A napokban kezdett iranyt váltani az amerikai ISW, ami eddig elkotelezetten Ukarajna párti volt.
A napokban megjelolet elemzesuk szerint a háboru befejezésének komoly akadalya az, hogy Zelenszkij az orosz vezetes, és sok ensz tagallam szerint is messze nem legitim vezetoje az ukran népnek. Mivel elnoki mandatuma lejart, a háborura tekintettel nem irtak ki uj választasokat.
Ugyan akkor azt állitják, hogy az ukran torvenyek szerint ilyen esetben az ukran parlament elnoket illeti az elnoki jogkor. Problemat jelenthet az, hogy Putyin egy olyan valakivel ir alá esetleg békeszerzodest, akinek nincs joga ezt tenni, sot Zelenszkij volt az, aki elnoki rendeletben irta elo par eve azt, hogy ukrajnaban senki nem tárgyalhat az oroszokkal.
Aztan a napokban jelent meg egy szerkesztosegi cikk az
Az American Thinker nevu elkotelezetten konzervativ lapban. A lap gondolkodasaban kozel áll a Trumpi doktrinakhoz, sot sokan ugy tartjak, hogy az elnok gondolatait kozvetiti az olvasok fele.
Egy januar 31-i cikkbol par reszlet
nem masolom ide a teljest mert eleg nagy terjedelmu)
"Kinek hiszi magát az ukrán Volodimir Zelenszkij? Nyilvánvalóan az amerikai elnöknek! Zelenszkij a davosi Világgazdasági Fórumon tartott beszédében lelkesítette az európaiakat, és
azt mondta nekik, hogy a kontinensnek „fel kell lépnie” és „meg kell tanulnia, hogyan gondoskodjon magáról, hogy a világ ne hagyja figyelmen kívül”. Sőt, hozzátette: "Minden európai országnak hajlandónak kell lennie annyit költeni a biztonságra, amennyi valóban szükséges, nem csak annyit, amennyit az évek óta tartó elhanyagolás során megszoktak."
Ez még nem minden. Beosztottként kezelte Donald Trump elnököt, és beleegyezett, hogy tárgyaljon Oroszországgal – mindaddig, amíg Amerika teljes hitét és hitelét, valamint polgárai életét kockára teszi. Miközben bírálta szövetségeseit az Atlanti-óceán mindkét partján, amiért Kijev háta mögött kötöttek alkukat, Zelenszkij ragaszkodott ahhoz, hogy az Egyesült Államok biztosítson csapatokat Ukrajna védelmére. Kifejtette : "A kérdés csak az
, hogy mit garantál a biztonság, és őszintén szólva megértést akarok elérni a tárgyalások előtt." Ha Trump olyan kedves lenne, hogy „szavatolja ezt az erős és visszafordíthatatlan biztonságot Ukrajnának, akkor ezen a diplomáciai úton haladunk”.
Zelenszkij szemmel láthatóan megszégyenítette őket, és más európai vezetők is csatlakoztak, mindig készen arra, hogy a katonai felelősséget az Egyesült Államokra hárítsák. A Bloomberg
jelentése szerint :
Természetesen nincs semmi baj, ha megkérdezed. De elengedhetetlen, hogy Trump és fő külpolitikai tanácsadói ne csak nemet, de
pokolian nemet is válaszoljanak! Az ukránokat érthető módon frusztrálja a szövetségesek viselkedése, de a NATO egyetlen tagja sem volt hajlandó háborúba szállni a nevében: sem az orosz invázió előtt, sem az orosz invázió alatt, és eddig sem az orosz invázió után. Napjainkban néhány NATO-tag, különösen azok, amelyek csak katonai kerekítési hibákat jelentenek, mint például a balti államok, kemény játékról beszélnek, de természetesen azt várják, hogy az Egyesült Államok végezze el a nehézségeket. Nyilván örökre.
Nyolc évtizeddel a második világháború befejezése után az európai nemzetek továbbra is reménytelenül függenek az Egyesült Államoktól. Amikor azonban szembesülnek az amerikai követelésekkel, hogy tegyenek többet, sok tagország kormánya elbizonytalanodik. Úgy tűnik, azt hiszik, hogy biztonságuk többet számít Washingtonnak, mint saját népüknek. Nem. Vagy legalábbis nem kellene. Donald Trump a megfelelő személy, aki elmagyarázza a valóságot Amerika védelmi függőinek az Atlanti-óceánon túl.
Az elnöknek fel kell hagynia a félrehúzott fenyegetéssel, hogy még mélyebben beavatkozzon az ukrajnai háborúba, amely konfliktusból az Egyesült Államoknak kellene kivonulnia. A Truth Social azt állította, hogy az orosz Vlagyimir Putyinnak „nagyon nagy szívességet” tett, Trump
kijelentette : „Nyugodj meg most, és ZÁRD LE ezt a nevetséges háborút! EZ CSAK ROBBANÁS LESZ. Ha nem kötünk „üzletet”, és hamarosan, nincs más választásom, mint magas adókat, vámokat és szankciókat vetni mindenre, amit Oroszország elad az Egyesült Államoknak és számos más részt vevő országnak.”
Tedd félre a fenyegetőzés zavaró kétértelműségét. (Kik a „többi részt vevő országok”, és mit tenne velük?) Oroszországból nem sok kereskedelmet kell szankcionálni. Az Egyesült Államok leginkább uránt akar atomerőműveihez, amelyet Moszkva most korlátoz
. Még ha több is lenne a kereskedelem, akkor mi van? A szélesebb körű gazdasági szankciók némi kárt okoznának, de Moszkva eddig legfeljebb minden alkalommal meghiúsította a szövetséges szankciókat. Az orosz gazdaság a várakozások szerint összeomlás helyett eddig a nyomás ellenére gyarapodott. Nincs okunk azt hinni, hogy az Egyesült Államok azon politikájának újabb iterációja, amely következetesen kudarcot vallott – Kubában, Szudánban, Kínában, Hongkongban, Észak-Koreában, Szíriában és másutt –, hogy megadásra kényszerítse az ellenséges rezsimeket, Oroszországban is működni fog. Trump azt is szeretné elérni, hogy Szaúd-Arábia és a többi közel-keleti termelő csökkentse az olajárakat Moszkva bevételeinek csökkentése érdekében, de ez idáig nem mutatott érdeklődést saját bevételeik, és ebből következően a luxus életstílusok csökkentése iránt.
Végső soron Ukrajna sokkal fontosabb Oroszországnak, mint az Egyesült Államoknak. Az amerikaiak nem akarnak Kijevért harcolni. Az elmúlt három évben belefáradtak abba, hogy több jó pénzt dobjanak fel a rossz után, hogy aláírják azt, ami vesztesnek tűnik. Az elnök legerősebb támogatóit leginkább a konfliktus lezárása és Washington részvétele érdekli. Ezzel szemben Putyin számára a kudarc valószínűleg pozíciója, sőt talán élete végét is jelenti. Emiatt Trump nem tud egykönnyen megegyezésre kényszeríteni Moszkvát."
