Egyébb labdasportok....

T

TH6777

Vendég
images


Női kosár Eb-pótselejtező - Sopron lesz az egyik helyszín
2010. 12. 05. 12.40

<RIGHT>
kosarlabda_1_xlsport.jpg



Sopron rendezi meg jövőre a magyar részvétellel zajló női kosárlabda Európa-bajnoki pótselejtező egyik csoportjának küzdelmeit.


Székely Norbert együttese a bolgárokkal, az ukránokkal, a hollandokkal és a finnekkel találkozik június elején.
"A magyar pályázat 15, a holland 6, a bolgár pedig 1 voksot kapott - mondta vasárnap az MTI-nek a müncheni szavazásról Bodrogváry Iván, az európai szövetség versenybizottságának tagja és a női bizottság elnöke. - Az imént megkeresett a román szövetség elnöke, hogy Debrecen és Nagyvárad esetleg közösen pályázhatna a 2015-ös női Eb lebonyolítására, erről hamarosan tárgyalásokat kezdünk."
A pótselejtező másik ötöse az olaszországi Tarantóban küzd majd, abban a házigazdák mellett Szerbia, Belgium, Németország és Románia kapott helyet. A két csoportgyőztes egymással játszik a részvételért a lengyelországi Eb helyszínén.
A hazai szövetség női tagozatának elnöke hozzátette: eldőlt, hogy 2013-ban a férfi Eb Szlovéniában, a női pedig Franciaországban lesz.


<CENTER></CENTER>



NBA - Belelendült a Miami
2010. 12. 05. 10.42

<RIGHT>
nba_xlsport.jpg



Három sztárjának összesített 75 pontjával a Miami Heat sorozatban negyedszeri nyert, ezúttal a vendég Atlanta ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) szombati játéknapján.


A floridaiak szupertriójából Chris Bosh 27, Dwyane Wade 26, LeBron James pedig 22 pontot vállalt, a Hawks öt siker után kapott ki.
A Dallas főként a német Dirk Nowitzki 25 pontjával gyűjtötte be megszakítás nélkül kilencedik diadalát, a Sacramentóban győztes texasiak idegenben immár 8/1-es, összesítésben pedig 16/4-es mérleggel büszkélkedhetnek.
Chicagóban a hazaiak Derrick Rose utolsó másodperces triplájával mentették hosszabbításra a Houston elleni meccset, majd a ráadásban felülkerekedtek ellenfelükön. Rose neve mellé 30 pont, 11 gólpassz, 7 lepattanó és 5 labdaszerzés került a statisztikában.
A Minnesota klubrekordot jelentő 18 hármast süllyesztett el a vendég Cleveland gyűrűjében, a játéknap legeredményesebbje pedig a Milwaukee ausztrál centere, Andrew Bogut lett 31 ponttal és 18 lepattanóval.

Eredmények:
Miami Heat-Atlanta Hawks 89-77
Chicago Bulls-Houston Rockets 119-116 - hosszabbítás után
Milwaukee Bucks-Orlando Magic 96-85
Sacramento Kings-Dallas Mavericks 103-105
Philadelphia 76ers-Charlotte Bobcats 109-91
Minnesota Timberwolves-Cleveland Cavaliers 129-95

<CENTER></CENTER>




XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Kosárlabda Euroliga: kemény meccs vár a Pécsre és a Sopronra is
2010. 12. 08. 03.23

<RIGHT>
mkb.jpg


Nehéz erőpróba vár csütörtökön a női kosárlabda Euroligában érdekelt két magyar csapatra a hetedik fordulóban: az MKB-Euroleasing Sopron a spanyol Rivas Ecopolishoz látogat, míg a Pécs 2010 a lengyel Krakówot fogadja.

A tavaly négyes döntőbe jutott soproniak múlt héten 88-76-ra verték hazai pályán a lengyel Gdyniát, és 4/2-es győzelmi mérlegükkel harmadikok a B csoportban. Székely Norbert tanítványai sikeres főpróbán vannak túl a spanyol túra előtt, ugyanis szombaton könnyedén intézték el az FTC-t (85-56). A 2/4-gyel szerénykedő madridiak ráhangolódása kevésbé sikerült, mivel a hétvégén 67-63-ra elvesztették a Valencia elleni rangadót.
Az NB I-ben címvédő pécsiek szerdán fontos meccset nyertek az A jelű hatosban sereghajtó Riga csarnokában, így életben tartották nyolcaddöntős reményeiket. A 2/4-gyel álló Dokic-együttes nem volt érdekelt a magyar bajnokság legutóbbi fordulójában, így pihenéssel töltötte a hétvégét, és alaposan rákészülhet a Kraków (4/2) elleni találkozóra. A mindkét csapat számára kiemelkedő jelentőségű összecsapásra a tehetős lengyel gárda különrepülővel érkezik Pécs-Pogány repterére.​

A pécsi összecsapás csütörtökön 18, a madridi 20:30 órakor kezdődik.



<CENTER></CENTER>



Eurochallange Kupa: szolnoki bavúr az orosz sztáralakulat ellen
2010. 12. 07. 21.09

<RIGHT>
kosarlabda_1.jpg


A Szolnoki Olaj kedden bravúros győzelmet aratott az eddig veretlen orosz Szpartak Szanktpetyerszburg felett a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa negyedik fordulójában.

Eredmény, A csoport, 4. forduló:

Szolnoki Olaj-Szpartak Szanktpetyerszburg (orosz) 88-72 (29-27, 28-9, 16-16, 15-20)
A magyar csapat legjobb dobói: Horváth 20, Báder 19, Trotter 19
A szolnokiak a nyitókör során 88-70-re kikaptak Szentpéterváron, azóta viszont két mérkőzést nyertek, így 2/1-es mérleggel fogadták a veretlen orosz csapatot. A korábban a forduló legjobbjává választott Obie Trotter és a nyitónegyedben 13 pontot dobó Báder Márton révén Pór Péter együttese hamar 11 pontos előnybe került, ám a 12. percben az oroszok utolérték a házigazdákat (29-29). Aztán egy 19-2-es rohammal ismét ellépett az NB I éllovasa, a fantasztikus első félidő végén 57-36 volt az állás.
Térfélcsere után remekül tartották a különbséget a hazaiak, akiknél az év játékosává választott Horváth Ákos is megszórta magát. Bár a vendégek - akiknél a Los Angeles Lakerst is megjárt Smush Parker formán kívül játszott - az utolsó szakaszban is mindent megpróbáltak, a vége mégis szenzációs magyar siker lett.​

Pór Péter szakmai igazgató:

"Nagy szó, hogy egy igazi sztárcsapat ellen így tudtunk játszani, és 72 ponton tartottuk őket. Felszabadultan játszottunk, nem volt tét a fiúk vállán, ráadásul extrán sültek a hárompontosaink. Voltak ugyan kicsi megingások, de ezeket helyre tudtuk hozni. Minden idők egyik legjobb Szolnoka volt ma a pályán! Van még két idegenbeli meccsünk, úgyhogy nem számolgatunk."​



<CENTER></CENTER>

NBA: ezúttal Wade vitte hátán a Heat-et
2010. 12. 07. 08.19

<RIGHT>
nba.jpg



A nyáron LeBron Jamesszel és Chris Bosh-sal megerősített Miami Heat hétfőn sorozatban ötödik győzelmét aratta az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).

Az ezúttal Dwyane Wade (25 pont, 14 lepattanó) által húzott floridai együttes a Milwaukee Bucks otthonában nyert tíz ponttal. James 17, Bosh pedig 16 pontig jutott.
Szintén megszakítás nélkül ötödször diadalmaskodott a New York, amelyben újfent a 34 pontos Amare Stoudemire vitte a prímet. A Minnesotát verő Knicks utóbbi 11 meccséből 10-et megnyerve 13/9-es mérleggel áll, és 2001 óta nem rendelkezett ilyen pozitív mutatóval. A vendégeknél Kevin Love 33 ponttal és 15 lepattanóval remekelt.
Az Indiana 124 dobott ponttal új idénycsúcsot állított fel, míg az olimpiai bajnok Carlos Boozer egyre jobban belelendül Chicagóban. A Utah Jazztől nyáron érkezett erőcsatár kéztörés miatt kihagyta a szezon első 15 mérkőzését, de az Oklahomának már 29 pontot szórt.

Eredmények:
Indiana Pacers-Toronto Raptors 124-100
Orlando Magic-Atlanta Hawks 74-80
New York Knicks-Minnesota Timberwolves 121-114
Chicago Bulls-Oklahoma City Thunder 99-90
Milwaukee Bucks-Miami Heat 78-88
Utah Jazz-Memphis Grizzlies 94-85
Los Angeles Clippers-Sacramento Kings 98-91
<CENTER></CENTER>






XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Asztalitenisz: nagykövetségek versenye a Szőnyi úton
2010. 12. 10. 15.05

<RIGHT>
asztalitenisz.jpg



A múlt évi sikeren felbuzdulva vasárnap 10 órától második alkalommal rendezik meg a magyarországi nagykövetségek asztalitenisz-versenyét: az eseménynek ismét a BVSC-Zugló Szőnyi úti csarnoka ad otthont.

