Hírek Beismerte bűnösségét a fideszes politikus, aki betörte egy nő orrát, és két férfit is megvert

Győrffy Balázs mind a három áldozat megverését elismerte, köztük egy nőét, akit a legsúlyosabban bántalmazott.

Győrffy Balázs
tavaly augusztus 23-án hajnalban keveredett botrányba, amikor a Lánchíd közelében egy szórakozóhelyen puszta kézzel rátámadt egy nőre és két férfira. A nő súlyosan megsérült, míg a két férfi könnyebb sérüléseket szenvedett. A politikus akkor még tagadta a vádakat, de most, hónapokkal később írásban elismerte bűnösségét – derítette ki a 24.hu.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője megerősítette, hogy Győrffy beismerte a súlyos testi sértést és a két rendbeli könnyű testi sértést.
„Az eljárás érdekeire is figyelemmel annyiról áll módunkban tájékoztatni, hogy a gyanúsított írásbeli vallomásában beismerte a bűnösségét súlyos testi sértésben és két rendbeli könnyű testi sértésben”
– fogalmazott a szóvivő.

Korábban a politikus a közösségi médiában is elmondta, hogy ittasan keveredett vitába, amely tettlegességig fajult. „Nem emlékszem a történtekre” – állította, ugyanakkor sajnálatát fejezte ki.

A botrány hatására Győrffy Balázs lemondott EP-képviselői mandátumáról és a Nemzeti Agrárkamara elnöki tisztéről, valamint kilépett a Fidesz-KDNP-ből. A politikai karrierjét derékba törő eset után visszavonult a közélettől.
A bírósági eljárás során várhatóan további részletek derülnek ki az ügyről, valamint az, hogy milyen büntetést kap a politikus.

1739382843828.jpeg
 
De miért van írva hogy fideszes hiszen már nem az....
Egy másik szépség..
LEKERÜLT AZ EU-S TÁBLA a pétervásárai polgármester kacsalábon forgó „falusi vendégházáról”. Az egri bíróság tegnapi ítélete szerint pedig Eged István ELVESZTETTE A RÁGALMAZÁSI PERT, amit AZÉRT INDÍTOTT VÁROSÁNAK POLGÁRAI ELLEN, MERT MEGOSZTOTTÁK A VIDEÓMAT, amin munkaidőben a „vendégházában” sertepertélt.
Én megértené ha szégyellné, de valószínűleg nem szégyelli, csak kellemetlen neki a tény: úgy nyert a családja több projektben százmilliós nagyságrendű fejlesztési pénzeket, hogy közben ő volt az ezekről döntő egyik szervezet elnöke.
A per valami egészen bizarr próbálkozás volt a részéről, ennél csak az ítélethozatal utáni viselkedése volt bizarrabb. Eged úr ugyanis az ítélet hallatán annyira indulatba jött, hogy a szóbeli indoklás közben a bíró még a kivezetésével, sőt, a feljelentésével is megfenyegette. P
A polgi amúgy engem is meg akart idézni tanúnak, de a bíróság erre nem tartott igényt. Nem csodálom, hiszen nem tudom elképzelni sem, mit akart tőlem megtudni Eged: a posztjaimban tárgyszerűen leírtam, milyen pénzeket nyert el a család és az erről szóló döntésekben milyen szerepe van a polgármesterek által irányított kistérségi szervezeteknek.
Nem kellett tanúskodnom, de ha már arra jártam, újra megnéztem a bizarr helyszínt. Nos, nem csak a „vendégház” táblája tűnt el, hanem a szintén EU-s pénzből felújított, véletlenül pont a polgármester házához vezető földesút projekttáblája is (ezt a projektet amúgy az Integritás Hatóság is elkaszálta).
(Hadházy Ákos)
1739451157750.png 1739451189044.png
1739451211312.png
 
Andorra nekem kakukktojás.
Andorrán pont nem csodálkozom, 5 L tiszta szesz 10 Euro volt, és tömve voltak a polcok 10 Euro alatt márkás italokkal (pl. literes ír old whisky), amit mi itthon csak nézegetünk, az élelmiszer ehhez képest normál nyugat-európai árakon, tehát ott inni olcsóbb...
 
