Sziasztok!
Egy kedves topicban megláttam szanté hozzászólását a 856.oldalon, íme:
~*Szanté meseháza*~
Picurkák!
Hűvös idő van, ezért ma a szobában maradunk és mesélek Nektek.
Szép napot Kicsikéim!
Mese a katica bogárról és a galambról
Élt valahol, nem is olyan régen egy hatpettyes katicabogár. A katicabogárnak nem voltak barátai, mert sose ment a többiek közé, annyira szégyellte, hogy neki csak hat pettye van. Még gyerekkorában volt egy álma, amiben persze a pettyét kereste, és egy angyal azt súgta, a Csúcson megtalálja. Azóta a katica semmi mást nem csinált, csak mászkált fel-le a fűszálakon, hátha valamelyik csúcsán megleli a hetedik pettyét. Régebben még néha odamentek a többiek is segíteni neki, de miután a katica csúnyán elzavarta őket, inkább felé se néztek.
Ugyanebben az udvarban, a Rozmaring utca három szám alatt lakott az egyszárnyú galamb. Ő mindig csak azt álmodta, hogy a többiekkel repül messzi földekre magokat csipegetni. Csakhogy azzal az egy szárnyával annyira lassú volt, hogy nem vitték sehová. Hiába könyörgött a galambfőnöknek, az rá se tojt. Reggelente kirepültek, és huss, már el is tűntek a házak fölött. Csak délután keveredtek elő, amikor a galamb már szanaszét unatkozta magát.
A galamb egyetlen szórakozása a Rozmaring utcában az volt, hogy a katicát figyelte. Próbálta kitalálni, mit mászkál folyton, egyszer le is szólt neki:
- Hát, te mit csinálsz ott?
- Semmi közöd hozzá! - mordult rá a katica
- Titok?
- Az!
- Pedig nekem igazán elmondhatnád, úgysem beszélek senkivel.
Erre a katica felkapta a fejét.
- Az hogy lehet?
- Úgy, hogy én egész nap itt ülök egyedül, míg a többiek odafent repkednek.
- És te miért nem mész velük?
- Hát nem látod? Vagy olyan kicsi a szemed? Azért, mert csak egy szárnyam van! - mondta dühösen a galamb, és majdnem elsírta magát.
Katica még senkit nem látott ilyen állapotban. Csak vidám, gondtalan hétpettyes katicákkal találkozott, fogalma sem volt, mit kell mondani ilyenkor. Jobb híján, hogy vigasztalja a galambot, elmesélte neki a saját történetét. És azt, hogy mennyire magányossá tette a tehetetlenség.
Galamb ezen teljesen ledöbbent. Egy nyavalyás petty miatt ekkora cirkuszt csinálni! Elhatározta, hogy megmutatja katicának, igenis, így is érnek annyit, mint más. Egyúttal megígérte neki, hogy segít megkeresni a pettyét.
Amikor délután a csapat visszatért, a galamb odasomfordált a főnökhöz:
- Főnök, miért repültök mindig olyan messzire?
- Mert a szüleink arra tanítottak bennünket, hogy tágas a világ, és tele van jobbnál-jobb magvas helyekkel.
- De hát, a cinke azt mondta, hogy itt a szomszéd mezőn ugyanazok a magok vannak, mint amikkel ti hazajöttök!
- Azt nem tudom, arra még nem jártam... - válaszolta a galambfőnök, és ugyan nem mutatta, de ezen a lehetőségen elgondolkozott.
- Pedig így van! És ha így van, akkor meg minek fárasztjátok magatokat? Reggel kényelmesen átszállnátok a szomszéd rétre, és ott szépen, kis körökben repkedhetnétek. Ebéd után még haza is ugorhatnátok sziesztázni! - győzködte a galamb a főnököt, nem minden hátsó szándék nélkül.
- Ezt majd még megtárgyaljuk a tanáccsal - zárta le a témát a főnök, mert kezdte idegesíteni, hogy egy ilyen kis félszárnyú mitugrálsz ad tanácsokat neki.
- Pedig ha csak ide mennétek, akkor engem is magatokkal vihetnétek! Beállnék középre, és akkor nekem csak egészen kicsi köröket kéne tennem!
A galambfőnök hallani sem akart a dologról, méghogy csak ide repülni, amikor ők ennél sokkal többre is képesek! Ám az egyszárnyú galamb mamája meghallotta őket, és az esti tanácsülésen szóba hozta fia kérését. Amikor látta, hogy mindenki tiltakozik, felvetette, hogy nemsokára lesz a fia születésnapja, legalább ebből az alkalomból kivételt tehetnének, és megnézhetnék azt a szomszédos mezőt. És mivel a galamboknak jó szívük van, beleegyeztek.
Azon a reggelen az egyszárnyú galamb már egy órával a kakas előtt felkelt, hogy bemelegítsen a nagy útra. Évek óta ki sem mozdult a kertből, az az egy szárnya is teljesen elgémberedett, be kellett járatnia egy kicsit. Induláskor ott állt a sor elején, és amikor a főnök elkiáltotta magát, hogy Indulás!, az egyszárnyú galamb volt az első, aki felrepült. De el sem érték az utazómagasságot, már csúnyán lemaradt. Már megint egyedül!, szipogott a galamb, és azon gondolkozott, hogy inkább visszafordul, hagyja az egészet a csudába, amikor eszébe jutott a katica, akinek meg akarta mutatni, hogy ők is lehetnek Nemakárkik.
Összeszedte minden erejét, és dupla sebességre kapcsolt. Mire utolérte a többieket, azok már elégedetten szálldostak a rét felett. Mert a rét, amit addig egyetlen galamb se látogatott, mert olyan közel volt, csak úgy roskadozott a zsíros magvaktól. A galamb befurakodott a kör közepére, és ahogy eltervezte, szép kis ívben szállt, szállt, szállt, körbe, körbe, és még most is szállna, ha egyszercsak ott a kör közepén, a tükörsima égen nem látott volna meg valami furcsa mintázatú galambtollat lebegni. Csőrébe kapta, hogy szemügyre vegye, és mit látott a tollba akadva? A katica pettyét! Annyira megörült neki, hogy zuhanórepülésben azonnal visszasietett a katicához.
- Szia, katica! Mit csinálsz? - kérdezte.
- Szerinted?! - förmedt rá a katica.
- És ha lenne egy kívánságod, mi lenne az?- incselkedett vele a galamb.
- Szerinted? - kérdezte a katica, de meg sem állt, csak rótta az utat a fűszálon, épp felfelé.
- Akkor gyere, mutatok valamit!
A katica durcásan odament a galambhoz, aki kinyitotta csőrét, hogy megmutassa, mit talált. De egy huncut kis szellő épp arra járt, hopp, felkapta a tollat, pettyel együtt, és már szaladt is vele. A katica és a galamb egyszerre pattant fel, hogy a szellő nyomába eredjen. De nem addig repültek, míg meg nem haltak, csak a ház sarkáig, ahol Rozi kutya hosszú nyelvére tapadva meg is találták a pettyet. A galamb lekapta onnan, és azon nyomban, úgy nyálasan, rátapasztotta a katica hátára. Nem pont oda, ahová kellett volna, de sebaj, gondolta a galamb, legalább felismerem a többiek közt az én katicámat.
A katica azóta csak azért mászkál a fűszálakon, hogy mindenki láthassa a hét szép pettyét. A galamb pedig ma is átjár a szomszédos mezőre, onnan integet a fél szárnyával a hétpettyes katicabogárnak.
Remélem Nektek is tetszik