Borzalmas vérfürdő zajlik Szíriában: a törökök ölik a kurdokat

Etnikai tisztogatás folyik béketeremtés címen.

Kétségetek ne legyen: vér és ölés zajlik most Észak-Szíriában, európai ésszel szinte felfoghatatlan szinten. Égnek a kurd nagyvárosok, civilek ezrei menekülnek az ágyúzás, légicsapások és az utcáról-utcára zajló lövöldözések elől. A kurd önvédelmi erők pedig reménytelen védekező háborút folytatnak - ellenünk" - így kezdi mai Facebook bejegyzését Jászberényi Sándor író, újságíró, haditudósító, aki a líbiai polgárháborúból, a szíriai, iraki pokolból vagy az egyiptomi forradalom kellős közepéből küldte cikkeit.

Van rálátása arra, amit Magyarországon csak többszörös szűrőn keresztül tudhat meg a választópolgár. Aki annyit tud, hogy Törökország bombázta az Észak-szíriai Demokratikus Föderáció területeit, szerda este pedig megkezdődött a szárazföldi invázió is. Erdogan török elnök a Twitteren cinikusan azt írta, hogy a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd fegyveres csoport, valamint az Iszlám Állam terrorista szervezet dzsihadistái ellen, a hadművelet célja a béke megteremtése a térségben, valamint annak a „terrorfolyosónak” a megsemmisítése, amelyet Törökország déli határa mentén próbáltak létrehozni.

Felvonulás Fotó: 24.hu

Ugyanakkor az Eufrátesztől keletre kiterjedő területek egy kurdok által vezetett, de hangsúlyosan nem etnikai alapon szerveződő föderációba szerveződtek. (Észak-szíriai Demokratikus Föderáció), amely a közösségi döntéshozataltól a radikális feminizmusig bezárólag szinte teljesen a bebörtönzött törökországi kurd politikus/aktivista/terrorista Abdullah Öcalan radikális baloldali elvein alapul. Így azután a szétesett Szíria egyik szegletében egy hiperprogresszív államalakulat jött létre. A konfliktus elmérgesedéséhez hozzájárult az egyre hisztérikusabbá váló török belpolitika is, melyben 2014 óta a kurd „terroristák” váltak Erdogan egyik legfontosabb politikai mozgósító frázisává.

Róluk Jászberényi így ír: "Azok a kurdok, akiket 2014-ben még az európai civilizációnak a megmentőjeként ünnepeltünk. Azok, akik az egyetlen népcsoportként a térségben meg tudták állítani és visszaverni az Iszlám Állam nevű halálszektát. Helyettünk ontották a vérüket, mi pedig modern kütyüket adtunk nekik érte cserébe. Na, nem olyan modern kütyüket, amivel meg tudnák védeni magukat, de ahhoz elegendőket, hogy harcoljanak a különböző szélsőséges csoportokkal. Önként harcoltak értünk és az érdekeinkért. Azért, hogy a világ egyáltalán tudjon arról, hogy vannak olyanok, hogy kurdok."

A 2-2,5 milliós, nehézfegyverekkel alig, légierővel egyáltalán nem rendelkező Észak-szíriai Demokratikus Föderáció fennmaradását kizárólag a területén állomásozó amerikai – kisebb részben brit és francia - különleges egységek biztosították, és ők sem harci erejük, hanem puszta jelenlétük révén (senki nem meri megkockáztatni, hogy véletlenül lebombázzon egy csomó amerikai katonát). - Trump kivonta onnan a hadsereget, Erdogan pedig benyomult.

Bomba robban Fotó: neokon.hu

Nem tetszik ez a világnak, és nem tetszett az Európai Uniónak sem, ám a magyar diplomaták ellenkezése miatt majdnem egy napot késett az Európai Unió nyilatkozata, amellyel az újabb menekülthullámot kockáztató szíriai katonai beavatkozás ellen emelt szót. A luxemburgi külügyminiszter és az Európai Bizottság szerint is rendszeres, hogy Magyarország blokkolja az uniós külpolitikát. Magyarország vétózott reggel, de délután folytatódtak a megbeszélések, és miután a helyzet súlyosabb lett, megszületett a közös deklaráció, amit egyhangúlag elfogadtak.

