A pedagógia, de inkább az emberi kapcsolatok egyik alapja, hogy tartózkodjunk a másik ember, mint emberi entitás minősítésétől. Inkább a cselekedetekre, és az általa kinyilvánított gondolatokra figyelve. A hétköznapokban ez a „hülye vagy” és a „hülyeséget beszélsz” distinkciójában nyilvánul meg. Így az egykor jobb napokat is talán megélt, volt miniszterelnök Boross Péter esetében sem hozakodunk elő a korával, és hasonlókkal. az is elég szégyellnivaló lenne, amit olykor mond. Ha eljutna odáig, hogy végiggondolja.
Legutóbb például a Veritas Történetkutató Intézet tanácsadó testületének elnöki sajkájában nyitotta ki a száját. Ismét, és most is kár volt. Talán lassan elborította volna a feledés a korábbi megnyilatkozásait, ha hallgat. Talán kicsit humanistább képet hagy magáról, ha csendben marad. Holott már korábban is megállapíthattuk, hogy megőszült haja alatt olyan gondolatok keringenek, amit jobb lenne magában tartani. Ahogy Veritas-brigadérosi megszólalásainak ama gyöngyszeméért is kár volt, aminek eszmei értéke inkább ahhoz hasonlított, ami után a mondás szerint a gyöngytyúk szokott kapdosni. Az volt az, amikor az 1 Szakály értékű szakályi embertelenséget, a tömeggyilkosságok előkészítését idegenrendészeti intézkedésnek beállító szemétséget védelmébe vette. Mondhatnánk tehát: erre futja Boross Pétertől. S tényleg erre futja.
Mert a legutóbbi megszólalásában egy olyan könnyed kijelentést tett, hogy 1945-ben „intellektuális elzüllés” indult el. Mely határvonal meghúzása tulajdonképpen szerves folytatásának is tekinthető persze a korábbi szereplései alkalmával felvázolt rasszista, és nem kis részben embertelen világkép-vázlatnak. Mert ez a határvonal nyilvánvalóan sejteti azt, hogy Boross Péter számára mindaz, ami az 1945 előtti Magyarországot jellemezte, az maga volt az intellektuális Kánaán. Amely korszakhoz nem csak a történelem olyan igazán apró megnyilatkozásai tartoztak, mint mondjuk a mohácsi vész, hanem az olyan kicsit közelebbi események is, mint a százezrek közvetlen, illetve közvetett feláldozásával járó kirándulás a Don-kanyar környékére. A magyar szerepvállalás a hitleri birodalomépítésben tehát Boross Péter szerint teljesen rendben van. De ugyanígy teljesen rendben van a magyar zsidóság, illetve cigányság elleni írtó-hadjárat is.
Mely utóbbi kapcsán szinte biztosan motiválta az Antall József székébe egykor belehuppant figurát az is, hogy mostanság divat az olyanokról lemosni az alvadt vérszínű mocskot, mint Hóman, vagy Horthy. Boross Péter, miközben intellektuális nívónak állítja a zsidótörvényekkel, Holocausttal terhelt korszakot, nyilvánvalóan igyekszik jó szolgálatot tenni az említett mosdatóknak. Mint klotyópapír. Nyelvileg. Mert nyelvében és a talpnyaló. Is. Meg Boros Péter is. Nem feledve persze, hogy a tenger nélküli, gyáva lovas szobrára annak idején, 2012-ben, a Fidesz egyes képviselőinek vezényletével tarháltak. Mely párt különben a Veritas oldaláról érkező korábbi megnyilatkozásoktól sem igyekezett elhatárolódni. Mely párt vezetője egy zsidó temetőben is megengedhetőnek tartotta az antiszemitizmussal rokon megnyilatkozást. Amely alkalomból különben Boross Péter is ott pitizett az első sorban. Mint intellektuálisan önjelölt felsőbbség. Miközben persze lehet abban is valami, hogy még ha nem akkor kezdődött az intellektuális züllés, az véget sem ért 1945-ben. Szép példájaként ennek a züllésnek az is, hogy Boross Péter miniszterelnök lehetett annak idején. Még akkor is, ha csak örökölte a tisztséget.
Az intellektuális rituálén túlmutatóan pedig mintha kicsit időhurokba került volna az egykori bársonyszék-töltelék. Olyanokat emlegetett ugyanis, hogy „a földosztás során túl kicsi, gépekkel felszereletlen birtokokat hoztak létre irigység, gyűlölködés közepette”. S ezt 1945-re értette. Ami kétségtelenül igaz is lehetett. De nem sokáig. Az állami gazdaságok és a téeszek ugyanis hamarosan megszervezésre kerültek. Korántsem a humanizmus nagyobb dicsőségére utaló módszertannal, de kétségtelenül a gazdaságosabb, és központilag irányított termelés jegyében. Mígnem, nem kis részben a Boross Pétert is magába foglaló kormányzat ténykedésének, és a zsellérnosztalgiának a jegyében „a földosztás során túl kicsi, gépekkel felszereletlen birtokokat hoztak létre irigység, gyűlölködés közepette”. Mely ellen Boross Péternek akkor sem volt szava, és most sem néz a tükörbe. De talán jobb is.
