 1955..jpg
    3.9 KB · Olvasás: 8

Acapulco

Állandó Tag
Állandó Tag
Rabonbán, Bujtor István emlékverseny

Bujtor István emlékverseny

A filmjeivel a magyar vitorlázás népszerűsítéséért is sokat tett színész és rendező tavaly szeptember 25-én hunyt el. Hosszú éveken át eredményesen versenyzett ebben a hajóosztályban az 1936-ban épült (1967-ben Kékszalag győztes) klasszikus 30-as cirkáló, a „Rabonbán” kormányosaként. Hat alkalommal bizonyult a legjobbnak a magyar bajnokságon.
Az emlékverseny mezőnye szombaton, szeptember 11-én Balatonfüredről, az Magyar Külkereskedelmi Bank vitorlástelepe előtt rajtolt, cél a balatonszemesi kikötő volt. A legyengülő szél miatt a futam távját valamelyest rövidíteni kellett.
Délután a résztvevő versenyzők megkoszorúzták Bujtor István balatonszemesi sírját, majd a Kis Tücsök étteremben közös vacsorán emlékeztek meg volt versenyzótársukról, jó barátjukról.
Másnap, szeptember 12-én vasárnap a táv Szemes – Balatonfüred volt, majd délután az MKB vitorlástelepén kerül sor a díjkiosztó ünnepségre. Az örökös vándordíjat, Bujtor István kapitányi sapkájának bronzszobrát Lehoczky Tivadar képzőművész készítette, aki szintén ebben a hajóosztályban versenyez. A díjat a színész felesége Bujtor Judit adta át.
A versenyen14 cirkáló indult. A Rabonbánt Bujtor régi klubtársai, jó barátai és állandó versenyzőtársai - Holovits György, Németh Miklós és Mészáros Géza - vitték a versenyen.
 

Acapulco

Állandó Tag
Állandó Tag
Fonyód, Palánkvár

Fonyód, Palánkvár


Somogy megyében található Fonyód városa, mely egyben a Fonyódi Kistérség központja is. A ma is felkapott Balaton parti üdülőhelyen népszerű a vitorláskikötő. A déli part fürdővárosához tartozik Bélatelep és Fonyódliget területe is.
Fonyód látnivalói közé tartozik a középkori palánkvár is, melyet a középkori időkben mocsár övezett nádas vett körül, ezzel is további védelmet biztosítva emelőinek.

galery_image.php

Fonyód

A pannonhalmi főapátság földesúri alárendeltjei voltak a halászfalu lakosai. A török időkben, a végvárrendszerek kiépítésének korában, Palonyai Magyar Bálint földesúr emeltetett erődítményt a kőből készült, tornyos templom köré.
A jobbágyok keze által készített erődítmény dupla soron földbe vert facölöpökből és vesszőkből állt. A tűzvédelmet a sártapasztás adta.

galery_image.php

Kellett is a tűzvédelem, mert békeidőben sem volt biztonságos a középkori Magyarország, a portyázások, túszejtések mindennaposak voltak.

1560-ra a fonyódi palánkvár környéke már a törökök kezében volt, és bár Fonyód sikerrel védte területét Magyar Bálint vezetésével, azt nem tudta megakadályozni, hogy ne emeljenek a törökök is egy palánkvárat Bézsenypusztánál. Halála után az oszmánok megsemmisítették a magyar erőket.

A jelentős túlerővel rendelkező törökök felégették a várat a lemészárolt védőikkel együtt.
A 90-es években fonyódi lokálpatrióták segítségével feltárták a palánkvár területét, így emlékezve a korabeli hősökről.

Forrás: Monitormagazin.hu
 

Sch.E.

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Tramontana

Tramontana

Vitorlázni szép. A Tramontanán vitorlázni gyönyörű, hiszen a kormányos és a legénység egybehangzó és elfogulatlan értékelése szerint a Tramontana a Balaton legcsodálatosabb hajója. Az évkönyvek szerint a Trami (ez a név bevett becézett alakja) a tó második legöregebb vitorlása, s nem kizárt, hogy a világ első versenyhajó osztályának, a legrégebbi fönnmaradt példánya.

Rövid története:

Vitorlázat: slup
Épült: 1910-ben
Gyártó: W.von Hacht Werft, Hamburg
Tervezte: W.von Hacht
Építtető: Graf Karl Buquoy von Longueval

Tulajdonosok:

  • 1910-1911 - Graf Karl von Buquoy
  • 1912-191? - Gisela Haas von Teichen (gróf Széchenyi Gyuláné)
  • 191? -1919 - gróf Andrássy Mária (gróf Széchenyi Imréné)
  • 1919 -1925 - gróf Széchenyi Mária (gróf Somssich Lászlóné)
  • 1926 -1945 - Gordon Róbert, ill. Gordon nővérek
  • 1945 -1949 - ???
  • 1950-1997 - Bp. Építők
  • 1997- Tramontana Alapítvány
[FONT=Tahoma, sans-serif]A legsikeresebb hajó a Kékszalag történelmében a Tramontána, amely 1940 és 1989 között hét alkalommal diadalmaskodott. Érdemes megemlíteni azt is, hogy a Tramontána kormányosa nő volt, Kultsár Istvánné (született Gordon Evelyn), aki ráadásul a következő alkalommal, 1942-ben is megnyerte a versenyt. [/FONT]

 

Csatolások

  • Tramontana-.jpg
    Tramontana-.jpg
    42 KB · Olvasás: 7
  • trami.jpg
    trami.jpg
    46.1 KB · Olvasás: 7
  • Gordon Róbert.jpg
    Gordon Róbert.jpg
    51.6 KB · Olvasás: 7
  • hist_kloss.jpg
    hist_kloss.jpg
    55.5 KB · Olvasás: 6
  • Tramontana 1927.jpg
    Tramontana 1927.jpg
    157.8 KB · Olvasás: 6
  • Tramontana sloop_vitorlazattal.jpg
    Tramontana sloop_vitorlazattal.jpg
    164.6 KB · Olvasás: 6

Sch.E.

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
A Tramontana legutóbbi felújítása

A Tramontana legutóbbi felújítása 2010-re fejeződött be.

Bruckner József
, a fél évszázadnyi szakmai tapasztalattal rendelkező hajóépítő, valamint három fia legfontosabb elvei egy múzeális jellegű vitorlás felújításánál néhány mondatban összefoglalva:

"A régi, különösen a Tramontana-korú fahajók újjáépítésénél törekedni kell arra, hogy a modern anyagok felhasználása melett, az ésszerűség határain belül, a hagyományos építési technológiákból, formákból minél többet megőrizzünk.

