Kínáról bővebben

Szia Kata,

Több részletbe írom meg, mert egyszerre sok lenne.

1. rész
2014 márciusában úgy döntöttem, hogy 13 év fogamzás gátló szedése után abbahagyom, mert lassan gyermeket szeretnék, és így szépen lesz ideje kiürülni a testemből.
A gyógyszer szedése alatt is nagyon nagy menstruációs fájdalmaim voltak (mindig széklet ürítési kényszerem volt, nem tudtam enni azokba a napokba, mert ha ettem rögtön WC-re kellett mennem. Olyan volt a fájdalom, hogy hullámokba jött rám. Gyomrom fájt, ha csak vizeletet ürítettem) Próbálom felidézni mik voltak még, de a fetrengés a földön az mindig tünet volt. Ezekbe a napokba sosem mozdultam ki, vagy ahova mentem nagoyn lassan érkeztem meg.
Nem szedtem semmilyen fájdalom csillapítót, mert úgy gondoltam kibirom. Aztán egyszer csak eljött a cataflám ideje. Annyira jó volt, hogy nem volt fájdalom, hogy onnantól kezdve elkezdtem szedni.
Bal oldalon a petefészeknél volt hogy napokig fájt, ekkor még nem tudtam, hogy mi lehet a baj. Menstruációm rendesen megjött 21 naponta.
2014 novemberében teliholdkor barna folyásom volt, amitől megilyedtem, mert két mensi között volt. 2014 decemberében a nőgyógyászom azt mondta van egy cisztám, lehet csokisziszta, adott egy másik nődoki nevet. Őt nem tudam felhívni. Ezért olyan volt mintha az agyam kómába esett volna, nem foglalkoztam a cisztával. Majd februárba döntötem el, hogy keresek egy nődokit.
Ő elküldött pár vérvételre, ahol a CA125 értékem a 5szöröse volt a normálnak. Azt mondta 120 e Ft-ért megműt. Szerencsére se pénzem nem volt se nem akartam műtétet.
Akkor határoztam el, hogy magam gyógyulok. Elkezdtem Kaqun fürdőbe járni, inni a vizet. S lelkileg Belső utazásokon vettem részt, ami után be is lázasodtam. (én nem szedek lázcsillapítót, így hagytam dologzni a testem éjszaka, reggelre semmi bajom nem lett, kiizzadtam magam.)
Ezidőtájt találtam rá az Új germán Medicinára, és sokszor hallgattam Barnai Robertó Youtube- os videoit. Aki teljesen más szemléletet adott erről a elváltozásról. Tustam, hogy megoldás szakaszába vagyok, csak azt nem tudtam mennyi ideje volt meg a fájdalom.
(Édesanyukám 2010-ben hallt meg, az ő gyásza is még bennem volt)
Közben lelkesen szedtem a Moksha cseppet (ami homeopátia alapjaival készült, de infromáció csepp) Nagyon sokat segített a lelki oldásokba a moksha is.
Olyan nőgyógyásszal szerettem volna találkozni, aki nem akar egyből műteni és egy kicsit ezoterikus beállítottságú. Ekkor találtam rá dr. Templom Józsefre. Ő is ugyanazt látta, 1 hónapig kaqun vizet és Huminiqumot javasolt.
Sajnos 1 hónap múlva is ott volt a bal oldalamon, így azt javasolta, hogy MR kellene, így tovább küldött egy másik nődokihoz.
dr. Kiarash Bahremanhoz, aki a Kék golyóba is rendel. Ott sikerült 2015 július végén MR-t csináltatni, s ott midnenre fény derült.
(a ciszta a petefészek és méh között volt rácsatlakozva a hugyhólyagra és vastagbélre)
Azt mondta a Kia doktor úr, hogy nagoyn rossz helyen van, nem tud megműteni, csak gyógyszeresen tudna kezelni, majd utána műteni.
De mivel nem akartam műtétet, így kaptam fél év haladékot, mert nem rosszak az értékeim.
Ekkor jött a kétségbe esés, hogyan is csináljam....
 
2 rész

Vesszőfutásom a makrobiotikával.

Kerestem alternatív megoldást, hogy mivel tudom 6 hónap alatt meggyógyítani magam.
Elsőnek az Aviva tornára találtam rá. El is mentem bizakodva, de kiderült, hogy a torna nagyon jó, csak nem endosoknak. Ez az egy betegség mellyel nem lehet csinálni.
Úgyhogy tovább kerestem, de az Aviva tornás csaj javaslatára kihagytam pár dolgot az étkezésemből. (hús, tej, kenyerek) El is kezdtem fogyni, 1 hónap alatt 4 kg.
Ezután találtam meg az Arwen tornát, ahol nagyon jó ígéretek voltak, ha mindent betartok. S bárhogy is igyekeztem nagyon nehéz volt betartani az étkezési tanácsokat.
Makrobiotikus étkezésbe kezdtem bele, ehhez Németh Tünde által adott ételeket készítettem el nap mint nap.
Már az ételek beszerzése is kihívás volt számomra. (Herba ház, Ázsia bolt.)
A Makrobiotikus étkezés japánból ered. A lényege az, hogy vannak savas és lúgos ételek, s a makrobiotika a semlegeshez közelít. Rengeteg számomra ismeretlen étellel, és hozzávalóval ismerkedtem meg. (algák: kombu, wakame, arame; tahini krémből majonézt csinálni, Szushi bűvész lettem, tempe - szójakészítmény, miso levesek - jégcsapretekkel, sitake ....sokféle egyéb ételek)
Kihagytam: hús, tejtermék, kenyér, cukor (helyettük rengeteg zöldség, barna rizs, köles, árpa.., rizsszirup a cukor helyett)
Csak hogy el tudjátok képzelni milyen volt egy napi ékezésem ... reggel miso leves (megfőztem a pár percig a kombut, jégcsapretket, sitakét, majd beletettem egy kanál misot), további reggeli barna rizs blansírozott brokkolival (pár percig megfőzni, nehogy túlfőzzük) Itt tanultam meg, hogy vannak fogaim.
ebéd: barnarízs répával +sült tempe gyömbéres kuzu szósszal + gőzölt brokkoli és a vacsi: barna rízs azuki babbal + Arame lotusz gyökérrel és pirított szezámmal + blansírozott brokkoli + préselt saláta)
Volt olyan hozzávaló amit 3 hónap alatt se tudtam megvenni pl lótuszgyökér
Az első héten olyan ideges voltam, hogy még párommal is összevesztem, amikor is rá kellett jönnöm, hogy kell egy pihenőnap, s persze a tornából vettem el, így egyik este végre tudtam pihenni is. Heti 3 torna plusz 1-2 tai csi óra, mert azért a tai chit nem voltam hajlandó feladni. Reggel 6-tól 7-ig főztem, majd irány a munka, munka után vagy torna vagy tai chi...este 9 -9.30-ra értem haza...főzés 11-ig, majd kidőltem. Ez ment 3 hónapig amikor is a nyári sulyomból 67 kg-ből lementem 55-53 kg-ra. A testemnek nagyon jót tett a súlyfelesleg eltűnése, de azért már izomból is fogytam. December elején döntöttem el, hogy befejezem a tornát és az étkezést, mert már rá se bírtam nézni az ételekre. Hogy mi változott? Volt egy fájdalommentes hónapom. De utána már nem. Próbáltam letenni a cataflámot, mert Tünde azt mondta hogy azzal nem segítem a gyógyulást. Ez idő alatt csak fizikai síkon dolgoztam magamon (értsd azt, hogy nem foglalkoztam a lelki háttérrel, annyira bíztam a sikerbe. Meg kellett tanulnom, hogy az önsanyargatás nem az az út amire szükségem van. Már szinte nem is voltam önmagam. Munkahelyemen mindenki mondta ,hogy hagyjam abba, de meg se hallottam. Megszállott voltam. Rengeteg ettem, de nem híztam. Az arcom színe fal fehér volt, majd mikor újra ettem húst, újra kaptam életteli színt.
Maga az étkezés nagyon jó tisztítókúra volt, most már tartom a súlyom, eszek makrósat és nem makrósat is. S tényleg javaslom, hogy egy ilyet érdemes végigcsinálni, de a csak fizikai síkon nem lehet meggyógyulni. (vagy műtét...s újra visszanő. Mint ahogy a tornán összebarátkoztam elég sok endós lánnyal, akik már több műtéten is túl voltak. a Gyökér ok megkeresése nagyon fontos szerintem. Persze ez nem könnyű és nem mindig befogadható a válasz.
December végén kaptam meg dr. Papp János Kínai orvos telefonszámát, Azt mondta az ismerősöm, hogy menjek el hozzá, meg fogja mondani ha nem tud segíteni. (3. részbe részletezem, milyen kezeléseket kaptam)
Nagyon megörültem ennek a hírnek, mert régóta vágytam arra, hogy pulzus -és nyelv diagnosztikával megismerkedjek. Az akupunktúra nem áll távol tőlem, mert 2010-ben elvégeztem a természetgyógyászati ágak közül a fülakupunktúra addiktológus szakot. Ezzel dolgozok is, de nem főállásba. Mert jelenleg és elég régóta egyik bankunkba dolgozok.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Sziasztok!
Mikor jon a 3. rész?
Koszonom!
Vagy ez valami marketingos dolog, hogy minél tobben menjenek Dr. Papp János után?
 
Mivel Január óta több minden történt, így nem tudom egybe leírni, de elkezdtem.
Folyt...

3. rész:

2016. január: felhívtam a kapott telefonszámot, elsőre nem vették fel, majd visszahívott Papp János doktor úr, elmondtam ki vagyok és mit szeretnék, majd átadta telefont az asszisztensének, Krisztának, akinek elmondtam újra ki vagyok, időpontot egyeztettünk és vártam a további utam folytatását.

Mikor elérkezett a nap rövidesen a hívásom után, s beléptem a rendelőbe, olyan nyugalom fogott el. Az volt a belső érzésem, hogy haza érkeztem. Nem tudom elmondani, hogy mi ez az érzés, de valahányszor a rendelőbe megyek, mindig megnyugszom és boldogan távozok.

A Doktor úr kijött a szobájából, köszöntött, kezet fogott velem és beinvitált. Teljes extázis volt nekem a vizsgálat, mert annyira érdekelt a pulzus diagnosztika, hogy egyfolytában beszéltem és beszéltem.

Sok-sok kérdést tett fel nekem (pl. besárgultam e születésem után, szülők betegségei, mikor jött meg a menstruációm…stb.) Majd szépen megfogta a csuklóm és már elemzett is. „Önnek sok álma van!” Mondtam, hogy igen. „Van torok gombóc érzése?” Mondtam, hogy igen. „Néha feldobog a szíve?” Mondtam, igen. „Bár nem látszik Önön, de sokat nyugtalankodik.” ,Mondtam, igen. S már mondta is, hogy vese és máj a probléma…. Ezt ne úgy képzeljétek el, hogy ilyenkor a szerveknek van bármi fizikai baja. A kínai orvostudomány máshogy szemléli a szerveket. Ők csatorna és szervek együtteseit nézik meg. Azért vagyok most már ilyen művelt, mert elkezdtem tuina masszázst tanulni, ahol az öt elem tanával ismerkedem. Erről majd később mesélek, most maradjunk januárnál. A Doktor úr azt mondta, hogy 3-4 hónap alatt helyre tud hozni, ami 30-40 akupunktúrás kezelést jelent minimum.

Annyira boldog voltam, hogy meggyógyulok, hogy mikor hazaértem és elmondtam páromnak, de ő nem szólt semmit. Eleinte furcsálltam, de mivel sose szokott sokat beszélni, így nem zavart. Másnap már, mikor hazaértem, azt láttam, hogy tömi magába az édességet, és nem szokott ilyet csinálni, csak ha valami baj van. Kérdezgettem, de azt mondta, minden ok. Ma már tudom, miért evett annyi édességet akkor. Mivel nagyon sok minden történt azóta, így nem akarok sietni a leírással.

Hétvégére megjelent egy újabb tünet, vastagbélvérzés a mensim előtti napon. Ez nagyon megrémisztett, mert ilyen tünetem nem volt korábban. Nem akartam az akupunktúrát csak két héttel később elkezdeni, de a tünet miatt jobbnak láttam hamarabb megkezdeni a kezelést. A Doktor úr javasolt még hipnózisos kezelést is.

Hipnózis, ezzel már találkoztam korábban egy agykontrollos havi találkozón. Domján László fia, Domján Andris is vezet ilyet. Évek óta ki akartam próbálni, milyen egy ilyen. Így kerültem Andreához, aki a Doktor úr rendelőjében kezel. Első alkalommal sokat beszélgettünk, hogy ki vagyok, szüleimmel, két bátyámmal milyen a viszonyom, nagyszüleimnek milyen a viszonya…stb. Majd egy gyors rövid vezetett relaxációt is kaptam aznap, mert mikor a páromról és a gyerek témáról beszéltem, nagyon beleszúrt a bal oldalam a petefészeknél. Első alkalommal megkaptam azt a választ a saját tudat alattimtól, hogy szívemből szeretnék gyermeket, csak félek attól, hogyha egyedül leszek, mert párom nem lesz velem, hogy fogom felnevelni.

