Hírek Ferenc pápa elismerte: a papok és apácák is néznek pornót

Figyelmeztette is őket, hogy inkább ne tegyék.

Ferenc pápa a digitális pornó „ördögéről” beszélt a szeminaristák hétfői római találkozóján – írta meg a hvg.hu. A pápa elismerte azt is, hogy a papok és az apácák is beleesnek az online pornónézés bűnébe

„Ez egy olyan bűn, amelyet nagyon sok ember elkövet. Sok laikus férfi és sok laikus nő, de papok és apácák is. Az ördög onnan lép be”

– mondta az egyházfő, arra kérve a hallgatókat, hogy ezt inkább ne tegyék.

A 85 éves pápa arról is beszélt, hogy bár 64,3 millió követője van a Twitteren, ő maga nem használja a közösségi oldalakat, mert, mint mondta, „túl későn érkezett”. A csatornái kezelésére egy külön csapat áll rendelkezésre.

1666939198812.png
1666939198854.png
 
Mindkettő. A bajorok hagyománytisztelők és a lakosság döntő többsége római katolikus.
Aki ezt nem tudja elfogadni, az válasszon másik tartományt magának lakhelyül. Aki viszont elfogadja ezt a tényt, azt ők is szívesen befogadják anélkül, hogy erőszakkal próbálnák "megtéríteni".
Csak röviden, München több mint 60%-a konfesszió nélküli,
nem hisz abban, hogy lenne valaki odafennt aki bennünket mozgatna idelent. :)
 
Egy cikk a svájci keresztény egyházak gyengüléséről :

"Svájcban minden eddiginél magasabb a templomból távozók száma.
Tavaly 34 182-en hagyták el a svájci katolikus egyházat. A korábbi 2019-es rekordértéket több mint 2500 kilépéssel lépték túl. A kantonok között jelentős különbségek vannak...

Általánosságban elmondható, hogy a kilépési számok továbbra is nagyon magas szinten maradtak, amint azt a St. Gallen-i székhelyű Swiss Pastoral Sociological Institute (SPI) pénteken jelentette be. 2020-ban 31 410 felmondást regisztráltak, szemben az előző évi 31 772-vel.

Az SPI szerint a svájci katolikus egyháznak 2021 végén körülbelül 2,96 millió tagja volt, így még mindig a legnagyobb nemzeti egyház.

A felmérés szerint a katolikus egyház nincs egyedül a távozók magas számával. 2021-ben 28 540-en hagyták el az Evangélikus Református Egyházat. Ez több, mint 2020-ban, amikor 27 040 kilépést regisztráltak.

Az SPI kifejtette, hogy a katolikusok különösen gyakran hagyták el az egyházat, mert nem értettek egyet annak nyilvános kijelentéseivel. Az FSO 2019-es felmérésében a megkérdezettek 36,8 százaléka szerint ez volt a döntő oka a távozásnak.

Az intézet kifejtette, hogy itt valószínűleg fontos szerepet kapnak olyan témák, mint a nők helyzete az egyházban, a melegekkel és leszbikusokkal, vagy az újraházasodottakkal való viszony.

A reformátusoknál némileg más a kép: itt 21 százalék mondta azt, hogy soha nem volt hivő. Csak a második helyen áll a vallási közösség nyilvános megnyilvánulásainak kritikája a távozás okaként, 19,7 százalékkal. (sda)"
 
Utoljára módosítva:

In Deutschland liege die Austrittsquote bei 1.6 Prozent, in Österreich wie in der Schweiz bei 1.5 Prozent.

Az egyházadó fizetést nem lehet más módon megúszni. Nem egy jelentős összeg, kb. 40 euró havonta, de a semmiért???
 
A bajorok döntő többsége még ma is római katolikus.
Nem a bevándoroltakról beszélünk, hanem az "őshonosokról".

