"...kicsiny barát, neked én csak ezt Az álmodó nagy, hűs utazást adom.../Zalán Tibor

Zelk Zoltán: Vakáció


Hova menjünk,
milyen tájra?
Hegyre talán
vagy pusztára?

Folyópartra
vagy erdőbe?
Faluszéli
zöld mezőre?

Lepkét fogjunk
vagy horgásszunk?
Vagy mégiscsak
hegyet másszunk?

Akár erdő,
akár folyó:
gyönyörű a
vakáció!

Fecske Csaba : Aranyat rejt a nyár


A nap már hazaszállt:
elfogyó, sárga folt –
Az égi vizekben
fürödni kezd a hold.

Fürödni kezd a hold.
A fűben csöpp bogár.
Végtelen mezőkön
aranyat rejt a nyár.

Aranyat rejt a nyár.
Mezítláb jár a csönd.
A földön béke van,
s fényesség odafönt.

Janáky Réka : Pókmese


Volt egyszer egy vízipók,
A neve: Vízi Zsolt.
Vára buborék,
Kertje moszatból,
Udvara vízből volt.
Ablakából nádimuzsika,
Ajtajából vízi zene szólt.
Ennek a póknak csuda kincse:
Három picipókja volt.
A csíkos picipók,
A pöttyös picipók
Meg a keresztes picipók.
Ettek ám a kis szopók!
Később meg fogytak erősen
A pók-cipók,
És nőttek is szépen
A pókpopók.
Nem voltak ám mindig jók
A picipókok!
Voltak időnként
Fura pókok is,
Haspókok is
Meg csudapókok is...
Lett volna hát a szidásra jó ok,
S elmaradhattak volna a bókok,
Hogy a picipókok:
A csíkos is,
A pöttyös is
Meg a keresztes is:
Egytől-egyig aranypókok.
Így nőttek-növögettek
A pókruha-koptatók,
Vízitánc-ropók,
És néha jöttek az iskolából
A pók-rovók...
De idővel felnőttek
A picipókok,
És ma már ők is
Komoly, nagy vízipókok:
Apapókok,
Anyapókok,
Pókanyók és
Pókapók.

Szabó T. Anna : Gyorsvonat




Dinami-dinami-dinamika…
Dinami-dinami-dinamika….
Tudod-e, mi az a dinamika?
Robog a hídon a vasparipa:
háromszög a mozdony orra,
leng a füstje erre-arra –
ha ott állnál a korlátnál,
mintha pergő filmet látnál:
két korlát közt dübögő dallam,
minden mozdul, lódul, villan,
kerék csattog, szikra pattog,
sárga, piros, kék ablaka kattog,
háromszög, kör, sok pergő szín –
firkálj gyorsan egy cikkcakkot!

Szabó T. Anna: A láthatatlan állatok


Zöld domb, sárga domb,
fekete fákon fekete ág,
lila patakban, barna patakban,
sárga iszapban fekete rák.

Két piros fa összefogózik,
vadlila szélben hajlanak ők,
mindig együtt sutyorog a lombjuk,
nem riadoznak az alkony előtt.

Fogd meg a krétát: sárga maszatba,
sárga iszapba húzz vonalat:
fess lila békát, feketepiros fát,
húzz ceruzádba, zsírkrétádba
egyetlen szál kék fonalat!

Szalai Borbála : Őrködő csillagok


Az öreg hold
fönn az égen
már jó messze
baktatott,
mire sorban
fölébredtek
körötte a
csillagok.
Tündökölve
sziporkáztak
a parányi
mécsesek,
talán éppen
vetélkedtek:
melyiküknek
fénye szebb?
Minden este
akkor keltek,
mikor a nap
lebukott,
nem csoda, hogy,
életükben
sosem látták
a napot.
Hát egy éjjel,
őszi éjjel
három csillag
mit csinált:

a keleti
égbolt szélén
összedugta
buksiját.
Sugdolóztak,
tanakodtak,
szövögették
tervüket:
ébren várják
be a hajnalt,
le nem hunyják
szemüket.
Mikor reggel
munkába áll -
meglesik majd
a napot,
hadd lássák már
egyszer ők is,
ők, az éji
csillagok.
Strázsált ám a
három csillag,
kitartóan
örködött,
egyre leste,
mikor bukkan,
fel a nap a
föld fölött...

Csakhogy mire
jött a hajnal,
s halvány fénye
szertefolyt,
a három kis
őrszem közül
kettő bizony
bóbiskolt.
A harmadik
álmot űzve
egyet-egyet
pislogott:
- Nemsokára
itt a reggel!
Meg kell látnom
a napot!...
Ám erősebb
volt az álom,
s a kis mécses
kialudt...
Épp mikor
az új reggel
a nap előtt
tárt kaput.

Molnár József Bálint : Hagyd élni a fákat


Virul a hegyoldal, zöldellnek a fák
Madárfütty járja át a természetet,
Szeretném az életem még én is élni
Vándor, ki elballagsz mellettem
Ne emeld rám a kezed.

Madár repül felettem, tücsök ciripel mögöttem
A természetben megtalálod Te is helyed
De én mozdulatlan, némán élem életemet
Vándor, ki elballagsz mellettem
Ne emeld rám a kezed.

Bejárhatod a világot, festhetsz, zenélhetsz
Vagy verseléssel szerezhetsz hírnevet,
De hagyj egy kicsit engem is élni
Vándor, ki elballagsz mellettem
Ne emeld rám a kezed.

A tenger mélyére merülhetsz, mászhatsz hegyet
De hagyj nekem is egy kis életteret
Hagyj egy kicsit tovább élni
Vándor, ki elballagsz mellettem
Ne emeld rám a kezed.

Ruhád piszkos lehet, kezed is megvérezheted
Ne bánj velem mostohán,
Szeresd a természetet
És ha elballagsz mellettem
Ne emeld majd rám a kezed.

Köszönöm a fenti verseket. Kellemes perceket okoztak nekem és 9 éves fiamnak.

Zelk Zoltán : Október

Kisöccsétől. Szeptembertől
búcsút vesz és útra kél,
paripája sűrű felhő,
a hintója őszi szél.


Sárga levél hull eléje,
amerre vágtatva jár,
félve nézi erdő, liget,
de ő vágtat, meg se áll.


Hová, hová oly sietve,
felhőlovas szélkerék?
Azt hiszed tán, aki siet,
aki vágtat, messze ér?


Dehogy hiszi, dehogy hiszi,
hiszen nem megyen ő messze,
csak addig fut, míg rátalál
a bátyjára, Novemberre.

http://www.operencia.com/versek/oeszi-versek/1477-mentovics-eva-ha-int-az-sz-neked

Mentovics Éva : Ha int az ősz neked


Nézd, ott pereg a rőt levél,
és szél szalad tova,
s a kertek mélyén érik már
a barna naspolya,

az alma, ott az ághegyen
pirulva rád nevet,
de füstgomoly száll felfelé
amott, a ház felett,

mert lám, a tarka kert mögött
az ősz oson tova,
és élezésre vár megint
a régi korcsolya,

mely ott suhan a tó jegén,
ha jő a tél, a fagy,
ha parti sétány fái közt
a büszke szél szalad.

De most futás, még jöjj velem
a tarka fák alatt,
hol bükkfa karja int feléd,
és pottyan rád a makk,

és szedd a hulló gesztenyét
a sok levél közül,
és gyűjts kosárba egy csomót
amott, a tér mögül!

Öleld magadhoz, fuss tova,
és vidd a kincseket!
Amott suhan a tarka ősz…
nézd, visszaint neked!

Kányádi Sándor: Kopár a fa


Kopár a fa
a ház előtt.
Eső veri
a háztetőt.

Szél verdesi
az ablakot.
Csak néha látsz
egy kis napot.

Az is halovány
és öreg,
orrán felhőből
szemüveg.

Alacsony égen
hajladoz,
alig van ébren:
szunnyadoz.

El-elbóbiskol
az öreg,
és olyankor
a szemüveg

lecsúszik - nézd:
a tó jege,
az alvó
napszemüvege.

Mentovics Éva: Ősz a szőlőhegyen

Reggelente hófehér
köd pihen a tájon,
süvöltő szél didergős
dalt suttog az ágon.

Erőtlenül süt a Nap,
egyre feljebb kúszva,
a szőlőcsősz élelmet
csomagol az útra.

Seregélyek hada száll,
akár egy nagy felhő,
lakmároznak szüntelen,
míg a szüret eljő’.

Fittyet hányva a csőszre,
madárijesztőre
lecsapnak az illatos,
zamatos szőlőre.

Barak László : Altatódal


Aludj karomban
aludj nyugodtan
álmodj szépet
virágos rétet
gyöngyöket
labdát
kirakós kockát
suttogó erdőt
rózsaszín kendőt

aludj kislányom
fátyol az álom
királyfi hozza
szívedet kincsem
bearanyozza.

Pákozdi Gabriella: Apa, miért...?


Apa, miért hull a hó?
Égi mezőn pitypang nyílik,
szélvész lánya,
virgonc pára,
dérszakállú tél szavára
bóbitáját fújja-rázza-
Ezért, ezért hull a hó.