Egy öreg hajó felújításánál a szakembernek bele kell érezni abba, hogy is éltek meg ezek a vitorlások 80-100 évet.
Véleményünk szerint, azok a nézetek, amelyek az évszázadok során alkalmazott, bevált szerkezeti megoldásokat, építési előírásokat szükségtelennek tartják - a modern anyagok használatára hivatkozva, valamint túlkönnyítve a szerkezeti részeket a sebesség növelése érdekében a stabilitás rovására - nem terveznek olyan hosszú távra, mint a múlt század elején a Tramontana tervezői és megépítői.
Rá kell érezni arra is, hogy milyen formai elemeket és építési megoldásokat, szerelvényeket szabad alkalmazni, amelyek a hajó korával és stílusával összhangban vannak."

Az árbóc anyaga speciális fenyőfajta: a Kanadában őshonos sitka spruce (Picea sitchensis). A klasszikus yachtok árbocai korábban, szinte kivétel nélkül, ebből a különleges fenyőfajtából készültek, amely sűrű, egyenes szálú (erezetű) és szinte csomómentes. Ezek az árbocok rendkívül erősek és rugalmasak. A ritka fenyő (spruce) körülményes beszerzése és borsos ára miatt a faárbocokat hazánkban leginkább lucfenyőből készítik.

A Trami egy karbonból készült árboccal biztosan versenyképesebb lehetne, ennek ellenére még csak szóba sem került más alternatíva a felújítás előtt, mint egy szépen kimunkált faárboc sitka spruce-ból, éppúgy, mint ahogy a múlt század elején készült.
 

Csatolások

  • verseny_3.jpg
    verseny_3.jpg
    9.9 KB · Olvasás: 6
  • verseny_2.jpg
    verseny_2.jpg
    15.3 KB · Olvasás: 6
  • Tramontana.jpg
    Tramontana.jpg
    53.3 KB · Olvasás: 6
  • verseny_1.jpg
    verseny_1.jpg
    19.5 KB · Olvasás: 6
  • trami10.jpg
    trami10.jpg
    199.4 KB · Olvasás: 6
  • trami04.jpg
    trami04.jpg
    211 KB · Olvasás: 6
  • trami03.jpg
    trami03.jpg
    209.2 KB · Olvasás: 6
  • trami02.jpg
    trami02.jpg
    476.4 KB · Olvasás: 6
  • trami01.jpg
    trami01.jpg
    117.6 KB · Olvasás: 6

Sch.E.

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
A Kékszalag története

[FONT=Tahoma, sans-serif]A Kékszalag története:[/FONT]

[FONT=Tahoma, sans-serif]Történelmi versenyt hirdetett meg 1934-ben a Hungária Yacht Club. Az első Kékszalagnak az volt a célkitűzése, hogy az akkori Magyar Vitorlás Yacht Szövetséghez tartozó hajók számára olyan Balaton-kerülő gyorsasági versenyt indítsanak, amelyen osztályra és nagyságra való tekintet nélkül bárki részt vehet. A teljesen nyílt bajnokság szabályai a későbbiek során némileg megváltoztak, ugyanis a negyedik alkalommal megrendezett Kékszalagon már nem indultak a 22-es versenyjollék, amelyek az addigi legsikeresebb hajók voltak. A finom alkatú, drága hajóosztály letiltása után egy másik kategória is kikerült a versenykönyvből, méghozzá a hatvanas-hetvenes évek sikerhajója, a csillaghajó.

[/FONT] [FONT=Tahoma, sans-serif]
ksz3.jpg
[/FONT]

[FONT=Tahoma, sans-serif]A legsikresebb Kékszalag nyertes hajó:[/FONT]
[FONT=Tahoma, sans-serif]A legsikeresebb hajó a Kékszalag történelmében a Tramontána, amely 1940 és 1989 között hét alkalommal diadalmaskodott. Érdemes megemlíteni azt is, hogy a Tramontána kormányosa nő volt, Kultsár Istvánné (született Gordon Evelyn), aki ráadásul a következő alkalommal, 1942-ben is megnyerte a versenyt. A hajók rangsorában a Tramontánát már nem lehet megelőzni, hiszen a második helyen a Nemere II áll öt győzelemmel.[/FONT]

[FONT=Tahoma, sans-serif]
trami_3.jpg
[/FONT]

[FONT=Tahoma, sans-serif]Győzelmi sorrend a Kékszalagon:[/FONT]
[FONT=Tahoma, sans-serif]A legtöbb első helyet elért hajóosztály a 8R Yacht a Tramontána hét diadalával. Ebben a rangsorban a második helyen áll a 30-as cirkáló hajóosztály hat győzelemmel. A dolog érdekessége, hogy egy hajónak sem sikerült az ismétlés, mind a hat győzelmet más-más vitorlás érte el. A kapitányok közül sem sikerült senkinek ez a bravúr. Ha a dobogós helyezéseket is figyelembe vesszük, akkor a 30-as cirkálók nagy fölénye figyelhető meg. Huszonkétszer nyerték el az első három hely valamelyikét.[/FONT]
[FONT=Tahoma, sans-serif]A Kékszalag rekordja:[/FONT]
[FONT=Tahoma, sans-serif]A legemlékezetesebb év talán az 1955-ös a Kékszalag történetében, ugyanis ebben a sokat emlegetett esztendőben kerülte meg Németh István 10 óra 40 perc alatt a Balatont a Nemere II-vel. A rekordot a mai napig nem döntötte meg senki. A 75 lábas cirkáló ezt megelőzően két alkalommal is nyert, és a rákövetkező versenyen is elsőként ért célba, igaz, 1957-ben már nem Németh István kormányozta, hanem Schmalcz József.[/FONT]