Ez az egész annyira elgondolkodtatott. Eleve az, hogy végre évek óta vágytam arra, hogy el tudjam dönteni, akarok e gyermeket vagy nem. Mindig bujkáltam magam elől, s nem mertem bevallani, hogy akarom vagy nem.

Párom idősebb tőlem 17 évvel, s neki van két lánya, akiket imádok, s fel is nőttek mellettünk. (Az ex feleséggel is rendkívüli a viszonyom. Mindig mindent meg tudtunk beszélni, együtt szerveztük a ballagásokat, beszélgettünk, ha valamelyik lánynak problémája volt.)

Itt már gondolhatjátok, hogy 17 évvel idősebb, s vajon ő akar e még gyermeket. Sajnos a válaszokat hónapokkal később kaptam meg erre a kérdésre.

Szépen jártam az akupunktúrára, nagyon vártam, hogy azt mondja a Doktor úr, meggyógyultam. Egyetlen egy dolgot kért, na jó, kettőt, hogy 12-ig igyak meg 2 liter folyadékot, utána a többit, napi 4 litert összesen és 18 óra után ne egyek. Nagyon boldog voltam, hogy ehetek bármit, de nem gondoltam, hogy ilyen nehéz megtartani azt, hogy 6 után ne egyek. Volt olyan reggel, hogy kérte, nyújtsam ki a nyelvemet, s kértem, hogy most ne, mert előző este búcsú buli volt a munkahelyen és megszegtem a szabályt. De mivel ő az orvos, így kinyújtottam. Nem szólt semmit sem. Beszúrta tűket és azt mondta „egészségemre”. Fél órát kellett a tűkkel együtt pihennem minden alkalommal.

Hipnózis kezelésre minimum 2-3 hetente mehettem, így az akupunktúra volt a heti 3 reggeli meditációs pihenésem. Mert igyekeztem meditálni reggelente. (7-7.30-ig) Utána irány a bankos munkám.

A második hipnózison visszamentünk egy olyan gyermekkori élményemhez, amire nem emlékeztem. 2 éves lehettem, s bepisiltem, mikor is anyukám kiabált velem. Ez egy nagyon rossz élmény volt nekem. Innen elég sok következtetést levontam. Életem folyamán mindig menekülni akartam helyzetek elől, és az agyam is képes volt lezárni olyan helyzeteket, ahol sérülhettem volna. Ez mind innen ered.

Az akupunktúrás kezelések mellé kaptam ajándék masszázsokat (shiatsu, tuina, reflexolgóia) Nagyon élveztem a masszázsokat. Igyekeztem minden masszőrhöz eljutni és kiválasztani a kedvencemet. Elég nehéz volt, mert Szilárd, akinél tuina masszázson voltam, igazi reptetést hajtott végre rajtam. Ez az én érzésem volt a masszázs után. Nem egy kellemes masszázs, de utána azt éreztem, hogy kihúzták a hátam, és a kezelés végén az ágy felett lebegtem. Viktor, akinél shiatsun, nála meg mintha rongyból lennék, úgy hajtogatott, mint egy babát. Nagyon el tudtam lazulni, és mindkettejükkel nagyon jót beszélgettem.

Kedvencem Gábor lett, vele találtam meg a közös hangot mindenben. Olyan Gáborral minden egyes találkozás, mint egy lélekápolás. Mindig kapok tanácsot, hogy mire figyeljek, mivel dolgozzak. Hol vannak a gátak.

A Doktor úr egyik nap megkérdezte,, lenne-e kedvem megtanulni a hipnózist. Hipnózis tanulni? Minek? Agykontrollból jó vagyok – gondoltam magamban.

De volt egy mondat, ami beleivódott a fülembe: ”ezután megváltozik az életem.” Ez nagyon megtetszett. Itt az ideje változtatni – gondoltam naivan. Bele se merek gondolni, min vagyok azóta túl. folyt.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A belverzes nem jatek ahoz orvoshoz kell fordulni.
Azert az orvosi diagnosztikat nem szabad lebecsulni, mert jobban latja egy ct vagy ultrahang utan a problemat, es mellette esetleg alterneativ kiegesziteskent lehet probalkozni de enm az orvos helyet.
 
Oldal tetejére