A végül szerda este kiadott nyilatkozatban az Európai Unió arra szólítja fel Törökországot, hogy azonnal állítsa le az egyoldalú katonai hadműveletet, mivel az további civil áldozatokat követelhet és újabb menekülthullámot indíthat meg. Az EU arra is emlékezteti Törökországot, hogy az akcióval veszélybe sodorja az Iszlám Állam ellen létrehívott globális koalíció munkáját, amelynek maga Törökország is tagja. - Itt tartunk most, a háború pedig zavartalanul folyik tovább.

A száraz tudósítások és elemzések - netán elhallgatások - helyett olvassuk tovább a helyzetet alaposan ismerő Jászberényi facebookos segélykiáltását, ami mindemellett szembenézés magunkkal, és a körülmények, ha nem is érzelmektől mentes, de alapos bemutatása a várható következményekkel együtt:

"Öt éven át harcoltak értünk az Iszlám állam ellen, ezután csak élni akartak, önrendelkezést. Azokat a dolgokat, amiket mi alapvetőnek tartunk. Észak Szíria lett a kurdok mintaországa. Sikeresen integrálták az arab törzseket is. Öt éven keresztül hitegettük őket, hogy a kiontott vérük nem lesz hiába, hogy emlékezni fog rá a világ. Nos, hazudtunk. A NATO vezetője, az Egyesült Államok elnöke megegyezett a törökökkel, hogy kivonulnak Észak-Szíriából, hogy Erdogan azt csináljon velük, amit akar.

Ég a város Fotó: index.hu

Kisebb áldozatnak tűnik ez, mint a szövetségen belül konfrontálódni a második legnagyobb katonai erővel. Pontosan tudtuk, mit akar Erdogan. Senki ne merje abba ringatni magát, hogy döntéshozóink nem voltak tisztában azzal, miről határoztak. Erdogan etnikai tisztogatást végez Szíriában, hogy a Törökországban élő hárommillió menekültet oda tudja telepíteni, és ezzel megszüntesse a kurd konföderációt. Megölik a kurdokat, otthonaikba pedig arabokat költöztetnek be, nyelvüket betiltják, tanáraikat, melyek mindezt túlélik koncentrációs táborokba hurcolják.

Ezt pedig mi, vérforraló cinizmussal nézzük végig. Csodát ne várjunk: a kurdok el fognak esni. Az Eufrátész vörösleni fog a vértől... Valószínűleg semmi mást nem akarnék, csak minél nagyobb pusztítást okozni azoknak, akik ezt tették velünk.

Ez pedig a NATO. Kényelmes azt mondani, hogy nem mi voltunk, hanem Törökország. De, mi voltunk, mi is tagjai vagyunk a szövetségnek. Engedtük az egyik tagállamnak, hogy pogromot és népirtást csináljon, ugyanúgy hagytuk, hogy ez megtörténjen, mint a holokausztot is hagytuk. A teljes felelősség a miénk. Sosem fogjuk lemosni a szégyent. Sosem fogjuk tudni jóvátenni. Történelmi igazságtalanságban veszünk részt, és a vér a kezünkön Istenhez kiállt. A gyalázat vissza fog hullni ránk."

Nyugat
 
Nézem és olvasom a tudósításokat és nem tudom a sírást abbahagyni. Rettegek hogy mi lesz az ott élő családtagjaimmal. Szégyellem magam mert én itt élek miközben belőlük földönfutók válnak, dühös vagyok és elkeseredett. Olyan országban élek amelyiknek a kormánya barátnak tartja a török elnököt, egy olyan lényt aki nyílt népirtást folytat! A világ magára hagyta a népemet, és ez az ország is asszisztál hozzá! Kívülállóként nézték végig az örmény népirtást, a ruandait, most végignézik a kurd népirtást is. Megszakad a szívem!

