Jelenléti iv

Ez igen

Ez igen, rengeteg hasznos információ

Ez az oldal valóban nagyon jó...

Nem mind arany ami fénylik

Különben nem minden bank rossz...

Én is egy banknak dolgozom, nálunk soha nincsen hétvégi buli "különleges szolgáltatásokkal" meg anélkül sem.

...és miért, a kereskedelem jobb? Megvesznek valamit 1 dollárért és eladják neked 20 dollárért????

És még egy dolog: mi nem kértük az államtól a segítséget, ők adták. Ja, és még mielőtt el nem felejtem mondani, persze kamatostul kell visszaadni az egészet...

Eszter

Justin

Nincs meg valakinem a "Fel fel a kézzel?" az egy jó bulis szám....

[FONT=Times New Roman CE, serif]Hans Christian Andersen[/FONT]


[FONT=Times New Roman CE, serif]A HÓKIRÁLYNŐ[/FONT]


[FONT=Times New Roman, serif]MESE HÉT KÉPBEN[/FONT]


[FONT=Times New Roman CE, serif]ELSŐ MESE[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]egy tükörről és cserepeiről[/FONT]


[FONT=Times New Roman, serif]Hallgassátok csak! Már kezdjük is a mesét. Mire a végére érünk, többet tudunk majd, mint most, az elején. Volt egyszer egy gonosz manó. Gonosznál is gonoszabb volt; maga az ördög. Egy nap veszett jókedve támadt, mert olyan tükröt sikerült csiszolnia, amely elé ha szépet és jót tartottak, semmivé vált a lapján, a has[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]zontalan és rút dolgokat pedig erősen felnagyítva és kidomborítva verte vissza. A legszebb zöldellő tájakat főtt spenótnak mutatta, a legjobb embereket fertelmes arcúaknak ábrázolta, vagy úgy, mintha tótágast állnának; az arcok úgy eltorzultak, hogy senki[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]rájuk nem ismerhetett; akinek egy szeplőcske aranylott az arcán, az bizonyosan ragyás képűnek látta magát a tükörben. - Ugyan tréfás holmi! - dörzsölte a kezét az ördög. Ha istenes, jámbor gondolatokba merült ember tekintett a tükörbe, vigyorgó, torz pofá[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]n[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]ak mutatta a tükör - örülhetett a gonosz ördög! Bűvészinasai - mert bűvésziskolája is volt az ördögnek! - csodát emlegettek, azt mondták, végre híven megláthatja mindenki, milyenek az emberek. Elvitték a tükröt a világ minden tájára, s végül már nem volt [/FONT][FONT=Times New Roman, serif]o[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]rszág, nem volt ember, akinek torzképét vissza ne verte volna a gonosz tükör. Akkor az égbe akartak felrepülni a tükörrel. Hanem egyszer csak kicsúszott a kezükből, s lezuhant a földre, ahol millió meg billió cserépre törött szét. Ebből pedig még az eddig[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]inél is nagyobb baj kerekedett. Mert a tükör némelyik darabja alig volt nagyobb egy homokszemcsénél; ezek a parányi szilánkok szétrepültek az egész világon, s akinek ilyen kis szilánk a szemébe került, az mindennek a fonákját látta, mert a tükör minden csep[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]p darabjának ugyanolyan gonosz ereje volt, mint az egész tükörnek. Másoknak a szívébe fúródott egy kis tükörcserép, s az volt a legrettenetesebb, mert a szív jéggé fagyott tőle. Voltak akkora tükördarabok is, hogy ablakrámába illeszthették, de ebből az ab[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]lakból nem volt tanácsos az arra haladó barátokat nézni; némelyik darabból szemüveget készítettek, s ugyancsak nehéz volt az ilyen szemüvegen keresztül helyesen és igazságosan ítélni meg a dolgokat. Az ördög úgy nevetett, hogy a hasa rengett belé, csiklando[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]zta a pompás ötlet. A levegőben még szállingóztak a széttört tükör porszemnyi szilánkjai. No, majd mindjárt többet hallunk róla.[/FONT]

[FONT=Times New Roman, serif]MÁSODIK MESE[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]egy kisfiúról meg egy kislányról[/FONT]


