"AZ "ISTEN" helyett az istenített nemzettudat van szentesítve, de csak a judaiak részére.
Más népek hazafiasságát, nemzetszeretetét a judai-kereszténység nem tűri. A Mah-Gar vérrel emberré lett Jézus Urunkat - zsidónak nyilvánítva - a judai istenített nemzettudathoz csatolja a judai-keresztény teológia, és az ősi időktől fogva Igazságként hitt, univerzális „IstenFia Tant" egyetlen nemzet érdekének fejlesztésére és világuralmi hatalmának gyarapítására „messianizmussá" süllyeszti.
A nemzetiséget írtja, de a judai nép nemzettudatát „isteni kiválasztottságnak" tudja, tanítja és szolgálja.
Támadnak Origenészek, Nestorok. Sokan rájönnek a hamisításra.
Ezek azonban eretneknek nyilvánítva, vagy a boszorkányégetések, inkvizíciók áldozataiként tűnnek el, s lassan már Galileik is alig akadnak. Így haladunk át az évszázadokon. Semmiképpen sem lehet tehát véletlennek vagy indokolatlannak minősíteni például Muhhamad lelki forradalmát, aki észrevette, hogy a judaiság és judai-kereszténység uniója minden nemzetet lelki szolgaságba visz, ahol a nemzeti öntudatot a judaiságot feltétel nélkül szolgáló „egyháztudat" helyettesíti be. Muhhamad okos volt,és tökéletesen megcsinálta ugyanazt a nemzettudat-istenítést az arabok részére, mint amit a judaizmus saját maga érdekének szolgálatára kialakított. És a nagyszerű ebben a munkában az, hogy még időben tette. Amikor a népek még nem voltak beszervezve mind a mózesi iga jármába. Így született meg az iszlám istenített nacionalizmusa, és ennek ereje napjainkban is mutatja, hogy méltó ellenfele a judaizmusnak.
Aztán a középkori „újraszületési szándék" (rennaissance)próbálkozott a módosítással, de csak „reformációk"alakultak ki, ahol a római eredetű judai-kereszténység hamisságát a jóakaratú reformátorok szándékozták „igazsággá" változtatni. Minthogy azonban az ősi „IstenFia Tant" nem ismerték, csak annyit értek el, hogy a „római egység" szerteszét esett. Ma ez a sauli ideológiára épített judai-kereszténység öt nagy felekezetbe és kb. 272 szektába van szétszakadva, és annak ellenére, hogy a hívektől„nemzetköziséget" követel- a nemzeti eszméket és megmozdulásokat ellenezve - minden felekezet a „felekezeti öntudatot" hirdeti. Így a „nemzetköziség és nemzetietlenség" állapotát megteremtve- a „felekezetiség sovinizmusa és érdekképviselete" lép az Isten által teremtett nemzetcsaládok helyébe, s helyettesíti be a „nagycsaládi és faji szeretetet" a heterogén lelkületű és nemzetközi „egyházi érdektudattal".
Ennek eredménye az, hogy a római egyház magát „egyetlen üdvözítőnek"hirdeti. Hogy a „protestáns" felekezetek is csak az „önös egyházi érdek sovinizmusával" élnek. Mindegyik azt hirdeti, hogy „az ő egyháza", jobban mondva - csakis az ő „egyháza"a Krisztus valódi gyülekezete. A többi nem az. A sovinizmusnak pedig ma megvan a mértékegysége azokban a mamuttőkékben és hatalmas vagyonban, amelyet ezek a „Krisztust mindennap megfeszítő vagy bűnbocsánatra használó" judai-keresztény egyházak magukénak tudnak.
Láthatjuk a célt. Eltörölni minden faj és nemzet nemzeti öntudatát. Beolvasztani őket a nagy nemzetközi judai-kereszténység egyház-kohóiba, hogy a nemzetcsaládjával nem törődő, sokszor annak kárát szolgáló,de „judai-keresztény egyháztudattal" rendelkező nemzetközi polgár kerüljön ki az új öntvényként,aki fajtáját, nemzetét megtagadja ugyan (legfeljebb csak a nyelvet beszéli) - de a judai nép istenített nemzettudatát és isteni kiválasztottságát nemcsak elismeri, de „judai-keresztény egyháztudatával" szolgálja is.
Hát éppen ilyen „nemzetközi polgár" az a magyarul beszélő is, aki a magyarság érdekei elé helyezi judai-kereszténységének szolgálatát. Aki a judai-kereszténység felvételét a magyarság „megmentésének" hirdeti,és semmit nemzetcsaládjáért nem tesz, hanem „magyar nyelven"szolgálja a judai-keresztény egyházának érdekeit - sokszor bizony a nemzet kárára. Ezeknek nincs „nemzettudatuk", hanem csak „magyarul éneklő felekezet-tudatuk". Hűségük sem a magyar nemzethez köti őket, hanem az Úr Jézus felé valóigyekezetükben „hűséggel szolgálják" azt a judai-egyházat, melynek szellemi tartalmát nem ismerik. Azt hiszik,hogy az Úr felé mennek és nem veszik észre, hogy a feléje vezetőúton az egyetlen bezárt kapu maga az a judai-keresztény egyház,mely nem a Világ Világosságát hirdeti, hanem a „zsidók messiását", és ez nem az ősi Isten Fiú Tan, amelyet az 5000 éves írott bizonyítékaink szerinti „Isteni Kinyilatkoztatások" hirdetnek.
A magyar nyelvű judai-keresztények legszebb nemzeti tulajdonságukat- a HŰSÉGET - tehát nem az Úr Jézusnak adják, hanem tudatlanul és bután dicsőítik és magyar faji hűséggel szolgálják - a judai-kereszténységükben - a zsidóság istenített nemzet-tudatát, amelynek egyik tartozéka a Messiás. Ami Urunk Jézust pedig Messiásnak senki sem nevezheti, mert Messiás - nemzetpolitikai méltóság, amelyik csak a judaiaké. Ugyanis egyetlen más nép nemzettudatában sem találkozunk Messiással,vagyis olyan istenített személlyel, akinek csakis az az egyetlen feladata, hogy világuralmi hatalomra emelje azt a nemzetet, amelyből származik.
Az Ő hatalma nem változtatható politikai uralommá, mert Ő az IGAZSÁG, és nem a judai-messianizmus politikájának huncutsága." (Badiny Jós Feremc)