- Az "őshonosok" Németországban kezdetben több-istenhivők voltak, mígnem a kereszténység véres karddal rájuk nem lett kényszerítve.
- Igazad van, a szövetségi-köztársaságban Bajorországban a leg nagyobb a keresztények aránya, ami az előző állitásomat alátámassza
- Bajorországban több Pizzeria van mint Döner-Laden, ezért Döner nem is olyan jó mint a többi tartományban.

- A Németországi bevándorlók 65%-a europából jött keresztény, tehát ök nem igen befolyásolják a vallásos demográfiát
- A katolikusok (55%), protestánsok (21%) és a muszlimok (4%) összesen a lakoság 80%-át teszi ki.
- A tanulmányok szerint Németországban a lakosság 15%-a meggyőződéses ateista

Hogy a papíron bejegyzett keresztények valóban hívők-e, az teljesen más kérdés – mint ahogy az is, hogy támogatják-e a kereszt-szimbolumokat vagy sem.

Én egy időben intenzíven foglalkoztam a felvilágosulás terjesztésével, ugy, hogy vannak élményeim
- Rengeteg ember panaszkodott, hogy ö kilépne az egyházól, "de egy faluban élek és hátrányos helyzetbe kerülnék"
- Sajnos sok foglalkozás van ahol még elvárják, hogy valamiben higgyen az ember, a pszichológus feleségem, orvos barátaim látszólag keresztények.
- Azt se vetnék a szemükre ha zsidók vagy indiaiak lennének csak higgyenek valamibe,
- egy mozdulatlan sziklába, egy lebegő tárgyba, vagy etessenek egy elefánt figurát

Sokan azért tartoznak egy egyházhoz mert
- azt hiszik, a szervezet karitativ, vagy
- nem ismernek alternativ névadó ünnepséget és temetést
- vagy egyszerűen fehér ruhában akarnak házasodni,

Németországban van egy-két város amit a kereszténység fellegvárának tartanak, igy pl. Köln és München.
- Érdekes, hogy ugyanakkor Köln erősen a homoszexuálisok, míg München az ateisták kezében van. :)

A legtöbb ateista a világon Kínában (47%) és Japánban (31%) él de ezt az orbán-média még soha nem vetette a szemükre
de ha Németországban egy tárgyaló teremben leszednek egy keresztet a falról, mert a WLAN-Roter-nek helyre van szüksége akkor szentségelnek
 
- Az "őshonosok" Németországban kezdetben több-istenhivők voltak, mígnem a kereszténység véres karddal rájuk nem lett kényszerítve.
- Igazad van, a szövetségi-köztársaságban Bajorországban a leg nagyobb a keresztények aránya, ami az előző állitásomat alátámassza
és nem utolsó sorban, Bajorországban van a legtöbb munkaszüneti nap. Bármilyen aprócska szentecske menjen is a mennybe, az nálunk (mindenki nagy megelégedésére) fizetett ünnep. :)
 
Az lehet de, akkor hagyomány tisztelet vagy a hit miatt van felháborodás?
A német zöldpolitikus, Annalena Baerbock szövetségi külügyminiszter a G7-csúcstalálkozó idejére eltávolíttatta a több száz éves feszületet a münsteri történelmi városháza béketerméből. A 482 éves kereszt eredetileg állandóan ebben a teremben van kiállítva.
A kereszt 1540-ből származik, és a mai napig minden új münsteri tanácsos ez előtt esküszik fel, kivéve, ha kifejezetten lemondanak az „Isten engem úgy segéljen” kiegészítésről.

A Bild egyébként szavazásra is bocsátotta olvasói körében: helyesnek tartják-e, hogy a találkozó idejére eltávolították a keresztet a teremből. Délután egy órakor már csaknem 46 ezren vettek részt, közülük

89 SZÁZALÉKA HELYTELENNEK GONDOLJA, MÍG 6 SZÁZALÉK HELYESLI A KERESZT ELTÁVOLÍTÁSÁT.
A napokban egyébként nem ez volt az első eset, ami felháborodást váltott ki – főként a keresztény közösségben –, ugyanis alig két nappal ezelőtt Claudia Roth, a Zöldek kulturális biztosa adott hangot azon elképzelésének, hogy a berlini királyi palota kupolájáról tűnjenek el a bibliai idézetek, és más szövegekkel írják felül őket.

"A német zöldpolitikus, Annalena Baerbock szövetségi külügyminiszter a G7-csúcstalálkozó idejére eltávolíttatta a több száz éves feszületet a münsteri történelmi városháza béketerméből."
Ez egy szemen szedett hazugság
ami valószínűleg a magyar hazugság-gyárból az MTVA-ból halottad. Vagy? :)

"Für das G7-Treffen im Münsteraner Friedenssaal wurde ein Kreuz abgehängt. Die Union und die Kirche kritisieren das scharf.
Außenministerin Baerbock, die an der Entscheidung nicht beteiligt war, bedauert das Entfernen."

Németországban nem a külügyminiszter felelős egy tanácsterem átalakításáért, de ahogy a szájából hallani, kifejezte a sajnálatát.

"Claudia Roth, a Zöldek kulturális biztosa adott hangot azon elképzelésének, hogy a berlini királyi palota kupolájáról tűnjenek el a bibliai idézetek, és más szövegekkel írják felül őket."
Ez is egy szemen szedett hazugság!!!

A jereváni rádió jelentését halhattad
- először is miféle "királyi palotáról" beszélsz a "Stadtschloss" egy profán építmény, nem egy templom. A "Humboldt Forum" húzódik meg az épület falai között.
- másodszor az idézet nem a bibliából van hanem az evangéliumból, vagy még régebbi találmány

"Nincs más üdvösség, más név nem adatott az embereknek, csak Jézus neve, az Atya tiszteletére, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd mennyen, földön és föld alatt."

- harmadszor, nem Roth találta ki a szöveg eltávolítását, ellenkezőleg ö a felirat megtartása mellett állt ki,
- kompromisszumként az idézeteket ideiglenesen "alternatív, kommentáló és reflektáló szövegekkel" kell átfedni (magyarul vetítővel átirni)

Magyarország a hazugság országa, a hazug kormány ahol csak tud gyülöletet szit
 
és nem utolsó sorban, Bajorországban van a legtöbb munkaszüneti nap. Bármilyen aprócska szentecske menjen is a mennybe, az nálunk (mindenki nagy megelégedésére) fizetett ünnep. :)

Igen és az emberek élnek is vele
- egy nőorvos ismerősöm mesélte, hogy a meddőséggel küszködök "Maria Empfängnis" ünnepén otthon maradnak és próbálkoznak, hátha "klappol"

Fel is jegyzem, nehogy a feleségem elfelejtse, az idén 2022-ben ez December 8.-án lesz.
 
Utoljára módosítva:
- másodszor az idézet nem a bibliából van hanem az evangéliumból, vagy még régebbi találmány

"Nincs más üdvösség, más név nem adatott az embereknek, csak Jézus neve, az Atya tiszteletére, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd mennyen, földön és föld alatt."
A keresztény biblia két alapveto reszbol áll.

Az elso az ószovetség ezt kopveti a foleg Jézus életével foglalkozo masodik rész az Ujszovetség.

Evangéliumnak az Ujszovetség elso negy fejezetét szokás nevezni!!!
A negy ebvangélistának Máté, Márk, Lukács, János evangéliumát tartalmazzák. Léteznek meg az ugynevezett apokriff evangeliumok, amit a szerzojuk a korabbioakhoz hasonloan isteni kinyilatkoztatásként aposztrofált, de nem kerultek be a bibliaba.

Egyébként az evangelium magyar jelentés jóhir, örömhir.

Az idézet a Bibliabol valo, kozelebbrol az Apostolok cselekedetei részbol.

Ha nem vagy tisztaban valamivel, ne zavarj ossze másokat!
 
"Ha nem vagy tisztaban valamivel, ne zavarj ossze másokat!" - jó gondolat tedd te is magdévá.

- Apostoloknak nevezzük a keresztény mitológia szerint, azt a pár embert akiket az un. Jézus Christus állítólag, közvetlen a tanainak a terjesztésével megbízott.
- Igen az idézet a mondák könyvéből, az Apostolok cselekedeteiből (Apostolok 4:12) származik ami jóval a Jesus-storry után íródott.
- Tehát nem a zsidók legfontosabb szöveg gyűjteményéből, a "Szent-Irásbol", vagy ahogy a Görögök mondták, "Bibliából- a Könyvből"

A régi- és az uj-testamentum arra utal, hogy egy örökösödési perről van szó,
- a keresztények nem győzték kivárni és kinevezték Jézust "megváltónak" és fel kínálták magukat, hogy majd ök vigyáznak a "birodalomra" amig Jézus ide-oda utazgat a világűrben.
- 1953-ban a "földi helytartó" a Romai Pontifex, felfedezte, hogy Mária sincs már a földön, elment a fia után, ugy ahogy volt, "testestül-lelkestül"

Most nem vagyok tisztába valamivel ezért kérdezek. Végül is milyen fejfedőt viselt Maria a menybeszálláskor, Hidschab-ot vagy Tschadort?

19492798_6.png

Hogy ne zavarodjon össze senki, a Stadtschloss felirata: "
"Nincs más üdvösség, más név nem adatott az embereknek, csak Jézus neve, az Atya tiszteletére, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd mennyen, földön és föld alatt."

az a mondat amivel a királyok (és Orbán Viktor) a hatalmát az Istentől adottnak akarták levezetni. (Déi Grátia)

Most emlékszem, hogy milyen jó, hogy Orbán nem 1960 elött ment Romába, mert akkor térden kellett volna csúsznia, ugy befelé mint kifelé a teremből.
Mindszenthy is olyan istenfélő volt, hogy ha Budapesten az oltáriszentséget vitte ide-vagy oda hát az utcán le kellett térdelniük az embereknek.
 
Utoljára módosítva:
"Ha nem vagy tisztaban valamivel, ne zavarj ossze másokat!" - jó gondolat tedd te is magdévá.

- Apostoloknak nevezzük a keresztény mitológia szerint, azt a pár embert akiket az un. Jézus Christus állítólag, közvetlen a tanainak a terjesztésével megbízott.
- Igen az idézet a mondák könyvéből, az Apostolok cselekedeteiből (Apostolok 4:12) származik ami jóval a Jesus-storry után íródott.
- Tehát nem a zsidók legfontosabb szöveg gyűjteményéből, a "Szent-Irásbol", vagy ahogy a Görögök mondták, "Bibliából- a Könyvből"

A régi- és az uj-testamentum arra utal, hogy egy örökösödési perről van szó,
- a keresztények nem győzték kivárni és kinevezték Jézust "megváltónak" és fel kínálták magukat, hogy majd ök vigyáznak a "birodalomra" amig Jézus ide-oda utazgat a világűrben.
- 1953-ban a "földi helytartó" a Romai Pontifex, felfedezte, hogy Mária sincs már a földön, elment a fia után, ugy ahogy volt, "testestül-lelkestül"

Most nem vagyok tisztába valamivel ezért kérdezek. Végül is milyen fejfedőt viselt Maria a menybeszálláskor, Hidschab-ot vagy Tschadort?

19492798_6.png
Rettenetesen zavaros ez a dolog a Te fejedben!
A zsido biblia - vagy a nyelvukon a Tanakh - csak az Ószüvetség könyveit fogadja el tanitasnbak!
A Kereszteny bibklia viszont ket reszbol áll.
Az Ószövetségbol és az ujszovetségbol.

Az Ószovetség tartalmilag ugyan azt foglalja magában mint a Tanakh, csak a sorrend véltozik néhány helyen.

Az Ószövetség az Isdten és az emberek kozti szovetségre utal, ami elsosorban a Mozes által megkapott és elterjesztett 10 parancsolat által az isten és az ember kozotti szovetségre utal.
Az ujszovetség ennek megujitása.
Amioket irsz az egy zavaros osszevisszaság, semmi kulturtorteneti tartalma nincs!

Errol az Ujszovetségrol maga Krisztus is beszelt az utolso vacsoran: E pohár az új szövetség, az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki.

A biblia ismerete nem jelent vallasosságot!
Ugyan ugy ahogy a Mein Kampf elolvasasa sem tesz senkit fasisztava!

De ha ateista alapon akarsz ismerkedni a biobliavbal, érdemes elolvasni Leo Taxil: Szorakoztato biblia cimu konyvet.

Tobb hitelt érdemlo és foleg értelmesebb dolgot lejhet belole megismerni, mint a zavaros fejtegetéseidbol
 
Csatolások

  • a_szorakoztato_biblia.zip
    626.8 KB · Olvasás: 34
Leegyszerűsítve az egész úgy néz ki, hogy a keresztények a zsidóktól lopták a vallásuk jó részét.
Ebben mi a meglepo?
A keresztenyseg keleten alakult ki-

A vallasok keveredése nem ritka a vilagban.
Ha elolvasod a Korant rá fogsz jonni, hogy nagyon sokmindent vett át a kereszténységbol.

De az ujabb vallasok mind átvették az elozoek sok-sok szokását.
Szo nincs itt lopasrol!
Ne felejtsd el, hogy az embnerek hierdelmeirol van szo!

Ahogy a keresztenysewg sokmindent atvett a korabbiaktol, ugy ezt megtette mas is!

Pl a kereszteny vasllas szerint dec 24 jézus szuletése.
Aztan megfeszitették, és ferltámadt.
Ha a Mithrasz kultusz fo elemeit nezed szinte szo szerint ez megy, csak mindez ezer évekkel korabban!

Lehet gunyolodni, meg rohogcselni azon hogy ehhhhh loptak, de sose felejtsd el, hogy akik ezt tettek ezer évekkel korabban éltek mint mi, és mikor gunyolodunk rajtuk akkor nem igazanb vagyunk korrektek!
 
"Ne felejtsd el, hogy az embnerek hierdelmeirol van szo!" - én nem felejtem el, ezért kérdem miért fektet a magyar kormány olyan nagy hangsúlyt a hiedelmekre ellentétben a kognitiv gondolkodással.

A kormánypárt a rozsafüzér varázserejével fenyegeti azokat akik nem értenek vele egyet.

Most találtam egy videot amiben a Sátán beszél Orbán Viktorról.
A realitás összezavarja a fejemben a katekizmusban álló tanokat.

Utoljára módosítva:
Rettenetesen zavaros ez a dolog a Te fejedben!
A zsido biblia - vagy a nyelvukon a Tanakh - csak az Ószüvetség könyveit fogadja el tanitasnbak!
A Kereszteny bibklia viszont ket reszbol áll.
Az Ószövetségbol és az ujszovetségbol.

Az Ószovetség tartalmilag ugyan azt foglalja magában mint a Tanakh, csak a sorrend véltozik néhány helyen.

Az Ószövetség az Isdten és az emberek kozti szovetségre utal, ami elsosorban a Mozes által megkapott és elterjesztett 10 parancsolat által az isten és az ember kozotti szovetségre utal.
Az ujszovetség ennek megujitása.
Amioket irsz az egy zavaros osszevisszaság, semmi kulturtorteneti tartalma nincs!

Errol az Ujszovetségrol maga Krisztus is beszelt az utolso vacsoran: E pohár az új szövetség, az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki.

A biblia ismerete nem jelent vallasosságot!
Ugyan ugy ahogy a Mein Kampf elolvasasa sem tesz senkit fasisztava!

De ha ateista alapon akarsz ismerkedni a biobliavbal, érdemes elolvasni Leo Taxil: Szorakoztato biblia cimu konyvet.

Tobb hitelt érdemlo és foleg értelmesebb dolgot lejhet belole megismerni, mint a zavaros fejtegetéseidbol
Nézd ilyen érvekkel, hogy "maga Krisztus is beszélt rola az utolsó vacsorán" nem tudsz engem meggyőzni semmiről.

Hogy a témánál maradjunk, nekem is az a véleményem, hogy a Berlini Stadtschloss-on semmi keresnivalója nincs olyan paroláknak
amik előjogokat akarnak biztositani valakinek képzeletbeli lényekre hivatkozva.

Humboldt egy természetkutató volt, a tudományok tárházán semmi keresnivalója nincs buta szövegeknek.
 
Igaz
Fogadjuk el, hogy batran lehet élni masoktol elrabolt villaban, olyan épuléetrol verjuk le a feliratokat amik már sokszáőz évesek ...mikor is volt ewz nalunk magyarorszagon?
Az '50-es években?
Átfestették lemeszelték a kastélyok freskoiteltuntettek sok-sok szobrot
Ha az europai kultura alapja a rombolas, akkor kosz de nem!

Egyebkent ez a vitastilus amit te csinalsz, az elobbi postodban is, meg ebben is tipikusan a nem erdekel mirol beszélsz, én elmon dom a véleményemre hajaz.

Teljesen masrol volt szo mint amire Te szamonkérést szegeztél nekem
Ha egy mondatban van egy olyan szo ami Orbanra, a vallasra, a magyar politikai elitre vonatkozhat, akkor Te mar kapsz is rajta, és nem érdekel mirol szol a mondat
 
Juszt Laszlo:
Minden régi épületnek megvan a maga története. Ezért tartom értelmetlennek a Fidesznek az Apró-villáról szóló folyamatos dumáját. Miszerint “a háború előtt egy zsidó család otthona volt”.
Nos, ha erről oly sokszor szól a Fidesz-híradó, akkor beszéljünk egy másik hasonló sorsú épületről is. Ez Pápán van. A Fő tér 18. Az eredeti tulajdonos Kohn József, cementáru gyáros volt. A családot Auschwitzba deportálták, de volt köztük, aki életben maradt és visszajött. Az államosítás során aztán 1952-ben a hátramaradottak végleg elveszítették a házukat, melybe egy 19-es vöröskatona és családja költözött be. Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének családja. „Egy zsidó család elkobzott” házába. Itt nőtt fel a kis Kövér Lacika.
De ha már a régi házakról beszélünk. Essen szó a Fidesz Lendvay utcai székházáról is. A zsidó vallású Grodelek Ármin Máramaros szigetről érkezett Pestre. Erdélyi erdők kitermeléséből lett a család dúsgazdag és építette meg ezt a gyönyörű villát. De hogy még színesebb legyen a történet: 1938-ban eladták egy iráni-örmény bőrkereskedőnek, Palandszian Nisan-nak.
Vagy ott van az Andrássy út 60. Bizony az sem a Terror házának épült. Perlmutter Izsák festőművész tulajdona volt, a festő 1932-ben bekövetkezett halála után pedig a Pesti Izraelita Hitközség örökölte.
És egészen biztosan találnék még hasonló sorsú épületeket. Ilyen a magyar történelem…
 
Teljes mértékig egyetértek azzal, hogy az ilyen épületeket az eredeti tulajdonosnak, vagy leszármazottainak vissza kell szolgáltatni.
Amennyiben nincs élő leszármazottja, akkor lehessen csak egyéb célokra (pl. könyvtár, múzeum, kiállítóterem) használni, de szigorúan állami tulajdonban maradjon.
 