A szervezők tájékoztatása szerint a viadalon tizenegy ország Budapestre akkreditált diplomatái vesznek részt: köztük Peter Weiss szlovák és Aly El-Hefny egyiptomi nagykövet. Érdekesség, hogy a sportágban szinte egyeduralkodó Kína öt diplomatáját nevezte a versenyre.
<CENTER></CENTER>




NBA: nagy sorozatban a Boston
2010. 12. 10. 08.36

<RIGHT>
nba.jpg



Kevin Garnett utolsó másodpercekben szerzett kosarával sorozatban kilencedik alkalommal nyert a Boston Celtics az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján, a Philadelphia vendégeként.


Eredmények:
Philadelphia 76ers-Boston Celtics 101-102
Dallas Mavericks-New Jersey Nets 102-89
Portland Trail Blazers-Orlando Magic 97-83


Elkezdődőtt: Világbajnokság 2010


50286_268550103967_4490264_n.jpg


Elérkeztünk a 2010-es év végéhez, de szeretett sportunk még tartogat nekünk meglepetést, bizonyos értelemben előkarácsonyként is tekinthetünk az előttünk álló hétre, hisz december 4.-én elkezdődött a 8. férfi floorball világbajnokság.

Idén a finnországi Helsinki és Vantaa ad otthont a világ legjobbjait felvonultató eseménynek.


Négy, négy fős csoportban kezdődnek a küzdelmek, 12 európai ország mellett az amerikai zónát Kanada, az ázsiai és óceániai zónát pedig Japán Szingapúr és Ausztrália képviseli.

XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Női kosárlabda NB I - Nagy küzdelemben nyert a Pécs
2010. 12. 12. 19.18

<RIGHT>
kosarlabda_1_xlsport.jpg



A címvédő Pécs öt ponttal nyert az FTC otthonában a női kosárlabda NB I vasárnapi játéknapján.


Eredmény:
Nanette FTC - Pécs 2010 57-62 (11-17, 19-13, 14-15, 13-17)

később:
BEAC-Újbuda - MKB-Euroleasing Sopron 18 ó
Szolnoki NKK - Atomerőmű KSC 18 ó

NBA - Dallas-diadal megszakítás nélkül 12-edszer is
2010. 12. 12. 10.45

<RIGHT>
nba_xlsport.jpg



Egymás utáni tizenkettedik mérkőzésén diadalmaskodott a Dallas Mavericks az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA), amelynek legutóbbi játéknapján a Utah Jazzra mért vereséget.


A "sorozathősök" legjobbika a német Dirk Nowitzki volt, aki 31 pont mellett 15 lepattanót is gyűjtött. Nála is termékenyebbnek bizonyult a Cleveland Cavalierst legyőző Houston Rockets kiválósága, Kevin Martin, ő egymaga 40-et szerzett együttese 110 pontjából.

Eredmények:
Dallas Mavericks–Utah Jazz 103–97
Houston Rockets–Cleveland Cavaliers 110–95
Los Angeles Clippers–Memphis Grizzlies 83–84
Atlanta Hawks–Indiana Pacers 97–83
Charlotte Bobcats–Boston Celtics 62–93
Detroit Pistons–Toronto Raptors 116–120
Chicago Bulls–Minnesota Timberwolves 113–82
Sacramento Kings–Miami Heat 83–104



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Asztalitenisz: nem tudni ki lesz a legjobb a Top 12 bajnokságon
2010. 12. 14. 03.34

<RIGHT>
asztalitenisz.jpg



A Marczibányi téri Ormai László Csarnokban rendezik meg kedden és szerdán az asztaliteniszezők Top 12 bajnokságát, az ob utáni legfontosabb hazai egyéni versenyt.

A kvalifikációs viadalt a férfiaknál az Olaszországban játszó, háromszoros Top 12-győztes Zwickl Dániel, a nőknél pedig a spanyol csapatbajnokságban edződő Juhász Mariann nyerte, s ugyancsak a selejtezőn nyújtott teljesítménye alapján szerzett indulási jogot a fő eseményre Móricz Máté és Molnár Csaba, illetve az ifjúsági olimpián is indult Nagyváradi Mercédesz, valamint Nyitrai Anita.
A győztesek kiléte mindkét nemnél megjósolhatatlan. A férfiaknál ott lesznek a mezőnyben a németországi idegenlégiósok, a világranglistán legmagasabban jegyzett, 2004-ben győztes Jakab János, a 2008-ban győzedelmeskedő Kosiba Dániel, és a tavaly csúcsra ért Nagy Krisztián. De várhatóan a magyar bajnok Muskó Péter is mindent elkövet majd azért, hogy begyűjtse élete első Top 12-sikerét. A férfi mezőny nagy hiányzója a válogatott rangidősének számító, kétszeres (2000, 2002) győztes Pázsy Ferenc lesz.
A nőknél leginkább a válogatott két alapembere, Póta Georgina és Lovas Petra számít favoritnak. Előbbi 2007-ben szerezte meg első és mostanáig egyetlen aranyérmét, utóbbi viszont még nem tudott feliratkozni a győztesek közé. Ezzel szemben Braun Éva már ötször, Fazekas Mária és Molnár Zita pedig egyaránt háromszor állhatott a dobogó legmagasabb fokára a viadalon. Esélyesnek számít a címvédő Pergel Szandra is. A hölgyek mezőnyének nagy hiányzója Tóth Krisztina lesz, ő csütörtöktől Szöulban, a Pro Tour-döntőn szerepel.
A szokásoknak megfelelően a résztvevők két hatos csoportban körmérkőzést vívnak egymással, majd az első két-két helyezett jut az elődöntőbe.

A csoportbeosztások a szövetség honlapja alapján:

férfiak:
1. csoport: Jakab János (Borussia Düsseldorf), Fazekas Péter (Celldömölki VSE), Móricz Máté (Pénzügyőr SE), Zombori Dávid (Kapfenberg), Molnár Csaba (Kapfenberg), Muskó Péter (Morez Saint Laurent)
2. csoport: Kosiba Dániel (TTC Hagen Duisburg), Nagy Krisztián (TTC Frickenhausen), Pattantyús Ádám (Stockerau), Zwickl Dániel (ASD Ping Pong Pievese), Németh János (Langenlois), Lindner Ádám (Celldömölki VSE)

nők:
1. csoport: Lovas Petra (TTC Berlin Eastside), Juhász Mariann (Leka-Enea Irún), Ambrus Krisztina (Soltvadkerti TE), Nagyváradi Mercédesz (Postás SE), Braun Éva (Postás SE), Pergel Szandra (Budaörs 2i SC)
2. csoport: Póta Georgina (TTC Berlin Eastside), Nyitrai Anita (Pinkafeld Union TTV), Madarász Dóra (Univer KTE Kecskemét), Kertai Rita (Postás SE), Fazekas Mária (Saarlouis-Fraulautern), Molnár Zita (Budaörs 2i SC)

A program:
kedd: 1-5. forduló 10 ó (vége körülbelül 17 ó)
szerda: elődöntők 17 ó, döntők 18 ó




A FIBA is megbüntette a kínai kosárbotrány résztvevőit
2010. 12. 13. 19.54

<RIGHT>
kosarlabda2.jpg



A kínai után a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) is megbüntette Bob Donewald Jr. szövetségi kapitányt és három csapattagot, miután két hónapja tömegverekedés miatt félbeszakadt a Kína-Brazília "barátságos" férfimérkőzés.

A hszücsangi találkozó 66. másodpercében (!) a hazai játékosok tiltakozó szakvezetőjük kiállítása miatt dühödtek fel, és ütni-rúgni kezdték a dél-amerikaiakat. A játékvezető beszüntette a meccset, ám az öltözőbe vonuló csapatok közt folytatódott a csetepaté.
Az NBA-ben másodedzőként is tevékenykedett amerikai kapitányt a FIBA három meccsre eltiltotta, ezenkívül 40 ezer svájci frank (8,56 millió forint) megfizetésére kötelezte. Három verekedő játékosa közül egyet két, kettőt pedig egy találkozóra száműztek a csapattól.
Korábban a kínai szövetség úgy ítélkezett, hogy Donewaldnak 50 ezer jüant (9,8 millió forint), míg Csang Hsziung (Zhang Xiong) menedzsernek 30 ezret (5,8 millió), a három játékosnak pedig 20-20 ezret (3,9 millió) kell fizetnie. A kapitánynak tehát összesen átszámítva 18,36 millió forintja bánja a botrányt.
<CENTER></CENTER>






Letették a Kosárlabda Házának alapkövét
2010. 12. 13. 17.43

<RIGHT>
kosarlabda_1.jpg



Ünnepélyek keretek között letették hétfőn a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) új központjának alapkövét a svájci Miesben.

A FIBA tájékoztatása szerint a Kosárlabda Házának is nevezett épület - amely a Hírességek Csarnokának is otthont ad majd - 2012 végére készül el mintegy 30 millió svájci frankos ráfordításból, és egy kézre fog emlékeztetni.
A ceremónián megjelent Yvan Mainini FIBA-elnök és Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetője is.
<CENTER></CENTER>






NBA: nyolcas győzelmi sorozatban a Knicks
2010. 12. 13. 08.41

<RIGHT>
nba.jpg



Sorozatban nyolcadik alkalommal nyert a New York Knicks az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA), és utoljára ilyen jó sorozata 1994. december 27-e és 1995. január 13-a között volt.

A csapat ásza, Amare Stoudemire a remek széria alatt mindig elérte a 30 pontos határt - most a Denver elleni vasárnapi ütközeten éppen ennyit dobott - és ezzel klubcsúcsot állított fel.
A címvédő Los Angeles Lakers megszakítás nélkül nyolcadszor verte a New Jerseyt. Az ezúttal a Portlandet verő San Antonióban Tim Duncan 1000. NBA-meccsén szerepelt, s 8 pontot dobott és leszedett 13 lepattanót. A Spurs az első csapat idén a ligában, amelyik 20 győzelemnél tart.

Eredmények:
New York Knicks-Denver Nuggets 129-125
Philadelphia 76ers-New Orleans Hornets 88-70
New Jersey Nets-Los Angeles Lakers 92-99
San Antonio Spurs-Portland TrailBlazers 95-78
Oklahoma City Thunder-Cleveland Cavaliers 106-77
Los Angeles Clippers-Orlando Magic 85-94​
<CENTER></CENTER>



<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Kosárlabda Euroliga: Sopronban vendégeskednek Rátgéberék
2010. 12. 15. 02.30

<RIGHT>
mkb.jpg



Újabb nehéz erőpróba vár szerdán a női kosárlabda Euroligában érdekelt két magyar csapatra a nyolcadik fordulóban: az MKB-Euroleasing Sopron a Rátgéber László vezette, bombaerős török Fenerbahcét fogadja, míg a Pécs 2010 a francia Mondeville-hez látogat.

A tavaly négyes döntőbe jutott soproniak múlt héten 79-74-re kikaptak a spanyol Rivas Ecopolis otthonában, és 4/3-as győzelmi mérlegükkel harmadikok a B csoportban. A szövetségi kapitányként is dolgozó Székely Norbert tanítványai ezúttal a teljes mezőny egyedüli veretlen együttesével kerülnek szembe, melynek kispadján a volt magyar szakvezető, a korábbi pécsi sikeredző ül, aki tavaly Euroliga-diadalra vezette a Szpartak Moszkvát. A soproni játékosokra nem kisebb feladat vár, mint megállítani a világ jelenlegi legjobb kosarasát, az olimpiai és világbajnok, WNBA- és Euroliga-győztes amerikai Diana Taurasit, aki 24,6 pontos átlaggal vezeti a mesterlövészek listáját a kontinentális vetélkedésben.
Az NB I-ben címvédő pécsiek csütörtökön fontos meccset buktak el - 67-57-re kikaptak a lengyel Krakówtól - a Lauber Dezső Sportcsarnokban. A nyolcaddöntőtől 2/5-ös mutatójával egyre messzebb kerülő Djokic-együttes számára nagy bravúr lenne a mondeville-i siker, ugyanis a baranyaiak a harmadik fordulóban itthon alulmaradtak - 70-58-ra - a francia alakulattal szemben.

A soproni összecsapás szerdán 18, a mondeville-i 20 órakor kezdődik.

A második vonalnak számító Európa Kupában már a kieséses szakasz kezdődik meg csütörtökön, a legjobb 16 közé jutásért az első mérkőzésen a Szeviép-Szeged a francia Nantes-ot fogadja (18 ó), míg a Seat Lami-Véd Győr a belga Sint-Katelijne-Waverhez látogat (20:30 ó).

<CENTER></CENTER>




Röplabda Challenge Kupa: kiesett Kaposvár
2010. 12. 14. 22.50

<RIGHT>
A Kaposvár férfi röplabdacsapata kettős vereséggel búcsúzott a Challenge Kupa 3. fordulójában, miután kedden a belga Prefaxis Menen vendégeként három játszmában kikapott.

Férfi Challenge Kupa, 3. forduló (a legjobb 16 közé kerülésért), visszavágó:
Prefaxis Menen (belga) - Fino-Kaposvár 3-0 (20, 19, 21)
<CENTER></CENTER>




Kosárlabda: szolnoki vereség Oroszországban
2010. 12. 14. 18.58

<RIGHT>
kosarlabda2.jpg



A Szolnoki Olaj kedden vereséget szenvedett az orosz Novgorod vendégeként a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa ötödik fordulójában.

Eredmény,
A csoport, 5. forduló:
Novgorod (orosz)-Szolnoki Olaj 76-62 (18-19, 19-11, 15-11, 24-21)
a magyar csapat legjobb dobói:
Trotter 21, Báder 17

A 3/1-es mérleggel büszkélkedő szolnokiak a második körben 86-62-re verték otthon az azóta is nyeretlen Novgorodot (0/4), és az oroszországi mérkőzés is jól kezdődött az NB I éllovasa számára: az európai szövetség honlapja szerint a nyitónegyedben többször is vezetett - főként Trotternek és Bádernek köszönhetően -, s a házigazdák csak a nagyszünetre tudtak komolyabb előnyt kicsikarni (37-30).
Fordulás után is tartotta magát Pór Péter együttese, ám a Novgorod 44-39 után egy 8-0-ás rohammal ellépett, így az utolsó szakasznak 52-41-ről futottak neki a felek. A várt felzárkózás helyett azonban még nagyobb lett a különbség, így a hazaiak végül megszerezték első győzelmüket.
A 3/2-es mutatónál tartó szolnokiak egy hét múlva, a zárófordulóban a francia Gravelineshez látogatnak.

A csoport másik mérkőzésén:
Szpartak Szanktpetyerszburg (orosz)-Gravelines (francia) 85-77

Az állás:
1. Szpartak Szanktpetyerszburg 9 pont,
2. SZOLNOK 8,
3. Gravelines 7,
4. Novgorod 6

A csoportokból az első két helyezett lép tovább a 16 csapatos középdöntőbe.
<CENTER></CENTER>




Asztalitenisz: magyar siker a diplomata bajnokságon
2010. 12. 14. 15.47

<RIGHT>
asztalitenisz.jpg



Férfi egyesben Benyhe István révén magyar siker született a magyarországi nagykövetségek második alkalommal megrendezett asztalitenisz-versenyén, a BVSC-Zugló Szőnyi úti csarnokában.

A szervezők tájékoztatása szerint a viadalon 12 ország Budapestre akkreditált diplomatái vettek részt, köztük Peter Weiss szlovák és Kasim Asker Hasan iraki nagykövet. A sportágban szinte egyeduralkodó Kína öt diplomatáját nevezte a versenyre, képviselői férfi párosban hódították el a bajnoki címet. Női egyesben amerikai siker született.
<CENTER></CENTER>




XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Top 12: Pattantyús és Lovas is először diadalmaskodott
2010. 12. 15. 19.40

<RIGHT>
lovas_petra.jpg



A nőknél a német TTC Berlin Eastside játékosa, Lovas Petra, a férfiaknál pedig az osztrák Stockerauban légióskodó Pattantyús Ádám nyerte az asztaliteniszezők Top 12 bajnokságát. Mindketten először diadalmaskodtak pályafutásuk során az ob utáni legfontosabb hazai egyéni versenyen.

A Marczibányi téri Ormai László Csarnokban rendezett viadal szerdai játéknapján a 29 éves Lovas előbb Fazekas Máriát búcsúztatta öt szettben, majd a döntőben berlini klubtársát, Póta Georginát verte izgalmas mérkőzésen, 4-3-ra. A 2007-ben győztes Póta már 2-0-ra és 3-1-re is vezetett, válogatottbeli társának innen sikerült fordítania.
A 30 esztendős Pattantyús Zombori Dávidot verte 4-1-re a legjobb négy között, majd a fináléban a címvédő Nagy Krisztián ellen győzött szintén hét játszmában, 4-3-ra. A döntő szett 15-13-ra lett az övé.
Mindkét bajnok százszázalékos teljesítménnyel szerezte meg az első helyet, ugyanis csakúgy, mint a zárónapon, a keddi csoportmérkőzések során sem találtak legyőzőre.

Eredmények:
Férfiak:
elődöntő:
Nagy Krisztián (TTC Frickenhausen)-Jakab János (Borussia Düsseldorf) 4-3 (7, -9, 9, -9, -6, 7, 12)

Pattantyús Ádám (Stockerau)-Zombori Dávid (Kapfenberg) 4-1 (-9, 6, 9, 4, 4)

Döntő:
Pattantyús-Nagy 4-3 (3, -8, 5, -2, -7, 4, 13)

Nők:
elődöntő:
Lovas Petra (TTC Berlin Eastside)-Fazekas Mária (Saarlouis-Fraulautern) 4-1 (3, 3, -10, 7, 6)

Póta Georgina (TTC Berlin Eastside)-Ambrus Krisztina (Soltvadkerti TE) 4-2 (4, 3, -2, -9, 7, 9)

Döntő:
Lovas-Póta 4-3 (-8, -10, 9, -8, 10, 4, 7)


Kosárlabda Euroliga: nagyszerű győzelmet aratott Franciaországban a Pécs
2010. 12. 15. 22.48

<RIGHT>
ivanyi_dalma.jpg



A magyar bajnok Pécs 2010 bravúros teljesítménnyel idegenben nyert a francia Mondeville ellen a női kosárlabda Euroliga nyolcadik fordulójában.