[FONT=Tahoma, sans-serif]
nem.jpg
[/FONT]
[FONT=Tahoma, sans-serif]
A legeredményesebb kormányos a Kékszalag történetében:
[/FONT]
[FONT=Tahoma, sans-serif]A Kékszalag legeredményesebb kapitánya Litkey Farkas, aki 2001 óta megszakítás nélkül elsőként futott be a balatonfüredi célba, sorrendben a következő hajókon: Pleasure, Gardazzurra, Lisa, Gardazzurra, Lisa és a Clan Des Team 2006-ban. Litkey 2003-ban ugyan 9 óra 25 perc alatt körbeért a Lisával, ez azonban a Balaton alacsony vízállása - ebből adódóan a beljebb hozott bóják és a valamivel rövidebb útvonal - miatt nem számíthatott új rekordnak.[/FONT]
[FONT=Tahoma, sans-serif]Az elmaradt Kékszalagok:[/FONT]
[FONT=Tahoma, sans-serif]A tengeri bajnokságok mintájára rendezett Kékszalagot nem minden évben tartották meg, 1934 után csak a páros években indulhattak a versenyzők. A háborús évek kimaradtak a verseny históriájából, valamint a kommunizmus beköszöntekor is kiesett 1946, így a háború után csak 1947-ben folytatódhatott a verseny. Ezután a páratlan években rendezték meg egészen 2001-ig, ezt követően pedig már minden évben megtaláljuk a balatoni vitorlásversenyek naptárában a Kékszalagot.[/FONT]

[FONT=Tahoma, sans-serif]
ksz2.jpg
[/FONT]


[FONT=Tahoma, sans-serif]Kékszalag open:[/FONT]
[FONT=Tahoma, sans-serif]A verseny szabályzatában 2001-ben életbe lépett egy fontos módosítás: ekkor a Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége úgy döntött, hogy ezentúl minden évben megrendezik a tókerülő bajnokságot, de azon csak a páros években indulhatnak a keretes-trapézos, gyorsjárású, stabilabb hajók. Ennek értelmében az idei versenyen indulhatnak a trapézos hajók is. A Kékszalag mezőnyében minden évben feltűnnek külföldi versenyzők is, akik sokszor az élvonalban végeznek, sőt, többször volt példa arra, hogy a dobogó első helyére kerültek, elég ha Christoph Wieserre, Zdenka Richterre, Eindl Steegre vagy Helmut Birkmayerre gondolunk. A Kékszalag pályája a versenytörténetben mindig tókerülő volt, az útvonal csak néha változott. A háború előtti páros években öt versenyt futottak, mindig más pályán. 1940-ben vitorláztak először a ma használatos Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred távon. 1947-ben újították fel a versenyt, amely Földvárról indulva kerülte meg a Balatont. Majd 1949-ben újra az 1940-es pályán vitorláztak, ez azóta is változatlan.[/FONT]

[FONT=Tahoma, sans-serif]
ksz5.jpg
[/FONT]
[FONT=Tahoma, sans-serif]
A jövő a Kékszalag szempontjából:
[/FONT]
[FONT=Tahoma, sans-serif]A versenyszabályzat szerint a Kékszalagon csak egytestű, tőkesúlyos vagy 25 négyzetméter és annál nagyobb orr- és nagyvitorla összfelületű (alapvitorlázatú) hajók indulhatnak. Ez a szabályzat a jövőben némileg módosul: a tókerülő bajnokság történetében újdonság lesz, hogy 2010-től már többtesű hajók is indulhatnak.[/FONT]
[FONT=Tahoma, sans-serif]A Kékszalag győztesei:[/FONT]

  1. [FONT=Tahoma, sans-serif]1934 Rabonbán Ugron Gábor [/FONT]
  2. [FONT=Tahoma, sans-serif]1936 Kincsem III. Kováts Béla [/FONT]
  3. [FONT=Tahoma, sans-serif]1938 Kincsem IV. Kováts Béla [/FONT]
  4. [FONT=Tahoma, sans-serif]1940 Tramontana Kultsár Istvánné, sz: Gordon Evelyn [/FONT]
  5. [FONT=Tahoma, sans-serif]1942 Tramontana Kultsár Istvánné, sz: Gordon Evelyn [/FONT]
  6. [FONT=Tahoma, sans-serif]1947 Hungária Tóth Kálmán [/FONT]
  7. [FONT=Tahoma, sans-serif]1949 Vészmadár Mihálkovics János [/FONT]
  8. [FONT=Tahoma, sans-serif]1951 Nemere II. Németh István [/FONT]
  9. [FONT=Tahoma, sans-serif]1953 Nemere II. Németh István [/FONT]
  10. [FONT=Tahoma, sans-serif]1955 Nemere II. Németh István [/FONT]
  11. [FONT=Tahoma, sans-serif]1957 Nemere II. Schmalcz József [/FONT]
  12. [FONT=Tahoma, sans-serif]1959 Addió Horváth Boldizsár [/FONT]
  13. [FONT=Tahoma, sans-serif]1961 Kékmadár Farkas László [/FONT]
  14. [FONT=Tahoma, sans-serif]1963 Tramontana Vályi Pál [/FONT]
  15. [FONT=Tahoma, sans-serif]1965 Olimpia III. Tolnay László [/FONT]
  16. [FONT=Tahoma, sans-serif]1967 Trinidad Debrôczy Tibor [/FONT]
  17. [FONT=Tahoma, sans-serif]1969 Rabonbán Berta Lajos [/FONT]
  18. [FONT=Tahoma, sans-serif]1971 Tramontana Bucsy Balázs [/FONT]
  19. [FONT=Tahoma, sans-serif]1973 Blott X Gosztonyi András [/FONT]
  20. [FONT=Tahoma, sans-serif]1975 Blott X Telegdy István [/FONT]
  21. [FONT=Tahoma, sans-serif]1977 Tramontana Lovas József [/FONT]
  22. [FONT=Tahoma, sans-serif]1979 Tramontana Lovas József [/FONT]
  23. [FONT=Tahoma, sans-serif]1981 Hárpia Izsák Szabolcs [/FONT]
  24. [FONT=Tahoma, sans-serif]1983 Simi Zdenka Richter [/FONT]
  25. [FONT=Tahoma, sans-serif]1985 Simsalabin Eindl Steeg [/FONT]
  26. [FONT=Tahoma, sans-serif]1987 Simi [/FONT]
  27. [FONT=Tahoma, sans-serif]1989 Tramontana Gömöry Pál [/FONT]
  28. [FONT=Tahoma, sans-serif]1991 Nemere II. Balogh György [/FONT]
  29. [FONT=Tahoma, sans-serif]1993 Manual Tuss Miklós [/FONT]
  30. [FONT=Tahoma, sans-serif]1995 Manual Tuss Miklós [/FONT]
  31. [FONT=Tahoma, sans-serif]1997 Liberté Christoph Wieser [/FONT]
  32. [FONT=Tahoma, sans-serif]1999 Yuppie Detre Szabolcs [/FONT]
  33. [FONT=Tahoma, sans-serif]2001 Pleasure Litkey Farkas [/FONT]
  34. [FONT=Tahoma, sans-serif]2002 Gardazurra Litkey Farkas [/FONT]
  35. [FONT=Tahoma, sans-serif]2003 Lisa Litkey Farkas [/FONT]
  36. [FONT=Tahoma, sans-serif]2004 Gardazurra Litkey Farkas [/FONT]
  37. [FONT=Tahoma, sans-serif]2005 Lisa Litkey Farkas [/FONT]
  38. [FONT=Tahoma, sans-serif]2006 Clan Des Team Litkey Farkas [/FONT]
  39. [FONT=Tahoma, sans-serif]2007 Lisa Litkey Farkas [/FONT]
  40. [FONT=Tahoma, sans-serif]2008 Brokernet Litkey Farkas[/FONT]
 

Sch.E.

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Kékszalag 2009.

Kékszalag 2009.

<iframe title="YouTube video player" src="http://www.youtube.com/embed/wO0q65OO9vg" allowfullscreen="" frameborder="0" height="210" width="240"></iframe> <iframe title="YouTube video player" src="http://www.youtube.com/embed/Pg3pG4JTBjU" allowfullscreen="" frameborder="0" height="210" width="240"></iframe>
 

Sch.E.

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Panorámalifttel a víztoronyba, Siófok

Panorámalifttel a víztoronyba

Siófokon megújul az ipartörténeti műemlék, a város jelképe, a Víztorony. A toronyba két panorámalift szállítja majd a látogatókat, így mindhárom szint körteraszára feljuthatnak a látogatók. A legfelső, zárt részen egy kiállítótér és egy kétszintű kávézó kap helyet, amelynek felső része folyamatosan forog majd, így a vendégek egyhelyben ülve is a teljes körpanorámát élvezhetik. Emellett Siófokon felújítják a Fő utcát is, és egy multifunkcionális kulturális központ-könyvtár építésébe is belevágnak. A tervek szerint az augusztus eleji Stefánia Fesztiválra már használható lesz a frissen felújított Szabadtéri Színpad is.
 

Csatolások

  • Siófok, Víztorony..jpg
    Siófok, Víztorony..jpg
    10.4 KB · Olvasás: 10
  • Siófok, víztorony.jpg
    Siófok, víztorony.jpg
    69 KB · Olvasás: 7

Sch.E.

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Gyenesdiás

Gyenesdiás a Balaton északnyugati partján, a Keszthelyi-hegység koszorújában fekszik, 2 km-re Keszthelytől és 7 km-re a világhírű gyógyfürdőtől, Hévíztől. A családbarát üdülőfalu a Nyugat-Balatoni Régió egyik kedvelt üdülő- és kirándulóhelye, kiváló lehetőségeket nyújtva a pihenni, sportolni, kirándulni vágyók számára.

Diási Játékstrand mára a környék egyik legszebb és legaktívabb strandja, ahol:
• A pihenni vágyóknak: napozóstég, tágas napozófelület, melyet árnyas fák öveznek
• A sportos strandolóknak: strandröplabda-pályák lelátóval és éjszakai
világítással, strandfoci-, streetballpályák, asztalitenisz, tengó, petang, szabadtéri sakk és malom, a nyílt vízfelületen kialakított vízilabdapálya (a Balatonon az első), fejelő kapuk, kosárpalánk, röplabdaháló.

Gyenesi Játékstrand mellett fekvő négyhektáros területen az 50 akadályt magába foglaló kalandpark található. Kicsik és nagyok, osztálykirándulók, csapatépítők, kaland- vagy az extrém sportot kedvelők itt olyan ügyességi akadályokon tehetik próbára bátorságukat, mint például a Vietnámi-híd, az orgonasípok vagy a lecsúszók.
A Spider Kalandpark a tervek szerint folyamatosan bővülni fog, és arra is számíthatunk, hogy modell-autópályával, és paintball pályával egészül majd ki. Ha valaki itt szeretne megszállni, arra is van mód, ifjúsági szálló és nomád tábor várja a kalandvágyókat.
 

Csatolások

  • gyenesdias-jatekstrand.jpg
    gyenesdias-jatekstrand.jpg
    9.9 KB · Olvasás: 8
  • gyenesdias-strandroplabda.jpg
    gyenesdias-strandroplabda.jpg
    14.9 KB · Olvasás: 7
  • gyenesdias-strand.jpg
    gyenesdias-strand.jpg
    11.6 KB · Olvasás: 7
  • Kalandpark,,Gyenesdiás.jpg
    Kalandpark,,Gyenesdiás.jpg
    15 KB · Olvasás: 7
  • Kalandpark,Gyenesdiás.jpg
    Kalandpark,Gyenesdiás.jpg
    51.3 KB · Olvasás: 7
  • Kalandpark.jpg
    Kalandpark.jpg
    14.1 KB · Olvasás: 6

Sch.E.

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Sirocco, a kedvencem...

Sirocco

A 75-ös scheren flotta: a Nememere II., a Lillafüred és a Sirocco. A Balaton és talán minden magyar vitorlázó büszkeségei. Ha valamelyikük befut egy kikötőbe vagy felbukkan egy-egy versenyen, az mindig esemény. Cittel Lajos hajóépítő neve kötődik talán leginkább a flottához, hiszen a háromból kettőnek ő adta vissza eredeti fényét. Nézzük meg részletesebben a Cittel Lajos keze alatt hajózó Sirocco történetét!

Balatonfüreden készült

A hajót 1944-ben kezdték el építeni a Balatonfüredi Hajógyárban. Az építtető Tüske Jenő volt. Ő szinte még az építés során eladta a Gyenes fivéreknek, akik referencia hajóként kívánták bemutatni.

Szándékukban állt lehajózni vele a Földközi-tengerre, ahol lehetőségük nyílt volna az egyiptomi király számára bemutatni. A tengeri felkészítés során a hajót a Büro Veritas akkori előírásainak megfelelően tengerálló kivitelben bocsátották vízre Balatonfüreden.

A gondosan felkészített hajóval 1949-ben jóformán a Sión sem értek végig. Az ÁVH azzal a váddal tartóztatta föl a hajót Szekszárdon, hogy a gerinc és a tőkesúly kincseket, aranyat rejt. A Bigboyt azonnal elkobozták, legénységét letartóztatták. Négyüket el is ítélték, a hajót pedig visszavontatták Siófokra. Ez volt a hírhedt „aranyhajó” eset.

