Ezoterika

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Visszatérő lelkek

- Gyermekek, akik emlékeznek előző életeikre -

<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
Ian Stevenson, belgyógyász és pszichiáter 1943-ban a montreali McGill Egyetemen végezte orvosi tanulmányait, belgyógyász szakvizsgát tett, dolgozott a biokémia területén is, de végül a pszichiátriát választotta. 1957-ben, 39 éves korában kinevezték a Virginiai Egyetem Orvosi Karán a pszichiátriai részleg vezetőjévé, és ettől kezdve tanulmányozta több mint 40 éven át azokat a gyerekeket, akik előző életekre emlékeztek vissza. Munkássága alatt több mint 2000 esetet gyűjtött össze. Kutatásait Chester Carlson, a fénymásolás feltalálója támogatta. Tom Shroder, am<?xml:namespace prefix = st1 ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:smarttags" /><st1:personName>erika</st1:personName>i újságíró, szigorú kételkedőként kíséri el Stevensont néhány kutatóútjára. "Visszatérő lelkek" című könyvében számol be élményeiről.

Vannak olyan gyermekek, akik képesek visszaemlékezni egy korábbi életre. Tudják, hogy emlékeinek a valósággal való összevetése problémás, amikor egy élet mozaikjait látják, amely évszázadokkal korábban zajlott le. ...
1977 júliusában a bejruti angol nyelvű hetilapban, a Monday Morning-ban egy cikk jelent meg, amely jól érzékeltette, hogyan tekint ezekre az esetekre a szélesebben gondolkodó közösség. Ian Stevenson évtizedeken át dolgozott Libanonban, olvasta a cikket, és meglátogatta Susanne-t 1978 márciusában, nyolc hónappal később, hogy a történet megjelent a Monday Moningban.
Susanne szilárdan ragaszkodott hozzá, hogy ő nem Susanne Ganem. Szüleinek azt mondta, ő Hanan Masszur aki egy operáció után halt meg az Egyesült Államokban, és szeretné visszakapni gyermekeit és a férjét.
A Ganem és a Manszur család korábban sohasem hallott egymásról. Susanne esete azért különösen érdekes, mert emlékszik a pontos nevekre.
Nézzük az esetet: Hanan Maszur a Suf-hegyekben született az 1930-as évek közepén. Még csak tizenhat éves volt, amikor feleségül ment egy távoli rokonához, Faruk Manszurhoz. Egy évvel később született első gyermeke, Leila, majd két év múlva kislánya Galareh. Egy későbbi vizsgálat során olyan állapotba találták a szívét az orvosok, hogy azt tanácsolták, ne vállaljon még egy terhességet. De nem fogadta meg az intelmet és 1962-ben még egy gyermeke született, egy fiú. 1963-ban Hanan fivére, Nabih, aki előkelő személyiségnek számított Libanonban repülőgép-katasztrófa során életét vesztette. A baleset és Nabih halála jelentős hírnek számított a drúz közösségben. Nem sokkal ezután Hanan egészsége is megromlott. Harmincéves korában Hanan a Virginia állambeli Richmondba utazott, hogy rendkívül kockázatos szívműtétnek vesse alá magát. Leila is Virginiába akart repülni, hogy együtt legyen anyjával, de elvesztette útlevelét, és nem tudott idejében újat szerezni. Hanan a műtét előtt megpróbálta felhívni Leilát, de sehogy sem tudta elérni telefonon. Hanan a következő napon komplikáció következtében meghalt. A nő testét visszaszállították Libanonba. Tíz nappal Hanan halála után született meg Susanne Ganem.
Manira Ganem a kislány anyja elmondta Stevensonnak, hogy nem sokkal Susanne születése előtt azt álmodta, kislánya lesz. "Találkoztam egy nővel és megcsókoltam és megöleltem. Ő meg azt mondta: "Hozzád készülök." A nő negyven év körüli lehetett. Amikor később láttam Hanan képét, arra gondoltam, hogy álmomban ugyanígy nézett ki az a nő."
Susanne szülei elmondták Stevensonnak, hogy kislányuk tizenhat hónapos korában ejtette ki az első szavakat. Levette a kagylót a készülékről, mintha beszélni akarna bele, és ezt mondta újra meg újra: "Halló, Leila?" Amikor később hallottak arról, hogyan próbált Hanan telefonálni a halála előtt Leilának, akkor vették észre az összefüggést. De korábban fogalmuk sem volt, kit igyekezett Susanne felhívni. Aztán ahogy idősebb lett, kijelentette, hogy Leila volt az egyik gyermeke, ő nem Susanne hanem Hanan.
Amikor megkérdezték tőle, hogy "Milyen Hanan?" azt felelte: "A fejem még kicsi, várjatok, amíg nagyobb lesz, és akkor el tudom mondani." És két éves korára seregnyi nevet említett: a többi gyerekéét, férjéét, Farukét, valamint a szüleinek és a fivéreinek nevét - összesen tizenhárom nevet. Ilyeneket is mondott: "Az én házam nagyobb és csinosabb, mint ez a ház." Néha így szólt apjához, Sahínhoz: "Szeretlek. Kedves vagy hozzám, ahogyan az apám, Halim is az volt. Ezért fogadlak el." Halim volt Hanan apja.
A fordulat akkor következett be, amikor egyik ismerősük, akinek voltak kapcsolatai a hegyi városban, ahol Manszurék éltek, érdeklődni kezdett, és felfedezte: amiről Susanne mesél, ráillik Hanan Manszur életére. Amikor a Manszur család megismerte a Svaifatban élő kislány történetét, elmentek hozzá látogatóba. A Monday Morning szerint a Manszur család eleinte kétkedve fogadta Susanne állításait. Előkelő és gazdag család révén tartottak attól, hogy Ganemék talán pénzt szeretnének tőlük. De a kislány gyorsan meggyőzte őket, egyebek közt azzal, hogy fényképeket azonosított a családi albumban. Suzy felismerte az összes rokont, és pontosan megnevezte őket.
Susanne anyja elmondta, hogy a kislány mielőtt még írni-olvasni tudott volna, leírt egy telefonszámot, amely Hanan telefonszáma volt, azzal a kis eltéréssel, hogy az utolsó két számjegy felcserélődött.
Susanne megkérdezte Galareh-t, az elhunyt Hanan leányát, hogy Hercule nagybátyja, Hanan testvére, odaadta neki-e és Leilának az ékszereit? Csak a család tudta, hogy Hanan odaadta ékszereit a Virginia álamban élő Hercule nevű fivérének, és arra kérte, hogy majd ossza szét őket Hanan lányai között. Stevenson feljegyzései szerint Faruk, Hanan férje, és Galareh elismerte, hogy Susanne pontosan idézte Hanan kívánságát ékszerinek szétosztásáról.
A professzor azoknak a vallomásával is alátámasztotta a történetet, akik Hanan körül tartózkodtak, amikor a nő kifejezte ezt a kívánságát.
Suzzanne öt éves volt, amikor Stevenson először találkozott vele, nem sokkal a Monday Morning cikke után.
Húsz év elteltével újabb interjúra került sor. Ekkor Susanne úgy nyilatkozott, hogy ma már nem emlékszik eseményekre, de az érzések még eltöltik. Szerinte jól emlékezni, mert ő is megkönnyebbült, és régi családja pedig megnyugodott, amióta tudják, hogy "még itt van". ...
Stevenson professzor 25 esetet gyűjtött össze Burmában, annak az arcvonalnak a mentén, ahol 1945-ben a japán hadsereg megpróbálta feltartóztatni az előrenyomuló britteket. Az esetek köz azt látszik bizonyítani, hogy több burmai gyermek olyan előző életről számol be, amikor ebben a háborúban vesztették életüket.
Egy drúz kisfiú például egészen furcsa nyelven beszélt, amelyről akkor derült ki, hogy japán, amikor egy kirándulás alkalmával a kisfiú odafutott egy csoport japán turistához és szóba elegyedett velük. A kisfiú makacsul állította, hogy emlékszik egy olyan életre, amikor kínai emigráns volt japánban. Tény, hogy korábbi életének lakáscímét is meg tudta mondani, és a család levelet írt az előző személyiség nővérének. A nővér meg is látogatta őket, és a kisfiú előző élete tényeit visszaigazolta. ...
Stevenson professzort egyik bejruti előadása után felkereste Elie Karam, keresztény pszichiáter, aki döbbenten számolt be arról, hogy az előadás után elbeszélvén fivérének az előadás témáját, az felkiáltott: "Nekem is volt már előző életem, de csak arra emlékszem, hogy magas férfi voltam, Bécs külvárosában éltem, és egy autóbalesetben haltam meg." Az esetről annyit tudott meg még Stevenson, hogy a fiú 4 éves korában már beszélt erről a szüleinek, akik nem hallgatták meg. A szülők már nem emlékeztek erre, de azt igazolták, hogy a gyermeket rettenetes fóbia gyötörte, minden alkalommal sikoltozást rendezett, amikor autóba ültették. ...
Stevenson több esetet vizsgált együtt dr. Szatvan Pászricsa indiai pszichológus asszonnyal, aki a bangalore-i Mentális Egészségügyi és Idegtudományi Intézet munkatársa volt. Egyik esetben egy Delhitől 1,5 órára lévő faluban egy kislány esetét vizsgálták meg. A hétéves Priti mihelyt érthetően tudott beszélni, így szólt fivéréhez és nővéréhez: "Ez nem az én házam, hanem a ti házatok. Ezek a ti szüleitek, nem az enyéim." A nővérének azt mondta: Neked csak egy fivéred van, nekem négy - és kijelentette, hogy a neve nem Priti, hanem Sila, és megmondta "igazi" apjának és anyjának nevét. Könyörgött, hogy vigyék haza abba a városba, melyet Loa Madzsrának neveznek. Ez a város 15-20 km-re fekszik a falutól. Priti szülei sohasem jártak Loa Madzsrában és senkit se ismertek ott. Azt mondták a kislánynak, ne beszéljen butaságokat. Pont az tette hitelessé az esetet, hogy a család teljes érdektelenséget mutatott. A kislány a szomszédot kezdte ostromolni kérésével, hogy vigye őt haza. A szomszéd utánajárt, hogy a nevezett faluban élt egy a kislány által megnevezett férfi, Karna, aki egy Arguri nevű nőt vett feleségül, és tizenéves leányukat Silát , aki átszaladt az úttesten, elütötte egy autó és meghalt. Priti megismerte a hozzájuk látogató Karnát, mint apját, és másokat is felismert, amikor elvitték Loa Madzsrába.
A kislány előző élete haláláról csak annyit mondott: "Felülről estem le."
Szatvan pszichológus-asszony utánajárt Sila halálának, és ekkor kiderült, hogy a 15 éves Sila, néhány füvesasszony társaságában indult el, hogy fűvet szedjen a marháknak. Amikor átszaladt az úton - az asszonyok tanúsították - egy autó elütötte Silát és 3,5 méter magasra dobta a levegőbe.
Priti, miután négyszer-ötször meglátogatta előző családját, sokkal oldottabbá vált, megszűnt korábbi zárkózottsága. ...

Forrás: Tom Shroder: Visszatérő lelkek, Mérték Kiadó, 2003.
Szemlézte: Boros <st1:personName>Kata</st1:personName>lin

