Szerethettem
Volt olyan mikor tudtam szeretni,
mikor képes voltam bármit megmutatni.
De valami megváltozott,
szivemben örökké elkárhozott
a szerelemen tüze, mi eddig benne égett...
Egy álarcot húztam magam elé,
és így azt mondtam: az életből elég...
Gondoltam felépülök és újra az leszek ki voltam,
de rájöttem, hogy örökké megváltoztam...
Eddig csak meséltem az életről magamnak,
játszottam, miközben napok teltek el,
nem vettem komolyan az életemben semit,
eddig...
De most már észre kellet vennem,
hogy a mesém valódi, h ez nem játék,
kérdezed h miért, ha eddig megvoltam?
Mert mostmár nem csak saját magamat bántottam...
Jött egy fiú, ki lehet hogy télleg belém szeretett.
És a mesémben én is pont ezt éreztem,
de az élet nem egy tündérmese,
ezért kellet fel ébrednem...
Igen egy fiú, kivel még most is játszom,
tudom hogy nem szerethetem soha,
már nem vagyok képes szeretni...
de karjában újra embernek leszek,
csókjától megint élő lehetk.
De egyszer abba hagya a csókot,
karjábol elereszt,
és én újra a mesémben leszek...
Nem tudtok többet csalódni,
akkor már télleg fel nem ébredek,
Túl sokat játszottam eddig is,
de ez ellen már semit sem tehetek.
Nézzél rám, mit látsz??
egy fiatal lányt ki szerelmes...
De ez a lány nem létezik,
ez csak egy mese miben boldogan élhetettem...
Mikor csilámok hullanak az égből,
mikor a hó pihék szállnak,
minden olyan szép, és még is valódi,
de ez csak az álca,
és ezt nem lehet feledni...