Hírek Lázár bejelentette: jön az új, nehéz, nagyon drága, M100-as autópálya

Lázár János bejelentette, hogy miután a kormány „stratégiai célként határozta meg, hogy minden megyei jogú városba 2x2 sávos gyorsforgalmi úton lehessen eljutni”, mára „csak 3 ilyen város maradt, és most Esztergomon van a sor”.


Az építési és közlekedési miniszter azt írja: „Az M100-as, amely az M1-es autópályát kötné össze 32,3 kilométer hosszon Esztergommal a legkomplexebb az összes hasonló projekt közül. Az útépítés nehézségét és magas költségeit mindennél jobban szemlélteti, hogy Magyarországon ritkán szükséges műszaki megoldásokra, így 3 alagútra és több völgyhídra is szükség lesz a kivitelezés során. A mai napon ennek a projektnek a részleteit néztük át az érintett térségek országgyűlési képviselőivel.”

A VG azt írja, 10-es úton reggel a dugó Budapest felé jellemzően már Solymártól áll, bár a 2-es vasútvonal is itt fut, amit nemrég modernizáltak, és csak új Stadler szerelvények járnak rajta. De nemcsak az ingázókról van szó, hanem a teherforgalom is óriási, ráadásul a 40 tonnás kamionok olyan kistelepüléseken mennek át, mint Piliscsaba, Pilisjászfalu, Páty vagy Perbál. A gyorsforgalmi utak ezeket a sűrűn lakott falvakat és városokat mentesítenék.

Néhány éve az egész beruházást 350 milliárd forintra becsülték. 2021-ben még úgy számoltak, hogy 2052-re lehet kész teljesen az M10-es gyorsforgalmi út. Aztán az év végén úgy tűnt, sínen van a kivitelezés, kihirdették a nyertes vállalkozót, de kitört az orosz–ukrán háború, és a rossz gazdasági helyzet miatt a kormány beruházási stopot hirdetett, így az M100-as projektet is felfüggesztették.

A közlekedési miniszterrel Vitályos Eszter, Erős Gábor és Tessely Zoltán fideszes képviselők mellett tárgyaló Menczer Tamás, Pest megye 2-es választókerületének fideszes országgyűlési képviselője azt írta, Lázár megígérte, hogy az M100-as autóút kivitelezésére még az idén feltételes közbeszerzési eljárást írnak ki, és elkezdik a 10-es számú főutat tehermentesítő elkerülő út, az M10-es (Budapest–Kesztölc közötti szakasz, kétszer két sávos) gyorsforgalmi út tervezését is.

Herczeg Márk

1724880368990.jpeg
 
Ez mind igaz, s a másfél évtized alatt már meg is lehetne, ha a tervező-kivitelező munka 1. fázisa nem a pénz kitalicskázása lenne.
Sajnos ez jellemzi a magyar közbeszerzéseket, nem csak a fidesz kormány alatt. Tipikus példa a 4 metró esete, aminek az építését majd 15 éven át bejelentették, aztán az eredeti ár duplája lett amire befejeződött, jó pár politikus is kapott tanácsadói pénzt és stb. Vagy ott van a kilátók ügye, ugyanannyi pénzből Szlovákiában épült egy valóban szép fém, majd 20 m kilátó, mi Magyarországon egy kő talapzat, fa korlát, max 3 m magassággal.
Szerintem minden erre rálátó politikus legyen az ellenzéki vagy kormánypárt tudja hol vannak a kiskapuk, csak egyik oldalnak sem érdekel bezárni őket :( Ott a Zuglói parkolás, ami veszteséges volt egy időben és még az önkormányzat fizetett a parkolást ellenőrző cégnek, vagy a felcsúti szuperexpressz, sajna hosszú a sor ....
 
Mai hír, amit nem értek. Kicsit kapcsolódó az eredeti témához, de egy másik autópályával kapcsolatos hír. Ha valakinek több információja van a témáról kérem, hogy ossza meg velem.

Lázár miniszter úr bejelentése, amely szerint az M3 autópálya rossz állapota miatt 100 mrdFt-ból megújul. Az autópályát az következő években a kormány a kezelőjével konzorciumban teljes egészében újjáépítteti.

Amennyire emlékszem létezik egy 35 évre megkötött koncesszió szerződés, amely a koncesszió idejéig magába foglalja a magyarországi gyorsforgalmi utak (így részeként az M3-as is) kezelői feladatát, kötelezettségét, azaz az út üzemeltetését, karbantartását és felújítását.