<o:p> </o:p>
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Testenkívüliség a hamburgi autópályán <?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>
- Egy vallástalan hívő misztikussá válik - <o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Ülünk a Siemens cég egy müncheni épületében, kb. 20 komputer között. Mindegyik gépről egy 10-20 betűs cím beadásával pillanatok alatt akár ezer oldalas szövegeket (fájlokat) tudunk küldeni a Föld túlsó felére. Témánk az eladási árak automatikus kiszámítása. Megfáradunk. Pár percet lazítunk. Munkatársam Claus, a hallgatag, 195 cm-es fiatalember kitűnik a tömegben. Nemcsak termetével, de komoly arcával, nyugodt pillantásával. Megkérdezem, evezett-e ezzel a termetével? Kiderül, hogy nyolcasban regattázott, több versenyt is nyertek. Elmondom, hogy én is sokat eveztem a Dunán. A közös néhai hobbyról való beszélgetés oldja a "munkahelyi légkört". Ezután újabb hobbymról, a parakutatásról, ennek nagy világnézeti, erkölcsi kihatásairól mondok néhány szót. <o:p></o:p>
Ismerem a témát - mondja német kollégám - láttam már magamat 5 méter magasból és nyugodtan szemléltem amikor a kocsim a testemmel az árok felé repül. Pillanatok alatt megváltozott a világnézetem. <o:p></o:p>
Másnap félrehúzódtunk egy sarokba beszélgetni. Az alábbiakat jegyeztem le: <o:p></o:p>
1985-ben, 20 éves koromban történt. A Bréma-Hamburg közötti autópályán Sittersen magasságában 140-160 km/óra sebességgel haladtam, amikor az egyik hátsó kerék defektet kapott. A kocsi még 50-60 méteren keresztül tartotta az irányt, majd kezdett az árok felé haladni. Ezalatt a 1-2 másodperc alatt a következő történt: egyszercsak 5-6 méter magasságból és 8-10 méterre a kocsi előtt lebegve láttam az autót, és - feltehetően egy sikoly folytán - a kitátott számat. <o:p></o:p>
Teljesen nyugodt voltam, nem érdekelt az a test. Tudtam hogy az félt, de szinte megvontam a vállamat. Megszólalt bennem egy hang. Nem az én hangom, se férfi, se női hangnak nem lehetett mondani. Csupán ezt mondta: most egy baleset lesz, de túl fogod élni, mert még feladataid vannak. Az életet csak Isten adhatja és veheti el. <o:p></o:p>
Hozzá kell tennem, nem neveltek vallásosan. 5-10-szer voltam csak templomban. Tehát nem sulykolták belém az Isten szót. Később se mentem el az egyházakhoz, mert a történelem és egyes személyek ismeretében tudtam, hogy ott emberek saját karrierjüket egyengetik, és olyanról beszélnek, amit igazán nem is tudnak. De évente néhányszor feljött bennem az a gondolat, hogy de jó lenne, ha tényleg létezne Isten és az ő túlvilága. Az értelmesebbé tenné ezt az életet. Megformáltam egy gondolatot kérés formában és koncentráltam, szinte imaként elmondtam: kérnék egy jelet, hogy van Isten! <o:p></o:p>
Na, most aztán megkaptam a jelet. Én akkor azt hittem, hogy a Hang maga az Isten. No később ezt kielemeztem. Mindenesetre, ebben a 2-3 másodpercben egy nagy belső nyugalmat és békességet éreztem. <o:p></o:p>
Mire a kocsi elérte az árkot és a levegőben megpördült, újra a testemben voltam. Éreztem ahogy az üveg az arcomat éri és záporoznak az "ütések." Ekkor vesztettem el az eszméletemet, tehát semmilyen "adás" nem volt. <o:p></o:p>
Mint kiderült, mögöttem jött az autópályán kocsijával egy orvos, aki a nyaralásból tartott éppen hazafelé. Akkor még nem voltak mobil telefonok, de neki volt egy CB-rádiója, amivel azonnal tudta hívni a helikopteres mentőket. 5-10 perc alatt ott voltak. Az orvos emelt ki a kocsiból. Ekkor tértem magamhoz. Eltört a gerincem, megsérült a lépem és a vesém. <o:p></o:p>
Az operációs asztalon fekve mindent hallottam, de semmit nem éreztem (az orvos utólag azt mondta, hogy ez a nem elég mély altatásnál előfordul). Szinte nevetnem kellett amikor azt hallottam, hogy "ez úgyis meg fog halni". Én tudtam hogy ezt túlélem! <o:p></o:p>
Egy évig betegen feküdtem otthon. Ezalatt és az utána lévő hét évben annyira el voltam foglalva magammal és a tanulmányaimmal, hogy - bár gyakran gondoltam arra a napra - mégsem változtatta meg ez az esemény a gondolkodásomat illetve az életemet. <o:p></o:p>
Ekkor szakmai zsákutcába kerültem. Úgy nézett ki, hogy hiába tanultam ki a közgazdaságot és az auditor tevékenységet. Most arra kértem Istent, hogy mutasson nekem utat (most nem jelet kértem). <o:p></o:p>
A rákövetkező napokban egy plakát ötlött a szemembe. Shri Mataji indiai asszony jött Hamburgba és egy egyszerű meditációs technikát oktatott: hogyan lehet napi negyed óra ellazulással a hátgerinc alsó végénél található kundalini energiát a fejtető csakra felé vinni, (ez a Sahaja jóga, nem egyenlő a kundalini jógával). <o:p></o:p>
Már a tanfolyamon kezdtem éreznie valamit, talán nevezzük úgy, hogy az Isten és az ember összekapcsolódását. Később ez fokozódott. Azóta tudom, hogy létezik egy egészen más világ. Ezt nem magyarázatok alapján tudom, de naponta a gyakorlatok alatt tapasztalom és ez kiegyensúlyozottá tesz. <o:p></o:p>
Szerényen élek, de új szakmám, a szoftver rendszerek tervezése sok országba eljuttat. A munkámat igyekszem precízen végezni, mert ezen a területen a hibákkal sok fájdalmat lehet okozni az embereknek, a program felhasználóinak vagy a kollégáknak. Harminckét évesen nősültem, most jön a gyerek. <o:p></o:p>
Szerintem ez egy hétköznapi történet, csak sok ember nem veszi észre a jeleket. Nálam talán az első egy markáns jel volt, de a többinél már kezdtem sejteni, hogy a földi véletlen mögött van egy nem erőszakos irányítás vagy rávezetés. <o:p></o:p>
Ha ez az egész élet nincs hiába, akkor a barátunk (barátaink) csak-csak segítenek, hogy a magasabb összefüggések logikájának megfelelően gyúródjunk át egy megfelelő anyagtalan közösségi lénnyé. <o:p></o:p>
Én legalábbis így érzem, de nem tudnék, illetve nem akarnék erről könyvet írni. Ezt nem lehet magyarázni, különösen pódiumról nem. Az életed hullámzása a könyv, csak elemezd egy kicsit. Néhány gondolatébresztő könyv persze nem árt. De a gyöngyszemet csak latolgatással, az érzelmi élet fokozásával és az összes gondolat időnkénti kirekesztésével lehet csak megkapni. <o:p></o:p>
Most már sokat beszéltem. Folytatnunk kell a munkát. <o:p></o:p>
Visszazökkenünk és elveszünk a részletek világában. Ebben az anyagi környezetben szellemünk erősen kötődik testünkhöz, legértékesebb részünket az érzelmet a legrakoncátlanabb, a gondolat bénítja le. <o:p></o:p>
Még jó, hogy a részleg embereivel vállvetve vagy gáncsotvetve, szereplői lehetünk az élet nagy közös színjátékának. Nemcsak a komputer logikájával, de a kollégák értelmi/érzelmi akcióival, zivataraival is küzdünk. Tudjuk, hogy minden villámcsapás formál bennünket, vagy új útszakaszokra taszajt. Amikor én azonban el akarom hárítani a villámot, vagy visszaadni, Claus a bölcs, csupán szelíden mosolyog. <o:p></o:p>
Utóirat: Azóta kiderült, hogy egy kolléga nagy jógás, egy másik pedig megjárta a TM (transzcendentális meditáció) útvesztőit, egy kolléganő a szellemtani könyveket imádja, és a hivatalban is sikeresen gyógyít kézrátétellel. <o:p></o:p>
Hát igen, itt nem 1990-ben törölték el a hivatalos ideológiát, hanem már 1945-ben. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Próféták és médiumiskolák a Bibliában <?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>
- J. Greber könyve alapján - <o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Azokban az időkben, amikor az emberek Istent belülről keresték, kapcsolatuk Isten szellemi világával közvetlen volt. Sokan rendelkeztek a szellemi találkozás természetes képességeivel. Szellemüket a kozmikus törvényszerűségek felé irányították, lehetővé téve, hogy a szellemi látás, hallás és érzékelés útján a szellemvilág kinyilatkoztatásait észleljék. <o:p></o:p>
A mai idők emberének az emberi világ és a szellemek közti találkozás lehetőségének gondolata idegennek tűnik. Ehhez az is hozzájárul, hogy a Bibliát csak felületesen olvassák, és nem gondolják át mélyebben a Bibliában leírtakat. Különben az abban közöltek kapcsán már felmerült volna a kérdés: hogy szólította meg Isten az embereket, hogy történt ez a gyakorlatban? Már a Biblia első fejezeteiben is arról van szó, hogy Isten beszélget az emberekkel, Ádámhoz és Évához, Ábrahámhoz és Izsákhoz, Jákobhoz és Mózeshez szól. Azok, akikhez akkoriban Isten szellemei szóltak, ugyanolyan emberek voltak, mint a ma élők. Isten és szellemvilága szintén ugyanaz, mint akkoriban volt. És ha tovább olvassuk, a zsidó nép és a túlvilág szellembirodalma között naponta megvolt a találkozás, a főpapokon keresztül bárki kérdést intézhetett Istenhez, és választ is kapott. A nép vezetői semmibe nem kezdtek a jó szellemvilág megkérdezése nélkül. És ha ez lehetséges, és az emberek ezt évezredekig fenn tudták tartani, akkor miért ne lehetne meg ma is ez a kapcsolat? <o:p></o:p>
A magas szintű szellemek ma is arra áhítoznak hogy eljöjjenek hozzánk, de nekünk segíteni kell a híd megépítésében. A régi időkben is teljesíteni kellett azokat a feltételeket, amik a szellemvilággal történő találkozást lehetővé tették. <o:p></o:p>
Az Ószövetség írásaiban sokat olvashatunk prófétákról és prófétaiskolákról. A próféta olyan személy, akiből nem saját szelleme, hanem más szellemi lény beszél. Ha a prófétákon keresztül az igazság szellemei nyilatkoznak meg, akkor ezeket igazi vagy valódi prófétáknak hívjuk. Ha viszont a hazugság szellemei, tehát a gonosz szellemek, akkor a Biblia őket hamis prófétáknak nevezi. Akiket a bibliai időkben prófétáknak hívtak, azokat ma médiumnak nevezzük.[1][1] Az Ó- és Újszövetség összes nagy személyisége rendelkezett médiumi képességgel. Noha a médiumi állapotot nem mutatja be részletesen a Szentírás, de a leírásokban nem ritkán sejteti: "És lőn naplementekor, mély álom lepé meg Ábrahámot" (1 Móz 15, 12 és 17 - Károli). Ez a fajta mély alvás nem természetes alvás volt, hanem transzállapot, amikor a médiumon keresztül a szellemvilág megnyilatkozhatott. <o:p></o:p>
A médiumokat a legrégebbi időkben látóknak is nevezték, mivel egyéb médiumi képességeiken kívül legtöbbször a tisztánlátás adományával is rendelkeztek. Csak később merült fel a próféta elnevezés.[2][2] Minden helységben volt ilyen látó vagy próféta. Amikor Saul a szolgájával apja elfutott szamarát kereste és nem találta, a szolga azt mondta neki: Itt a faluban lakik egy látó. Menjünk el hozzá! Talán ad nekünk felvilágosítást. Itt a bibliai leírás magyarázóan hozzáfűzi: „Korábban Izraelben, ha Isten megkérdezéséről volt szó, a következő szavakat használták: Gyertek menjünk a látóhoz! Mivel abban az időben azokat az embereket, akiket ma prófétának neveznek, akkoriban látónak hívták" (1 Sám. 9, 5-9). Saul és szolgája Sámuelhez ment. Sámuel maga nemcsak hogy médium volt, hanem még a médiumiskolát (prófétaiskolát) is ő vezette Rámában. <o:p></o:p>
A próféta ill. médiumiskolákban legfontosabb dolog Isten tisztelete volt. A megrendíthetetlen istenhit és az Istenbe vetett mély bizalom voltak azok az alapok, amelyek alapján a tanulók mediális képességeiket fejlesztették. Képesnek kellett lenniük arra, hogy tiszta csatornaként szolgálják embertársaikat. Hiszen a médiumokat akkoriban fenyegető veszélyek ugyanazok voltak, mint ma. A legnagyobb veszélyt akkor is, mint mindig, az elismerés, a hírnév és pénz utáni vágyódás jelentette. A médiumok nagy megbecsülésnek örvendtek. Nemcsak a világi uralkodók fáradoztak azon, hogy minél nagyobb számú médium vegye őket körül, hanem az egyes vezető családok is tartottak a túlvilág megkérdezésére médiumot, akit papnak neveztek. Gazdagon megajándékozták és eltartották őket, és ebben rejlett a nagy veszély is. Azon törekvésük során, hogy kenyéradó uruknak csak kellemes dolgokat mondjanak, néhányan attól sem riadtak vissza, hogy a számukra átadott igazságot eltitkolták, és hazug dolgokkal helyettesítették. Így hazug próféták lettek. Különösen azok a médiumok estek gyakran áldozatul ennek a kísértésnek, akik a világi zsarnokok szolgálatában álltak, ahogy Aháb király története is mutatja (1 Kir. 22). Ott 400 médium megegyezett, hogy a királynak csak kellemes dolgokat mondanak. Ezzel kizárták magukat a jó szellemekkel való találkozásból, és tudták, hogy a hazug szellemek eszközeivé váltak. Félniük kellett attól, hogy leleplezik őket, ha a király megkérdez egy médiumot, aki a Jót szolgálja. Amikor a király elhívta Mikeás prófétát, aki a jó szellemvilág médiuma volt, egy követen keresztül megpróbálták rábeszélni, hogy a királynak csak szép dolgokat mondjon. Ő viszont megjövendölte a király bukását, ahogy azt számára a magas szellemvilág kinyilatkoztatta. Ekkor a jelenlévő hazug próféták egyike arcul ütötte őt a következő szavak kíséretében: "Hogyan? Eltávozott volna én tőlem az Úrnak lelke, hogy csak néked szólana?" Egy ilyen médiumság az Istentől eltávolodott király befolyása alatt az egész nép kárát okozta, ha az nyíltan a kimondott bálványimádás oldalára állt. Ők voltak a Baál prófétái. Az hogy a médiumokat már a régi időkben is el lehetett csábítani kiderül az alábbi idézetekből:" Így szól az Úr a próféták ellen, akik elámítják az én népemet, akik, ha van mit rágniok, békességet hirdetnek, az ellen pedig, aki nem vet valamit szájokba, hadat indítanak."(Mik. 3,5) "Prófétáik pénzért jövendölnek és mégis az úrra támaszkodnak." (Mik. 3,11) <o:p></o:p>
A bibliai idők médiumiskoláiban folyó médiumképzés módját a Szentírás iratai nem írják le közelebbről. A képzés első szakasza abból állt, hogy a diákok médiumi készségét megvizsgálták. Amennyiben alkalmatlanok voltak, elbocsátották őket. Csak azokat tartották meg tanulójuknak, akiknek jellemvonásai is kezeskedtek arról, hogy a médiumi hivatás gyakorlására a jó szolgálatában képesek. A bálványpapok médiumiskoláiban csak a tanuló médiumi ereje került szóba. Ezeket a Bibliában nem említik közelebbről, mivel Baal médiumainak képzése azokon az általános összejöveteleken zajlott, amelyeket bálványimádás céljából tartottak. Pedig már akkor is tudták, hogy az alacsonyszintű szellemvilággal történő találkozásról van szó. A résztvevők számára csak az volt a cél, hogy ezeken az összejöveteleken valamit átéljenek és megtapasztaljanak, ami földi tetteiket és törekvéseiket kielégítette. <o:p></o:p>
Akik viszont a jót és Isten szándékának megfelelőt akarták elérni, azok nagy fáradság és kemény küzdelem után értek célt. A prófétaiskolák élén olyan emberek álltak, mint Sámuel, Illés és Elizeus. Minden nagyobb helyen volt médiumiskola, így pl. Rámában, Gilgalban, Bethelben, Jerikóban is. Az Istenben hívő családok Isten különleges ajándékának tekintették, ha gyermekeik egyike médiumi adottságokkal rendelkezett, és őket ilyen emberek vezetése alatt iskoláztathatták. Elizeus próféta tanulói például olyan sokan voltak, hogy a terem, amelyben összejöttek már nem is volt elegendő. Ezért azt mondták Elizeusnak egy napon: " Nézd, túl kicsi nekünk ez a hely, ahol előtted ülünk. Elmegyünk hát a Jordánhoz, és mindegyikünk hoz onnan egy-egy szálfát, aztán építünk ott a közelben egy házat magunknak. - Jól van menjetek!" (2 Kir. 6, 1-2-Szentszéki) <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>

<HR align=left width="33%" SIZE=1>http://canadahun.com/forum/newreply.php?do=newreply&noquote=1&p=1673570#_ftnref1<o:p> </o:p>