bocsánat
 
Beka ,
ne szomorkodj ! Még "tegnap mindenki itt nyugaton" Istenitette a Kurdokat mert az IS ellen harcoltak , mentették a Jeszideket etc.pp. ma már a kutya sem törödik velük ! Ha ilyen "barátaid" vannak akkor nincsen szükséged ellenségre ! Most várom a londi székházú "White Helmets" jellentéseit és a szankciókat Erdogán ellen !! Ja Ö nem Putyin , akkor minden rendben van ! Szégyen !!:rolleyes2:
 
Köszönjük a nagy amerikának....a mór megtette a kötelességét a mór mehet.
Ilyen elnök aki először szabadkezet ad a törököknek majd visszavonja...összevissza beszél.
A magyar külügyminiszter meg támogatja a törököket...
 
Nézem és olvasom a tudósításokat és nem tudom a sírást abbahagyni. Rettegek hogy mi lesz az ott élő családtagjaimmal. Szégyellem magam mert én itt élek miközben belőlük földönfutók válnak, dühös vagyok és elkeseredett. Olyan országban élek amelyiknek a kormánya barátnak tartja a török elnököt, egy olyan lényt aki nyílt népirtást folytat! A világ magára hagyta a népemet, és ez az ország is asszisztál hozzá! Kívülállóként nézték végig az örmény népirtást, a ruandait, most végignézik a kurd népirtást is. Megszakad a szívem!

bocsánat

Jaj kedvesem, végtelenül sajnálom, veled érzek !!:(
 
Hogy mi is a baja a kurdokkal a nagy elnök úrnak??
a kurdok nem segítették az Egyesült Államokat a második világháborúban: „Nem segítettek bennünket Normandiánál.”
Ha a szíriai török hadműveletek nem lesznek emberségesek, akkor Washington tönkreteszi a török gazdaságot” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban újságíróknak nyilatkozva. Az elnök az újságírók nógatására sem kívánta részletezni, hogy mit ért azon, ha egy katonai hadművelet nem humánus” „...de ha ez így lesz - mondta -, akkor eltörlöm Törökország gazdaságát. A szankcióknál sokkal többet teszek majd.”
 
Hát remélem Magyarországon nem kezdik újra a Törökök mert már nem él Kinizsi Pál. Mi lenne velünk nélküle. :) Viszont a törökök már itt is itt vannak.
 
Már rég önállóságot és hazát kellett volna adni a kurdoknak! Csak,hát a "nagy politika",és az olaj. Kur dlakta területeken még mindig nagy kitermelésre váró olaj tartalékok vannak Csak egy kis történelmi kuriózum-nem tartozik a mostani tragikus helyzethez- a keresztes háboruk leglovagiasabb,és leghumánusabb alakja Szaladdin szultán volt,származása :kurd!!!!!!!!
 
mellesleg, hány millió török van csak a németeknél? Erdogannak egy szavába kerül és az egész EU lángokban áll.
Egy németországi kép, éppen a török elnök támogatói tüntetnek Kölnben
Ez viccnek is gyenge....
Ennél már csak az a jobb ha a kínaiak lázadnak fel...
 
Ez viccnek is gyenge....
Ennél már csak az a jobb ha a kínaiak lázadnak fel...
Akkor már nem emlékszel micsoda církusz volt például, mikor a török külügyminisztert nem engedték be hollandiába a törökországi népszavazás rotterdami kampányrendezvényére.
De maradjunk a németországi kb. 3 milliós török közösségnél, az ott élõ törökök többsége úgy érzi, õk a török kormány alá tartoznak, az õ elnökük Erdogan. Emlékezz micsoda botrányt kavart a török származású német válogatott Mesut Özil és a török elnök közös fotója.
 
Utoljára módosítva:

Emlékszem.
De, egy felkelés nem csak politikai hanem gazdasági válságot is előidézhetne...ami sem a német sem a török polgároknak nem előny.
Míg munkásokat lehet pótolni például keletről....de a töröknek a munkahely elveszik.
 
