Hírek Betörtek a kecskeméti katonai repülőtérre – a MIG-29-esekből vitték el a legfontosabb alkatrészeket

A tolvajok egyszerűen átvágták a kerítést, és már bent is voltak. Az eset komoly kérdéseket vet fel a biztonsági intézkedésekkel kapcsolatban.

Két héttel ezelőtt ismeretlenek jutottak be a kecskeméti katonai repülőtér területére, és a MIG-29-es vadászgépek orrkúpjai alatti lokátortérből vittek el alkatrészeket. Az eset után sokakban felmerült a kérdés, hogyan történhetett meg mindez úgy, hogy senki sem vette észre a betörőket.

A kecskeméti bázison tárolják azokat a MIG-29-eseket, amelyeket Magyarország még 1993-ban kapott az orosz államadósság fejében. 2010-ben vonták ki őket, addigra mindössze négy gép volt üzemképes. A helyüket Gripenek vették át. A megmaradt MIG-eket konzervált állapotban őrzik, vagyis bár nem repülnek, igyekeznek megőrizni a műszaki állapotukat – írja a Blikk.

Németh Zoltán őrnagy, nyugalmazott vadászpilóta úgy véli, ezek a gépek már rég nem alkalmasak repülésre. „Már nyolc-tíz évvel az 1993-as megérkezésük után is kriminálisan keveset tudtak belőlük repülésre küldeni. Ráadásul a huszonnyolc gépes flottából hármat elvesztettünk, ezeket nem pótolták” – mondta el a lapnak.

Az információk szerint a tolvajok egyszerű módszerrel jutottak be. Átvágták a drótkerítést, felhajtották, majd besétáltak a területre. „Körülbelül két héttel ezelőtt történt az eset, a behatolók a MIG-ek lokátorteréből vittek el alkatrészeket. Ez a repülő orrkúpja mögött található, így azt is meg kellett rongálniuk, hogy hozzáférjenek” – mondta egy, a nevét nem vállaló forrás.

A Honvédelmi Minisztériumnak és a megyei rendőr-főkapitányságnak is elküldték a kérdéseket, de egyelőre nem érkezett válasz. A MIG-29-es lokátoralkatrészeit még több országban használják, például Oroszországban, Ukrajnában, Bulgáriában és Kubában.

2019-ben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő megpróbálta egyben eladni a még meglévő 19 gépet. A csomag 2,8 milliárd forintos kikiáltási áron került piacra, és 20 hajtómű, valamint 298 egyéb tartozék – köztük rakéták – is járt volna hozzá. A licitálásra azonban senki nem jelentkezett. Az értékesítést az is nehezítette, hogy NATO-tagként csak a gyártó, az Orosz Föderáció hozzájárulásával lehetett volna eladni őket.

1755247264842.jpeg
 
Mennyi idő kiszerelni, akár egyet is?

Nem nagyon nyomoztam ... : milyen napszakban történt?
Egyszerre lopták el az összeset, vagy csak most kaptunk hírt róla?
Őszintén?
Nem tudom.
Ha korábban eleve kiszedtekbelöle dolgokat másik géphez, akkor gyorsabban megy, ha ott állt két éve és kortofáltak a rögzítő csavarok, az hátráltat.
Tudtommal a kiszerelésben nincs normaideje, de biztos nem 5-20 perc.
 
Nem sok. Pár ember pikk-pakk megoldja...... ;)ez egy indiai ha minden igaz: talán így

Zseblámpával nehéz lehetett.

Még mindig fenntartom, hogy simán eladták és most a lopás csak " maszkarovka".
Maszkirovka az....tudatlanka...

Amugy pedig, ez az egész egy rágodásra odadobott csont, mint téma.
A fö probléma, az az emberveszteség.
A bejegyzések szerint 2022-ben 118 500 katona halt meg vagy tűnt el, 2023-ban 405 400, 2024-ben 595 000, míg idén eddig rekordszámú, 621 000 s az évböl van még 4 hónap.

Azaz, az emberveszteség 1 721 000 ember. Bödületes szám.

Ha hozzátesszük, hogy csak a magyar-román határszakaszon átlagosan 10 000 ember jön át naponta, akkor ez jelent3,5 év alatt csak ezen a határszakaszon minusz 12-13 millio embert.

S a lengyel határ sokkal nagyobb.

Anno: "az utolsó majd kapcsolja le a villanyt"
 
Utoljára módosítva:
Nem sok. Pár ember pikk-pakk megoldja...... ;)ez egy indiai ha minden igaz: talán így

Zseblámpával nehéz lehetett.

Még mindig fenntartom, hogy simán eladták és most a lopás csak " maszkarovka".
Arra gondolsz, hogy elseftelték valakik már jó ideje, csak az utolsó után el kellett játszani a pávatáncot az népnek?
Ráadásul jól jött gumicsontnak?

