Folytatsd a verset!

Nagy város, nagy nép. Itt az idegen
öt világrésznek érzi kapcsait.
Vendégük vagyok. Jól bánnak velem.
Mint gyógyfürdőben, úgy nyújtóztam itt.
De mit tudhatnak rólam? S mit tehetnek?
Ha nem is angolok, de angyalok
lennének, mit jelent rokontalan
nyelvünk, szívünk nekik? Itt életemnek
egyetlen titka és értelme van:
az, hogy magyar vagyok.
Vas István: Titok

..............................................................................

Mérem magamban a felnövő szerelmet,
mint érzékeny műszer jelez földszínéig
felvirágzó ércet: érzékeim feléd
hajolnak, szelíd törvények igézik.

 
Motoz az ujjam: érzi a hajadat még;
tükrök közt vergődő fény: szemem szemed foglya,
ráégettél már s téged lát mindenben,
s a világot újra bűvkörébe fogja.

Most csak csöndes szavakat dob fel a lélek,
s mint rezgő húr, őrzi a pendítő ujjat.
Mérem magamban a felnövő szerelmet,

s a megtért világot, a szebbet, az újat.

Csukás István: Mint rezgő húr

_________________________________
Ha ezt a szót, e kurta szót
Ki tudnám egyszer ejteni
Egyszerűn, hangsúlytalanul,
Ahogy ágról a zuzmara pereg,
Ahogy az esőcsepp a mélybe hull...
Ha tudnám egyszer ezt kiejteni
Vigaszt nem várón, visszhangtalanul.
 
Ha tudnám egyszer ezt úgy ejteni,
Hogy nem kellene mögé rejteni
Fájó lemondást, keserű dacot,

Titkolt reményt, elfojtott haragot.
Ha úgy ejthetném, hangsúlytalanul,
Ahogy ágról a zuzmara pereg,
Ahogy az esőcsepp a mélybe hull.

Akkor én derült volnék, mint az ég,
És nyugodt, mint a halottaknak arca
Az ünnepi, ravatalos szobában,
És rendületlen, mint az Alpesek,
S erős, mint az Isten a magasságban.
Reményik Sándor: Mindegy

..................................

Áldott legyen, ti most nyíló leányok,
Ki közületek szerelembe bágyad,
S testével és édes, tüzes sóhajjal
Melengeti az árva férfi-vágyat.

Sötét hajó a lomhán ringó élet,
S rejtett kamráin vak patkányok rágnak
(...)
 
De ti kússzatok bús fedélzetére,
Ragyogó koszorúnak, dús virágnak.

Boldog hajó, ki így ér kikötőbe,
Hol elcsitul a szív romlott kazánja,
És megpihen virágokkal benőve...

S boldog hajó, ki árván s céltalan
Nyílt tengeren teng, és nincsen hazája.

Tóth Árpád : ÁLDOTT LEGYEN

---------------------------------------------

Tengerbe merült hold a szeme.
Örökös napszállta.
A szomorúság függönye mögött
tűzmag.
Mi feszegeti ezt a komolyságot?
Mosolya levilágít foltos
csuhája korcaira
(...)
 
Fölálló lábujjai közt boldogan
ágaskodik gaz s margaréta.
Poroszkál kanyargós utakon
s a szarvasbogár lépést vált
ütemére.
Fának támasztja kaszáját
s bámul rá a halál:
né, itt megy dúdolva a hála!
Lába nyomán, gondolja, jó lenne aludni.
S elhagyni érte a suhintást.

Vasadi Péter: Francesco

............................................

Én nem tudok
A csendről, melybe száz forró titok
És jövendő viharok lelke ébred;
Hol nászát üli száz rejtett ígéret.
A csendről, melyre mennydörgés felel,
Idegzett húr most, oh most pattan el,
Vagy fölzengi a nagy harmóniát,
Az életet, az üdvöt, a halált,
Mindegy! Valami jönni, jönni fog!
- - Ily csendről nem tudok.
 
...
De ismerem
Hol bús töprengés ág-boga terem,
A csonka mult idétlen hordozóját,
Sok, sok magános, lomha alkonyórát,
Melyből a szótalan, közömbös árnyak
Vád nélkül, halkan a szívemre szállnak,
S a szívnek várni, - várni nincs joga, -
Úgy jő a holnap, ahogy jött a ma,
Míg percre perc születni kénytelen,
- - - E csöndet ismerem.
Kaffka Margit - Csend

--------------------------------
Vártalak, kislány, nyitott kapuval és égő lámpával vártalak.
Ülj hát le, galambom, ugy mint otthon,
még otthonosabban, mert apanélküli és anyanélküli ez a ház
és ez a ház, melyről hosszu álmaidban álmodni szoktál.
Te állsz a tükör előtt, te hinted be illattal a levegőt
és te lármázod föl a csöndet a homályos sarkokból.
...
 
Egész nap dolgoztam és lásd, most a tiéd vagyok.
Szeliden kérdezem: jószivvel ülsz le mellém az asztalhoz?
Nagyon szeliden kérdezem: le mernéd vetni előttem állig gombolt
blúzodat,
bő szoknyádat és vastag, téli harisnyádat?
De ne is felelj. Ha eljöttél, akkor itt vagy
s ha itt vagy, akkor az enyém vagy, kedvesem!
track.cgi


Kassák Lajos: Szerelem, szerelem


.......................................................

Van itt ez a graffiti-ügy,
Hát tudod, olyan tipikus.

Úgy bosszant, mikor feltűnik
Egy épp felújított ház falán,
Torz ákombákom, amelyet
Csak az ért, aki odafújta,
És képtelen lenne valaha is
Éveknek monoton során
Összespórolni annyi pénzt,
Hogy a házat nagy nehezen
Felújíttassa rendesen,
Az érti még, akinek így üzent,
S ki fentiekre szintúgy képtelen,
Csak él a világba bele,
Semmi tartás, se szorgalom,
Mind laza, mint egy rágógumi,
S mint kínai bölcs, közönyös.
 
És úgy bosszantanak azok
A savanyú vénemberek,
Kik képtelenek megérteni
Ezt a nemzedéket, amely
Túl van tudáson és időn,
Fuldoklik szeméthegy alatt,
Melyet fejére zuhintanak
A magunkfajta okosok,
Bankárok és sajtóguruk,
Így ő a kispolgár rendezett,
Kiglancolt falain üzen,
Hogy nincsen rendben semmi sem,
Esélytelen a szeretet,
Mechanika a szerelem,
És üvölteni kellene,
De az üvöltés szabadalom,
Százalékot fizetsz utána
Egy multinak, melynek a világban
Mindenhol van telephelye.

Ezt nem értik a vénemberek,
Az ilyenek, mint például én.

Lackfi János: Graffiti
-------------------------------------------

Érzed ?
arcodon szellő ujja kutatgat,
nádasok suhognak,
hosszú hajú fűzfa bűbájával befon.
Vonj tetőt belőle békéd, csended
fölé,
hogy meg ne zavarja utcazaj,
telefon.
(...)

 
...
Látod ?
gyertyákat gyújtanak a gesztenyék,
illatos-fényesen
olajfa zöldezüstje feléd világol,
Őrizzed jól, ami megmaradt
tisztának
e feketére kormozódott
világból.

Hallod ?
sirály sikolt, szitakötő zizzen,
ágról szirom pereg,
pattog az esőcsepp falevél tenyerén.
Álmodj, játszd át magad életen,
halálon,
és minden rossz felett a győztes
te legyél.
Moretti Gemma: Biztató magamnak

--------------------------------------
Gondüző borocska mellett
Vígan illan életem;
Gondüző borocska mellett,
Sors, hatalmad nevetem.

És mit ámultok? ha mondom,
Hogy csak a bor istene,
Akit én imádok, aki
E kebelnek mindene.
...

 

És a bor vidám hevében
Füttyentek rád, zord világ!
Szívemet hol annyi kínnak
Skorpiói szaggaták.

Bor tanítja húrjaimra
Csalni nyájas éneket;
Bor tanítja elfeledni,
Csalfa lyányok, titeket.

Egykor majd borocska mellől
A halál ha űzni jő:
Még egy korty - s nevetve dűlök
Jégöledbe, temető!

Petőfi Sándor - A BOROZÓ

-------------------------------------------------------

Szeretlek. Nincs rá szó, nincs rá mozdulat.
A rémülettől görcsösen szeretlek.
Elsorolom hányféle iszonyat
vár rám és rád, már arcunkba merednek.

Csak sorolom, csak számolom naponta,
hörögtető álomból riadok,
készülődöm még iszonyúbb koromra,
simogatom sovány, meleg karod –
(...)
 
Kint söröztünk az aquincumi kertben,
réteges emlék, gyönge, őszi ég,
elmotyogtam egy gyerekkori versem:
“Sárgult a lomb, de nem hullott le még”,

sárgul a lomb és minden perc utolsó,
illir táncosnő köldökét riszálja,
a gyom között latin szabásu korsó,
biciklit hirdet kétméternyi tábla,

langyos a lég, a füst is tündököl,
a vonaton szöllő-szagú kosár,
a sűrű illat hajunkra ömöl,
csordultig érett, s szétbuggyant a nyár.

Hét esztendeje szeretlek, szerelmem,
fordíts egyet a Göncöl-szekeren
szólj a világnak, mondd, hogy lehetetlen -
s maradj velem.

Nemes Nagy Ágnes: Félelem
---------------------------------------------------------

Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,
az ég derűs, nincs homlokán redő,
utak mentén virágzik mind az ákác,
a csermelynek arany taréja nő
(...)
 
...
s a fényes levegőbe villogó
jeleket ír egy lustán hősködő
gyémántos testü nagy szitakötő.
Radnóti Miklós - Június

------------------
Először a szem csókol, aztán a kezem,
mint tenger ömölsz el érzékeimen,
mint tenger ömöllek én is körül,
aztán part, s tenger összevegyül,

s együtt, egymás partján heverünk; -
vagy nyári réten ringat gyönyörünk,
s mi vagyunk a virág, az illat, a nap
s a lepkék bennünk párzanak; -

vagy felhők vagyunk ott az égen: igen,
azok is oly tengerszerűen
lüktetnek, és hullámzanak,
egymáson átáramlanak; -
...
 
vagy mit tudom én!... Részeg vagyok,
hunyt szemmel apadok, áradok,
és ahogy a csókodba veszek,
a mindenséggel keveredek,

s a mondhatatlant mondanám,
de összevissza dadog a szám,
hogy áramok, és hogy emelsz, ölelsz,
s szikrát vet a test és fellobban a perc -

óh, gyúló lánghalál! - Elégtek, szavak? -
Villámok vad deltája szakad
lelkünkbe, s mi eltűnünk, mint a fény,
érzékeink káprázó tengerén.


Szabó Lőrinc: Először a szem csókol...
:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Mit málló kőre nem bizol:
mintázd meg levegőből.
Van néha olyan pillanat
mely kilóg az időből,

mit kő nem óv, megőrzi ő,
bezárva kincses öklét,
jövője nincs és multja sincs,
ő maga az öröklét.
 
...
Mint fürdőző combját ha hal
súrolta s tovalibbent --
így néha megérezheted
önnön-magadban Istent:

fél-emlék a jelenben is,
és később, mint az álom.
S az öröklétet ízleled
még innen a halálon.
Weöres Sándor: ÖRÖK PILLANAT

-----------------------------
Az ember, amíg fiatal, erős,
Úgy véli, hogy egész nagy zenekar
Van a szívében, kürtök és dobok,
Hegedűk, hárfák, csellók, fuvolák
És mind az élet örömét, a szépség,
A jóság és igazság himnuszát
Ujjongják viharozva és vidáman.
Nem veszi észre, hogy a jó zenészek
Lassacskán szépen elhallgatnak és
Elszöknek egyenkint egy más vidékre.
...
 
[FONT=arial,helvetica,sans-serif]Nem veszi észre, hogy fekete posztó
Jön a dobokra és hogy elrekednek
A trombiták s a száguldó ütem
Mindegyre lassúbb. Mígnem egy napon
Magában áll az utolsó zenész
S tört hangszerén egy hang sír elhalón
Mintegy segítségért kiáltva égre,
Majd csak susog és elnémul örökre
A bánat.
[/FONT]

[FONT=arial,helvetica,sans-serif]Juhász Gyula: Zenekar
---------------------------------------------------
[/FONT]
[FONT=arial,helvetica,sans-serif][/FONT][FONT=arial,helvetica,sans-serif]
Ha tóra nézel, égre látsz,
vonuló nagy vizekre.
Napot fáraszt a vén halász,
föléfeszül az este.
(...)
[/FONT]
 
És fúj a szél, és leng a nád,
egy sirály vízre csattan.
Micsoda csók, micsoda vágy,
micsoda alkonyat van!
Utassy József: Ámulat
::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Nem lett, mégse lett belőlem angyalka, tollsöprű-szárnyú, sztaniol-gló-
riás, gyolcspendelyes, hercig, kicsi édes,
olyan, aminőket rettenetes módszerekkel gyártottak gólyamesegyártó
nagyanyáink,
méhükkel örökké bajlódó nagyanyák, szegények, angyalgyártó kisiparo-
sok; - : mert bűnnek nem bűn, csak ama bizonyos eredendő; és
isten angyalkáit szaporítani talán még erény is.
Nem lettem angyalka hát; sivalkodván, szárnyatlanul, de meg szárnyta-
lanul is, úgy zuhantam, bukóröpülésben, íves vinnyogással, a bizton-
ság kínzón-vakmerő erejével, mint egy berepülő-pilóta.
....
 
...
De nem sajnálok mást, csak a tollsöprű-szárnyat, melynek hasznát veheti
az ember, ki meg akarja tisztítani e pókhálós századot.
Nem lett belőlem angyalka, szelíd, pendelyes, szöszi, ki ott lebeg a világ
minden lebegő pallója fölött, hogy vízbe ne pottyanjon senki szelíd,
szöszi, kicsi édes,
óvja őket a túl sok fagyitól, elhallgatja előlük az angyalgyártás kis- és
nagyipari módszereit, estente mesét mond arról, hogy a Sárkánynak
mind a hét feje tökkelütött, és különben is a Sárkány csak arra jó,
hogy levágják neki mind a hét fejét,
mert, tudjátok, gyerekek, e világon csak a Sárkány mulandó. Elég eny-
nyit tudnotok a mulandóságról.
Sem angyalka, de láng-pallosú kerub se lettem. A lángszórót már a Pa-
radicsomban sem szerettem,
pedig ott még mily kezdetleges vala! Nagyjából nem volt célja egyéb,
mint a sarki rendőrnek: pírosra állítani a lámpát. Nos hát, nem lettem
sarki angyal,
s az vesse rám az első követ, aki biztosan eltalál, mert meghalni nem
szeretek, de ha muszáj: egyszer bőven elég.
(...)

Szilágyi Domokos: Kényszerleszállás /részlet
---------------------------------------------

Gondoltam: drága, kicsi társam,
Próbáljunk mégis megmaradni
Ebben a gyilkos, vad dúlásban.

Mikor mindenek vesznek, tűnnek,
Tarts meg tegnapnak, tanuságnak,
Tarts meg csodának avagy bűnnek.

Mikor mindenek futnak, hullnak,
Gondoltam: drága, kicsi társam
Tarts meg engem igérő Multnak.
...
 
Tarts meg engem, míg szögek vernek,
Véres szivemmel, megbénultan,
Mégiscsak tegnapi embernek
Ady Endre: De ha mégis?

Ki fénnyel jöttél, sötéttel surrantál,
ki medvevérrel, mézborral itattál,
s ha szekerem elébe kígyót fogtam,
intésedre megálltam szándékomban
.....
 
nézzed, bitangolt híved vénül, restül,
nap-nap árokba fordul szekerestül,
s ha rávicsorít a sárvert világra,
a szava fekete, a foga sárga.
Ladányi Mihály: Nézzed
::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::
... Akinek benső ragyogása van,
sosem lehet végleg boldogtalan;
akinek benső ragyogása van,
sosem lehet végleg boldogtalan;
akinek... -
zakatol a monoton
néma monológ; - didergőn hallgatom.

Döftek szemembe szép, szigorú fények,
álltam reflektorok kereszttüzében,
utamat pásztázta a holdvilág is;
és gyűrűk mérgezett briliánsa tüzelt rám,
és tükrök tőrei szelték át testemet;
sugarával rám vert a templom-ablak,
és valóságos torok-gyíklesőit
fente nyakamra sok valódi hóhér...
 
S jöttek elébem hősök; mellükön a dicsőség,
akár a habverő-üst reze, úgy tündökölt;
és láttam kivont pengék acélkék villanását
arany párákba burkolt zöld kupolák fölött...
De a lét benső fénye - mégis, valami más:
virág-szüret, szerelem-tódulás;
egy asszony, aki holtodig tied, s még
sosem ismerted teljesen testét;
egy mosoly, mit elvitt az utca sodra,
s minden emléked vissza-mosolyogja,
egy hajnali szirom az almafán,
mely estére felhő se lesz talán;
egy ember, aki ráhajolt szívedre,
pedig még árny-képét se látta benne, -

- ... Valami más, igen valami más:
földmélyi csillag, bújdosó varázs,
köd-liliom porzója, képtelen
szirom-párbaj; szilaj és vértelen;
kiolthatatlan tüzek mámora;
szózat, mit álmod sem fejt meg soha:

- Akinek benső ragyogása van,
sosem lehet végleg boldogtalan.

Garai Gábor: Akinek benső ragyogása van...
----------------------------------------------------

Csillag voltam előbb,
aztán gyermek lettem,
s gyertyaként a szívem a
tenyerembe vettem.

Sötét esztendőkben
úgy néztem a tájat
s Isten simogatta
gyönge kis gyertyámat.
(...)
 
Oldal tetejére