Analema, van igazságod. És bár nem egészen erről írtál korábban, mégis úgy érzem, egyetértünk valamiben.
Jó magyar sajátosság nagyon régóta a túlélés. Itt mindíg mindenki mindent túlél. Nagyon ritka pillanatokban élünk csak előre, a jövőre gondolva, felsóhajtva és ellazulva. Működik valahogy a verkli mindíg -bár szinte soha nem tudni, mitől. ( Egy szakmai anekdota szerint a kilencvenes évek végén egy EU delegált angol küldöttség járt Mo.-n. Egyetlen feladatuk volt, jelentést készíteni arról, hogy miből élnek a magyarok. Három hét után távoztak, a jelntésuk ennyi volt: halvány fogalmunk sincs róla...)
Mi soha nem választunk - mindíg elzavarunk valakit, jöjjön akárki, csak az aktuális retekjankó húzzon a vérbe. Ez nem átgondolt demokrácia, ezt a mentalitást simán uralni, irányítani lehet - mint azt a politikusnak önkinevezett kóborlovagjaink teszik. A népség már annyira szeretne vlami szépet, jót, megbízhatót, hogy hisz, mert hinni akar. És (udom, ezért utálat tárgya leszek, de a Kossuth-Széchényi vita nálam még erősen zajlik) - és mint Kossuth, felmásznak egy hordóra és azt mondják, anit a tömeg jó része hallani akarhat. Ha nem azt akarta, akkor elhiteti vele, hogy á, mégis az volt az, csak rosszul hallotta. Csakhogy Kossuthék még szívvel-meggyőződéssel, a KÖZ, az ország javára tették ezt. Mostanság mindezek szinte kötelező nyűg az áhított és elnyert hatalom és lehetőségek mellé...
A másik fele a dolognak mi magunk vagyunk - tisztelet a kivételnek. Az un. Fene Nagy Szabadság jó 25 éve totális káoszt és anyagi-erkölcsi csődöt hozott az emberek döntő részének. Antall Dodó minisztrelnök nyíltan megmondta: ha kapitalizmust akartunk, akkor tessék - csak ahhoz tőke kell. Nincs - akkor csinálunk tőkésosztály-félét. Meg is lett, pillanatok alatt a legszemfülesebb és legdarwiniéletképesebbek szétloptak mindent, ami csak volt. Mire az emberek pislantottak, kialakult egy új réteg. Valóban nem a legerősebbek és legokosabbak. Ám kialakult.
Ajánlottak nekem is egy forintért gyárakat - felfordult a gyomrom, nem kellett. Simán hülyének tartottak, keményen megadtam az árát, hogy hülye vagyok. Hívtak százfős névnapi hétvégére, kastélyba, kétszáz kurvával, tivornyával - undorodtam elmenni. Nem is hívtak többet. Mit értem el vele? Majdnem nyomort és a kigolyózást a klubból. Dolog, én bajom.
Csakhogy a mai új két- lassan harmadik nemzedék már úgy nől fel, hogy ezt látja, nekik van, nekem nincs. És nincs proletár öntudat és összefogás - le van szarva, világ proletárjai menjetek a fenébe, vagy haza, ha még van hová, ha vagytok egyáltalán, marhák - ugye... Ami kell, megszerzem, megkapom, ellopom, kifekszem, kiseggnyalom, kihízelgem, bármit - mert nekem jár. Na, ez az új mentalitás. És ez adódik át egyre intenzívebben, manapság egy kiskölök nem a feladatot látja, nem a szépséget, a tanulást, a megismerés örömét - túróst. Neki ab ovo kell és jár és kész.
És tesszük alájuk a lovat a hülye áldemokratikus eltorzult liberalizmussal, ami már nem a szabadságot engedi meg, hanem a szabadosságot teszi piedesztálra. Itt már mindenkinek akkora jogai vannak, hogy egymás jogaitól lépni se tudunk. És ezzel totális káosszá, eszement baromsággá válik az egész. Kell liberalizmus, demokrácia, határozott vezetés, érdekvédelem - de ami itt hosszú-hosszú ideje kialakult, valami csúf paródiája az egésznek. Vélt vagy valós sérelmek, önös érdekek, felelőtlenség... sok minden irányít, csak épp az emberek, az ország közös ügye legkevésbé. A Reformkor valóban nagy generációja elsüllyedne szégyenében: ezért hittek, harcoltak, terveztek, adtak...?
( ld. pl. hangoskönyvelők topik, amatőr hangoskönyvek - egy kiváló példa az agyatlanságra)
Olvastam egyszer egy graffitit: ha minden változik körülötted, neked is változnod kell ahhoz, hogy ne változzon semmi. Igaz. Ám nem így...