Hellinger terapia

Kicsi Fecske írta:

Kedves CSillagvirág!kiss
Köszönöm, hogy ezeket leírtad.
Én is a nevek jelentését érzem. Nem véletlen, hogy azt írtam, hogy érzem, mert valóban így van. A nevem Erzsébet, és a jelentése: Isten az én esküvésem. János névvel is így vagyok. És boldog, büszke vagyok, hogy ez a két csodálatos név ennyire jelen van a családomban, és én, férjem, fiam, első lányom is szerves része lehet.
Legyen csodásan vidám nyári napod.
Sok szeretettel Erzsi.kiss

Kattints a kibontásához...

Kedves Kicsifecske!

Megnéztem a János név jelentését is: Isten kegyelme, Isten kegyelmes. Mindenképpen szép ajándék, ha valaki ezt a nevet hordhatja! Bár valóban nagyon-nagyon régi név. Azt hiszem azon is érdemes elgondolkodni a Rixy által felvázolt eset kapcsán, hogy a feleségnek mi a gondja a férje a családjával..., vagy mi gondja direkt módon a férjében bizonyos tartalmakkal. Vagy ellenkező irányból, miért kényszeríthető rá valakire egy tőle idegen névválasztás, miért nem juthatnak konszenzusra? Milyen ez a párkapcsolat?
A keresztnév átörökítésének hellingeri értelemben nem látom veszélyét, csak ha ez a szülőkben szorongást kelt , vagyis ha a szülőkben elrendezetlen ez a dolog és ezt átörökítik.

Szeretettel: Csillagvirág

B.ásztet írta:

Sziasztok!

Valamennyire én is ismerem a családfelállítást, és nem tudok olyan anyagról, amelyik azt vizsgálná, hogy névazonosság esetén erősebb -e a sorsösszekötődés. Inkább a nehéz sors átvállalása, vagy valamelyik törvény megsértése okoz problémát. És ez független a névtől.

A vezetéknév változtatása az örökbe fogadott gyermekeknél okoz nagyobb gondot, mert azzal, hogy az örökbefogadó a saját nevére veszi, ezzel megfosztja a vér szerinti szülőt az odatartozás jogától, holott az örökbefogadó szülő azért lelheti örömét a gyermekben, mert a vér szerinti olyan volt, amilyen, és azt tette, amit tett.

Azt nehezen hiszem el, hogy valaki csak úgy meg akarja változtatni a vezetéknevét. Ennek komoly oka van. Érdemes megvizsgálni, hogy ilyenkor a gyökereit is elveszíti-e. Mert ha igen, akkor az családtagoktól áradó energia is megszűnik.

B.Á.

Kattints a kibontásához...

Szia, kedves B.ásztet!

Teljesen igazad van, én sem olvastam arról a hellingeri irodalomban, hogy a keresztnév átörökítése családi minták, problémák átörökítését jelentené, vagy egyáltalán valami gondot jelentene. De megpróbáltam élő gondolkodás alapján felvázolni ennek néhány értelmezési lehetőségét.
Esettanulmányokban és konkrét helyzetekben láttam mégis időnként, hogyha nehézsorsú ember nevét kapja valaki, az éppen erre a problémára vetíti ki a szorongását. Nem szivesen hordja pl. meghalt alkoholista nagybátyja keresztnevét, vagy esetleg meghalt nagytestvére nevét (lásd Vincent Van Gogh esetét, akinek a csecsemőkorban meghalt bátyját szintén Vicentnek hívták). Ilyenkor érdemes megnézni vajon valóban feldolgozatlan családi probléma áll a dolog mögött, mint Van Gogh esetében, vagy egyszerűen csak egy másfajta gond okozta szorongást vetít ki az ember,amikor nem tud teljesen azonosulni a saját nevével. (Például gondja van amúgy is az önelfogadással, mert lehetséges, hogy származási családjában nem volt elfogadva, megszakadt a közeledés anya és gyermeke között, apa és gyermeke között stb...)
Vagyis a keresztnév megváltoztatása indirekt módon mutathat rá más, mélyebb gondokra.

Örülök, hogy az örökbefogadást megemlítetted, mert valóban nagyon súlyos kérdés. És a legjobbindulatú névrevétel (vagyis a vezetéknév megváltoztatása) is jelentheti a származási családtól való elszakítást. Valójában, mintha saját sorsától, saját feladatától szakítanák el az embert, hogy jobbat kínáljanak neki. Ennek pedig tragikus következményei lehetnek.
(Lásd az ismertek közül Babits Mihály és örökbefogadott kislánya sorsát, de személyes baráti körömből is tudnék példát említeni.)
Éppen ezért nagyon jó elméllyülni az örökbefogadás hellingeri tanulmányaiban is, mert feltételei vannak annak, hogyan működhet ez egészségesen.

Csillagvirág

Sziasztok!
Gondolkoztam ezen a "név dolgon" és arra jutottam, hogy a félelem abból adódhat, hogy akkor lehet gond a névazonosságból, amikor egy meghalt testvér nevét kapja az ember. (Csillagvirág által említett Vincent Van Gogh esete) Így sérül a hely és az odatartozás törvénye-hiszen a legtöbbször a halottról ilyenkor nem beszélnek. Ráadásul az élőnek pótolnia kellene a halottat. Ez pedig nagy teher, és lehetetlen vállalkozás.

Felállítások bűncselekményeknél és a büntetés-végrehajtásban 5.

A felállításokban sokféle magyarázatot találunk a bűntényekre. Főként a fiatalok látszólag értelmetlen erőszakos tettei fakadnak olyan erőszakos cselekedetekből, amelyeket egy másik családtag hordoz. Néha megélték ezt a családban - volt például egy nagybácsi, aki gyilkos volt, és akivel a tettes bensőleg összetartozik. Néha a gyerekből tör ki a harag, amelyet a szülők és más elődök még ellenőrzésük alatt tudtak tartani és elnyomtak.
Az olyan átvett érzésen, mint a harag, az a különleges, hogy a dühös ember úgy érzi, igaza van. A realitás kicsit ködös, nem látja saját tetteit és annak következményeit. Aki összefonódás miatt lesztettes, az ártatlannak érzi magát. Az összefonódás megnehezíti, hogy belássuk saját bűnösségünket, vagy egészen elferdíti.
( Ezért a megbánás lehetetlen.)

Gondolkodtam én is ezen a "név dolgon",
(de megvártam Szildikét...)

Tudok egy régi estről, ahol, a meghalt gyermek nevét adták a következő
(született) gyermeknek...

Tudok egy másik esetről, ahol egy családban 7 generációra visszamenőleg, anyai vonalon (mindíg egyként született) lánygyermek mindíg ugyanazt a nevet viselte és valami köze mindíg volt az apácasághoz/szolgáláshoz.
Napjainkban (amikor már oly sokat tudhatunk bizonyos összefüggésekről) a legutolsó lány, amikor anya lett, elhatározta, hogy az ő lánya már nem kapja ezt a nevet. A Blanka nevet választotta, hogy ezzel is jelezze, valamit törölni szeretne.
Amikor a kislány kicsit nagyobb lett, a szülei elvitték a távol élő, idős rokonokhoz is, hogy ők is láthassák az új rokont.
Az egyik helyen egy idős néni azt mondta:
- Mi is a neve a kicsinek? Blanka? Igen, igen, volt egy Blanka a családban,
de nem sokat tudunk róla, mert valami apáca volt.


Szerintem a névválasztás fontos dolog, de nem szabad megfeletkeznünk
az "amor fatii" -ról.
Tudom, hogy nem mindenki fogadja el, de azért jó benne hinni, hogy a lélek csak akkor tud átlépni, ha képes megszeretni a saját sorsát.
Vagyis senkire nem tudunk semmi olyat rárakni, amit ő ne érdemelne meg/ami számára "nem lenne megengedve"/ amit valahol, valamikor ne fogadott volna el, ne vállalt volna fel.

De mindez csak a saját véleményem, természetesen.

Kedves Medim!

Először is köszönöm az elgondolkodtató történetet. Sokáig fogalmaztam magamban a választ, de csak rohangáltak a gondolataim. Most igyekszem őket sorba rendezni.

Az volt az érzésem, hogy azt akarod mondani: sorsunkat el kell fogadni. (Az „amor fati jelentése: sorsunk elfogadása és igenlése) Szerintem ez rendben is van, ha nem beletörődést és változtathatatlanságot feltételez.
Carl Jung azt mondta: „Semmit se tudunk megváltoztatni anélkül, hogy ne fogadnánk el.”. Tehát az elfogadás az első fontos lépcső.

De mi a sors? Vajon a kis Blankának az a sorsa, hogy ő is apáca legyen? Vagy változtathat rajta? A családfelállítás pont azt mutatja meg, hogy bizonyos sorsszerű családi eseményeken változtathatunk. Mert megláthatjuk, hogy az valójában nem a mienk. Csak azt hisszük,mert azonosulunk ősünk sorsával. Gyermeki szeretetből és kötődésből.

Ezt azért nehéz elmondani, mert a köztudatban nagy elismerésnek örvend az a viselkedés, amikor szenvedünk a szenvedővel. A családfelállítás tapasztalatai meg pont az ellenkezőjét mutatják: a szülőnek egyáltalán nem jó érzés amikor gyermekét ugyanúgy szenvedni látja, mint ahogy saját magát. Hanem inkább boldognak szeretné látni, még akkor is, ha ő maga boldogtalan. de a gyermek azt "mondja" - "Ha te nem vagy boldog, én sem leszek az." Ez a sorsátvétel.

Ugyanakkor igen, vannak olyan események, amelyek a saját sorsunkhoz tartoznak. Ezen nem tudunk változtatni. Például, hogy embernek – nőnek, férfinak – születtünk és oda ahova. Szüleinken is olyanok amilyenek. És biztos vagyok benne, hogy sok mindenen át kell még esnünk, ami a sorsunkhoz tartozik. De ha megismertük pl. a családfelállítás módszerét, akkor már az is a sorsunkhoz tartozik.

A „sors” képviselőjét időnként megjelenítjük a családfelállításokon, például olyankor, amikor a leszármazott nem képes elfogadni őse életének eseményét (pl. halálát, vagy, valamilyen tragédiáját) Ilyenkor – miután ami megtörtént azon nem lehet változtatni – a sors képviselőjét az ős mögé állítjuk.

Szerintem senki ne tudja előre, mi a sorsa. Valahogy úgy képzelem, hogy pillanatról pillanatra bontakozik ki. De minden, amivel találkozunk ad hozzá valamit, és üzenete van.

szildike írta:

...
ha megismertük pl. a családfelállítás módszerét, akkor már az is a sorsunkhoz tartozik.

Kattints a kibontásához...

Igen.
Annyiban, hogy lehetőségünk van eldönteni: a továbbiakban foglalkozunk ezzel, vagy nem.

Kedves Szildike!

Írod:
"Az volt az érzésem, hogy azt akarod mondani: sorsunkat el kell fogadni. (...)"

Inkább azt akartam mondani, hogy gondoljuk végig azt a feltételezést, hogy valójában a sorsunkat, (ami az én értelmezésemben olyan korlátok és lehetőségek összessége, mely a javulásunkat szolgálhatja) már elfogadtuk azzal, hogy megszülettünk.

De nem is a sors volt a kiinduló téma, hanem a névválasztás. A példámmal csak azt szerettem volna bemutatni, hogy (talán?) nem a név az elsődleges, hanem az, hogy hová, milyen erők által kialakított helyzetbe születünk.

Jó érzéssel tölt el, hogy itt lehetünk.

Felállítások bűncselekményeknél és a büntetés-végrehajtásban 6.


A felállítások megmutatják, hogy milyen szorosak, akár kényszeresen erősek lehetnek ezek a kötődések, így láthatóvá és érezhetővé válik, miért lehet erősebb a vak utánzási kényszer, mint az az akarat, hogy ne kövessen el több bűntettet az illető. Amíg nem oldódik fel ez az ártalmas kötődés, addig sok tettes nincs abban a helyzetben, hogy törvénytisztelő állampolgárrá váljon.
Ezzel pedig elő van programozva a visszaesés.

