Drámai felvétel a kigyulladt toronyházban ragadt lakókról

Begyűjtötte szomszédait a toronyház 23. emeleti lakója, aki a rendőrséget is megpróbálta értesíteni ablakából. A fulladozó lakókat befogadó nő felvételét a Sky News szerezte meg, a nő a Facebook Live-ra töltötte fel a videót, de nem tudni, hogy túlélték-e a füstöt, majd a tüzet.

A Sky News egy olyan felvételt is megszerzett a szerda hajnali tűzesetről, ahol a londoni toronyház egyik lakója a folyosóról gyűjti be a fulladozó embereket, és kis csapatával együtt megpróbálja riasztani a hatóságokat. Még nem tudni, hogy sikerült-e kimenekülniük a lakásból. A felvételt szerda hajnalban készítette 1:40 körül. A videó a toronyházban eluralkodó pánik korai fázisát mutatja be, mikor a felsőbb szinteken lakó emberek rájöttek, hogy életveszélyes kimenniük a folyosóra.

Mindenkit behívott a lakásába a füstös folyosóról

Mikor a nő elindította a Facebookos felvételt, az ajtaja előtt állt. Kinézett a folyosóra, ahol már sűrű füst keringett, és szólt, hogy bárki bejöhet hozzá. Több ember is bekérezkedett, de az egyik lakó rászólt, hogy ne nyissa ki túl sokáig az ajtaját, mert egyre több füst jön be a lakásba. A nő kinéz az ablakon, és lekiabál a rendőrségnek: “Beszorultunk a 23. emeletre! Már nagyon sokan itt ragadtunk!” Majd mondott egy imát, és a felvételnek vége szakad.

Ha az idősávot alaposabban is megvizsgáljuk, a felvétellel nagyjából egy időben készült egy videó a földről is. A lentről bámészkodó emberek a füstölgő toronyházat videózták le, és nagyjából hajnali 2 óra előtt készítettek olyan videókat, melyen a toronyház hirtelen lángra kap, és a második emelettől hirtelen a csúcsig felkúsznak a lángok.

A félvételt csak nagykorú, erős idegzetű olvasóink tekintsék meg, itt találja.

ego haz.jpeg
 
Csatolás megtekintése 1549897

Inferno a londoni önkormányzat rendezésében.... nincsenek szavak.
Vajon hogyan tudnak tükörbe nézni, akik ezért felelősek ? ... már ha elismerik, hogy megakadályozhatták volna.
 
A Pokoli Torony cimu filmet szinte mintha a valsosagba megismetelne.
Laikuskent is ezer kerdes felvetodik, hogy nincs kifeszitve ponyva ahova ugrani lehetne, hogy eghet a haz mikor a falak eghetetlen falakkal van burkolva, az Exit kijaratok vasbol vannak, a lepcsok beton es vas szegokkel, a viz vizes torolkozok ajtokba stb
A fust bozalmas es biztos a panic miatt leblokkolhat az ember.
a telefonok is nem dolgoztak rendesen.
Borzalmas az ami tortent.
 
Nekem ez nagyon furcsa. A palyafutasom soran legalabb 5 tuzeset volt az epuletekben amiket menedzseltem. Sohasem egett ki tobb mint egy lakas ugyanis ezek az epuletek beton panellekbol vannak epitve. Fust kar lett tobb lakasban de teljesen kiegve csak az volt ahol a tuz keletkezett.
Vegig neztem egy csomo kepet es videot. Allitolag a tuzet egy hibas hutoszekreny felrobbanasa okozta. A kepekrol itelve ez az egyik 4-ik vagy 5-ik emeleti lakasban tortenhetett. Tegyuk fel, hogy a tuz terjedt a felette levo lakasokba is valami oknal fogva ami nem stimmel foleg hogy a 7-8-ik emelettol felfele minden lakas eg. Ez meg mindig nem magyarazza meg, hogy miert eg az egesz epulet legalabb harom oldala (mint egy faklya) ugy hogy sok koztes lakas az oldalak kozott nem eg.
Nekem ugy tunik hogy tobb emeleten az epulet kulombozo oldalain egyszerre keletkezett tuz.
Nem vonok le konzekvenciat mert nincs eleg informaciom, de mint tobbszoros epulet tuz kozeli "hozzatartozoja" nekem nagyon furcsa.
 
Én is pont ugyanezt gondoltam, Pitti.
Én 7 éven át laktam az újpalotai lakótelepen, szinte minden hónapban kiégett a telepen egy lakás. Néha a hatodikon, néha a nyolcadikon, mindegyik emeleten, de soha, egyetlen esetben sem terjedt át a tűz másik lakásra! A betonfalak nem tudnak átégni, az ablakon át nem tud átterjedni a tűz, és mire a lépcsőházi ajtón keresztül átterjedne, addigra a tűzoltók kényelmesen el tudják oltani. Én is láttam csontra kiégett lakást, még a lépcsőházi farost áramszekrény is leégett, a liftajtó megvetemedett, és csupa korom és füstbűz volt az egész lépcsőház, de a tűz nem terjedt át másik lakásra. SOHA!

Azt mondták ma a híradóban, hogy a toronyházon külső hőszigetelés volt, azon valóban tovább tudna terjedni a tűz, de nem ennyi idő alatt! Miskolcon volt egy eset, amikor egy tízemeletes házban a külső hőszigetelésen terjedt tovább a tűz a hatodik emeletről, és így négy lakás égett ki, de akkor sem égett le az egész ház!!! Pedig a tűzoltók csak egy óra alatt tudták eloltani a tüzet.
http://csepel.info/?p=5932

Ez a torony Londonban viszont úgy égett, mintha az egész épület fából lett volna! Ezt én is csak úgy tudom elképzelni, ha sok tűzfészek van!
 
