Hírek Feloldotta a Tisza a magyar vétót: tovább finanszírozhatja az EU az Ukrajnának szánt fegyvereket

A Politico szerint Magyar Péterék már nem akadályozzák a több tízmilliárd eurónyi uniós katonai támogatás kifizetését.

Magyarország feloldotta az Ukrajnának nyújtott fegyverszállítások uniós megtérítését blokkoló vétóját – számolt be a Politico több uniós diplomáciai forrásra hivatkozva. A lap szerint a Péter Magyar vezette kabinet ezzel véget vetett annak a két éve tartó patthelyzetnek, amelyet még az Orbán-kormány idézett elő.

A döntést hétfőn jelentette be Bánfalvi Levente, Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletének nagykövete, illetve az EU Politikai és Biztonsági Bizottságának képviselője a testület ülésén. A Politico információi szerint a lépést összesen hat uniós diplomata erősítette meg.

A vita középpontjában az úgynevezett Európai Békekeret (European Peace Facility – EPF) áll.

Ez az Európai Unión kívüli, külön finanszírozási mechanizmus részben megtéríti azoknak a tagállamoknak a költségeit, amelyek saját készleteikből fegyvereket és hadianyagot adnak át Ukrajnának.
A jelenlegi rendszerben az EU jellemzően a támogatások értékének mintegy 40 százalékát téríti vissza.
Mivel az EPF-fel kapcsolatos döntésekhez egyhangú állásfoglalás szükséges, Magyarország az elmúlt két évben meg tudta akadályozni a kifizetések jóváhagyását.

A Politico szerint emiatt több mint 40 milliárd eurónyi visszatérítés torlódott fel, ami jelentős feszültséget okozott a legnagyobb támogatók – köztük Németország és Hollandia – körében.
A mostani döntés következtében azonnal felszabadulhat mintegy 6,6 milliárd eurónyi kifizetés, a későbbiekben pedig további összegek is elérhetővé válhatnak.

Szélesebb külpolitikai fordulat​

A Politico szerint a vétó feloldása a tágabb magyar külpolitikai irányváltás része. A lap emlékeztetett arra, hogy az Orbán-kormány az elmúlt években egyre inkább szembekerült Brüsszellel Ukrajna támogatásának kérdésében, miközben az Európai Bizottság a jogállamisági és korrupciós kifogásokra hivatkozva visszatartotta a Magyarországnak járó uniós forrásokat.
A lap felidézte, hogy pénteken Budapest és az Európai Bizottság megállapodást kötött a korábban befagyasztott, összesen 16,4 milliárd eurónyi uniós forrás fokozatos felszabadításáról.

Emellett Magyarország támogatja a Kijevnek nyújtandó 90 milliárd eurós uniós hitelt, tárgyalásokat kezdett az ukrajnai magyar kisebbség jogairól, valamint jelezte: kész feloldani az Ukrajna EU-csatlakozásával kapcsolatos korábbi fenntartásait is.
Egy névtelenséget kérő uniós diplomata a Politicónak úgy fogalmazott:
Ez pozitív visszajelzés azoknak a tagállamoknak, amelyek a legtöbb támogatást nyújtották Ukrajnának. Most végre visszakaphatják a pénzük egy részét, ami igazságosabbá teszi a teherviselést.”

A Politico szerint a következő hetekben arról is dönteniük kell a tagállamoknak, hogy
  • a felszabaduló források a nemzeti költségvetésekbe kerüljenek-e vissza,
  • vagy újabb ukrajnai támogatások finanszírozására fordítsák őket.
Kijev természetesen az utóbbi megoldást támogatja: Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter már arra szólította fel az uniós országokat, hogy a felszabaduló pénzből Patriot légvédelmi rendszereket és rakétákat vásároljanak Ukrajna számára.

1780439096909.png
 
Ez nem általánosítás hanem számodra is megfelelési kényszer, hogy csak azért is megmondjam!!
Ez máris mutatja nem megyek mások véleményére bólogatni.
Kaiser Ferenc is 1 millió fölé mondja az orosz emberi veszteséget
De külön említi a sérülések súlyosságát
Ezek azok az apróságok ami miatt hihető egy elemzés.
És más mint a Nézőpont intézet youtube csatornájának sommás kijelentései.
A nézőpont teóriája köré állt be bizonyítani.
Koncepciós eljárás.
A nézőpont a demográfiai tragédiára is tette a hangsúlyt
Ebben volt új.
 
