Folytatsd a verset!

Huncili verséhez még annyit hozzáfűznék:
Szabó Lőrinc fordítása

...

Élj sokáig, szép Juliám!

Feltámada napom fénye,
Szemüldek fekete széne,
Két szemem világos fénye,
Élj, élj, életem reménye!

Szerelmedben meggyúlt szívem
Csak tégedet óhajt lelkem,
Én szívem, lelkem, szerelmem,
Idvöz légy, én fejedelmem!

Juliámra hogy találék,
Örömemben így köszenék,
Térdet-fejet néki hajték,
Kin ő csak elmosolyodék.

Balassi Bálint: Harminckilencedik
Hogy Juliára talála, így köszöne néki
az török "Gerekmez bu dünya sensiz" nótájára
----------------------------------------------------------------


Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.

Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.
...
 
...
Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.

Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.
Ady Endre: Héja-nász az avaron
--------------------------------------

Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Harmat leszek, ha te napsugár vagy...
Csak hogy lényink egyesüljenek.
(...)
 
...
Ha, leányka, te vagy a mennyország:
Akkor én csillaggá változom.
Ha, leányka, te vagy a pokol: (hogy
Egyesüljünk) én elkárhozom.

Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Harmat leszek, ha te napsugár vagy.
Csak, hogy lényeink egyesüljenek.

Ha, leányka, te vagy a mennyország:
Akkor én csillaggá változom.
Ha, leányka, te vagy a pokol: (hogy
Egyesüljünk) én elkárhozom.

Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Harmat leszek, ha te napsugár vagy.
Csak, hogy lényeink egyesüljenek.

Petőfi Sándor: Fa leszek, ha fának vagy virága
--------------------------------------------------

Néha úgy hiszem,
ennyi volt.
Már láttam
mindent, mit szabad:
nyár estén napnyugtát,
vörös téli hajnalt,
tavasszal szél táncát,
és délre húzó darvakat.

Néha úgy hiszem,
ennyi volt.
Éreztem
mindent, mit lehet:
bódult mámort, lebegést,
viszonzott szerelmet,
szorító féltést,
és dühös, sós könnyeket.

...
 
...
Néha úgy hiszem, mindenen túl vagyok.
Már nem jön több új kezdet:
az élet csak ennyi.
Majd becsapom magam is
bölcs mosolyt hazudok
mert tovább kell menni.
Erdős Olga: Néha úgy hiszem
--------------********----------------


Mész és mirtusz némasága.
Mályva nyílik gyenge fűben.
Ő meg ibolyákat hímez
sárga tüllre gyönyörűen.
Csillárra száll a szivárvány
hét madara, büszke, tünde.
Távolban a templom dörmög:
öreg medve, hanyatt dűlve.
Szépen hímez! Milyen édes!
Ó, ha végül sikerülne
ráölteni, amit képzel,
rá a szalmasárga tüllre!
Magnólia, napraforgó,
szalag, inda, flitter-ünnep,
sáfrány s hold - a szent oltári
teritőre testesülnek.
Öt vérnarancs künn a konyhán,
most érik be cukros üdve,
(...)
 
...........
Krisztus öt sebe – a forró
Almería napja küldte.
Káprázattól ragyog, izzik
az apáca szeme-tükre,
két lócsiszár üget benne,
tépik ingét kihevülve.
A messzeség: magasság lett,
hogy mered föl, felleg csüng le,
lujzafüves cukor-szíve
most reped meg üdvözülve.
Ó, meredek, tömör fennsík,
nap fölötte húsz is lüktet!
Ó, megindult folyók zúgnak
s képzeletén elterülnek!
De ő itt ül, ő csak hímez,
virágokat ölt a tűje,
s fény játszik a rácsok sakkján
szélben állva, eltünődve.

(Federico García Lorca - A CIGÁNY APÁCA
NAGY LÁSZLÓ fordítása)

**************

Bátran viseld magányodat,
én számon tartlak téged,
ne hagyd a sorsod csillagokra,
benned érjen a végzet.

Vállad két éber sarka közt
ha sisteregve átcsap,
tudom, több vagy mindannyiunknál,
benned vakít a bánat.

Légy hát, akár az állatok,
oly nyersen szép és tiszta,
bátran figyelj, mint ők figyelnek
kegyetlen titkaikra.

.............
 
...
S egy éjjel, magad sem tudod,
mint égig érő ének,
feljönnek benned napjaid,
a halhatatlan évek:

az este nem lel senki rád,
az este sírva, késve
hiába járják pitvarod:
csak én látlak. Vagy én se.
Pilinszky János: Magamhoz
----------------***------------------


miként is nyújtsam át szonettemet
- tizennégy sort, száznegyven szótagot,
ezen rövid meg hosszú lépteket -,
hogy megtudd: önmagamnál több vagyok?
Téli virágként nőjenek ki tán
papíromból a mondatok, szavak,
hogy téged, kit a lelkem úgy kíván,
e virágokkal elborítsalak?
(...)
 
