Sam azért biztos, ami biztos számitáson egy képzeletbeli üvegfalat emelt a "látszik, hogy nemrégen fürdették meg" kutya és önmaga közé, és igy próbálta lefékezni a saját képzeletét: mindjárt ugrik, segitség!
Folytasd a történetet...2. rész
- Téma inditó Dravenx
- Kezdés dátuma
Sam nem lépett, vetődött. Maga sem értette, de repült (minden az ellenkező irányba fordult). A kutya megdermedt és nem értette, hogy mi megy végbe az emberszagú szobában. Felnyüszített és mielőtt Sam szemfogai elérték volna hátra vetette magát.
A kutya hátán a szőr felborzolva, fogai kivillanva, acsarkodva nézett farkasszemet az emberrel.
A kapcsoló tehát elfordult, de a megkönnyebbülés helyett Sam-et bekebelezte az elrontott pillanatok könyvének egy újabb fejezete. Az elhamarkodott mozdulatot nem lehetett meg nem történtté tenni. Rossz irányba tekerte az átjáró kapujának gombját. A sötétségbe zuhanva, vagy inkább egy sáros és mégis teljesen sima, éjfekete alagútban 33 fokos szögben csúszva lefelé, azon merengett - még mosolygott is hozzá - hogy Sharonnak, hogy lehet ilyen kellemes félelem illata. Szinte beleremegett minden hajszála a pillanatnyi szagfolyóba. A nő Samhez szorosan hozzátapadva sikoltozott, zuhant és a szíve a hevesen megkeményedő bimbóin keresztül üstdobként használta a férfi mellkasát. Tudattalan tamm. Tatamm. Olyanok voltak, mint egy titkos alagútba ejtett, összegabalyodott Ádám és Éva.
Sam kinyitotta a szemét. Visszatért az a néhány emlékkép, amíg Sharonnak érezte magát. Pontosabban Sharon vágyálmait látta meg egy röpke időre. Vagy mégis a saját ábrándjai voltak a következő címszó alatt: milyen jó lenne ha visszatérnénk az origóba? De sajnos nem volt nappali, nem volt újabb orrfordítás. Fejjel lefelé lógott, mint egy halálosan kimerült és lógószünetet tartó légtornász a trapézról és a megfordított világban először tájékozódni próbált, de túl nagy volt a sötétség. - Sharon - suttogta a maga körüli rettenetbe. Nem volt válasz. A második rossz kapcsolófordítás az életében. Már történt ilyen és beláthatatlan következményei lettek. Felnézett tehetetlenül csüngő magára és megdöbbent. Ő lenne az? Mintha egy gyermek testméretei derengetek volna az elérhetetlen magasba a plafonhoz, vagy valamihez odarögzített végtagjaiban. - Mi a fene, kisfiú lettem? Bassza meg - az erek megdagatak a nyakán az üvöltéstől. - A francba - lelógatta vékonyka, gyermek kezeit a föld felé, de nem érte el azt, amit el akart érni. Talán csak néhány centiméter választhatja el a talajtól. Valami nedves siklott az ujjaira. Halk dorombolást hallott, ami egyre erősödni kezdett. - Csak ezt ne - biztos volt benne, hogy egy macska érdes nyelvét érezte. - Sharont átváltoztatták. Macska lett belőle - mormogta a balsejtelem. - Sharon - kiáltotta és megdöbbent a vékony gyerek hangon, ami kibukfencezett a torkából. Bátortalan nyávogás sompolygott előre a mélyből. Le kell jutnia a fellógatott helyzetéből a szilárd talajra. Szuper a feladat.
Dr. Harris vagyok, az Ön pszichiátere, kérem nyugodjon meg! Nővér, jegyezze, napi háromszori emeljük a Zopitidin adagját!
Abszint ott ült egy üvegben az ablakpárkányon és hátradöntötte zöld színbe öntött, folyékony felső testét miközben mosolygott. - Dr. Harris vagyok Sam. Sam, hall engem? - az orvos megérintette a beteg jobb felkarját. Sam képtelen volt a reagálásra, visszahanyatlott a sötétségbe. - Hozzák inkább a szomorú emlékeit - a doktor utasítása nem érte váratlanul a teljesen átlátszó ruhát viselő ápolónőt. - Az nem fog segíteni - szisszent ki a szobából kilépő, csilingelő szépségű nő száján az ellentmondás kezdeti szikrája. - Meglátjuk - mondta a doktor. -Majd meglátjuk.