Beismerte hiszen már nem fideszes...
Most is van ilyen...
Igaz itt nem testi sértés az eset.
De, az arrogancia az van
PANDA ÁKOS MÁR NEM DOLGOZIK A GYŐR+-NÁL
2025. január 29-én távozásra szólítottam fel Panda Ákost, a Győr+ Média vezérigazgatóját, hiszen nem végezte a rábízott közfeladatot, a győriek hiteles tájékoztatását; és még azt is elvárta, hogy a város finanszírozza a luxuskiadásait. Havi 705 ezer forintért bérelt ugyanis neki luxusautót a Győr+ a győriek pénzén. Kérésemnek nem tett eleget.
Panda Ákos mától nem a Győr+ vezérigazgatója.
Legyen világos: Győr városa nem kér a pártpropagandából, nem kér többet a pénzszórásból, a város pénzén fizetett luxusból.
A mai nap a jóérzésű emberek győzelme, és világos üzenet is egyben: a Győr+ kezdje meg a győriek hiteles tájékoztatását, végezze azt, ami mindig is a feladata lett volna: a köz szolgálatát.
(Pintér Bence)
 
Győrffy Balázs mind a három áldozat megverését elismerte, köztük egy nőét, akit a legsúlyosabban bántalmazott.

Győrffy Balázs
tavaly augusztus 23-án hajnalban keveredett botrányba, amikor a Lánchíd közelében egy szórakozóhelyen puszta kézzel rátámadt egy nőre és két férfira. A nő súlyosan megsérült, míg a két férfi könnyebb sérüléseket szenvedett. A politikus akkor még tagadta a vádakat, de most, hónapokkal később írásban elismerte bűnösségét – derítette ki a 24.hu.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője megerősítette, hogy Győrffy beismerte a súlyos testi sértést és a két rendbeli könnyű testi sértést.
„Az eljárás érdekeire is figyelemmel annyiról áll módunkban tájékoztatni, hogy a gyanúsított írásbeli vallomásában beismerte a bűnösségét súlyos testi sértésben és két rendbeli könnyű testi sértésben”
– fogalmazott a szóvivő.

Korábban a politikus a közösségi médiában is elmondta, hogy ittasan keveredett vitába, amely tettlegességig fajult. „Nem emlékszem a történtekre” – állította, ugyanakkor sajnálatát fejezte ki.

A botrány hatására Győrffy Balázs lemondott EP-képviselői mandátumáról és a Nemzeti Agrárkamara elnöki tisztéről, valamint kilépett a Fidesz-KDNP-ből. A politikai karrierjét derékba törő eset után visszavonult a közélettől.
A bírósági eljárás során várhatóan további részletek derülnek ki az ügyről, valamint az, hogy milyen büntetést kap a politikus.

Csatolás megtekintése 2045590
Szégyen, gyalázat
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

pregi wrote on IcaneniLondon's profile.
Most látom, a Cserebere könyvekből 3 részt feltöltöttél. A hiányzó 2. kötetet is fel tudod tenni fekete-fehérben? Nagy segítség lenne.
Gbr67 wrote on miciegér's profile.
Szia :)
Jól eltűntél amott...
maximail wrote on Bibliotheknutzer's profile.
Szia! Sajnos nem tudom letölteni a "Nézd a kezem!" című könyvet a linkről, amit feltettél. Valahogy el tudnád küldeni nekem? :) Köszönöm előre is!
zsukka7 wrote on rituevu's profile.
Kedves rituevu!
A segítségedet szeretném kérni. Keresek egy romantikus könyvet ami megvan miről szól, viszont nem emlékszem a szerzőre sem a címre. A kérdésem az lenne van e kimondottan olyan fórum ahol ennek utána tudok járni. (én nem találtam) De úgy rémlik mintha valakinek egyszer hozzászólásban írtál valamit hogy itt meg itt ... Lehet én keverem valamivel.
Előre is köszönöm.
Hámm Nikoletta wrote on bsilvi's profile.
Most olvastam el a Vérfarkasok világa eddigi fordításokat. Nagyon jók, köszöntem szépen!

Statisztikák

Témák
38,629
Üzenet
4,918,695
Tagok
622,766
Legújabb tagunk
Richárdddd
Oldal tetejére