Ez egy ekkora nagy monstrum?
1755796274068.png


Nem lehet, hogy géppel együtt praktikusabb lett volna?
Ha ez nem tűnt föl senkinek, akár a gépet is kivihették volna ...
Még jó, hogy háborús vészhelyzet van.
 
Maszkirovka az....tudatlanka...
köszönöm a kiigazítást Nagy Bölcs!!
Ha hozzátesszük, hogy csak a magyar-román határszakaszon átlagosan 10 000 ember jön át naponta, akkor ez jelent3,5 év alatt csak ezen a határszakaszon minusz 12-13 millio embert.
Ugye azt azért tudod ó Nagy Bölcs, hogy csak a belépőket számolják? 10-ből 9 vissza is megy. A határ forgalom mindig is jelentős volt.
 
Arra gondolsz, hogy elseftelték valakik már jó ideje, csak az utolsó után el kellett játszani a pávatáncot az népnek?
Ráadásul jól jött gumicsontnak?
Pontosan.
Ez egy ekkora nagy monstrum?
Bizony nem kis darab, ezért is zárható ki szinte teljesen, hogy csak úgy bementek valakik és vitték vasnak.

Nem lehet, hogy géppel együtt praktikusabb lett volna?
Ha az orrkúp visszakerül kívülről nem látszik semmi. Mint a régi M zárolt hadianyagok...a doboz, kaszni megvan, csak a "bele" hiányzik. ;)
 
Töröltem a Google Mapos hsz-eket.
Ha már a magyar kormány nem tiltotta le a katonai objektumokat, legalább mi ne mutassuk meg a pirezeknek, hogy hol vannak a fegyvereink.
 
Töröltem a Google Mapos hsz-eket.
Ha már a magyar kormány nem tiltotta le a katonai objektumokat, legalább mi ne mutassuk meg a pirezeknek, hogy hol vannak a fegyvereink.
Értelek, bár szerintem ez azért nem számít, mert mindenki számára egy kattintással elérhető.

Inkább arra jó, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy ha egy drón átrepül az országon anélkül, hogy bárki megakadályozná, hogy a katonai objektumok alap informatikai tudással simán lekérdezhetők (s az utcaképet még fel sem tettem!), hogy a hondvédség irányítóinak a legfontosabb, hogy irodisták kezébe éles robbanószert adjanak "gyakorlat" címen, akkor a magyar katonai védelem egy nagy nulla.

S ez nemcsak Szalai soknevű felelőssége, hanem mindenkié, aki nem jelzi, hogy hatalmas rések vannak.

S örülhetünk, hogy ténylegesen nincs háborús veszélyhelyzet, mert ha akarnánk, sem védené ez a sereg, ez a katonai állomány és felszereltség az országunkat.

De, értelek. :)
Ami benned megszólalt (és bennem is), az a katonai vezetésben mégcsak nem is suttog.
 
Az úgy volt, hogy mentek haza a legények a kocsmából és valamelyikük felvetette nem lopunk repülőgép alkatrészt. És láss csodát kiszereltek egy több méter magasan lévő, több mint 200 kilós lokátort a MIG-ből úgy, hogy senki nem vette észre. Azonnal felvenni őket vezető szerelőnek.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

robi90 wrote on sirius14's profile.
Kedves Sirius14 lehetne egy kéresem ? ha nem probléma . Ki ballagok a vasutra D mollba. Nagyon szépen kőszőnőm. Tiszteletel Bánzi János
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Köszönöm szépen a fordításokat !
ametiszt99 wrote on Ajuda67's profile.
Szia ☺️
Annyira örülök, hogy folytatod az Ősi fajokat,sőt most nagyon rákapcsoltál a fordításra, sűrűn jönnek a könyvek.Szuper vagy.Köszönöm szépen ❤️❤️❤️
gizko52 wrote on atapata's profile.
Szia Ata! Vajon megismersz még? De jó lenne újra kicsit beszélgetni! Oly sok év telt el, mióta nem tudok rólad semmit. Emlékszel? Van egy közös gyerek képünk, bár szerkesztett, de akkor úgy mondtuk, hogy ikertestvérek vagyunk. Azóta megöregedtünk...
janicsar wrote on Titkovics Krisztina's profile.
Nem tudok neked abban segíteni, hogy a Glass sorozatot hol tudod megtalálni magyarul. Amit felraktam, azt az itt talált angol változatból készítettem gépi fordítással.

Statisztikák

Témák
38,918
Üzenet
4,973,518
Tagok
626,474
Legújabb tagunk
Gyurity Szilvia
Oldal tetejére