A napokban Láng Zsoltnak, a II. kerület egykori polgármesterének neve az óbudai korrupciós ügyben merült fel, azonban a múltból felsejlik egy másik, rendkívül bizarr botrány is, amelyben főszerepet játszott. A Magyar Rádió egyik legnépszerűbb sci-fi hangjátéka, az Időfutár ugyanis azután került tiltólistára, hogy kiderült: a politikus éppen a sorozatbeli főgonosz fiktív rezidenciájának címérehúzta fel a saját luxusvilláját.
Célkeresztben a kultikus hangjáték
A Kossuth rádió még 2012 áprilisában indította el hatalmas sikerrel futó ifjúsági fantasysorozatát, az Időfutárt. A kultikus rádiójáték epizódjait átlagosan 80-100 ezren hallgatták feszülten a készülékek előtt. A kalandos történet olyan fiatalokról szólt, akik egy rejtélyes, idősíkokon átívelő körző után nyomoznak, miközben egy végtelenül pénzéhes, gátlástalan professzorral, a sztori főgonoszával kellett ádáz harcot vívniuk.
A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat.
Valóság lett a fikcióból
A hangjáték alkotói a forgatókönyv írásakor egy létező budapesti, a valóságban akkor még teljesen üresen álló telket választottak ki a negatív karakter lakhelyéül: a II. kerületi Apostol utca 19. számot. A sors különös és ironikus fintora, hogy ezt a rózsadombi telket később a kerület akkori fideszes polgármestere, Láng Zsolt vásárolta meg, majd egy hatalmas, feltűnő luxusvillát építtetett a területre, mit sem sejtve a rádiós háttérről.
Megrohanták a Láng-villát a rajongók
A politikus 2014 tavaszán szembesült a valósággal, amikor otthona hirtelen a sorozat fanatikus rajongóinak valóságos zarándokhelyévé vált. Fiatalok és családok tucatjai mentek el a budai címre, hogy saját szemükkel láthassák a „főgonosz villáját”. Bár az egész helyzet csupán egy teljesen véletlen egybeesés volt, Láng Zsolt nem viselte jól a kéretlen népszerűséget. A sorozat ötletgazdája szerint a polgármester fia hallgatta a rádiót, vagy az osztálytársai szóltak neki az iskolában, ő pedig azonnal szólt az apjának, hogy “apa, mi vagyunk a főgonoszok”.
Titokzatos betiltás a Kossuthon
Láng Zsolt nem hagyta annyiban a dolgot: bosszantotta a zarándoklat, így állítólag elérte, hogy betiltsák az Időfutár ismétléseit. Markovits Ferenc, a sorozat producere Angliában tartózkodott, amikor értesült a letiltásról. Jelezte a kollégáinak, hogy ha az évad közepén állítják le teljesen, abból még nagyobb botrány lesz, így végül a politikai nyomás miatt csak a harmadik évad ismétlése maradt el, a producert pedig később kirúgták.
Így lett Lángé a méregdrága rózsadombi telek
A rádiós botrány fonalát gombolyítva érdemes felidézni, mit lehet tudni a politikus Apostol utcai ingatlanbirodalmának növekedéséről. A sajtó korábban feltárta, hogy a polgármester háza körüli telek Láng Zsolt édesanyja révén bővült tovább, aki megvásárolta a szomszédos, korábban a SZOT-szálló luxusprojektjéhez tartozó használaton kívüli telekdarabot is. Az ellenzék azonnal támadta Lángot a vagyonosodás miatt, ám ő mindent visszautasított, tiszta piaci adásvételnek nevezve a Láng mama tranzakcióját.
Rács mögé került Láng Zsolt
Ahogy az az elsők között megírtuk, Láng Zsolt az ügyészség kérésére letartóztatták. A bíróság döntése alapján a fideszes politikus 30 napra rács mögé kerül a kétmilliárdos önkormányzati korrupciós botrány miatt. A Központi Nyomozó Főügyészség az óbudai és 2. kerületi vesztegetési hálózat ügyében Láng mellett Puskás Pétert, a szocialista Molnár Zsoltot és a jelenlegi 2. kerületi polgármestert Őrsi Gergelyt is meggyanúsította, letartóztatta.
Utolérte az igazságszolgáltatás
A letartóztatás híre eljutott az Időfutár egykori alkotójához is. Markovits Ferenc elárulta a Blikknek, hogy az igazságtalan elbánás és a politikai bosszú miatt sosem tudott megbocsátani Láng Zsoltnak, amiért tönkretette a munkáját. A producer a mostani hírek hallatán nem tagadta, mély elégtételt érzett, hogy a sors végül elrendezte a számlát, és a törvény keze ennyi év után utolérte a budai politikust.