VÁGYÁLOM
Ma Rád gondoltam Kedvesem!
Álmomba lopództál csendesen.
Kopogtál szívem bezárt kapuján;
s én kitártam előtted, Bandikám!
Itt voltál velem, fogtad két kezem…
ősz fejed fáradtan pihent keblemen.
Lágyan simogattam megtört arcodat,
szomjazva ittam, vágyott hangodat -
ahogy becézve szólítottál nevemen…
Hangod elakadt, kigördült könnyeken.
Aztán már újra, szólalni sem tudtál,-
Ölelő karomba, oly szorosan bújtál.
Szemedből feltört, a legszebb érzelem,
s vágyó remegés cikázott át a testemen.
Úgy öleltél, mint senki soha még! …
Beteljesült álmom, mire vágytam rég.
Hosszú volt az út, mi hozzám vezetett.
S hajód, nálam végre, révbe érkezett.
Kikötőben ring most, álmok tengerén…
Itt is maradunk már ketten: Te meg Én.
Nem hajózunk nyílt vizekre, soha többé már!
A boldogság „kékmadara”itt majd megtalál.
S valahányszor álomra csukódik majd szemem,
tudom, mindig eljössz hozzám - itt leszel velem!
Körülöttünk minden elvész – tér és az idő…
S a vágyálmot nem moshatja el, novemberi eső.
Bencs Gizi