Főzőcske magyarosan

mézesmaci

Kitiltott (BANned)
Karácsonyi süti
Hozzávalók: 40 dkg liszt, 20 dkg vaj, 10 dkg cukor, 1 tojás, kevés sütőpor.



Gyúrjuk össze a hozzávalókat és rövid pihentetés után nyújtsuk ki a tésztát. Karácsonyi sütőformákkal szaggasuk ki, díszíthetjük dióval, mazsolával, szezámmaggal, tökmaggal, szotyolával, virágporral. Süssük aranyszínűre.
 

mézesmaci

Kitiltott (BANned)
Hókifli

Hozzávalók: 30 dkg liszt, 25dkg margarin, 2 evőkanál 10 %-os ecet, 4 evőkanál víz, kevés só, porcukor.
Az összetevőket kézzel jól összegyúrni, egy éjszakán keresztül pihentetni. Pihentetés után kinyújtani 4-5 mm vastagra, kb. 5 centis kockákra vágni, közepére 1 szem kimagozott meggyet, diót vagy kemény lekvárt tehetünk. Kifli alakra hajtogatva forró sütőben kisütjük, még melegen porcukorban megforgatjuk.
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Betyárleves

Hozzávalók:
10 dkg füstölt szalonna
1 nagyobb hagyma
1 paprika
1 paradicsom
15 dkg füstölt tarja
10-15 dkg (maradék) pörkölt (elhagyható)
néhány karika kolbász
50 dkg (mirelit) vajbab
15 dkg pici orsótészta
1-2 evőkanál pirospaprika
4 evőkanál liszt
4-5 dl tejföl
só, bors
2 db erőleveskocka
1 csokor petrezselyem
Elkészítése: A kockára vágott szalonnát és hagymát üvegesre
pirítjuk. Hozzáadjuk a felkockázott füstölt tarját, a kolbászt, a pörköltöt,
paprikát és paradicsomot. Megpirítjuk, majd az edényt lehúzzuk a tűzről
és megszórjuk pirospaprikával. Felöntjük 2 liter vízzel, beleteszünk
2 erőleves kockát, és takaréklángon főzzük addig, amíg a hús meg nem
puhul. Beletesszük a megmosott, feldarabolt (vagy mirelit) vajbabot, és
visszatesszük a tűzre. Amíg a bab megpuhul, egy külön fazékban, forró,
sós vízben megfőzzük az orsótésztát. Amikor a vajbab is megpuhult, egy
nagy bögrében vagy tálban összekeverjük a lisztet és a tejfölt és
hozzámerünk egy kis forró levest. Habverővel simára keverjük, majd
még 2-3 kanál levest merünk hozzá és hasonlóképpen elkeverjük. Ha
szép homogén az állaga, a leveshez öntjük, és a leszűrt orsótésztát is
hozzáadjuk. Petrezselyemmel megszórva azonnal, forrón tálaljuk.
Nagyon laktató étel, így nem szükséges második fogást készíteni!
Bety%E1rleves.jpg

Jó étvágyat kívánok!
 

reneszánsz

Állandó Tag
Állandó Tag
Palócleves
Hozzávalók (4-5 személyre):
30 dkg marhahús
25 dkg zöldbab
25 dkg burgonya
4 evőkanál olaj
<NOBR>1 púpozott evőkanál liszt</NOBR>
2 dl tejföl
2 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
babérlevél
őrölt kömény
fűszerpaprika
őrölt bors
petrezselyem

Az olajon fonnyaszd meg a finomra vágott vöröshagymát. Húzd le a tűzről, szórd meg pirospaprikával, azt keverd el benne, majd kevés vizet hozzáöntve párold meg a hagymát. Utána add hozzá a kockákra vágott marhahúst, fűszerezd sóval, őrölt borssal, babérlevéllel, zúzott fokhagymával és őrölt köménnyel. Ha a hús kicsit megfehéredett, önts alá egy jó ujjnyi vizet, és fedő alatt párold majdnem puhára. (Ha a víz elfő pótold.) Ha ez megvan, öntsd fel 1,5 liter vízzel, tedd bele a kicsire kockázott krumplit és a megtisztított, feldarabolt zöldbabot. A lisztből a tejföllel készíts habarást, s ha már minden puha, ezzel sűrítsd be a levest. Végül szórd meg finomra vágott petrezselyemmel.
 

reneszánsz

Állandó Tag
Állandó Tag
Mákos guba
Hozzávalók (4 személyre):
8 db szikkadtabb kifli
6 dl tej
15 dkg darált mák
3-4 evőkanálnyi méz
2 dkg margarin
1 dkg vaníliáscukor
citrom
A tejben olvaszd fel a vaníliáscukrot, 2 evőkanál mézet és a margarin felét. A kifliket vágd szeletekre és locsold rájuk a tejet. (Ha kell, forgasd át, hogy egyenletesen megszívják magukat, majd egy-két percre tedd szűrőbe, hogy a felesleg tej lecsöpöghessen.) A darált mákhoz vegyíts egy kis reszelt citromhéjat, majd óvatosan keverve ezt is add a kiflikatikákhoz. A maradék margarinnal kenj ki egy tepsit vagy tűzálló tálat, terítsd el benne a mákos kiflikarikákat, majd előmelegített, középmeleg sütőben 5-10 percig süsd a gubát. Kockákra vágva melegen tálald, s ekkor csorgasd rá a méz maradékát.
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Már csak négy nap van karácsonyig, ideje összeállítani az ünnepi menűt,
ha eddig nem tettétek volna meg. Nálunk a tradicionális karácsonyi ételek
lesznek, mivel karácsony csak egyszer van egy évben, így nem lehet megunni.
Nos a menű: Szent este halászlé és rántott hal, következő napon töltöttkáposzta,
harmadik napon töltött dagadó sült krumplival. Süteménykén az elmaradhatatlan beigli.
Ezek az "alap" ételek, természetesen minden nap készülnek alternativ
ételek is, hogy mindenki a kedvére válogathasson. Nos akkor kezdjünk
neki, mert ünnepek alatt nem lesz időnk írkálni meg olvasgatni.

Szegedi Halászlé
Hozzávalók:
1 kg ponty
50-50 dkg harcsa és kecsege
30 dkg kárász
3 nagy fej vöröshagyma

kávéskanálnyi paprika
1-2 cseresznyepaprika
10 dkg lecsó
Elkészítése:
A hagymát apróra összevágjuk és a hal fejével, uszonyaival megfőzzük.
Tegyünk bele néhány kárász (30 dkg) halacskát, és ha ez is puha, törjük
át az egészet szitán. Közben megtisztítjuk a halat, 3 centi vastagságú
szeletekbe vágjuk, és negyed óráig hagyjuk besózva.
A halszeleteket ezután rakjuk bele egy megfelelő nagyságú lábosba, és
öntsük rá az áttört levet, továbbá oly mértékben öntsük fel, hogy a halat
teljesen ellepje.
Belerakjuk a hal ikráját és a tejet, s mikor felfőtt, óvatosan utánasózzuk,
majd ráhintjük a pirospaprikát
Lecsót és cseresznyepaprikát is teszünk bele.(Egyenletes, lassú tűznél
főzzük, míg a hal megpuhul.)
01.jpg


Rántott ponty
Hozzávalók:
1 kg ponty (tisztított),
só,
5 dkg liszt,
1 tojás,
15 dkg zsemlemorzsa,
olaj a kisütéshez.
Elkészítése:
A pontyot kétcentis szeletekre vágom, besózom és 1 óra hosszat állni
hagyom. Utána lisztbe, felvert tojásba és zsemlemorzsába forgatom.
Forró olajban mindkét oldalát aranysárgára sütöm. Hasábburgonyát
és tartármártást adok mellé, citromkarikákkal díszítem.
371.gif

Jó étvágyat kívánok!
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Folytatjuk az ünnepi menűsort. Szent este utáni első napon jöhet a töltöttkáposzta.
Kolozsvári töltöttkáposzta
Hozzávalók (4-5 személyre):
50 dkg darálthús (sertés)
30 dkg sertéskaraj
15 dkg füstölt kolbász
50 dkg savanyított káposztalevél
1 kg savanyú káposzta
10 dkg rizs
10 dkg zsír
20 dkg füstölt szalonna
10 dkg vöröshagyma
2 db tojás
4 dl tejföl
liszt
fokhagyma
fűszerpaprika
majoranna
őrölt feketebors,só
Elkészítése:
A darálthúsból, 8 dkg szalonnából, a rizsből és a tojásból a szükséges
fűszerekkel készíts rizses-húsos tölteléket. A savanyított káposztalevelek
középső vastag erét vágd ki, hogy könnyen hajlíthatóak legyenek.
Minden levél keskenyebb végére helyezz egy kisebb kupac tölteléket,
majd azt göngyöld bele a káposztába. A szabadon maradó levélszéleket
hajtogasd be a henger két végén, ez tartja majd egyben a csomagot.
(A levélmaradékokat vágd csíkokra, s add a többi savanyú káposztához.)
Egy nagyobb fazékban kevés zsíron pirítsd meg a maradék finomra
vágott vöröshagymát, s a tűzről lehúzva keverj el benne egy evőkanálnyi
pirospaprikát. (Mehet még bele egy-két gerezdnyi tört fokhagyma is.)
Add hozzá a savanyú káposzta kétharmadát, arra helyezd el a
töltelékeket és a füstöltkolbászt, borítsd be a maradék aprókáposztával,
majd öntsd fel annyi vízzel, amennyi éppen elfedi. (A vízhez keverhetsz
káposztalét is.) Ha kell, sózd, s lassú tűzön főzd (kb. 1-2 óra hosszan),
amíg a töltelékek is meg nem puhulnak. Ekkor a töltelékeket és a
kolbászt szedd ki, s a visszamaradt káposztát a tejföl feléből készített
habarással "sűrítsd be". (Kevés lisztet használj, mivel a lének nem
szabad "tapinthatóan" sűrűvé válnia!)
Közben a karajból süss natúrszeleteket. A maradék szalonnából vágj (a
bőrével együtt) kb.1 cm vastag csíkokat, a felső szélüket ugyancsak kb.
1 centiméteres közökben vagdosd be, s e szeleteket süsd meg
kakastaréjnak (ha kész, hints rá egy kevés pirospaprikát). Tálalásnál az
aprókáposztára kerülnek a töltelékek, arra pedig a natúrszelet, a kolbász
és a kakastaréj, s kísérőnek vele megy a maradék tejföl.
Ha a töltött káposztához debrecenit használtok, akkor a szokásos eljárás
az, hogy tálalás előtt a főtt kolbászt hosszában kettévágjuk, sűrűn
beirdaljuk, majd zsírban ropogósra sütjük, s úgy helyezzük el a kakastaréj mellett.
img_191.jpg

Jó étvágyat kívánok!
 

Angyalszárny

Állandó Tag
Állandó Tag
Persze azért a bejgli sem maradhat ki a vendégvárásból karácsonykor... Jó étvágyat! Nagyon finom, omlós, csak ajánlani tudom!

Bejgli
Hozzávalók: ½ kg finomliszt, 1 db tojás sárgája, 5 dkg cukor, ½ dl tej 5 dk élesztővel felfuttatva, 2 és fél dl tej, 5 dkg margarin

Elkészítése:
A hozzávalókat jól összedolgozzuk, kelesztjük kb fél óráig, kinyújtjuk, majd megtöltjük diós ill. mákos töltelékkel. Feltekerve hagyjuk fél órát állni, aztán lekenjük tojással, majd előmelegített sütőben megsütjük.
 

pipacs65

Állandó Tag
Állandó Tag
Hókifli


Hozzávalók: 30 dkg liszt, 25dkg margarin, 2 evőkanál 10 %-os ecet, 4 evőkanál víz, kevés só, porcukor.

Az összetevőket kézzel jól összegyúrni, egy éjszakán keresztül pihentetni. Pihentetés után kinyújtani 4-5 mm vastagra, kb. 5 centis kockákra vágni, közepére 1 szem kimagozott meggyet, diót vagy kemény lekvárt tehetünk. Kifli alakra hajtogatva forró sütőben kisütjük, még melegen porcukorban megforgatjuk.
Mióta szeretném ezt a kiflit megsütni, éppen tegnap gondoltam rá! Ha már itt a recept, ennek oka van! Nem véletlen! Valamelyik nap megsütöm!
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
De jó megtaláltam a kedvenc helyem... a recept topikot... nagyon jókat ajánltok, de főzni is tudtok? :)

Én 57 éves vagyok és a makoforum.hu-n is vezetek ételekről topicot. Már közel négyszáz receptet küldtem el és nem állítom hogy mindet elkészítettem vagy eltudom készíteni, de legalább felét igen. Nálunk inkább a Nejem főz, én csak különleges alkalmakkor, mint például a karácsony.
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Karácsony második napján gesztenyével töltött pulykát is lehet enni,
de mi most egy dagadót töltünk meg mindenféle finomsággal.
Töltött dagadó

Hozzávalók:
80 dkg kicsontozott sertésdagadó vagy borjúszegy,
2 dl tej,
4 szikkadt zsömle,
2 fej hagyma,
20 dkg gomba,
1 nagy csokor petrezselyem,
5 dkg húsos füstölt szalonna,
1 evőkanál vaj,
4 tojás,
4 evőkanál olaj,
1 dl száraz fehérbor
Elkészítése:
1. A húst óvatosan, hogy ki ne lyukadjon, éles, hegyes késsel felszúrjuk
(az esetleges lyukakat vékony cérnával sűrűn bevarrjuk. A kezdők
kérjék meg a hentest, hogy szúrja fel a húst!
2. A tejet 2 dl meleg vízzel összekeverjük, a zsömlékre öntjük.
A hagymát meghámozzuk, finomra vágjuk. A gombát megtisztítjuk,
felkockázzuk. A petrezselymet leöblítjük, felaprítjuk. A szalonnát apró
kockákra vágjuk.
3. A vajat felforrósítjuk, megpirítjuk benne a szalonnát, rádobjuk a
hagymát és a gombát, fedő nélkül kb. 5 percig pirítjuk. Mély tálba
tesszük, hagyjuk kihűlni. A sütőt előmelegítjük 220 fokra (gázsütő: 4. fokozat).
4. A zsömléket alaposan kinyomkodjuk, a tojásokkal, a petrezselyemmel
együtt a hagymás gombához adjuk, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és jól összedolgozzuk.
5. Nem túl szorosan megtöltjük a masszával a húst, a nyílást bevarrjuk,
és sütőedénybe fektetjük. Az olajat felforrósítjuk, és a húsra öntjük.
Betesszük a sütőbe, 5 percig pirítjuk, majd lekapcsolunk 180 fokra
(gázsütő: 2. fokozat), a húsra öntjük a bort, és saját levével többször
meglocsolva kb. 50 percig sütjük.
6. A húst deszkára tesszük, 10 percig pihentetjük, kihúzzuk belőle a
cérnákat, majd vékonyan felszeleteljük. Sült krumplival,
burgonyapürével, párolt rizzsel körítjük. Hidegen is finom.
tojassal_toltott_dagado_05.jpg