http://canadahun.com/forum/newreply.php?do=newreply&noquote=1&p=1673570#_ftnref2<o:p> </o:p>
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Paranormális éneklés Budapesten <?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Egy újságírónő először találkozott a transz (önkívület) jelenségével és az ebben az állapotban megnyilvánuló természetfelettivel. Az alábbi cikk a Képes Újságban jelent meg, „Az éneklő médium” címmel. <o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Különös előadást követtek végig, akik augusztus végén jegyet váltottak a Merlin színházba, ahol Aulikki Plaami, az éneklő médium lépett fel. Az előadást a 130 éves Szellemi Búvárok Egyesülete szervezte. <o:p></o:p>
Kétszer is végignézhettem, miként esik transzba, majd az előadás végén hogyan tér magához a médium. <o:p></o:p>
Seregélyesen svájci természetgyógyászok, szellemgyógyítók tartottak továbbképző tanfolyamot. Ezen vett részt a finn házaspár, Aulikki és Seppo Plaami is. Ők egyébként szellemi gyógyítók. De adnak koncerteket is, ami számukra csak „melléktermék”, nem pénzkereső foglalkozás. <o:p></o:p>
Annyit már tudtam a seregélyesi koncert előtt, hogy Aulikkinek semmi zenei képzettsége nincs, csak férje ért a zenéhez. Mielőtt a produkció elkezdődött, Seppo kezét felesége feje fölött tartva finnül imát mondott. Ezután Aulikki rugalmasan, csillogó szemmel, kislányos mozdulatokkal pattant fel ülő helyéből, s máris mondta férjének a sugalmazással hozzá érkezett dalokat. Azon az estén Marlene Dietrich, Louis Armstrong, Caruso, Edith Piaf és Elvis Presley voltak a számomra felismerhető énekesek. <o:p></o:p>
Már az első számok után megállapítottam, hogy Aulikki nem énekművész, hiszen például Presley imitációja egészen gyengén sikerült. De az is feltűnt, hogy nem úgy énekel, ahogyan az énekesek szoktak. Mivel nem vagyok zenei szakértő, később, a Merlin színházi előadáson Kovács Adrienn operaénekesnőtől kaptam szakszerű magyarázatot. Elmondta: ilyen testtartással, légzéstechnikával énekelni normálisan nem lehet. Ráadásul gyorsan váltják egymást a basszustól a szopránig terjedő hangmagasságok. Ez egy képzett énekesnek is igen fárasztó lenne, s ilyen rossz technikával elveszíthetné a hangját. Minél magasabb hangot kell kiénekelnie, az énekes annál jobban kinyitja a száját. Aulikki ezzel szemben szinte zárt szájjal, a foga között szűrte a hangokat. A piano, vagyis a halk éneklés a legnehezebb, adta meg a felvilágosítást a magyar énekesnő. Azt csak valóban képzett énekes tudja előadni, hosszas gyakorlás után. Aulikki pedig az Ave Maria előadásával több szép pianot énekelt ki - teljesen képzetlenül. <o:p></o:p>
A színházban bevezetésként pszichológusok tájékoztatták a közönséget a transzállapotról, ami röviden összefoglalva, megváltozott tudatállapotot jelent, amely azonban nem egy mozdulatlan, ájult állapot, hanem megmarad a cselekvőképesség. <o:p></o:p>
Aulikkitől megkérdeztem, hogyan fedezte fel magában a médiumi képességeket, tudatában van-e annak, mit csinál, miközben transzállapotban énekel? <o:p></o:p>
„Férjemmel 1979-ben találkoztam, akivel két évvel később összeházasodtunk - válaszolta. - Előzőleg hat évig egy autóbaleset következtében sokat szenvedtem a gerincemmel, a nyakammal, állandó fájdalmaim voltak. Seppo egy óra húsz perc alatt teljesen meggyógyított. Nagyon meglepődtem. Érdekelni kezdett, hogyan csinálta? Akkor elvitt egy kongresszusra, ahol a hozzá hasonló szellemgyógyászok tartottak konferenciát. Így kerültem én is kapcsolatba a szellemvilággal. Azelőtt nem érdekelt ez a dolog, sőt nem is hittem ilyesmiben. Arra pedig gondolni sem mertem, hogy esetleg én is médium leszek. Az első tapasztalatok megijesztettek. Egy indián vezető szólalt meg rajtam keresztül, s ezalatt teljesen elvesztettem a kapcsolatot önmagammal.[1][1] A többiek megnyugtattak, nincs semmi baj, folytassam az üléseket. Mégis azt gondoltam először, hogy megbolondultam, amiért ilyesmik történnek velem. <o:p></o:p>
Három évig tartott a felkészülésem, amíg el tudtam fogadni, hogy médium vagyok, akin keresztül nemcsak emberek gyógyítása történik - egy Dr. Herman nevű elhunyt német orvos gyógyító energiái és a médiumon keresztül közölt szóbeli tanácsai által -, hanem híres énekesek látogatnak meg, és szólalnak meg belőlem. A legdrámaibb az volt, amikor egyszercsak azt mondták a szellemek, hogy férfi énekes is jelentkezik majd. Azt gondoltam, ha tényleg megtörténik, akkor ez már az őrület utolsó fázisa. Nem az lett, de megtanultam megérteni, hogy az ún. pozitív szellemvilág eszköze lehetek.” <o:p></o:p>
Az első előadás után még sok kétség és kérdés maradt bennem. Annyi blöffel, kóklerséggel találkozik az ember, ami a gyanakvását ébren tartja. Nagyon figyeltem minden esetben, igyekeztem minden apróságot észrevenni. Feltűnt, hogy az énekesek mozdulatait is átveszi, tehát szinte az egész személyisége átváltozik. Csakhogy ez a változás gyakran egyikből a másikba megy át, miközben Aulikkin a fáradság jelei nem észlelhetők. Aulikki elmondta azt is, hogy legfőbb segítője Carmen lelke ill. szelleme, aki előző életében a kislánya volt, és 9 évesen halt meg. Most az előadásokon ő szól belőle, amikor az összekötő szöveget mondja, a következő énekes bevezetéseként. <o:p></o:p>
Arról már hallottam, hogy akik az anyagtalan szférával kapcsolatba kerülnek, azoknak lehűl a testük, s a környezet is hidegebbé válik, hiszen ilyenkor nagyfokú energia-elvonás történik a fizikai környezetben. Nos, Aulikki az előadás alatt többször megérinti a közönséget. Keze olyan jéghideg, mintha nem is élő ember keze lenne. Miután vége a műsornak, tíz perc alatt magához tér, teste újból felmelegszik. Visszaemlékezni nem tud, mely dalokat és milyen sorrendben énekelte, csak néhány eseményről van emléke. <o:p></o:p>
Az a kérdés is felmerül, vajon miért ad elő olyan számokat, amelyek egészen gyenge utánzatok. Erre csak azt tudta mondani, ha imitáció lenne, begyakorolná, tökéletesíteni igyekezne. De mivel nem ő énekel, ezért az nem tőle függ, hogy az elhalt énekesek milyen mértékben tudnak megnyilvánulni benne, ill. képesek irányítani a hangképzést. <o:p></o:p>
Akikkel együtt néztem végig a produkciót, azok között megoszlott a vélemény: egyikük tehetségtelen sarlatánnak nevezte Aulikkit. Egy bioenergetikus szakember fölöslegesnek vélte az ilyen bemutatókat. Szerinte túl sok az energia-befektetés az eredményhez képest. Eredményen azt érti, hogy a kétkedőket sikerül-e meggyőzni. Egy házaspár elgondolkodtatónak tartotta az előadást. Ők materialista gondolkodásúak, a személyiség továbbélésében (a szellemekben) nem hisznek, de Aulikki produkciója zavarba ejtette őket. Talán mégis létezik az a másik dimenzió? <o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Forrás: Képes Újság 1999. október 16. 42. szám, Máté Judit <o:p></o:p>

<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>

<HR align=left width="33%" SIZE=1>http://canadahun.com/forum/newreply.php?do=newreply&noquote=1&p=1673570#_ftnref1<o:p> </o:p>
 

smess

Új tag
Sziasztok!

Hupka Emese vagyok, 25 éves. Veresegyházon élek, Budapesten dolgozom.
Most regisztráltam magam a honlapon, és mivel az ezotéria iránt éreklődöm mostanában, rögtön erre a fórumra klikkeltem, és ámulva olvastam Karsay István sorait.
Én a betegségem miatt kezdtem nem orvosi oldalról "vizsgálni" az emberi testet. Sok dologról olvastam, de látom, hogy még mennyi mindent nem.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy kolléganőm különösen érzékeny a természet szavaira (hallotta már a virágot kiáltani, mikor letépte), és sokmindent mesélt a reikivel kapcsolatban is. Az aura jelenléte és az ezen keresztüli gyógyítás érdekel nagyon, és mostanság kezdtem kineziológushoz járni, aki visszavitt a magzat koromban ért érzelmi hatásokhoz. Tulajdonképpen a szervezetemben 2 éve jelentkezett diszfunkció a magzat korom első hónapjára visz vissza. Édasanyánk érzéseit magzat korunkban mi is átéljük, és vannak olyan érzlemi és gondolati dolgok, amit nem tudunk helyrehozni, mert lehet, hogy a későbbi események is pont azt a traumát erősítik, és támasztják alá az abból keletkezett hitrendszert. Ezek a dolgok indítottak el engem ezen a területen, és hatalmas a tudásszomjam. Azt gondoltam, hogy én is szeretnék gyógyítani alternatív gyógymódokkal, de mikor reiki bavatást kaptam, azt mondta a mester (nő), hogy beavatáskor kicsit bepillantást nyer abba, hogy ki mit kell, hogy végezzen ebben az életében. Engem egy íróasztal mögött látott, amint tervezetk valamit, nagyon el vagyok merülve valamiben - mondta. Azóta sem hagy nyugodni, hogy mi az, amit csinálnom kellene, mert úgy érzem, hogy nem találtam meg a helyem a világban, nem azt végzem, amiben fejlődhetek, és amiért lelkesedni tudok.
Az lenne a kérdésem Istvánhoz, hogy van-e valamilyen tanácsa arra nézve, hogy miként lehet kibontakoztatni azokat a tálentumokat, amiket ebben az életben kaptunk, hogy beteljesítsük feladatunkat, beteljesítsük magunkat, megtaláljuk énünket ezen keresztül.
 

Barrydo1

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Hupka Emese vagyok, 25 éves. Veresegyházon élek, Budapesten dolgozom.
Most regisztráltam magam a honlapon, és mivel az ezotéria iránt éreklődöm mostanában, rögtön erre a fórumra klikkeltem, és ámulva olvastam Karsay István sorait.
Én a betegségem miatt kezdtem nem orvosi oldalról "vizsgálni" az emberi testet. Sok dologról olvastam, de látom, hogy még mennyi mindent nem.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy kolléganőm különösen érzékeny a természet szavaira (hallotta már a virágot kiáltani, mikor letépte), és sokmindent mesélt a reikivel kapcsolatban is. Az aura jelenléte és az ezen keresztüli gyógyítás érdekel nagyon, és mostanság kezdtem kineziológushoz járni, aki visszavitt a magzat koromban ért érzelmi hatásokhoz. Tulajdonképpen a szervezetemben 2 éve jelentkezett diszfunkció a magzat korom első hónapjára visz vissza. Édasanyánk érzéseit magzat korunkban mi is átéljük, és vannak olyan érzlemi és gondolati dolgok, amit nem tudunk helyrehozni, mert lehet, hogy a későbbi események is pont azt a traumát erősítik, és támasztják alá az abból keletkezett hitrendszert. Ezek a dolgok indítottak el engem ezen a területen, és hatalmas a tudásszomjam. Azt gondoltam, hogy én is szeretnék gyógyítani alternatív gyógymódokkal, de mikor reiki bavatást kaptam, azt mondta a mester (nő), hogy beavatáskor kicsit bepillantást nyer abba, hogy ki mit kell, hogy végezzen ebben az életében. Engem egy íróasztal mögött látott, amint tervezetk valamit, nagyon el vagyok merülve valamiben - mondta. Azóta sem hagy nyugodni, hogy mi az, amit csinálnom kellene, mert úgy érzem, hogy nem találtam meg a helyem a világban, nem azt végzem, amiben fejlődhetek, és amiért lelkesedni tudok.
Az lenne a kérdésem Istvánhoz, hogy van-e valamilyen tanácsa arra nézve, hogy miként lehet kibontakoztatni azokat a tálentumokat, amiket ebben az életben kaptunk, hogy beteljesítsük feladatunkat, beteljesítsük magunkat, megtaláljuk énünket ezen keresztül.