[FONT=Times New Roman CE, serif]Benn, a nagyváros szívében, ahol olyan sok a ház meg az ember, szűken vannak h[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]ely dolgában, s a legtöbb embernek nincs kertje, beérik hát a cserépbe ültetett virágoskerttel. Volt a városban két szegény kisgyerek, akiknek mégis nagyobb kertjük volt egy cserépnyinél. Nem voltak testvérek, de éppen úgy szerették egymást, mintha azok le[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]ttek volna. Szüleik szemközt laktak egymással, egy-egy padlásszobában, ahol két szomszédház teteje majdnem összeér, s a tető alatt ereszcsatorna húzódik. A két padlásszoba ablaka a tetőre nyílt, csak az ereszt kellett átlépni, hogy az egyik ablaktól a más[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]ikig jusson az ember.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]Mindkettőjük szülei földdel tömött faládát állítottak az ablakukba, abban zöldségfélét nevelgettek, még rózsát is; mindegyik ládában virágzott egy kis rózsatő, szépen cseperedett mind a kettő. A gyerekek szüleinek aztán az jutott eszébe, hogy a két faládát keresztbe fektethetik az ereszcsatorna fölött egyik ablaktól a másikig. Meg is tették, olyan volt, mintha két virágzó sövény kötné össze a két kis padlásablakot. Borsóindák csüggtek mélyre a két ládából, a két rózsatő hosszú ágai kör[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]ülfonták az ablakokat, koronájuk egymáshoz hajolt; virágokkal meg levelekkel pompázó diadalkapuhoz hasonlítottak. A faládák igen magasan voltak, a gyerekek nem mászhattak fel oda, de szüleik megengedték nekik, hogy átvihessék egymáshoz kis zsámolyukat, s a rózsafák árnyékában kedvükre játszhassanak.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]Persze télen szó sem lehetett erről a mulatságról. Az ablakokat néha sűrűn belepte a jégvirág, de a gyerekek ilyenkor rézpénzt melegítettek a kályha oldalán, és a jeges üvegre nyomták. Szép kis kerek ablakot olvasztottak rajta, rátapasztották fél szemüket[/FONT][FONT=Times New Roman, serif],[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif] s átkukucskáltak egymáshoz a kisfiú meg a kislány. A fiúcskának Kay volt a neve, a leánykának Gerda. Nyáridőben egy ugrással ott teremhettek egymásnál, télen nehezebb volt: sok-sok lépcső lefelé, aztán sok-sok lépcső felfelé. Kint pedig hideg volt, kavar[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]gott a hó.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Rajzanak már a fehér méhek! - mondta a kisfiú nagyanyja.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- Királynőjük is van? - kérdezte Kay, mert tudta, hogy az igazi méheknek van.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- Hogyne volna! - felelte a nagyanyja. - Ott repül, ahol a legsűrűbben rajzanak a hópihék. Ő a legnagyobb; soha nem pihen meg a földön, felrepül újra meg újra az ólomszínű felhők közé. Téli éjeken néha átsuhan a város utcái felett, s benéz az ablakokon, olyankor festi azokat a csodálatos jégvirágokat az üvegekre.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Igen, a mienkre is festett - mondta egyszerre a két gyerek, s most már látták, hogy igaz a mese.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- Ide is bejöhetne a Hókirálynő? - kérdezte a kislány.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Jönne csak! - kiáltotta a kisfiú. - Ráültetném a meleg kályhára, s egyszerre elolvadna.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]De a nagyanyja megsimogatta a haját, s új mesébe kezdett.[/FONT]

[FONT=Times New Roman, serif]Este[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif], amikor a kis Kay lefekvéshez készülődött, gondolt egyet, fölkapaszkodott az ablak előtt álló székre, és kikukucskált a befagyott üveg kerek kis ablakán; odakinn gyéren szállingóztak a hópihék, s az egyik, a legnagyobbik, odalibbent a virágláda szélére. [/FONT][FONT=Times New Roman, serif]O[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]tt megült aztán nőni kezdett, nőttön-nőtt, végül sudár hajadon lett belőle; finom fehér fátyolruhája pehelycsillagok millióiból volt összeszőve. Szép volt és törékeny; tündöklő fehér jég volt a teste, mégis élő, eleven; a szeme úgy sugárzott, mint az ég c[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]s[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]illaga, de nyugtalan és tétova volt a tekintete. Az ablak felé bólintott, és intett a kezével. A kisfiú rémülten szökkent le a székről, s akkor úgy látta, mintha egy nagy, fehér madár suhant volna el az ablak előtt.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]Verőfényes, csikorgó hideg nap virradt, de aztán megjött az olvadás; elközelgett a tavasz, kisütött a nap, fű zsendült a mezőkön, fészket raktak a fecskék, az emberek kitárták az ablakokat, s a két jó pajtás megint kiült kiskertjébe ott fönn, a két padlásszoba előtt.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]Soha olyan szépen nem virult[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif] a két rózsatő, mint ezen a nyáron; a kislány egy dalt tanult a rózsáktól, s amikor énekelte, mindig a maga rózsáira gondolt; megtanította kis pajtásának is, s attól fogva együtt énekelték:[/FONT]


[FONT=Times New Roman, serif]Rózsa nyílik, szirma hull az ágra.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]kicsi Jézus, látunk nemsokára![/FONT]


[FONT=Times New Roman CE, serif]Fogták egymás kezét, megcsókolták a rózsató valamennyi virágát, felnéztek a sugaras égre, s úgy énekeltek a magasság felé, mintha a kicsi Jézus odafönn üldögélne. Milyen csodálatosan szép nyár volt az; milyen jólesett az üde rózsaágak alatt hűsölni, amelyekről soha le nem fogyott a virág.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]Kay és Gerda kinn ültek a csöppnyi kertjükben, és állatokat meg madarakat nézegettek egy nagy képeskönyvben. A nagy toronyban éppen elkondították az ötöt, mikor Kay felkiáltott:[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Jaj, milyen nyilallást érzek a szívemben! A szememet is szúrja valami. Gerda hevesen átölelte a nyakát, Kay hunyorgott, pislogott, de a kislány nem látott a szemében semmit.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Azt hiszem, már nincs benne - mondta Kay. Pedig bizony benne volt. A földre zuhant varázstükör egy parányi szilánkja volt, amely - emlékszünk még rá? - kicsivé zsugorított vagy eltorzított minden szépet és jót, a rosszat és gonoszat pedig felnagyította, és kidomborította az apró hibákat mindenben és mindenkiben. A szegény kisfiúnak éppen a szívébe fúródott egy ilyen gonosz kis szilánk. Nemsokára jéggé fagyasztja a szívét. Fájdalmat már nem érzett, de a szilánk ott volt a szívében.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- Mit bőgsz? - förmedt a kislányra. - Hogy elcsúfít a sírás! Ne sírj, hát semmi bajom! Pfuj! - kiáltott fel hirtelen. - Azt a rózsát ott féreg rágta! Ez meg milyen görbén nőtt! Milyen csúnya is ez a rózsatő! Akárcsak ez a korhadt láda, amelybe ültették. - Durván belerúgott a faládába, aztán leszakította a két rózsát.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Mit csinálsz, Kay? - kiáltotta ijedten a kis Gerda, s amikor Kay látta a kislány rémületét, még egy rózsát leszakított, otthagyta kedves kis pajtását, s beugrott padlásszobájuk ablakán.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]Később, amikor Gerda átvitte neki a képeskönyvet, kicsúfolta; s azt mondta, hogy pólyásoknak való; ha a nagyanyja mesélt neki, minduntalan közbevágott,[/FONT][FONT=Times New Roman, serif] kötekedett vele, máskor meg utána osont, szemüveget biggyesztett az orrára, s éppen úgy tett-vett és beszélt, mint a nagyanyja. Pompásan utánozta az öregasszonyt, sokat nevettek rajta az emberek. Hamarosan az utca minden lakójának beszédét és járását után[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]ozni tudta. Kay felfedezte és kifigurázta minden furcsaságukat és rútságukat, s az emberek nem győzték csodálni: milyen éles szemű, eszes fiú![/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]Pedig az üvegszilánk tette élessé a szemét, a szívét meg a másik üvegszilánk fagyasztotta jéggé, ezért kötekedett még a kis Gerdával is, aki pedig egész[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]lelkéből szerette.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]Egészen új játékot eszelt ki, olyanokat, amelyekben a legfőbb szerepe az értelemnek volt. Egy téli napon, amikor heves szél kavarta a hópelyheket, egy jókora nagyítólencsét vitt ki a szabadba, és k[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]ék kabátja csücskével felfogta a pelyheket.[/FONT]

[FONT=Times New Roman CE, serif]- Nézd a nagyítón át, Gerda, milyen érdekes! - mutatott a pihékre; csakugyan: a pelyhek csodálatosan nagyok voltak, akkorák, mint egy-egy különös virág vagy tízágú csillag; gyönyörűség volt a szemnek. - Milyen mű[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]vészi a rajzuk! Mennyivel érdekesebbek, mint az igazi virágok! Tökéletesek, minden szirmuk szabályos. Kár, hogy elolvadnak.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]Nemsokára vastag kesztyűben, szánkóval a hátán lépett az utcára. Gerdának a fülébe kiáltotta: - Megengedték, hogy a nagy téren szánk[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]ózzam, ahol a többi fiú! - és már ott se volt.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]Azon a téren a legvakmerőbb fiúk hancúroztak; sokszor a parasztszekerek saroglyájához kötötték a szánkójukat, s jó darabon húzatták magukat. Most is éppen ezzel mulatoztak. Amikor a legvígabban voltak, egy feh[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]érre festett, nagy szán repült feléjük; bolyhos fehér prémbe burkolózott, fehér prémsapkás alak ült a bakján. A szán kétszer megkerülte a nagy teret, és Kay gyorsan hozzákötötte kis szánkóját. A fehér szán egyre gyorsabban száguldott vele, bekanyarodott a legközelebbi utcába; a szán kocsisa hátrafordult, nyájasan íntett Kaynak, s annak úgy tetszett, mintha már régóta ismerné. Valahányszor el akarta oldani kis szánkóját, marasztalóan intett neki, és Kay tovább húzatta magát; végül kiértek a város kapuján. Ot[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]t olyan sűrűn kavargott a hó, hogy a fiú nem látott tovább az orránál, de a szán csak röpült; Kay nagy sietve eloldotta a kötelet, de hiába, nem tudott szabadulni, mert a kis szánkó mintha odatapadt volna a nagyhoz, s úgy száguldott a nyomában, mint a szé[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]lvész. Kay segítségért kiáltott, de nem hallotta meg senki; szakadt a hó, iramlott a szán, s néha nagyokat ugrott, mintha sövényeken, árkokon kellett volna átrepülnie.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]Egyre nagyobb hópelyhek kavarogtak körülötte; akkorák voltak már, mint egy-egy fehér madá[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]r. Hirtelen felröppentek a szán útjából, a szán megállt, s a bakon ülő alak felemelkedett. Bundája, sapkája csupa hó volt; Kay csak most látta, hogy asszonyféle, ragyogó fehér testű, karcsú, sudár teremtés: a Hókirálynő maga.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Jó darab utat megtettünk! - [/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]szólalt meg a Hókirálynő. - De úgy látom, fázol. Bújj bele a medvebundámba! - Maga mellé ültette Kayt a szán bakjára, beletakargatta a bundájába, s a fiú úgy érezte, mintha nyakig süppedt volna a hóba.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- Fázol még? - kérdezte tőle a Hókirálynő, és homlokon csókolta. Hideg volt a csókja, jégnél is hidegebb. Kaynak egyenesen a szívére szaladt a jeges lehelet, s még keményebbre fagyasztotta félig jéggé vált szívét. Egy pillanatra úgy érezte, hogy meghal, de aztán jóleső érzés fogta el; s nem is érezte a metsző[/FONT][FONT=Times New Roman, serif] hideget.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- A szánkóm! Ne felejtsd el a kis szánkómat! - kapott észbe, amikor magához tért. A szánkóba befogtak egy fehér hópehely madarat, s az sebesen röpült vele a nagy fehér szán nyomában. A Hókirálynő újra megcsókolta Kayt, s az akkor egyszerre elfele[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]jtette a kis Gerdát, nagyanyját, s mindent, amit otthon hagyott.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- Most már nem csókollak meg többet! - mondta a Hókirálynő. - Mert még megfagynál.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]Kay felnézett rá; olyan szép volt! Mintha most nem is jégből lett volna az arca, mint akkor, amikor az ablakból beintett hozzá; tökéletes lénynek látta, s egy cseppet sem félt tőle. Eldicsekedett neki, hogy milyen jó fejszámoló, még törtekkel is tud fejben osztani, szorozni; tudja, hány négyzetmérföld az ország területe, s hány lakosa van. A Hókirálynő csak néz[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]t[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]e és mosolygott. Kaynak egyszerre úgy rémlett, hogy nagyon keveset tud, s fölnézett a végtelen, magas égre. A Hókirálynő akkor felkapta és vitte, röpítette a nagy, fekete felhők közé. Vihar zúgott-tombolt körülöttük, úgy zengett, mintha régi-régi dalokat [/FONT][FONT=Times New Roman, serif]é[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]nekelt volna. Erdők és tavak, tengerek és szárazföldek fölött repültek, mélyen alattuk orkán bömbölt, farkasok üvöltöttek, hó sziporkázott, felettük pedig nagy hangú, fekete varjak szálltak csúnya károgással. De a magasban tisztán fénylett a hold nagy tán[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]y[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]érja, s azt nézte Kay a hosszú, hosszú téli éjszakában, mindig csak a holdat; nappal a Hókirálynő lába előtt feküdt, és mélyen aludt.[/FONT]

[FONT=Times New Roman, serif]HARMADIK MESE[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]A varázslóasszony virágoskertjéről[/FONT]


[FONT=Times New Roman, serif]Ugyan mi történt a kis Gerdával, amikor pajtását hiába várta vissza a [/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]szánkózásból? Hol lehet Kay? - senki sem tudta. A fiúk csak annyit tudtak róla mondani, hogy egy pompás fehér szánhoz kötötte kis szánkóját; befordultak a legközelebbi utcába, aztán eltűntek a város kapuján. Nem tudta senki, hová röpítette Kayt a szán, so[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]k[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif] könnyet ejtettek érte, a kis Gerda sokáig siratta. Később híre futott, hogy Kay meghalt, belefulladt a városszélen kanyargó folyóba. Milyen hosszú és sötét téli napok voltak azok![/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]Aztán meleg napsütésével egyszer csak beköszöntött a tavasz. - Kay elment és meghalt! - panaszolta el a napfénynek Gerda. [/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Nem hiszem el! - felelte a napfény.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Elment és meghalt! - kiáltotta Gerda a fecskéknek.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Nem hisszük el! - csivitelték a fecskék, s végül már a kis Gerda sem hitte el a szomorú hírt.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Felhúzom az új piro[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]s cipőmet! - mondta egyik reggel. - Azt, amit még nem látott Kay. Aztán elmegyek a folyóhoz, és azt kérdem meg felőle.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]Kora reggel volt; Gerda megcsókolta az alvó nagyanyját, felhúzta az új piros cipőjét, és nekivágott egymaga az útnak; a város kapuján át [/FONT][FONT=Times New Roman, serif]a folyóhoz ment. - Igaz-e, hogy te vetted el az én játszópajtásomat? - kiáltotta oda a víznek.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]Neked ajándékozom a szép piros cipőmet, ha visszaadod.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]Úgy látta, mintha a hullámok biztatóan intenének feléje. Akkor lehúzta legféltettebb kincsét, az új piros [/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]cipőjét, s beledobta a folyóba, de nem tudta messzire hajítani, hát a hullámok visszasodorták a partra, mintha a folyó nem fogadná el Gerda nagy áldozatát, mert cserében úgysem tudja visszaadni Kayt. De Gerda azt gondolta, az a baj, hogy nem tudta elég me[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]s[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]szire dobni a piros cipőt, ezért beült egy csónakba, amely ott rengett a nádasban, kiült a szélére, s onnan hajította a vízbe.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]Hanem a csónak nem volt kikötve, s a kislány első mozdulatára megindult a vízen lefelé. Amikor Gerda észrevette, ki akart szállni belőle, csakhogy a csónak már messze volt a parttól, röpült lefelé a folyón kis utasával.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]A kis Gerda sírva fakadt ijedtében, de nem hallotta meg senki a sírását, csak a verebek, azok meg nem tudtak segíteni rajta, csak kísérték a csónakot, és vigasztalóa[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]n csiripelték magasból: - Itt vagyunk! Itt vagyunk! - A csónakot sebesen sodorta az ár, a kis Gerda csöndesen kuporgott a sarkában, csak harisnya volt a lábán; piros cipője ott bukdácsolt a csónak nyomában, de nem érhette utol, mert azt gyorsabban röpítet[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]ték a hullámok.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]Szép tájak vonultak el mellette mindkét parton, pompázó virágok, öreg fák, lankás domboldalak, ahol tehenek meg birkák legeltek, de embert nem látott sehol.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Talán éppen Kayhoz visz a folyó - reménykedett a kis Gerda, s felderült a kedve. F[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]elállt a csónakban, és órák hosszat nézte a zöldellő partokat; aztán egy nagy cseresznyéskert felé közeledett a csónak, a kertben kicsi ház állt, szalmatetős, de ablakaiban különös kék meg piros üveg tündökölt, előtte pedig két fakatona őrködött, s tiszte[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]lgett a fegyverével a folyó minden utasának.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]Gerda kiáltott nekik, mert eleven katonáknak gondolta őket; a fakatonák persze nem válaszoltak. A kislány hamarosan közelebb ért hozzájuk, mert a hullámok a part felé sodorták a csónakot.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]Gerda még nagyobbat kiál[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]tott nekik, mire egy öreg, öreg asszony sántikált elő kampósbotjára támaszkodva a házacskából. Nagy szélű kerti kalap volt a fején, telefestve szebbnél szebb virágokkal[/FONT][FONT=Times New Roman, serif].
- Szegény gyermek! - mondta szánakozva az öregasszony. - Hogy kerültél a sebes folyó s[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]odrába, amely ilyen messzire röpített? - Azzal belegázolt a vízbe, kampósbotjával kicsáklyázta a csónakot a partra, és kiemelte belőle a kis Gerdát.[/FONT]

[FONT=Times New Roman, serif]A kislány örült, hogy szilárd földet érzett a lába alatt, de félt is egy kicsit az ismeretlen öregasszonytól.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- Gyere hát, és mondd meg, ki vagy, és hogy vetődtél ide? - biztatta az a kislányt.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]Gerda rendre elmondott mindent, az öregasszony fejcsóválva hümmögött, s amikor a kislány megkérdezte tőle, nem látta-e errefelé Kayt, azt felelte, hogy a fiú még nem ért[/FONT][FONT=Times New Roman, serif] el idáig, de elér bizonyosan, ne búsuljon érte Gerda, szedjen inkább cseresznyét a kertben, és nézze meg a virágait, mert ilyen szépeket képeskönyvben sem látni, s még meséket is tudnak a virágok, mindegyik mást. Azzal kézenfogta Gerdát, bevezette a kis házba, és becsukta az ajtót.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]Ragyogtak a magas ablakok kék, piros meg sárga üvegei, csodálatos színekben szűrődött át rajtuk a napsugár; az asztalon pompás cseresznye volt egy tálban, és Gerda annyit ehetett belőle, amennyit csak akart. Míg a cseresznyét szemelgette, az öregasszony a[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]r[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]anyfésűvel fésülgette a kislány fénylő, hullámos haját, amely olvadt aranyként folyta körül zsenge rózsaszirom arcát.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Mindig ilyen kedves kis leánykára vágyódtam! - mondta az öregasszony. - Meglátod, milyen jó lesz itt nálam! - Fésülte, fésülte Gerda haj[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]át, s ahogy fésülte, a kislány egyre jobban elfeledte fogadott testvérét, Kayt, mert az öregasszony értett a varázslathoz. Nem gonosz boszorkány volt, csak a maga mulatságára fűzte a varázslómesterséget: most azért, hogy a kis Gerdát megtartsa magának. Ki[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]m[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]ent a kertjébe, kampósbotjával suhintott egyet rózsái felé, s azok egyszeribe nyomtalanul elsüllyedtek, bármilyen pompásan virultak is még az imént. El kellett tűnniük, nehogy a kis Gerdának eszébe jusson róluk a maga rózsafája, elveszett pajtása. Az öreg[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]a[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]sszony attól tartott, hogy Gerda elszökik tőle, hogy megkeresse Kayt.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]Aztán kivezette Gerdát virágoskertjébe. Ó, mennyi szépség volt ott, s micsoda illat áradt. Ott pompázott mind a négy évszak valamennyi virága: képeskönyvben sem látni gyönyörűbb tarkaság[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]ot. Gerda ugrált örömében, s kinn játszott a kertben, míg csak le nem nyugodott a nap a magas cseresznyefák mögött. Az öregasszony este puha ágyat vetett neki ibolyavirággal töltött piros selyempárnákkal. Gerda édesdeden aludt, s olyan szépeket álmodott, mint egy királykisasszony a lakodalma napján.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]Másnap megint odakint játszhatott a napsugaras kertben a csodálatos virágok között, s így telt aztán sok-sok napja. Ismert már minden szál virágot, mégis úgy érezte, hogy egyfajta virág hiányzik a kertből, csak azt nem tudta, melyik. Egy nap kinn ült a kis ház előtt, és az öregasszony kalapjában gyönyörködött, s a kalap legszebb festett virágában, egy rózsában. A varázslónő elsüllyesztette kertje rózsáit, de a kalapjáról bizony elfelejtette eltüntetni a rózsát, [/FONT][FONT=Times New Roman, serif]nem gondolt vele. Így jár, aki feledékeny.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Nicsak! - kiáltott fel a kis Gerda. - Ebben a kertben nincsenek rózsák! - Végigfutott a virágágyások között, és kereste, kereste a rózsát, de bizony nem talált egy szálat se. Leült szegényke egy ágyás szélére, és[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif] sírva fakadt. Csakhogy a könnyei éppen oda hullottak, ahol egy rózsatő elsüllyedt, s ahogy a forró könnyek leszivárogtak a földbe, kihajtott a rózsatő, s éppoly szépen virult, mint azelőtt. Gerda átölelte az ágait, megcsókolta a virágokat, otthoni kedves[/FONT][FONT=Times New Roman, serif] rózsafájára gondolt, s eszébe jutott elveszett pajtása.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- Ó, mennyi időt elvesztegettem itt! - kiáltotta. - Hiszen Kay után indultam. Nem láttátok errefelé? - kérdezte a rózsákat. - Mit gondoltok: eltűnt vagy meghalt?[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Nem halt meg - felelték a rózsák. - Mi lenn jártunk a föld alatt, a halottak mind ott vannak, de a te pajtásod nem volt köztük.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- Köszönöm, kedves rózsák ! - hálálkodott a kis Gerda. Futott a többi virághoz, kelyhük fölé hajolt, és megkérdezte tőlük:[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Nem láttátok-e Kayt, a pajtásomat?[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]De a virágok csak nyújtózkodtak a napfényben, s álmodták a maguk meséit. Gerda sok-sok mesét meghallgatott, de Kayról nem esett szó egyik mesében sem. Hallgassuk meg azért, mit meséltek a virágok.[/FONT]

[FONT=Times New Roman, serif]- A keskeny hegyi út fölött - kezdte a folyondár - ódon lovagvá[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]r magaslik; sűrű örökzöld folyja be vörös kőfalait, kiugró erkélyét. Szépséges hajadon áll az erkélyen, áthajol a korláton, és az ösvényt figyeli. Nincs üdébb rózsabimbó az ágon, nincs könnyedebben szálló almaszirom, mint ő, zizegő szépséges selyemruhájáb[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]an. Nem jön, még mindig nem jön?[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Kayt kérdezed? - vágott közbe Gerda.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Én csak a magam meséjét mondom, a mesét, amit álmodtam - felelte a folyondár.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]Hát a kis hóvirág mit mesél?[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Két kötélen deszka himbálózik az ágak között - a hinta. A hintán két szép [/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]leányka ringatózik, fehér a ruhájuk, mint a hó, kalapjukon hosszú zöld selyemszalag; bátyjuk kettőjük között áll a hintán, karjával tartja a kötelet, mert az egyik kezében pohár van, a másikban agyagpipa: szappanbuborékot fúj. Száll a hinta föl-le, szál a[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]buborék, színes, mint a szivárvány; az utolsó még ott imbolyog a pipán, ringatja a szellő. A hinta száll, a csepp fekete kutya meg - könnyű az is, mint a buborék - két lábra áll, úgy kéri, hadd hintázzon ő is kicsit; száll vele a hinta tovább, a kiskutya [/FONT][FONT=Times New Roman, serif]fölhemperedik, vakkant egyet mérgében; a gyerekek ingerkednek vele, és szétpattannak a szappanbuborékok . . . Szálló hinta, szétpattanó buborék - ez az én mesém.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Szép mese lehet, de olyan szomorú hangon csilingelted el! És te sem beszélsz Kayról, a pajtásomról![/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]Hallgassuk meg akkor, mit mesél a jácint.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Volt egyszer, hol nem volt, három leánytestvér, gyönge és törékeny teremtések; az egyik mindig piros ruhában járt, a másik kékben, tiszta fehérben a harmadik. Teliholdkor kézen fogva táncoltak a csendes tó[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]parton. Nem tündérek voltak, hanem halandók gyermekei. Édes illat áradt a levegőben, s a lányok eltűntek az erdőben; erősödött az illat, s egyszer csak három koporsó siklott ki az erdő sűrűjéből a tóra - a három szépséges lány feküdt bennük. Szentjánosbog[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]a[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]rak röpködtek körülöttük, mint lebegő zöld fényű gyertyák. Alszanak a táncos lábú leányok, vagy meghaltak? A virágillat azt mondja, halottak, az estharang is halottakat sirat.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- Milyen szomorú a meséd! - búsult el Gerda. - És olyan erős az illatod, a halot[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]t lányok jutnak eszembe róla. Hát igazán meghalt a kis Kay? A rózsák lenn voltak a föld alatt, s azt mondják; nem látták odalenn.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- Csing-ling! - csengettyűztek a jácint csepp harangjai. - Mi nem Kaynak harangozunk, hiszen nem is ismerjük. Csak a mesénket [/FONT][FONT=Times New Roman, serif]mondjuk, az egyetlen mesét, amit tudunk.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]Gerda akkor a boglárkához hajolt le, amely sárgán ragyogott zöld levelei között.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Úgy ragyogsz, mint egy parányi nap! - csodálta meg a kislány. - Mondd meg nekem, merre keressem kedves pajtásomat![/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]A boglárka ragyog[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]ó szemmel nézett fel Gerdára. Ugyan milyen mesét tud? Az ő meséje se Kayról szól.[/FONT]

[FONT=Times New Roman CE, serif]- Egy kis udvarra melegen sütött le az isten napja a tavasz első reggelén. A szomszéd ház fehér faláról lesiklottak a napsugarak a földre; a fal tövében kibontotta szirmait a tavasz első sárga virága, úgy ragyogott, mint az arany a napsütésben. Üregasszony üldögélt odakinn a széken, unokája, a szegény kis cseléd, éppen hazatért, és megcsókolta nagyanyját. Szerető csókjában érződött aranyszíve. Arany volt a szíve, arany a szav[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]a, arany a tavasz napsugara. Az én mesém csak ennyi - mondta a boglárka.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Szegény öreg nagyanyó! - sóhajtott fel Gerda. - Biztosan hiányzom neki, búsul utánam, mint ahogy Kay után búsul. De nem búsul sokáig, hazamegyek hamarosan, s hazaviszem Kayt is! A vi[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]rágoktól ugyan nem tudok meg róla semmit, azok csak a maguk meséjét tudják, hiába faggatom őket. - Azzal fölcsippentette a szoknyáját, hogy gyorsabban tudjon futni, de a nárcisz gáncsot vetett neki, amikor át akarta ugrani. Gerda megtorpant, lehajolt a ho[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]sszú szárú sárga virághoz, és megkérdezte: - Tudsz talán valamit?[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]Ugyan mit felelt neki a nárcisz?[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- Látom magamat! Látom magamat! - ujjongott. - Ó, milyen édes az illatom! Fönt egy kis padlásszobában egy kis táncosnő nyújtózkodik félig pőrén; hol az egyik lábára áll, hol a másikra, lába előtt hever az egész világ. Micsoda szemfényvesztés! A teásfazékból vizet önt egy tálba, és kimossa a fűzőjét, amely egyenesen tartja a derekát. Dicséretes dolog a tisztaság! A fogason ott függ fehér ruhája, azt is maga mos[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]t[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]a, a háztetőn szárította. Felveszi, és sáfrányszínű kendőt kanyarít a nyakába, az még fehérebbnek mutatja a ruháját. Kinyújtja a lábát - ni, milyen magasra! Magamat látom! Magamat látom![/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Nem vagyok kíváncsi a mesédre! - mondta a kis Gerda. - Mondd el másnak! - Azzal továbbszaladt a kert vége felé.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]A kiskapu zárva volt, de Gerda olyat rántott a rozsdás kilincsen, hogy letörött, a kapu kitárult, s Gerda nekivágott mezítláb a messzi világnak. Háromszor is visszanézett, de nem üldözte senki. Nagyon elfáradt, [/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]s leült egy nagy kőre. Amikor körülnézett, látta, hogy vége a nyárnak, késő őszre jár, csak a napfényes kertben, ahol a négy évszak valamennyi virága együtt volt, nem vette észre.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- Istenem, de sok időt elvesztegettem! - kiáltotta Gerda. - Már ősz van! De [/FONT][FONT=Times New Roman, serif]most már nem állok meg többet! - Fel is kelt nyomban, és továbbindult. Ó, hogy elfáradt, hogy megsebezte gyönge kis lábát az út! Hideg és kopár volt körülötte a táj, megsárgultak a füzek keskeny levelei, hideg köd ülte meg a fákat, száraz levelek kerengtek le a földre. Csak a kökény kínálta még gyümölcsét, de az olyan savanyú volt, hogy összehúzta az ember száját. Ó, milyen szürke, milyen szomorú a messzi világ![/FONT]