Eredmény, 8. forduló,
A csoport:
Mondeville (francia) - Pécs 2010 62-66 (17-15, 8-18, 19-14, 18-19)
Legjobb magyar dobók
:
Fegyverneky 18 pont, Iványi 13, Griffin 8
Jól kezdte a mérkőzést a magyar bajnoki címvédő, amely az első negyedben sokáig vezetett, ám a franciák hétpontos hátránynál észbe kaptak, s végül kétpontos előnnyel zárták az első tíz percet. Nem fogyott el azonban a pécsiek ereje, a folytatásban Fegyverneky Zsófia és Iványi Dalma vezetésével fordítottak, s a félidőre nyolcpontos előnybe kerültek.
A harmadik tíz perc aztán ismét a Mondeville-é volt, a házigazdák visszajöttek a meccsbe, igaz, így is hárompontos hátránnyal vágtak neki az utolsó negyednek. A Pécs minden erejét összeszedve próbálta megnyerni a mérkőzést, s 4:30 perccel a lefújás előtt már 11 pontos előnyben volt, a franciák azonban óriási hajrába kezdtek, s egy perccel a vége előtt egyenlítettek. A magyar gárda még ekkor sem adta fel, Fegyverneky hárompontosával meglépett, majd az ellenfél elhibázott triplája után még egy büntetőt is sikerült értékesítenie, így nagy bravúrral legyőzte a francia csapatot.

A Pécs ezzel harmadik sikerét aratta az A csoportban.

<CENTER></CENTER>






Kosárlabda Euroliga: Rátgéberék Sopronban sem veszítettek
2010. 12. 15. 20.10

<RIGHT>
mkb.jpg



Az MKB-Euroleasing Sopron nagy csatában kikapott szerdán a Rátgéber László vezette, százszázalékos török Fenerbahcétól a női kosárlabda Euroliga nyolcadik fordulójában.

Eredmény, 8. forduló, B csoport:

MKB-Euroleasing Sopron - Fenerbahce (török) 81-92 (15-21, 27-13, 22-34, 17-24)
Legjobb dobók:
McCoughtry 39, Honti 17, Holt 11, illetve Taylor 37, Yilmaz 22, Tuncluer 14
A bemelegítés során kiderült, hogy a világ jelenlegi legjobb kosarasának tartott, olimpiai és világbajnok, WNBA- és Euroliga-győztes Diana Taurasi nem lép pályára Sopronban. Az isztambuliak amerikai szupersztárja - aki 24,6 pontos átlaggal vezeti a mesterlövészek listáját a kontinentális vetélkedésben - a szállodában maradt, mivel gyengélkedik, így Rátgéber László nem tudta hadra fogni.
A tavaly négyes döntőbe jutott soproniak, akik 4/3-as győzelmi mérlegükkel harmadikok a B csoportban, a teljes mezőny egyedüli veretlen együttesével szálltak szembe, melyet egy maroknyi - ám annál hangosabb - török szurkoló is buzdított az MKB Arénában. Ők a kezdés előtt egy magyar nyelvű transzparenst emeltek a magasba, "A távolság nem választja szét azokat, akiket a szeretet tart össze" felirattal.
A török alakulat kezdett jobban, főként centerei - Yilmaz és a Sopronban is megfordult Matovic - révén, a házigazdáknál a világbajnok McCoughtry vitte a prímet, aki 20 perc alatt 19 pontot szórt. A hat ponttal elvesztett nyitónegyedet követően a magyarok előbb felzárkóztak, majd a 16. perctől egy 11-0-s rohammal faképnél hagyták ellenfelüket, és a nagyszünetben 42-34-re vezettek.
Térfélcsere után az isztambuli gárda a világbajnok ausztrál Taylor révén csökkentette hátrányát, McCoughtry technikai hibát kapott egy sportszerűtlen mozdulatért, a lendületbe jött Fener pedig a harmadik szakasz végére megfordította az állást (64-68). Az utolsó felvonásban Taylor és McCoughtry dobópárbajt vívott, ám a vendégek már nem engedték ki kezükből a meccset: három perccel a vége előtt 87-77-re megléptek, s végül magabiztosan őrizték meg veretlenségüket. A Rátgéber-csapat magyar légiósa, Vajda Anna 5 pontig jutott.

A 4/4-es mutatónál tartó soproniak január 12-én a szintén bombaerős orosz Jekatyerinburgot fogadják.

<CENTER></CENTER>






NBA: idegenben nyert a Lakers
2010. 12. 15. 10.56

<RIGHT>
nba.jpg



A Los Angeles Lakers 14 ponttal verte vendégként a Washington Wizards csapatát az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

A 24 pontos Kobe Bryant vezette kaliforniai alakulat a második és harmadik negyedben játszott nagyon eredményesen, ezt a két szakaszt 35-22-re, illetve 35-24-re nyerte. A Lakersben hét ponttal mutatkozott be Andrew Bynum, a center júliusi térdműtétje miatt nem játszhatott még ebben a szezonban.
A Denver főként Carmelo Anthony 35 pontjával és a meccset záró 19-3-as rohammal győzte le az Orlandót, a Nuggets a mezőny legjobb hazai mérlegével büszkélkedhet (11/1).
A Golden State hét vereség után nyert ismét - Monta Ellis 34 pontot szórt a Minnesotának -, míg az előző idény legrosszabbja, a New Jersey sorozatban nyolcadszor maradt alul, és 6/19-es mutatóval szerénykedik.

Eredmények:
Washington Wizards-Los Angeles Lakers 89-103
Charlotte Bobcats-Toronto Raptors 97-91
New Jersey Nets-Philadelphia 76ers 77-82
Houston Rockets-Sacramento Kings 118-105
Detroit Pistons-Atlanta Hawks 103-80
Denver Nuggets-Orlando Magic 111-94
Golden State Warriors-Minnesota Timberwolves 108-99​
<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Kevin Durant az év kosarasa az USA-ban
2010. 12. 16. 15.47

<RIGHT>
kosarlabda1.jpg



A világbajnokságot nyert válogatott legjobbja, Kevin Durant lett 2010 férfi kosárlabdázója az Egyesült Államokban.

Az észak-amerikai profi ligában szereplő Oklahoma City Thunders játékosa a törökországi vb-n minden meccsen kiemelkedően játszott, találkozónként 22,8 pontot szerzett átlagban, s a torna legértékesebbjének járó címet is besöpörte.
"Nagyon sokat jelent nekem ez a cím - mondta a 22 éves csatár. - Az volt a célom, hogy képességeimhez mérten a legjobb játékkal képviseljem a hazámat."
Durant vezetésével 16 év után nyert először vb-t az amerikai csapat, melyből olyan sztárok hiányoztak mint Kobe Bryant, LeBron James vagy Dwyane Wade.
<CENTER></CENTER>




NBA: nagy meccsen győzött a Boston
2010. 12. 16. 08.24

<RIGHT>
nba.jpg



Nagy küzdelemben nyert 118-116-ra a Boston New Yorkban az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi, szerdai játéknapján, ezzel sorozatban a 11. győzelmét aratta.

A Madison Square Garden közönsége nem mindennapi végjátékot láthatott szerdán: Paul Pierce tempója nyomán két ponttal vezetett a Celtics, s tulajdonképpen már minden bostoni megnyertnek hitte a találkozót, hiszen a játékidőből mindössze 0.4 mp maradt. A Knicks időkérését követően azonban a felezővonaltól történt bedobás után az utóbbi időben bombaformában játszó Amare Stoudemire-hoz került a labda, aki a hárompontosvonalon túlról tüzelt, és talált. A csarnok "felrobbant", a Knicks játékosai a center nyakába ugrottak, ám hiába örültek, mert a játékvezetők a felvételek megtekintése után érvénytelenítették a triplát, mivel a dudaszó pillanatában még nem engedte el a dobást a hazaiak legjobbja.
A meccs nem csupán az utolsó pillanatokban szólt a Pierce-Stoudemire dobópárbajról, előbbi ugyanis 32, utóbbi pedig 39 ponttal volt csapata legjobbja.
Mindössze egymeccses megingásnak tűnik a Dallas Mavericks hétfői veresége, mivel az addig sorozatban 12-szer győztes texasiak hazai pályán öt ponttal győzni tudtak a Portland Trail Blazers ellen, s ezzel 20 győzelem/5 vereségre javították mérlegüket.
A szezont döcögősen kezdő Miami Heat folytatta menetelését, a LeBron James (21 pont, 13 lepattanó) és Dwyane Wade (28 pont) vezette floridai gárda ezúttal James korábbi csapatát, a Clevelandet győzte le, s szerezte meg sorozatban 10. sikerét.
Továbbra is őrzi ligaelső pozícióját a San Antonio Spurs (21/3), amely nagyon nehezen, Manu Ginóbili utolsó mp-ben szerzett kosarával nyert két ponttal a Milwaukee Bucks ellen.

Eredmények:
New York Knicks-Boston Celtics 116-118
Indiana Pacers-Los Angeles Lakers 94-109
Philadelphia 76ers-Los Angeles Clippers 105-91
Toronto Raptors-Chicago Bulls 93-110
Miami Heat-Cleveland Cavaliers 101-95
Memphis Grizzlies-Charlotte Bobcats 113-80
New Orleans Hornets-Sacramento Kings 94-91
Oklahoma City Thunder-Houston Rockets 117-105
San Antonio Spurs-Milwaukee Bucks 92-90
Phoenix Suns-Minnesota Timberwolves 128-122
Dallas Mavericks-Portland Trail Blazers 103-98
<CENTER></CENTER>




XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Golf: Woods botránya lett az év története az Egyesült Államokban

A világ legjobb golfozójaként számon tartott Tiger Woods elmúlt hónapokbeli zaklatott magánéletét választották az év sporttörténetének az Egyesült Államok hírügynökségének (The Associated Press) dolgozói.

Woods kálváriája olyan eseményeket előzött meg az AP listáján, mint amilyen például a profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő New Orleans Saints első Super Bowl-győzelme, vagy éppen a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság.
A 34 éves golfozót övező botrány még 2009 végén robbant ki, amikor otthona közelében autójával fának hajtott. Hamar kiderült, hogy hűtlensége miatt kapott össze feleségével, és a családi perpatvar miatt következett be a baleset. Woods utóbb elismerte, hogy megcsalta házastársát, és bár pszichológiai terápiára járt, hogy megmentse kapcsolatát, a pár végül elvált.
Az akkori világelső mögül időközben több szponzor kihátrált, később pedig bizonytalan időre visszavonult a profi sporttól, igaz, hamarosan újra ütőt ragadott. Nem sok sikerrel: a világranglistán öt év után először elvesztette vezető pozícióját, és - sportolói pályafutása során első alkalommal - tornagyőzelem nélkül zárta az esztendőt.
MTI


NBA: Jao Ming bokáját törte
2010. 12. 17. 09.03

<RIGHT>
nba.jpg



Bokatörés miatt ismét kidőlt a sorból Jao Ming (Yao Ming), az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) érdekelt Houston Rockets kínai óriása.

A 30 éves center november 10-e óta nem játszik, és a csütörtöki mágneses vizsgálat állapította meg, hogy fáradásos törés van a bokacsontjában.
A hétszeres All Star-válogatott légiós az egész előző szezont kihagyta, akkor fáradásos lábtörés és az azt követő műtét miatt.

A klub arról nem tudott nyilatkozni, hogy a 2,25 méter magas kosaras mikor térhet vissza.

<CENTER></CENTER>



NBA: nincs ellenszere a Bostonnak
2010. 12. 17. 08.59

<RIGHT>
nba.jpg



A Boston Celtics sorozatban 12. győzelmét aratta az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA); a csütörtöki játéknapon a vendég Atlanta Hawks volt az áldozat.

Eredmények:
New Jersey Nets-Washington Wizards 97-89
Boston Celtics-Atlanta Hawks 102-90
Denver Nuggets-San Antonio Spurs 112-113

<CENTER></CENTER>



XLsport

NBA: LeBron James tripla duplával segítette az ismét nyerő Miamit

LeBron James tripla duplájának is köszönhetően 113–91 nyert a Keleti főcsoport második helyén álló Miami Heat a New York Knicks vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban. A nyugati nagyok közül a Dallas Mavericks és a Los Angeles Lakers is sikerrel vette a játéknapot.

NBA
ALAPSZAKASZ, 53. JÁTÉKNAP

<TABLE style="BORDER-COLLAPSE: collapse" class="cikkinfo table_w100p" border=0 cellSpacing=0 cellPadding=0 width=540><TBODY><TR class=even><TD class=xl24>Indiana Pacers–Cleveland Cavaliers</TD><TD class=xl24>108–99</TD></TR><TR class=odd><TD class=xl24>Detroit Pistons–Los Angeles Clippers</TD><TD class=xl24>88–109</TD></TR><TR class=even><TD class=xl24>Philadelphia 76ers–Los Angeles Lakers</TD><TD class=xl24>81–93</TD></TR><TR class=odd><TD class=xl24>Dallas Mavericks–Phoenix Suns</TD><TD class=xl24>106–91</TD></TR><TR class=even><TD class=xl24>Oklahoma City Thunder–Sacramento Kings</TD><TD class=xl24>102–87</TD></TR><TR class=odd><TD class=xl24>New York Knicks–Miami Heat</TD><TD class=xl24>91–113</TD></TR><TR class=even><TD class=xl24>Toronto Raptors–New Jersey Nets</TD><TD class=xl24>98–92</TD></TR><TR class=odd><TD class=xl24>Portland Trail Blazers–Minnesota Timberwolves</TD><TD class=xl24>107–102</TD></TR><TR class=even><TD class=xl24>New Orleans Hornets–Utah Jazz</TD><TD class=xl24>100–71</TD></TR><TR class=odd><TD class=xl24>Houston Rockets–Memphis Grizzlies</TD><TD class=xl24>103–87</TD></TR><TR class=even><TD class=xl24>Atlanta Hawks–Charlotte Bobcats</TD><TD class=xl24>90–85</TD></TR></TBODY></TABLE>


 
T

TH6777

Vendég
NBA - Bajnokverés volt Los Angelesben
2010. 12. 26. 10.25

<RIGHT>
nba_xlsport.jpg



Meglepően simán győzött a Miami Heat a címvédő Los Angeles Lakers otthonában az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) karácsonyi játéknapjának rangadóján.


A magyar idő szerint vasárnap hajnalban zárult alapszakaszos csata eredményeképpen a vendégegyüttes 23/9-re javította győzelem/vereség mutatóját, míg a Lakers 21/9-re rontotta azt. A legutóbbi két NBA-idény bajnoka csupán a mérkőzés elején tudott egyenrangú ellenfele lenni a Heatnek, amelyben a remekül játszó alapemberek közül LeBron James 27 pontot szorgoskodott össze 11 lepattanó és 10 gólpassz mellett, míg Chris Bosh 24 ponttal és 13 lepattanó labda megszerzésével járult hozzá a váratlanul biztos diadalhoz.
A hazaiak legnagyobb ásza, Kobe Bryant, aki maga is csupán 17 pontra volt ezúttal jó, arról beszélt, hogy a vereséggel alaposan elrontották karácsonyi ünnepüket:
"Mindegy, hogy húsz, vagy csupán egyetlen ponttal kapunk ki, magának a vereségnek a ténye fájdalmas számomra mindig. Most ráadásul amiatt is csalódott vagyok, ahogyan játszottunk" - mondta.
Eredmények:
Los Angeles Lakers-Miami Heat 80-96
New York Knicks-Chicago Bulls 103-95
Orlando Magic-Boston Celtics 86-78
Oklahoma City Thunder-Denver Nuggets 114-106
Golden State Warriors-Portland Trail Blazers 109-102

<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
NFL: Meskóék elsők az AFC főcsoportban
2010. 12. 27. 11.49

<RIGHT>
nfl.jpg



A Buffalo Bills vasárnapi legyőzésével a New England Patriots már az alapszakasz utolsó játékhetétől függetlenül megszerezte az első helyet a profi amerikaifutball-liga, az NFL Amerikai főcsoportjában (AFC).

A magyar származású rúgó, Meskó Zoltán csapata hetek óta kirobbanó formában játszik, s a Billsnek sem adott esélyt (34-3). A Tom Brady irányította Patriots 13 győzelemmel és 2 vereséggel áll, ami azt jelenti, hogy rájátszásban végig élvezheti majd a hazai pálya előnyét.
A meccsen Brady három touchdown-átadást (hatpontos gól), s összesen 140 passzolt yardot jegyzett, s új NFL-csúcsot állított fel, mivel legutóbbi 319 passzkísérletéből egyszer sem kapta el labdáját a rivális játékosa (interception).
Vasárnap a rájátszás mezőnye az AFC-ben szinte teljesen kialakult. Az már csütörtökön eldőlt, hogy a Patriotshoz hasonlóan a Pittsburgh Steelers is tagja lesz a play-off mezőnyének, vasárnap pedig a Clevelandet legyőző Baltimore Ravens, a Tennesseet felülmúló Kansas City Chiefs és a Chicago Bearstől vereséget szenvedett New York Jets is megnyugodhatott. Egyetlen hely maradt kiadó, melyre az Oaklandben ötpontos győzelmet szerzett tavalyi nagydöntős, az Idianapolis Colts a legesélyesebb.
A Nemzeti főcsoportban (NFC) az utolsó hét óriási izgalmakat tartogat, ott ugyanis csupán az Atlanta Falcons, a Chicago és a Philadelphia Eagles lehet biztos abban, hogy érdekelt lesz a rájátszásban, igaz, a hétfő esti Atlanta-New Orleans rangadón a címvédő Saints is biztosíthatja helyét a legjobbak között.
<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
NFL: rájátszásba jutott a New Orleans Saints
2010. 12. 28. 09.40

<RIGHT>
nfl.jpg



A címvédő New Orleans Saints 17-14-re győzött az Atlanta Falcons otthonában a profi amerikaifutball-liga (NFL) hétfő esti rangadóján, ezzel biztosította helyét a rájátszásban.

