Hírek Na még csak ez hiányzott, uniós szabály miatt durván drágul a kakaó és a kávé is

Az EU raktáraiban tárolt több százezer tonna kávé és kakaó semmisülhet meg az Európai Unió idén júniusban hatályba lépett „erdőirtási törvénye” miatt – hívta fel a figyelmet az Intercontinental Exchange (ICE), az egyik legfontosabb kávé- és kakaótőzsde, valamint az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) és a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) közös ügynöksége, a Nemzetközi Kereskedelmi Központ (ITC).

A két szervezet arra mutatott rá, hogy a jogszabály hatályba lépett ugyan június 29-én, de 2024 végéig még egy átmeneti időszak van érvényben ezzel kapcsolatban. Jövő év végéig van idő arra, hogy az uniós raktárakban lévő, jogszabálynak nem megfelelő forrású kávét és kakaót az EU-n kívül értékesítsék, végső esetben pedig megsemmisítsék.

Ha az átmeneti időszakon belül landol a piacon, az még rendben van. De ha az átmeneti időszak végéig visszatartják, és ekkor adnák ki, az már problémás
– idézi Pamela Coke-Hamiltont, az ICE ügyvezető igazgatóját a Financial Times. Hozzátette, komoly nehézségeket és fennakadásokat okozhat majd, hogy a gyártók még mindig nem tettek túl sokat azért, hogy a termékeik megfeleljenek az új szabályoknak.
Az ICE leszögezte, a tárolt árukkal kapcsolatban várható zűrzavar egész biztosan hatással lesz az ágazat egészére, a hatékony kockázatkezelésre. Fennakadásokat okozhat az ellátási láncon belül, amelyet a termelőtől egészen a fogyasztóig minden szereplő megérezhet.

A vásárlók elsősorban a pénztárcájukon keresztül érezhetik meg az új uniós szabályokat.
„A piaci árakon ezen folyamatban lévő szabályozások nem közvetlenül hagytak nyomot. Az viszont, hogy a globális kereskedelemben az EU élharcosként elindul ezen az úton, mindenképpen hozzáadott értéket jelent, amit fogyasztóinknak meg kell majd fizetniük”
– nyilatkozta az Economxnak Fórián Zoltán, az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértője.

De mi is ez az új uniós szabályozás?​

A június 29-én hatályba lépett 2023/1115/EU uniós rendelet alapján EU területén többek között
  • pálmaolajjal,
  • marhahússal,
  • faanyaggal,
  • kávéval,
  • kakaóval,
  • gumival,
  • szójával,
  • csokoládéval,
  • bútorral vagy
  • nyomtatott papírral
kereskedő vállalatoknak biztosítaniuk kell, hogy a termékük nem hozható összefüggésbe erdőirtással, az alapanyag nem ilyen területen termett vagy tenyésztették.
Habár az uniós rendelet nem nevezi meg Brazíliát mint az intézkedés célpontját, a szakértők szerint egyértelmű, hogy a háttérben az amazonasi esőerdő drámai visszaszorulása áll. 2019 – Jair Bolsonaro elnökké avatása – és 2021 között összesen 33 800 négyzetkilométernyi részét irtották ki az őserdőnek a brazil űrkutatási intézet (INPE) szerint, évente átlagosan 11 ezer négyzetkilométernyit, ami nagyobb, mint Belgium.
Ugyanakkor természetesen nem lehet megfeledkezni a világ kakaótermelésének mintegy 70 százalékáért felelős Elefántcsontpartról és Ghánáról sem. Ezekben az országokban márpedig az erdőirtás és a gyermekmunka elterjedt, amely a fenntarthatósági problémák mellett számos etikai problémát is felvet.

Egyelőre homályos a kivitelezés​

Az Európai Kakaószövetség uniós ügyekért felelős vezetője, Matthijs de Meer hangsúlyozta, a gyártók elsődleges dilemmája most az, hogy
a 2025 húsvétján elfogyasztott csokoládétojások a mostani kakaótermésből készülnek.
Hozzátette, ha az Európai Bizottság és a tagállamok nem tisztázzák hamarosan az átmeneti időszak alatt termelt kakaóbabok státuszát, „az hatalmas hatással lehet a kakaótermelőkre, az uniós fogyasztókra és az iparágra is. Jelentős mennyiségű kakaókészlet értéke szinte nullára csökkenhet, ez pedig ráadásképp élelmiszer-pazarláshoz vezethet”.
Fórián Zoltán hangsúlyozta, a tagállamok vezetőinek is a körmére ég egy az erdőirtási, 2023/1115/EU rendelettel kapcsolatos határidő.
„2023 decemberéig kell kijelölni az illetékes hatóságokat, amelyek felelősek lesznek a rendeletben meghatározott kötelezettségek teljesítésének ellenőrzéséért. A hatóság feladatai közé fog tartozni a piaci szereplők és kereskedők rendszeres ellenőrzése, valamint az ellátási láncban mozgó olyan termékek azonosítása is, amelyeknél nagy a megfelelés hiányának kockázata, és így azonnali intézkedésként a termékek forgalomba hozatalának, forgalmazásának vagy exportjának felfüggesztése válik szükségessé.”
Az agrárszakértő szerint az EU a piaci szereplőkre helyezi a jogszabálynak való megfelelés felelősségét, annak bizonyítását, hogy az árucikkeik erdőirtás-mentes földterületen termelték, a kibocsátó országban hatályos jogszabályoknak megfelelően. A tagállamoknak pedig az lesz a feladatuk, hogy biztosítsák, a szabályok be nem tartása hatékony és visszatartó erejű szankciókat von maga után.
A rendszerek kiépítése tehát folyamatban van. Működést még nem tudjuk prejudikálni. Legfeljebb annyiban, hogy igen nehéz lesz érvényt szerezni neki, és átlátható rendszert kialakítani
– jelentette ki Fórián Zoltán.



1701206757367.jpeg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Fodor Ditke wrote on Szélildi's profile.
Kedves Szélildi! Nagyon hálás lennék, ha tudnál segíteni. Unokámmal igyekszünk az olvasást jobbá, szebbé gyakorolni. Ha dr. Gósy Mária és Laczkó Mária a Varázsló - Olvasásfejlesztés című könyvének elérhetőségét szíveskednél ismét megadni, nagy segítség lenne. A link nem működik már, máshogyan nem tudom elérni. Nagyon köszönöm!!!
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.
koaty wrote on Julcsi960's profile.
Szia, bocs de először véletlen epub-ban raktam fel a Katicalányok 4-et. Időközben javította, esetleg cseréld át pdf-re.

Statisztikák

Témák
38,059
Üzenet
4,783,618
Tagok
614,725
Legújabb tagunk
HVJudith
Oldal tetejére