Majd azután eredt aki ezt a tettet elkövette, megszagolta, és tisztára mosogatta a kiscicát. Az a kicsi szegény nem értette mire ez a nagy mosakodás, de gondolta ezt kell csinálni és ahol érte ott nyalogatta ő is a sziámi cicámat. Ettől kezdve, mint egy anya-vagy inkább mint egy apa állandóan követte, de időnként nem is követte, hanem fölé állt -mert el fért a hasa alatt - és úgy mászkált hasa alatt a kicsi cicával. Nagyon érdekes volt látni, ahogy elfogadta, mintha a gyereke lenne, sőt megtanitotta, mindenre, a mosakodásra, az almosban hogyan kell bekaparni( ott is fölé áll és amint végzett már kaparta is befelé
) ), és a kettős mosdatási szertartás megmaradt mindvégig közöttük amig a Fruzsi 7 évesen meg nem halt. A kis foltos ( akinek Josephin volt a neve mi csak Josinak hivtuk) most 13 éves, fogai már nincsenek, az egyik szemén szürke-hályog, alig 1 hónapja szélütés érte, azt hittem elmegy ő is, de annyi élni akarás és szeretet van benne, hogy újra megtanult járni, most már újra felismeri a kedvenc helyeit, addig én raktam őt ételhez, italhoz, fekvőhelyére, almosba és tartani kellett hogy el ne dőljön amíg elvégzi a dolgát. Kicsit lassabbá vált kicsit komótosabb, sőt akaratosabb is lett, de most már a korához képes jól van.Csak azt sajnálom hogy a sziámi cicám nem lehet itt velünk. köszönöm hogy ezt mindezt elmesélhettem!