A Nemzeti főcsoport (NFC) derbijét Drew Brees, a vendégek irányítója döntötte el, a negyedik negyedben egy 90 yardos támadás végén az újonc Jimmy Grahamnek adott touchdown-átadással (hatpontos gól).
Veresége ellenére az Atlanta továbbra is vezeti az NFC-t, és ha az alapszakasz utolsó fordulójában legyőzi a Carolina Panthers együttesét, akkor megszerzi az első helyet a főcsoportban, amely azt jelenti, hogy a rájátszásban végig élvezheti a hazai pálya előnyét.
<CENTER></CENTER>



NBA: győzött a Dallas, de megsérült Nowitzki
2010. 12. 28. 09.32

<RIGHT>
nba.jpg



Tovább folytatta remek sorozatát a Dallas Mavericks együttese az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA): a texasiak ezúttal az Oklahoma City Thunder otthonában diadalmaskodtak 103-93-ra.

Ez a siker ugyanakkor vezéráldozattal járt, ugyanis Dirk Nowitzki, a Dallas klasszisa térdsérülés miatt a második negyedben kidőlt a sorból. A német játékos kiválását követően Shawn Marion lépett elő, és 20 pontjával csapata legeredményesebbje volt. A hazaiaknál Kevin Durant 28 pontot szerzett. A Mavericks legutóbbi 18 mérkőzéséből 17-et megnyert, ráadásul idegenben 11 győzelem mellett mindössze egyszer szenvedett vereséget.
Az Orlando Magic a 19 pontot és 13 lepattanót jegyző Dwight Howard vezetésével győzött könnyedén a New Jersey Nets ellen. A floridaiaknál hatan is kétszámjegyű pontszámot termeltek.
A Minnesota Timberwolves együttesében Michael Beasley nyújtott kimagasló teljesítményt a New Orleans Hornets fölött aratott diadal alkalmával: 30 pont, kilenc lepattanó, és karriercsúcsot jelentő hét gólpassz került a neve mellé. A Hornets remekül kezdte az idényt (11-1), ám azóta komoly hullámvölgybe került a gárda, amely legutóbbi hét idegenbeli mérkőzését elbukta.

Eredmények:
New Jersey Nets-Orlando Magic 88-104
Charlotte Bobcats-Detroit Pistons 105-100
Milwaukee Bucks-Atlanta Hawks 80-95
Minnesota Timberwolves-New Orleans Hornets 113-98
Oklahoma City Thunder-Dallas Mavericks 93-103
Memphis Grizzlies-Toronto Raptors 96-85
Houston Rockets-Washington Wizards 100-93
Utah Jazz-Portland TrailBlazers 91-96
Sacramento Kings-Los Angeles Clippers 99-100
Golden State Warriors-Philadelphia 76ers 110-95
<CENTER></CENTER>






NBA: 35 ezer dollárra büntették O'Nealt

<RIGHT>
nba.jpg



Harmincöt ezer dollárra megbüntették Shaquille O'Nealt, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Boston Celtics játékosát.

A 38 éves centernek azért kell fizetnie, mert korábbi csapata, az Orlando Magic elleni találkozót követően élesen kritizálta Bob Delaney játékvezető ténykedését.
A 86-78-ra elveszített összecsapáson O,Neal mindössze 13 percet tölthetett a parketten mielőtt kipontozódott.
<CENTER></CENTER>





XLsport
 
T

TH6777

Vendég
BÚÉK!

NBA - Simán nyert a ligaelső Spurs
2011. 01. 02. 11.03

<RIGHT>
nba_xlsport.jpg



Többek között Tim Duncan 21 pontjának köszönhetően a ligaelső San Antonio Spurs simán nyert hazai pályán az Oklahoma City Thunder ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) szombati játéknapján.


Eredmények:
Chicago Bulls-Cleveland Cavaliers 100-91
Washington Wizards-New Orleans Hornets 81-92
Miami Heat-Golden State Warriors 114-107
Minnesota Timberwolves-New Jersey Nets 103-88
San Antonio Spurs-Oklahoma City Thunder 101-74
Denver Nuggets-Sacramento Kings 104-86
Milwaukee Bucks-Dallas Mavericks 99-87
Utah Jazz-Memphis Grizzlies 98-92




NBA - Nyert a Lakers, kikapott a Celtics
2011. 01. 01. 09.16


<RIGHT>
nba_xlsport.jpg



Hazai pályán 4 pontos győzelemmel zárta a Philadelphia 76ers elleni évbúcsúztató fellépését a címvédő Los Angeles Lakers az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).


A legutóbbi játéknap nem hozott ugyanakkor szerencsét az NBA második legjobb mutatójával rendelkező (24 győzelem, 7 vereség) Boston Celticsnek, amely 2 ponttal odahaza veszített vendégével, a New Orleans Hornets együttesével szemben.


Eredmények:
Los Angeles Lakers-Philadelphia 76ers 102-98
Boston Celtics-New Orleans Hornets 81-83
Chicago Bulls-New Jersey Nets 90-81
Charlotte Bobcats-Golden State Warriors 95-96
Indiana Pacers-Washington Wizards 95-86
Houston Rockets-Toronto Raptors 114-105
Oklahoma City Thunder-Atlanta Hawks 103-94
Phoenix Suns-Detroit Pistons 92-75

<CENTER></CENTER>


XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Ifjúsági röplabda Eb-selejtezők - Magyar győzelmek
2011. 01. 06. 21.56

<RIGHT>
roplabda_0_xlsport.jpg



A magyar ifjúsági fiú és a leány röplabda-válogatott is győzött Európa-bajnoki selejtezőjének csütörtöki játéknapján.


Az ukrajnai Harkivban szereplő fiúk az izraeliektől elszenvedett szerdai vereséget követően 3-1-re nyertek a litvánok ellen, míg a szlovéniai Kanalban pályára lépő leányok - akik az első napon nem voltak érdekeltek - simán diadalmaskodtak a dánok fölött.
Az ötcsapatos tornákról az első két helyezett jut tovább. A fiúk pénteken a szerbek, a leányok pedig az ukránok ellen lépnek pályára.

Eredmények:
fiúk, A-csoport, Harkiv (Ukrajna), 2. játéknap:
Magyarország–Litvánia 3-1 (20, -23, 23, 14)

leányok, E-csoport,
Kanal (Szlovénia), 2. játéknap:
Magyarország–Dánia 3-0 (16, 14, 27)

<CENTER></CENTER>




NBA - Bostonban botlott a ligaelső San Antonio
2011. 01. 06. 09.54

<RIGHT>
nba_xlsport.jpg



A Keleti főcsoport legjobb mérlegével álló Boston Celtics nagy csatában, két ponttal legyőzte a ligaelső San Antonio Spurst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) szerdai játéknapjának rangadóján.



Eredmények:

Cleveland Cavaliers-Toronto Raptors 105-120
New Jersey Nets-Chicago Bulls 96-94
Orlando Magic-Milwaukee Bucks 97-87
Philadelphia 76ers-Washington Wizards 109-97
Boston Celtics-San Antonio Spurs 105-103
New Orleans Hornets-Golden State Warriors 103-110
Minnesota Timberwolves-Charlotte Bobcats 105-108 - hosszabbítás után
Houston Rockets-Portland Trail Blazers 100-103
Utah Jazz-Atlanta Hawks 87-110
Los Angeles Clippers-Denver Nuggets 93-106
Phoenix Suns-Los Angeles Lakers 95-99

<CENTER></CENTER>





XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Női Euroliga - Nyert a Pécs, élnek a továbbjutási remények
2011. 01. 14. 00.33

<RIGHT>
kosarlabda2_xlsport.jpg



A Pécs 2010 hazai pályán nagy csatában legyőzte csütörtökön a szlovák Kosicét a női kosárlabda Euroliga kilencedik, utolsó előtti fordulójában, ezzel életben tartotta nyolcaddöntőbe jutási reményeit.


Eredmény, 9. forduló, A csoport:
Pécs 2010-Kosice (szlovák) 75-72 (17-18, 19-18, 19-14, 20-22)
----------------------------------------------------------
a magyar csapat legjobb dobói: Iványi 18, Fegyverneky 15, Griffin 14, Nagy-Bujdosó 12, Quigley 10

A csoportban 3/5-ös győzelem/vereség mutatójukkal utolsó előtti pécsiek az elején kissé "eleresztették" a Kosicét, amely 5/3-mal a második helyen áll. A szlovákok - akik két hónapja 75-57-re verték Kassán Zeljko Djokic tanítványait - csakhamar 16-8-ra megléptek. A vezetést csak a második negyedben sikerült megszerezni, Quigley, Nagy-Bujdosó és Fegyverneky fontos triplákkal tartotta távol az ellenfelet, amely azonban nem hagyta magát: a nagyszünetben 36-36 volt az állás.
Térfélcsere után ismét a vendégeknél volt az előny, ám Fegyverneky és Iványi kosaraival megint fordítottak a baranyaiak, így három játékrészt követően 55-50 állt az eredményjelzőn. A zárószakaszban tíz ponttal elhúztak a magyarok (62-52), és egy perccel a vége előtt is 72-65-re vezettek, s ugyan az előny 72-70-re olvadt, ám a házigazdák csak az utolsó másodpercben rontottak büntetőt - akkor már szándékosan...
A 4/5-nél tartó pécsiek jövő szerdán az olasz Taranto ellen zárják a csoportküzdelmeket.

Zeljko Djokic vezetőedző:
"Fantasztikus meccs volt, nem féltünk a Kassától sem. Rég játszottunk ilyen kemény mérkőzést, most készülünk az utolsó fordulóra, a remény hal meg utoljára!"