Igaz
Fogadjuk el, hogy batran lehet élni masoktol elrabolt villaban, olyan épuléetrol verjuk le a feliratokat amik már sokszáőz évesek ...mikor is volt ewz nalunk magyarorszagon?
Az '50-es években?
Átfestették lemeszelték a kastélyok freskoiteltuntettek sok-sok szobrot
Ha az europai kultura alapja a rombolas, akkor kosz de nem!

Egyebkent ez a vitastilus amit te csinalsz, az elobbi postodban is, meg ebben is tipikusan a nem erdekel mirol beszélsz, én elmon dom a véleményemre hajaz.

Teljesen masrol volt szo mint amire Te szamonkérést szegeztél nekem
Ha egy mondatban van egy olyan szo ami Orbanra, a vallasra, a magyar politikai elitre vonatkozhat, akkor Te mar kapsz is rajta, és nem érdekel mirol szol a mondat

A kereszt és "mennyei tollbamondásnak nevezett" szóvég gyűjtemények vallásos szimbólumok és tanok.
Hogy ezek a kultúránkhoz tartoznak vagy sem
azt az embereknek minden időben maguknak kell eldönteniük.
Legalábbis ez a nyugati nyitott társadalom felfogása és Németországban a kérdést igy kezeljük.

c0527341-800px-wm.jpg

Igen a Berlini-Kastély a 15. században lett építve profán célokkal.
A 15. és a 21. század között sok mindent "kultiváltak" a mai Németország területén, amit nem szeretnénk felvenni a hagyományaink közé.

Orbán, a saját bevallása szerint, az első miniszterelnökségének az elvesztése után kezdett érdeklődni a keresztény vallás után,
miközben a "nagy államfők" élettörténetét tanulmányozta. Hitler és sok más alapjában vallás gyűlölő diktátor is ezen a létrán kapaszkodott fel.

A berlini Stadtschloss (város-kastély) kupolája, aminek a feliratáról itt beszélgetünk, a 19. században lett felhúzva, tehát még, hogy "évszázados mü" megrongálása.
- Porosz király és Császár 1918 óta nincs, ezért az épületben hivatalok, Művészeti és Tudományos intézmények rezidáltak.
- A második világháború alatt, a kérdéses torony, megrongálódott, nem teljesen de azért a DDR 1950-ben teljesen lerombolta, hogy legyen hely a felvonulásokhoz
- Aztán "Erick" megépítette azbesztből a "Palast der Republik-ot", amit ez utal egészségügyi okokból le kellett bontani

images
size=975x549.jpg

- Az ország újraegyesítése után, teljesen privát szervezetek, a saját pénzükből, újraépítették a Városi-kastélyt Barock stílusban (20.500 négyzetméter)
- Halkan megjegyzem, hogy a Barock a 17-18. század architektúrája nem a 15. századé.

Szeretném hozzátenni, hogy Orbánnak fingja nincs a vallásokhoz
- A kálvinizmus, ahova ö besorolta magát az un. Képrombolo-vallás címet viseli.
- A református templom tetején buzogány van, vagy egy "szélkakas" nem kereszt

csillag-es-kakas.jpg

- Még a templom belsöjében sincsenek képek, bitófa, kereszten agonizáló szenvedő Jézus.

7432_20060717_003103.jpg

- Ha az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc idején, megfelelt az őseinknek a minden féle kereszt nélküli Debreceni Református Nagy templom az ideiglenes országháznak
- és 1849. április 14-én az ülésező magyar országgyűlés ki tudta mondani a Függetlenségi nyilatkozatot, megfosztva ezzel a Habsburg-házat a tróntól
- Akkor a Münster-i terem sem tekinthető, alkalmatlannak a G7 külügyminiszterek tárgyalásához, kereszt nélkül.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,799
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére