Hírek Kitiltották Oroszországból Kanada miniszterelnökét, ő válaszul még keményebb szankciókat ígér

Feketelistára tette Oroszország Kanada politikai elitjét, beleértve Justin Trudeau miniszterelnököt, Mélanie Joly külügyminisztert és Anita Anand védelmi minisztert a szankciók és a segítségnyújtás miatt, amelyet az észak-amerikai ország Ukrajnának nyújt az orosz egységek elleni harcban – derül ki az orosz külügyminisztériumi keddi tweetjéből.

Volodimir Zelenaszkij – emlékeztet a BBC – ukrán elnök kedden videókonferencián szólalt fel az ottawai parlament előtt, kérve a kanadai vezetést, járjon közben, hogy országa felett repüléstilalmi zónát hirdessenek ki.

Az észak-amerikai ország az élharcosa az Oroszország elleni szankcióknak, a háború kezdete, február 24. óta a Trudeau-kormány több mint 500 büntetőintézkedésről döntött, de fegyvereket is küld, nem sokkal a Zelenszkij-féle előadás előtt pedig bejelentette, hogy 145 millió kanadai dolláros humanitárius segéllyel támogatja a kelet-európai országot.

A kitiltás egyébként nem izgatja túlságosan Justin Trudeau-t, akit a CBC cikke szerint csak egyetlen válasz érdekel, mégpedig az, hogy Oroszország befejezze ezt az „illegitim, szükségtelen” háborút. Amíg ez nem történik meg, addig a Kreml gyors egymásutánban fogják újabb és újabb büntetőintézkedésekkel sújtani – jelezte a politikus egyik szóvivője.

Oroszország után Kanadában él a legtöbb ukrán az anyaországán kívül, becslések szerint a diaszpóra 1,4 millió főt számlál.

1647571451030.png
 
Továbbra is remélem, hogy ez a ki tud nagyobbat csapni az oroszok hátsólyára party nem ér véget gombásan. Ha minden téren sarokba szorítasz valakit, annak már nincs vesztenivalója. :(
 
Amilyen eszement, még az is megeshet.
Egyfolytában az jár az eszemben, hogy olyan mint Sztálin...:(
Ha az lenne, Kijev már egy füstülgő kráter lenne, atomfegyverek nélkül is.
Nagyon nem szeretem, amikor olyan nevekkel helyezik egy szintre a jelenkor politikusait mint Sztálin, Hitler és a többi véreskezű diktátor. Ezzel csak Hitler, Sztálin és stb. bűneit erodáljuk a köztudatban. Ha Orbán csak olyan "gonosz" lett volna mint Hitler, Putyin meg mint Sztálin, akkor az ezt az összehasonlitást szajkózók már rég fát vágnának szibériában, vagy koncentrációs táborban zuhanyoznának.
 
Nem szajkózok én semmit, leírtam mit gondolok, amit fenntartok, és pont.
Egyébként ha visszagondolsz Putyin uralkodására, sosem lehetett neki sem megmondani az igazat, vagy ellenvéleményen lenni, sokan haltak meg/tűntek el kiderítetlen körülmények között.
A piros gombot Sztálin nem nyomná meg, volt amilyen volt, de ostoba nem.
 
Továbbra is remélem, hogy ez a ki tud nagyobbat csapni az oroszok hátsólyára party nem ér véget gombásan. Ha minden téren sarokba szorítasz valakit, annak már nincs vesztenivalója. :(
Ez nem sarokbaszorítás, hanem összefogás egy agresszorral szemben.

Abnormális útra magától lépett, most a világ összefog ellene.

Ahhoz hasonlít, amit írsz, amikor emberek nem szólnak egy agresszív bunkónak, amikor pl. egy nőt ver az utcán, mert ki tudja, mi lesz, jobb, ha kimaradunk belőle. ?????
Üvölt a gyerekével napszámra, de jobb, ha kimaradunk belőle.
Megveri a kutyáját, de inkább hallgassunk, mert ki tudja, mi lesz.

Szerintem, ez a gondolkodásmód erősíti ezeket az embereket, hogy nekik mindent szabad.
Időben fel kell lépni ellenük, nem hallgatni.
Már a Krím-félszigetnél be kellett volna avatkozni az eseményekbe.
 
Aki tényleg kimarad belőle:

2.JPG

Ukrán állampolgár (kevés kivétellel, pl. korábban kezdeményezett családegyesítés) nem léphet be az országba
 
Ez nem sarokbaszorítás, hanem összefogás egy agresszorral szemben.

Abnormális útra magától lépett, most a világ összefog ellene.

Ahhoz hasonlít, amit írsz, amikor emberek nem szólnak egy agresszív bunkónak, amikor pl. egy nőt ver az utcán, mert ki tudja, mi lesz, jobb, ha kimaradunk belőle. ?????
Üvölt a gyerekével napszámra, de jobb, ha kimaradunk belőle.
Megveri a kutyáját, de inkább hallgassunk, mert ki tudja, mi lesz.

Szerintem, ez a gondolkodásmód erősíti ezeket az embereket, hogy nekik mindent szabad.
Időben fel kell lépni ellenük, nem hallgatni.
Már a Krím-félszigetnél be kellett volna avatkozni az eseményekbe.
Hajlandó vagy erre feltenni a saját, a gyerekeid, az összes ismerősöd jelenlegi életvitelét és életét?
 
Hajlandó vagy erre feltenni a saját, a gyerekeid, az összes ismerősöd jelenlegi életvitelét és életét?
Az a baj hogy már majdnem minden oldal elment a végsőkig innen nagyon nehéz úgy visszatérni hogy ne vesztesnek könyveljék el.
Lehet a második világháborús hasonlatokkal jönni mert mi lett volna ha a nyugat agresszívabban lépett volna fel a német politika ellen ha az usa nem száll be a háborúba. De mivel kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni így itt sem lehet a múltra hivatkozni.
Hiszen csak azért mert két ország évtizedek óta titkon vagy sem egymást támadja nem biztos hogy jó elmenni a végsőkig.
Miért jó valakinek az hogy egy országot teljesen ellehetetlenítenek?
Miért azt figyeljük hogy ki pislant először?
Miért esik ily kevés szó a tárgyalásokról?
Miért fogadunk el bármekkora marhaságot az egyik féltől míg a másiktól meg semmit?
Kérdések amikre nem nagyon kapok választ.
 
Ha az lenne, Kijev már egy füstülgő kráter lenne, atomfegyverek nélkül is.
Nagyon nem szeretem, amikor olyan nevekkel helyezik egy szintre a jelenkor politikusait mint Sztálin, Hitler és a többi véreskezű diktátor. Ezzel csak Hitler, Sztálin és stb. bűneit erodáljuk a köztudatban. Ha Orbán csak olyan "gonosz" lett volna mint Hitler, Putyin meg mint Sztálin, akkor az ezt az összehasonlitást szajkózók már rég fát vágnának szibériában, vagy koncentrációs táborban zuhanyoznának.
A hasonlat akkor érthetőek ha sarkítva vannak.
És igen alaposan képesek túllőni a célon
De az is aki nem érti az olyan mint..
De az is aki ... módszereivel él kifejezést
Ne tessék 1 az 1 ben azonosságot képzelni ilyenkor
 
Lehet a második világháborús hasonlatokkal jönni mert mi lett volna ha a nyugat agresszívabban lépett volna fel a német politika ellen ha az usa nem száll be a háborúba.
Egyértelműen úgy tanították.
A Hitler világuralmi törekvéseit és agresszivitását elég korán felismerték.
De nem voltak készek a háborúra a nyugat-európai hatalmak.
Ezért volt az a politika.
Hagyjuk, hátha megelégszik azzal amit befalt.
Nem vagyunk felkészültek.
 
Kitiltották??!!
Hm...Ilyet mi is tudunk!

A Debreceni Egyetem csendben visszavonta Putyin díszpolgári címét​

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on kpityu53's profile.
Köszönöm a munkádat!
B Szabó Imre wrote on Agostino's profile.
Köszönöm szépen a munkádat. Dobosként nekem is fáj a rövidítés, de használatkor túl hosszú az a betét rész.
Diganigz Daniella wrote on VKriszti23's profile.
Szia Kriszti,

Esteleg nekem is el tudnád küldeni a Full Blast 1 tesztet?
Köszönöm.
Daniella
vuvo wrote on Kerecsenyné Szilvia's profile.
Sziasztok, a Full Blast 4 teszteket keresem nagyon. köszönöm ha valaki segít.
csilla68 wrote on rituevu's profile.
zia ! Letöltöttem Catherine Anderson Kötelék könyvet(kindle) , de a kicsomagolásnál hibát ír. Megnéznéd ? Köszönöm, és a feltöltést is Csilla

Statisztikák

Témák
37,385
Üzenet
4,603,505
Tagok
602,711
Legújabb tagunk
Klaudia2022
Oldal tetejére