Persze nem ismertek számokra a koncessziós szerződés részletei, de ha az eredeti koncessziós szerződés tartalmazta a már teljes magyar autópálya hálózat üzemeltetését, karbantartását, így az M3 (a magyar autópálya hálózat részeként) felújítására a további 100 mrdFt-os díjat vajon mi indokolja?
 
Mai hír, amit nem értek. Kicsit kapcsolódó az eredeti témához, de egy másik autópályával kapcsolatos hír. Ha valakinek több információja van a témáról kérem, hogy ossza meg velem.

Lázár miniszter úr bejelentése, amely szerint az M3 autópálya rossz állapota miatt 100 mrdFt-ból megújul. Az autópályát az következő években a kormány a kezelőjével konzorciumban teljes egészében újjáépítteti.

Amennyire emlékszem létezik egy 35 évre megkötött koncesszió szerződés, amely a koncesszió idejéig magába foglalja a magyarországi gyorsforgalmi utak (így részeként az M3-as is) kezelői feladatát, kötelezettségét, azaz az út üzemeltetését, karbantartását és felújítását.

Persze nem ismertek számokra a koncessziós szerződés részletei, de ha az eredeti koncessziós szerződés tartalmazta a, már teljes magyar autópálya hálózat üzemeltetését, karbantartását, így az M3 (a magyar autópálya hálózat részeként) felújítására a további 100 mrdFt-os díjat vajon mi indokolja?
Valahol elhangzott, hogy helyenként 6 sávosra tervezik kibővíteni, ezzel indokolhatják.
 
Kedves CasaLoma !

A hír így teljesebb, hogy bővítésre - azaz M3-ast a 31-es csomóponttól Gyöngyösig hatsávosra bővítésére - további 420 mrdFt-ot kapnak a koncesszió nyertesei.
A kérdésem arra vonatkozott, hogy koncesszió nyertesek egyrészről a teljes magyar autópálya hálózat (M3 is része) kezeléséért, karbantartásáért vállaltak kötelezettséget, másrészről az M3 felújításáért, karbantartásáért 100 mrdFt-ot díjat kapnak a koncesszióban nyertesek?
 
vonatokkal a MÁV fénykorában sem lehetett biztosra menni,
„Teljesen leállította Lázár János a csepeli és a ráckevei HÉV fejlesztését: a friss Közbeszerzési Értesítő szerint megszüntette a még korábban épp általam megkötött tervezési szerződést” – írta közösségi oldalán Vitézy Dávid korábbi közlekedésért felelős államtitkár, a Podmaniczky Mozgalom alapítója.

A fővárosi politikus szerint a miniszter ezzel a húzással nemcsak a korábban éppen általa megkötött tervezést állította le, hanem azt is megnehezíti, hogy egy következő kormány egyáltalán folytathassa a munkát.

Szerinte a döntés indoklása több ponton „nehezen védhető vagy nevetséges”, hiszen arra hivatkoznak benne, hogy a tervek új HÉV-járművekre készültek, amelyek hiányában nem használhatók. „Ez egyrészt nem igaz, másrészt az új HÉV-tenderbe éppen ők buktak bele. Aztán az uniós határidőkre mutogatnak egy olyan alap (RRF) kapcsán, amelyből Magyarország nem jutott forrásokhoz. Különösen visszás az »engedélyezési eljárások elhúzódása« mint indok, hiszen a vasúthatóság – a fő engedélyező szerv – éppen Lázár irányítása alá tartozik” – magyarázta.

Vitézy szerint mindennek az lesz a következménye, hogy a már kifizetett nagyjából 7 milliárd forintnyi tervezési munka elveszik, a félbemaradt engedélyezési folyamatok miatt pedig a projektet a jövőben csak egy teljesen új közbeszerzéssel lehet majd újraindítani.

Most már tényleg tény, amit eddig is tudtunk: Lázár minisztériuma négy év alatt totálisan belebukott a HÉV-ek fejlesztésébe"
emelte ki a hvg cikke.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.
Andrea Dózsa wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Végre sikerült regisztrálnom és így mostmár majd itt is olvashatom a fordításaidat. Köszönöm az eddigieket is. :)
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

A mai Á R P Á D napon is nagyon sok boldogságot kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl : v.pisti

Statisztikák

Témák
39,184
Üzenet
5,046,301
Tagok
630,353
Legújabb tagunk
Ludmillácska
Oldal tetejére