Jó étvágyat kívánok!
 

mézesmaci

Kitiltott (BANned)
<TABLE class=content_table cellSpacing=0 cellPadding=0><TBODY><TR><TD class=cim colSpan=2>Mandarinos vagy narancsos kacsa</TD></TR><TR><TD class=cim vAlign=top></TD></TR><TR><TD class=cim colSpan=2>Hozzávalók</TD></TR><TR><TD colSpan=2>konyhakész kacsa (2-3 kg)

majoránna
0,5 kg alma
5 dkg mazsola
5 dkg cukor
0,5 liter forró víz
5 dkg vaj
5 dkg hámozott mandula
25 dkg főtt rizs
mandarin- vagy narancsgerezdek
kevés narancshéj, vékony csíkokra vágva
1 enyhén púpozott evőkanál cukor
2 evőkanál víz
1 enyhén púpozott evőkanál étkezési
keményítő
narancslé

</TD></TR><TR><TD class=cim colSpan=2>Leírás</TD></TR><TR><TD colSpan=2>A kacsát alaposan megmossuk, konyhai papírtörlővel szárazra töröljük, kívül-belül megsózzuk, és belül még majoránnával is megszórjuk. Az almákat meghámozzuk, a magházat eltávolítjuk, vékony szeletekre vágjuk, majd összekeverjük a megmosott mazsolával, és a cukorral. Megtöltjük vele a kacsát, összevarrjuk, a combokat és a szárnyakat a törzshöz kötjük. A kacsát hátával lefelé a benedvesített sütőbe vagy grillrácsra fektetjük, az edényt pedig a sütő legalsó rácsára helyezzük. Sülés közben időközönként a kacsát a szárnyaira és a combjára fektetjük, hogy a zsír jobban kisüljön. Ahogy a sült barnulni kezd, a forró vízből &frac14; litert locsoljunk fokozatosan a sütőbe. Ezzel a szafttal néha öntözzük meg a kacsát is és a víz felét hagyjuk elpárologni. Röviddel, mielőtt a kacsa teljesen megsülne, egy serpenyőben forrósítsuk fel a vajat, és pirítsuk benne aranysárgára a mandulát. Ezután vegyük ki a serpenyőből, és adjuk a főtt rizshez, öntsük hozzá a maradék vajat, és gyakori mozgtás mellett melegítsük át az egészet. Az omlós kacsát kiemeljük a sütőből, a madzagokat elvágjuk, kivesszük belőle a tölteléket, és a húst felszeleteljük.
A tányér közepére tesszük a tölteléket, ráfektetjük a hússzeleteteket, a rizst pedig köré szedjük, és mind eköré narancs- vagy mandulakoszorút készítünk a gerezdekből. Az egészet meghintjük mandulával, és melegen tartjuk.
A felszeletelt narancshéjat cukorral és a 2 evőkanál vízzel felforraljuk, majd puhára főzzük. Ezt főzővízzel együtt beleöntjük a tepsibe, amelybe a kacsa sült. A szószt a főzőlapra tesszük, és beledolgozzuk a keményítőt. Sóval, narancslével ízesítjük.

</TD></TR><TR><TD class=cim colSpan=2></TD></TR><TR><TD colSpan=2></TD></TR></TBODY></TABLE>​
 

mézesmaci

Kitiltott (BANned)
Hoztam pár fincsi receptet.​

toltottkaposzta.jpg
Eredeti erdélyi töltött káposzta
Hozzávalók:
50 dkg lapocka,
50 dkg kocsonyahús (nyers sertésfül, farok, fejhús),
50dkg nyers füstölt oldalas,
50 dkg dagadó,
3 dkg liszt,
2 evőkanál olaj,
2 kg savanyú,
aprókáposzta,
10 db savanyú káposzta levél,
10dkg rizs,
1 kisfej vöröshagyma,
1 teáskanál pirospaprika,
8 dl tejföl,
ízlés szerint őrölt fekete bors,
só.
Előkészítése: nagy vasfazekat (vagy beáztatott cserépedényt) az olajjal kikenek és a lisztel meghintem. A töltelékhez a dagadót megdarálom, összekeverem a nyers, megmosott és kissé lecsurgatott rizzsel, pirospaprikával, a megtisztított és lereszelt hagymával, sóval, borssal, majd szorosan becsomagolom a vastag ereitől megtisztított savanyú káposztalevélbe.
Elkészítése: az apró káposzta egyharmad részét elterítem a fazék alján, erre ráteszem a megmosott és feldarabolt kocsonyahúst, valamint az előzőleg 1 éjszakán át vízben vagy tejben áztatott, darabokra vágott füstült oldalast. Erre a következő réteg savanyú káposztát terítem. Megsózom, meghintem borssal, majd beborítom a megtöltött savanyú káposzta levelekkel. Erre nyers, felszeletelt lapockát helyezek, végül beborítom a maradék aprókáposztával. Megsózom, meghintem borssal, és 5 dl tejföllel nyakon öntöm. Az edényt lefedem, és forró sütőbe teszem. Legalább 3 órán keresztül sütöm közepes lángon. Tálaláskor a tányérján ki-ki megtejfölözi.
Egészben sült töltött malac újfalusi módra
Hozzávalók:
3 kg-os malac
1 kg sertéstarja
30 dkg sertésmáj
3 db zsemle
5 g törött bors
5 g majoránna
3 db tojás
15 dkg füstölt szalonna
3 dl világos sör
só.
A megtisztított malacot a hasán végig vágjuk, és a nyakáig felnyitjuk. Egy éles, vékony pengéjű késsel belülről eltávolítjuk a gerinccsontot, az oldalcsontokat és a combcsontokat úgy, hogy csak a fejben és a lábakban maradhat csont.
A kissé zsíros sertéshúst a májjal és a beáztatott és jól kicsavart zsemlékkel együtt kétszer ledaráljuk. Sóval, törött borssal, majoránnával fűszerezzük, és a tojást hozzáadva jól összedolgozzuk. A belülről kicsontozott malacot ezzel a masszával megtöltjük, majd vékony zsineggel a nyílást összevarrjuk. A malac külső felületét hideg zsírral bekenjük, füleire, farkára papírt csavarunk és mérsékelten meleg sütőbe tolva, lassan sütjük. Villára szúrt, kockásan bevagdalt szalonnadarabbal gyakran kenegetjük, közben a szalonnát mindig sörbe mártogatjuk.
Amikor a malac megsült, a sütőből kivéve egy órát pihentetjük, majd fejét levágjuk, hosszában kettészeljük és feldaraboljuk. Reszelt tormát vagy almakompótot esetleg párolt káposztát tálalunk hozzá.
Elkészítési idő (előkészítéssel): 3-5 óra
Egy adag: 3400 kJ/810 kcal
Ajánlott ital: somlói furmint
Kocsonya
Hozzávalók: 1-1,5 kg vegyes, bőrös sertéshús (csülök, kö&shy;röm, farok), 50 dkg sertéscomb, 15-20 szem szemes bors, 5-6 gerezd fokhagyma, 2 szál pet&shy;rezselyemgyökér, 1 szál sárgarépa, 1 fej vörös&shy;hagyma, ízlés szerint só, pirospaprika, őrölt erős paprika.
A bőrös húst alaposan megtisztítjuk, késsel megkaparjuk, megmossuk (ha lehetőségünk van rá, lángon megperzseljük), majd feldaraboljuk. A színhúst megmossuk, 2-3 darabba vágjuk, és a bőrös hússal együtt feltesszük főni annyi vízben, hogy jól ellepje. Rövid ideig főzzük. Ezután hozzáadjuk a megmosott vöröshagymát héjastul és az egész borsot teatojásba téve. A petrezselyemgyökeret és a sárgarépát megtisztítjuk, megmossuk, hasábokra vágjuk, és a húshoz adjuk. Kissé megsózzuk, majd lassú tűzön, fedő alatt 2-3 órán át főzzük. Ha a hús megpuhult, kivesszük a teatojást, a hagymát, a petrezselyemgyökeret, a sárgarépát, és a lé tetejéről a zsírt leszedjük. A színhúst feldaraboljuk, a bőrös húst kicsontozzuk, és 6-8 tányérba elosztjuk. A levet rövid ideig ülepedni hagyjuk, majd a tányérokba szűrjük a húsra. Kb. 1-1,5 óra elteltével a tetejét ízlés szerint megszórhatjuk pirospaprikával, vagy őrölt erős paprikával. A teljes dermedéshez 2,5-3 óra szükséges. A kocsonyát tálalhatjuk úgy is, hogy a kicsontozott bőrös húst és a feldarabolt színhúst egy lapos jénai tál aljára egyenletesen elosztva szétterítjük. Erre öntjük a leszűrt levet, és hagyjuk kihűlni, megdermedni. A dermedés után a kocsonya szépen szeletelhető lesz.
Malacpörköl
Hozzávalók:
80 dkg malachús
8 dkg zsír
20 dkg vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
3 g köménymag
1 dkg pirospaprika
10 dkg zöldpaprika
8 dkg paradicsom
só.
A malachúst a szokásos módon pörkölthöz valónál nagyobb darabokra vágjuk És megmossuk.
Az apróra vagdalt vöröshagymát zsírban megpirítjuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát És a darált köménymagot. A tűzről levéve megszórjuk pirospaprikával, majd egy kevés vizet hozzáöntve addig forraljuk, ameddig a pörköltlé zsírjára pirul. Ekkor beletesszük a malachúst, megsózzuk, és fedővel letakarva pároljuk. Amikor a hús félig puha, hozzáadjuk a szeletekre vágott zöldpaprikát, majd a cikkekre darabolt paradicsomot, és takaréklángon, fedő alatt a hús puhulásáig főzzük.
Köretnek galuskát, tarhonyát, vagy sós burgonyát kínálunk hozzá.
Elkészítési idő: 75 perc
Egy adag: 3360 kJ/800 kcal
Ajánlott ital: egri cabernet.
Narancsos szarvasszeletek (spanyol)
husetelek1.jpg
Hozzávalók:
80 dkg szarvascomb
8 dkg füstölt szalonna
5 cl olaj
10 dkg vöröshagyma
12 dkg sárgarépa
10 dkg fehérrépa
4 dkg paradicsompüré
4 dkg liszt
2 dl vörösbor
1 gerezd fokhagyma
1 db babérlevél
2 db narancs
5 dkg ribizkeíz
5 cl konyak
narancshéj
8 db gombafej
só.
A szarvascombból nyolc egyforma nagyságú szeletet vágunk, enyhén kiveregetjük, majd vékony csíkokra szelt füstölt szalonnával megtűzdeljük. Megsózzuk, meghintjük törött borssal, és kevés forró olajba téve, mindkét oldalára átfordítva, kissé megsütjük, és egy lábasba szedjük. A sütésből visszamaradt olajban megpirítjuk a karikákra vágott vöröshagymát, sárgarépát és a fehérrépát. Hozzáadjuk a paradicsompürét, kevés ideig pirítjuk, majd megszórjuk liszttel, és tovább pirítjuk. Leöntjük kevés vízzel és a vörösborral, zúzott fokhagymával, babérlevéllel fűszerezzük, majd fölforralva a hússzeletekre öntjük, és fedővel letakarva a húst puhára pároljuk. Ezután a húst kiszedjük, a mártáshoz hozzáadjuk a narancslevet és a ribizkeízt, ezzel még egyszer fölforraljuk, majd átszűrjük. Hozzáadjuk a finom metéltre vágott és puhára főzött narancshéjat. Tálaláskor a hússzeletekre egy-egy meghámozott narancskarikát helyezünk, erre egy-egy megsütött gombafejet teszünk, s leöntjük a konyakkal ízesített forró narancsos mártással. Külön párolt rizst és sült burgonyát kínálunk hozzá.
Elkészítési idő: 60 perc
Egy adag: 1760 kJ/420 kcal
Ajánlott ital: markazi kékfrankos.
Bélszínjava Rossini módra
Hozzávalók:
80 dkg bélszín
só, törött fekete bors
4 szép gomba
30 dkg libamáj
2 zsemle
1 dl olaj.
Mártáshoz:
25 dkg vegyes zöldség
1 cikk zeller
7 kis vöröshagyma
5 dkg kristálycukor
néhány szem egész bors
1 babérlevél
késhegynyi szárított kakukkfű
6 dkg liszt
2 dkg vaj néhány borókabogyó
1 kiskanál mustár
4 dl csontlé (leveskockából is lehet)
3 dl félédes vörösbor.
A bélszínt négy egyforma szeletre vágjuk, kissé kiveregetjük, sózzuk, borsozzuk, és vékonyan bekenjük mustárral, majd sütésig félretesszük. A libamájból négy szép szeletet vágunk, megborsozzuk, és felhasználásig a hűtőszekrénybe tesszük. Elkészítjük a mártást. A tisztított zöldségeket karikára vágjuk. Egy lábosban cukrot pirítunk, majd hozzáadjuk a zöldségeket, és kissé megpirítjuk. Megsózzuk, fűszerezzük, majd a csontlével és a vörösborral felengedjük, és lassan készre főzzük. Egy serpenyőben szárazon aranybarnára pirítjuk a lisztet, és besűrítjük vele a mártást. Néhány percig forraljuk, majd finom szűrőn átszűrjük. Serpenyőben az olajon megsütjük a bélszínszeleteket. Ezután megsütjük a libamáj-szeleteket és a gombafejeket is. Tálaláskor zsemleszeletekre helyezzük a bélszínt, rá a libamájat, majd a gombafejeket. Vékonyan meglocsoljuk a vörösboros mártással, forrón tálaljuk. Köretnek szalmaburgonyát, vajban párolt zöldségeket kínálhatunk hozzá.
Tűzdelt szarvascomb krémmártásban
Hozzávalók:
80 dkg szarvascomb
1 dl olaj
15 dkg füstölt szalonna
20 dkg vegyes zöldség
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 dl fehérbor
6 dkg liszt
2 dl tejszín
2 dl tejföl
5 dkg kristálycukor
só, egész bors
1 babérlevél
1 cikk zeller
2 kiskanál mustár
1 citrom
kakukkfű.
A szarvascombról lefejtjük a hártyát és vékony szalonna-csíkokkal megtűzdeljük. Forró olajban minden oldalát elősütjük, majd félretesszük. A maradék olajban a megtisztított és karikára vágott vegyes zöldséget. zellert, hagymát, fokhagymát megpirítjuk, babérlevéllel, kakukkfűvel, borssal, sóval fűszerezzük. Felengedjük csontlével, és hozzáadjuk a fehér-bort. Ha Felforrt. beletesszük az elősütött szarvascombot, és lassú tűzön puhára pároljuk. A megpuhult húst kivesszük a léből. A tejszínnel, tejföllel, liszttel habarást készítünk, kevés mustárt adunk hozzá. és besűrítjük a mártást. Szükség szerint utána ízesítjük. Cukorral, citromlével jól kiforraljuk, majd szűrőn átszűrjük. Tálaláskor a húst felszeleteljük, és mártással együtt tálaljuk. Köretnek burgonyakrokettet, vajas brokkolit és áfonyalekvárt kínálunk.
Ropogós malacsült egészben sütve
Hozzávalók:
3 kg-os malac
8 g majoránna
12 dkg zsír
15 dkg füstölt szalonna
3 dl világos sör
só.
Erre a célra a 3-4 hetes, ún. szopós malac a legmegfelelőbb. A malacot szükség szerint leperzseljük, majd bő vízben kívül-belül alaposan tisztára mossuk, és ruhával szárazra itatjuk. Belülről megsózzuk, meghintjük majoránnával, majd a belsejébe egy tiszta fadarabot teszünk, amely a malacot a sütéshez kitámasztja, megakadályozva, hogy a hőhatásra alakot változtasson.(A szájat a sütés idejére kitámasztjuk, tálalásnál citromot tehetünk bele.)
Ezután hideg zsírral az egész külső felületét bekenjük. A füleket és a farkát papírral becsavarjuk, hogy meg ne égjen. Nem túl forró sütőbe tesszük, és gyakorta kenegetjük egy villára szúrt, kockásan bevagdalt füstölt szalonnadarabbal, amelyet minden kenegetés előtt sörbe mártunk. A sütéskor a malac bőrén esetleg képződő hólyagokat villával felszúrjuk. A gyakorlat azt mutatja, hogy egy 3-3,5 kg-os malac sütési ideje 2-2,5 óra. Amikor megsült, a malacot vágódeszkára helyezzük, a fejét eltávolítjuk, majd hosszában kettévágjuk, és megfelelő darabokra szeleteljük. Párolt káposztával, burgonyával tálaljuk.
Elkészítési idő: 3-5 óra
Egy adag: 3400 kJ/810 kcal
Ajánlott ital: siklósi olaszrizling.
Savanyú malacaprólék-leves
Hozzávalók:
80 dkg malacaprólék
12 dkg vöröshagyma
8 dkg zsír
5 g pirospaprika
2 db babérlevél
3 g törött bors
4 dkg liszt
2 dl tejföl
1 db citrom
só.
A megtisztított malacaprólékot apróbb darabokra vágjuk. A finomra vágott vöröshagymát zsírban üvegesre pirítjuk, megszórjuk pirospaprikával, És beletesszük a malacaprólékot. Sóval, babérlevéllel, törött borssal fűszerezzük, és fedővel letakarva majdnem puhára pároljuk. Ezután vízzel felengedjük, és a húst puhára főzzük. Rózsaszínére pirított rántással beszórjuk, hozzáadjuk a tejfölt, és citromlével savanykásra ízesítjük.

Tormás malachús
husetelek2.jpg
Hozzávalók:
1 kg malachús
20 dkg sárgarépa
15 dkg fehérrépa
5 dkg karalábé
5 dkg zeller
12 dkg vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
3 g egész bors
12 dkg torma, só.
A bőrös malacot csontjával együtt pörkölthöz való darabokra vágjuk. Jól megmossuk, majd annyi hideg vízzel tesszük fel főni, hogy jól ellepje. Amikor felforrt, a felületén lévő habot eltávolítjuk. Hozzáadjuk a hasábokra vágott vegyes zöldséget, az egész fej vöröshagymát és a fokhagymát. Sóval és egész borssal fűszerezzük, majd lefedve a húst puhára főzzük. Mélyebb tűzálló edénybe tesszük a húst, saját levével és a zöldségekkel együtt tálaljuk, tetejére frissen reszelt tormát szórunk. Külön tálban, főtt sós burgonyát adunk hozzá.
Elkészítési idő: 60 perc
Egy adag: 1890 kJ/450 kcal
Ajánlott ital: szekszárdi kékfrankos rosé.
Székelykáposzta
Hozzávalók: 1 kg kicsontozott csülök, 30 dkg sertés lapocka, 2 kg savanyú káposzta, 1 nagyobb hagyma, 1 zöldpaprika, 1 paradicsom, 1 doboz pritamin, 2 dl tejföl, 10 dkg császárhús, 15 dkg rizs, só, őrölt pirospaprika, 3 babérlevél, bors, szurokfű, majoránna, kömény, 1 marhahúsleves kocka.
Elkészítése: A csíkokra vágott császárhúst megpirítjuk, a zsírján megfuttatjuk a felszeletelt hagymát és zöldpaprikát. Hozzáadjuk a felkockázott , kicsontozott csülköt és a lapockát a paradicsommal. Víz hozzáadásával 25 percig pároljuk Beletesszük a káposztát a forró vízben megmosott rizst a pritamint, a leveskockát. Fűszerezzük 1 kávéskanál sóval, 1-1 evőkanál édes és erős paprikával, 3 babérlevéllel, 1-1 késhegynyivel a többi fűszerekből. Felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje az ételt. Felforraljuk. Letakarva 15 percig takarékon főzzük. Levesszük a tűzről, és 30 percig állni hagyjuk. Fogyasztás előtt a sütőben, egy vajjal kikent tűzálló tálban átforrósítjuk. Tálalás: a tűzálló tálban rakjuk az asztalra. Kis tálkában tejfölt és friss, fehérkenyeret kínálunk hozzá.
 

geras

Új tag
nemtudom mennyire olcso kell.