A bűnözőkkel végzett munka ugyanazokat a mechanizmusokat mutatja, amelyek minden családban hatnak. Ilyen különösen súlyos következmények még világosabbá teszik ezeket a működési elveket. Aki börtönben ül, általában erősebben terhelt csalá­di háttérrel rendelkezik, mint az „átlagpolgár".

szildike írta:

Sziasztok!
Gondolkoztam ezen a "név dolgon" és arra jutottam, hogy a félelem abból adódhat, hogy akkor lehet gond a névazonosságból, amikor egy meghalt testvér nevét kapja az ember. (Csillagvirág által említett Vincent Van Gogh esete) Így sérül a hely és az odatartozás törvénye-hiszen a legtöbbször a halottról ilyenkor nem beszélnek. Ráadásul az élőnek pótolnia kellene a halottat. Ez pedig nagy teher, és lehetetlen vállalkozás.

Kattints a kibontásához...

Sziasztok!

Csak szeretném itt elmesélni a saját példámat. Azért jutottam el családállításra, mert egyszerűen nem mentek a dolgaim. Ez felerősödött, amikor nagyapám meghalt.
Az édesapám halott ikerbátyjairól kapta a keresztneveit, mint Ferenc és Balázs.
El kell mondanom, hogy az apám nincs igazán jelen az életünkben. Tudjátok, olyan itt van, de még sincs.
Ami érdekes, hogy elkészíttettem a horoszkópomat is akkoriban, és abban is látszott a "férfi energia hiánya".

Ha valaki nem jut el családállításra, hasznosnak fogja találni az alábbi könyvet, mert a végén meditációk vannak:

Peter Orban: A családból fakadó erő

http://data.hu/get/2781028/P._Orban_Csaladbol_fakado_ero_62_79.pdf.html

http://data.hu/get/2781033/P.Orban_Csaladbol_fakado_ero_0_61.pdf

http://data.hu/get/2781100/P.Orban_Csaladbol_fakado_ero_80_109.pdf.html


http://data.hu/get/2781116/P.Orban_Csaladbol_fakado_ero_110_143.pdf.html

http://data.hu/get/2781117/P.Orban_Csaladbol_fakado_ero_144_189.pdf.html

http://data.hu/get/2781119/P.Orban_Csaladbol_fakado_ero_190-231.pdf.html

http://data.hu/get/2781123/P.Orban_Csaladbol_fakado_ero_232_278.pdf.html

Felállítások bűncselekményeknél és a büntetés-végrehajtásban 7.


Abűnözőkkel végzett munkában három lépés szükséges. Az első két lépés ugyanaz, mint minden összefonódás feloldásánál: az első lépésben a tettes felismeri eredetcsaládjának felállítása ré­vén, hogyan kapcsolódik családjához az, amit elkövetett.
Ahogy minden felállításnál, itt is érvényes: a tettesnek el kell jutnia aszeretetteljes alapig, amely összeköti őt a családjával. Mert aki gyermekként képes feláldozni az életét, az szívesen lesz bűnöző ha ezt a család szolgálatában teszi.

A második lépés az elsőből adódik. A családdal való összetartozást, amely negatívan hat, fel kell oldani és át kell alakítani. Eh­hez tartozik azok sorsának a tisztelete is, akikhez kötődünk. Ez­után a tettes elődeire hagyja az őket megillető felelősséget saját életükért és tetteikért.

A harmadik lépés, amikor saját tetteiért vállalja a felelősségem Ehhez tartozik bűntettnél a saját bűnbe való betekintés. Ahhoz hogy a bűnt érzékelje, szükséges, hogy a tettes konfrontálódjon tettével - vagy pontosabb kifejezve: konfrontálódjon az áldozat­tal.
A manapság jellemző szexuális bűntettekkel kapcsolatos vi­ták egyik sarkalatos pontja éppen az, hogy évekig tartó terápia-­kezelés ellenére a tulajdonképpeni tett sokszor a háttérben ma­rad. Amíg a tettes nem nézett áldozata szemébe, nem világos számára, hogy mit tett. Csak az áldozattal való egzisztenciális ta­lálkozás hoz belátást és megbánást.
A bíróság előtt szokásosan el­várt és megkövetelt bűnösség beismerése erőtlen, és sokszor csak fegyverletételt jelent a fenyegető büntetést látva.

hurrá-újra itt van Ildi
örülök)

üdv:a

Felállítások bűncselekményeknél és a büntetés-végrehajtásban 8.


A tettes találkozása áldozatával gyakran jótékony hatású. Ez az alapja a „tettes-áldozat kiegyenlítésnek" is, amelyet újdonságként vezettek be a büntető igazságszolgáltatásban. Ez arról szól, hogy a tettes a bíróságon kívül személyesen találkozik tetté­nek áldozatával, és megegyeznek arról, hogyan tudná jóvátenni tettét. A tettesnek lehetősége van rá, hogy tettének következményeivel szembesüljön, belássa az általa elkövetett igazságtalansá­got, és amennyire lehetséges, hozzájáruljon a rendezéshez.


A felállítás, amikor csupán képviselőiken keresztül találkozik a tettes és az áldozat, hatását tekintve ugyanolyan, mintha a tet­tes ténylegesen megismerné áldozatát. A hatás még erősebb és tartósabb is lehet. A képviselőkön keresztül, ahogy azt több felállításban is megtapasztalhattuk, hevesen és tömören fejeződnek ki az érzések. Nem kell, hogy a közönség miatt megérintettséget mutasson a valódi tettes, aki kívülről figyeli a felállítást. Ő csak megfigyelő, és van egy belső védett zuga, ahol szembenézhet a történtekkel és feldolgozhatja azokat.

Felállítások bűncselekményeknél és a büntetés-végrehajtásban 9.

Így a felállítás közvetlenül szembesíti az érintetteket a tettek­kel és azok következményeivel anélkül, hogy azokat ártalmatla­nabb színben tüntetné fel. Láthatóvá és érezhetővé válik, amit a tettes művelt az áldozattal. Aligha tudja ezután kivonni magát a cselekedetével járó felelősség alól, hiszen így közvetlenül a sze­me előtt van. A végrehajtás és a tettel való szembesülés egyik fon­tos célját lehet így elérni.

A börtönben végzett felállítások az eddig elmondottakat szem­léltetik. Láthatóvá válik a bűnözők mély kapcsolódása családjukhoz, íme, egy elítélt példája, akit többszörös csalás miatt ítéltek el:
Először önmagát, a családját és egészen a szélen csalásának egyik áldozatát állítja fel. A nőt nem érintette meg áldozatá­nak látványa. Anyjának az volt az érzése, hogy ő ösztönöz­te a lányát a csalásra. (Erre kívülről megjegyezte a megfigye­lő tettes, hogy az édesanyja már kislány korában többször el­küldte a kereskedésbe, hogy lopjon.) A hölgy nagyon erősen kötődött édesanyjához, de semmi sem változott az áldozattal szembeni távolságtartó érzéseiben.

Csak amikor az anya édesanyját is felállították, akkor vál­tozott valami. Az unoka különösen a nagymamájával érez­te magát összetartozónak, akit nagyon rossznak és csalónak élt meg. Végül az anya állt közéjük: „Én vagyok a csatorna, és átveszem az engem megillető bűnösséget és felelősséget. Te csak a gyerek vagy." Majd azt is hozzátette: „Hogy végre véget érjen!" Most valamivel szabadabbnak érezte magát a tettes, rá tudott nézni az áldozatra, és képes volt kimondani neki: „Sajnálom."
Itt láthatóvá válik az a hatalmas negatív erő, amely egy bizonyos viselkedésben benne rejtőzhet a családon belül. Felszínre került a nagymamával való ártalmas kapcsolódás, a csalás belső kényszere, és ezzel valamennyire fel is oldódtak. Csak azután tudta az elítélt megtenni azt a lépést, hogy sajnálja bűntettét és ezt ki is fejezze az előtte (képviselve) álló áldozatnak.