A Pokoli Torony cimu filmet szinte mintha a valsosagba megismetelne.

Nekem is eszembe jutott a Pokoli torony című film, és ha jól emlékszem, a filmet úgy írták meg, hogy spórolás miatt egy olcsóbb, rosszabb minőségű elektromos vezetéket alkalmaztak az építésnél, és ez a vezeték gyulladt ki. Ez a vezeték viszont végighúzódott az emeleteken, tehát a filmen is egyidejűleg több helyen keletkezett a tűz, azaz több tűzfészek volt. Ráadásul a filmen egy üvegfalú épület volt, az üvegek pedig hő hatására elpattantak, így valóban az épület külső részén is tudott terjedni a tűz. De még a filmen se égett így, ilyen lobogó lánggal az egész torony, csupán egyes emeletei. Úgy látszik, ilyen tüzet még a film készítői se tartottak hitelesnek.
 
És van még egy párhuzam, amin nem lehet nem elgondolkodni.
Annak idején a két WTC esetében csak néhány felső emelet égett ki, és azok a tornyok nem csak betonból épültek, de rengésbiztos acél szerkezetek is tartották őket, mégis 45 percen belül összeomlottak.
Ez a toronyház fullra kiégett, csak a csupasz falai maradtak, át lehet látni rajta, de még most is áll. Hogy is van ez?
 
A kettőt nem lehet összehasonlítani hisz amerikában több ezer liter kerozin égett ami óriási hőfokot generált ami szinte mindent átégetett, és így össze is rogyott az épület.
 
A kerozin égési hőmérséklete 380-400 C°
Acél olvadáspontja : kb 1300-1400 C° (ötvözettől függően)
Ez beszélgetés a WTC kapcsán ment Setnivel.
Te csak a kerozin égés hőmérsékletét veted össze az vas olvadásponttal.
A betonházak nem azért dőlnek össze mert megolvad a vas.
Hanem mert, akkora(500°c) hőmérsékleten kilágyul, szakítószilárdságát már kisebb hőmérsékletem is elveszti a vas, a beton pedig megrepedezik.
A tönkrement emeletek darabokra hullva rázuhannak az alatta levőkre.
Még mozgási energiára is szert tesz ezáltal.
Valóban téves út egy kerozinnal megömlesztett épülettel hasonlítani.
 
Utoljára módosítva:
És van még egy párhuzam, amin nem lehet nem elgondolkodni.
Annak idején a két WTC esetében csak néhány felső emelet égett ki, és azok a tornyok nem csak betonból épültek, de rengésbiztos acél szerkezetek is tartották őket, mégis 45 percen belül összeomlottak.
Ez a toronyház fullra kiégett, csak a csupasz falai maradtak, át lehet látni rajta, de még most is áll. Hogy is van ez?
Statikailag meggyengült.
Kérdezz egy statikust mi a határ a meggyengül és össze is omlik között.
Talán egy szellentés.
szakértői vélemények szerint fennáll a veszélye annak, hogy a toronyház összeomlik,
 
Utoljára módosítva:
És van még egy párhuzam, amin nem lehet nem elgondolkodni.
Annak idején a két WTC esetében csak néhány felső emelet égett ki, és azok a tornyok nem csak betonból épültek, de rengésbiztos acél szerkezetek is tartották őket, mégis 45 percen belül összeomlottak.
Ez a toronyház fullra kiégett, csak a csupasz falai maradtak, át lehet látni rajta, de még most is áll. Hogy is van ez?

Úgy van ez, hogy (sejtésem szerint) nem vagy szakmabeli (én sem). Ez kicsit bonyolultabb annál, hogy égett egy épület, meg égett egy másik, aztán az egyik összeomlott a másik meg nem.
 
Lehet, de elgondolkodtató. És néha nem árt gondolkodni.
Jól hangzik.
De a gondolkodás, ha nélkülöz minden hozzáértést Konteó-ra visz és az már nem gondolkodás az hit.
Hogy maradt állva? Hát egyszerű
a statikailag az összeomlás szélén álló még nem omlott össze.
A te nyelveden csak a szentlélek tartja.Vagy csak a sóhaj.
Én a végig lángolt a 2 tól a tetejéig azt láttam szokatlannak.
Azon a videón amit láttam még az is fura volt:
A ház sarkán kúszik fel a láng kb. 5 méter/ másodperces sebességgel.
Ez mint a gyújtózsinór.
De megállok a furcsa szokatlan szónál.
 
Tornando , nemértem miért lenne szokatlan ? A Styropor kérlek az igy ég , ilyen gyorsan mert ugye az ugynevezett "höszigetelö lapok" abbol vannak és nem az éghetettlen közettgyapotból , aztán valószinüleg "elfelejtették" az emeletek közötti égés gátló szigetelést beépiteni mert az drága !
 
És van még egy párhuzam, amin nem lehet nem elgondolkodni.
Annak idején a két WTC esetében csak néhány felső emelet égett ki, és azok a tornyok nem csak betonból épültek, de rengésbiztos acél szerkezetek is tartották őket, mégis 45 percen belül összeomlottak.
Ez a toronyház fullra kiégett, csak a csupasz falai maradtak, át lehet látni rajta, de még most is áll. Hogy is van ez?
Hm...lehet hogy nem robbant beléjük egy -egy repülőgép....
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,894
Tagok
615,969
Legújabb tagunk
Premiumohe
Oldal tetejére