Apa, miért esik eső?
Versenyt futnak mennybolt ívén
felhőifjak;
s hogy loholnak,
izzadtságuk licseg-locsog,
záporozva földön kopog-
Ezért, ezért esik eső.

Apa, miért süt a nap?
Földanyó tág udvarában
sok a vendég,
éhes népség,
nekik sül aranyszín-lángos,
tőlük lesz az ég világos-
ezért, ezért süt a nap.

Apa, és a szélvész lánya
mit csinál, míg nem jön tél?
Felhőifjak hova mennek,
ha a verseny véget ér?

És Földanyó, mikor pihen,
akkor van az éjszaka?
De mi van, ha fáj a keze
vagy üres az udvara?

Apa, hallod, mit kérdeztem?
Vagy már nem is figyelsz rám?
Kicsi manóm, majd folytatom,
de az másik mese már...

B. Radó Lili: Péterke a létrán


Miért is vagyok olyan kicsi
Mint a kerti virágok?
Úgy szeretném egyszer fentről
Nézni meg a világot.

Létra fokán nagyot lépek...
És még egyet, azután…
Egy-kettőre olyan magas
Leszek, mint az apukám.

Fecske Csaba : Karácsony előtt


Karácsony táján, ó igen,
mikor csizmát húz Télapó,
s a hegyekben a fenyőkre
puhán és halkan hull a hó,
nos, akkor rajtam valami
sejtelmes bizsergés fut át,
gondolkodom vagy álmodom?
Hallom a patkók dobaját.

Hányat kell aludni, ötöt
vagy hármat? Hármat, úgy hiszem,
három éjszaka van hátra
még, vagy talán már annyi sem.
Odaért-e a levelem,
ezen sokat gondolkodom,
mert ha odaért – mondjátok!
izgulni nincs semmi okom.

Voltam-e rossz? Ó meglehet.
De örökké lehet-e jó
egy ilyen gyönge kisgyerek?
S ha rossz voltam, mért voltam? Ó
úgy érzem, s ez nem dicsekvés,
több volt bennem mindig a jó,
mint a rossz, hát az ajándék
akár már most átadható.

Karácsony táján, ó igen,
mikor rám gondol Télapó,
mákoskalácsot majszolok,
künn csöndesen szitál a hó.
Félig ébren álmodom,
mindenfélén gondolkodom,
tudom, levelem odaért,
izgulni tehát nincs okom.

Tordon Ákos: Madárszálló


Havas téli ég alatt,
vendégeim a madarak,
kopognak az ablakon,
jól élnek itt morzsán, magon.

Csipegetnek, eszegetnek,
ha jól laknak elröppennek,
de holnapra visszajönnek,
ablakomon beköszönnek.

Így élnek ők a nagy télben,
vendégeim minden délben,
meghálálják majd tavasszal,
madárfüttyel, madárdallal.

Gazdag Erzsi : Tél a falun


Hófehér most a határ.
Kinn a réten kánya jár.
Nincs az úton semmi nyom,
csak amit a kánya von:
finom krikszkraksz a havon

Hósuba van mindenen,
mint fázó emberen.
Mint csőszön zord időn,
kicsi házon, háztetőn,
suba van a temetőn.

Subás házban emberek.
Padkán cica szendereg.
A sarokban a kapanyél.
Nagyanyóka most mesél:
"Jaj, gyerekek, itt a tél!

Itt a tél, s lám itt a a hó;
habfehér, mint a cipó.
S nézzetek csak ide, hej,
olyan habos, mint a tej,
mit az Örzse néni fej."

A kemence sustorog.
Hallgassuk meg, mit morog!
"Én mindenkit szeretek;
adok egy kis meleget,
jertek körém, gyerekek!"

Most a falu kiscsibe,
pihés hó rajt a pihe.
Tél az anyja, takarja;
szárnya alatt altatja.
- Hadd ébredjen tavaszra!

Nagy Gábor : Esti kérdezgetősdi


Apa, mondd, mikor lesz este?

Este van már, kicsim, este,
mögöttünk a naplemente,
előttünk az öreg éjfél,
nem látunk, csak villanyfénynél.

S mondd, apa, miért van este?

Este aludni megy a nap,
ágya holdfény-szalmás jászol,
s kihajtja a csillagokat
őrzőjük, az Égi Pásztor.

Nem kell, apu, félni este?

Nem kell, kicsim, este félni,
hajnalra mindig megvirrad,
s elrebbenti álmainkat,
nap selyme ha arcunk éri.

Apa, beteszel az ágyba?

Ágyba teszlek, kicsi lányom,
pillangó ül a pilládon,
megcsókolom, föl ne szálljon,
ringasson a lepke álom…