A török katonai offenzívát segítő csapatok tagjai kilenc kivégzést is végrehajtottak Szíria északkeleti részén, írja helyi megfigyelők jelentésére hivatkozva az AFP. És e kivégzések egyik áldozata egy 35 éves kurd politikusnő, Hevrin Khalaf, illetve sofőrje volt.
 
Setni ,nem kivégzések , hanem mint külföldi lapok irják "mészárlást" tartottak a török katonák !
Kikkel is potolnák a török itt élö a nyelvet beszélö szakmunkásokat máról-holnapra ? Gondolod majd Magyar meg Cseh akik azt elvégzik ?? Mi rosszabbak vagyunk a Franciáknál mert nemvagyunk hajlandok egy fránya külföldi nyelvet megtanulni !!
 
  • Tetszik
Reagált: gup

Próbáltam elfogulatlan lenni ha nehéz is.......mert majd jönnek a vélemények hogy ezek a kurdok nem azok a kurdok..ésatöbbi....
Pedig a lényeg megint az mint 56-ban harcoljatok hajrááááá ja hogy segítsünk? Ti kezdtétek....
 
A török katonai offenzívát segítő csapatok tagjai kilenc kivégzést is végrehajtottak Szíria északkeleti részén, írja helyi megfigyelők jelentésére hivatkozva az AFP. És e kivégzések egyik áldozata egy 35 éves kurd politikusnő, Hevrin Khalaf, illetve sofőrje volt.
érdekes az is milyen tapintatosan hallgat az EU -s média az eseményekről ... a híradókban semmi szíriai tudósítás.
Szerinted véletlen, hogy a német belügyminiszter Törökországban tárgyalt pár nappal az invázió előtt?
 
Nincsenek véletlenek egyeztetések azok vannak....
Itt én a saját véleményemet írom le nem érdekel hogy a magyar állam hivatalos véleménye micsoda...
Szomorú vagyok hogy az annyra karakán kormány ilyenkor európára mutogat.....
 
Miért, melyik kormány tesz valamit? Beláthatod, ez a nagy demokrácia, ezek akarják oktatni a magyarokat.... a Sargentini félék hova tüntek hirtelenjében?
 
Miért, melyik kormány tesz valamit? Beláthatod, ez a nagy demokrácia, ezek akarják oktatni a magyarokat.... a Sargentini félék hova tüntek hirtelenjében?
Mi lenne ha tajekoodnal az Eus valasztasokrol beosztasokrol? de az se artana ha akit kritizalni akarsz ha utana neznel idult -e vagy tovabbra is be akarja-e tolteni poziciojat.
Senki nem tunt el ha csak a google a baratodat hasznalnad ............
 
Nekem csak az jutott eszembe, hogy a törökök mohamedánok a kurdok meg keresztények. Orbán meg a török miniszterelnöknek, hogy is fejezzem ki finoman és nőiesen magam '"nyalja a seggét". Megint hol vannak a papok akiknek el kellene jutni a tudatáig. És meg kellene fedniük az Orbánt, bezzeg migráns ügyben olyan okosak. Mi nevezzük magunkat keresztényeknek?!!!
Borzalmas, szégyen. Engem az sokkol, amikor gyerekeket látok anya és család nélkül menekülni vagy szenvedni. Ebben a században is népírtás van?!! Nemhogy okosodnánk, de butulunk. Kegyetlenek vagyunk. ?!
 
Van valamilyen szerzödés Törökország és Sziria között 1998-ból melyett Adanában kötöttek meg ! Ez alapján "igaza van" a török fegyvereseröknek a bevonulásra ! Nagyon fura egy helyzet ,mert ha Szir fegyveres erök a kurdokkal együtt "megtámadják" a Törököket akkor a NATO-nak mint partnernek tetszik vagy sem bekell avatkoznia a Törökök megsegitésére !! De az is lehet , hogy igy akaják az oroszokat mert ök meg Sziria szövetségesei egy "igazi" háborúba behuzzni !!:eek:
 
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére