Folytatsd a verset!

Jók voltunk, jók és engedelmesek,
mint a cigánymeggyel teleaggatott kisfiúk a sétatéren,
nem tapostuk le a gyöpöt s nem aknáztuk
alá a parkba kiültetett dáliákat.
Jók voltunk, jók és engedelmesek:
a hátbarugdosott, kósza kutyákért
még álmunkban is fölszisszentünk,
de a meghunyászkodó férfiak szemét,
mint egy karambol vértócsáit, kikerültük.
Jók voltunk, jók és engedelmesek,
láttuk Grúzia szikláit bátor napsütésben,
ittuk borát,
láttuk a hazaballagó Fekete-tengert alkonyatkor
s a száj nélkül maradt ősi isteneket
és bársonyos gyomorral vacsoráztunk meg csakazértis.
A tormás fartőhöz Mozart muzsikált nekünk
hideg csillagon állva.
Jók voltunk, jók és engedelmesek,
szél fújt, félrebillentek velünk az évek,
mint lassan forduló repülőgép egy kivilágított
város fölött,
fölcsapott hozzánk a reklámtűz s a világtűz
finom pernyéje,
a fogadásra siető tábornokok váll-lapja sárgán izzott
de mi inkább Jancsó paradicsomi nőit néztük
a mozivásznon
s a sírkeresztekre aggatott, perverz kis bugyikat
fogvacogva.
Jók voltunk, jók és engedelmesek,
sajgó orrcsontunk fölött szoknyásan
lépkedett át a balszerencse,
céljához ért velünk a múlt,
de mi még mindig egy trombitás bál emlékét
dédelgettük a háborúból,
mintha egy megtömött, rózsaszín zsák
álmodott volna helyettünk éjszakánkint.
Csóri Sándor: Jók voltunk, jók és engedelmesek
......................................................................

Ne menj tovább. Hull már a harmat,
fejünk felett a végtelen kék;
lent zúg a víz és sír a fecske:
várjuk meg itt a naplementét (...)

...
Egy szót se szólj. Csak nézz a napba,
míg én a fejemet lehajtom.
Két mozdulatlan kőszoborra,
így hulljon ránk a nyári alkony.

A vándor lent a sziklavölgyben
megérzi tán, mily bús, milyen szép:
két ifjú fent a sziklaélen,
ki várja már a naplementét.

Áprily Lajos: Naplemente
--------------------------------

A pókhálóra harmat esett:
bús unalmamra egy könnycsepp ma este.

A hold az égen párt keresett,
a széles égen hasztalan kereste!

Már elhallgattak a madarak,
annál hangosabban szóltak a tücskök.

És szinte láttam a fény alatt
ellengni a világot, mint a füstöt.
(...)

...
A fényen valami átfutott,
bársonyok kápráztak előttem.

A hangod is eszembe jutott,
mely elszállt az örök időkben.
Babits Mihály: Emlékezés
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Mivel Oolong által idézett Csoóri verset Cdurmollal egyidőben" folytattuk", közben még új oldalt is kezdtünk , lett egy kis kavarodás.
Igazságtalan lenne, ha kimaradna Cdurmol verse.

Követlek, mint a nap fényét az árny,
Mint bús Echo Nárcist sirván követte;
Szivem vére hull kis lábad nyomán.

S mint Afrodité szent léptén, megette
Biborrá vált a rózsa, melyre hágott,
Mikor szerelmes szép ifját kereste.

Úgy fátyolozza gyász e szép világot, -
Hol én futok fehér lábad nyomán, -
Reménytelen, - mint fény után az árny.
Kaffka Margit: Terzinák
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Az elmúlással nem perelnék.
Nem volna mult? Nem volna emlék!
És ha nem múlnék az idő,
nem jöhetne el a jövő;

nem jelennék meg a jelen sem;
bizony, az édes szerelem sem
kellene - hogyha nemzedékek
nem hullnának, mért nemzenének?
(...)

De figyelmes vagy Huncili, én észre sem vettem

...

Gyerekkoromban azt akartam,
örökké éljünk; majd zavartan
lemondtam róla,nem szivemmel,
de az eszemmel. S hogy az ember

boldog legyen ...hogy boldog légy,hát
ne úgy kérdd az idő folyását:
ha el nem múlnék,hogy mi lenne.
De: mit mond majd --mi voltál benne.

Devecseri Gábor: Az elmúlással
---------------------------------

Felhágott már a nap a dél hév pontjára,
Egyenesen omlik lefelé súgára.
Tüzesűl a bágyadt levegőég s hevűl;
Felforrott az egész természet merevűl.
A barmok terepély cserfák alá mennek,
Híves árnyékjokban kérődzve pihennek.
A madarkák csüngnek a híves lombokról;
Leszáradt a nóta eltikkadt torkokról.
Az útazó, ki már csak alig lehellett,
Óltja szomját a hűs forrás vize mellett.
A lankadt arató ledűl izzadt fővel,
Hogy majd dolgát kezdje megújúlt erővel.
Csupán csak a munkás apró méhek dongnak,
Széjjel az illatos réteken zsibongnak.
Csupán csak az apró bokrocskák tövében
Zeng a zörgő prücsök a nap melegében.
A rezzent gyíkocska a gaz között csereg,
Megáll, liheg, száraz torokkal sziszereg.
(...)

Beuska, én is csak két nappal később vettem észre...

...
Sok száz szöcske ugrál pattanó lábain
A hévtől elaszott fűveknek szárain.
Egyebek mind híves helyeken pihennek,
A dél forró heve elől félre mennek.
Alusznak még magok a híves szellők is
Eltikkadtak a nap hevétől tán ők is.
Csak némely enyelgő zefirek játszanak,
Melyek a levelek alól kiugranak,
Cicáznak kerengő szárnnyal a bokrokon,
Lassan elenyésznek a liliomokon.
Jertek ki, óh nyájas fúvallatok, jertek,
Kik az ambróziás rózsák közt hevertek
Bújjatok ki bársony ágyából, bújjatok,
Elbágyadt kebelem piheg utánatok;
Szedjetek mennyei illatot, szedjetek,
E vídám gesztenye alá úgy jőjjetek.
Csokonai Vitéz Mihály: A dél
¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨*****¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨

Váltakozva libben a könnyü szélben
a fűz színjátszó, fürtös levele.
Vajon e billentyűk alól jön-e
a fényes hang, a szinte észrevétlen,

nem tudni, honnan áramló zene?
Vagy ott csendül fel a patak vizében?
Vagy az úton, hol árny inog a fényben?
Nem is tudod, hallod-e, látod-e.
(...)

...
Csak úgy billen ki a csendből, ahogy
az érzékeny mérleg egy milligramm
súlyra. De az tündöklik. Színarany.

S elég, hogy az egész tájat bevonja:
fényes lesz tőle házfal, víz, fa lombja,
s a szíved is pontosabban dobog.

Somlyó György: Chopin kertjében
-----------------------------

Körülöttem ismerős, hűs hegyek,
némaság, mint véncsendű templomokban,
a szív, aritmiás ütemre dobban,
a távolon át múltak integetnek...
Ó, hogy jöhetne most a szent varázs,
közelítve itt, ez ösvényeken,
hogy hallgatnám megint a vallomást,
lehetne most újra kíséretem!

(...)

...
Nincs most itt más, mint sok füttyös barát,
csivitelő, cserregő, dalnokok,
zsoltárok, meleg búgóhangokon,
varázsszók, jelek, erdei imák.
Úgy szeretem hallgatni a csended,
örök nyugalmad, meseszép erdő,
dalokat csicsergő rigók, és pintyek,
lenge balett a légben, lehellő!

A fák némán kacagva rügyeznek,
az ég feszített, gyönyörű vászon,
isten játszik szélcsend-zongorákon,
mennyei rónán felhők gyülekeznek.
Sejtelmek üzennek messzi titkokat,
mint édes áramú báli éjszakákon,
lenge szellő hozza a varázsokat,
ringat holdfényes templomi álom.

Hollósy Tóth Klára: Szélcsendzongorákon
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Hűs esthajnali
Fényt a róna kap,
Immár hajlani
Kezd s borong a nap,
Búm halk ajkai
Lágy dalt zsonganak,
Mely ringatva rí,
Míg borong a nap...
(...)

...
S bíboran, busan
mint most a homok-
rónán nap zuhan,
furcsa fantomok:
száz álmom suhan
s tűnik és lobog,
mint most a homok-
rónán nap zuhan...

Paul Verlaine: Naplemente (Tóth Árpád fordítása)
------------------------------------------

Nézz a tükörbe: hajam őszül,
a szemed alján szarkalábak.
Nézésed már nem harcos nézés,
s az én szemem is könnybelábad.

Fehér kendővel intek Feléd:
kössünk békét, én régi párom.
(...)

...
Így, deres fejjel, visszanézőn,
mért harcolunk még mindenáron?

Belefáradtam, hagyd a harcot,
hisz oly hamar öregszünk, meglásd.
Nézz a tükörbe: őszülünk már.

Mikor fogjuk szeretni egymást?
B.Radó Lili: Ketten a tükör előtt
˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘ˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇ

Északra Rózsadombtól, nyugatra Óbudától,
a ferenchegyi kertben a fű ősszel se sárga,
fakó sziklák tövében galagonya-bozóton
sok bogyó pirul, mintha most szökkenne virágba.
A kert felső szögéből lelátni a Dunára
hol hidak emelkednek szónoki lendülettel,
(...)

...
s a túlsó, pesti parton a háztömbök sorára
hová ködöt borít vagy sziporkát szór a reggel[.]
Óriáskígyót vonszol, öntöz a feleségem,
nézem melyik kerül ki győztesen a csatából:
szárnyas bogár az asszony, és hét-öles a sárkány,
de hol a nő parancsol, a szörnyeteg cikákol.

Weöres Sándor: Budai gyümölcsös
--------------------------------------------


Mikor elcsüggeszt, hogy meghalhatok,
s nem gyűjti majd be termését agyam,
s nem őrzőm meg - mint csűrök ért magot -
feltornyozott könyvhalmokban magam;
s mikor eszembe villan, hogy a sors
varázskeze már nem soká segít
lefesteni nekem a csillagos
mennybolt regényes, nagy jelképeit;
(...)

...
s mikor felrémlik, hogy többé talán
nem látlak már, te illanó csoda,
s bűverejét nem sugározza rám
egy mondhatatlan érzés - akkor a
világ partján megállok s figyelem,
mint süllyed el a hírnév, szerelem.
John Keats: Mikor elcsüggeszt... /Baranyi Ferenc fordítása
¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨

Egy életem van, egy testem és egy szerelmem,
Kábít a százezer, de nincs miért perelnem,
Hisz szertehord a sok, de sokszoroz az egy,
Mint méhkas, gyűjt emez, az freccsen, mint repesz.
Áttörtetsz a sokon, minthogyha buldózerrel,
Kétoldalt lefordul az útról állat, ember,
Az egybe visszanősz, mint fordított növény,
Mely zárja szárnyait, s megül saját tövén.
(...)

...
"Beszippant távoli középpont, fénygolyóbis
batyudban mint kötél, felgöngyölve az út is.
Egy szobában leülsz, egy székbe, egy az est
leszűröd napodat, kacér ezerszerest.
Bach játszik csendesen benn a szomszéd szobában
koccan fakocka, már épül vízmélyi vára
rakódik tej-sürű, ezerkubusnyi csend
gyöngyházszín mozaik tölti ki a jelent."
Lackfi János: Egydal...

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
"Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag,
Te a népek hajnalcsillaga!...
Megviradt, fölébredett a föld, fut
A hajnaltól a nagy éjszaka.
Piros arccal
Jött e hajnal,
Piros arca vad sugára
Komor fényt vet a világra;
E pirúlás: vér, harag és szégyen
A fölébredt nemzetek szemében.

Szégyeneljük szolgaságunk éjét,
Zsarnokok, rátok száll haragunk,
S a reggeli imádság fejében
Istenünknek vérrel áldozunk.
Álmainkban
Alattomban
Megcsapolták szíveinket,
Hogy kioltsák életünket,
De maradt még a népeknek vére
Annyi, ami fölkiált az égre.

Áll a tenger nagy elbámultában,
Áll a tenger és a föld mozog,
Emelkednek a száraz hullámok,
Emelkednek rémes torlaszok.
Reng a gálya...
Vitorlája
Iszaposan összetépve
A kormányos szíve képe,
Aki eszét vesztve áll magában
Beburkolva rongyos bíborában."
(...)

...
Csatatér a nagyvilág. Ahány kéz,
Annyi fegyver, annyi katona.
Mik ezek itt lábaim alatt?... hah,
Eltépett lánc s eltört korona.
Tüzbe véle!...
No de mégse,
Régiségek közé zárjuk,
De nevöket írjuk rájuk,
Különben majd a későn-születtek
Nem tudnák, hogy ezek mik lehettek.

Nagy idők. Beteljesült az Írás
Jósolatja: egy nyáj, egy akol.
Egy vallás van a földön: szabadság!
Aki mást vall, rettentőn lakol.
Régi szentek
Mind elestek,
Földúlt szobraik kövébül
Uj dicső szentegyház épül,
A kék eget vesszük boltozatnak,
S oltárlámpa lészen benne a nap!

Petőfi Sándor: 1848
----------------------------------

Csak tőled tűrném el, hogy éjeket
Virrassz velem, amikor én nem alszom.
Az életemre költött éveket,
Szépséget, vért csak tőled nem sokallom.
(...)

"...Amit te tékozolsz rám, édesem,
Tudom, hogy majd megtérül az időben.
Csak tőled búcsúztam el, életem,
Úgy, hogy veled egy percig sem törődtem."

Vas István: Csak tőled
----------------------------------------------------

"Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen."
(...)

...
Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.

Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.

Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő -
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.

József Attila: Mama
-----------------------------------

De addig mennyi elfutó vonat,
de addig mennyi vertszárnyú madár,
de addig mennyi mázsás virradat,
mennyi perzselt, koromszárnyú levél,
de addig mennyi testté-lett hiány,
és mennyi karrá-nem-lett ölelés,
falakról visszapattant nevetés,
mennyi sikongó mentőautó,
mennyi gyűrt vánkos, gubanc takaró,
mennyi nehéz kosár, hány temetés,
mennyi betű, mennyi szívpercenés,
hány nem és hány miért és hány soha,
hány mégis, hány azértsem, hány talán,
(...)

...
és mennyi szó, hűvösen cseppenő,
és mennyi szó, torokban, szálkaként,
és mennyi szó, szendergő ekrazit,
és mennyi ékírás a homlokon,
hány irgalmatlan, véletlen tükör,
és mennyi apró vesztett háború,
hány hétfő, hány fél hét és hány kilincs,
mennyi szívetrobbantó csengetés,
mennyi hazajövés, hány elmenés.
De addig, addig, addig is,
de addig, addig is,
de addig is - - -

Rab Zsuzsa: De addig ,,Et souviens-toi que je t'attends..."Apollinaire
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Benne valami bűvös láng lobog,
egybefonódnak távoli vidékek.
Egyedül vele társaloghatok,
amikor mások közel lépni félnek.
(...)

...
Sírgödrömig kísér, ott sem hagy el,
mikor elhagynak sorra a barátok,
mint tavaszi vihar, zeng, énekel,
mintha megszólalnának a virágok.

Anna Ahmatova: Zene /ford.: Rab Zsuzsa
-------------------------------------------------------

Nem leszel mindig egyedül,
eljön hogy ujra betakarlak!
együtt leszünk nagy hó alatt:
jövök, még szeretni akarlak.
...

...
Hozzád présel az áldott súly,
elérlek,soha közelebben:
csontomig érő remegés
átjár mint ifjú közeledben.

Megvársz?Csontszámmal megcsókollak,
csontkezem kezedre tapadhat,
csontkarom csontodba karolhat
szeretlek,szeretni akarlak.
Hajnal Anna: Várj
""""""""""""""""""""""""""""""""""

Tudom, semmi, de semmi közötök
hozzám, butuska tücskök a fű között,
mégis jólesik azt képzelni, hogy
mikor, így, este, ablakot nyitok,
nekem üzentek, sok hű kis barát,
lelkendezve, hogy csak szép a világ, –
és hogy amiként szobámba a rét
vigasznak lengeti be fűszerét,
(...)

...
a hömpölygő, meleg szénaszagot
s benne az ezer szikra csillagot
s a parázs holdat, ti is úgy külditek,
olyan lélekkel, köszöntésetek,
úgy építitek, hangokból, puha
zenéből, ide, az ágyam köré,
az izgatott nap romjai fölé,
azt, ami örömünk volt valaha,
közös örömünk: a nyugodt csodát,
a zengő, boldog, nyári éjszakát.

Szabó Lőrinc: Tücsökzene
--------------------------------------

Szárny nélkül is száll a szó,
száj nélkül is szól a szív;
szép zenéje altató:
boldog álmodásra hív

Drága, hozzád és feléd;
fagy ha tép, ha csíp a dér,
arcod édessége véd,
nyári hőnél többet ér.
...

....
Ó, napom, napon derülj,
így éld életed,
minden percnek úgy örülj,
ahogy én neked.


(Devecseri Gábor: Levél)
**************

Ezt a libegést, karcsuságot,
könnyüséget és bánatot!
Ha kezedbe veszed, vigyázva fogd.
Két ujjal téptem, lepke alól.
Ha ereszteném, ő is szállna.
......................