[FONT=Times New Roman, serif]NEGYEDIK MESE[/FONT]

[FONT=Times New Roman, serif]a királyfiról és a királykisasszonyról[/FONT]

[FONT=Times New Roman, serif]Gerdának megint meg kellett pihennie; ott, ahol leült, egy nagy varjú gubbasztott a havon. Egy darabig nem mozdult, csak a feje járt ide-oda, ahogy szemügyre vette a kislányt, aztán egyszer csak megszólalt: - Kár, kár! Várj, lány! - Elég rosszul ejtette a szavakat, de jó szívvel volt a kis Gerdá[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]hoz, megkérdezte tőle, hová-merre ilyen egyedül. Ezt a szót: egyedül, Gerda nagyon jól megértette, szíven is ütötte a szó. Elbeszélte a varjúnak rendre egész életét, s végül megkérdezte, nem látta e Kayt ezen a tájon.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]A varjú komolyan bólintott; és rejtelmesen csak ennyit mondott: - Talán! Talán![/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Csakugyan? Láttad volna?! - kiáltott fel a kislány, s majdnem megfojtotta a varjút, úgy ölelte-csókolta.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Várj! Várj! - intette le a varjú. - Csak lassan! Azt hiszem, Kay volt, akit erre láttam. Ha nem, akkor alighanem elfelejtett téged a királykisasszony kedvéért.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Hát királykisasszonynál lakik? - ámult el Gerda.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Úgy ám! - felelte a varjú. - Várj, elmondom mindjárt, de a ti nyelveteken nagyon nehezemre esik a beszéd. Értesz-e varjúnyelven?[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Nem, azt nem tanu[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]ltam. De a nagyanyám tud varjúul, még a te beszédet is tudja. De kár, hogy nem tanultam meg tőle![/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Kár! - bólintott a varjú. - No de nem baj, majd elmondom, ahogy tudom, embernyelven, bár biztosan sok hibát ejtek. - És elmondta, amit tudott:[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Ebben a birodalomban, ahová kerültél, él egy királykisasszony; igen nagyon okos teremtés, mert elolvasta a világ valamennyi újságját; olyan okos, hogy elolvasta, és nyomban el is felejtette az újságok minden sorát. A múltkor éppen a trónján üldögélt, ami bizony nem olyan kellemes dolog, mint az emberek gondolják. Ott ült, mondom, s egy dalt kezdett dúdolgatni. Így szólt valahogy: “Férjhez megyek én, miért is ne mennék!” Férjhez akart menni csakugyan, de olyan emberhez, akinek, ha beszélnek vele, mindig helyén van a ny[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]elve; akinek nem a rang és származása minden tudománya, mert az bizony elég unalmas dolog. Összedoboltatta hát a királykisasszony udvarhölgyeit, s amikor ezek meghallották úrnőjük szándékát, jókedvre derültek. “Derék dolog! - mondták. - A múltkor magam is[/FONT][FONT=Times New Roman, serif] ezen törtem a fejemet!”[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]Elhiheted minden szavamat - folytatta a varjú -, nem toldok hozzá, el sem veszek belőle. A menyasszonyom szelídített varjú, szabadon sétál a palotában, tőle tudom az egész históriát.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]Persze hogy a varjúnak a kedvese is varjú, hiszen a madaraknál is úgy van: minden zsák megleli a foltját.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Attól fogva szívekkel keretezve és a királykisasszony névaláírásával ékesítve jelentek meg az újságok - folytatta a varjú -, és hírül adták, hogy minden daliás ifjú bebocsátást nyer a palotába, elbeszélgethet a királykisasszonnyal, s ha akad köztük egy, aki olyan okosan és fesztelenül társalog, mintha csak otthon volna, azt választja férjéül a királykisasszony. Elhiheted - mondta a varjú -, olyan igaz, mint hogy itt ülök. Lett a hírre nagy lótás-fut[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]ás, odasereglett a birodalom valamennyi ifja, de senki sem tudta megállni a helyét sem az első napon, sem a másodikon. Szaporán pergett pedig a nyelvük odakinn az utcán, de amikor beléptek a palota kapuján, és megpillantották a testőröket talpig ezüstben,[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]meg a lakájokat végig a lépcsőn talpig aranyban, amikor meglátták a fényárban úszó, hatalmas termeket, valamennyinek torkán akadt a szó. Hát még amikor megálltak a királykisasszony trónja előtt! Elvesztették a fejüket, s nem tudtak okosabbat, mint elismét[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]e[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]lni a királykisasszony utolsó szavát, pedig az arra igazán nem volt kíváncsi. A kérők mintha mákonyos álomba merültek volna odabenn, akkor eredt meg csak a nyelvük, amikor újra kinn voltak az utcán. Hosszú sor várakozott a palota előtt, a városkapunál vol[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]t a sor vége. Ott voltam én is, mert kíváncsi voltam rájuk. Megéheztek, megszomjaztak a várakozók, a palotában pedig még egy pohár langyos vizet se adtak nekik. Az okosabbak ugyan vittek magukkal vajas kenyeret, de azt nem osztották meg társaikkal, azt gond[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]olták magukban: “Hadd tántorogjanak csak az éhségtől, legalább nem kellenek a királykisasszonynak!”[/FONT]

