Lecsapott az Europol – 8 embert állítottak elő gyerekpornó terjesztése miatt

Nyolc embert állítottak elő gyerekpornó terjesztése miatt, más országok mellett Magyarországon is – közölte az Európai Unió tagállamainak rendőri együttműködését koordináló szervezete, az Europol kedden.

A hágai központú uniós szervezet tájékoztatása szerint Franciaországban, Magyarországon, Olaszországban, Spanyolországban és Kanadában vettek őrizetbe embereket.

A spanyol rendőrség vezetésével folytatott online nyomozás szerint 14 ország állampolgáraiból álló csoport tagjai osztották meg és terjesztették a gyerekeket ábrázoló pornográf képeket.

A nyolc letartóztatott a Skype-on hozott létre meghívásos alapon működő, zárt csoportokat, és a keresőszoftverek számára láthatatlan, névtelenséget biztosító, úgynevezett darkneten terjesztették a szóban forgó tartalmakat.

Forrás: MTI
56285.jpg



 
Ahogy olvastam, jóval több fogyasztó van és még lenne, mint amit egy hétköznapi ember eltud képzelni.
 
Nyolc embert állítottak elő gyerekpornó terjesztése miatt, más országok mellett Magyarországon is – közölte az Európai Unió tagállamainak rendőri együttműködését koordináló szervezete, az Europol kedden.


A 8 nagyon kevésnek tűnik számomra!!!! Sokkal több lesz ebből...


tk. 204. § Gyermekpornográfia


204. § (1) Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről vagy személyekről pornográf felvételt

a) megszerez vagy tart, bűntett miatt három évig,

b) készít, kínál, átad vagy hozzáférhetővé tesz, egy évtől öt évig,


c)forgalomba hoz, azzal kereskedik, illetve ilyen felvételt a nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé tesz, vagy ezekhez anyagi eszközöket szolgáltat két évtől nyolc évig

terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott bűncselekményt az elkövető nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt álló személy sérelmére, illetve a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonnyal visszaélve követi el.

(3) Egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott bűncselekményhez anyagi eszközöket szolgáltat.

(4) Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt vagy személyeket pornográf műsorban

a) szereplésre felhív, három évig,

b) szerepeltet, egy évtől öt évig

terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(5) Három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki

a) tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt vagy személyeket pornográf felvételen való szereplésre felhív,

b) olyan pornográf műsoron vesz részt, amelyben tizennyolcadik életévét be nem töltött személy szerepel vagy ilyen személyek szerepelnek,

c) tizennyolcadik életévét be nem töltött személy vagy személyek pornográf műsorban való szerepeltetéséhez anyagi eszközöket szolgáltat.

(6) Aki tizennegyedik életévét be nem töltött személyről vagy személyekről pornográf felvétel készítéséhez, forgalomba hozatalához vagy az azzal való kereskedelemhez szükséges vagy azt könnyítő feltételeket biztosítja, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(7) E § alkalmazásában

a) pornográf felvétel: az olyan videó-, film- vagy fényképfelvétel, illetve más módon előállított képfelvétel, amely a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló módon ábrázolja,

b) pornográf műsor: a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal megjelenítő, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló cselekvés vagy előadás.
 
Ha jol emlékszem a német rádioban, "magyar kisfiukat präferálo" pädofil bandákrol volt szo.
-
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Csilinkóné Lulács Éva wrote on bsilvi's profile.
Szia! Köszönöm az eddigi fordításaidat. Nagyon élveztem őket. Szeretném megkérdezni, hogy tervezed-e Anna Hackett Norcross Security folytatását? Köszi: Éva
Csilinkóné Lulács Éva wrote on Ajuda67's profile.
Szia! Köszönöm az Ősi fajok fordításokat. Nagyon nagy örömöt szereztél vele. Alig várom a végét. Köszi: Éva
Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.
könyveket forditok szabadidőmben
Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.

Statisztikák

Témák
39,201
Üzenet
5,052,167
Tagok
630,579
Legújabb tagunk
Csábor86
Oldal tetejére