Utoljára módosítva:
Félre értetted nem az kell ahonnan te tájékozódsz és válogatva szűröd meg
Gondolkodtam, hogy érdemes e reagálni.
Megteszem, de nem miattad, hanem a többiek miatt, ha olvasnák a soraid.
Magyar elemző kell,legalábbis magyar nyelven
Az angolt már azért elutasítottad, mert AI olvassa a szöveget?
Ok. Megértem, ha nem beszélsz nyelveket.
De mitől fogadható el egy elemző?
Vegyük például a @setni által beidézett Vukics Ferencet!.
Ő egy aktív honvéd alezredes.
Vajon kapott felmentést, hogy aktív katonatiszt létére politizaljat?
Nem tanulmány egy honvédségi újságban, hanem több nyilvános bejegyzés a Facebookon....
És bevallottan jobboldali.
De vehetjük Somkuti Bálintot is, aki a nagyon semleges Hír tévében meg az ultrahang YouTube videóiban tűnik fel. Szóval ő is jobboldali, nem kicsit.
De mondok jobbat. A tealtalad beidézett elemző (Kaiser) a hit rádióban szintén az. Nem is szólva a hit rádióóll, mert az aztán a "kereszteny-konzervatív".
Ezeknek higgyék? Miért?
Baloldali elemzőt meg nem igazán találsz, mert az előző hatalom csak a neki tetsző (jobboldali embereket/intézményeket támogatta. Persze Nagy Attila Tiborra vagy Schiffer Andrásra rá lehetne húzni, ha tényleg azok lennének. De nem azok. Legalábbis számomra.

egyet mutattál
Igényes vagyok legalább 3 kell hogy kiátlagoljam
A fentebb irottak miatt 33 másik esetén sem lesz kiatlagolva.
Mint ahogy szoktam: magam méréseit is 3-szor ismétlem meg.
Elég rég tanultam a matematikai statisztikát, de arra emlékszem, hogy egy adott tömeg tulajdonságainak megbecslese a mintavetelezestől függ, ami a tömeg nagyságának függvénye.
100 főnel 10%, de 10 milliónál már elég 1-2%....
Tehát te meg tudsz vizsgálni 1000 főt? (Magyarországot véve alapul)
Most vizsgálom a Nemzeti Nézőpont youtube csatorna milyen.
Nahát! Még egy jobboldali intézet.
Ezek szerint te egyirányú utcának tartod az országot!
(Ott van csak jobboldal...)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

babrafax wrote on Pacalka's profile.
Szia,

a coolcomics átvette a honosítást. A 2-6 rész folyamatosan felrakásra kerül. a 3 -dik album pár héten belül. Viszont nagy segítség lenne egy francia vagy angol nyelvű Lorna 1 -es album. Az első rész bármelyik nyelven neked nincs meg?

Üdv : Alex
berem wrote on verda's profile.
Szia

Lattam, hogy keresed a kovetkezo konyveket:

Simone de Beauvoir - A kétértelműség erkölcse
Krizmanits József - Vallási fundamentalizmus
Michael Ledeen · William Lewis - Bukás: amerikai kudarc Iránban
Firdauszí - Sáhnáme / Perzsa költők versei (Fordította: Gaál László)
Stefan Zweig - A tegnap vilaga

Ha esetleg meglesz barmelyik oszd meg velm is koszonom elore is.

berem
Diós Alexandra wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda. A Kárpátok vámpírjai sorozat hamarosan folytatódik 2027. Január 5.én jön ki a 40. Kötet Sötét Karnevál címen. Már most alig várom, hogy olvashassam :)
Marcsello71 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm szépen a csodás fordításokat és örömet, amit ezek a könyvek szereznek. Mindig nagyon várom az új fordításokat, főleg a z Ősi fajok sorozatát.
Mivel a rajongói fordítások új topicba lettek paterolva, mostantól itt találjátok meg az enyémeket is: https://canadahun.com/temak/rajongói-fordítások.64770/ kezdve az Ősi fajok 8,6. részével.

Statisztikák

Témák
39,236
Üzenet
5,059,417
Tagok
630,968
Legújabb tagunk
8xbet2cocom
Oldal tetejére