Brüsszel eljárást indított, mert a britek felrúgták a Brexit-megállapodást

Az Európai Bizottság szerint London nem tartja be a két Írország közti kereskedelem szabályait. A brit miniszterelnök szerint átmeneti és technikai jellegű intézkedésekről van szó.


Az Európai Bizottság felszólító levelet küldött az Egyesült Királyságnak, mert álláspontja szerint a brit fél megszegte az EU-tagsága megszűnéséről (Brexit) szóló megállapodásnak az Írországról és Észak-Írországról szóló jegyzőkönyvében rögzített kötelezettségeit - tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.
A testület indoklása szerint azért küldte a kötelezettségszegési eljárás első lépését jelentő felszólítólevelet, mert noha az Egyesült Királyság elkötelezte magát a jegyzőkönyv végrehajtása mellett, március 3-án a brit kormány kijelentette: egyoldalúan elhalasztja annak teljes alkalmazását az áruk és háziállatok Nagy-Britanniából Észak-Írországba történő szállítására vonatkozóan.

Az uniós bizottság közleményében aláhúzta: az egyoldalú lépés aláássa a bizalmat, ugyanis London anélkül hozta meg döntését, hogy megbeszélést vagy konzultációt folytatott volna a kilépési megállapodás végrehajtásáért felelős testületek bármelyikében.
"A lépés egyértelmű eltérést jelent az idáig folyatott konstruktív együttműködéstől, aláássa mind a Brexit-megállapodás végrehajtásáért felelős vegyes bizottság munkáját, mind pedig a kölcsönös bizalmat és a jóhiszemű együttműködés szellemét" - fogalmaztak.

Londonnak egy hónap áll a rendelkezésére, hogy válaszoljon az uniós bizottság levélére.
Bár ez nem számít hivatalos válasznak, Boris Johnson brit miniszterelnök nem várt egy hónapig. Johnson nyilatkozata szerint az Európai Unió átmeneti és technikai jellegű intézkedések miatt indított jogi eljárást Londonnal szemben a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréhez csatolt észak-írországi eljárási protokoll megsértése címén.
Boris Johnson brit miniszterelnök az Európai Bizottság levelére reagálva hétfő este újságíróknak kijelentette: a brit kormány átmeneti, technikai jellegű, és saját megítélése szerint "nagyon észszerű" döntéseket hozott az észak-írországi protokoll ügyében. Hozzátette: nagyon fontos, hogy a protokoll alkalmazása az észak-írországi katolikus és protestáns közösségek kívánságainak figyelembe vételével és egyetértésével történjen, és nemcsak Észak-Írország és az Ír Köztársaság, de Észak-Írország és Nagy-Britannia között is garantálja a kereskedelmet és a szabad mozgást.

Johnson ezzel arra utalt, hogy az észak-írországi protokoll - éppen azért, hogy ne legyen szükség az ír-északír határon fizikai ellenőrzésre - gyakorlatilag Nagy-Britannia és Észak-Írország között, az Ír-tengeren alakított ki belső határt.
A Brexit-megállapodáshoz fűzött 64 oldalas észak-írországi protokoll alapelvei szerint Észak-Írország a brit EU-tagság megszűnése után is harmonizált viszonyrendszerben maradt az unió egységes belső piacának és vámuniójának egyes - főleg áruforgalmi - szabályozási elemeivel. Ennek velejárója, hogy a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti áruforgalmat eseti ellenőrzéseknek kell alávetni. Ez a megoldás az ára annak, hogy ezeket az ellenőrzéseket nem Észak-Írország és Írország határán kell elvégezni.
Az észak-írországi rendezési folyamatot elindító, történelmi jelentőségű 1998-as nagypénteki megállapodás egyik legfontosabb vívmányaként ezen a 499 kilométeres határon - amely a Brexit óta az Egyesült Királyság és az EU egyetlen közös szárazföldi vámhatára - hosszú évek óta semmiféle fizikai ellenőrzés nincs.

HVG

boris.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok valakinek nincs véletlen Yorki kutyus mintája?
vandorcsillag wrote on Kicsi Fecske's profile.
Örökre eltávozott....:dr_33:
Flört wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon várom, hogy tudjam olvasni a fordításaidat. Úgy látom a hozzászólásokból, hogy te leszel az új legjobb barátom köszönet a munkádért.
Dimre66 wrote on Sir John's profile.
Szia! Bocs, de nem találok semmit. Mit küldtél? köszi, Imre

Statisztikák

Témák
36,544
Üzenet
4,417,403
Tagok
592,259
Legújabb tagunk
Palotai Ágika
Oldal tetejére