Jo tudni Canadarol, Informacio utazasrol orszagunkrol
- Téma inditó Melitta
- Kezdés dátuma
Jó tudni Canadarol
Nunavut
Kanada legfiatalabb tartománya 1999. április elsején alakult. Közel 2 millió km2-es térségét az Északnyugati területek keleti részéből alakították ki. Lakóinak száma mindösszesen 27 000, többsége -85 %- inuit (őket nevezték régebben eszkimónak, vagyis krí indián nyelven "nyershúsevőnek".
Földrajza
Óriási területének, ami annyi, mint Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország és Spanyolország együttesen, nagy részét hó és jég borítja. Az egész térség az erdőhatáron túl, zöme az északi sarkkörön is túl van. Nyugat felöl az Északnyugati területek, délről a Hudson-öblöt körbefogó Manitoba, Ontario és Québec határolja. Keleti partjait már az Atlanti-óceán mossa. Északi szigetei pedig 300 km-re vannak az Északi-sarktól.
Az Északi területek nagy tavaitól keletre kezdődik a Kanada-pajzs (Laurentium), amely ősi sziklából és rárakódott bazaltos lávából, illetve homokkőből áll. A pajzs területe a homokkal, és agyaggal borított síkságtól a Hudson-öböl tájékán található sziklás dombvidékig terjed. Az öböltől északra lévő szigetek -Baffin, Bylot, Devon, Ellesmere- amelyeken eléggé magas hegyek emelkednek, az észak-amerikai kontinens peremét alkotják. Az Ellesmere-szigethez egész közel van Grönland. A nagy szigetek között még sok kisebb-nagyobb sziget található. Ezek egyike, az Ellef Ringnes Island mellett van jelenleg a föld északi mágneses pólusa.
A tartomány összesen 28 települése szétszórtan helyezkedik el a tengeröblök mellett. Az egész területen csak 20 km szilárd burkolatú út van településen kívül. A közlekedés a folyók, öblök, tengerek jégmentes időszakában hajóval, csónakkal történik, egyébként kutyaszánnal, motoros szánnal, valamint repülővel. Minden település mellet van egy kis repülőtér. A fővárosban, a Baffin-szigeten lévő Iqvaluit mellett légikikötő található. Kisebb sítalpas repülővel, helikopterrel pedig majdnem mindenütt le lehet szállni.
A tartománynak két nemzeti parkja van: az Auyuittuk National Park Reserve és az Ellesmere Island National Park Reserve.
Történelme
Az utolsó jégkorszak gleccserei mintegy 12 000 évvel ezelőtt kezdtek visszahúzódni a Hudson-öböl irányába. Jelen ismeretek szerint valószínű, hogy ezidőben kezdtek az indiánok és, kicsit később az inuitok elődei bevándorolni Ázsiából Észak-Amerikába, a Bering-szoroson át. (A legújabb kutatások ennek a feltételezésnek ellentmondani látszanak.) Az évezredek múlásával egyre inkább eljutottak keletre és északra. Az inuitok utolsó nagy vándorlása Alaszkából kelet felé kb. 1000 évvel ezelőtt történt. Hasonló korúak lehetnek az inuksuitnak nevezett kőhalmok, amelyek régi táborhelyeket jeleznek.
Ugyanebben az időszakban, Kr. u. 1000 körül, valószínűleg a vikingek is jártak errefelé. Mondáik arról szólnak, hogy Grönlandból nyugat felé, a partok mellett hajózva előbb Helluland (a lapos kövek földje), partjait pillantották meg, amely Baffin-szigete lehetett.
A vikingek után feltehetően Martin Frobisher volt az első európai, aki 1578-ban a mai Kanada északkeleti partján kikötött. Aranyat és az északnyugati átjárót kereste, de egyik sem sikerült. Így alapított a Baffin-szigeten egy települést, -ez a mai főváros Iqvaluit, amit 1987-ig Frobisher Baynek neveztek-, majd hazahajózott. Aztán a terület után megszünt az érdeklődés, csak bálnavadászok keresték fel.
1611-ben Henry Hudson felfedezte az öblöt, amely később az ő nevét kapta. Majd 1615-ben William Baffin feltérképezte a később róla elnevezett sziget és a szárazföld (Québec) között húzódó Hudson-szorost. Kb. 50 év múlva az öbölről elnevezett társaság és riválisa, a North West Co kereskedőket küldött, hogy felfedezzék a terület északi földjeit. Ezek egyike volt Samuel Hearne, aki 1770-1772 között a Hudson-öbölből indulva elért a Coppermint folyó torkolatáig és -délebbre- a Nagy-Rabszolga tóig. Ő volt az első, aki eljutott -szárazföldön- Észak-Amerika jeges tengeri partjáig. Tovább kutatták az északnyugati átjárót: Robert Le Mesurier McClure, a brit királyi tengerészet kapitánya volt az, aki 1854-ben végül felfedezte az Atlanti-óceán és a Csendes-óceán közötti tengeri utat. A norvég Roald Amundsen a Gjöa hajóval 1903-1906 között végighajózott az Atlanti- és a Csendes-óceán közötti tengereken.
Kanada északi földjének nagy részét 1670 és 1867 között a Hudson's Bay Co kormányozta. 1868-ban adták át ezeket a briteknek, amely 1999-ig érvényes határokat 1912-ben határozták meg.
Az őslakosság 1960-ban kapott szavazati jogot a kanadai parlamentben, 1979-ben pedig először szerzett mandátumot inuit nemzetiségű lakos. Ezért merült fel az elképzelés, hogy az Északnyugati területek főként inuit lakta részei önálló szövetségi tartománnyá váljon. Ez végül 1999. április 1-én vált valóra, amikor a keleti területek Nunavut "a mi földünk" néven inuit önkormányzattá, Kanada legújabb tartományává alakult.
Inuitok ezen a területen kívül, sőt ennél nagyobb számban Alaszkában, Grönlandon és Dániában, és Szibériában élnek. Összlétszámuk azonban csekély, mindössze 120 ezer lehet. Ebből kanadai lakos kb. 23 ezer. Nyelvük az inuktitut, amely az eszkimó-aleut nyelvcsaládba tartozik. Az inuitok művészete, főleg szobrászata figyelemreméltó.
Az inuitok ma már nem nomádok, nem vándorolnak egész törzsek. Már nem építenek jégkutyhókat, legfeljebb hosszabb útjaikon éjszakáznak ilyesmiben. Meglehetősen nagy, összkomfortos, kormányzati támogatásból épült házakban élnek, iskoláik vannak, telefont használnak és az Anik nevű távközlési műhold révén televíziót néznek. Nagyon rövid idő alatt jutottak el a pattintott kőszerszámtól, a primitív csonteszközöktől és az izomerőtől a vadászpuskáig, a repülőig és az elektromos generátorig.
Gazdaság
Nunavut gazdaságának alapja egykor a bálnavadászat és a szőrmekereskedés volt, ma inkább a bányászat. Az északi szigeteken, illetve a tenger alatt olaj- és földgáz kitermelés folyik. A Hudson-öböltől nyugatra vas-, arany-, uránium- és gyémántbányák vannak.
A területen három régió alakult ki: Baffin, Keewatin és Kitikmeot alkotják közigazgatásilag a hatalmas területet.
Baffin régió
Ide tartozik a legnagyobb sziget, Baffin Island, valamint a jeges-tengerben lévő kisebb-nagyobb szigetek. Ezen a vidéken az időjárás kiszámíthatatlan, és majdnem minden évben akad néhány nap, amikor még rádió-összeköttetés sincs. Szerencsés esetben északi fény is látható erre.
Baffin-sziget a kanadai szárazföld keleti oldala mellett fekszik, festői fjordok, jéghegyek, gazdag vadvilág és az éjféli nap földje. Márciustól júniusig a nap csak éjjel 3-kor nyugszik le. Autóval sem elérni, sem közlekedni nem lehet a szigeten, de három repülőtársaság gépei is le tudnak szállni a tartomány fővárosában, a Baffin szigeti Iqvaluitban.
Iqvaluit
1576-ban érkezett Martin Frobisher abba az öbölbe, melyet később róla neveztek el, és ahol a kialakuló település is nevét viselte. 1987-ben, népszavazás eredményeként visszakapta hagyományos, a "több, mint két hal" jelentésű inuit nevét.
Valaha kis kereskedelmi állomás volt. A 19. században európai és amerikai bálnavadászok keresték fel gyakran. A 4200 lakosú város ma az egyik legnagyobb településnek számít az Északi-sarkvidéken. A Baffin régió igazgatási, szállítási, oktatási és gazdasági központja. Számos galéria található a városban, amelyek az inuit művészetet koncentrálják.
Nevezetessége a St. Jude (Szt. Júdás Tádé) anglikán templom, mely jégkunyhó alakot formáz.
A Nunatta Sunakkutangit (A Föld Dolgainak Múzeuma) inuit szobor és kézműves kiállítást takar.
A Quammaarviit Historic Park Történelmi Emlékpark. A várostól 12 km-re nyugatra van, romterület, ahol a maradványok a történelem előtti időkből származnak. A sziget nyáron csónakkal, télen motoros- vagy kutyaszánnal érhető el.
A Meta Incognita-félszigeten, a Hudson-szoros és a Frobisher-öböl között terül el a Katannilik Park Reserve, mely védet terület, gazdag állatvilága és egyedülálló növényvilága van.
Pangirtung
A település a Cumberland-tengerág mellett fekszik, egyike a Baffin-sziget legszebb helyeinek. A hegyek gyűrűjében elterülő várost régóta látogatják bálnavadászok. Kis repülőtere fogadja a közeli nemzeti park látogatóit.
Auyuittuk National Park Reserve a Baffin-sziget derekán fekvő védett terület. 1976-ban alakult, neve inuit nyelven "a hely, ahol sohasem olvad". Ez volt az első nemzeti park Kanadában, az Északi sarkkörön túl. A Penny-Highlands (P.-hegyvidék) 2000 m-nél magasabb csúcsai uralkodnak a parkban. Kb. 5000 km2 -es jégmező a Penny Ice Cap (P. jégsapka), amely az utolsó jégkorszak maradványa. A gleccserek által csiszolt, csupasz sziklákat a világ minden tájáról keresik fel a hegymászók.
Jegesmedvék, sarki rókák, kanadai rénszarvasok, fókák, bálnák, narválok (agyaras cet) népesítik be. Kb. 40 madárfaj él itt, köztük a ritka norvég vadászsólyom, és az énekes hattyú.
Pangnirtugtól 50 km-re délre, a Cumberland-félszigeten van a Kekerten Historic Park (Történelmi Emlékpark). A látogatók bálnafigyelők, bálnazsírtartályok, valamint bálnavadász- és inuit házak maradványait nézhetik meg.
A Baffin sziget délnyugati félszigetén -Foxe Peninsula- van Cape Dorset település, ahol több kíváló kanadai képzőművész él. A Cape Dorset Territorial Park különleges vadvilágáról nevezetes.
Igloolik kis sziget, ahol a korai inuit kultúra legértékesebb leleteit találták.
Pond Inlet
A Baffin-sziget északi partján fekvő, festői szépségű városka. Keskeny csatorna választja el a Bylot-szigettől, amely védett terület, a Bylot Island Bird Sanctuary (madármenedék) helyszíne. A szigeten hegyek, folyók, homokkősziklák, jéghegyek, gleccserek és hómezők váltakoznak. Jó esetben a tengerpartról bálna, narvál (agyaras cet), vagy jegesmedve látható.
Little Cornwallis Island
Kis sziget, ahol Polaris városka található. Itt van a világ egyik legészakibb bányája. Cinket, ólmot termelnek ki. A 240 lakosú település nevezetessége, hogy az átlagos jövedelem Kandában itt a legmagasabb: 96 200 USD (a kanadai átlag 70 000 USD). A közösségnek tornacsarnoka, fedett uszodája is van. Helyi sajátossága, hogy állandó őrjárat figyeli a jegesmedvék mozgását.
Axel Heiberg Island
1985-ben egy geológiai kutatócsoport átrepült a sziget felett, és meglepve látták, hogy nagy fatönkök pettyezik az egyik domboldalt. Később a tudósok megállapították a helyszínen, hogy egy 45 millió éves, fosszilis erdőt találtak. Kiástak többek között aligátorcsontokat, amelyek azt bizonyítják, hogy az északi sarki éghajlat valamikor olyan volt, mint manapság a floridai Everglades-mocsárban.
Ellesmere Island
Kanada legészakibb szigetét nagy részben jégmezők, gleccserek fedik. A sziget északi oldalán van Nunavut másik nemzeti parkja, az Ellesmere Island National Park. Hegyvonulatait szintén hó és jég borítja. A Mount Barbeau 2604 m magas, ez a keleti Észak-Amerika legmagasabb hegye. A Lake Hazen pedig a legnagyobb tó a sarkkörtől északra.
A parkhoz közel, a tengerparton fekszik Alert, katonai bázis és meteorológiai állomás, a világ legészakabbra fekvő települése. Lakói -október közepétől február végéig- 19 héten át teljes sötétségben élnek.
Keewatin régió
Ebbe a régióba a középső északi síkság nagy része, a Southampton-sziget és a Hudson-, valamint a Jemes-öböl tartozik, szigeteikkel együtt.
Már többször szó esett az előző leírásokban arról, hogy a Hudson-öböl Henry Hudsonról kapta nevét, aki 1611-ben vitorlázott be a hatalmas tengeröbölbe. Még ma sem tudják mi történt vele, amikor őt, fiát és néhány hűséges emberét a lázadó legénység partra tette. Csak az öböl partján lakó inuitok apákról fiúkra szálló történetei mesélnek róla, amely változatok csak kevés közös vonásban egyeznek. Az egyik változat szerint egy csónakban fehér embereket találtak, akik egy kivételével halottak voltak, az egy kivétel H. Hudson fia lett volna.
Samuel Herne 1771-es útja után több mint fél évszázadik senki nem érdeklődött az errefelé elszigetelődve élő emberek iránt, sem kereskedők, sem egyházak. Ma már a repülők segítségével a legtöbb település elérhető.
Keewantin területe nagy, szétterülő tundra, fátlan, félelmetes, majdnem lakatlan. Sokan úgy emlegetik, hogy "the Rarrens" vagyis "a Pusztaság", azonban a tundra éppenséggel nem nevezhető pusztaságnak. Sziklás terület, alacsony fűzfákkal, rengeteg vízfolyással, halakkal teli tavak ezreivel. Állatok is nagyszámban élnek rajta: hatalmas kanadai rénszarvascsordák, kis pézsmatulok csoportok, vízimadarak milliószámra. A kristálytiszta égbolton sokszor sarki fény szikrázik.
A régió legnagyobb települése Baker Lake, amely az ilyen nevű tó mellett, a terület közepén fekszik. A tavat hosszú öböl, vagy folyótorkolat köti össze a Hudson-öböllel.
Rankin Inlet
A 2100 lakosú település a Hudson-öböl partján fekszik, a Keewatin régió közigazgatási központja, a múlt és jelen szintézise. A városi séta során az inuit kézművesek munkái kísérik a látogatót.
Marble Island
Rankintól 50 km-re van ez a sziget, a kísértetek szigetének is nevezik. Már több mint 200 éve, hogy James Knight, az északnyugati átjáró keresése közben hajótörést szenvedett a sziget partján. A brit tengerészek több mint egy évig életben maradtak, de lassan az éhség, a skorbut és különböző balesetek következtében mind elhaltak. A kovács maradt utolsó, akire később temetetlenül találtak üllője mellett. Legenda szőtte körül ezeket a szerencsétleneket és az inuitok számára kísértetjárta, átkozott föld lett, amit nem volt célszerű felkeresni. A hiedelem szerint annak, aki meglátogatja a helyet, négykézláb kell kimászni a partra, hogy ne érje szerencsétlenség.
Kitikmeot régió
Ez a régió a szárazföld északi partján a Dolphin partjának és Union-szoros, a Coronation-öböl, a Queen Maud-öböl mellett fekszik, a Boothia-félszigeten, a Viktoria-sziget és a Prince of Wales-sziget egy-egy részét, és a kisebb öblök szigeteit foglalja magában. Az egész régió az északi sarkkörön túl esik. Kevés település van rajta, néhányuk repülővel sem közelíthető meg.
A mai Kitikmeot régióban történt, a Viktoria-tengerszorosban, hogy John Franklin, expediciójának egész legénysége odaveszett a fagy, a hideg, a skorbut miatt, miközben az északnyugati átjárót keresték. Roald Amundsen viszont sikeresen hajózott át -a 20. század elején- méghozzá errefelé, a szárazföldet a szigetektől elválasztó öblök és szorosok útján az egyik óceántól a másikig. Az ő hajójáról nevezték el a King William-szigeten lévő Gjoa Haven városkát.
Most pedig szép türelmesen várjuk meg, míg kíváló tehetségű főfényképészünk gondos és ihletet fotóválogatása kiegészíti, képszerűvé varázsolja az olvasottakat.
Bojtikám, Tied a pálya!
Nunavut
Kanada legfiatalabb tartománya 1999. április elsején alakult. Közel 2 millió km2-es térségét az Északnyugati területek keleti részéből alakították ki. Lakóinak száma mindösszesen 27 000, többsége -85 %- inuit (őket nevezték régebben eszkimónak, vagyis krí indián nyelven "nyershúsevőnek".
Földrajza
Óriási területének, ami annyi, mint Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország és Spanyolország együttesen, nagy részét hó és jég borítja. Az egész térség az erdőhatáron túl, zöme az északi sarkkörön is túl van. Nyugat felöl az Északnyugati területek, délről a Hudson-öblöt körbefogó Manitoba, Ontario és Québec határolja. Keleti partjait már az Atlanti-óceán mossa. Északi szigetei pedig 300 km-re vannak az Északi-sarktól.
Az Északi területek nagy tavaitól keletre kezdődik a Kanada-pajzs (Laurentium), amely ősi sziklából és rárakódott bazaltos lávából, illetve homokkőből áll. A pajzs területe a homokkal, és agyaggal borított síkságtól a Hudson-öböl tájékán található sziklás dombvidékig terjed. Az öböltől északra lévő szigetek -Baffin, Bylot, Devon, Ellesmere- amelyeken eléggé magas hegyek emelkednek, az észak-amerikai kontinens peremét alkotják. Az Ellesmere-szigethez egész közel van Grönland. A nagy szigetek között még sok kisebb-nagyobb sziget található. Ezek egyike, az Ellef Ringnes Island mellett van jelenleg a föld északi mágneses pólusa.
A tartomány összesen 28 települése szétszórtan helyezkedik el a tengeröblök mellett. Az egész területen csak 20 km szilárd burkolatú út van településen kívül. A közlekedés a folyók, öblök, tengerek jégmentes időszakában hajóval, csónakkal történik, egyébként kutyaszánnal, motoros szánnal, valamint repülővel. Minden település mellet van egy kis repülőtér. A fővárosban, a Baffin-szigeten lévő Iqvaluit mellett légikikötő található. Kisebb sítalpas repülővel, helikopterrel pedig majdnem mindenütt le lehet szállni.
A tartománynak két nemzeti parkja van: az Auyuittuk National Park Reserve és az Ellesmere Island National Park Reserve.
Történelme
Az utolsó jégkorszak gleccserei mintegy 12 000 évvel ezelőtt kezdtek visszahúzódni a Hudson-öböl irányába. Jelen ismeretek szerint valószínű, hogy ezidőben kezdtek az indiánok és, kicsit később az inuitok elődei bevándorolni Ázsiából Észak-Amerikába, a Bering-szoroson át. (A legújabb kutatások ennek a feltételezésnek ellentmondani látszanak.) Az évezredek múlásával egyre inkább eljutottak keletre és északra. Az inuitok utolsó nagy vándorlása Alaszkából kelet felé kb. 1000 évvel ezelőtt történt. Hasonló korúak lehetnek az inuksuitnak nevezett kőhalmok, amelyek régi táborhelyeket jeleznek.
Ugyanebben az időszakban, Kr. u. 1000 körül, valószínűleg a vikingek is jártak errefelé. Mondáik arról szólnak, hogy Grönlandból nyugat felé, a partok mellett hajózva előbb Helluland (a lapos kövek földje), partjait pillantották meg, amely Baffin-szigete lehetett.
A vikingek után feltehetően Martin Frobisher volt az első európai, aki 1578-ban a mai Kanada északkeleti partján kikötött. Aranyat és az északnyugati átjárót kereste, de egyik sem sikerült. Így alapított a Baffin-szigeten egy települést, -ez a mai főváros Iqvaluit, amit 1987-ig Frobisher Baynek neveztek-, majd hazahajózott. Aztán a terület után megszünt az érdeklődés, csak bálnavadászok keresték fel.
1611-ben Henry Hudson felfedezte az öblöt, amely később az ő nevét kapta. Majd 1615-ben William Baffin feltérképezte a később róla elnevezett sziget és a szárazföld (Québec) között húzódó Hudson-szorost. Kb. 50 év múlva az öbölről elnevezett társaság és riválisa, a North West Co kereskedőket küldött, hogy felfedezzék a terület északi földjeit. Ezek egyike volt Samuel Hearne, aki 1770-1772 között a Hudson-öbölből indulva elért a Coppermint folyó torkolatáig és -délebbre- a Nagy-Rabszolga tóig. Ő volt az első, aki eljutott -szárazföldön- Észak-Amerika jeges tengeri partjáig. Tovább kutatták az északnyugati átjárót: Robert Le Mesurier McClure, a brit királyi tengerészet kapitánya volt az, aki 1854-ben végül felfedezte az Atlanti-óceán és a Csendes-óceán közötti tengeri utat. A norvég Roald Amundsen a Gjöa hajóval 1903-1906 között végighajózott az Atlanti- és a Csendes-óceán közötti tengereken.
Kanada északi földjének nagy részét 1670 és 1867 között a Hudson's Bay Co kormányozta. 1868-ban adták át ezeket a briteknek, amely 1999-ig érvényes határokat 1912-ben határozták meg.
Az őslakosság 1960-ban kapott szavazati jogot a kanadai parlamentben, 1979-ben pedig először szerzett mandátumot inuit nemzetiségű lakos. Ezért merült fel az elképzelés, hogy az Északnyugati területek főként inuit lakta részei önálló szövetségi tartománnyá váljon. Ez végül 1999. április 1-én vált valóra, amikor a keleti területek Nunavut "a mi földünk" néven inuit önkormányzattá, Kanada legújabb tartományává alakult.
Inuitok ezen a területen kívül, sőt ennél nagyobb számban Alaszkában, Grönlandon és Dániában, és Szibériában élnek. Összlétszámuk azonban csekély, mindössze 120 ezer lehet. Ebből kanadai lakos kb. 23 ezer. Nyelvük az inuktitut, amely az eszkimó-aleut nyelvcsaládba tartozik. Az inuitok művészete, főleg szobrászata figyelemreméltó.
Az inuitok ma már nem nomádok, nem vándorolnak egész törzsek. Már nem építenek jégkutyhókat, legfeljebb hosszabb útjaikon éjszakáznak ilyesmiben. Meglehetősen nagy, összkomfortos, kormányzati támogatásból épült házakban élnek, iskoláik vannak, telefont használnak és az Anik nevű távközlési műhold révén televíziót néznek. Nagyon rövid idő alatt jutottak el a pattintott kőszerszámtól, a primitív csonteszközöktől és az izomerőtől a vadászpuskáig, a repülőig és az elektromos generátorig.
Gazdaság
Nunavut gazdaságának alapja egykor a bálnavadászat és a szőrmekereskedés volt, ma inkább a bányászat. Az északi szigeteken, illetve a tenger alatt olaj- és földgáz kitermelés folyik. A Hudson-öböltől nyugatra vas-, arany-, uránium- és gyémántbányák vannak.
A területen három régió alakult ki: Baffin, Keewatin és Kitikmeot alkotják közigazgatásilag a hatalmas területet.
Baffin régió
Ide tartozik a legnagyobb sziget, Baffin Island, valamint a jeges-tengerben lévő kisebb-nagyobb szigetek. Ezen a vidéken az időjárás kiszámíthatatlan, és majdnem minden évben akad néhány nap, amikor még rádió-összeköttetés sincs. Szerencsés esetben északi fény is látható erre.
Baffin-sziget a kanadai szárazföld keleti oldala mellett fekszik, festői fjordok, jéghegyek, gazdag vadvilág és az éjféli nap földje. Márciustól júniusig a nap csak éjjel 3-kor nyugszik le. Autóval sem elérni, sem közlekedni nem lehet a szigeten, de három repülőtársaság gépei is le tudnak szállni a tartomány fővárosában, a Baffin szigeti Iqvaluitban.
Iqvaluit
1576-ban érkezett Martin Frobisher abba az öbölbe, melyet később róla neveztek el, és ahol a kialakuló település is nevét viselte. 1987-ben, népszavazás eredményeként visszakapta hagyományos, a "több, mint két hal" jelentésű inuit nevét.
Valaha kis kereskedelmi állomás volt. A 19. században európai és amerikai bálnavadászok keresték fel gyakran. A 4200 lakosú város ma az egyik legnagyobb településnek számít az Északi-sarkvidéken. A Baffin régió igazgatási, szállítási, oktatási és gazdasági központja. Számos galéria található a városban, amelyek az inuit művészetet koncentrálják.
Nevezetessége a St. Jude (Szt. Júdás Tádé) anglikán templom, mely jégkunyhó alakot formáz.
A Nunatta Sunakkutangit (A Föld Dolgainak Múzeuma) inuit szobor és kézműves kiállítást takar.
A Quammaarviit Historic Park Történelmi Emlékpark. A várostól 12 km-re nyugatra van, romterület, ahol a maradványok a történelem előtti időkből származnak. A sziget nyáron csónakkal, télen motoros- vagy kutyaszánnal érhető el.
A Meta Incognita-félszigeten, a Hudson-szoros és a Frobisher-öböl között terül el a Katannilik Park Reserve, mely védet terület, gazdag állatvilága és egyedülálló növényvilága van.
Pangirtung
A település a Cumberland-tengerág mellett fekszik, egyike a Baffin-sziget legszebb helyeinek. A hegyek gyűrűjében elterülő várost régóta látogatják bálnavadászok. Kis repülőtere fogadja a közeli nemzeti park látogatóit.
Auyuittuk National Park Reserve a Baffin-sziget derekán fekvő védett terület. 1976-ban alakult, neve inuit nyelven "a hely, ahol sohasem olvad". Ez volt az első nemzeti park Kanadában, az Északi sarkkörön túl. A Penny-Highlands (P.-hegyvidék) 2000 m-nél magasabb csúcsai uralkodnak a parkban. Kb. 5000 km2 -es jégmező a Penny Ice Cap (P. jégsapka), amely az utolsó jégkorszak maradványa. A gleccserek által csiszolt, csupasz sziklákat a világ minden tájáról keresik fel a hegymászók.
Jegesmedvék, sarki rókák, kanadai rénszarvasok, fókák, bálnák, narválok (agyaras cet) népesítik be. Kb. 40 madárfaj él itt, köztük a ritka norvég vadászsólyom, és az énekes hattyú.
Pangnirtugtól 50 km-re délre, a Cumberland-félszigeten van a Kekerten Historic Park (Történelmi Emlékpark). A látogatók bálnafigyelők, bálnazsírtartályok, valamint bálnavadász- és inuit házak maradványait nézhetik meg.
A Baffin sziget délnyugati félszigetén -Foxe Peninsula- van Cape Dorset település, ahol több kíváló kanadai képzőművész él. A Cape Dorset Territorial Park különleges vadvilágáról nevezetes.
Igloolik kis sziget, ahol a korai inuit kultúra legértékesebb leleteit találták.
Pond Inlet
A Baffin-sziget északi partján fekvő, festői szépségű városka. Keskeny csatorna választja el a Bylot-szigettől, amely védett terület, a Bylot Island Bird Sanctuary (madármenedék) helyszíne. A szigeten hegyek, folyók, homokkősziklák, jéghegyek, gleccserek és hómezők váltakoznak. Jó esetben a tengerpartról bálna, narvál (agyaras cet), vagy jegesmedve látható.
Little Cornwallis Island
Kis sziget, ahol Polaris városka található. Itt van a világ egyik legészakibb bányája. Cinket, ólmot termelnek ki. A 240 lakosú település nevezetessége, hogy az átlagos jövedelem Kandában itt a legmagasabb: 96 200 USD (a kanadai átlag 70 000 USD). A közösségnek tornacsarnoka, fedett uszodája is van. Helyi sajátossága, hogy állandó őrjárat figyeli a jegesmedvék mozgását.
Axel Heiberg Island
1985-ben egy geológiai kutatócsoport átrepült a sziget felett, és meglepve látták, hogy nagy fatönkök pettyezik az egyik domboldalt. Később a tudósok megállapították a helyszínen, hogy egy 45 millió éves, fosszilis erdőt találtak. Kiástak többek között aligátorcsontokat, amelyek azt bizonyítják, hogy az északi sarki éghajlat valamikor olyan volt, mint manapság a floridai Everglades-mocsárban.
Ellesmere Island
Kanada legészakibb szigetét nagy részben jégmezők, gleccserek fedik. A sziget északi oldalán van Nunavut másik nemzeti parkja, az Ellesmere Island National Park. Hegyvonulatait szintén hó és jég borítja. A Mount Barbeau 2604 m magas, ez a keleti Észak-Amerika legmagasabb hegye. A Lake Hazen pedig a legnagyobb tó a sarkkörtől északra.
A parkhoz közel, a tengerparton fekszik Alert, katonai bázis és meteorológiai állomás, a világ legészakabbra fekvő települése. Lakói -október közepétől február végéig- 19 héten át teljes sötétségben élnek.
