Labdarúgó VB 2026 - élő kieséses ág

A tervezetthez képest nagyjából 12 perccel később, de kezdetét vette a 2026-os labdarúgó-világbajnokság nyitóünnepsége – az egyik a három közül – Mexikóvárosban. A programban kulturális elemek is feltűnnek, táncok, majd jönnek az előadók, Shakira, J Balvin, és a mexikói Maná nevű rockbanda is színpadra lép.
Nem tartott sokáig a hivatalos megnyitóünnepség, igaz, lesz még belőle kettő később az Egyesült Államokban és Kanadában is. Nagyjából 10 perc után eljutottunk a legjobban várt előadóig, Shakiráig, aki Burna Boy társaságában adta elő a „Dai, Dai” című muzsikáját, amely a világbajnokság hivatalos dala. Ezt megelőzően J Balvin is megérkezett a pályára, ő is elénekelte egy-két slágerét, a végén pedig zöld, fehér és vörös füst szállt a magasba – ezzel véget is ért a buli.
1781246603917.png
 
Mexikó - Dél-afrikai köztársaság 2 :0
Eseménydús mérkőzéssel kezdődött el minden idők legnagyobb futball-világbajnoksága, két gól és három piros lap is volt, Mexikó 2-0-ra nyert Dél-Afrika ellen. Három országban összesen 104 mérkőzést rendeznek az öt és fél hétig húzódó tornán.
 
Koreai köztársaság - Csehország 2 : 1
Hátrányról fordítva győzelemmel kezdte meg világbajnoki szereplését a dél-koreai labdarúgó-válogatott, amely 2-1-re verte Csehországot az A csoport első fordulójában.
 

Megnyitó, magyarosan​

Szerencsére az M4 nem hagyja cserben a kedves nézőket. A szakértőnek meghívott Dragóner Attilának kapásból nem sikerült hétköznapi szexizmus nélkül indítania a felvezető műsort, azzal nyitott, hogy hát a férfiak most nagyon, de nagyon fognak örülni. Berkesi Judit műsorvezető ugyan megpróbálta párszor finoman jelezni neki, hogy vannak nők is, akik szurkolnak ilyenkor (nahát!), Dragónert azonban nem lehetett kibillenteni, a biztonság kedvéért kis mosollyal többször is ráerősített, hogy bizony a nők ilyenkor elvesztik a férjüket/párjukat néhány hétre, és hát igen, a férfiak szeretik a focit, nekik most szuper időszak következik. Oszt jónapot.
A félidei szünetben az egykori válogatott focista elnézést kért a félreérthető megfogalmazásért, és jelezte, hogy a női nézők is örülnek a focinak. Berkesi Judit szerint most éppen elsősorban azok, akik a mexikóiaknak szurkolnak. Ennyiben maradtak.

Mindenesetre ritka és épp ezért örömteli az ilyen belátás, pláne bocsánatkérés, élő adásban meg aztán végképp.
 
Az iráni válogatott csütörtökön megtartotta első nyílt edzését a világbajnokság előtt a mexikói Tijuanában, ahol a csapat bázisa lesz a torna alatt. Irán eredetileg egy arizonai sportkomplexumot választott, de a geopolitikai feszültségek miatt a múlt hónap végén Mexikóba tette át a felkészülését.
Az amerikai belbiztonsági minisztérium a héten közölte, hogy az iráni játékosok a csoportmeccseik előtt egy nappal léphetnek be az Egyesült Államokba. Ezzel cáfolták azokat a korábbi sajtóértesüléseket, amik szerint a csapatnak a mérkőzések napján kellene beutaznia az országba, majd még aznap el is kellene hagynia azt.
1781247412680.png
 

a FIFA rémálma​

A 48 csapatosra duzzasztott világbajnokság nem csak a színvonalra lesz rossz hatással, de a szurkolói érdeklődésre is. Különösen úgy, hogy a jegyárak többszörösei a legutóbbi, katari vébének. A csoportkörben az első kategóriás jegyekért 450–990 dollárt (137-305 ezer forintot) kérnek. A negyeddöntős meccsekért 1360 dollárt (480 ezer forint), szemben a négy évvel ezelőtti 425 dollárral (150 ezer forint).

A magas jegyárak miatt Claudia Sheinbaum mexikói elnök például úgy tiltakozott, hogy a tiszteletjegyét elajándékozta, a meccset a nép között egy kivetítő előtt nézte végig.
De mi lesz a philadelphiai Curaçao-Elefántcsontpart meccsen? Vagy a seattle-i Egyiptom-Iránon? Esetleg a houstoni Zöld-foki Köztársaság-Szaúd-Arábián?
 

:)

A kanadaiak, bár ezernyi helyről jöttek, torkuk szakadtából fogják énekelni himnuszukat.​

A világbajnokság magyar idő szerint péntek este 9-kor a Kanada-Bosznia-Hercegovina mérkőzéssel folytatódik.

444
 
A két évvel ezelőtt kanadai szövetségi kapitánynak kinevezett Marsch – neve a Leeds Unitedből és a Leipzigből lehet ismerős – nagyra értékeli a csapata sokszínűségét. A keret tele van első és második generációs, portugál, francia, jamaicai, kolumbiai, skót gyökerű kanadaiakkal. Marsch szerint mindegyikük örömmel viseli a válogatott mezét, az ország himnuszát pedig teli torokból éneklik, mert büszkék arra, hogy Kanadát képviselik.
A nemzeti sokszínűségre péntek esti ellenfelük, a vb-től az olaszokat elütő Bosznia-Hercegovina sem panaszkodhat. A szétesőben lévő ország válogatottjában bosnyákok mellett szerbek és horvátok is játszanak, sokan nem is a volt Jugoszláviában, hanem Nyugat-Európában születtek.
1781271699874.png
(Alphonso Davies)
 
Ezt a topikot setni indította vélhetően azzal a céllal, hogy tájékoztasson bennünket a világbajnokság eredményeiről, a csapatokról, szurkolókról. Bármelyik csapat, vagy rendezvény helyszín ócsárlásának, dehonesztáló kifejezéseknek nincs helye.
 
Ezt a topikot setni indította vélhetően azzal a céllal, hogy tájékoztasson bennünket a világbajnokság eredményeiről, a csapatokról, szurkolókról. Bármelyik csapat, vagy rendezvény helyszín ócsárlásának, dehonesztáló kifejezéseknek nincs helye.
Persze ha bárkinek van a VB-vel kapcsolatos észrevétele , véleménye azt nyugodtan tegye meg!
 
neked fogalmi zavarod van
helyi hiteles allapotismertetes volt a varosrol ahol mindez tortenik
mi volt benne a , dehonesztáló ????
Szerintem ez gumelignek szólt, arra a nem éppen hízelgő, de nagyon is helytálló megállapítására, hogy a közpénzzel kitömött magyar válogatott még a 48 közé sem tudott bejutni.
 
neked fogalmi zavarod van
helyi hiteles allapotismertetes volt a varosrol ahol mindez tortenik
mi volt benne a , dehonesztáló ????
Egy mondatod kivételével mindegyik dehonesztáló, pejoratív és rosszindulatú:

meg hogy essen hasra az is aki kitalalta hogy egy vilagvaros kozepen tartsak
ami 30 perc normalisan az ma 3-4 ora es meg csak fel del lesz hol van meg a 3 ora
es ++ a meccs utani eszementseg
es megy a bamba birka mint a homalyokor keresztul kasul mindenen
eddig vagy 5 eszetlent nem vasaltam ki
 
meg hogy essen hasra az is aki kitalalta hogy egy vilagvaros kozepen tartsak
ami 30 perc normalisan az ma 3-4 ora es meg csak fel del lesz hol van meg a 3 ora
es ++ a meccs utani eszementseg
es megy a bamba birka mint a homalyokor keresztul kasul mindenen
eddig vagy 5 eszetlent nem vasaltam ki
tokeletes eletkep a mai varosrol es meg el sem kezdodott van meg egy ora
mai magyar nepnyelv
 
szép az a stadion, hány nézőt tud befogadni?
haaat mar nem lathato az elozo kep mert kitorlesre iteltek itt a kepek is onkenyradir aldozatai lesznek
/fokent az enyemek/

torontói focistadion -- VB-re megnövelték a befogadóképességét.
eredetileg 45 000 ember ++ 17 000 ideiglenes ülőhely
a FIFA minimumkövetelményeinek teljesítése érdekében.

es mindez a varos kellos kozepen lefedve ket 16 savos autopalyat
delelott dolgom volt arra 4 oramba kerult kivergodni
mi lesz ott a meccs vegen




Lehet, hogy egy kép erről: futball és szöveg
 
Utoljára módosítva:

Friss profil üzenetek

T.Andrea68 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új könyvet! Nagyon szeretem a fordításaidat! :)
Marcsello71 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új fordítást, már olvasom is ma. Szép napot kívánok!
Csilinkóné Lulács Éva wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági!
Köszönöm a Carol Lynne és a Mazzy J March könyveket. Éva
balancewhite wrote on modder's profile.
Helló! Te vagy KÁK?
Valtozott az email.cimem, hova irhatok

Statisztikák

Témák
39,244
Üzenet
5,064,536
Tagok
631,182
Legújabb tagunk
Feedernvl
Oldal tetejére