Sziasztok!
Nagyon guszták ezek a képek, imádok enni. Ha tud valaki nekem olyan recepteket írni, ami olcsó és gyorsan készen van, akkor én azt megköszönném.
Elég kevés időm van főzni, pedig nagyon szeretek, és nem nagyon tudok új recepteket,ezért kértem, hátha valaki tud.
Örülök, hogy van ez az oldal,mert ez mindennapos téma.
Köszönöm.
:)van egy tuti jo receptem legalábbis a családom mindig ezt kéri tölem ha ráérek fözöcskézni,neve nincs saját.Hozzávalok:Békön szallona,350ft egy csom,csirke vagy pulyka mellfilé,félkilo egy500gr-tejföl,15dkg trapista sajt vagy valami olyan amit lehet reszelni 5.tojás ugy készitsük el,hogy a békön szallonát ami vékony csikokban van elteritsük a tepsi alján mjd a csirke mellfilét szintén vékony kb1.cm csikokban ráhelyezzük a szalonnára majd elfelejtettem a tepsit elözöleg jol kikenem vajjal majd egy kis olajjal gyengéden megöntöm ugy kezdem el rakni asort tehát ráraktuk a mellehust is akkor a tejfelt beleöntöm egy nagyobb edénybe majd az öt tojást amit elözöleg feltörtem és kikevertem hozzáöntöm a tejfölhöz majd beleteszem a reszelt sajtot a tejfölöstojásos lébe elömelegitem a sütöt a tepsibe levö husokra szépen elosztva ráöntöm a masszát a tejföltojássajtos egycsipetnyisos masszát,majd alufoliával lefedem az egészet és ugy rakom a sütöbe kb 3/4.-orát sütöm hamár szép sárga és megbököd a villa könnyen belemegy a husba akkor kész van.kiadagolhatod,én kb 10szer 8askockára vágok egy adagot krumplipürével tálalom,nagyon laktato 5.-tagu családnak kétszeri evésre is elég kinek milyen az étvágya de ovatosan az adagokkal.JO ÉTVÁGYAT KIVÁNOK HOZZÁ :Gerencsér Lajos(geras);)
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Mára már csak a sütemény recept maradt ami nem más mint az elmaradhatatlan beigli.
Kétféle bejgli tészta receptem van.. ami sosem reped meg és nagyon sokáig eláll / persze ha van ideje / azt hozom először..

Beigli

Hozzávalók:
1 kg liszt,
20 dkg vaj,
15 dkg zsír,
20 dkg porcukor,
2 db tojás,
1 dkg élesztő,
2 dl tej.
Elkészítése:
Élesztőt egy kevés cukros tejbe felfuttatom, amíg elkészül a lisztet a vajjal, és zsírral elmorzsolom, majd hozzáadom a többi hozzávalót. Összegyúrom, jól kidolgozom, sima ruganyos tésztát kapok, majd pihentetem, vagyis kelesztem.
Míg a tészta pihen, elkészítem a tölteléket.
Mák töltelék: 2,5 dl tejet felforralok, 40 dkg darált mákot leforrázom a forró tejjel, belekaparok egy pici vaníliát, hozzáadok 25 dkg cukrot, egy kis fahéjat és reszelt citromhéjat, összekeverem és hagyom kihűlni, hideg legyen.
Dió töltelék: 2 dl vizet felforralok 20 dkg cukorral, belekaparok egy pici vaníliát, majd összekeverem 40dkg darált dióval, teszek hozzá 4dkg morzsát, egy kis fahéjat és reszelt citromhéjat, ezt is hagyom kihűlni.
A megkelt tésztát megmérem és 8 egyenlő részre, osztom, ugyanígy járok el a töltelékkel is, 4 diós és 4 mákost készítek.
A tésztát téglalap alakúra nyújtom és megkenem a töltelékkel, majd zsírozott tepsire teszem, megkenem tojássárgájával, hosszába.
Kelesztem még kb félórát , ha letelt, akkor keresztbe is megkenem tojássárgájával, hústűvel egy két helyen megszurkálom és 200 fokos forró sütőbe teszem, készre sütöm.
A töltelékbe én teszek mazsolát, de csak magnélkülit, mert azt szeretem.
Alufóliába csomagolom, ha kihűlt… már alig várjuk, hogy szent este legyen és megvágjuk a vaníliás porcukorral megszórt, illatozó finom bejglit.
3.jpg
Fonott diós beigli
Áldott Boldog Karácsonyt Kívánok Mindenkinek!
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Bocsika van itt olyan is ami nem kimondottan magyaros,de igen fincsike állíthatom.De ha baj akkor törlöm majd.

Mézesmaci Kedves Isten őrizzen, hogy kitöröljed a receptjeidet. Ide
mindenféle receptet lehet hozni. A topic nevet mikor megadtam, utánna
vettem észre, hogy már vannak hasonló rovatok, így aztán megmaradt.
Örülök a receptjeidnek és gondolom ezzel nem vagyok egyedül.
~*Boldog karácsonyt Neked!*~
 
Oldal tetejére