Kedves Emese!
Üdv az oldalon. Nagyon jó helyre keveredtél!
És szinte pontosan ugyanazt mondtad el, ami engem is foglalkoztat. Mármint, hogy mi a csudát keresek én itt. Csak én már 39 éves vagyok, de még mindig fogalmam sincs, mihez szeretnék igazán kezdeni az életben. Egy jó pár évig minden álmom az volt, hogy taníthassak. Fel is vettek többször is a főiskolára, de a sors mindig úgy hozta, hogy ne tudjam befejezni. (Mindig az anyagiak döntöttek helyettem.) Mostanra már tudom, hogy nem olyan nagy baj, mert hatalmasat csalódtam a pályában.
Csakhogy így cél nélkül maradtam. Vannak ugyan dolgok, amik jobban érdekelnek, mint az átlag, de képtelen vagyok megvalósítani magam bennük. Ráadásul az egyik téren még egy csomó különféle forrásból is azt a megerősítést kaptam, hogy nekem arra felé kell haladnom. Csakhogy hiába minden próbálkozásom, nem haladok előre.
Kíváncsian várom István Neked adott válaszát, hátha én (és még rajtam kívül sokan) szintén tudunk profitálni belőle.
Érezd itt jól magad! Rengeteg nagyon kedves, segítőkész emberrel tudsz találkozni, és sokat lehet tanulni. Csak legyen elég időd végigböngészni mindent!
Üdv. Barrydo1
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Mi a parapszichológia? <?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>
Bevezető a titokzatosság lenyűgöző világába <o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Minden dolog hatásmechanizmus. Ez annyit jelent, hogy valamennyi természeti erőt, az elektromosságot, a mágnesességet, nehézségi erőt, a hő-, hang-, illetve fényenergiát stb. csupán hatásán keresztül ismerjük. Keveset tudunk azonban a jelenség lényegéről, s arról, hogy miért éppen így s nem más módon hatnak. <o:p></o:p>
A tudomány sem lát mélyebbre. Tiszteletreméltó teljesítményének minden elismerése mellett fennáll, hogy az élettel kapcsolatos legfontosabb kérdésekre nem képes elfogadható választ adni. Melyek ezek a kérdések? <o:p></o:p>
Honnan jövünk s hová megyünk? Mi életünk értelme? Mi a halál ill. a testi elmúlás mélyebb értelme? A halál valóban az abszolút végét jelenti személyiségünk létének? <o:p></o:p>
Ezek a parapszichológia már több mint egy évszázada nemzetközi szinten vitatott alapkérdései. Pontosan azóta, amikor Londonban világhíres tudósok összefogásával megalakult a Brit Pszichikai Kutatók Társasága (Society for Psychical Research) . Tevékenységüket ma para-pszichológia kutatásnak nevezhetjük. Mit takar ez a fogalom? <o:p></o:p>
A "para" szó jelentése valami mellett, felett. Feltételezhetnénk tehát, hogy csupán a pszichológia határterületeivel való kapcsolatról van szó. Ez azonban nem helytálló, hiszen a parapszichológia éppúgy foglalkozik a fizika, a biológia, vagy az orvostan határterületeivel is. Számtalan "paranormális", azaz a szokásostól eltérő (rendkívüli) diagnosztizálási és kezelési módszer létezik a kézrátéttől kezdve a transzállapotban való operációig, érzéstelenítés és fertőtlenítés nélkül. <o:p></o:p>
Több kezdeményezés is történt ezért a parapszichológia szónál találóbb kifejezés választására, így jött létre pl. a "parapszichofizika" kifejezés is. <o:p></o:p>
A "psi-kutatás" fogalma is (psi: mint görög betű, ) az ismeretlenre, még feltáratlanra vonatkozik. <o:p></o:p>
Dr. Andreas Resch, a parapszichológia vezető katolikus innsbrucki professzora vezette be a paranormológia fogalmát, a paranormális, nem mindennapi jelenségek kutatására. (Resch professzor oktatja is e tárgyat a Római Lateránegyetemen. Kevesen tudják a katolikusok közül, hogy ez az egyetem rendelkezik egy ú.n. paranormológiai tanszékkel.) <o:p></o:p>
A parapszichológia annak idején a tudományos okkultizmusból fejlődött ki. E fogalom ma éppannyira negatív tartalommal bír, mint a spiritizmus szó. Célszerűnek tartanám ezért a következőkben néhány fogalom definiálását. <o:p></o:p>
Az "okkult" jelentése: rejtett. A 19. században az okkultizmus, a "titokzatos tudományok", a hipnózis témakörét is magába foglalta. Ma inkább az ezotéria (belső út, meditációk, amelyek tudatállapot-változásokat is előidézhetnek) elnevezést használják. <o:p></o:p>
Ezalatt olyan tudást értünk, mely korábban csak beavatottak számára volt hozzáférhető. Az ezoterikus nézetek (belső lelkiségi önfejlesztés, szemben az exotériával, ill. az egyházi szervezésű hitoktatással) és gyakorlat képezik a világszerte elterjedt "New-Age-zűrzavar" alapját. Különbséget teszünk tehát egyrészt az ezotéria mint színes világnézeti csoportosulások, másrészt a parapszichológia mint világszemléletileg semlegesebb megfigyelő, rendszerező, tudományosabb kutatás közt. (Hazánkban a szellemtan kifejezés is használatos. A magyar szellemtan azonban nagyobb hangsúlyt helyez az evangélium modern értelmezésére, az utóbbi századokban felvetődött erkölcsi témákra és jelzi a vallások (nem egyházak) és a tudományok összekapcsolódásának lehetőségét. A szerk. megjegyzése.) folyt.köv..<o:p></o:p>
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
A "spiritizmus" és a "spiritualizmus" fogalmához: <?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>
Spiritizmus alatt általában a személyiség halál utáni azonnali továbbélésében, illetve a halottakkal való kapcsolattartás lehetősét értjük. A halottak itt csupán fizikai test nélküli emberek. Mindemellett különbséget teszünk vulgárspiritizmus és az ú.n. magasabb rendű spiritualizmus közt. A vulgárspiritiszta gyakorlatra különösen a 3. világ népeinek kultuszformáinál lelhetünk rá, amelyre a szellemnek ceremoniális keretek közti idézése jellemző. <o:p></o:p>
A magasabb rendű spiritizmus ezzel ellentétben - (Allan Kardec alapító után) különösen erősen Brazíliában jelenik meg - inkább egy hangsúlyozott keresztény-etikai gondolkodás hordozója. <o:p></o:p>
Ebben az összefüggésben a keresztény-orientált spiritualizmus lényegében a halál utáni életnek a spiritizmusból és a parapszichológiai kutatásból eredő bizonyítását foglalja össze - az ebből levezetett végkövetkeztetésekkel együtt: tanítások az ember eredetéről és meghatározottságáról, a természetfeletti jelenségek és folyamatok törvényszerűségeiről, az ember gondolkodásáért és cselekedeteiért való felelősségéről, illetve Istennel és Krisztussal szembeni alárendeltségéről. <o:p></o:p>
E fő kijelentésein keresztül értelmezett spiritualizmus teljes mértékben egybevág a keresztény tanítással, főleg a nagy misztikusok fejtegetéseivel. Az, hogy az egyház oldaláról mégis támadás éri, annak oka mindenekelőtt a dogmatikai elfogultságra és az idevágó ismeretek hiányára vezethető vissza. <o:p></o:p>
A spiritizmus a parapszichológiában tehát kutatási terület és munkahipotézis. <o:p></o:p>
A paranormális jelenségek értelmezésénél két alapállást találunk: az animisztikus és a spiritiszta hipotézist. <o:p></o:p>
Az animizmus kifejezés az anima (lélek) szóból ered. A parapszichológusok közé tartozó animisták állítása az emberiség alapkérdésére, a halál problémájára vonatkozóan az, hogy bár nem bizonyítható, ugyanakkor cáfolhatatlan. Minden a halál utáni azonnali életre utaló jelenség, mint az emberi lélek ismeretlen képessége, fogható fel. E csodálatraméltó trükkök és képességek a tudatalattinak tudhatók be. <o:p></o:p>
A spiritiszta hipotézis képviselői a dolgokat nem ennyire egysíkúnak látják. Ebből kifolyólag a halál utáni továbbélés lehetőségét figyelembe veszik, és tapasztalattudományi alapon néhány tény így egyszerűbben értelmezhető mint a gyakran igen távolról közelítő animista teóriával. Sok kutató belátja azonban, hogy a kétfajta értelmezési modell nem tartalmaz elfogadhatatlan ellentmondásokat, sőt kiegészítik egymást: csupán két ugyanarra a tájra néző, ám különböző ablakról van szó, s ez a "táj" az ember, a máig ismeretlen lelki és szellemi képességeivel. <o:p></o:p>
A gyakorlatban ez azt jelenti: ha egy jelenség egy élő személyiséggel kapcsolatos (pl. telepatikus érintkezés vagy ún. testen kívüli megtapasztalás), akkor az animista hipotézist alkalmazzák. A spiritizmust akkor veszik figyelembe, ha a jelenség eredete halottra vonatkozik. <o:p></o:p>
A parapszichológiai kutatás hatalmas mennyiségű anyaga mindenesetre egyértelműen amellett szól, hogy az olyannyira rettegett halál, létünk folyamatosságában nem egy végpont, hanem csak egy fordulópont. folyt.köv..<o:p></o:p>
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Mivel foglalkoznak tulajdonképpen a parapszichológusok? <?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Melyek a parapszichika ill. parafizika részei? S egyáltalán komolyan vehetők-e ezek az emberek? Vagy minden függönyrezdülés mögött kísértetet látnak? <o:p></o:p>
Nos, a komoly parapszichológus nem egy könnyen becsapható rajongó, sem egy az ezotéria-piacon üzletelő ember. <o:p></o:p>
Gondoljunk csak Dr. Carl du Prel szavaira, aki így írt: <o:p></o:p>
"Elég a csillagos égre tekintetünk, hogy ráeszméljünk: tudásunk ahhoz a tudáshoz képest, aminek még nem vagyunk birtokában annyi, mint egy csepp víz az óceánban." <o:p></o:p>
A kritikátlan hiszékenység viszont éppúgy távol kell hogy álljon egy parakutatótól, mint az elfogultság, illetve a túlzott kétkedés. Utóbbi ugyanis sokkal gyakoribb bizonyítéka a bizonytalanságnak mint a tudományosságnak. "Az igazi kutató kész elfogadni a tényeket, de nem így az, aki szőrszálhasogatással és gyanúsítgatásokkal megpróbálja a tényeket eltávolítani a világból" <o:p></o:p>
<o:p></o:p>
A parapszichológia magába foglalja az egyéb tudományágak által nem vizsgált összes tudományos terület megfigyelését és kutatását. Foglalkozunk például az inga működésével, a tisztánlátás különböző formáival, a telepátiával és a hipnózissal, a rendkívüli gyógymódokkal, az asztrológia komolyan veendő aspektusaival, a "kísértet"-jelenségekkel, az Uri-Geller-esetekkel, a gabonakörökkel, a belső hangokkal és ufókkal, egyszóval mindennel, ami úgy tűnik kimaradt a számunkra ismert természettudományos világképből. Mindemellett a jelenségek két területre oszthatók: a parapszichikai csoportra, az ún. érzékelésen túli észlelésre és a parafizikai csoportra az ún. pszichokinézisre. Mindkét, önmagában is sokrétegű terület magába foglalja a spontán fellépő és a tudatosan megfigyelés céljára tudományos alapon előidézett jelenségeket. <o:p></o:p>
<o:p></o:p>
A parapszichikai jelenségek közé tartoznak: a telepátia, a hipnózis, az ún. tiszta illetve figyelmeztető álmok, sejtések, stb. Továbbá az ún. "lelki automatizmusok" mint az automatikus írás, a mediális beszéd, rajzolás, zenélés és más hasonló jelenségek. A tisztánlátás, - érzés - és hallás szintén ide tartozik. <o:p></o:p>
A tisztánérzést "pszichometriának" nevezik és a tisztánlátás egy változataként értelmezhető. "Pszichometristának" nevezzük azt a személyt, aki - legyen ébrenléti, transz vagy hipnotizált állapotban - az általa megérintett tárggyal kapcsolatban képes kijelentéseket tenni. Az utóbbi idők legismertebb pszichometristája a holland Gerard Croiset volt. Nehezebben felderíthető bűnügyi eseteknél gyakran fordult hozzá a rendőrség segítségért. Ilyenkor elegendő volt, ha Croiset egy tárgyat, ami az áldozaté volt, vagy amit a betörés helyszínén találtak a kezébe vett. <o:p></o:p>
Szemmel láthatólag minden tárgyon, amivel közvetlenül vagy közvetve érintkezésbe lépünk, marad valamilyen - mondjuk úgy - "személyiség-részecske" (biofotonoknak vagy ódnak nevezhetjük), amelyeket a tisztánlátók megváltozott tudatállapotban észlelnek. <o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Míg az előbbi parapszichikai jelenségek alapját inkább szubjektív élmények képezik, a parafizikai jelenségeknél lehetőség van objektív megfigyelésekre és a változások mérésére. <o:p></o:p>
<o:p></o:p>
A parafizikai megnyilvánulások területéhez tartozik mindenek előtt a "pszichokinézis" számos jelenségével legelsőként az ún. fantom mindenki számára látható megjelenése. Itt is két típust különböztetünk meg, a személyhez kötött illetve a helyhez kötött kísértetet. <o:p></o:p>
A pszichokinézis - egyszerűbben kifejezve - tárgyak mozgatása vagy befolyásolása közvetlen érintés nélkül. Uri Geller például képes villát vagy kanalat csupán kezét a tárgy felé tartva meghajlítani. Hasonlóan az orosz Nina Kulagina: erősen koncentrálva, kezét egy iránytű fölött mozgatva képes a tűt mindkét irányban mozgásba hozni, míg az eljut a körbeforgásig! <o:p></o:p>
<o:p></o:p>
A parafizika területéről ismert továbbá a pohártologatás (orákulom táblán) illetve az asztaltáncoltatás, az ún. "apport" (tárgyaknak zárt térbe való behozatala rejtélyes módon); az akusztikai jelenségek, mint pl. a "követlen hang" ritka jelensége (ha eredeti hang szabad térben embertől függetlenül felhangzik). Viszonylag gyakran előforduló jelenség a "halottól érkező tárgy, üzenet": ha a halott intenzíven az otthonára gondol, ez ott kísértetszerű jelenséget, tárgyak mozgását vagy akár a nemrég eltávozott élő emberként való megjelenését idézheti elő. <o:p></o:p>
<o:p></o:p>
A parafizikailag figyelemre méltó jelenségek kategóriájába tartozik a szintén ritka materializálódási folyamat. A semmiből vagy füstszerű képződményből ilyenkor testrészek képződnek, legtöbbször csak egy fej vagy egy kéz (ahogyan ez az Ószövetségben olvasható Belsazar király lakomájánál is egy szabadon lebegő kéz a "Mene mene tekel upharkin" szavakat a falra írta). <o:p></o:p>
Előfordulhat azonban teljes materializáció is, pl. teljes alak keletkezése - ezt nevezzük fantom-jelenségnek. Az említett materializációs jelenséghez hasonlóan a médiumitás is igen változatos formákban jelenhet meg. A médium legtöbbször mely transzállapotban van és később egyáltalán nem emlékezik a történtekre. Elisabeth d'Esperance-nak azonban sikerült a transzállapotot kikapcsolnia és a materializálódási folyamatot teljes tudatában átélni. Nála is, mint majd' minden ilyen típusú médiumnál a kinyilatkoztatás idejére félhomályra volt szükség. <o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Megfelelő fokú materializációnál a fantom már megkülönböztethetetlenné válik a valódi embertől! A korábban említett apporttal ellentétben e fantomalakok ismét eltűnnek. Az utolsó nagy ilyen típusú európai médium a dán Einer Nielsen volt, aki 1965-ben halt meg. Transzállapotban lehelete ködszerű képződménnyé alakult át, melyből - gyakran hirtelen gyorsasággal - mindkét nemhez tartozó emberi alakok jöttek létre. Ezekben a jelenlévők többnyire meghalt hozzátartozóikat ismerték fel, és beszéltek velük. Katolikus oldalról neves parapszichológust küldtek megfigyelésre. Kerek 50 év leforgása alatt, míg Einer Nielsen médiumként működött, kb. 20.000 materializációra került sor! <o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Dr. Hohenwarter professzor, szintén megfigyelőként így írt: "Ha Nielsenen kívül más materializációs médium nem is létezne, az ő esetében azonosított fantomjelenségek ezerszeresen bizonyítják a személyiség testi halál utáni azonnali továbbélését. Az akadémia, tudományok, szervezetek igyekeztek ezt az óriási és szinte bárkinek hozzáférhető tényanyagot észre sem venni. <o:p></o:p>
(Az MTV "Apropó" műsorában 1994 novemberében a professzor több fényképet mutatott be Nielsen fantomjairól. A szerk.) <o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Azok az emberek, akik paranormális képességek hordozói, illetve kiváltói (pl. kísértetjelenségek), médiumoknak nevezzük. A médium szó jelentése "közvetítő". Közvetítésről beszélünk olyan értelemben, hogy e jelenségek illetve információk továbbítása, a megfelelő mediális képesség nélkül nem történhetne meg. A medialitásnak betegséghez vagy elmebajhoz egyáltalán semmi köze sincs. <o:p></o:p>
<o:p></o:p>
A vallások ilyen mediális képességet hajdanán igen nagyra becsültek és isteni eredetűnek tartották. A 12. és 14. korinthoszi levél szerint "lelki adománynak" tekintették, amit Istennel szembeni tiszteletből illetve a közösség épülésére ápolni kell. <o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Ily módon a komoly parapszichológia teljesen új világképet tár fel számunkra. Hans Driesch híres biológus, zoológus és filozófus az értelemfelettiséggel foglalkozó tudományban a tudományok jövendő királynőjét látta. Driesch szerint: „A parapszichológiát tekintve fennáll a világkép módosításának lehetősége, olyan világkép megjelenése, mely a korábbival összehasonlíthatatlanul gyökeresen eltér. Igazi kincs felfedezéséről van szó, nem csupán időlegesen népszerűvé vált kutatási területről. <o:p></o:p>
<o:p></o:p>
A kvantumfizika által feltárt világkép szintén merőben újat jelent. Bebizonyosodott ugyanis, hogy a legkisebb anyagrészecskék területén az ok-okozat összefüggést leíró alaptétel érvényessége megszűnik. Ott sem az azonos, hanem csak a hasonló ismétlődéséről van szó. Ezen keresztül bizonyosodott be, hogy az anyag (a „materializmus Istene“) eredetileg energia, így nem rendelkezik mechanikus struktúrával. Az elsődleges valóság tehát az anyagtalan valóság, az anyag csak másodlagos jelleggel bír. <o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Mindehhez jön még egy további aspektus, a több dimenzióban való gondolkodás a magfizika területéről. Burkhard Heim, a zseniális fizikus például matematikai úton hat dimenziót mutatott ki, ezek közül kettő ú.n. „paratér“. Ezeken belül Heim szerint az értelmünket meghaladó történéseket már nem éljük meg, fizikailag ezek már nem kimutathatóak. Burkhard Heim ezeket a dimenziókat „entelechale“-nak illetve „aonische“-nak nevezte el. Ez azonban nem más, mint az, amit mi „túlvilágnak“ nevezünk! Alapvetően ezt állítják más neves magfizikusok is, például Wolfgang Pauli a „ Természetértelmezés és psziché “ című, C.G. Jung -gal közösen kiadott könyvében. Eszerint az atomáris és szubatomáris szint között létezik még egy máig nem kutatott idő és tér nélküli dimenzió, mely lényegében a túlvilággal lenne azonosítható. Itt leomlik a fénysebesség által meghatározott időfal. <o:p></o:p>
Az, hogy még mennyi ideig tart, amíg a fentiekben vázolt tények és aspektusok hivatalosan és általában elismerésre találnak, nehezen jósolható. Tudományos tévedések ( mint a korábbi csak anyagi világkép) Max Planck szerint legkorábban akkor tűnnek el, ha nemcsak tanítóik, hanem már azok tanítványai is eltávoztak / kihaltak. <o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Prof. Dr Werner Schiebeler <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Dr. Chopra: Az időtlen tudat
- a gondolat szabályozó szerepe -
<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>

