Mindig is sok állatom volt. Cicák és kutyák is. Mégis Cirmi cica és Tappancs kutya lettek a kedvencek. Tappancs egy talált kutyus volt. Cirmi, meg a ház úrnője. Így írtam meg a találkozásukat:
"A szobában a konvektor előtt az alig két éves Cirmi cicánk élvezkedett’. Mikor ez a kis szőrmók’ meglátta, odarohant hozzá, szinte eszelősen bújva a cicához. Nem is csoda, hogy anyjának nézte, hisz Cirmi pont olyan fekete-fehér foltos volt, mint ő. Cirmi felborzolva a szőrét hatalmas pofonokkal állította meg ezt a kis szerencsétlent. Az meg lefeküdve a cica előtt, az első mancsait a fejére téve keserves sírásba kezdet.
Épp közbe akartunk lépni, amikor meglepő dolog történt. Cirmi odament Tappancshoz és átölelve, mosdatni kezdte. Mint egy cicamama az ő kis cicuskáját. Kissé meghökkentő volt a látvány, mert az alig pár hetes kutyus nagyobb volt, mint a kifejlett Cirmi. Ez a kis butus meg boldogan bújt az ő mostohaanyukájához.
Mondanom se kell, innentől elválaszthatatlan lett a két állatunk. Tappancs mindig tudta és el is fogadta, hogy a mama’ kérése parancs, bármekkorára is nőt időközben. Ha Cirmi azt akarta, hogy ő egyen először a kutyatálból, akkor Tappancs félre állt és türelmesen megvárta, hogy az ő mamája jóllakjon. Én és a fiam sosem szóltunk közbe, ha láttuk, hogy Cirmi épp „szívatja” Tappancsot. Mert ilyen is volt.
Ennek a szép és jó kutyának három „Isten” létezett. Cirmi, a fiam és én. Egy járókelő még fényképet is készített, amikor a cica a kutya óljában élvezkedett’, mancsait és fejét kinyújtva a bejáraton, miközben ez a nagy mamlasz kutya előtte feküdt a földön.
Persze, csak azért, mert Cirmi mama ennyire élvezte a kutya szeretetét, még nem azt jelentette, hogy ez érvényes volt a föld többi macskájára is. Hihetetlenül haragudott Cirmin kívül minden macskára Tappancs. Nemhogy az udvarba, még a környékünkre se nagyon mertek jönni a cicák. Ahogy minden élet, egyszer csak Cirmi élete is véget ért. Több mint tizennégy évet volt közöttünk."