<CENTER></CENTER>



XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Iverson februárban tér vissza Törökországba
2011. 01. 14. 12.54


<RIGHT>
nba_xlsport.jpg



Tervezett műtéte után várhatóan februárban tér vissza csapatához, a török Besiktashoz Allen Iverson, akit korábban az észak-amerikai liga (NBA) legértékesebb kosarasának (MVP) választottak.


A 35 éves amerikai játékos - aki tavaly ősszel két évre, négymillió dollárért írt alá a klubhoz - egy kisebb láboperáción esik majd át az Egyesült Államokban, de a rehabilitációs időszakot már Törökországban tölti. A felek reményei szerint a rájátszásban már ismét a Besiktas rendelkezésére állhat.
A Philadelphiában, Denverben, Detroitban és Memphisben is megfordult kosarast 2001-ben amellett, hogy a Sixerst a döntőig vezette, a liga MVP-jének is megválasztották.


Női Euroliga - Rátgéberék hibátlanok
2011. 01. 14. 15.04


<RIGHT>
kosarlabda2_xlsport.jpg



Rátgéber László csapata, a török Fenerbahce csütörtökön, az utolsó előtti fordulóban is győzött, így változatlanul hibátlan mérleggel vezeti a női kosárlabda Euroliga B csoportját, amelyben a Sopron (4 győzelem/5 vereség) jelenleg a harmadik.


A csütörtökön a Kassát legyőző Pécs (4/5) az A csoportban a negyedik helyen áll.
Eredmények, 9. forduló:
A csoport:
----------
Taranto (olasz)–Mondeville (francia) 79–67
TTT Riga (lett)–Wisla Kraków (lengyel) 74–82

korábban közölt eredmény:
Pécs 2010-Kosice (szlovák) 75-72

Az állás:
1. Taranto 17 pont,
2. Krakow 15,
3. Kosice 14,
4. PÉCS 13,
5. Mondeville 12,
6. Riga 10

B csoport:
----------
Gdynia (lengyel)-Fenerbahce (török) 64-77
Rivas Ecopolis (spanyol)-Gospic (horvát) 99-89

szerdán játszották:
MKB-Euroleasing Sopron - Jekatyerinburg (orosz) 68-87

Az állás:
1. Fenerbahce 18 pont,
2. Jekatyerinburg 17,
3. SOPRON 13 (690-690),
4. Rivas 13 (665-695),
5. Gospic 10 (706-811),
6. Gdynia 10 (659-776)


NBA - Sorozatban másodszor veszített a Miami
2011. 01. 14. 11.46


<RIGHT>
nba_xlsport.jpg



Sorozatban második vereségét szenvedte el a Miami Heat az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján: a bajnoki címre is esélyesnek tartott gárda ezúttal Denverben kapott ki.


Eredmények:
Denver Nuggets-Miami Heat 130-102
Minnesota Timberwolves-Washington Wizards 109-97
Oklahoma City Thunder-Orlando Magic 125-124

<CENTER></CENTER>


XLsport
 
T

TH6777

Vendég
Női kosárlabda NB I - Magabiztos Pécs
2011. 01. 22. 23.17

<RIGHT>
kosarlabda2_xlsport.jpg



A címvédő és Euroliga-nyolcaddöntős Pécs az esélyeknek megfelelően könnyedén verte a BSE-t a női kosárlabda NB I szombati játéknapján.


Eredmény:

Pécs 2010 - BSE-FCSM 89-32 (27-14, 23-9, 20-3, 19-6)

korábban:
BEAC-Újbuda - ZTE NKK 46-80 (6-17, 17-25, 16-23, 7-15)


Férfi kosárlabda NB I - Falco-győzelem Kaposváron
2011. 01. 22. 21.12

<RIGHT>
kosarlabda2_xlsport.jpg



A Falco 15 ponttal verte vendégként a Kaposvárt szombaton a férfi kosárlabda NB I-ben.


Eredmények:

Kaposvári KK - Falco-Szova KC Szombathely 81-96 (16-25, 16-33, 28-16, 21-22)


Kis-Rába menti Takarék Soproni KC - MJUS-Fortress Körmend 96-87 (17-26, 22-14, 26-23, 31-24)


Xlsport







 
T

TH6777

Vendég
Asztalitenisz Pro Tour, Sheffield - Négy magyar a főtáblán egyesben
2011. 01. 27. 22.29

<RIGHT>
asztalitenisz.jpg



Egyesben négy magyar szerepelhet a főtáblán az asztaliteniszezők idei második Pro Tour-versenyén, az angliai Sheffieldben.


A nemzetközi szövetség honlapja szerint a nőknél Póta Georgina és Lovas Petra alanyi jogon kapott helyet a legjobb 64 között, míg Ambrus Krisztina és Kertai Rita a szerda-csütörtöki selejtezőből harcolta ki a feljutást. A férfiaknál egyik magyar játékos sem járt sikerrel a kvalifikációban.
A főtáblás küzdelmek pénteken rajtolnak.




Női kosárlabda NB I - Magabiztos Pécs


kosarlabda_1_xlsport.jpg



A címvédő Pécs magabiztosan nyert a Szekszárd otthonában a női kosárlabda NB I csütörtöki mérkőzésén.


Eredmény:
Atomerőmű KSC-Pécs 2010 63-93 (21-19, 14-28, 13-26, 15-20)

Xlsport

Férfi kosár Euroliga: teker a Barca és a Pana, csúcs a Maccabitól


A Panathinaikosz és a Barcelona egyaránt győzött csütörtökön, így két forduló után veretlen a férfi kosárlabda Euroliga legjobb 16 között zajló csoportküzdelmeiben.


<!-- .cikkhead -->A Barca Juan Carlos Navarro 27 pontjára alapozva törte meg az Olimpija Ljubljana hazai veretlenségi sorozatát, míg a Panathinaikosz a lepattanózásban (43–28) harcolt ki döntő fölényt a Málagával szemben.

Kiemelendő a Maccabi Tel-Aviv teljesítménye is: az első számú izraeli kosárcsapat akkora – 41 pontos – verést mért római ellenfelére, mint még soha senkire a legjobb 16 között.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA, KÖZÉPDÖNTŐ, 2. FORDULÓ

<TABLE style="BORDER-COLLAPSE: collapse" class="cikkinfo table_w100p" border=0 cellSpacing=0 cellPadding=0 width=540 align=center><TBODY><TR class=odd><TD>E-CSOPORT</TD><TD></TD></TR><TR class=even><TD>Vitoria (spanyol)–Lietuvos Rytas (litván) </TD><TD>86–89 (szerdán játszották)</TD></TR><TR class=odd><TD>Panatinaikosz (görög)–Málaga (spanyol) </TD><TD>82–56</TD></TR><TR class=even><TD>F-CSOPORT </TD><TD></TD></TR><TR class=odd><TD>Olimpija (szlovén)–Barcelona (spanyol) </TD><TD>67–68</TD></TR><TR class=even><TD>Macabbi (izraeli)–Roma (olasz) </TD><TD>99–58</TD></TR><TR class=odd><TD>G-CSOPORT</TD><TD></TD></TR><TR class=even><TD>Partizan (szerb)–Efes Pilsen (török) </TD><TD>76–79 (szerdán játszották)

</TD></TR><TR class=odd><TD>Siena (olasz)–Real Madrid (spanyol)</TD><TD>68–78 (szerdán játszották)</TD></TR><TR class=even><TD>H-CSOPORT</TD><TD></TD></TR><TR class=odd><TD>Zalgiris (litván)–Olympiakosz (görög) </TD><TD>64–71 (szerdán játszották)</TD></TR><TR class=even><TD>Fenerbahce (török)–Valencia (spanyol)</TD><TD>75–73</TD></TR></TBODY></TABLE>
<TABLE style="BORDER-COLLAPSE: collapse" class="cikkinfo table_w100p" border=0 cellSpacing=0 cellPadding=0 width=540><CAPTION>AZ ÁLLÁS </CAPTION><TBODY><TR class=odd><TD colSpan=4 align=middle>E-CSOPORT</TD></TR><TR class=even><TD>1. Panathinaikosz</TD><TD align=middle>2</TD><TD align=middle>0</TD><TD align=middle>162-115</TD></TR><TR class=odd><TD>2. Vitoria</TD><TD align=middle>1</TD><TD align=middle>1</TD><TD align=middle>162-160</TD></TR><TR class=even><TD>Lietuvos Rytas </TD><TD align=middle>1</TD><TD align=middle>1</TD><TD align=middle>148-166</TD></TR><TR class=odd><TD>4. Málaga</TD><TD align=middle>0</TD><TD align=middle>2</TD><TD align=middle>127-158</TD></TR><TR class=even><TD colSpan=4 align=middle>F-CSOPORT</TD></TR><TR class=odd><TD>1. Regal FC Barcelona </TD><TD align=middle>2</TD><TD align=middle>0</TD><TD align=middle>149-138</TD></TR><TR class=even><TD>2. Maccabi Electra </TD><TD align=middle>1</TD><TD align=middle>1</TD><TD align=middle>170-139</TD></TR><TR class=odd><TD>Union Olimpija </TD><TD align=middle>1</TD><TD align=middle>1</TD><TD align=middle>131-131</TD></TR><TR class=even><TD>4. Lottomatica Roma </TD><TD align=middle>0</TD><TD align=middle>2</TD><TD align=middle>121-163</TD></TR><TR class=odd><TD colSpan=4 align=middle>G-CSOPORT</TD></TR><TR class=even><TD>1. Real Madrid </TD><TD align=middle>2</TD><TD align=middle>0</TD><TD align=middle>156-126</TD></TR><TR class=odd><TD>Efes Pilsen </TD><TD align=middle>2</TD><TD align=middle>0</TD><TD align=middle>139-134</TD></TR><TR class=even><TD>3. Siena </TD><TD align=middle>0</TD><TD align=middle>2</TD><TD align=middle>126-138</TD></TR><TR class=odd><TD>Partizan</TD><TD align=middle>0</TD><TD align=middle>2</TD><TD align=middle>134-157</TD></TR><TR class=even><TD colSpan=4 align=middle>H-CSOPORT</TD></TR><TR class=odd><TD>1. Fenerbahce</TD><TD align=middle>2</TD><TD align=middle>0</TD><TD align=middle>159-143</TD></TR><TR class=even><TD>2. Valencia </TD><TD align=middle>1</TD><TD align=middle>1</TD><TD align=middle>146-134</TD></TR><TR class=odd><TD>Olympiakosz </TD><TD align=middle>1</TD><TD align=middle>1</TD><TD align=middle>141-148</TD></TR><TR class=even><TD>4. Zalgiris </TD><TD align=middle>0</TD><TD align=middle>2</TD><TD align=middle>123-144</TD></TR></TBODY></TABLE>