2002/1 és 2 számainkban már szemléztük Deepak Chopra, indiai származású californiai kutatónak a vallás, a kvantumfizika és az idegélettani kutatás legújabb eredményein nyugvó úttörő gondolatait."Megismerni Istent" c. könyve után, ezúttal "Korlátlan test - időtlen tudat"c. művét szemlézve. <o:p></o:p>
Az új fizikai világkép szerint annak ellenére, hogy a "külső dolgok" valóságosnak látszanak, nem lehetséges a valóság vizsgálata a megfigyelőtől elválasztva. Nincs két ember, aki pontosan ugyanazt a világegyetemet tapasztalná. Ez az új világkép csaknem 100 éve létezik, magjait Einstein, Bohr, Heisenberg és a kvantumfizika más úttörői rakták le. Világossá tették, hogy a fizikai világról eddig általánosnak elfogadott "ok-okozat" tételen alapuló szemlélet, amely a test határai közé szorított minket, hibás. Az emberi lét nyitott és határtalan...
Az öt érzékszervvel a háromdimenziós valóságot érzékeljük. De látással, hallással, ízleléssel érintéssel és szaglással tapasztalt élmények pontosítanak és megerősítenek abban, hogy a dolgok valójában azok, amiknek látszanak. Ezek szerint a Föld lapos, a talaj a lábunk alatt mozdulatlan, a Nap keleten kel fel, és nyugaton nyugszik. Vagyis minden úgy van, ahogy érzékeljük. …
Látjuk és érintjük a tárgyakat mindhárom dimenzióban, és úgy tapasztaljuk, hogy az események sorban egymás után következnek. Einstein és munkatársai mégis képesek voltak túllépni ezen a látszaton. Rámutattak, hogy az idő és a tér, ugyancsak öt érzékünk alkotása. Az új geometriában összerendezve az időt és a teret, nincs kezdet és nincs vég, nincs szegély, korlát, határ és nincs szilárdság. A világegyetem hatalmas ürességében anyagtalan, lüktető energianyalábbá foszlik minden, ami fogható, érinthető.
A régi téridő modell ezzel összeomlott. Helyét egy állandó átalakulásokból összetevődő, időtlen folyamat képe vette át. Ez a kvantumtérben, a kvantummezőkben, ahol e folyamatok történnek, nem különülnek el tőlünk, mi magunk is részei vagyunk. Ahogy a természetben csillagok, galaxisok, kvarkok és leptonok jönnek létre, úgy mi magunk is teremtjük és alakítjuk önmagunkat. Ez az új világkép az alkotás hatalmas lehetőségeit mutatja meg.
Az emberi test, éppúgy mint minden a világegyetemben, minden pillanatban szakadatlanul megújul. Bár érzékeink látszólag azt mutatják nekünk, hogy térben és időben szilárd testtel élünk, ez csak a valóság legfelszínesebb rétege. Testünk ennél sokkal csodálatosabb - több millió évnyi értelem telíti élettel szervezetünket. Ez az értelem fogja össze a bennünk folyamatosan lejátszódó változásokat. Minden egyes sejt, a nagy kozmikus "számítógéphez" kapcsolódó miniatűr terminál.
Energia és információ a világegyetemben szüntelenül átalakul, minden pillanatban megújul. Másodpercenként 6 trillió változás zajlik le testünk sejtjeiben… Az a test marad élő, amely megmarad a változások sodrásában ….
Az újszülött ember sejtjei valójában nem újak. Alkotó atomjaik évmilliárdok óta keringenek a világegyetemben. Az újszülött emberke azonban mégis a láthatatlan értelem egy új alkotása. Az élet páratlan nemében új formába költözése. Az időtlen kvantummező új formában rezeg benne, az újszülött szívdobbanásai szerint …
Vannak nagy és kicsi, kemény és lágy tárgyak. De vegyünk elő pl. egy összecsukható széket. Számunkra nem nagy tárgy - de egy hangya számára feltétlen az. Keménynek érezzük, pedig a neutrinó lassulás nélkül átsüvít rajta, mivel a szubatomi részecskék számára a szék atomjai mérföldnyi távolságra vannak egymástól. A szék számunkra mozdulatlan, pedig, ha látnánk egy külső pontból, akkor tudnánk, hogy óránként több ezer mérföldes sebességgel tovakering. Hasonlóan ehhez, bármi mást próbálnánk e székről megfogalamazni, az érzéseinktől függ. A szék piros. Ha zöld üvegen át nézzük, feketének látszik. 5 kg súlyú tárgy a Holdon csak 2 kg, és egy sűrű csillagon, ahol a tömegvonzás (ami maga is nagyon relatív, mert a forgási sebességek függvénye, pár grammnak is tűnhetne. Minden érzékelés csak nézőpontunk szerint látszik éppen olyannak, amilyennek látjuk. Mivel a tárgyi világban nincsenek abszolút korlátok, tévedés azt állítani, hogy tőlünk független tárgyi világ is létezik. …
Az emberi idegrendszer csak a pillanat töredékét fogja fel, a környezet energiarezgéseinek billiomod részénél is kevesebbet. Holott más idegrendszerekkel együtt létezünk, a denevér, a kígyó, a bálna idegrendszerével együtt. A denevér az ultrahang világában a kígyó az infravörös fény világában tapasztal, mai ismereteink szerint. … A kiváló ideggyógyász, Sir John Eccles meglepő, de mindmáig cáfolhatatlan kijelentést tett az érzéki csalódásokról: " … a természetes világban nincs sem szín, sem hang, és semmi ehhez hasonló. Nincs struktúra, nincs mintázat, nincs szépség és nincsen illat. Vagyis egyik objektív tény sem hiteles."
Amennyire zavarba ejtő ez a megállapítás, annyira tág lehetőségünk van, fizikai világunk, és ennek részeként a testünk megváltoztatására is. Pusztán érzékelési szintünket kellene megváltoztatni, más-szóval állandó, szokásos, mindennapi tudatállapotunkat!
Százféle testi folyamatunk zajlik odafigyelésünk nélkül, a légzés, az emésztés, a sejtek újjászületése, a mérgek eltávolítása, a zsír vércukorrá alakítása, a pupilla szabályozása, az állandó testhőmérséklet fenntartása, a környezet mozgásainak, hangjainak érzékelése, stb. Ezek automatikus folyamatok. ….
Képesek vagyunk arra, hogy a nyers "kvantumtenger" folyamatait rendezetlen rezgéseit feldolgozzuk, értelmes, rendezett valóságdarabokká alakítsuk át. E távlatok azonban csak akkor léteznek számunkra, ha tudatára ébredünk lehetőségeinknek. …
Amikor egy utcán kábán sétálunk, idegrendszerünk akkor is felfogja a valóságot, és öntudatlan, ellenőrizetlen válaszokat ad. A tudatosság nélküli élet sok hibához vezet, de ezek a tudatossá válással megelőzhetők. Az idegrendszerünkbe a múlt által beidegződött mintákat kell átalakítanunk és ehhez tudnunk kell, hogy jönnek létre ezek. ….
A fizikai test a látszat szerint molekulákra és atomokra bontható szilárd anyagból áll. A kvantumfizika megmutatja, hogy minden atomban 99,999% üres tér és az ezen a téren fénysebességgel átsüvítő töredéknyi részecske energiarezgései vannak. E rezgések nem véletlenszerűek. Jelentést, információt hordoznak. Egyik rezgésnyaláb pl. a Hidrogén atom rezgését, másik Az Oxigén atom rezgését hordozza. Ezek alatti nagyságrendben a szubatomi részecskék találhatóak, és ezek alatt az energia az üres térben megfoghatatlanná változik. Ez az üres tér mégis őrzi az információk lenyomatát, bár minden forma nélkül.
A világegyetem alkotóelemei, a bolygókkal együtt, éppúgy testünk is, nem anyagiak de nem is egyszerűen anyagtalanok. Az üresség az egyes atomok belsejében egy láthatatlan értelem lüktetését hordozza. Egy gondolkodási folyamat eredménye. Ezt úgy is fogalmazhatjuk, hogy a DNS átadja az értelem kódjait és az, az enzimeken keresztül a sejtekbe árad. A fehérje felépítés e láthatatlan értelem darabkáit használja fel. Bármilyen csodálatos az értelemnek ez a szerteágazó változatossága, lényegében a test egészében szétáradó egyetlen értelem létezik. folyt.köv..
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 10"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 10"><link rel="File-List" href="file:///F:%5CDOCUME%7E1%5CKARSAY%7E1%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; color:windowtext;} p {mso-margin-top-alt:auto; margin-right:0cm; mso-margin-bottom-alt:auto; margin-left:0cm; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; color:#0000AA;} span.proba1 {mso-style-name:proba1;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman";} </style> <![endif]-->
A gondolatvilág és a test elválaszthatatlanul egy. Az értelem messze rugalmasabb, mint az anyag, amelybe öltözik. Az értelem éppúgy kifejeződhet gondolatként, mint molekulaként. Az olyan érzelmek, mint a félelem éppúgy leírható elvont érzésként, de az adrenalin hormon anyagi molekulájaként is. … <o:p></o:p>


A lélek-testgyógyászat szemléleti forradalma egyszerű felfedezésen alapult: a gondolatokat biokémiai folyamatok kísérik. A bánkódó lelkiállapot betegséget kialakító folyamatokat indít el. … Az orvoslás épp csak kezdi használni a lélek-test kapcsolat lehetőségeit a gyógyításban. A fájdalom legyőzése jó példa erre. A placebo, azaz gyógyszerutánzat adagolásakor a páciensek 30%-a ugyanolyan enyhülést tapasztal, mint valódi gyógyszer esetén. Ez a hatás egyedül a sugallat erejének köszönhető. Ez a sugallat belekerül a testre ható erők közé és gyógyít. A nyugati orvoslás általános nézete szerint a test gondolat nélküli gép, azonban a rák és a szívbetegségek kimutathatóan gyakoribbak a lelki bajokkal küzdő, elfojtott egyéniségű emberek között, akik nem tudják kifejezni dühüket, haragjukat, félelmeiket és más negatív érzelmeiket, és ritkábbak a céltudatos, jó közérzetű embereknél.
Az orvosi lapok hasábjain és a katedrákon is az az uralkodó nézet, miszerint a betegség biológiai gyökereinek van döntő jelentősége. <o:p></o:p>


Az érzelmek azonban nem a lélek területén elszigetelten zajló folyamatok, hanem a tudatosság megnyilvánulásai, és erőteljesen befolyásolják a szervezetben lejátszódó biokémiai folyamatokat. Az elterjedt közmondás: "Annyi idős vagy, amennyinek gondolod magad", sokkal mélyebb értelmet hordoz, mint azt először gondoljuk.
Minden gondolat információ- és energialökés, mint bármi más a természetben. A fák, csillagok, hegyek, óceánok a természet gondolatai, információ és energiahalmazok. Az emberi gondolat valamiben lényegesen különbözik ezektől. A természet gondolatai meghatározott mintákat követnek, meghatározott ciklusban járják végig a születés, fejlődés, hanyatlás korszakait. folyt.köv...
Számunkra, emberek számára azonban az életciklus nem megkötöttség, mivel tudatunkkal minden belső folyamatunkban részt veszünk. A bajok akkor lépnek fel, ha nem így teszünk és nem vállaljuk fel a felelősséget cselekedeteinkért. Mivel tudatunk a kvantum-mezőt a szokásos anyagi világ valóságaként ragadja meg - akár öt érzékszervünkkel vagy akár gondolatainkkal közelítjük - ezért nem tudjuk felfogni valódi jellegét. A gondolat a végtelen lehetőségek kitöltetlen mezejét csupán egy-egy téridő eseményként ragadja meg.
Amit testünknek nevezünk, az egy téridő folyamat.Ha nem ébredünk rá tudatosságunkra, nem leszünk képesek rátalálni önmagunkra. <o:p></o:p>
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)

Testünk mindazon érzékelési folyamatok fizikai eredménye, amelyek során születésünktől fogva megtanuljuk értelmezni benyomásainkat. Ezekben a folyamatokban a személyes reakciók szerepe nagyon nagy, és nagyon különbözőképpen reagálunk dolgokra.
Ennek egyik bizonyítéka, az átültetett szervekkel élő emberek esetei. Egy asszony például szívátültetés után csirkét és sört kívánt, amit korábban egyáltalán nem szeretett. Később furcsa álmai kezdődtek egy Timmy nevű férfiról. Később kiderült, hogy az átültetett szív egy Timmy nevű fiatalemberé volt. Az ilyen esetek bizonyítják, hogy tapasztalataink fizikai lecsapódásai formálják testünket. A szó legszorosabb értelmében megtestesülnek a sejtjeinkben. Személyes látásmódunk folyamatosan alakítja sejtjeinket. Az idegingerület átvivő anyagok, a hormonok szintje más, amikor valaki szomorú vagy ha boldog. A biokémiai állapot egészen a DNS szintjéig pillanatról pillanatra változik. Bár egyelőre úgy gondoljuk, hogy a DNS a genetikus információt változás nélkül hordozza, aktív párja az RNS napról-napra aktualizálódik. … Az agy minden villanása energialökés. … A test valójában az agyhullámok átalakulása, folyamatos megtestesülése a "valóságnak" nevezett háromdimenziós létformába. Testünk minden sejtjét meghatározza a gondolkodás és az érzésvilág. Ha ezt a tényt elfogadjuk, egyszer és mindenkorra megszabadulunk a véletlennek kiszolgáltatott és értelmetlenül tönkrement test téves elképzelésétől. …
A természetben végbemenő események legalapvetőbb tér-idő jellemzői is módosulhatnak. Miközben két részecske energiát cserél egymással, ugyanolyan könnyen tudnak időben visszafele mozogni, mint előre. … Az idő hagyományos elképzelése, a feltartóztathatatlanul előre repülő nyíl képe, végleg darabokra tört a kvantumtér komplex geometriájában, ahol a többdimenziós tér irányaiban és hurkaiban az idő mindenféle irányba mozoghat, sőt képes megállni is. A hagyományos szemlélet összeomlása után csupán az időtlenség marad abszolút.
Időérzékünk tudatosságunk függvénye. Az időtlenség vagy a transzcendencia tudatállapotát meditációs gyakorlatok segítségével megtanulhatjuk megtapasztalni. A meditációban az aktív tudatot visszavisszük saját, eredeti forrásához. Ugyanúgy, ahogy a világegyetem ősforrása mélyen a változások mögött létezik, a tudat számára is van ősforrás, amelyhez visszatérhetünk. Ez mély, igen egyéni, személyes tapasztalat. A teljesség érzése hatja át, a félelmek, amelyek a változásokhoz kötődnek, feloldódnak. A meditáció gyakorlata már a nyugati kultúrában is megbecsülésre tett szert. A kutatók különféle módszereikkel vizsgálat alá vették a csend, a teljesség szubjektív élményeit. A leginkább említésre méltó, hogy a rendszeresen meditálóknál a stressz következtében kialakult hormonális egyensúlytalanság helyreáll. Légzésük, oxigénfogyasztásuk egész anyagcseréjük nyugodtabb, alacsonyabb szinten zajlik. …<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>