A Bigboy, annak ellenére, hogy kiderült, a vádak alaptalanok, Győzelem néven a párthoz került a balatonföldvári üdülőbe. Hamarosan azonban olyan műszaki állapotba jutott, hogy nem tudták tovább használni. Ekkor kapta meg a Magyar Vitorlás Szövetség. Sajnos nem volt pénz a felújítására.

Le akarták vinni Zánkára, hogy ott játszótéri kelléknek használják. Ezt akadályozta meg Boros Béla. A Vizimentő Egyesület tagjaival tatarozták a hajót, motor is került bele és a vízimentők iskolahajójaként szolgált, már Siroccóként.

Ezután a Közlekedési Múzeum védetté nyilvánította. Érdekesség, hogy Füredről a hajó faárbocát a vízen vontatva szállították Almádiba. 1986-ra ismét annyira leromlott a hajó állapota, hogy Almádiban sem tudták tovább fenntartani. Boros Béla is külföldre távozott, így nem tudott már foglakozni vele.

A Sirocco ismét a szövetséghez jutott. Jobb híján a kerítés mellé állították. Ekkor került a képbe Izsák Szabolcs, aki megkapta a hajót felújítás céljára. Még vízre tudta tenni a felújított Siroccót, de sajnos korai halála véget vetett a további munkának.

A 60%-ban elkészült vitorlásnak ismét nem volt gazdája. Végül egy háromtagú kuratórium alakult a Sirocco menedzselésére. Ők kérték föl Cittel Lajos hajóépítőt a munkálatok befejezésére, 1993-ban.

sirocco_1_070224.jpg
A cél a felújítás befejezése, majd önfenntartó üzemeltetése - mint bérhajó és mint a Balaton legnagyobb vitorlása -, a vitorlás sport népszerűsítése volt. A terv bevált, szájról szájra terjedt a hír.

Az amerikai nagykövettől kezdve számos híresség fordult meg a Siroccón. Szponzorok jöttek, a hajó fönntartotta nyolc éven keresztül magát. A Sirocco soha nem versenyzett. Ebben az időszakban állt először rajthoz. Hamar kiderült, hogy bizonyos szelekben a Balaton egyik leggyorsabb hajója lehet.

Manapság viszont annyira gyorsan fejlődik a vitorlássport, hogy abszolútban csak az első húsz hely körül esélyes. Osztályában viszont a topon maradt. Ekkor indult be a Nemere program, mikor is a teljes személyzet átszállt a másik 75-ösre és a Sirocco újra vészhelyzetbe került.

De ekkor újabb támogatók jöttek, akik rendelkeztek olyan erőforrásokkal, melyből ismét életre lehetett kelteni a hajót. A négyéves kihagyás után újra nagyfelújításon esett át a Sirocco. Cittel Lajos és szakemberei áldozatos munkája nyomán végre eredeti fényében tündökölhetett!


Műhelyfogások

sirocco_7_070224.jpg
A hajótest geometriáját különleges módon állították helyre. A teljesen lecsupaszított test gerincét és 500 mm osztású vas bordázatát a műhely födém szerkezetére függesztették és az eredeti rajzok alapján, lézeres mérésekkel állították be a helyes geometriát.

A tölgy – mint anyag, nem tűri az epoxi technikát. A tulajdonosok igényeinek megfelelően a teljes palánkozást mahagónira cserélték. Teakfa deck és felépítmény borítást kapott, belül cédrus és fenyő díszítő elemekkel. Karbon rig, modern verseny felszerelés és vitorlázat került a hajóra.

Cittel Lajos nevéhez fűződik a Nemere II. és a Sirocco nagyfelújítása. Egy hajóépítő karrierjét aligha lehetne fényesebb színben elképzelni! Nyáron pedig a Sirocco vezetése és versenyeztetése a feladata. Mondhatjuk: Cimbi egy boldog ember!


Technikai adatok

<table width="191"><tbody><tr><td width="107">Hajóhossz:</td><td width="72">
18,55 m
</td></tr><tr><td>Vízvonalhossz:</td><td>
12,00 m
</td></tr><tr><td>Szélesség:</td><td>
2,75 m
</td></tr><tr> <td>Össztömeg:</td><td>
9,30 t
</td></tr><tr><td>Tõkesúly:</td><td>
4,8 t
</td></tr><tr><td>Motor:</td><td>
30 LE
</td></tr><tr><td>Árboc:</td><td>
21,70 m
</td></tr><tr><td>Nagyvitorla:</td><td>
73 m2
</td></tr><tr><td>Genua:</td><td>
53 m2
</td></tr><tr><td>Fock I.:</td><td>
37 m2
</td></tr><tr><td>Fock II.:</td><td>
26 m2
</td></tr><tr><td>Spinakker I.:</td><td>
310 m2
</td></tr><tr><td>Spinakker II.:</td><td>
230 m2
</td></tr><tr><td>Spinakker III.:</td><td>
140 m2
</td></tr><tr><td>Blister:</td><td>
280 m
</td></tr></tbody></table>
pic_viewer.php
 

Csatolások

  • Sirokkó.jpg
    Sirokkó.jpg
    25.5 KB · Olvasás: 5
  • Sirokkó..jpg
    Sirokkó..jpg
    33.2 KB · Olvasás: 5
  • Sirokkó...jpg
    Sirokkó...jpg
    44.1 KB · Olvasás: 6
  • Sirokkó....jpg
    Sirokkó....jpg
    47.6 KB · Olvasás: 6
  • Sirokkó......jpg
    Sirokkó......jpg
    31.4 KB · Olvasás: 6

Sch.E.

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Boat Show Budapest 2011. Hungexpo

Boat Show Budapest 2011. Hungexpo képekben
 

Csatolások

  • Boat Show 2011.Bp..jpg
    Boat Show 2011.Bp..jpg
    12.8 KB · Olvasás: 7
  • Boat Show 2011.Bp...jpg
    Boat Show 2011.Bp...jpg
    11.8 KB · Olvasás: 6
  • Boat Show 2011.Bp....jpg
    Boat Show 2011.Bp....jpg
    13.8 KB · Olvasás: 7

Acapulco

Állandó Tag
Állandó Tag
Sirocco

Sirocco a vízen Füred előtt.