....
Vagy inkább tetszik, minden sor ha rács,
s a vers kalitka, melyben átadom
- hisz bármi fényes, úgyis csak harács,
egy más világban van a nagy vagyon -
a lelkem, mely a rácson át ha jár,
az széthajlik, de mindig visszaáll?

(ORBÁN JÁNOS DÉNES - NULLADIK SZONETT)

*****************

A szárnyas idő volt, akit megöltem.
Tehettem volna másként? Árbocomra
szállt, és kegyetlen vijjogása kőként
zuhant az álom tiszta, kék vizébe.
Volt egy hajó. És jég és köd, s talán még
egy véres esküvő is. A körülmény
nem számít már. A tettem is homályos.
.....
 
...
Miként ragadtam és minő nyilat, már
nem is tudom, A holttest büntetésként
nyakamba lóg, s a vijjogás kövénél
többet nyom súlya. A kínos szorongást
egy más nyomorra cseréltem, s maradtam
halottabb a halottnál: halhatatlan.


Orbán János Dénes: Az idő volt, akit megöltem
--------------------------------------------------------


Eltűnt a Nyárnak hévséges színe előlünk,
Jól tévő jelei kár, hogy enyészni tudók.
Őszre kerűlünk már, mely csak változni szokott bár,
Mégis hasznos üdő, mert hoza jókat elő.
A szőllő tőkék meg lévén rakva fejekkel,
A vagyonost hozzák nem kis örömbe kivált.
...
 
"...Végre a szőllő lév hordókba töltetik, és itt
Tisztán megforrván, bor nevezetre kerűl.
Mindeneket most már télre készítve behordnak
Egy bizonyos helyre, s eddig az őszi idő."

Vörösmarty Mihály: Az őszről
------------------------------------------------
"Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek."
(...)
 
:)

.....
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.

(Radnóti Miklós: Két karodban)

*****************


Virágok közt hevertünk… Nemcsak arcod,
egész tested oly idegen varázzsal
kezdett ragyogni, mintha tűnt korok
titkai keltek volna ujra benned,
s az esti rét minden füve-virága
lassan feléd fordult: uj fény felé.
.....
 
...
Először szótlanul csodáltuk az
isten homlokán szálló fellegek
szenvedélyes vörösét, majd, mikor
elhallgattak a lombok énekes
lakosai, melled fölé hajoltam
s átcsapott rajtam a rémült, a boldog
felismerés, hogy míg az alkonyat
lobogása koszorúzta fejed:
a szűzi Hold szállt le benned az égről
s a buja Flóra csókol csókjaidban.

Szabó Lőrinc: Titok
------------------------------

Ha jött a vers,
jött ismeretlen utakon
és kereste a kiteljesedést,
hogy eljusson lelkemtől lelkekig
mellettem egy halk női lélek állt
az első hallgató
...


 
...
S ha igaz volt és emberi
és mélyből jött - egy könny csillant szemén
Igazoló könny - így neveztem el.

Áprily Lajos - Az igazoló könny
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Egy kislány kék lepkét fogott.
Szebb volt, mint egy szálló madár.
Fénylő szárnyát szétnyitotta,
azt mondta, ő lepkekirály.

"Nem koronámat adom én,
a szabadságért kevés, tudom,
de ha röptömben felkiáltok,
a hangom megül az arcodon."
(...)
 
...
Lepke táncol a szélben,
a tó ezüst tükör.
Egy kislány játszik a réten,
s az arca tündököl.


Pinczési Judit: Nyári dal
---------------------------------------

Nem volt ilyen szobám soha:
Alacsony kis padlásszoba,
De szeme égigérő hegyre néz
S a hegy viszont az ő szemébe.
Benne nehány bútordarab,
Oly durván összerótt, -
De visszadobnék minden földi jót,
Ha ezért kínálnák cserébe.

Ez az én remeteszobácskám.
Körül a falon fenyő, páfrány,
És vadvirág az asztalon.
Szeretteim a nagyvilágban,
Látjátok: én most itt lakom.
(...)
 
...
Az ablakokon zöld zsalu van:
Nehéz, zöld pilla a szemen,
De a szempillát nem csukom be
Virrasszon örök-éberen.

Nappal lássam, hogy fut a felhő,
Éjjel halljam, mit nyög az erdő,
S mint zúgnak körül a vizek, -

Amen. Nincs tovább. Itt hiszek.

Reményik Sándor: Az én szobám

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Beus, de jó, hogy látlak már :)
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Nem emlékszem már (pedig hányszor
szúrt belém tövise), van-é
gyümölcse? Mintha valami bogyók,
vagy affélék lettek volna rajta úgy ősz felé,
vagy az se, csak tövis, tövis
a törzsön is?
Vágtuk, irtottuk: újrasarjadt,
s amit kivágtunk, csontkeményre
száradt, szikrázva ugrott
vissza róla a fejsze éle.
(...)
 
Huncili, de aranyos vagy :) csak nyaraltunk kicsit.... de jó itt megint :)

...
A tüze szinte olthatatlan,
virradatig-tartón parázslott,
nem láttam én még fában ennyi
önvédelmet és konokságot.
Találgattam már gyermekésszel
titkát ennek az irthatatlan
szívós fának,melyről a fejsze
még holtában is visszapattan.
Most értem csak:a történelmet
szolgálja inkább,nem a tájat-
kéznél volt mindig,mikor kellett,
máglyának,avagy koronának.

Kányádi Sándor: Tövisfa

----------------------------------
Egész szerelmem annyi volt csak:
Hogy láttalak, szemedbe néztem,
Egy mosolygásod volt csak minden,
De nekem elég volt egészen.
...
 
....
És én úgy őrzöm e mosolygást,
Miként a napsugárt a tenger,
Elrejtve mélyen, szomorúan
És - végtelen nagy szerelemmel.

(Juhász Gyula: Első szerelem)

*********************


Nézd, mikor emeli égő fejét
Keleten a kegyes fény, a szemek
Feléje fordulnak s a visszatért
Szent felségen hódolva csüggenek;

S mikor, mint erős, érett ifjú, a
Meredek égi ormon halad át,
Még mindig földiek imádata
Figyeli arany zarándoklatát;
................
 
...
de mikor a csúcsról, mint gyönge agg,
fáradt szekerén éjnek dől megint,
alacsony útjára már nem tapad
a régi hűség, s másfelé tekint:
dél s este közt téged is megtagad
a tisztelgő szem, ha nem lesz fiad.

Shakespeare: Nézd, mikor emeli égő fejét (7. szonett) ford.: Szabó Lőrinc
---------------------------------------------------------------------

Ott, hol pásztortüzek lobognak az éjben,
A hegyek felett egy szörnyű szellem jár,
Ködben az alakja, éjben az árnyéka,
Jaj a halandónak ha elébe áll.

Fent a Hargitán a Holt bércek között
Óriás léptekkel jár a Hókirály,
Hangozzák a sziklák harsogó haragját,
Átkozott a lélek, kire rátalál.

Csodálatos lények, túlvilági ködben
Villogó szemekkel keresik a vért,
Csattogó fogakkal Hókirály kutyái
Keresnek a ködben semmit mindenért.

...
 
....
Magános kősziklák kriptaszerű csöndben,
Mint hogyha egy titok volna rájuk vésve,
Kérdező szavadra kérdéssel felelnek,
Felvésett titkukat nem látod meg élve...

Hargita ormán a Holt bércek között
Óriás léptekkel jár a Hókirály,
Amerre elhalad rohanva, nyomába'
Csattogó fogakkal szellemhada jár.

Mysthikus csendjében semmi sem pótolja
Komoly valójában a mélységes űrt...
Hókirály hatalmát hirdeti örökre
Harsogó hanggal a havasi kürt.

(Wass Albert - Hókirály)

*************


Már alélva pislog szép fénye azoknak
Az éjjel szikrádzva égő csillagoknak.
Bíbor pompájokkal már mindjárt elhalnak
Felébredésére a piros hajnalnak,
Mely már mosolyogván a nagy hegytetőkre,
Napkeleti gyöngyöt hint a zőld mezőkre.
Az ég alját piros bársonnyal prémezi,
S aranyos csipkékkel körűl övedezi.
Szép bársony burkokból kihívja azokat
Az estve még félig bimbó virágokat,
Amelyek kitárván szagos kebeleket,
Béfűszerszámozzák az egész vidéket.
......
 
...
Melyet hűs szárnyokra szedvén fel a szelek,
A kies vőlgyeket bényargalják velek,
Sőt a forrást fedő bokrokra leszállnak
És egy fűszerszámos templomot csinálnak,
Amelynek pirosló rózsából rakatott
Oltárára hint le a hajnal harmatot,
Melyen asztag temjént gyújtván fel a szelek,
Az egész szent helyet béfüstölik velek;
Melynek az ambránál éltetőbb illatja
Ártatlan érzéssel a lelket elhatja.
Erre a madarak koncerti zengenek,
S a lélekben egy szép érzést teremtenek.
A szelek is áldó éneket suttognak,
S rá tisztelő fővel a fűvek hajlognak.

Csokonai Vitéz Mihály - A reggelről
°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°


Szikrázó
az égbolt,
aranyfüst a lég,
eltörpül
láng-űrben
a tarka vidék.

Olvadtan
a tarló
hullámzik, remeg,(...)
 
...
Domb fölött
Utaznak
Izzó gyöngyszemek.

Ragyogó
Kékségen
Sötét pihe-szál:
Óriás
Magányban
Egy pacsirta száll.

Weöres Sándor: Kánikula
-----------------------------------------


Sok súlyos álom háborít gyakorta
amilyen álma senkinek se volt
és lelkem mint az óriás retorta
amelyben egykor Isten főztje forrt

midőn a világ tésztáját sodorta
remekké gyúrva a sötét gomolyt
hogy bár nem édes, ékes lett e torta
s diszíti fellül a nap és a hold.
...
 
Oldal tetejére