Az újfajta szemléletmód feltárja, hogy az idő nem egyféle, továbbá tudatunkban a különféle idősíkok mindegyike elérhető. Rendkívül fontos felismernünk, hogy elérhető számunkra olyan állapot, ahol átrendezhetjük az idő által kötöttnek látszó folyamatokat. Az egész test hatalmas rezgés-komplexum, mely az agy és a sejtjeink közt jövő-menő jelzésekből szövődik. De hol található a küldő, az egész folyamat mestere? …
A tapasztalat nem abból épül, ami veled történik, hanem ahogy válaszolsz rá! De hol találhatók az értelmezések? Az agyban. De az agy is állandó változásban van. Másodpercenként atomok milliárdjai cserélődnek benne. Bioelektromos hullámok örvénylenek benne és körülötte, és az élet során soha kétszer ugyanaz a minta nem fordul elő. …
A régi világszemléletben az élet kiindulópontjának, vezérlő magjának a DNS-t tartották. Rendkívül bonyolult molekula, a genetikusok mindmáig csak próbálkoznak titkainak megismerésével. Az új világszemlélet szerint azonban a DNS csak közvetítő szerepet lát el. Az életet a tudat vezérli. Azoknak a gyerekeknek az esetei, akikben a szeretethiány hatására a növekedési hormon kiválasztása csökken, vagy az egyetemi hallgatók esete, akikben az interleukin szint alacsonyabb vizsgadrukk idején vagy a jógik, akik akaratukkal le tudják lassítani a szívverésüket az bizonyítják, hogy a tudat vezérli a test folyamatait. A sejtekben bekövetkező változások billiói az élet mellettünk elvonuló tájképe. A tudat kívül van ezeken. Minden gondolat vagy érzelem magába vonja a tudatos figyelem valamely szálát. A tudat ezeket a szálakat folytonosan rendezi. Ha tudatosságunk teljes, akkor látjuk az összefüggések egész rendszerét, álarcok, illúziók, törések nélkül. Ebben az esetben a rendellenesnek vélt testi történések nem járnak "kisiklással". Ellenkező esetben, ha tudatosságunk nem folyamatosan éber, akkor életfolyamataink ellenőrzése kicsúszik a kezünkből, és ez lassan betegséghez, öregséghez, halálhoz vezet.<o:p></o:p>


A Menninger klinikán híres kísérletek sorozatát hajtották végre az 1970-es évek elején. Szvámi Ráma, a híres indiai jógi bemutatta azt a képességét, hogy akarattal fel tudja gyorsítani a szívverését 70-ről 300-ra. Ez a normális mértéket meghaladó szívritmus átlagos személynél szív és keringési rendellenességgel jár. Szvámi Ráma azonban tudatának közvetlen ellenőrzésével végezte ezt a kísérletet, így nem történt baj. A tudat a szívvel való élő kapcsolat által vezérelte az izomkötegek ritmikus összehúzódását. Ellenkező esetben ez a folyamategyedi izomrángásokra hullt volna szét. Minden sejt lényegében értelem. Láthatatlan és látható minták különböző rétegeiből felépülő rendszer. Mindez akkor tud jól működni, ha a létrehozó és felépítő értelem folyamatosan áthatja és működteti. Szvámi Ráma példája világossá teszi, hogy létezik és elérhető mindennapi életünkben a megszokottnál sokkal hatékonyabb tudatszint. Csak a folytonos tudatosság feladásával, a lélek széttöredezésével válunk a betegségek, az öregedés és a halál áldozataivá.
A tudatosság feladása a - testünket is - vezérlő értelem feladásához vezet. Meg kell tanulnunk bánni a testünkkel, helyreállítva tudatosságunkat. A személyiség egyszerre maga az értelem forrása, megvalósulási folyamata és gyümölcse. Az egészség a tudatosság hézagtalan forrása, ami egészben tartja és átfogja a részeket…<o:p></o:p>


Az életet hordozó energia, információ és értelem számára nem léteznek az egyes emberek között húzódó határvonalak. A végtelen alkotóerő ott lüktet sejtjeinkben. Az anyag a tér és az idő keretei közé van zárva. Ha szemléletmódunkban nem látunk túl az anyagon, akkor meghatározó és magába záró hatalommal ruházzuk fel az időt. Fontos lenne megtapasztalni, mennyire cseppfolyóssá és köddé válhat a létezése, pusztán világszemléletünk átfordításával. Testünk a kvantumvalóság mögötti tiszta alkotóerő-képességből bontakozik ki olyan többrétegű folyamatként, amit a vezérlő értelem szervez egybe. …
Kvantumszinten semmi nem különül el. Az erőtér nem választható el saját testünktől. Minden egyes sejtünk információ- és energia helyi összpontosulása, saját testünk információs és energiarendszerébe van tagolva. Ehhez hasonlóan mi magunk is mint sejtek, és információ és energia helyi koncentrációja vagyunk a teljességen belül, a világegyetem testében. Ha ez a tudás áthat minket nem félünk többé a külső dolgoktól, az energiák elfogyásától.
Saját szellemünk kutatása valójában mindig eljuttat a tágabb értelemben vett szellemvilág határára. Az új világkép alaptétele lehetővé teszi áthidalnunk a lélek, a test és a szellem között felállított határokat.
Bár különálló létezőknek látszunk, valamennyien a kozmoszt átható és irányító értelem mintázatába szövődünk bele. Az ember és minden, ami körülötte van - egy. A tér minden köbcentiméterében csaknem végtelen mennyiségű energia van, és a legkisebb rezgés is egész galaxisokat magába foglaló, örvénylő, hatalmas mezők része. Minden lélegzettel több száz atomot szívunk be, némelyikét egy másik ember lélegezte ki a világ másik részén. Ha megérintünk egy tárgyat - az energia egy másik nyalábját - ami összeér, az az univerzumnak nevezett végtelen mező egy-egy formát öltött képe volt. …
A kvantum világnézet a maga egyenleteivel és feltevéseivel nem szellemi világnézetként született, de Einsteint és munkatársait a felfedezéseik során mély tisztelet töltötte el. Nils Bohr az anyag hullámtulajdonságát megértve a kozmikus gondolat fogalmára utalt, Erwin Schrödinger élete végén hittel vallotta, hogy a világegyetem maga az élő gondolat. Newton szerint a nehézségi erő és minden más erő, Isten gondolata. …

Forrás: Deepak Chopra: Kortalan test - időtlen tudat Édesvíz Kiadó 1996.

Szemlézte: Boros Katalin
<o:p></o:p>
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
R. A. Wilson: Kvantum - pszichológia
- Menekülés az értelemtől és a műszerek kultusza -
<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>

A modern fizika felismeréseit taglalja a könyv, és annak kapcsolatát a szellemi oldallal - a metafizikával. Számos gondolatánál a keleti bölcseletek bekapcsolását vehetjük észre. Hiszen eddig a mély valóság legtisztábban a keleti gondolkodásban volt fellelhető. A 2002-ben megjelent könyvet több részletben ismertetjük: <o:p></o:p>
… Réges-régen a modern fizika és a modern pszichológia előtt, az ősi Görögországban, a szkeptikusok már megfigyelték, hogy a bizonytalanság, a határozatlanság és a relativitás elkerülhetetlen része az emberi életnek.
Platón, Arisztotelész és más zsenik is azzal próbáltak menekülni a szkeptikusok agnoszticizmusától és a zeteticizmusától, hogy ,,találtak" vagy legalábbis kijelentették, hogy találtak egy módszert a tiszta elvont igazság kikövetkeztetésére, amiről úgy gondolták, mindenféle ferdítés nélkül, esendő emberi érzékszerveink segítségével eljuttat a tiszta igazsághoz. Néhány konzervatív filozófustól eltekintve a világ most ismerte fel, hogy az ilyen tiszta igazságra törekvő görög kutatás téves úton járt és a rákövetkező filozófiatörténet egy hosszú detektívregénynek látszik. A fokozatos felfedezés századról-századra ,,hazudik" (a tudattalan előítéletek miatt), ami belecsúszott a bátor hellenikus úttörők "tiszta" következtetéseibe.
Kissé ironikusan szólva, azt mondhatjuk, a görög logikusok, attól az illúziótól szenvedtek, hogy a világ szavakból áll. Azt gondolták, ha megtaláljuk a helyes szavakat, akkor rendelkezésünkre állhat az örök igazság.
Azután jött a modern tudomány, a tiszta értelem egy magasabb rendszerbe szervezése a görög hagyománnyal és a kézművesek és mesteremberek hagyományában található alázatos empirizmussal. Továbbá az összes eredménnyel, amit a matematika különböző ágai nagyon pontos nyelvezettel fejeznek ki.
Úgy látszik, mintha pár évszázada a tudomány minden problémát megoldana és megválaszolna minden kérdést. A tudományban ahhoz, hogy következtessünk arra, hogy milyen a világegyetem (a logika szerint), egy állandóan továbbfejlesztett mérőműszerrel kellene összeköttetésben vagy visszacsatolásban élni, hogy megtudhassuk, hol és mikor ,,hibázta el" a világegyetem a logikánkkal és matematikánkkal való egyezést - ahol logikánknak újból meg kell vizsgálni a világot, vagy az egyik típusú matematikát ki kell javítani a másikkal. Megfelelő mértékben tökéletesített mérőműszerünkkel azután, úgy tűnik, ki tudnánk javítani tévedéseinket, és végül eljutnánk a tiszta igazsághoz, amelyet Platón és társai próbáltak pusztán magával a logikával, eszközök nélkül csapdába ejteni.
Most úgy látjuk, hogy a világ nem szavakból áll, hanem egyenletekből. Az a hit, hogy az ember által tervezett mérőeszközökkel segített emberi idegrendszer ,,valósabb" eredményeket hoz létre, mint az eszközökkel nem segített emberi idegrendszer - Einstein relativitáselméletével és Planck kvantumelméletével kihalt.
Szemléletesen: az ősi Görögország szkeptikusai észrevették, hogy az ember által érzékelt hőmérséklet relatív. Minden athéni filozófus hallott a kísérleti érvelésünkről: ha jobb kezünket egy tál forró vízbe tartjuk és a bal kezünket egy tál nagyon hideg vízbe, azután mindkét kezünket egy tál langyos vízbe dugjuk, akkor a jobb kezünk a langyos vizet hidegnek érzi, a bal kezünk pedig melegnek.
Platón és Arisztotelész hősi erőfeszítése egy kísérlet, túljutni ezen az érzéki-érző relativitáson a tiszta értelem segítségével.
A tiszta értelem azonban bizonyíthatatlan és cáfolhatatlan alapigazságokból származik. Ezek az alapigazságok a tudatosságban az előregondolás szintjéből tűnnek fel, melyben gesztikulálhatunk és mutogathatunk - vagy integethetünk botjainkkal, mint a zen mesterek teszik - beszélgetés helyett, mert olyan dolgokat próbálunk jelezni vagy segítségül hívni, amelyek már a szavak és kategóriák előtt is léteztek.
Azok az alapigazságok (játékszabályok), amik "természetesnek vagy tagadhatatlannak" tűnnek egy törzsnél, vagy egy kultúrában, más kultúrákban egyáltalán nem látszanak természetesnek, sőt gyakran tagadják is ezeket. Így Platón és társai legtöbb ,,eleve nyilvánvaló" alapigazsága sem nyert további elfogadást a tudósoktól. Amikor a tudósok megpróbálták ellenőrizni ezeket, többről kiderült, hogy nem egyeznek a valósággal.
Talán Immanuel Kant komponálta a klasszikus görög ,,tiszta értelemnek" a leghosszabb hiányosságlistáját. Az egyik, a következőképpen szól:
Amikor egy nyílvesszőt kilőnek a cél felé, úgy tűnik, mintha a téren keresztül elmozdulna. Azonban minden egyes pillanatban a nyíl a tér egy helyét tölti be és nem kettőt, hármat vagy többet.
Így minden egyes pillanatban a nyíl egy helyen létezik, és nem kettőben, háromban vagy többen. Más szavakkal, a nyílnak minden pillanatban egy helyzete van. Ha a nyíl egy pillanatban egy és csak egy határozott helyzettel rendelkezik, akkor egyetlen időpillanatnál sem mozdul el. Ha e pillanatok közül egyikben sem mozdul el, akkor egyáltalán sohasem mozdul el. (Ez a példa az időpillanat fogalmának kétértelműsége miatt téves és félreértésekhez (értetlenséghez) vezet. Az ,,időpillanat" az egyik mondatban egy rövid időtartamot jelöl és a másik mondatban már az időkoordinátán megjelölt időpontként szerepel. Egy időpontban nincs elmozdulás, hisz ha egy időpontnál megállítjuk az időt, akkor az elmozdulás is megáll. Egy időpontban csak egy térbeli helyzet van. A térbeli elmozdulás egy időtartamhoz rendelhető - ford. megj.)
Nem menekülhetünk ettől a logikától akkor sem, ha az időpontok közé helyezzük a nyilat. Az ilyen nano-másodpercnyi időközökben ugyanaz a logika érvényes. Minden egyes nano-másodpercnél a nyílnak van egy bizonyos helyzete és nem több helyzete. Ezért még a nano-másodpercekben sem mozdul a nyíl egyáltalán.
Ebből a lehetetlen helyzetből egyetlen kiútnak az látszik, ha kijelentjük, hogy a nyíl két helyzetet tölt be ugyanazon időben. Ez nehezebb problémákhoz vezet. … Hol jut el hozzánk a logika, ha az észlelés (az érzékelés és a mérőműszer) nem javítja ki. Ha nem javítjuk ki logikánkat a tapasztalattal való összehasonlítással, akkor továbbra is vég nélkül gyártjuk a hibákat, amiket évszázadokon keresztül is tettünk - amint az, bizonyos kultúrákban is jól látszik, ahol nem osztották meg az ,,eleve nyilvánvaló" alapigazságaikat, azaz a tapasztalataikat a logika eredményeivel.
De mi legalább olyan dilisnek látszanánk azoknak a kultúráknak, pl. egy görögnek, mint amilyennek ők látszanak nekünk. Például, minden vallás úgy tűnik fel egy másik vallásnak (és a nem hívőknek), mint bizonyos alapigazságokból eredő logikai következtetések hálózata, amelyek pont ehhez a világhoz nem illeszkednek.
Tehát, hadd javítsuk ki tiszta értelmünket a valódi tapasztalatokkal, amelyeket az emberek személyesen látnak, éreznek és észlelnek a fenomenologikus és létező világban. Terjeszkedjünk az elvont tiszta értelmen túl és ellenőrizzük logikánkat tapasztalatainkkal szembe állítva.
Így alakult ki a tudomány- és egy rövid időre úgy tűnik, hogy kész és képes megoldani minden problémánkat.
De akkor Einstein megmutatta, hogy két óra két különböző időt mérhet - éppen ahogy a görögök rámutattak előző példánkban arra, hogy két emberi kéz kétféle hőmérsékletet ,,mérhet". Idegrendszerünk esendősége ekkor hirtelen észrevehetővé válik a mérőműszereinkben is; és az ,,abszolút igazság" újra kitér előlünk.
Einstein is megmutatta, hogy két (ugyanolyan, de más vonatkoztatási rendszerben lévő) vonalzó egy botnak különböző hosszúságait mérheti. A kvantummechanika szemléltette, hogy az elemi részecskék világában a különböző mérőműszerek gyökeresen más tér-idő eseményeket mérhetnek.
A legmegrázóbb példája ennek, amikor elsőéves fizikus hallgatókat állítanak egy műszerhez és az egyik műszerbeállítás a világot különálló golyószerű részecskékből állónak mutatja, míg egy másik műszerbeállítás óceánszerű energiahullámokként mutatja.
Először érthetetlen volt a fizikusok számára, hogy ,,X" dolog hullám vagy részecske, attól függően, hogyan és mikor tekintünk arra, de semmiképpen sem mindkettő. Egy kis ideig néhány fizikus tréfásan, de kétségbeesetten is, mint ,,waveles" (wave-particles - azaz hullám-részecske) természetről beszélt.
A fizika történetét összegezve: azt gondoltuk, hogy megmenekülhetünk érzékszerveink relativitásától és a bizonytalanságtól pusztán néhány kedves műszer megépítésével, De azóta már felfedeztük magunknak a műszereknek a bizonytalanságát is. …
Így - bármily furcsán hangzik -, amikor egy rózsabokrot vizsgálunk, akár a szemünkkel (és agyunkkal) nézzük, akár tudományos műszerek különböző típusaival: amit látni fogunk, az a műszer szerkezetétől is függ - érzékelő berendezésünktől és/vagy a berendezéshez adott tartozékoktól.
Továbbá, amit a látottakról mondhatunk, jelképrendszerünktől függ - akár angolul, akár kínaiul, akár az euklideszi geometriával, akár a nem-euklideszi geometriával, akár a különböző kalkulusokkal vagy vektorszámítással írjuk is le. Dr. Jones szavaival élve: ,,bármit írjunk is le, az emberi elme nem különíthető el tőle."<o:p></o:p>
&middot; A különös hurkok és a végtelen regresszió
Ha sohasem úgy írjuk le a dolgokat, ,,ahogy vannak", hanem csak úgy, ahogy ,,azok elménk számára látszanak", akkor sohasem lenne tiszta fizikánk, hanem csak amit az idegrendszerünkön keresztül ismerünk meg. Ugyanígy, sohasem lenne tiszta filozófiánk - csak olyan filozófia, amit az idegrendszerünkön keresztül ismerünk meg. És sohasem lenne tiszta neurológiánk, hanem csak neuro-neurológiánk - olyan neurológia, amit az emberi idegrendszeren keresztül ismerünk meg…
De ennél a pontnál már beléptünk az idegen hurkok arénájába, amint azt néhány olvasó már kitalálta. … Vajon észrevesszük-e itt Lord Russel két-fej érvelésének derengését a látóhatáron? Vagy a J. W. Dunne szerinti tudatosság végtelen regresszióját? Néhány szemtelen zen mester, úgy tűnik, megint becsapta az orrunk előtt az ajtót. …
A kvantummechanika egyik tétele, amelyet úgy ismernek, mint Neumann-katasztrófa (vagy a Neumann-katasztrófa végtelen regressziója) megmutatja, hogy végtelen számú műszert csatolhatunk meglévő műszereinkhez, de a bizonytalanság és a határozatlanság kis fokától mégsem szabadulhatunk meg...
A bizonyosság vagy bizonytalanság merev kettőssége csak a két-értékű arisztotelészi logika sajátossága. A matematikai logikában nem kell választanunk a tiszta bizonyosság és a tiszta bizonytalanság között. Csak a matematikai valószínűségek léteznek, amelyekben végtelen a választék a szélső értékek között. …
Az üzletemberek és hasonlóan a fizikusok és a szerencsejátékosok is már régen hozzászoktak a kvantumpszichológia e szempontjához. Az üzletemberek nem reménykednek a 100%-os bizonyosságban (szemernyit sem ítélik meg a jövőt vallásos dogmák szerint), de vég nélküli Hamlet-szerű határozatlanságba (teljes bizonytalanságba) se keverednek. Már régen megtanultak becslésekkel találgatni, vagy megérzéssel valószínűsíteni. … Tehát a ,,bizonyosság elvesztése" nem jelenti a teljes szolipszizmus ürességébe esést. Pusztán egy fokozatosságot jelent az óvodás szint ,,igen"-jétől (100%) vagy ,,nem" - jétől (0%) a felnőtt világ ,,mennyire pontosan tudjuk kiszámítani egy esemény esélyét?" kérdéséig.<o:p></o:p>
Forrás: Robert Anton Wilson: Kvantum pszichológia
Mandala Véda Kiadó 2002.
<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 10"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 10"><link rel="File-List" href="file:///F:%5CDOCUME%7E1%5CKARSAY%7E1%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; color:windowtext;} p {mso-margin-top-alt:auto; margin-right:0cm; mso-margin-bottom-alt:auto; margin-left:0cm; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; color:#0000AA;} p.proba, li.proba, div.proba {mso-style-name:proba; mso-margin-top-alt:auto; margin-right:0cm; mso-margin-bottom-alt:auto; margin-left:0cm; text-align:justify; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; color:#0000AA;} span.proba1 {mso-style-name:proba1;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman";} </style> <![endif]--> Isten Központ az agyban?
- Spirituális Intelligencia III. rész -
<o:p></o:p>
Előző számainkban (1882. és 2056. old.) már ismertettük azokat a tudományos kutatásokat, amelyek bizonyították, hogy az SQ, avagy az a késztetés, hogy az élet végső értelmére vonatkozó kérdésekre megnyugtató válaszokat találjunk, fizikailag is kimutatható az agyban. Ez a képesség mindenkinek a rendelkezésére áll, a kérdés csupán az, mennyire tudjuk és merjük használni ezt az adottságot. Az alábbiakban folytatjuk a Spirituális Intelligencia című könyv értékes gondolatainak szemlézését:<o:p></o:p>
Van-e az agynak kvantumdimenziója?
Az az elképzelés, mely szerint agyunk képes egy harmadik fajta gondolkodásra, következésképp létezik egy harmadik fajta értelmes intelligencia, azaz a spirituális intelligencia (SQ), radikálisan új. Ellentmond a 20. századi kognitív tudománynak, mely az elmét egy komputer szerű gépnek tekinti. Már bizonyított tény, hogy az agy egész területén előfordulnak 40 hertzes rezgések, és ezek a rezgések kapcsolatba hozhatók a tudat jelenségével. … Ezek képezik a tudat idegi alapját, és egy olyan intelligenciát hoznak létre, amely az egyes érzékelésből és gondolkodásból származó eseményeket egy nagyobb, jelentéssel bíró egészhez köti és cselekedeteinket és tapasztalatainkat az értelem egy átfogóbb összefüggésébe helyezi….
Tudatosságunk igencsak egységes jelenség. Minden egyes idegsejt, amelyik hozzájárul a tudatos élményhez, 40 hertzen rezeg. Úgy viselkednek mint sok egyéni hang, mely egy nagy kórust alkot. Semmilyen ismert klasszikus jelenség nem épül hasonló folyamatra, viszont ez a kvantumjelenségek törvényszerűsége. …
Az agy egész területén megjelenő elektromos mező, mely a 40 hertzes rezgéseket is tartalmazza különálló idegsejtek egyedi rezgéseiből áll. Az érdekes kérdés az, hogy az agyat körülvevő elektromos mező kvantum mező-e, amelyben a 40 hertzes rezgések koherens kvantumrezgések?
Michael Green szerint (New York városi egyetem) az idegrendszer ioncsatornáinak működése leírható a "kvantum-alagútfúrás" jelenséggel. Ekkor egy részecske úgy fúrja át magát egy energiagáton, hogy hullámmá alakul, majd ismét részecskeként jelenik meg a másik oldalon. Ez a magyarázat áll legközelebb a kísérleti eredményekhez. Valószínű, hogy az egyes ioncsatornák kvantumaktivitással működnek és az ugyanazon idegsejt-nyúlványon elhelyezkedő egymással szomszédos csatornák valószínűleg elég közel vannak egymáshoz ahhoz, hogy működésük összehangolódjon és kvantumkoherenciát hozzon létre. …
… Spirituális intelligenciánk a kozmoszba helyez bennünket, és ezáltal az élet célja és értelme a kozmikus evolúció folyamatának keretei közt nyer értelmet.
A kvantumvákuum minden létező forrása. (Az univerzum háttér energiaszintje). Az első dolog, ami a vákuumból kialakul a Higgs mezőnek nevezett energiamező. Ezt nagyon gyors, koherens energiarezgések töltik be, melyek a világmindenség mezőinek és alapvető részecskéinek eredetét alkotják. Ez maga egy óriási Bose-Einstein kondenzátum. A kvantumvákuum valami olyasmi, amit a misztikusok "immanens belső Istennek" a mindenben megtalálható Istennek neveznek. Ez esetben az emberi tudatot és a spirituális inetelligenciát létrehozó 40 hertzes idegi rezgések nem kisebb dologból, mint "Istenből" erednek. Isten jelenti az Én igazi centrumát. Az értelem, a tudat eredete pedig minden létezés végső értelmében rejlik. …
… Függetlenül attól, hogy agyi kvantumjelenség-e az SQ, mindenesetre transzcendens dimenzióval ruházza fel elménket, mely ha máshoz nem is, de a bolygón található többi élethez biztosan köt minket. Az Én centruma legalább olyan mélyen gyökerezik, mint Jung kollektív tudattalanja. Nem vagyunk egyedül. Emberi értékeinket, tapasztalatainkat a végső értelem tágabb keretébe helyezhetjük. Kilátásaink jóval izgalmasabbak, ha az SQ-nk valóban rendelkezik kvantum dimenzióval. <o:p></o:p>
Az emberi agy egy idegi struktúrája, mint Isten-központ" az agyban
Hosszú évtizedek óta ismert tény, hogy az agy halántéklebenyéből induló epilepsziás rohamoktól szenvedő betegek a véletlennél nagyobb számban számolnak be mély spirituális tapasztalatokról. A San Diegóban lévő Kaliforniai Egyetem Agykutató Központjának vezető professzora, V. S. Ramachandran, egész szakmai karrierje során epilepsziás betegekkel foglalkozott. A betegek a rohamokat követően rendszeresen beszámoltak élményeikről: "egy isteni eredetű fény mindent megvilágít" . ... "Hirtelen minden kristálytiszta lett. Semmiféle kétely nem homályosította el az igazságot".
Ismert, hogy az epilepszia oka az agy egyes területein keletkező, a szokásosnál nagyobb elektromos aktivitás. Így a keletkező élmények kapcsolatba hozhatók a halántéklebeny fokozott elektromos aktivitásával. Persinger kutatásainak eredménye egyfajta kontroll kísérletnek tekinthető, miután felfedezte, hogy a halántéklebeny mesterségesen mágnesesen ingerelhető, így különválasztott, laboratóriumi kontroll alatt is vizsgálhatott különféle misztikus élményeket: pl. testenkívüliség, előző élettapasztalatok, UFO élmények.
Az esetek döntő többségében a halántéklebeny ingerlése létrehozta ezeknek az élményeknek egy-vagy több változatát. ...
Peggy Ann Wright, a Lesley College kutatója a samanisztikus élmények és a megnövekedett halántéklebeny-aktivitás közti kapcsolatot vizsgálta. A sámán utazások célja az élő és holt lelkekkel való kommunikáció megteremtése és gyógyító tanácsok megszerzése. Wright kimutatta, hogy a spirituális szertartásokon előszeretettel gyakorolják a ritmikus dobolást, amely izgatja a halántéklebenyt és a limbikus rendszernek a halántéklebennyel kapcsolatos részeit.
Presinger kutatásai csak olyan spirituális élményekre korlátozódtak, amelyek mesterséges ingerlés hatására jöttek létre. 1997-ben V. S. Ramachandran és munkatársai egészséges embereket is megfigyeltek, normális körülmények között. Egészséges és epilepsziás betegek halántékára is illesztettek elektródákat. Megfigyelték, hogy amikor az egészséges emberek vallásos vagy spirituális szavakat, témákat hallottak, halántéklebenyük aktivitása olyannyira fokozódott, hogy megegyezett az epilepsziások halántéklebenyének roham alatti aktivitásával. Lehetséges tehát, hogy a halántéklebenyben (egészséges embereknél) létezik egy olyan idegi struktúra, amely a vallásos érzületre fogékony. Más szóval: a vallásos hiedelem jelensége lehet, hogy "előhuzalozott az agyban", állítja Persinger.
A halántéklebeny közeli kapcsolatban áll az agy érzelmi és emlékezeti központjával, a limbikus rendszerrel. A limbikus rendszer két legfontosabb része az amygdala, egy kicsi, mandula alakú struktúra, a limbikus rendszer közepén és a hippokampusz, amely elengedhetetlen az emlékezeti tárolás során. Persinger arra is rámutatott, hogy amikor a limbikus rendszer érzelmi részei ingerületbe kerülnek, a halántéklebeny aktivitása is megnő. És fordítva, a halántéklebeny aktivitása erős érzelmi élményekhez vezet. Az emlékezeti tárolásban a hippokampusz szerepet játszik és azt eredményezi, hogy bár az intenzív élmények csak rövid ideig (pár mp-ig tartanak), mégis igen hosszú ideig tartó hatással lehetnek az ember életére. A limbikus rendszer jelenléte felhívja a figyelmet a vallási és spirituális élmények erős érzelmi vetületére, mely nem azonos az intellektuális alapon létrejövő hittel. ...
Persinger és Ramachandarn, és az őket követő neurobiológusok "Isten-Központ"-nak vagy "Isten-modul"-nak nevezték el a halántéklebeny vallási vagy spirituális tapasztalatokért felelős területét. Azt állítják, hogy ez az Isten-központ valamilyen evolúciós cél szolgálatában alakulhatott ki, de sietve hozzáteszik, hogy az ilyen agyi központok létezése még nem bizonyítja, hogy Isten valóban létezik, és az emberi lények valóban Istennel folytatnak párbeszédet.
Akkor tehát mit bizonyít? Az Isten-központ a természet neurológiai játéka lenne, mely csupán azért alakulhatott ki, mert az istenhit hasznos a természet és a társadalom számára? Évezredek során szimbólumok és rituálék keletkezett, vallásos költészet született, sokan életüket ajánlották Istennek, vallásos háborúkat vívtak, óriási katedrálisokat emeltek. Mindezt csak az agy egy részének elektromos aktivitásából kifolyólag tették? Szent Pál megtérése a damaszkuszi úton, egyszerűen csak egy epilepsziás roham mellékhatása?
Vagy az Isten-központ tágabb spiritualitás intelligenciánk elengedhetetlen alkotóeleme, és a halántéklebeny aktivitása csupán a természet által biztosított eszköz arra, hogy saját magunkról és a minket körülvevő világról mélyebb tudást szerezzünk? folyt.köv..<o:p></o:p>
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Elmebetegség-e a misztikus élmény?<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>
<o:p> </o:p>

Amikor a Harwardon dolgozó pszichológus, William James megírta "Vallási élmények sokszínűsége" című könyvét, még nem ismerhette az Isten-központtal foglalkozó kutatásokat. De azt ő is tudta, hogy az epilepsziás rohamokra és az elmebetegségek egyes fajtáira való fogékonyság spirituális élményekhez hasonló élményeket szül, és félt attól - ahogy ő nevezte - "egyes orvosi materialisták a transzcendentális élmények jelentőségének lekicsinylésére használják majd fel ezeket az adatokat. James szerint a materialisták nagyon egysíkúan gondolkodnak és összemosnak két nagyon fontos és egyúttal gyökeresen eltérő kérdést. Egyik: mi a spirituális élmény természete és biológiai eredete? Másik: mi a spirituális élmény jelentése és értelme? Az agy kritikus szerepet játszik ugyan a legtöbb pszichológiai élményben, de ez a kijelentés mégsem egyenlő azzal, hogy az élményeknek csupán neurológiai oldaluk van. A tudósok létre tudnak hozni szimulált élményeket az agyi látómező ingerlése útján, de ez még nem bizonyítja, hogy a látás maga hallucináció.
Napjaink neurológiai eredményei alapján úgy tűnik, az Isten-központnak fontos biológiai szerep jut a spirituális tapasztalásban. Persinger és Ramachandran, valamint más, az Isten-központ aktivitását és ennek az elmebetegségekhez illetve a kreativitáshoz fűződő kapcsolatát vizsgáló pszichológusok és neurológusok kutatásai is korrelációt találtak a halántéklebeny vagy a limbikus rendszer ingerlése és az "abnormális" illetve a "rendkívüli" élmények átélése között. Ahhoz, hogy az Isten-központ jelentőségét meg tudjuk ítélni és megértsük, milyen fajta élményeket kelt, meg kell vizsgálnunk ezeket az élményeket az egészséges embereknél, és az őrületet és a betegséget is, amellyel gyakran összefüggésbe hozzák őket. Vizsgálnunk kell a problémamegoldásban a kreativitásban és a képzeletben betöltött szerepet is.
F. C. Happold Mysticism (Misztika) című klasszikus műve vagy William James: A vallási élmények sokszínűsége munkájában bemutatott misztikus élmények vallásos jellegűek, abból indulnak ki, hogy valami vagy valaki jelen volt. De a személyes spirituális élmények gyakran nem kötődnek valláshoz, hanem szereteten vagy egy alapvető belső kötelezettségen, belátáson alapulnak. Pl. Rainer Maria Rilke, német költő is hasonló élményt élt át egy ismeretlen költő verseinek olvasása közben. ...
Felmérések szerint a nyugati kultúrák lakosságának 30-40%-a legalább egyszer már átélte az erős eufória érzését, melyhez olyan, új perspektívát mutató felismerések társultak, mint az érzés, hogy körülöttünk minden élő és tudatos, egy irányt mutató és vigasztaló jelenlét megtapasztalása, az egész létezéssel egység érzése. A személyes interjúknál ez a szám a 60-70 %-ot is elérte. <o:p></o:p>

1990-ben az Oxfordi Egyetemen működő Alastair Hardy Research Centre átfogó kutatásokat végzett a spirituális élményekkel kapcsolatban. Több mint 5000 személy válaszait értékelték ki, akik arra az újságban megjelent kérdésre válaszoltak: "Élte-e át már valaminek a jelenlétét vagy erőt, függetlenül attól, hogy Istennek nevezi-e vagy sem - mely különbözik a mindennapos Énjétől?" ... A megkérdezettek közel 70%-a válaszolt a vizsgálat során pozitívan. A beküldött részletes leírások alapján a kutatócsoport a spirituális élmények két alapvetően eltérő csoportját különböztették meg: "a misztikus" és "az isten" élményeket.
Az "isten-élménnyel" rendelkezők csoportjába olyanok tartoztak, akiknek az volt az érzése, hogy egy irányító természetfeletti lény - Jézus vagy Mária - volt jelen, aki megszólította őket, és egy bizonyos életút követését javasolta. Ezen emberek többsége vallásos háttérrel rendelkezett. Azok, akik szabadgondolkodó vagy ateista környezetből származtak, inkább érzékfeletti észlelésekről számoltak be. Pl. telepátia, jövőben bekövetkező események látása, megjövendölése, vagy a megváltozott tudatállapotok során létrejött élmények, amikor például operáció vagy baleset során testük felett lebegtek, ez utóbbiak az ún. testenkívüliség élményei. <o:p></o:p>

A misztikus élményekről beszámolók Rilke tapasztalataihoz hasonlóan egy alapvető értelmet ismertek fel, emelkedett, eufórikus állapotba kerültek, vagy átélték a mindenben meglévő egység érzését. ... Mindkét fajta élmény a halántéklebeny vagy God Spot megnőtt aktivitásának az ismert következménye, mégis az ún. "Isten-élmény" -ek kapcsolódnak gyakrabban az elmebetegségekhez.
Mind a skizofréneknek, mind a mániás depresszióban küzdő pácienseknek vannak látomásaik, hallanak hangokat, érzik valami láthatatlannak a jelenlétét, utasításokat kapnak, melyekről biztosan tudják, hogy követniük kell őket. Ezekre a betegségekre jellemző a halántéklebeny vagy a God Spot aktivitásaának időszakos megnövekedése.
Néhány szkeptikus azt állítja, hogy az élmények egy már meglevő vagy kezdődő elmebetegségre utalnak. Azok a pszichológusok azonban, akik a spirituális élmények és a lelki betegségek közötti összefüggésekre specializálódnak, nem értenek egyet ezzel a véleménnyel. Ramachandran pl. bebizonyította, hogy spirituális szavak vagy témák említése lelkileg egészséges emberek esetében is halántéklebenyi aktivitás növekedésével reagálnak.
Más kutatók arra is rámutattak, hogy a lelkileg beteg és az egészséges emberek élményei közt vannak különbségek. Pl az Oxfordi Egyetemen M. Jackson írt erről a témáról doktori disszertációt. "A pszichotikus páciensek leírásai, mind kifejezési formájukat, mind tartalmukat tekintve általában zavarosabbak, negatívabbak és bizarrabbak voltak." ... Jackson tapasztalatai alapján azt mondhatjuk, hogy a pszichotikusok hajlamosabbak arra, hogy élményeik erőt vegyenek rajtuk, valamint hosszabb időre, mialatt őrült dimenziókat furcsa magatartással fejezik ki, elveszítsék a kapcsolatot a külvilággal." <o:p></o:p>
foyt.köv.
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p> </o:p>

A kutatók megvizsgálták mindkét fajta élmény gyakoriságát. Kérdések: Volt-e olyan érzése, mintha valaki irányítaná a saját személyén kívül? Volt-e olyan érzése mintha másik realitás szintet érne el? Elvesztette az időérzékét? Közel kétszer annyi pszichotikus válaszolt úgy, hogy élményei inkább zavartak voltak mint megnyugtatóak vagy inspirálóak. Jackson beszámolója alapján elmondható, A lelkileg egészségesekkel szemben a pszichotikus pácienseknek nehézséget jelent az, hogy spirituális élményüket a hétköznapi életbe illesszék, és számukra lehetetlen, hogy ezekből hosszú távon hasznot húzzanak.
William James már 1902-ben lejegyezte: "azok az emberek, akik mélyreható spirituális életet élnek", jobban meg tudják közelíteni tudatalattijukat, mint mások. "Úgy tűnik, hogy ez a kapu tárva-nyitva áll. Egy másik misztikus élményekkel foglalkozó kutató megállapította, hogy a misztikusok rendkívül "mozgékony tudat-küszöbbel" rendelkeznek. Ez azt jelenti, minimális erőkifejtéssel, valamint a megszokott körülményektől való legkisebb eltéréssel lehetővé válik számukra, hogy tudatalatti erőik előtörjenek, és betöltsék lelküket. Egy "mozgékony küszöbbel" rendelkező ember zseni, őrült vagy szent, mindez csak attól függ, hogy milyen jellegű erők törnek fel belőle. <o:p></o:p>

A hetvenes évek pszichológiai vizsgálatai magyarázatot találtak arra, miért él át sok, nem pszichotikus ember a skizofrénekhez és a mániás depresszióhoz hasonló élményeket. Ezek a kutatások a "skizoid" vagy "skizofrén típusú" személyiség megfigyelésére irányultak. Olyan embereket vizsgáltak, akik különböző módon eltértek az egészségesektől ill. kezdődő lelki betegségre utaló jeleket produkáltak. A "slkizofrén típusú személyiségzavar" felismerése az emberi lélekkel és annak deviációival kapcsolatosan olyan részletekkel gazdagította tudásunkat melyre korábban nem volt példa. A 19. század végétől a pszichiátria létrejöttétől kezdve e terület gondolkodóinak legnagyobb része azt a véleményt képviselte, hogy a beteg elme teljesen eltér az egészségestől. A legújabb vizsgálatok megmutatták, hogy az elme állapota a teljesen normálistól kezdve, a skizofrén típuson át, egészen a klinikai elmebetegségig rendkívül széles skálán mozog. Gordon Claridge, az Oxfordi Egyetem professzorának vizsgálatai szerint a nyugati felnőtt lakosság 60-70%-a mutat bizonyos skizofrén típusú jelleget. De csak 1%-ukat tekintik skizofréneknek és egy kis arányt mániás depressziósnak. Többségüknek csak néhány furcsa szokása van. Különböző kutatások egyértelmű összefüggést mutatnak a skizofrén típusú személyiség és a vallásos élményre való fogékonyság között. folyt.köv..<o:p></o:p>
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 10"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 10"><link rel="File-List" href="file:///F:%5CDOCUME%7E1%5CKARSAY%7E1%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; color:windowtext;} p {mso-margin-top-alt:auto; margin-right:0cm; mso-margin-bottom-alt:auto; margin-left:0cm; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; color:#0000AA;} span.proba1 {mso-style-name:proba1;} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman";} </style> <![endif]--> A halántéklebeny fokozott aktivitása evolúciós jelentőségű. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>

Miért lehet egy agyi aktivitás- mely sok esetben szenvedéshez és funkciózavarhoz vezethet - neurobiológiai örökségünk természetes része? Ezt a kérdést kell megvizsgálni, mielőtt eldöntenénk, hogy a halántéklebenyi tevékenység, mely általában spirituális élményekkel van összefüggésben, hasznos szerepet játszik-e spirituális intelligenciánk szempontjából?
Egy 1992-ben végzett kutatás alapján (291 férfit vizsgáltak, akik az elmúlt 150 évben világhírűek voltak) a következő statisztikát állapították meg: A tudósok 42%-a, a zeneszerzők 61,1%-a, az államférfiak 63%-a, az értelmiségiek 74%-a, a művészek 75%-a, az írók 90%-a szenvedett lelki instabilitásban. Lord Byron, Rupert Brooke, G.M. Hopkins, Sylvia Path, V. Wolf, S. Fritzgerald, E. Hemingway, H. Hesse, S. Freud, Gershwin, Darwin, Lenin, Roosevelt, Wagner, Dosztojevszkij, Dickens, Tolsztoj, Csehov, Monet, Einstein,stb., stb. Freuddal történt szakítása után Jung is átesett egy 7 évig tartó skizofrén hullámon, később így ír erről: " Ma már elmondhatom, hogy soha nem veszítettem el eredeti élményeimmel a kapcsolatot. Az összes munkám, az egész alkotóképességem ezekre a kezdeti fantáziálásokra, álmokra vezethetők vissza, melyek majdnem 50 évvel ezelőtt, 1912-ben kezdődtek. Minden, amit később elértem, már benne volt ezekben." Teréz anya és Szent Pál tevékenységének természetes részei voltak a spirituális látomások.
Rilke írja saját skizofréniával határos állapotairól: "Minden értelemnek szüksége lenne arra, hogy felszakadjon, mint egy felhő, és lehulljon, mint az eső, szükség van tehát arra, hogy átéljünk olyan dolgokat, mint az elme megbomlása vagy a haldoklás, hogy mindent másképpen láthassunk."
A legtöbb kreatív ember bizonyos értelemben skizoid. Sajnos azonban egy 1992-es vizsgálat azt is kimutatta, hogy akikben teljesen kifejlődött az elmebetegség és teljesen hatalmába kerítette őket, azok többé már semmilyen értelmes eredményt nem tudnak produkálni…. Néhány elemző azon a véleményen van, hogy a skizofrén típusú személyiségre jellemző kreatív problémamegoldó képesség az emberi faj számára evolúciós jelentőségű, hiszen segítségével rugalmasabbak és kreatívabbak lehetünk….A God Spot minden bizonnyal hozzájárul spirituális, mítosz képző illetve tudatbővítő élményeinkhez. Átjárót biztosít a tudatelőttes vagy tudattalan területekhez, valamint a szimbólumokban gazdag asszociatív gondolatláncokhoz. És bár az emberek 60-70%-a élt át érezhetően magasabb God Spot aktivitást (skizofrén típusú személyiségük jellemzője ez), mégis csak kevesen tudnak maradandó irodalmi vagy egyéb művészeti alkotást létrehozni, esetleg paradigmahatárokat áttörő problémákat megoldani.
A spiritualitásra való hajlam még nem garancia arra, hogy azt életünkben kreatívan alkalmazni is tudjuk. A God Spot a halántéklebeny idegi rendszerének elszigetelt modulja. A többi ilyenhez (beszédközpont, ritmusközpont, stb.) hasonlóan egy különleges képesség, amelyet harmonikusan kell felhasználnunk. Lehet, hogy felismerjük Istent, de ettől még nem tudjuk életünk részévé tenni. Önmagában a spiritualitás átélése vezethet zavarodottsághoz, dezorientáltsághoz, vagy egy meghatározatlan vágyakozáshoz. Ebből elmebetegség, alkoholizmus, kábítószer függőség és más önpusztító magatartásformák is kibontakozhatnak. A spiritualitáshoz kapcsolódó élmény a perspektíva elvesztéséhez is vezethet. A magas SQ azt jelenti, hogy a spirituális élményt arra tudjuk felhasználni, hogy egy átfogó értelmi rendszert ismerjünk fel, ezáltal gazdagabb és értelmesebb életet éljünk. Ez azt is jelenti, hogy érzékelni tudjuk a célt és az irányt. A spirituális intelligencia az integráló, az egész agyat átfogó jelenségen, a 40 hertzes rezgésen alapszik. Ebből azt a következtetést kell levonnunk, hogy a God Spot szükséges de nem elégséges feltétele az SQ-nak.
A magas SQ-val rendelkezők a God Spot aktivitás és a skizofrén típus szempontjából is magas értékeket érnek el. De a magas God Spot nem mindenképpen eredményez magas SQ-t. Ahhoz, hogy ezt elérhessük, az egész agynak, az egész Énnek és az egész életnek kell egységessé kovácsolódnia. Azokat a különleges tapasztalásokat és képességeket, melyekkel a God Spot ruház fel minket, bele kell ágyaznunk érzéseink, motivációink és képességeink általános szövetébe, kapcsolatba kell hoznunk az Én centrumával és annak különleges tudásával. …
Rollo May, a 20. század közepén élt pszichológus, évekkel ezelőtt azt írta, hogy a legtöbb páciens, aki hozzá fordult, skizoid személyiségzavarokkal küzdött. Azt mondta, ez korunk betegsége. Viktor Frankl, ugyanezt az állapotot "egzisztenciális vákuumnak" nevezte és összefüggésbe hozta a főleg fiatalok körében elterjedt, mindent átható unalommal. Ha a stressz és az olyan betegségek, mint a rák, vagy a szívinfarktus közti összefüggéseket is ide soroljuk, akkor elmondhatjuk, hogy a modern nyugati társadalmak embere a leggyakrabban lelki betegségek következtében jár orvoshoz.
Kultúránk egyre betegebbé válik. Miért? Könyvünk alaptézise szerint az okok mindenekelőtt spirituális jellegűek. Személyes és kollektív lelki bizonytalanságunk az elidegenedésnek abból a sajátos formájából vezethető le, mely a centrumtól történő elidegenedésünkkel függ össze: a végső értelemtől, az értékektől, a céltól és emberi mivoltunk gyökereitől idegenedtünk el. <o:p></o:p>

Forrás: Danah Zohar és Ian Marshall: SQ Spirituális Intelligencia
Csöndes Társ Kiadó 2000.
Szemlézte: Boros Katalin
<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
 

viharboszorka

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia István,
Érdekelne, hogy mi a véleményed a beavatásról (?, nem tudom, az volt-e) ami álomban történik?Sok-sok éve volt egy különös nagyon szép álmom, amiből sok mindenre emlékszem, sok mindenre sajnos nem emlékszem (főleg arra, hogy mit is tanítottak), de mostanában egyre többször jut eszembe. Van ezeknek valóságalapjuk és értelmük? Ha igen, akkor kik és miért pont adott embereket tanítanak?
 
Oldal tetejére