Hírek Már 28 orosz települést foglaltak el az ukránok, Putyin egyre türelmetlenebb

Az oroszországi Kurszk megyében 28 település „ellenséges ellenőrzés alatt” áll – tájékoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnököt Alekszej Szmirnov, Kurszk megye megbízott kormányzója. Szmirnov a Novaja Gazeta orosz sajtóorgánum beszámolója szerint kijelentette, hogy a helyzet bonyolult, és az érintett településeken körülbelül 2000 ember él.

Szmirnov elmondása szerint az ukrán csapatok behatolása 12 kilométer mélységben történt, a frontvonal szélessége pedig 40 kilométer. Az elmúlt időszakban mintegy 121 ezer civil hagyta el a térséget vagy került evakuálásra, további 180 ezer embert készülnek kitelepíteni.

A háttérben a feszültség tovább fokozódik. Putyin hétfőn összehívott egy értekezletet, ahol a Moszkva és Kijev közötti határ menti régiók helyzetét tárgyalták, és utasította az orosz védelmi minisztériumot, hogy

„szorítsa ki az ellenséget” Kurszk megyéből.
Korábban, augusztus 10-én Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy meghallgatta Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnokának jelentését, amelyben olyan hadműveletekről számoltak be, amelyek célja, hogy a háborút Oroszország területére vigyék át. A Forbes szerint az ukrán csapatok Kurszk megyében árkokat ásnak, ami arra utal, hogy hosszabb távra tervezik ottani jelenlétüket.

1723485259287.jpeg
 
Oroszok a tálibokat is pénzelték?
"200000 dollár minden egyes megölt amerikai után. Hogyan fizetett az orosz GRU a táliboknak a terrortámadásokért - The Insider. A The Insider nemcsak bizonyítékot talált egy ilyen program létezésére, hanem konkrét GRU tiszteket is azonosított, akik részt vettek ebben. A tálib fegyvereseknek és más csoportoknak történő pénzátutaláshoz az orosz hírszerzés afgán futárokból álló hálózatot tartott fenn egy drágakövekkel kereskedő cégnek álcázva. Küldetésük teljesítése után a futárok orosz okmányokat és menedékjogot kaptak Oroszországban."
 
Ukrajna ajánlatot tett Észak-Koreának
„Készen állunk visszaadni Kim Dzsongunnak a katonáit, ha megszervezi a cseréjüket az Oroszországban fogságban lévő harcosainkra.”
 
Közzétettek az oroszok egy olyan videót ahol nyugati gyártmányú radar rendszert löttek ki!!
(csak azért írom hogy legyen képviselve az agresszor is)
..
..
..
Hümm.
Ja nem...
Csak van egy a bökkenő: úgy tűnik, hogy egy orosz szolgálatban lévő, ritka észak-koreai SAM (légvédelmi) rendszerre leadott baráti tűzről van szó.
(előfordul ilyen a legjobb családokban is...)
 
No comment:
"
Az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy ukrán drónok próbálták megtámadni a Krasznodari területen lévő Ruszkaja kompresszorállomás infrastruktúráját, amely a Török Áramlat gázvezetéken keresztül szállít gázt. A dróntámadásra a hivatal szerint még január 11-én került sor. Az állomás Gajkodzor településen található.

A Meduza cikkéből az derül ki, hogy a gázmérő állomás épülete és berendezései „kisebb károkat” szenvedtek a lehulló dróntörmelékek miatt, amiket időközben már helyreállítottak. Az orosz védelmi minisztérium tájékoztatása szerint személyi sérülés nem történt, az összes drónt megsemmisítették.

Az oroszok azt állítják, az ukrán támadás célja az európai országokba történő gázszállítás elvágása volt.
Az ukrán fél egyelőre nem kommentálta az orosz védelmi minisztérium közleményét."
 
Várható volt.
Nem jó hír de, az ukrán oldalról érthető.
 
Csak azoknak akik azt hiszik hogy a nyugat provokál ki minden támadást az oroszoktól akik csak védekeznek.
Évforduló. 1991. január 12-én és 13-án Litvániára figyelt a világ. Január 13-án, a hajnali órákban a szovjet titkosszolgálat, a KGB Alfa elnevezésű, különleges rendeltetésű műveleti egységének egyik alakulata elfoglalta a vilniusi televízió épületeit, amelyeket több ezer fős tömeg vett körül. A katonai akció véres tragédiába torkollt: tizenöten meghaltak, a sebesültek számát a különböző források az 500 és 900 fő közötti tartományban adják meg.
13-án éjjel az Alfa egységei két menetoszlopban indultak a televízió- és rádióközpont és a Legfelső Tanács épületei felé. A tévétorony épületeinél történteket a számos egymásnak ellentmondó részlet miatt ma már rendkívül nehéz teljesen precízen rekonstruálni. Tény, hogy az Alfa egységei áttörték a kordont, s elfoglalták a televízió központi épületeit. 02:10 órakor a bemondó még élő adásban közölni tudta, hogy a szovjet kommandósok megszállták az épületet, majd az adást megszakították, és minden ott dolgozót kizavartak onnan. A litván védők közül tizenketten a helyszínen életüket vesztették, két fő később a kórházban hunyt el. Az ostromlók közül egy fő, Viktor Satszkih, a KGB 7. Parancsnokságának őrnagya ugyancsak életét vesztette, a hátán találta el egy puskagolyó. Az elesettek nagy része lőtt sebbe halt bele, néhányan viszont – a hivatalos megfogalmazás szerint – „mozgásban lévő gépjármű alá estek” vagy „a testükön mozgásban lévő gépjármű kerekei hajtottak át”. Ez az eufémizmus valójában azt jelentette, hogy a páncélozott járművekből álló menetoszlop bizonyos helyeken áthajtott a tömegen.
 
Az ukránok állítólag visszaszolgáltatták a hadifoglyokat Észak-Koreának. Az egyik foglyul ejtett katona naplójában így írt:

Rettenetesen gyötör a honvágy, nagyon hiányzik az édesanyám és az édesapám ölelése. Itt, a távoli Oroszországban ünnepeljük a legjobb barátom, Szong Dzsimjong születésnapját. De bármennyire is hiányzik az otthonom, ha kell, az életem árán is teljesítem legfelsőbb parancsnokunk utasításait.
Ez a „legfelsőbb parancsnok” természetesen Kim Dzsongun.
s mi is a taktika?
: az oroszok előreküldik az észak-koreai katonákat a nyílt terepen páncélosok fedezete nélkül, hogy kitapasztalják az ellenség hadmozdulatait, majd az észak-koreaiak mögött haladó orosz különleges egységek végzik a harc érdemi részét.

Egyes becslések szerint már legalább 4000 koreai harcos elesett, a Pentagon szerint csak december utolsó hetében ezren vesztették életüket közülük.
Az ukránok elfogtak két koreai katonát, akik közül az egyiknek be volt pólyálva a feje, a másiknak pedig, úgy tűnt, hiányoztak a kezei.
A The Telegraphban megjelent riport hátborzongató bizonyítékokat tár fel arról a cinizmusról, amivel az oroszok kezelik a segítségükre küldött észak-koreai katonákat. Az ukrán különleges erők birtokába került több elesett észak-koreai katona holtteste. A zsebükben megtalálták a naplójukat, feljegyzéseiket, köztük azt a rajzot, amely az utolsó volt a naplóban a bejegyzések közül.
A rajzon pálcikaemberek láthatók, a fejük felett pedig egy ukrán drón. Ha esetleg nem lenne egyértelmű és világos a rajz jelentése, az elesett katona közvetlenül a halála előtt leírta ennek az öngyilkos taktikának a lényegét: „Két katona elrejtőzik mintegy 10-12 méterre a fejünk felett manőverező dróntól. Ekkor a csaléteknek szánt harmadik katona előlép a takarásból, és hét méterre a dróntól megáll, hogy biztos célpontot nyújtson. Ekkor a drón is megáll, mert álló helyzetből tud biztosan célozni. Ez az a pillanat, amikor a két katona a rejtekhelyéről leszedheti a drónt.”

Ez olvasható a katona jegyzetfüzetében, és ezután több szöveg már nincs. Szinte biztos, hogy azért, mert ő volt az élő csali, aki odaállt mindössze hét méterre a gyilkos dróntól.
1736772629534.png
 
De az elmúlt héten láttuk, hogy az UAF kisebb ellentámadásokat indított - ami nem teljesen újdonság -, de ezúttal a szokásosnál több orosz foglyot ejtettek. Hogy ez zseniális kezdeményezés, vagy taktikaváltás, vagy az orosz hadsereg globális moráljának első dominója, vagy csak véletlen egybeesés, nem tudom megmondani. De a legtöbb háborús héten, ha az UAF jól teljesít, fél tucat orosz hadifogoly gyűlik össze, szinte mindig egy elszigetelt csatában, és ezen a héten úgy tűnik, hogy 35-40, legalább három különálló harcban.
Az egyik összecsapás a kurszki régióban zajlott, ahol ukrán drónok videofelvételt készítettek arról, hogy az orosz csapatok lerohantak egy ukrán állást, ukrán katonákat húztak ki a lyukakból, majd két ukrán katonát agyonlőttek, miután azok megadták magukat.
A történet akkor folytatódott, amikor az ukrán különleges műveleti csapatok, állítólag az egyik új ranger egység, átlépték a vonalakat az immár orosz állásokhoz, és megöltek több orosz katonát, valamint öt foglyot ejtettek, akikről talán nem meglepő módon kiderült, hogy nagyon készségesek voltak fogvatartóiknak az incidens részleteiről. Kiderült, hogy az egység az orosz 40. sarkvidéki dandár volt - ez egy másik olyan távoli orosz „elit” speciális egység, amelyet még 2022 végén dobtak be a háborúba. Az egyik orosz be is ismerte, hogy lelőtte az ukránokat, de azt mondta, hogy parancsot teljesített. Tehát ez egy olyan orosz katona, aki nagyon meg fogja ismerni a Nürnbergi/Nürnbergi elvet.
(persze ezek összességében nem jó hírek az ukránok számára mert az orosz erők folyamatosan nyomulnak és készítik a támadásokat,...)
 
Pár szó az Észak-koreai katonákról.
elismerten nyilatkoznak a koreai katonakrol, nem alulmotivalt, kiképzetlen toltelekrol írnak, és gyorsan tanulnak
Minden "külföldi kiküldetésben tartózkodó" észak-koreainak a teljes családját internáló táborba zárják, mielőtt a delikvens átlépné a határt.
Ha diszidál, vagy nem az előírtaknak megfelelően viselkedik, akkor statáriálisan kivégzik őket.
Vélhetőleg az oroszoknak bérbeadott észak-koreai katonáknak is ki van hirdetve, hogy ha fogságba esnek vagy megadnák magukat, akkor kivégzőosztag elé kerül a családjuk...
"Katonáink, akik látták, hogy más bajtársaik elesnek, kegyetlenül megölték azokat, akik megpróbálták megadni magukat" - áll a dokumentumokban, amelyeket az ukrán erők az észak-koreai hadsereg tisztjétől szereztek meg, miután meghalt a harcokban - WSJ. Az észak-koreai katonák is a halált választották a fogság helyett, magukkal vittek egy gránátot, amellyel felrobbantották magukat, vagy ritka esetben egy kést, amellyel elvágták az artériáikat."
(itt nincs romantika csak halál ...majd ha vége lesz születnek hősi eposzok de most nem ...)
 
1.Trump felfüggesztette az összes külföldre irányuló támogatást.
Az USA 183 milliárd dollárnyi támogatást adott összesen Ukrajnának.Eddig

2. "Így verte át Ukrajnát és a világot a Biden-adminisztráció: Kiderült, Washington sosem akarta Ukrajna győzelmét"

Nem sokkal Donald Trump hétfői beiktatása előtt súlyos információk láttak napvilágot. Kiderült, hogy a Fehér Ház Joe Biden amerikai elnök vezetése alatt sosem számolt Ukrajna győzelmével. Tekintettel arra, hogy az amerikai és brit vezetés épp a győzelem ígéretével bírta rá Ukrajnát 2022-ben a békemegállapodás elutasítására, a helyzetet nem nagyon lehet másképp értelmezni: a nemzetközi progresszív mainstream átverte az ukránokat, a nyugati közvéleményt, több százezer ember halálában és az európai gazdaság tönkretételében bűnrészes. Antony Blinken volt amerikai külügyminiszterről pedig a New York Times írta meg, hogy 2022/2023 telén nem engedte békét kötni Ukrajnát, pedig Mark Milley akkori amerikai vezérkari főnök nagyon lobbizott a békéért.

Forrás: https://www.korkep.sk/cikkek/kulugy...lt-washington-sosem-akarta-ukrajna-gyozelmet/
KÖRKÉP.SK
 
Ez szomorú ha így volt.
Mert kinek is volt ez az érdeke? Európának nem. Akkor marad az USA.
 
Szerintem az orosz hadvezetéstol hulyebb az egesz vilagon nincs.
Folyamatosan azt lehet olvasni, hogy a raketaik csak szemelyautokat, vagy polgari lakasokat talalnak el.
A siklobombaik csak iskolakra, korhazakra hullanak, sosem katonai letesitmenyekre.
A katonaik ugy hullanak, mint arataskor a buza.
Naluk talan mar csak az észak-koreai szovetségesek a hulyebbek, mert azok azt se tudjak hol vannak, csak csodalkoznak meg halnak sorra.

Szoval kozel a gyozelem elvtarsak!
 
Ne olvass olyan irományokat!
Érdekes nálam nincs ilyen probléma folyamatosan kapom az infókat a legújabb harctéri jelentésekről is. És ott nem ukrán sikerekről olvasok.
 
Elnezest a korabbi nemileg ironikusnak szant posztomert, de engem itt ugy le szoktak hordani ha szova teszem, hogy valami szenylapban(New York times, meg hasonlok) azt olvastam, hogy a mult honapban egyszer egy katonat is eltalalt az ellenség...
 
Ez szomorú ha így volt.
Mert kinek is volt ez az érdeke? Európának nem. Akkor marad az USA.
Ezt ugye ugy hivjuk, hogy más farkát a csalánba csapkodni.
S mekkora felháborodás vala anno, mikor ez itt megirásra került...

A keleti parti irányitás gyengiteni/tesztelni akarta az oroszokat, s ehhez az ukránok voltak az eszköz. S ök ezt a gyönyörü szép érzelmes ideologiai mázzal leöntött történetet benyalták.
S amikor megirásra került, hogy UA több részre felosztásra kerül, mekkora is volt itt széplelkek üvöltése.
S pont ez várható.
 
Elnezest a korabbi nemileg ironikusnak szant posztomert, de engem itt ugy le szoktak hordani ha szova teszem, hogy valami szenylapban(New York times, meg hasonlok) azt olvastam, hogy a mult honapban egyszer egy katonat is eltalalt az ellenség...
Próbálom kerülni azokat a felvételeket vagy videókat ahol emberi darabok láthatók.
Számomra ez a háború iszonyatos. De, még mindig könnyebb kívülállóként írogatni.
(hiszen eddig az volt a pletyka tárgya hogy USA beli érdekek miatt kell Ukrjna földje...most az elnök választás után pontosítottak annyira nem kell az Ukrán föld mert az csak az előző USA elnök körének kellett...)
(majd mostmább többet megfogunk tudni hisz beütött a szólásszabadság odaát is )
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hajni1966 wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta, az lenne a kérdésem hogyan tudnék feltölteni ide filmeket, rengeteg jó minőségben vannak természet, dokumentum és mozi filmek. +d-s film is van egy rakattal. Magyar szinkronos.
Arco wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta,
kérdésem, hogy miképpen tudnám az elavult hozzászólásomat törölni?
Köszönettel és szívélyes dvözlettel,
Arco
Kriszta.Hollo wrote on balacy's profile.
Kedves "Balacy"! Keresem 'A sárga táltos c. 1982-es rádiós hangjátékot. A listádban szerepel, de a folder - akárcsak a többi - üres. Mit csinálok rosszul, vagy hogyan érhetném el ezt a file-t? Kösz szépen, Holló Kriszta.
pepistoyan wrote on Reginka77's profile.
Thank you, thank you very much for your help.
I am very happy to finally have this model.:)

Greetings from Bulgaria
Tisztelt Canadahun Rendszergazda! Szeretném megváltoztati a fiókomhoz tartozó bejelentkezési email címet, mert a jelenleg használt, munkahelyi email címem hamarosan megszűnik. Segítségüket előre is köszönöm. Üdvözlettel, Törőcsik András

Statisztikák

Témák
38,558
Üzenet
4,906,162
Tagok
621,908
Legújabb tagunk
Williamtoogs
Oldal tetejére