<iframe title="YouTube video player" src="http://www.youtube.com/embed/fu7_SRRUXkg" allowfullscreen="" width="280" frameborder="0" height="240"></iframe>
 

Acapulco

Állandó Tag
Állandó Tag
Lisa

A Lisa nem libera

A Lisa 1997-ben került vízre az olaszországi Garda tavon. Patucelli mester építette karbonból. 1981-ben ő készítette fából a Pleasure-t, 1992-ben már karbonból a Rafficát, 2000-ben a Principessát, hogy csak a legismertebb hajóit említsük.
A Lisa nem libera. A Gardán az osztályba nem sorolható hajókat előnyszám nélkül versenyeztetik. Technikai paraméterek alapján sorolják őket kategóriákba. Amikor a Lisa épült, a Crociera 0 osztály előírásait vették figyelembe, és annak a maximális lehetőségeit kihasználva tervezték meg. Akkoriban még nem engedték a karbonárbocot, kötelező volt a beépített motor, a négy fekhely és a kétsoros korlát. A trapézolás tiltott. Azóta már lehet karbonárboc, és a motor sem kötelező. Az alumínium árboc maradt, lecserélése nem volt indokolt. A liberák után a legjobb nem trapézos hajónak számított. Igazi ellenfele volt a Bravissima, ami kilenc és fél méteres. Talán jobb terv alapján készült, mint a Lisa. A Gardán biztosan. Sokkal jobban cirkál a nagy hullámokban.

A Kékszalagok mai rendjéről 2001 októberében döntött az MVSZ. Akkor határozták el, hogy minden évben rendeznek Kékszalagot, páros években engedve a trapézolást, páratlanokban nem. Ennek a szabályozásnak megfelelő hajót kerestünk 2002-ben. A Lisa éppen eladó volt.

A Lisa érdekessége az alacsony oldalmagassága, leeben könnyen szedi a vizet. Erre a tervező is gondolt, és oldalanként két-két ventilt szereltek a hajóba amelyek kiszívják a vizet. Ez a gép furcsa átmenet a jolle és a tőkesúlyos hajó között. A 810 kiló tömegű kiel érezhetően dolgozik, de a hajó képes felborulni, és a visszaállításhoz szükség van a legénység egy részének a súlyára is.

A hajó a Balatonon lényegesen jobb teljesítményre képes, mint a Gardán. Ennek alapvetően az az oka, hogy ha erős szél fúj, rendszerint keresztbe fúj a tavon, és nem alakulnak ki olyan magas hullámok, mint a Gardán. Minden szakaszon élmény a Lisával vitorlázni, de gennaker alatt bőszélben fantasztikus. Négyes-ötös szélben, teljes taklival, a kétszázötven négyzetméteres gennakerrel, sima vizen mértünk huszonhat csomós sebességet.

Litkey Farkas
Fotó: Szekeres László
 

Sch.E.

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Badacsony

Badacsony

"Bő s népes volt a Badacsony
Az akkori szüretben:
Mozgott, hangzott az egész hegy
Fenn és alatt, kinn és benn. (...)
Durrogtanak a mozsarak,
Hogy a bércek ropogtak
Kongtak a még üres hordók,
Az ostorok pattogtak."
(Kisfaludy Sándor)


"Goethe nem látta Badacsonyt"


A fenti,
Herczeg Ferenctől származó mondat arra a goethei kijelentésre utal, mely szerint a világ legszebb hegyfoka a Monte Pellegrino. Badacsony már szépségével rabul ejti az idelátogatót, akit aztán a kitűnő borok, a helyiek vendégszeretete és a számtalan irodalmi-történelmi emlék marasztal.
A Badacsonyt nevezik koporsóhegynek, de hasonlították már részeg szőlőpásztor gyűrött kalapjához is. Népszerűvé a nemesi szüretek majd Kisfaludy Sándor tették, aki Szegedy Rózához fűződő szerelmét és a táj iránti elragadtatottságát romantikus versekben énekelte meg. A korában ünnepelt poéta neve összeforrt Badacsonnyal, akárcsak a helyi szőlőművelés fejlesztésében élen járó Bogyai Lajosé vagy a híres festő Egry Józsefé.

A hegy nevét öt település viseli:
Badacsonyörs, a hegy egészének és több közeli község közigazgatási központjaként működő Badacsonytomaj, az idegenforgalmi központ Badacsony, valamint Badacsonylábdi és Badacsonytördemic.


"Hol a regék dalnokának áll hajléka"


Bármerre indulunk is el Badacsonyban, valamilyen Kisfaludy-emlékkel mindenhol találkozunk. A Kisfaludy úton megyünk fel a hegyre, a Kisfaludy-forrás vizével olthatjuk szomjunkat, a Kisfaludy-ház és a Kisfaludy-kilátótorony erkélyéről gyönyörködhetünk a tóban. A XIX. században Badacsony valóságos irodalmi zarándokhellyé vált: a kultusz kialakulásában szerepet játszott a költő és Szegedy Róza Badacsonyban kibontakozó, regényes románca, amely a magyar irodalom egyik legnépszerűbb szerelmesvers-ciklusának, a Himfy szerelmeinek ihletője lett.


A Kisfaludy-házat a költő házasságkötése után vásárolta meg s alakíttatta át. Feleségével többnyire itt töltötték a szüretet s fogadták vendégeiket, a kor ismert politikusait, művészeit, tudósait. A háztól alig néhány méterre álló
Szegedy Róza-házat a Balaton-vidék legszebb présházának tarják. 1790-ben épült késő barokk ízlésben az itt korábban divatos nádtetővel, csúcsos oromfalakkal. A ma irodalmi múzeumként működő épület egykor szőlőművelés céljára, szüret idején pedig az uraság tartózkodására szolgált.

A Kisfaludy-ház mögött sétálva a
Rózsa-kőhöz érkezhetünk. A kő egykor a hegy bazaltoldaláról gurult ide, és valószínűleg Kisfaludy Rózája után kapta nevét. A legenda szerint ha egy leány és egy legény kézen fogva, a Balatonnak háttal ráül, még abban az évben egymáséi lesznek.

A Rózsa-kő utáni hosszú lépcsősor a hegy bazaltrétegéhez vezet. A csonka bazaltkúp szabályos kört formázó felső platójának szélét mint megannyi oszlop, függőleges bazalttömbök támasztják.

Szerencsére a bazaltbányászat egy másik hegyre települt át, s a hegytetőt 1965-ben védetté nyilvánították.
 

