Folytatsd a verset!

azt hiszem ez egy elég hosszú vers, és sokféle variációt találtam a neten, különböznek egymástól, vannak szakaszok, amelyek egyik helyen szerepelnek, másik helyen nem, lehet választani
~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~
...
Múltkor azt álmodtam, hogy
léggömbök nyílnak a fűben.
Leszakítottam őket,
és elpukkadtak.
Sírtam. De színes könnyeket.
Hogyha zene szól,
vagy ha a meleg fürdőkádban ülök,
úgy borzongok, mintha fáznék.
Legjobb lenne a fürdőkádat
színültig megtölteni zenével,
és búvárruhában elmerülni benne.

Ágai Ágnes: A titkokat az ujjamnak mondom el
. . . . . ~ . . . . . ~ . . . . . ~ . . . . . ~ . . . . . ~ . . . . . ~ . . . . .

egy másik változat:

Ágai Ágnes --A titkokat az ujjaimnak mondom el

Én mindig először megszagolom
a könyvet,
beszívom a képeket és a betűket,
aztán úgy érzem: én vagyok a mese
és a könyv az olvasó.
Ugye a nagy titkokat nem kell
elmondani?
Még neked se.
És nem fogsz sírni miatta?
A titkokat az ujjaimnak
mondom el
este, amikor elém jönnek.
Múltkor ezért dugtam a kezem
a takaróm alá.
Maradj, fogd a kezem,
ülj az ágyam szélére, mesélj!
Ha lerúgom a paplant,
takarj be, simogasd meg az arcom,
és ha elalszom, akkor se hagyj el.
Múltkor azt álmodtam, hogy
léggömbök nyílnak a fűben.
Leszakítottam őket,
és elpukkadtak.
Sírtam.
De színes könnyeket.

Mi van a világ után?
- kérdeztem.
Butaság - mondták -,
a világ után nincs semmi,
a világ után is világ van.
Akkor ez csak olyan, mint a
ma, tegnap, holnap.
Ha esik az eső,
minden bevonalkázódik:
a bútorok, az arcod,
az ablak, a háztető, a fák.
Ha esik az eső,
lecsurognak a hegyek,
és odaömlenek a lábad elé.
Láttam egy óriást,
nagyobb volt, mint a törpe,
innen tudtam, hogy óriás.
Törpét is láttam,
az óriásnak még a térdéig sem ért.
Innen tudtam, hogy törpe.
Ha lekuporodsz melém:
te vagy az összehajtott óriás.
Szereted nézni, ha villámlik?
Ne mondd, hogy menjek el az ablaktól!
Ilyenkor tüzes késsel
szétnyiszabolják az eget.
Ha villámlik,
éppúgy dobog a szívem,
mint amikor meglékelik a görögdinnyét.
Tudom, hogy nem fáj neki,
de mégis recseg és piros.
Sose veszekedjetek előttem,
az rosszabb, mintha megvernétek.
Akkor már jobb,
ha rám haragusztok együtt,
mert megjavulok és kibékülünk,
de ha ti veszekedtek,
sose tudom, melyikőtök a rossz.
Miért nem hiszik el a madarak,
hogy csak etetni akarom őket?
Még meg se simogatnám,
ha nem akarják.
Csak a morzsákat szórom
a párkányra, de elrepülnek.
lehet, hogy egyszer
már lelőtték őket?
~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~



A Boulevard St Michel s a Rue
Cujas sarkán egy kissé lejt a járda.
Nem hagytalak el gyönyörű
vad ifjúságom, hangod mintha tárna
visszhangzana, szívemben szól ma még.
A Rue Monsieur le Prince sarkán lakott a pék.

S balról, a park nagy fái közt
az egyik úgy sárgált az égre, mintha
előre látná már az őszt.
Szabadság, hosszucombu drága nimfa,
aranyló alkonyatba öltözött,
bujkálsz-e még a fátylas fák között?

Mint hadsereg vonult a nyár,
port vert az úton és dobolva izzadt,
hűs pára szállt utána már
s kétoldalt szerteszét lengett az illat.
Délben még nyár volt s délután esős
homlokkal vendégségbe jött az édes ősz.

Úgy éltem akkor, mint gyerek,
kedvemre, s úgy is, mint tudóskodó
öreg, ki tudja már: a föld kerek.
Zöld voltam még s szakállam mint a hó.
Sétaltam és kinek volt gondja rá?
Később leszálltam én a forró föld alá.

Hol vagytok ó, zengő állomások:
CHÁTELET-CITÉ - St. MICHEL-ODÉON!
S DENFERT-ROCHEREAU - úgy hangzol mint egy átok.
Térkép virágzott foltos nagy falon:
Hol vagytok ó! - kiáltok. Hallgatózom.
És zúgni kezd a testszag és az ózon.
(...)

Huncili, ismét köszönöm pontosságodat!! Jó érzékkel megint belenyúltam valami nem egyértelműbe... úgy látszik. Köszönöm-köszönöm!!!!

...
S az éjszakák! az éji vándorút
a végekről a Quartier felé!
Páris felett a furcsán elborult
hajnal mégegyszer felszürkéllik-é
mikor a versírástól részegen
és félig alva már aludni vetkezem?

Ó, visszatérni, tűnő életem
nehéz sodrából lesz-e még erőm?
A lent bűzölgő olcsó étterem
macskája párzott fönt a háztetőn.
Hogy nyávogott! Mégegyszer hallom-é?
Akkor tanultam meg, hogy hajdanán milyen
ricsajban úszhatott a hold alatt Noé.

Radnóti Miklós: Páris
---------------------------------------------------------


A rókabundás alkonyat
most lendül át az égi partra,
s csillag-sövényen fennakad
bozontos, rozsdaszínü farka.
...

szivesen!
~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~ ~ ~ ~~
...
Kitépi és tovább szalad,
nyomára forró vért csöpögtet,
és mint pityergő vadnyulat,
kiejti szájából a földet.

Baka István: Alkony
*** *** *** *** *** ***


Mint mozdony után szürke füstgomoly,
úgy leng utánad lelkem melege,
oly könnyedén, hogy alig tudhatod,
nyári égen nem bárányfelleg-e?
Bárhova futsz az éjszakában
szikrát szór szét utánad,
s e szikrafényben lassan, lágyan
szertefoszlik a bánat.
(...)

...
Sápassza bár idő és élet
selyemhajad ezüstre,
múlhatnak évek s újra évek:
amig vagyok, ameddig élek,
mindig utánad leng e lélek
mint mozdony után a füstje.

B. Radó Lili: Kisfiamnak
--------------------------------------------


Szüntelen velem légy,
de maradj észrevétlen,
halmozz el étkekkel,
és hagyjál szomjan, étlen!
Ne láncolj magadhoz,
de marasztalj, ha mennék,
zárj be börtönödbe,
és légy állandó vendég!
Változz át naponta,
de maradj meg ilyennek,
kívánj meg percenként,
s hagyd, hogy megpihenjek!
...

...
Lehetsz drága terhem,
de ne légy a terhemre,
engedd, hogy szárnyaljak,
és húzz le földközelbe.
Elvihetnek tőlem,
tudd, hogy visszaveszlek,
maradj a szolgálóm,
s királynőmmé teszlek.
Hagyj mindig magamra,
és maradj velem naphossz,
hozzám lehetsz hűtlen,
de légy hű magadhoz.

Nagy Bandó András: Nélküled, veled - a házasság himnusza
~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~


Az Úristen őriz engem
mert az ő zászlóját zengem,

Ő az Áldás, Ő a Béke
nem a harcok istensége.

Ő nem az a véres Isten:
az a véres Isten nincsen.

Kard ha csörren, vér ha csobban,
csak az ember vétkes abban.

Az Úristen örök áldás,
csira, élet és virágzás.

Nagy, süket és szent nyugalma
háborúnkat meg se hallja.

Csöndes ő míg mi viharzunk
békéjét nem bántja harcunk:

Az Úristen őriz engem,
mert az Ő országát zengem.

Az Ő országát, a Békét,
harcainkra süketségét.

Néha átokkal panaszlom
de Ő így szól: »Nem haragszom!«
(...)

...
Néha rángatom, cibálom: -
tudja hogy csak őt kívánom.

Az is kedvesebb számára,
mint a közömbös imája.

Az Úristenőriz engem
mert az Ő zászlóját zengem.

Hogy daloljak más éneket,
mint amit Ő ajkamra tett?

Tőle, Hozzá minden átkom:
hang vagyok az Ő szájában.

Lázas hang talán magában:
kell a szent Harmóniában.

S kell, hogy az Úr áldja, védje
aki azt énekli: Béke!

Babits Mihály: Zsoltár gyermekhangra
------------------------------------------------------------


Ne félj, ne félj!
Múlóban már a tél.

A nap, a nap
lassan erőre kap.

Remény, remény
ragyog az ág hegyén.
...

...
De még, de még
tartja magát a jég.

De már, de már
ripeg-ropog, akár

az ablak üvege,
ha labda töri be.

Kányádi Sándor: Ne félj!
* *** * * *** * * *** * * *** *

Ne fájjon a lelkem,
Ne fájjon a testem,
Legyen, ki felemel,
Amikor elestem.
Amit méznek érzek,
Epévé ne váljék,
(...)

...
Kövessen a béke,
Mint jóságos árnyék.
S ha majd jő a halál,
Szóljon hozzám szépen,
S ne a hátán vigyen,
Hanem az ölében.

Falu Tamás: Esti ima
------------------------------------


Ma téli pompafényben felkelétek,
aranysugárotok a hóra hull,
hadd nézem a fényt, oly rövid az élet!
Holnapra már tán ott leszek alul,
s ti így ragyogtok épp a téli esten,
nem tudva rólam, öntudatlanul.
...

...
Nyom nélkül itt mért kell mélységbe esnem,
mért rontja szét a sorsveszély a jót,
mért nem marad fenn eltünő nevem sem,
ha egykoron a sírba roskadok -??
Feleljetek, hatalmas csillagok!

Kosztolányi Dezső: Csillagok
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •


Ha lépcsőn föl vezetve
fogtad már apró gyerek kezét,
érezted, gyönge, összegyüremlő
tenyerében hogy mozognak a csontok,

válladhoz hogyha vontad egyszer is
futkosó kicsiny lány fejét,
s megcsapta orrodat a haj, a bőr
meleg madárfészek szaga,

ha láttál a vonat ablakában
csimpaszkodó fiút
esengeni a mezőkre gurult
olajzöld tullú madarak után,

ha láttad ugyanőt a küszöbön
két lábfejét egymásra gyürögetve,
felpuhult, nedves arccal szipogni,
mert kobakjába szúrt a méh,
(...)

...

ha szemhéjad alatt is őrzöd
egész testében ujjongva, kinyílva
száz-galambszszárnyként repeső-fehéren,
hogy szalad vissza anyjához az élet,

tudod mért kap kegyelmet újra,
annyi keserves szégyen után is
a folytatódás.

Fodor András: Kegyelem
-------------------------------------------------------


Mi kék
Az ég!
Mi zöld
A föld!
Zöld föld felett, kék ég alatt a
Hangos pacsírta fütyörész:
Dalával a napot kicsalta,
A nap rá gyönyörködve néz.
...

...
Mi kék
Az ég!
Mi zöld
A föld!
Zöld a föld, kék az ég, tavasz van...
És én oly sült bolond vagyok,
Hogy idebenn a szűk szobában
Kadenciákat faragok!

Petőfi Sándor: Mi kék az ég!
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •


Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.
(...)

...
Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon
De háborus éjjel.

És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.

Ady Endre: Az Úr érkezése
......................................................


Istenem földben, fűben, kőben,
Ne bántsuk egymást mostanában:
Sokat járok a temetőben.

Sokat emlegetlek, citállak:
Te vagy ma a legvalóbb Nem-Vagy,
Ős magyar névvel: az ős-Állat.

Szeress engem, ha tudsz szeretni,
Szeress engem, mert, jaj, utálnak
S olyan jó szeretettnek lenni.

Szeress engem s ölelj át szépen,
Mi, hajh, cudar világot élünk
S kenyértől függ az üdvösségem.
...

...
Úgy szeretnék szabad úr lenni,
De éltem, sorsom ki van mérve:
Így kell születni, így kell enni.

Így kell csókolni s megmaradni
És így kell nagyokat tervelni,
Kérni és mindig adni, adni.

Ady Endre: Szeress engem, Istenem
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •


Ha majd a föld begyógyul,
mint régi-régi seb,
majd visszatérek hozzád,
mint engedelmesebb
(...)

...
mindenkinél, erősebb
leszek majd, mint a szél
és halhatatlanabb
leszek mindenkinél.

Gyurkovics Tibor: Tékozló fiú
------------------------------------------------


Az ablakom a szürkületbe tárom
s szemem kiáltó hang után kutat,
de pára-kendős égen nem találom
az éjszakába szálló vadludat.

A templom omló szürkeségbe ormol,
borzong az ákác, mint a nagybeteg,
s átrémlenek a szomszéd utcasorból
a lenge leplű ház-kísértetek.

Hogy visszatér e régi, bús igézet –
mindig ilyen volt erre a világ:
a Holt-Marosból puszta ködbe nézett
vadlúdszavára a tógás diák.

Tán látomás e felleg-szürke torlás
s mi álmodunk köd-óceán alatt
s fejünk fölött egy félelemes vitorlás:
horgonytalan mulandóság halad.
...

...
S be jó a csöndes óceán-fenéken
e félálomba zsibbadt öntudat,
ha vágya fenn a láthatatlan égen
vadludat ríkat, újra vadludat.

Ó, hányszor hittem, szárnyamat kibontom,
ha hívó szél jön, messze tengeré,
és átrepülök túl a horizonton
távol derengő tengerek felé.

Késő. Meddő csatán a szárny kifáradt,
tél jön, fojtó, didergő homály.
S a pince torkán édes illat árad:
sötét mámort kínáló muskotály.

Áprily Lajos: Vadludak
• • • • • • • • • • • • • • • • • • •


Tiéd a korhadt pad a pesti téren.
Tiéd a fűcsomó a híd alatt.
A tűzfalakról penészes fehéren
vakolat-pénzek eléd hullanak.

Tiéd a botló léptek koppanása.
A lejárt jegyek és a vak sinek.
A horpadt maszk. Az élet ferde mása.
Tiéd minden, mi nem kell senkinek.

Harapj szét láncot kőbalta-fogakkal,
szedj össze kazal giz-gaz sugarat,
rakj máglyát, égj el, versenyezz a Nappal,
hogy a csúfolók megvakuljanak.
(...)

...
Facsarj esőt a fölrepedt rögökre,
élet-halálra hívd ki az eget,
ócskavas-halmon terülj el örökre,
légy minden könyörgésre felelet.

Tiéd a dér az országúti fákon.
Tiéd a por, mit lábad felkavar.
Veréb hintázik kajla glóriádon,
és dideregsz, míg meg nem vált a dal.

Bede Anna: Ami a tiéd
---------------------------------------


Oly egyszerű ez: ha elvesztelek –
belepusztulok. Bármi lesz veled:
autó üt el, cserép zuhan le rád,
vagy ravatalod lesz a betegágy –
én utánad halok, nincs más utam.
A sorsomat kezelni egymagam
már túlontúl önállótlan vagyok,
élek, ha élsz – s ha meghalsz, meghalok.
Oly egyszerű ez. Semmi komplikált
nincs abban, hogy csakis harmóniát
fog fel fülem, hangom is puszta csend,
ha nincs másik hang, mellyel összecseng.
...

...
Megírták mások már, mi vagy nekem:
lányom, anyám, húgom és kedvesem,
testnek s kenyér, parasztnak a föld,
prófétának ige, mely testet ölt,
te vagy a fény az éjszakában – oly
banális mindez s mégis oly komoly.
Nekem te vagy a velem-futó magam:
kétágú útnak egy iránya van
s ágaink párhuzama oly szoros,
hogy a tekintet szinte összemos.
Értsd meg tehát, hisz olyan egyszerű:
mikor magadhoz – hozzám vagy te hű,
magaddal azonos csakis velem
lehetsz mindig már.
Ez a szerelem.

Baranyi Ferenc: Egyszerű
** ** ** ** ** ** ** ** ** ** ** **


A puha hóban, csillagokban,
az ünnepi foszlós kalácson
láthatatlanul ott a jel,
hogy itt van újra a karácsony.

Mint szomjazónak a pohár víz,
úgy kell mindig e kis melegség,
hisz arra született az ember,
hogy szeressen és szeressék.
(...)

...
S hogy ne a hóban, csillagokban,
ne ünnepi foszlós kalácson,
ne díszített fákon, hanem
a szívekben legyen karácsony.

Szilágyi Domokos: Karácsony
---------------------------------------------


A sár éppúgy sár, mint akármikor.
Éppúgy bemocskolja a kristályszél alját,
mint például három hete.
Éppoly szomorú a málló vakolat porlása a falon,
s a leveletlen gallyak bádogcsörgése az akácfán.

De jön az ünnep, s nő, fényesedik.
Megtölti a szíveket, s kidől belőlük.
A sár, a gally-csörgés, a málló vakolat:
kellék lesz, épp idevaló.
...

...
Az ünnepé, mely hívja őket, s lábához szelidíti.
Az ünnepé, mely oly mérhetetlenül hatalmas,
hogy még ellenségét is
magához engedheti kockázat, aggodalom nélkül.
Az ünnep a szív legfőbb gazdagsága.

Csorba Győző: Téli ünnep
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •


Lehet számtalan hely,
ami szebb és jobb a mi Földünknél.
Lehet, létezik ő is,
aki többre képes az embernél.
Egyszer ismeretlen távolba vágyom,
máskor megriaszt egy álom,
hogy a hang, hogy a csend,
hogy a fény, hogy a tűz,
már nem vigyáz e cseppnyi földre,
s el kell mennünk mindörökre.

Fényév távolság,
csak hallgatom, csak bámulom.
Zengő fényország,
hogy láss csodát, egy életen át!
Nézem tisztaságát, mégsem értem,
hallom hangjait, és el nem érem,
ott a tenger, itt az én hajóm.
(...)

...
Hát itt ez a hely,
amit sokszor boldogan elhagynék.
És itt ez az élet,
amit sokszor nem nagyon értek még.

Néha könnyebb lenne elmenekülni,
tiszta fénybe merülni,
de a jel, ami szól,
de a hang, ami hív.
még nem mond semmit, meddig érek s lesz-e út, hogy visszaérjek.

Fényév távolság,
csak hallgatom, csak bámulom.
Zengő fényország,
hogy láss csodát, egy életen át.

Nézem tisztaságát, mégsem értem,
hallom hangjait, és el nem érem,
ott a tenger, itt az én hajóm.

Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim…

Sztevanovity Dusán: Fényév távolság //A padlás c. musical méltán híres betétdala, zeneszerző_ Presser Gábor
gyönyörű, de nekem csakis Kaszás Attila hangjával....nyugodj békében!!!!
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Ázik, fázik a kökény,
didereg a lába,
kékpettyes ruhácskáját
a szél is cibálja.

Csalogatja a rigót:
Gyere csipegetni,
dércsípte bogyóimmal
jól is tudnál lakni!
...