A divat a megelőző századfordulón is gyakran változott. Az 1899-re bejött szecessziós divatvonal jelentős megtakarítást eredményezett: 3–4 méterre csökkentette a ruhákhoz szükséges anyag mennyiségét.
Balesetveszély
Elvben ezen ruhák viselése kényelmesebb volt, de csak elvben. Már a divatos, angolnaszerű mozgás elsajátítása sem volt egyszerű, és 1902-ben újat kellett tanulni: a hölgyek kissé kócos fejüket oldalra billentették, mellüket előre, farukat hátra döntötték.
A szoknya harang alakú lett, rajta zsinóros, csipkés díszítéssel, szecessziós virágokkal, szabása követte a csípő és a comb vonalát, térdtől lefelé fodrokkal bővült- derül ki a Politikatörténeti Intézet korabeli sajtóhíreket feldolgozó weboldaláról.
Megdöbbentő újítás volt, hogy a szoknya nemcsak hátul, hanem elöl is söpörte a földet, így aki nem gyakorolta benne a helyes járást, könnyen orra bukott. Három év sem telt el, és a csípőt láttatni engedő ruhadarab az enyészeté lett – a szoknyát már csípőtől ráncolták és az egész ruházat sokkal bővebb lett.
Kivillan a láb
Aztán 1910-ben egy francia szabó nagyot robbantott: a fűzők a szemétre kerültek, a ruhák szorosan követték a test vonalát. A bokáig érő szoknya szélét térdig felhasították, így az eddig féltve őrzött láb ki-kivillant belőle.
Aztán az első világégés hozott változást, ahogy mondták: „a háború hosszú, de a szoknyák rövidek”. A bő, háborús „krinolin” ugyanis csak a fél lábszárat takarta, hozzá betétes, magas fűzős cipőt viseltek a nők.
A fronton szolgáló ápolónők ruhája nem a divatot követte. Egyszerű szabású, bokáig, de legalábbis lábszárközépig érő szoknya, a felső rész a katonai egyenruhákra emlékeztetett. Átalakult a gyász illemtana is, nem volt kötelező a fekete, az ilyen holmik szabása viszont maradt egyszerű, klasszikus vonalú.
Az anyaghiány minőségi romlást jelentett. Megpróbáltak sásból szövetet készíteni, és megjelent a gyapjú-papír szövet. Utóbbinál a sodrott szál egyik fele gyapjúból, a másik papírból készült – gondolhatjuk, mennyire volt ellenálló az időjárásnak.
A háború után aztán a megmaradt katonai zubbonyokat a hölgyek átalakíthatták utcai viseletté, a divat- és ruhaipar azonban még évekig pangott.
Bihari Dániel
Balesetveszély
Elvben ezen ruhák viselése kényelmesebb volt, de csak elvben. Már a divatos, angolnaszerű mozgás elsajátítása sem volt egyszerű, és 1902-ben újat kellett tanulni: a hölgyek kissé kócos fejüket oldalra billentették, mellüket előre, farukat hátra döntötték.
A szoknya harang alakú lett, rajta zsinóros, csipkés díszítéssel, szecessziós virágokkal, szabása követte a csípő és a comb vonalát, térdtől lefelé fodrokkal bővült- derül ki a Politikatörténeti Intézet korabeli sajtóhíreket feldolgozó weboldaláról.
Megdöbbentő újítás volt, hogy a szoknya nemcsak hátul, hanem elöl is söpörte a földet, így aki nem gyakorolta benne a helyes járást, könnyen orra bukott. Három év sem telt el, és a csípőt láttatni engedő ruhadarab az enyészeté lett – a szoknyát már csípőtől ráncolták és az egész ruházat sokkal bővebb lett.
Kivillan a láb
Aztán 1910-ben egy francia szabó nagyot robbantott: a fűzők a szemétre kerültek, a ruhák szorosan követték a test vonalát. A bokáig érő szoknya szélét térdig felhasították, így az eddig féltve őrzött láb ki-kivillant belőle.
Aztán az első világégés hozott változást, ahogy mondták: „a háború hosszú, de a szoknyák rövidek”. A bő, háborús „krinolin” ugyanis csak a fél lábszárat takarta, hozzá betétes, magas fűzős cipőt viseltek a nők.
A fronton szolgáló ápolónők ruhája nem a divatot követte. Egyszerű szabású, bokáig, de legalábbis lábszárközépig érő szoknya, a felső rész a katonai egyenruhákra emlékeztetett. Átalakult a gyász illemtana is, nem volt kötelező a fekete, az ilyen holmik szabása viszont maradt egyszerű, klasszikus vonalú.
Az anyaghiány minőségi romlást jelentett. Megpróbáltak sásból szövetet készíteni, és megjelent a gyapjú-papír szövet. Utóbbinál a sodrott szál egyik fele gyapjúból, a másik papírból készült – gondolhatjuk, mennyire volt ellenálló az időjárásnak.
A háború után aztán a megmaradt katonai zubbonyokat a hölgyek átalakíthatták utcai viseletté, a divat- és ruhaipar azonban még évekig pangott.
Bihari Dániel
A nagymama bölcsen hallgatott a témáról. 