Csatolások

  • Badacsony.jpg
    Badacsony.jpg
    12.3 KB · Olvasás: 5
  • Badacsony..jpg
    Badacsony..jpg
    12.3 KB · Olvasás: 6
  • Badacsony...jpg
    Badacsony...jpg
    6 KB · Olvasás: 11
  • Szegedy Róza háza és a Kisfaludy ház.jpg
    Szegedy Róza háza és a Kisfaludy ház.jpg
    120.9 KB · Olvasás: 10
  • Strand, Badacsony.jpg
    Strand, Badacsony.jpg
    43.9 KB · Olvasás: 11

Sch.E.

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Tihany, Belső-tó

Tihany,Belső-tó

Tihany neve valószínűleg a Tihomir, Tichony személynevekből alakult ki. Ezek a nevek a Tich szóból képződtek, ami a szláv nyelvben csendeset jelent. Hasonlóan szláv eredetű a Balaton neve is, a Blato saratra - kis vizes terület - vezethető vissza. A félsziget a Balaton kialakulását előidéző tektonikai süllyedéssel egy időben, mintegy huszonötezer évvel ezelőtt keletkezett. A táj képét azonban évmilliókkal ezelőtt vulkanikus erők hozták létre. Erről két hatalmas kalderre tanúskodik. E kráterekben alakult ki a Balaton vízszintjénél magasabban fekvő, két lefolyástalan tó, a Belső- és a Külső-tó. Ritka állatok és növények élőhelye is a félsziget, amelyet - Magyarországon elsőként - 1952-ben tájvédelmi körzetté nyilvánítottak.

A Belső-tó a Balaton egyik gyöngyszemének, a Tihanyi félszigetnek a csodálatos környezetében, közvetlenül a település határában található. A Tihanyi Belső-tó medre vulkánikus utótevékenység során alakult ki.

A tó mintegy 28 méterrel magasabban fekszik, mint a Balaton, azzal nincs összeköttetése. Vízének mégis van bizonyos mértékű lefolyása. A szivárgó víz pl. 1930-ban földcsuszamlást okozott.

A korabeli fényképek és leírások szerint a húszas évek végén és a harmincas években a tó egészen másképp festett, mint napjainkban. A harmincas évek elején a 30 hektárnyi Belső-tavat vadakban dús nádasként jellemezték és "Kis Balatonnak" is nevezték.

A falu lakói a századelőn a sokkal távolabbi Balatonra jártak vízért, ugyanis részletes vegyelemzések nélkül is ismert volt, hogy a Belső-tó vize a magas alkalikus fémsótartalommal párosuló kellemetlen ízhatás miatt ivásra nem alkalmas.

A tó életében drámai változás történt a negyvenes években. Erre az időszakra tehető a tómedret borító összefüggő nádas állomány kipusztulása, a tó mai képének, megjelenésének kialakulása. A folyamat sajnos nem dokumentált, okai sem ismertek, de viszonylag gyorsan zajlott le 1940 és 1950 között.

Az ötvenes években a tó már nyílt víztükrű, szélén keskeny nádas sávval, gazdag madárvilággal. A hetvenes években ez a nádas sáv is megfogyatkozott az amúr betelepítése miatt,
napjainkra azonban szerencsére regenerálódott.
 

Csatolások

  • Tihany, Belső tó.jpg
    Tihany, Belső tó.jpg
    7.1 KB · Olvasás: 8
  • Tihany Belső tó.jpg
    Tihany Belső tó.jpg
    9.5 KB · Olvasás: 6
  • Tihany..jpg
    Tihany..jpg
    8 KB · Olvasás: 5
  • Belsó-tó anno.jpg
    Belsó-tó anno.jpg
    13.1 KB · Olvasás: 6
  • belső - tó.jpg
    belső - tó.jpg
    4.4 KB · Olvasás: 51
  • tihanyi-belso-to-lekvagas-2009-2010_01.jpg
    tihanyi-belso-to-lekvagas-2009-2010_01.jpg
    80.8 KB · Olvasás: 7
  • Tihany Belső tó - a tavasz éberdése.jpg
    Tihany Belső tó - a tavasz éberdése.jpg
    12.8 KB · Olvasás: 7
  • belső-tó...jpg
    belső-tó...jpg
    2.7 KB · Olvasás: 50
  • belső tó....jpg
    belső tó....jpg
    1.9 KB · Olvasás: 52
  • Nagy Ernő,Tihany 1926.jpg
    Nagy Ernő,Tihany 1926.jpg
    2.9 KB · Olvasás: 50

Sch.E.

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Tihanyi Bencés Apátság

Tihanyi Bencés Apátság

Amikor a Szent István elleni összeesküvés miatt a király unkaöccsét, Vazult 1037-ben megvakíttatták, három fia - András, Béla, Levente - a megtorlás elől Csehországon keresztül Lengyelországba, majd Kijevbe menekült. Ott keresztelkedett meg András bizánci szertartás szerint, majd Bölcs Jaroszlav fejedelem lányát vette feleségül. 1046-ban az Oroszországban élő fejedelmeket visszahívták, s Andrást Székesfehérvárott megkoronázták. I. András több sikeres hadjáratot vezetett III. Henrik német-római császár ellen, és a győzelmek emlékére, valamint családi sírhelye építése céljából kezdték el Tihanyban a templom építését. Az építkezés 1055-ben fejeződött be, ekkor készült el az alapítólevél is, amely a legrégebbi, eredetiben megmaradt magyarországi oklevél. Az alapítólevélben található a legelső írott magyar mondatrész: "Feheruuaru rea meneh hodu utu rea", azaz Fehérvárra menő hadi útra. A templomot Szűz Mária és Szent Ányos tiszteletére építették, s oda bencés szerzeteseket telepítettek.

A király kriptája eredeti formájában fennmaradt.
Az 1889-es restauráláskor a kriptában lévő sírokat feltárták, s egyikről megállapították, hogy az I. András csontjait tartalmazza. Valószínűleg itt van eltemetve I. András egyik fia, Dávid herceg is.

Amíg a török elleni háború folyt, Tihanynak csak címzetes apátjai voltak, a valódi hatalmat a várkapitányok gyakorolták. Ez időben maga a templom olyan állapotba került, hogy csak komolyabb munkálatok után lehetett ismét használatba venni. Többszöri újjáépítés és tűzvészkár után, Lécs Ágoston apát ideje alatt, 1754-re készült el teljesen a barokk stílusban épített templom. Belső berendezését Stuhlhof Sebestyén, Ausztriából származó mester készítette 1754- 1779 között. A "konvent asztalosa" huszonöt évig élt és dolgozott a szerzetesek között, és itt is halt meg 56 éves korában. Ingyen végezte munkáját. Ô készítette az oltárokat, a szószéket, az orgonaszekrényt, a karzatrácsot, az oratórium stallumait és a sekrestye bútorait. A mennyezeten lévő freskók Ambrogio Dornetti olasz festő munkái 1786-ból. Egy évszázad múltán, 1889-ben vált szükségessé az épület felújítása. Ekkor készítették el a ma is látható mennyezetképeket. A szentély lépcsője feletti freskót Lotz Károly festette, Deák-Éber Lajos a főoltár feletti freskót, Székely Bertalan pedig a négy evangélistát a szentély boltozatára.
 

Csatolások

  • Tihanyi Alapítólevél részlete.jpg
    Tihanyi Alapítólevél részlete.jpg
    12.6 KB · Olvasás: 5
  • I.András az Apátság alapítója.jpg
    I.András az Apátság alapítója.jpg
    14.8 KB · Olvasás: 5
  • Apátság anno...jpg
    Apátság anno...jpg
    8.6 KB · Olvasás: 5
  • Tihany.....jpg
    Tihany.....jpg
    5.5 KB · Olvasás: 6
  • Tihanyi Bencés Apátság.jpg
    Tihanyi Bencés Apátság.jpg
    6.3 KB · Olvasás: 49
  • I.András sírja.jpg
    I.András sírja.jpg
    7.7 KB · Olvasás: 50
  • Tihany..jpg
    Tihany..jpg
    8 KB · Olvasás: 5
  • Apátság......jpg
    Apátság......jpg
    10.5 KB · Olvasás: 6
  • apátság belül.jpg
    apátság belül.jpg
    10.2 KB · Olvasás: 5
  • Belül.jpg
    Belül.jpg
    10 KB · Olvasás: 6

Sch.E.

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
A vízhordás Tihanyban az asszonyok feladata volt

Tihanyban a vízhordás ősidők óta a nők feladata volt. Földtani okok miatt nem lehetett kutat ásni, így a Balatonból kellett a vizet kemény munkával a hegyre fölvinni. Ezért aztán a környékbeli falvakból nem is szívesen mentek férjhez a fiatal lányok Tihanyba. A monostor szamárháton vagy szamaras kordékkal szállította a vizeshordókat Aszófőről, ahol jó forrásvíz volt.

Volt egy szélkerékkel hajtott szivattyújuk is, amely a mai biológiai kutatóintézet helyén állt. A szélkerék alkalmazása Bresztyenszky Béla apát ötlete volt. Ô kérte el 1841-ben a nála vendégeskedő göttweigi rendtársaitól egy négylapátos szélmotor tervrajzát, amelyet ott már sikerrel alkalmaztak. A víz hiányán az 1925-ben megépített vízvezeték segített. A hajóállomás mellé telepített tihanyi vízmű két fúrt kútja szolgáltatta a vizet. Ez aztán gyorsította a betelepülést is a faluba.
 

Sch.E.

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Raffica

Raffica

Raffica
(libera típusú) hajó magassága állványzattal: 26,3 m hosszúsága: 16,4 m szélessége: 7,2 m >> hozzávetõlegesen egy átlagosnál nagyobb templomtorony mérete.
A Raffica csapat tagjai összesen 41 bajnoki címmel rendelkeznek. A hajó kormányosa Király Zsolt.

A hajót Bruce Farr tervezte a Libera hajóosztály osztályelőírásainak megfelelően. Bruce Farr jelenleg a világ leghíresebb legrangosabb hajóversenyére, az America's Cup -ra tervezi a hajókat. Az America's Cup-ról annyit érdemes elmondani a laikusok számára, hogy a vitorlázásban a Forma1 nek az Ameraca's Cup számít, ezen a versenyen egy vitorláscsapat versenyzési költségvetése több mint az ötszöröse egy Forma1 csapat költségvetésének, itt egy tervezést több éves modellezés és kísérletezés előzi meg, a Raffica libera is egy ilyen kisérlet és tervezés gyümölcse.

A tervek és a vízvonal modellezés alapján Raffica Libera hajót Giancarlo Patucelli hajóépítő mester építette meg Olaszországban. A hajót építését követően évekig optimalizálták, mig elérte a jelenlegi formáját és felszereltségét. Az elmúlt években megfelelően képzett csapat hiányában a hajó nem volt használatban, ezért a német tulajdonos eladta a Raffica Libera hajót a Magyar, kizárólag magánemberek csoportját alkotó, Libera versenyzőkből álló Magyar Raffica Tulajdonosi Közösségnek. A hajó utolsó jelentős versenye a 2004-es Rund um volt a Bodensee-n, ekkor a jelenlegi Világkupa győztes Princhipessa hajót a Raffica több mint 1 óra előnnyel előzte meg! A Raffica hajó magyar vonatkozású birtoklása jelentős fegyver a vitorlázás élsportjában.


A Libera hajóosztály jellemzője a rendkívüli gyorsaság (25-30 csomó), mely a hajó speciális felépítésének köszönhető. Rohanógépeknek, vízitaxinak nevezték el épp emiatt. A kiülőkereten történő trapézolás tartja a hajó súlypontját egyensúlyban. A Kékszalagon való részvételükre külön szabályozás jött létre, 2 évente indulhatnak.


<iframe title="YouTube video player" src="http://www.youtube.com/embed/d4Pz0sQqPQo" allowfullscreen="" frameborder="0" height="260" width="300"></iframe>
 

Sch.E.

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Tihany, Brátlakások

Barátlakások, Tihany egyik nevezetessége

A mai apátság helyén állt a 18. századig a törökök által soha el nem foglalt Tihany végvára is. Ma már nyoma sincs A hajdan teljesen nádfedeles halásztelepülés több régi háza skanzenként működik, megőrizve a 19. századi Balaton-felvidéki népi építészeti formákat.


Tihany_baratlakasok_also_csoport_Vers_Jozsef.jpg


Fotó:Vers József

Az
Óvár hegyének Balaton felőli meredek tufaszikláiban láthatjuk ma is a középkori eredetű Barátlakásokat. Az omladozó és balesetveszélyes hajdani remetelakokat 1993-ban a természetvédelem helyreállíttatta. Itt éltek a 11-12. században a valószínűleg Kijev környékéről idehozott keleti rítusú szerzetesek, egymás mellé vájt cellákból álló "lavrá"-jukban, amely az oklevelek szerint a Szent Miklósról nevezett Oroszkői remeteség nevet viselte.
 
Oldal tetejére