NBA: Kobe Bryant 2.3 millió voksot kapott - íme az All Star-ötösök


Magyar idő szerint péntekre virradóra megnevezték azokat a játékosokat, akik a kezdő ötösöket alkotják az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) február 20-i Los Angeles-i All Star-mérkőzésén. A legtöbb voksot a Los Angeles Lakers csillaga, Kobe Bryant kapta.


<!-- .cikkhead -->A szurkolói szavazáson 2 380 016 voksot elkönyvelő Bryantnek ez sorozatban a 13 beválogatása az All Star-gálára. Csupán három játékos: az egyaránt 14-szer jelölt Jerry West, Karl Malone és Shaquille O'Neal előzi őt meg.

A 60. All Star-gálán a keleti ötöst Dwight Howard, az Orlando Magic centere vezeti majd; a rá adott szavazatok száma is meghaladja a kétmilliót (2 099 204) – miként a két miami csillag, LeBron James és Dwyane Wade voksaié is.
A cserejátékosok névsorát február 3-án jelentik be, és később derül ki az is, kire esett David Stern NBA-komisszárius választása, azaz ki helyettesíti a nyugati kezdő ötösben az oda beválasztott, ám sérült Jao Minget.
A február 6-i csoportállás dönti el, melyik csapat edzője lesz a keleti szakvezető; a nyugatiaknál Gregg Popovichot illeti a megtisztelő megbízatás, hiszen az ő csapatát, a San Antoniót addig már senki sem taszíthatja le a Nyugati főcsoport éléről.



AZ IDEI NBA ALL STAR-GÁLA KEZDŐ ÖTÖSEI

<TABLE style="BORDER-COLLAPSE: collapse" class="cikkinfo table_w100p" border=0 cellSpacing=0 cellPadding=0 width=540><TBODY><TR class=odd><TD colSpan=2 align=middle>KELETI VÁLOGATOTT

</TD></TR><TR class=even><TD>Amare Stoudemire (New York)</TD><TD align=middle>1 674 995 szavazat</TD></TR><TR class=odd><TD>LeBron James (Miami)</TD><TD class=xl22 align=middle>2 053 011</TD></TR><TR class=even><TD>Dwight Howard (Orlando)</TD><TD class=xl22 align=middle>2 099 204</TD></TR><TR class=odd><TD>Derrick Rose (Chicago)</TD><TD class=xl22 align=middle>1 914 996</TD></TR><TR class=even><TD>Dwyane Wade (Miami)</TD><TD class=xl22 align=middle>2 048 175</TD></TR><TR class=odd><TD></TD><TD></TD></TR><TR class=even><TD colSpan=2 align=middle>NYUGATI VÁLOGATOTT</B>
</TD></TR><TR class=odd><TD>Carmelo Anthony (Denver)</TD><TD class=xl22 align=middle>1 299 849</TD></TR><TR class=even><TD>Kevin Durant (Oklahoma City)</TD><TD class=xl22 align=middle>1 736 728</TD></TR><TR class=odd><TD>Jao Ming (Houston)</TD><TD class=xl22 align=middle>1 146 426</TD></TR><TR class=even><TD>Kobe Bryant (LA Lakers)</TD><TD class=xl22 align=middle>2 380 016</TD></TR><TR class=odd><TD>Chris Paul (New Orleans)</TD><TD class=xl22 align=middle>1 281 591</TD></TR></TBODY></TABLE>​
</B>
 
T

TH6777

Vendég
Asztalitenisz Pro Tour, Sheffield - Lovas a nyolcaddöntőben
2011. 01. 28. 23.17

<RIGHT>
asztalitenisz.jpg



Az utolsó állva maradt magyar versenyző, Lovas Petra nagy csatában 4-3-ra nyert a szingapúri Jü Meng-jü ellen az asztaliteniszezők idei második Pro Tour-versenyén, az angliai Sheffieldben, a 32 között rendezett pénteki mérkőzésen.


A magyar játékos a döntő szettben 6-1-es hátrányban volt, innen fordított.
A viadal honlapja szerint Lovas a szombaton 13 órakor kezdődő nyolcaddöntőben a dél-koreai Park Mi Junggal találkozik.

A magyar érdekeltségű eredmények:
2. forduló (a 16 közé jutásért):
Lovas Petra-Jü Meng-jü (szingapúri) 4-3 (-8, 5, -6, 8, 10, -8, 8)

korábban:
1. forduló (a 32 közé jutásért):
Lovas Petra - Hszian Ji Fang (francia) 4-2 (2, -11, -8, 9, 7, 6)
Jü Kvok Si (hongkongi) - Póta Georgina 4-3 (-7, 9, -7, 9, 10, -8, 8)
Li Eun Hi (dél-koreai) - Ambrus Krisztina 4-1 (11, 1, 6, -9, 9)
Isikava Kaszumi (japán) - Kertai Rita 4-0 (9, 8, 6, 9)



NBA - Tíz meccs eltiltás doppingolásért
2011. 01. 29. 01.40

<RIGHT>
nba_xlsport.jpg



Doppingvétség miatt tíz mérkőzésre szóló eltiltást kapott O.J. Mayo, az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) érdekelt Memphis Grizzlies játékosa.


Mayo szervezetében dehidroepiandroszteront (DHEA) találtak. A szteroidok közé tartozó szer növeli a szervezetben a tesztoszteronszintet, növeli az izomtömeget, és egyben serkenti az öregedést késleltető hormonok termelését. Az Egyesült Államokban sok, recept nélkül kapható étrend-kiegészítőben megtalálható.
A kosaras ebben az idényben 45 mérkőzésen átlagban 12,2 pontot dobott.

Xlsport

 
T

TH6777

Vendég
Férfi kosárlabda Eb - Az A vagy a C csoportban játszhatnak a magyarok
2011. 01. 31. 07.35

<RIGHT>
kosarlabda_1_xlsport.jpg



Elkészült az augusztus 31-én Litvániában elrajtoló férfi kosárlabda Európa-bajnokság csoportbeosztása, melynek során kiderült, hogy a pótselejtezőben érdekelt magyarok továbbjutásuk esetén az A vagy a C csoportban szerepelhetnek majd.


A válogatott jó eséllyel pályázik az Eb-részvételre: a torna előtt körmérkőzéses pótselejtezőt vív Finnország és Portugália legjobbjaival, és a háromból két együttes kvalifikálja magát a 24 csapatos "főműsorba".
A férfiak legutóbb 1999-ben vettek részt kontinenstornán, akkor a - mostanihoz hasonlóan - Mészáros Lajos által irányított gárda három vereséggel tért haza Franciaországból. Előtte harminc évet kell visszamenni az időben Eb-közreműködésért: 1969-ben nyolcadik lett a férfi csapat Olaszországban.

Az Eb csoportbeosztása:
-----------------------
A csoport:
Lengyelország, Nagy-Britannia, Törökország, Litvánia, Spanyolország, pótselejtező 2.

B csoport:
Olaszország, Izrael, Franciaország, Lettország, Németország, Szerbia

C csoport:
Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Horvátország, Montenegró, Görögország, pótselejtező 1.

D csoport:
Bulgária, Grúzia, Oroszország, Ukrajna, Belgium, Szlovénia




Magyar ezüst az utánpótlás asztalitenisz Európa TOP 10-bajnokságon

<RIGHT>
asztalitenisz.jpg



Madarász Dóra ezüstérmet szerzett az ifjúsági lányok versenyében az utánpótlás asztalitenisz Európa TOP 10-bajnokságon, az ausztriai Schwechaton.


A viadal honlapja szerint a magyar játékos hét győzelemmel és két vereséggel zárta a tornát, s csak a német Petrissa Solja tudta megelőzni.
A serdülő fiúknál Szudi Ádám negyedikként zárt.



Xlsport
 

Hasonló témák

Oldal tetejére