Hacsak nincs olyan speciális tükre, melynek az alján nyálelszívó biztosítja a reggeli önszembeköpés eredményének eltakarítását. Bár, ha ilyen tükör létezik, akkor alighanem nagy a keletje a politikai elit köreiben.
Andrew_s
Legutóbb például a Veritas Történetkutató Intézet tanácsadó testületének elnöki sajkájában nyitotta ki a száját. Ismét, és most is kár volt. Talán lassan elborította volna a feledés a korábbi megnyilatkozásait, ha hallgat. Talán kicsit humanistább képet hagy magáról, ha csendben marad. Holott már korábban is megállapíthattuk, hogy megőszült haja alatt olyan gondolatok keringenek, amit jobb lenne magában tartani. Ahogy Veritas-brigadérosi megszólalásainak ama gyöngyszeméért is kár volt, aminek eszmei értéke inkább ahhoz hasonlított, ami után a mondás szerint a gyöngytyúk szokott kapdosni. Az volt az, amikor az 1 Szakály értékű szakályi embertelenséget, a tömeggyilkosságok előkészítését idegenrendészeti intézkedésnek beállító szemétséget védelmébe vette. Mondhatnánk tehát: erre futja Boross Pétertől. S tényleg erre futja.
Mert a legutóbbi megszólalásában egy olyan könnyed kijelentést tett, hogy 1945-ben „intellektuális elzüllés” indult el. Mely határvonal meghúzása tulajdonképpen szerves folytatásának is tekinthető persze a korábbi szereplései alkalmával felvázolt rasszista, és nem kis részben embertelen világkép-vázlatnak. Mert ez a határvonal nyilvánvalóan sejteti azt, hogy Boross Péter számára mindaz, ami az 1945 előtti Magyarországot jellemezte, az maga volt az intellektuális Kánaán. Amely korszakhoz nem csak a történelem olyan igazán apró megnyilatkozásai tartoztak, mint mondjuk a mohácsi vész, hanem az olyan kicsit közelebbi események is, mint a százezrek közvetlen, illetve közvetett feláldozásával járó kirándulás a Don-kanyar környékére. A magyar szerepvállalás a hitleri birodalomépítésben tehát Boross Péter szerint teljesen rendben van. De ugyanígy teljesen rendben van a magyar zsidóság, illetve cigányság elleni írtó-hadjárat is.
Mely utóbbi kapcsán szinte biztosan motiválta az Antall József székébe egykor belehuppant figurát az is, hogy mostanság divat az olyanokról lemosni az alvadt vérszínű mocskot, mint Hóman, vagy Horthy. Boross Péter, miközben intellektuális nívónak állítja a zsidótörvényekkel, Holocausttal terhelt korszakot, nyilvánvalóan igyekszik jó szolgálatot tenni az említett mosdatóknak. Mint klotyópapír. Nyelvileg. Mert nyelvében és a talpnyaló. Is. Meg Boros Péter is. Nem feledve persze, hogy a tenger nélküli, gyáva lovas szobrára annak idején, 2012-ben, a Fidesz egyes képviselőinek vezényletével tarháltak. Mely párt különben a Veritas oldaláról érkező korábbi megnyilatkozásoktól sem igyekezett elhatárolódni. Mely párt vezetője egy zsidó temetőben is megengedhetőnek tartotta az antiszemitizmussal rokon megnyilatkozást. Amely alkalomból különben Boross Péter is ott pitizett az első sorban. Mint intellektuálisan önjelölt felsőbbség. Miközben persze lehet abban is valami, hogy még ha nem akkor kezdődött az intellektuális züllés, az véget sem ért 1945-ben. Szép példájaként ennek a züllésnek az is, hogy Boross Péter miniszterelnök lehetett annak idején. Még akkor is, ha csak örökölte a tisztséget.
Az intellektuális rituálén túlmutatóan pedig mintha kicsit időhurokba került volna az egykori bársonyszék-töltelék. Olyanokat emlegetett ugyanis, hogy „a földosztás során túl kicsi, gépekkel felszereletlen birtokokat hoztak létre irigység, gyűlölködés közepette”. S ezt 1945-re értette. Ami kétségtelenül igaz is lehetett. De nem sokáig. Az állami gazdaságok és a téeszek ugyanis hamarosan megszervezésre kerültek. Korántsem a humanizmus nagyobb dicsőségére utaló módszertannal, de kétségtelenül a gazdaságosabb, és központilag irányított termelés jegyében. Mígnem, nem kis részben a Boross Pétert is magába foglaló kormányzat ténykedésének, és a zsellérnosztalgiának a jegyében „a földosztás során túl kicsi, gépekkel felszereletlen birtokokat hoztak létre irigység, gyűlölködés közepette”. Mely ellen Boross Péternek akkor sem volt szava, és most sem néz a tükörbe. De talán jobb is.
Hacsak nincs olyan speciális tükre, melynek az alján nyálelszívó biztosítja a reggeli önszembeköpés eredményének eltakarítását. Bár, ha ilyen tükör létezik, akkor alighanem nagy a keletje a politikai elit köreiben.
Andrew_s
