Hírek Feloldotta a Tisza a magyar vétót: tovább finanszírozhatja az EU az Ukrajnának szánt fegyvereket

A Politico szerint Magyar Péterék már nem akadályozzák a több tízmilliárd eurónyi uniós katonai támogatás kifizetését.

Magyarország feloldotta az Ukrajnának nyújtott fegyverszállítások uniós megtérítését blokkoló vétóját – számolt be a Politico több uniós diplomáciai forrásra hivatkozva. A lap szerint a Péter Magyar vezette kabinet ezzel véget vetett annak a két éve tartó patthelyzetnek, amelyet még az Orbán-kormány idézett elő.

A döntést hétfőn jelentette be Bánfalvi Levente, Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletének nagykövete, illetve az EU Politikai és Biztonsági Bizottságának képviselője a testület ülésén. A Politico információi szerint a lépést összesen hat uniós diplomata erősítette meg.

A vita középpontjában az úgynevezett Európai Békekeret (European Peace Facility – EPF) áll.

Ez az Európai Unión kívüli, külön finanszírozási mechanizmus részben megtéríti azoknak a tagállamoknak a költségeit, amelyek saját készleteikből fegyvereket és hadianyagot adnak át Ukrajnának.
A jelenlegi rendszerben az EU jellemzően a támogatások értékének mintegy 40 százalékát téríti vissza.
Mivel az EPF-fel kapcsolatos döntésekhez egyhangú állásfoglalás szükséges, Magyarország az elmúlt két évben meg tudta akadályozni a kifizetések jóváhagyását.

A Politico szerint emiatt több mint 40 milliárd eurónyi visszatérítés torlódott fel, ami jelentős feszültséget okozott a legnagyobb támogatók – köztük Németország és Hollandia – körében.
A mostani döntés következtében azonnal felszabadulhat mintegy 6,6 milliárd eurónyi kifizetés, a későbbiekben pedig további összegek is elérhetővé válhatnak.

Szélesebb külpolitikai fordulat​

A Politico szerint a vétó feloldása a tágabb magyar külpolitikai irányváltás része. A lap emlékeztetett arra, hogy az Orbán-kormány az elmúlt években egyre inkább szembekerült Brüsszellel Ukrajna támogatásának kérdésében, miközben az Európai Bizottság a jogállamisági és korrupciós kifogásokra hivatkozva visszatartotta a Magyarországnak járó uniós forrásokat.
A lap felidézte, hogy pénteken Budapest és az Európai Bizottság megállapodást kötött a korábban befagyasztott, összesen 16,4 milliárd eurónyi uniós forrás fokozatos felszabadításáról.

Emellett Magyarország támogatja a Kijevnek nyújtandó 90 milliárd eurós uniós hitelt, tárgyalásokat kezdett az ukrajnai magyar kisebbség jogairól, valamint jelezte: kész feloldani az Ukrajna EU-csatlakozásával kapcsolatos korábbi fenntartásait is.
Egy névtelenséget kérő uniós diplomata a Politicónak úgy fogalmazott:
Ez pozitív visszajelzés azoknak a tagállamoknak, amelyek a legtöbb támogatást nyújtották Ukrajnának. Most végre visszakaphatják a pénzük egy részét, ami igazságosabbá teszi a teherviselést.”

A Politico szerint a következő hetekben arról is dönteniük kell a tagállamoknak, hogy
  • a felszabaduló források a nemzeti költségvetésekbe kerüljenek-e vissza,
  • vagy újabb ukrajnai támogatások finanszírozására fordítsák őket.
Kijev természetesen az utóbbi megoldást támogatja: Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter már arra szólította fel az uniós országokat, hogy a felszabaduló pénzből Patriot légvédelmi rendszereket és rakétákat vásároljanak Ukrajna számára.

1780439096909.png
 
Azok ott kavarnak a masik hadszíntéren a Közel-Keleten. Mit gondolsz ki csinálta azt a kacskaringós Hormuzi-szorost? Egy epevezeték mintájára? Talán véletlen, hogy pont ott van és pont úgy néz ki??!! Jóreggelt!
A part meg tele van 5G sugárzókkal!!
Én meg azt hittem, hogy az ukránok voltak bermunkaban, hisz a Fekete tengert is ők ásták ki.
Legalábbis az oroszok szerint.
 