Keewatin régió
Ebbe a régióba a középső északi síkság nagy része, a Southampton-sziget és a Hudson-, valamint a Jemes-öböl tartozik, szigeteikkel együtt.
Már többször szó esett az előző leírásokban arról, hogy a Hudson-öböl Henry Hudsonról kapta nevét, aki 1611-ben vitorlázott be a hatalmas tengeröbölbe. Még ma sem tudják mi történt vele, amikor őt, fiát és néhány hűséges emberét a lázadó legénység partra tette. Csak az öböl partján lakó inuitok apákról fiúkra szálló történetei mesélnek róla, amely változatok csak kevés közös vonásban egyeznek. Az egyik változat szerint egy csónakban fehér embereket találtak, akik egy kivételével halottak voltak, az egy kivétel H. Hudson fia lett volna.
Samuel Herne 1771-es útja után több mint fél évszázadik senki nem érdeklődött az errefelé elszigetelődve élő emberek iránt, sem kereskedők, sem egyházak. Ma már a repülők segítségével a legtöbb település elérhető.
Keewantin területe nagy, szétterülő tundra, fátlan, félelmetes, majdnem lakatlan. Sokan úgy emlegetik, hogy "the Rarrens" vagyis "a Pusztaság", azonban a tundra éppenséggel nem nevezhető pusztaságnak. Sziklás terület, alacsony fűzfákkal, rengeteg vízfolyással, halakkal teli tavak ezreivel. Állatok is nagyszámban élnek rajta: hatalmas kanadai rénszarvascsordák, kis pézsmatulok csoportok, vízimadarak milliószámra. A kristálytiszta égbolton sokszor sarki fény szikrázik.
A régió legnagyobb települése Baker Lake, amely az ilyen nevű tó mellett, a terület közepén fekszik. A tavat hosszú öböl, vagy folyótorkolat köti össze a Hudson-öböllel.
Rankin Inlet
A 2100 lakosú település a Hudson-öböl partján fekszik, a Keewatin régió közigazgatási központja, a múlt és jelen szintézise. A városi séta során az inuit kézművesek munkái kísérik a látogatót.
Marble Island
Rankintól 50 km-re van ez a sziget, a kísértetek szigetének is nevezik. Már több mint 200 éve, hogy James Knight, az északnyugati átjáró keresése közben hajótörést szenvedett a sziget partján. A brit tengerészek több mint egy évig életben maradtak, de lassan az éhség, a skorbut és különböző balesetek következtében mind elhaltak. A kovács maradt utolsó, akire később temetetlenül találtak üllője mellett. Legenda szőtte körül ezeket a szerencsétleneket és az inuitok számára kísértetjárta, átkozott föld lett, amit nem volt célszerű felkeresni. A hiedelem szerint annak, aki meglátogatja a helyet, négykézláb kell kimászni a partra, hogy ne érje szerencsétlenség.
Kitikmeot régió
Ez a régió a szárazföld északi partján a Dolphin partjának és Union-szoros, a Coronation-öböl, a Queen Maud-öböl mellett fekszik, a Boothia-félszigeten, a Viktoria-sziget és a Prince of Wales-sziget egy-egy részét, és a kisebb öblök szigeteit foglalja magában. Az egész régió az északi sarkkörön túl esik. Kevés település van rajta, néhányuk repülővel sem közelíthető meg.
A mai Kitikmeot régióban történt, a Viktoria-tengerszorosban, hogy John Franklin, expediciójának egész legénysége odaveszett a fagy, a hideg, a skorbut miatt, miközben az északnyugati átjárót keresték. Roald Amundsen viszont sikeresen hajózott át -a 20. század elején- méghozzá errefelé, a szárazföldet a szigetektől elválasztó öblök és szorosok útján az egyik óceántól a másikig. Az ő hajójáról nevezték el a King William-szigeten lévő Gjoa Haven városkát.
Most pedig szép türelmesen várjuk meg, míg kíváló tehetségű főfényképészünk gondos és ihletet fotóválogatása kiegészíti, képszerűvé varázsolja az olvasottakat.
Bojtikám, Tied a pálya!
C
csocsike
Vendég
Efike írta:Csak tudnám, hogy miként raktárk ezt össze daru nélkül !
[/quot
Ha tudnad , mit kezdenel vel? Neked is vannak koveid? :shock:
