Könyvrészlet...
<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD width="100%" colSpan=3></TD></TR><TR><TD width="1%"></TD><TD width="98%">
SZERETTEM A VILÁGOT.....
Könyvrészlet: a Laudetur c. könyvből.
Szerettem a világot! Igen.
Ezért, volt egy idő, - ráérő asszonykoromban, - amikor, mindenáron meg akartam menteni.
Akkor éppen, a tai chi-vel.
Más kérdés, hogy sokkal később, amikor már sok, - és mindenféle fajta - ázsiai embert ismertem, - és a jól ismert keleti nyugodtság, a közmondásos udvariasság, az előzékenység, a léleknyugalom, és a derű, nem volt megtalálható ezekben az emberekben, sőt, - nagyon is stresszesek voltak, - igencsak elgondolkodtam.
Lehet, hogy nem tai-chiztak eleget?
Vagy nem használt?
Nekik sem?
A tai-chiről, .....- Amszterdam mellett, egy aranyos, tengerparti faluban, - Bergenben - hallottam először. Nem túl sokat.
Internet, akkor még nem volt. Irodalmat sem találtam róla. Amikor pedig találtam, - akkor már nem érdekelt.
Régen volt.
Amikor először hallottam róla, - oda voltam tőle, meg, - ....érte.
Férjem, nem annyira. Ő, - azt mondta, hogy : -,,a ,,semmi"- ből, nem lesz más, ... csak ,,semmi"...-...egyszerűen, ,,semmi"...-
- Semmi, ...nnna...!..- mondta - .... érted, Anyukám?
Tai-chi
A tai-chi, testi-lelki-szellemi egység, béke, jóakarat.
Amikor a házigazdánk ismerősétől hallottam róla, azonnal, és lelkesen bekapcsolódtam a csoportjukba.
Túl sokat nem tudtam meg az egészről, - mert én, nem tudtam hollandul, - csak németül. Az ismerős pedig csak hollandul tudott, - németül meg nem.
Különben is utálta a németeket.
A csoporttársakkal is, nagyjából ez volt a helyzet.
A csoportban, amihez csatlakoztam, - s amiről voltaképpen, azt sem tudtam, hogy micsoda, -megtanultam egy szép mozdulatsort, és egy légzési technikát, - ami elősegíti a természetes energia áramlását.
Ezt követően, pedig, ... csupán,..... csak ülni kellett, - és meg lehetett vele menteni a világot.
A tai-chi, - először rendezi az ember testét, - majd a lelkét is. Aztán, - bármit el lehet vele érni.
Azt mondták.
Nekem, -.... azt mondták.
Csak ülni kellett.
Naponta egyszer-kétszer ülni, - és úgy, 8-10 órácskát, vagy többet meditálni, - ...úúúúúgy, - ...minimum harminc éven keresztül.
Csak ülni kellett.
Hát, mért ne tettem volna én ezt meg a világnak?.... - ami ugyan, - olyan-amilyen, - ....de én azért, szerettem.
Még, az is lehet, hogy azért szerettem, - mert olyan volt, amilyen.
Sokféle, és folyton változó.
Gyönyörű és Gonosz, ..és Csodálatos....-
Csak egyszer élhető.
Szerettem élni!
Szerettem.
Akármilyen is az élet....-
Mert, ha egyszer, már megjártad a pokol legmélyebb bugyrait, - ...és túlélted, - ..onnan, már a puszta létezésednek is örülsz.
Akármilyen is az élet.
Akármilyen.
Szerettem élni. Igen.
Valószínűleg, éppen azért szerettem annyira, mert többször is megtapasztaltam, hogy milyen érzés az, - amikor a halál, huzamosabb ideig ott áll az ember ágyának végénél.
Ha ezt, túléli az ember, - valamiféle csoda folytán - akkor már teljesen mindegy, hogy milyen az élet, - csak élet legyen.
Nincs más fontos, - csak az élet.
Mindegy, hogy milyen.
Élet.
Élet.....-...akármilyen is.
Meg kell becsülni minden lélegzetvételnyi pillanatát.
És, - ha az emberben, van még egy, már mérhetetlenül parányi kis élet szikrája is, - ösztönszerűen harcol, - hogy élhessen tovább.
Harcol, még a percekért, pillanatokért is.
Mert az is számít.
Egyetlen perc is számít, - vagy egyetlen pillanat.
Az is győzelem, ha az ember, egyetlen percre visszajön, - ...és maradhat még, -...csak egyetlen percig, ...vagy egyetlen pillanatig.
Az is számít, - igen.
Férjem kollégájának páciense, egy nagyon idős hölgy, - aki szeretetteljes környezetben élt, - sokáig hadakozott a halállal.
A csatát, - úgy tűnt, - nem ő nyerte meg.
Este 8 órakor az orvos kiállította a halotti bizonyítványt, de jó 2 órával később, - még nem jött meg a halottszállító, szerencsére.... - és az idős néni, hirtelen felült, leszedte magáról a leplet, és - bár legalább fél éve nem tudott beszélni - ...hirtelen megszólalt :
- Angélám, ...kislányom....-
Szegény, - Angélám, kislányom -....bár imádta az édesanyját, annyira megijedt akkor, hogy sikítva rohant hozzánk.
Szemben laktunk, - a férjem, nem volt otthon, - így elrohantam a kollégájáért, - aki legalább annyira megijedt.
Ő állította ki - ugye, - a halotti bizonyítványt.
A néni, ezt követően, - jó egy hétig élt még, - boldogan.
Beszélt is.
Elmondta, teljes részletességgel, hogy odaát járt, de vissza akart térni, - el akart mondani, a család számára, valami nagyon fontos dolgot, - de eddig csak halogatta.
Aztán elment.
De visszajött, hogy elmondja, - ...és segítették is ebben őt, odaátról.
Ha csak egy rövid időre is, - de győzedelmeskedett a halál felett, - elintézte azt, amit akart.
Elmondta.
El tudta mondani, - képes volt rá.
Megnyugodott.
Aztán, egy jó hét múlva,.... egy reggel nem ébredt fel többé, - végleg elaludt.
Tényleg végleg.
De, - kapott egy hetet ajándékba. Ő is, - meg a családja is.
Mindig azt mondta a férjem, - hogy:
- ....csak ez az élet van,.... ez az egy, és nincsen több! .... nincsen több, -... és nincsen más.....-.
Még, - szúnyogként se jöhetek vissza újra, - ne is számítsak rá, - ne reménykedjek benne.
- Olyan az ember, - mondta ő, - mint egy vekker,...addig él, ameddig fel van húzva, aztán kész, vége, roló.....-
Nem hitt abban, hogy van lelkünk, ami független a testtől, - abban hitt, hogy az,- csak a testünk működésének eredménye.
Amikor pedig a test működése megszűnik, - a testtel együtt a lélek is meghal, elenyészik.
Meghal.
Kész.
Vége.
Roló.
Az ő nézetei, - nekünk, furcsák, idegenek voltak, és nagyon ellentmondásosak, - nem tettük magunkévá őket.
Férjem, - templomba járó, hűséges görög katolikus volt, - aki gyakorolta is a vallását.
Gyanítom azért, mert a vidéki kisváros, ahol ő körzeti főorvos volt, - elvárta tőle.
Mi, - bár nagyon ritkán jártunk templomba, mélyen Istenhívők voltunk, és vagyunk.
Hittünk, - és hiszünk az örökéletű lélekben, -... a vekkerben, és a rolóban azonban nem.
Fel nem foghattam, hogy a férjem - miért tagadja a lélek létezését, és halhatatlanságát.
Addigi véleménye és meggyőződése ellenére, azonban, - amikor a szomszéd néni meghalt, és visszajött, majd elmesélte, mi újság odaát, - férjem meggyőződése, erősen megingott. Zavarba jött.
Mélyen elgondolkodott. Sokkal később aztán, visszatért rá.
- Még, az is lehet, ...még az is lehet, ..- mondta zavartan, - de az is lehet, hogy a néni, csak fantaziált, ...öreg volt már, azt se tudta, mit beszél, -....nem volt ki minden kereke....-
Nem vitatkoztam vele, - mert úgyis mindig neki volt igaza.
Másnak nem lehetett.
A kérdés, - hogy mi van odaát?....továbbra is fennáll.
Kinek-kinek a hite szerint.
Én azonban, tartottam magam ahhoz, - hogy szeretek élni, szeretek itt lenni.
Bár hitem és meggyőződésem szerint, Isten van odaát, - és sok mindenki más is, akit szeretek,- én, mégis, nagyon de nagyon szeretnék itt maradni, minél tovább.
Ameddig csak lehet.
Nem olyan sürgős a találkozás senkivel.
Ráérünk.
Több időt töltünk úgyis odaát, - mint itt.
Most kell élni, - most, amíg lehet.
Szeressük ezt a világot., - bár.... - olyan, amilyen, - szeressünk benne élni, - örüljünk neki.
Amíg csak lehet.
Tai-chi....
Amikor hallottam róla, hogy meg lehet menteni a világot, - azonnal tudtam, hogy részt akarok venni ebben.
Nem akarok kimaradni belőle.
Bármit megtettem volna a világért.
Elfordultam hát mindentől, ...- legfőképpen, a házimunkától és a férjemtől. Nem volt nagy áldozat.
Anyám, közben, ,,vitte ,, a házat és a háztartást, - ...törődött a férjemmel, a gyerekemmel és minden mással is.
Én pedig ülhettem nyugodtan a fenekemen.
Ez volt a dolgom.
Nekem, -.... csak ülni kellett.
Csak ülni kellett.
Mert meg akartam menteni, és jobbá akartam tenni a világot.
Tai-chi
Csak ülni kellett.
Nem volt mese, -.... ülni kellett.
A világot akartam...-
Én, csak ülök, nem csinálok semmit, -..... a világ pedig gyógyul. Hegednek a sebei, minden a helyére kerül, minden rendeződik, .... a világ is rendeződni fog, gyógyul, kikristályosodik, -...ha a dharma bennem rendbe kerül.
Megvilágosodom.
Meglehet annyira, hogy a környezetem is észreveszi majd, - ....mert világítani fog a fejem.
Gyakoroltam.
Kitartóan gyakoroltam, - ....újra próbálkoztam, - de a megvilágosodás, csak nem tört rám.
Férjem aztán szólt,.... - merthogy aggódott, -... tyúkszem nő majd a fenekemen.
Hiába engedtem, - vagy legalább próbáltam elengedni mindent, ami bennem volt, - nem sikerült.
Nem világosodtam meg.
Sokáig.
A világ helyzete is maradt pont olyan, - mint annak előtte volt.
Férjem aztán, ...megint szólt, hogy ...-,,Anyukám....."-
Nem hallgattam rá.
Nem hallgathattam rá.
Csak ültem,.... csak ültem....-
Szólni, - nem lehetett hozzám, - bezavart volna a megvilágosodásomba....-
Így hát, csak ültem, ...csak ültem, ....-
Hétfő hajnaltól, kedd estig, ....-
Aztán tovább is....-
De, - ... a megvilágosodás, csak nem tört rám.
A világ, meg, .... - ugyanolyan maradt.
Néztem tükörbe, - de hiába, - ..... a fejem se világított.
Csak a vasalnivalóm dagadt hegyekké, meg az elfelejtett, - magamból kizárt -.... összes kötelesség.
,,Idő,...idő, ..."- Mondta a holland ismerősünk.
Évek kellenek, amíg az ember, megtanul, helyesen ülni, ....a többi aztán már gyerekjáték,.... jön magától, - ....csak gyakorolni kell....-
Gyakorolni kell....-
Évekig, - gyakorolni kell.....-
Ülni,.... nem moccanni,.... egy helyben ülni,.... mozdulatlanul, ...egy helyre koncentrálni, ...és ülni, ...ülni....-
A gond, akkor kezdődött, amikor jött, -.... az ismerősünk, szintén holland ismerőse, - és azt mondta, hogy van egy zen mondás, - miszerint, ha már megvilágosodtam, akkor még legalább, további húsz évig kell gyakorolnom, hogy ,,megvilágosodjak",.... - vagy tovább,...tovább,...-
- Húsz év?....húsz éééév...?!...- jajdult fel a férjem - ....Anyukám, - ez nem fog menni, ...ez nem fog menni, ...te ahhoz már túlkoros vagy...-
Én, ...csak ültem...csak ültem...-
Még szerencse, -...különben, seggre estem volna.
- Még, hogy túúúlkoros?!....túlkoros??...- gondoltam -...Még nem voltam negyven!
Teljesen felhúzott a férjem.
- Anyukám, ....ne csináld ezt velem, ....nem teheted ezt,... Anyukám,....nem teheted,...annyi dolgod van, ... - ...megmasszíroznád a fejemet?....hát a lábamat?...hát a vállamat?.....-
Nem válaszoltam.
Csak ültem tovább.
Ebben az üldögélésben, magához tér, és gyógyul a világ, - gondoltam - ....nem hagyhatom abba.
Próbálkoztam, étlen, szomjan, - szemhunyás nélkül,... próbálkoztam.....-
Nagyon nehéz az üldögélés,.... nagyon nehéz.
Ha cementes zsákokat cipelnék egész nap, vagy kertet ásnék, esetleg szenet lapátolnék, - az se lehetne nehezebb, - gondoltam - mégis megteszem ezt a világért ...-
Csak ültem, ...csak ültem, -....tele reménnyel, tovább.
- Anyukám...-
Beleéreztem magamat a férjem helyébe.
Aki kívülről nézi, lehet, hogy nem is érti az egész üldögélés lényegét, - nem is értheti.
A dharma, - bennem kerül rendbe, bennem rendeződik, - ...kristályosodni kezd, ...a világ is összeszedi majd magát, és a világ is rendeződni kezd......-
Véget érnek a háborúk,.. megszűnnek a gyermekmunkák,... megszűnik az éhínség, ...
talán, még a súlyos betegségek is megszűnnek, ... ki tudja ..? - ...meg az energiaválság, ...meg a légszennyezettség...ki tudja ?... megszűnhet a szex rabszolgaság is, ...meg a gyermekprostitúció, ... ki tudja ?...ki tudja...? -
Csak ülök. Csak ülök.
Előbb vagy utóbb, kitör rajtam a megvilágosodás, - és még a férjem is észreveszi majd.
Hát, ...csak azért is, - ülök.
Ülök tovább.
- Anyukám, ...- hallom, nagyon távolról a férjem hangját - ...azt fogadtuk, ....hogy jóban rosszban, ...hogy mindenben....-
-...hogy mindenben ?... hogy mindenben ?....- robbantam hirtelen - ...éppen te mondod, hogy mindenben ?....ne nevettesd ki magadat, ...még, hogy mindenben?....-
Na igen.
- Szóval, hogy mindenben?...akkor, mi a csudát hadonászol itt az orrom előtt ? ....Miért nem ülsz itt mellettem, és mért nem érzed azt, amit én ? ...Mért nem gondolkozol úgy, mint én...?...Miért?...és miért nem meditálsz velem együtt,...miért?....miért?...miért?
Különben pedig, most én kérdezem, - ...megmasszíroznád a fejemet??...hát a vállamat??....hát a lábamat???...na ugye, hogy nem???.....-
- Anyukám, ...Anyukám, ...hallgass meg...-
De, - nem akartam.
Mérges voltam.
,,Bezavart" a férjem.
Hogy tudnám így elengedni azokat a dolgokat, amelyek foglalkoztatnak?
Hogy tudnám kizárni őket?...
Hogy tudnék ,,mindent" elengedni?...mindent megtisztítani?
Fontos a megtisztítás.
Nagyon fontos.
Ez így,.... - ilyen lelkiállapotban nem működik.
Mérges voltam. Igen.
Néztem a férjemet, - azt, .... aki most itt áll előttem, -...és felhúz, mint egy vekkert, hogy sokáig éljek.
Férjem, türelmetlen volt, ....és egyre türelmetlenebb, ...- ... nem hitt a Tai-chi-ben, és egyre jobban utálta.
Le kellett hát mondanom róla.
Akár akartam, - akár nem.
Nem volt könnyű, - és nem volt egyszerű.
Volt valami, ami csak az enyém volt, hittem benne - és örömet találtam benne, - mégis, le kellett mondanom róla.
Idővel,.... idővel aztán, - ..elfelejtettem a Tai-chit....-
Nem sikerült hát megmentenem a világot, - sem csoportban, sem egyedül.
A világ, - nem lett jobb, csak más, - és, nem tőlem, hanem magától.
Az élet, pedig, -..... ment tovább, - akár ültem, - akár nem.
</TD></TR></TBODY></TABLE>