Azok ott kavarnak a masik hadszíntéren a Közel-Keleten. Mit gondolsz ki csinálta azt a kacskaringós Hormuzi-szorost? Egy epevezeték mintájára?
Épp kapóra jössz
A nagyobb veszi el a gyengébbtől és indoklás okát nem érdemes firtatni
De nézzük a Hormuzi-szoros kapcsán ki miért veszi el a másiktól
a résztvevők:Izrael, USA, Irán
Ezek a fő érdekelt felek
Izrael követelte ki az USA-tól
Irán adott támogatást a hamasznak
és az egész válságot mi európaiak érezzük nagyon
A nagyobb veszi el a gyengébbtől és indoklás okát nem érdemes firtatni
De mi a háború indoklása?
Az oroszoké se más mint az előbb felsoroltaké.
 
Épp kapóra jössz
A nagyobb veszi el a gyengébbtől és indoklás okát nem érdemes firtatni
De nézzük a Hormuzi-szoros kapcsán ki miért veszi el a másiktól
a résztvevők:Izrael, USA, Irán
Ezek a fő érdekelt felek
Izrael követelte ki az USA-tól
Irán adott támogatást a hamasznak
és az egész válságot mi európaiak érezzük nagyon
A nagyobb veszi el a gyengébbtől és indoklás okát nem érdemes firtatni
De mi a háború indoklása?
Az oroszoké se más mint az előbb felsoroltaké.
Komxsi összeesküvés, meg hátterhatalom oszt jónapot
 
a résztvevők:Izrael, USA, Irán
Ezek a fő érdekelt felek
Gumelignek, ki nem látja a többit.
Azt hiszi számít ki kezdte meg ezek közül sem számít.
Főleg itt mert az eredeti helyszín Gáza és környéke.
Bővebben közel kelet.Még bővebben arab térség vagy iszlám vallású államok.Máris ott vagyunk Iránnál.De mi köze mindennek az USA-hoz?
Az arab térségben pedig nincs kezdet.A kezdet az ősi gyűlölködés
Aminek az okát vallási háborún kívül semmit nem találtam.
Pedig biztos ott lesz az anyagi érdek is vagy a terület vita
 
Utoljára módosítva:
Hát ez folyik egy olyan országban ahol nem szabad látni a színfalak mögé
Segítek
Nem annyira lényeg ki és mikor kezdte
Nem annyira lényeg neked, mert minden ezer példás írásod az orosz inváziót
relativizálja.
A globalista nagytőke az LMBTQ lobbit!!!
Hoppá! Lehullt a lepel

Na végre egy igazán komoly válasz
Természetesen az oroszok mögött is ők állnak.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

babrafax wrote on Pacalka's profile.
Szia,

a coolcomics átvette a honosítást. A 2-6 rész folyamatosan felrakásra kerül. a 3 -dik album pár héten belül. Viszont nagy segítség lenne egy francia vagy angol nyelvű Lorna 1 -es album. Az első rész bármelyik nyelven neked nincs meg?

Üdv : Alex
berem wrote on verda's profile.
Szia

Lattam, hogy keresed a kovetkezo konyveket:

Simone de Beauvoir - A kétértelműség erkölcse
Krizmanits József - Vallási fundamentalizmus
Michael Ledeen · William Lewis - Bukás: amerikai kudarc Iránban
Firdauszí - Sáhnáme / Perzsa költők versei (Fordította: Gaál László)
Stefan Zweig - A tegnap vilaga

Ha esetleg meglesz barmelyik oszd meg velm is koszonom elore is.

berem
Diós Alexandra wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda. A Kárpátok vámpírjai sorozat hamarosan folytatódik 2027. Január 5.én jön ki a 40. Kötet Sötét Karnevál címen. Már most alig várom, hogy olvashassam :)
Marcsello71 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm szépen a csodás fordításokat és örömet, amit ezek a könyvek szereznek. Mindig nagyon várom az új fordításokat, főleg a z Ősi fajok sorozatát.
Mivel a rajongói fordítások új topicba lettek paterolva, mostantól itt találjátok meg az enyémeket is: https://canadahun.com/temak/rajongói-fordítások.64770/ kezdve az Ősi fajok 8,6. részével.

Statisztikák

Témák
39,235
Üzenet
5,059,185
Tagok
630,956
Legújabb tagunk
Ferenc789
Oldal tetejére