[FONT=Times New Roman CE, serif]- És Kay? Mikor beszélsz már Kayról? - vágott közbe türelmetlenül a kis Gerda. - Talán ő is ott volt a várakozók között?[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Várj! Várj! - intette türelemre a varjú. - Mindjárt hallasz róla is. A harmadik napon egy fiatal legényke érkezett a palota elé. Se hintója, se lova, ment nagy hetykén egyenest a palotába. Ragyogott a szeme, akár a tiéd, szép hosszú haja volt, de a ruhája kopott és szegényes.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Kay volt, [/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]csak ő lehetett! - ujjongott. Gerda. - Hát nyomára akadtam! - tapsolt örömében.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Egy kis batyu volt a hátán - folytatta a varjú, de , a kislány közbevágott:[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- A kis szánkója volt, azt húzta magával, amikor eltűnt.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Lehet - hagyta rá a varjú. - Nem néztem[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif] meg olyan apróra. De azt tudom a szelídített menyasszonyomtól, hogy amikor belépett a palota kapuján, és meglátta a testőröket talpig ezüstben, meg a lépcsőn a lakájokat talpig aranyban, bizony nem akadt a torkán a szó. Csak biccentett nekik, és azt mond[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]t[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]a: “Unalmas lehet itt a lépcsőn álldogálni! Inkább bemegyek!” Fényben úsztak a nagy termek, titkos tanácsosok és kegyelmes urak járkáltak mezítláb, és aranyedényeket hordtak körül; áhítat foghatta el, aki körülnézett idebenn. Hanem az ifjú legényke cseppe[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]t sem ijedt meg, pedig ugyancsak nyikorgott a csizmája.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- Ő volt, biztos, hogy Kay volt! - kiáltotta Gerda. - Az új csizma volt rajta, amikor elment; otthon is hallottam a nyikorgását.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Bizony elég hangosan nyikorgott! - folytatta a varjú. - S belépett nag[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]y vidáman a királykisasszonyhoz, aki egy gyöngyszemen ült, de az akkora volt, akár a rokka kereke. Körülötte az udvarhölgyei a komornáikkal meg a komornáik komornáival, meg a főrangú lovagok az inasaikkal meg az inasaik inasaival, meg azoknak a szolgáival[/FONT][FONT=Times New Roman, serif], akik annál jobban feszítettek, minél lejjebb álltak a sorban. Az inasok inasainak szolgái csak bocskorban járnak, de pillantást se lehet vetni rájuk, olyan büszkén állnak az ajtóban.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Ó de rettenetes lehet! - mondta a kis Gerda. - És mondd csak, megkapta Kay a királykisasszonyt?[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- Volnék csak ember, nem varjú, bizony pályáztam volna magam is a kezére, bár nekem már gyűrűs menyasszonyom van. No de mindegy. Azt mondja a szelídített kedvesem, az ifjú legénykének éppen úgy a helyén volt a nyelve, mint nekem, amikor varjúnyelven beszé[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]l[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]ek. Merészen és ékesen beszélt; nem is leánykérőbe jött, csak azért, hogy megtapasztalja a királykisasszony híres okosságát, s tetszett neki, hogy őt is okosnak tartja a királykisasszony.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Kay volt, nem lehetett más! - vágott közbe megint Gerda. - Mindig olyan okos volt, még törtekkel is tudott szorozni és osztani, méghozzá fejben! Ugye, elvezetsz ahhoz a palotához, kedves varjú?[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- Nem olyan könnyű dolog ám az! - felelte a varjú. - Várj csak, hogy is lehetne? Majd megkérdem a szelídített menyasszonyomtól, ő majd tanácsol valami okosat. Mert azt mondhatom neked, hogy ilyen magadfajta kislány sose juthatna be egyenes úton a palotába![/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Én bizony bejutok! - mondta Gerda. - Hiszen ha Kay meghallja, hogy ott vagyok, kijön értem, és bevisz.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Várj! Várj meg annál a kerítésnél! - mondta a varjú, azzal búcsút biccentett és elrepült.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]Öreg este volt, mire visszatért.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Kár, kár! Tiszteltet a menyasszonyom - mondta, amikor letelepedett Gerda mellé -, és küldött neked egy darab kenyeret; a konyhából emelte el, mert ott van elég, te meg nagyon éhes lehetsz. A palota kapuján semmiképp se lép[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]hetsz be, hiszen mezítláb vagy, s utadat állnák a talpig ezüst testőrök meg a talpig arany lakájok. De ne búsulj, bejutsz azért a palotába! A menyasszonyom tud egy kis hátsó lépcsőt, amely egyenest a hálószobába vezet, s azt is tudja, hol a hálószoba kulc[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]sa.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]El is indultak mindjárt, mentek a palota kertjébe, a nagy fasorba, ahol sárga levelek hulldogáltak. Amikor a palota utolsó ablaka is elsötétedett, a varjú egy kis hátsó ajtóhoz vezette a kis Gerdát. Az ajtó nem volt kulcsra zárva, csak betámasztva.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]Ó, h[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]ogy kalimpált a kislány szíve! Hogy dobogtatta a félelem meg a vágy! Úgy érezte, mintha rosszban járna, pedig csak azt akarta megtudni, Kay van-e a palotában. Ő lehet, csakis ő; Gerda olyan tisztán emlékezett Kay okos szemére, szép hosszú hajára; szinte m[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]a[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]ga előtt látta, ahogy mosolyog, mint otthon, amikor a rózsáik alatt üldögéltek.[/FONT]