Felállítások bűncselekményeknél és a büntetés-végrehajtásban 10

"Milyen belső hatása van a bűnösség elfogadásának? Ez és más kérdések főként olyan súlyos bűnöknél merül fel mindig, mint például a gyilkosság. Mi ajelentősége a tettes számára, hogy el­hagyja a családját és kimegy az ajtón vagy akár a halottak mellé fekszik? Kövessen el öngyilkosságot? Nincs másik megoldás csak az, hogy mindenkit elhagy? Mit jelent ez a gyakorlatban?
Az ilyen súlyos bűnök megoldásába enged bepillantást egy Bert Hellinger által 1998 végén vezetett felállítás, amelyet egy londoni börtönben tartott.

A felállító egy kocsmai verekedésben agyonvert egy embert és ezért már 12 évet letöltött büntetéséből. Csak a tettest és az áldozatot állították fel. Én voltam az áldozat képviselője. Előszőr nem tudtunk egymás szemébe nézni. Gyilkos harag éb­redt bennem azzal az érzéssel: én is agyonverhettem volna a másikat, és lehettem volna tettes: a tettes zokogni kezdett és sírva a padlóra rogyott. Én együtt éreztem vele, és vigasztalólag a vállára tettem a kezemet. Egy idő után egymás szemébe néztünk és átöleltük egymást. Valamennyi idő elteltével az: éreztem, hogy most már elég. Felálltam és visszahúzódtam.

A felállítás megmutatja azokat az alapvető feltételeket, hogyan. lehet átvenni és viselni egy tettes bűnét. A tettes belenéz az áldozat szemébe, látja és felismeri, hogy mit tett. Ezzel vállalja tet­téért a felelősséget. Ezután - részben már korábban is - egy intenzív fájdalom következik, amelynek teljesen átadja magát. Bizonyos idő elteltével elmúlik a fájdalom, és erő keletkezik a jó tettekhez. Ezen az úton nem lehet végigrohanni és nincsenek rövidebb utak."

Felállítások bűncselekményeknél és a büntetés-végrehajtásban 11

"Egy másik felállítás, amelyből sok minden kiderült a börtö­nök dinamikájáról, egy rövid szervezeti felállítás volt, amelyet fiatalkorúak büntetésvégrehajtási intézetének munkatársaival végeztünk. A kiindulási probléma fiatal kurd származásúak egy csoportja volt, akik elszigetelődtek a német elítélt fiataloktól, és akik közül több tag próbált erőszakkal kitörni.

Egy-egy képviselőt kerestünk a német és a kurd fiatalok csoportjának és, hogy teljesebb képet alkothassunk, a büntetésvégrehajtási alkalmazottak és szociális munkások képviseletében is felállítottunk valakit, akiknek az a feladatuk, hogy támogassák az újraszocializációt és a beilleszkedést.

A felállításban a fiatalok két csoportja bizonyos távolságban állt egymástól, és ugyanígy a középső vonalon álltak a fiatalok között a büntetésvégrehajtási alkalmazottak, és velük szem­ben a szociális munkások.

A fiatalok ellenségesen néztek egy­másra, a németek csoportja fölényben érezte magát és lenézte a külföldi csoportot. A büntetésvégrehajtás dolgozói elfojtott erőszak légkörét érezték, különben úgy érezték magukat, mint a szociális munkások, inkább gyengének, mint erősnek.

Kerestem egy olyan rendező képet, amelyet megfelelőnek éreztem ebben a börtönbeli helyzetben. Először is a német és a kurd fiatalokat egymás mellé állítottam. Azonnal csökkent valamivel a közöttük lévő feszültség. Ezután velük szembe állítottam az intézet alkalmazottait és melléjük a szociális munkások képviselőjét. Mert a családok és szervezetek felállításai­ban előnyös az a rend, amelyben a biztonságért illetékesek ál­lnak az első helyen.

Ezen a helyen a büntetésvégrehajtási alkalmazottak képviselője ellazult és az volt a benyomása, hogy innen, oldalán a szociális munkásokkal, jó munkát tud végezni. A fiatalok is jól érezték magukat ezzel a renddel.


Rendkívül kellemetlen volt azonban a hely a szociális munkásoknak. A képviselő nem akart az intézet alkalmazottai mellett maradni. A fiatalok közé akart állni. Amikor pró­baképpen beállt oda, újra megjelent a feszültség valamennyi érintett között. Ezen a ponton meg kellett szakítanom a felállítást, mert nem tudtunk jó megoldást találni."

Felállítások bűncselekményeknél és a büntetés-végrehajtásban 12.

"Ha valaki elfogulatlanul nézi meg a büntetésvégrehajtás szerkezetét, az egyik oldalon az elítélteket látja, és velük szemben, a másik oldalon az állam alkalmazottait. Feladatuk a büntetés végrehajtása, amelynek tartalmát és céljait az állami törvénykezés rögzíti. A szociális szolgálat is része a büntetés végrehajtásnak.

A felállítás példaszerűen megmutatja a szociális munkások belső konfliktusát, hogy elfogadják szerepüket az állam megbízottjaként. Sokkal inkább az általuk gondozott elítéltekkel voltak szolidárisak. Eközben részben kirekesztik a realitást, hogy a szociális munkás este hazamegy, míg a gondozottak bezárva maradnak. Az érintettek látják ezt a realitást, és nem tudják gondozóik idealisztikus elkötelezettségét komolyan venni. Ehelyett kihasználják.

Ebben a kihasználásban van egyfajta provokáció is, mert valamikor a legtöbb szociális munkásnál elérik azt a határt, ameddig az illető kihasználható. Ha ekkor nemet mond, akkor világosak a frontok, és újra felszínre kerül a realitás. Ezek azok a belső és külső konfliktusok, az elhatárolódásnak és a közelségnek a nehézségei, amelyek a szociális munkát megerőltetővé teszik, és ami miatt néhány év után gyakran fellép a „kiégettség" állapota.

Mi haszna van egy ilyen felállításnak? A szerkezeti konfliktusokat és azok kihatásainak hátterét mutatja meg. Fontos a saját tudattalan összefonódások tisztázása, mert a különböző munkahelyi csoportok optimális együttműködése fontos előfeltétele annak, hogy a büntetésvégrehajtás hatékonyan működjön."

Ami hat, az a valóság.


A családfelállítás nem hagyományos értelemben vett terápia, hanem inkább módszer, ugyanis nem csinál senki semmit. A változást az okozza, hogy az ember találkozik a valósággal. A valóságnak azzal a részével, ami abban a helyzetben a legfontosabb. A hatást ez váltja ki.

Észrevenni azt ami van, és elfogadni úgy ahogy van - ez a legfontosabb. Ráadásul ebben a módszerben a dolgoknak szabad is olyanoknak lenniük, mint amilyenek. „Egyetérteni azzal, ami van:” ez nagy oldódással jár. Ehhez szükség van az életben némi bátorságra..

Szokásaink, beidegződéseink hatására inkább félrenézünk, inkább elfedjük a valóságot odanézés helyett, védekezünk elfogadás helyett. Okolunk, magyarázatokat keresünk a velünk történt eseményekre ahelyett, hogy „csak” szembenéznénk: „ez és ez történt.” Ennyi.

Ha megállunk a valóság előtt, az hatni kezd…. és ebből tiszta erőt meríthetünk. Hogy mi a valóság? Hogy szüleink gyermekei vagyunk, hogy mindkettőjüket egyformán szeretjük. Hogy mindent odaadtak amit tudtak, és a legtöbbet adták, az életet. Hogy fáj a hiányuk. A valóság, hogy senki sem tökéletes, mi sem. Hogy az élethez szervesen hozzátartozik a halál, a szenvedés, a betegség. De ezeknek a tudomásulvétele kellemetlenségekkel jár. Ezért inkább elfojtjuk, letagadjuk, és így próbáljuk elkerülni a félelmet, a fájdalmat, a kiszolgáltatottság érzését. Erre szolgál az is, amikor kifogásokat keresünk (azért nem tartottuk meg a gyereket, mert..)

Még nehezebb szembenézni a valósággal, ha egy tragédia hírtelen következett be. Önmagunk megnyugtatására válaszokat várunk: „Miért pont én?” „Miért pont ő?” De álljunk meg, és nézzünk szembe a ténnyel: megtörtént és kész. Fájdalmat okoz? Félelemmel tölt el? Igen. De ha kibírjuk, ebből plusz energiát kapunk és segítséghez jutunk a továbblépéshez.

Hellinger azt mondja: „Az embernek bele kell egyeznie a valóságba, amilyen volt. Nem kell sajnálni, hogy így alakult. Anélkül, hogy arra vágynánk, bárcsak másképp történt volna, a rossz esemény is barátságossá, erővé válik.”
Egy dolga van az embernek: nyitottan közeledni a valósághoz. Mert a tények elismerése, ez az ami hat.

Gyógyulás
A lelki gyógyulást kereső elkeseredett embertől azt kérdezte a Mester:
- Valóban meg akarsz gyógyulni?
- Ha nem akarnék, gondolod, hogy idejöttem volna?
- Persze. A legtöbb ember ezt teszi.
- Ugyan miért?
- Nem gyógyulásért jön, mert az fájdalmas. Enyhülésért.

A tanítványainak pedig azt mondta a Mester:
- Azok az emberek, akik csak akkor akarnak meggyógyulni, ha az fájdalommentes, hasonlók azokhoz, akik szorgalmazzák a fejlődést, de csak akkor, ha az nem jár változással.

Szia Csillagvirág!
Jól vagy? Megszületett a picur?
Ildikó

Mindent megtennék, de semmit sem tehetek

(Aki hamarabb született, hamarabb is megy el. )

Imola ( I.) már többször járt családfelállításon. Most arra panaszkodott, hogy évek óta, időt és pénzt nem kímélve tanulta a szívének kedves tevékenységét, és már el is kezdett dolgozni. Úgy tűnt, minden rendben, de néhány hete semmi nem sikerül, nem jönnek össze a dolgai. Arra kíváncsi, mi ennek az oka?

Legelőször saját magának választott egy képviselőt, és ő kívülről nézte, mi történik. A képviselő a tér széléhez közel állt, és csak kifele nézett. Vajon kire? Elé állítottam egy másik képviselőt, nevezzük H-nak, akit néz.

Egy idő múlva I egészen közel ment hozzá, és jól érezte magát. Beállt az anya (A) képviselője, I mögé, 4-5 lépésre, és szintén H-t figyelte. Választottam egy képviselőt I jövőjének (J) – ami tartalmazta kedvenc tevékenységét is – de I-t egyáltalán nem érdekelte, csak H előtt állt. Ahogy mondta, édesanyja elől takarta el.

Megkértem I-t, üljön a térdére, és gyerekperspektívából nézzen édesanyjára. Ahogy ez megtörtént, eleredtek a könnyei, és rájött, hogy anyukáját akarja itt tartani az életben azzal, hogy H előtt áll. Az anya legszívesebben egy fülest adott volna a gyereknek.

Kis idő múlva a gyerek odament anyjához, és sokáig, könnyezve, ringatózó mozgással nézett a szemébe. Lassan rádöbbent, hogy el kell engednie, és a jövőjéhez menni,- ami most a háta mögött állt,- ott van dolga. De nagyon - nagyon nehéz! Hosszú idő múlva, lassan, centiről centire I elcsusszant anyukája elől, ezzel mintegy utat adva neki. Anya megkönnyebbülten sóhajtott fel, és csak egy kis lépést tett előre.

I lassan közelített jövője felé, miközben anyját nézte. Érezte, hogy lassan fel kell állnia. Felállt, és meghajolt édesanyja előtt, megadva ezzel a tiszteletet neki és a sorsának. Azután karját a jövője karjához érintette. Már érzi, már van kapcsolata a jövőjével. A következő lépés, hogy a szemébe nézzen.

Visszajelzés Imolától: - „Nagyon nehéz volt édesanyámat visszatartani, és ugyanolyan nehéz volt elengedni. Azt hittem, jó neki, ha visszatartom. Fura és elgondolkodtató volt hallani, hogy fülest adna ezért. A meghajlás sokat segített. És most úgy érzem, energiák szabadultak fel bennem. Mintha újra elkezdődne az életem.”
(saját állítás)